Hajléktalan törvény.
Ez a törvény, egyértelműen megtiltotta, az életvitelszerűen folytatott utcai tartózkodást. Amit pénzbüntetéssel és börtönbüntetéssel súlyt az állam. Így az átmeneti szállókra hárul minden hajléktalanok törvényes életviteléről szóló lehetőség, ami az egyre bővülő hajléktalan lélekszám miatt, szinte teljesen megoldhatatlan. Ráadásul, azok az agresszív hajléktalanok, akiket kitiltanak a hajléktalan szállókról a viselkedésük miatt, azok hová mehetnek? Erről nem szól a törvény. Ezen felül pedig, hajléktalanná vált családok fogadására, a legtöbb ilyen átmeneti szálló, teljesen alkalmatlan.
Ennek a törvénynek, egyetlen egy pozitívumát látom csupán. Mégpedig azt, hogy a jogalkotásra alkalmas állami apparátusunk előtt, teljesen nyilvánvaló dolog az, hogy a hontalanság kérdésével is komolyan kell foglakozni. Nem söpörhetik az asztal alá. De a törvényből, és a végrehajtásának a gyakorlatából az is tisztán látszik, hogy a jogalkotó „honatyáink”, nem sok emberséget erőltettek a rendelkezésükbe. Mert az esetleges büntetés mértéke, torony magasan túlmutat, a hajléktalanok napi szintű lehetőségein és képességein.
Hazánkban, a rendszerváltás óta alakult ki a hontalanság. Azóta pedig, évről- évre megduplázódik a hontalanok lélekszáma. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi vezetés, nem megfelelő szociális szintet biztosít az elszegényedett honfitársaink számára. Mert a rendszerváltás óta, a szegénység fogalma mellett, a mélyszegénység fogalma is meghonosodott hazánkban. Épp úgy, mint a hajléktalanság, a hontalanság fogalma.
Tulajdonképpen, minden egyes honfitársunk veleszületett joga az, hogy magyar állampolgárként élvezhesse, az alkotmányos rendelkezéseinkben meghatározott alapvető emberi jogokat. Amelyek, a biztonságos és emberhez méltó megélhetést szavatolják az állampolgáraink számára. Fenntartva ez által, a társadalom rendjét.
Társadalmunk Alkotmánya ezért, olyan alapvető rendelkezéseket takar, amelyek minden honfitársunk biztonságos megélhetését szavatolják. Ezt az alkotmányos rendet szolgálja, a demokratikus módon megválasztott kormányzati és önkormányzati apparátusunk. Ennél fogva, a demokratikus módon választott aktuális kormányok, egyáltalán nem is változtathatják meg az alkotmányos módon megalkotott társadalmi rendelkezéseket. Mert nem az alkotmány van a demokrácia alatt, hanem éppen fordítva. A demokráciának kell szolgálnia az Alkotmányt.
Az Alkotmány feladata az, hogy a népjólétet szavatolja hazánkban. Ilyen módon, egy ideális társadalmi formában kialakult demokratikus vezetésnek, éppen az a feladata, hogy a négyéves vezetési ciklusában történő társadalmi szereplésük során, ezt a népjólétet, hozzáértő szakmai irányítás mellett fokozzák. Ha ez nem történik meg, akkor vagy dilettáns a demokratikus vezetés, vagy pedig, aljas. Vagyis, mindkettő alkalmatlan a társadalmi szintű szakszerű szolgálatra.
Most nem kívánok kitérni arra, hogy milyen okok miatt vált valaki hajléktalanná, és milyen mélységben kénytelen megélni azt, de az tény, hogy a hontalanok elveszítették, az Alkotmányban biztosított alapvető emberi jogaikat. Holott a jogoknak és a kötelezettségeknek, teljesen arányosaknak kell lenniük ahhoz, hogy elviselhető életszínvonalat biztosítsanak az állampolgárok számára.
Mert a társadalmi szintű konfliktusok, éppen abból adódnak, hogy a jogok és kötelességek aránytorzulása miatt, felborul az emberek megélhető gazdasági háttere. Ilyen formában, vannak olyanok, akik indokolatlanul sok jogokat élvezhetnek, és természetesen egyre többen vannak olyanok is, akiket e miatt, a nagyon felszaporodott jogi kötelezettségek terhelnek.
Így a társadalmi kötelezettségek egyre fokozódó halmozódása miatt, nagyon sokan elveszítik az otthonaikat és vele a munkahelyeiket. Gyakorlatilag, az utcára kerülnek. Ahol az alapvető emberi jogaikat, már nem képes senki sem szavatolni számukra. Ilyen módon teljesen jogfosztottakká válva, megszabadulnak ugyan a társadalmi kötelezettségeik terheitől, de egy teljesen embertelen életvitelre kényszerülnek. Amelyben, csak a társadalom jobb-érzésű embereire támaszkodva élhetnek, emberhez teljesen méltatlan életet.
Már a szegénységben és a mélyszegénységben élő emberek sorsa is alkotmányellenes. Mert, ha csak azt a megélhetési szintet képesek biztosítani maguknak és a családjuknak, hogy legyen fedél a fejük felett, hogy legyen mit enni napi szinten valamint, hogy tudjanak párosodni, akkor bizony, már ők is állati szintre vannak kényszerítve. Mivel ehhez a három alapfeltételhez, még az állatoknak is joguk van. Alkotmányos rend és hozzáértő demokratikus vezetés nélkül is. A hajléktalanná vált állampolgáraink helyzete pedig, még ennél is sokkal rosszabb és megalázóbb.
Ennél fogva, a törvény által meghatározott büntető és karhatalmi rendelkezések, nem képesek felszámolni emberi módon a hajléktalanságot. Hanem éppen ellentétesen módon, még embertelenebb, még jogtalanabb helyzetbe hozzák a hajlék nélkül élőket. Mert törvényes módon, kötelezik őket olyan teherviselésre, ami nem biztosít számukra megfelelő mértékű jogokat.
Az eladósodott, és a saját otthonaikból kilakoltatott családok nagy része, hajléktalanná vált. Így a fizetésképtelenné vált devizahitelesek zöme, szintén olyan állampolgárunk, akik teljesen jogfosztottakká lettek. Miközben a hirtelen meggazdagodás lehetőségével élők száma, egyre szaporodik hazánkban. Főképpen, a népünk szolgálatára felesküdött politikai vezetőink körében. Akik a népnek fogadott esküik miatt, nyilvánvaló módon hazaárulóknak minősülnek. Mivel a nép szolgálata helyett, a saját meggazdagodásukon fáradoznak csupán. A népünkön élősködve.
A demokratikus vezetést biztosító kormány, nem sokat tehet, az ő munkáját ellenőrizni képes képviselői testület jóváhagyása nélkül. Ahhoz tehát, hogy egy kormány korrupt lehessen, szüksége van a képviselői testület tagjainak a dilettáns vagy korrupt hozzáállására is. Így a népjólét fejlődése ellen hozott törvények és rendelkezések, éppúgy felelősséggel terhelik a képviselői testület tagjait is, mint a kormány tagjait, vagy éppen a miniszterelnököt. Függetlenül attól, hogy kiknek a személye tölti be éppen ezeket a státuszokat.
A folyamatos társadalmi fejlődés érdeke megköveteli azt, hogy az aktuális törvényeket, a társadalmi változások függvényében, szakszerű módon módosítgassák. De azoknak, akkor is a társadalom alkotmányos rendjében meghatározott közösségi érdekeket kell szolgálniuk. Ilyen módon, minden olyan törvénymódosítás, amelyik nem a nép érdekeit szolgálja, teljesen alkotmányellenes. Az alkotmánybíróságnak pedig, mielőbb meg kell szüntetnie, az ilyen módon alkotmányellenesé vált törvények hatályát.
„Az Alkotmány az állam alaptörvénye, amely tartalmazza az állam felépítésével és működésével kapcsolatos legfontosabb szabályokat. Az Alkotmány a legmagasabb szintű norma Magyarországon, amely azt jelenti, hogy nem lehet olyan jogszabályt hozni, amely ellentétes annak tartalmával. Az Alkotmánybíróság, a rendes bíróságtól teljesen függetlenül, eltérő hatáskörrel működik, mint az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Feladata a jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata, az alkotmányos rend és az Alkotmányban biztosított alapjogok védelme.”
Így az alkotmánybíróság, mint a népünk államiságát biztosító Alkotmányának az őrzője, köteles felülbírálni minden demokratikus módon létrejött törvényt és törvénymódosítást. Hogy megállapítsa még a hatálybalépésük előtt azt, hogy az emberek alapvető alkotmányos jogait nem sértik.
Nem hét év múlva, ahogy azt a rokkantnyugdíjak megszüntetéséről szóló, majd alkotmányellenesé vált törvény esetében tették. Mert hét év alatt, rengeteg ember lett méltatlanul megalázva, és a mindennapi természetes életvitelében ellehetetlenítve. Ráadásul, azóta sem részesültek semmiféle kártérítésben. A kártérítésükről még, egyáltalán szó esett. Pedig, az alkotmánybíróság, már jó ideje megállapította a törvény alkotmányellenességének a mivoltát.
Tulajdonképpen, egyetlen törvénymódosítást sem lehetne hatályossá tenni addig, amíg az alkotmánybíróság felül nem vizsgálta azt. Majd az alkotmánybíróság jóváhagyása után, amikor már teljesen nyilvánvaló dolog az, hogy a megváltozott vagy újonnan kialakított törvény, a népjólétet szolgálja, akkor lehet csak hatályossá tenni. Ilyen módon, a demokratikus úton végrehajtott jogalkotás, mindig alkotmányos rendben mehetne csak végbe.
A jelenlegi kormány tagjai és képviselői, kényükre-kedvükre átalakították a társadalmi szerződésünket biztosító alkotmányunkat, és a munka törvénykönyvét. Vagyis, olyan dolgot tettek, amihez nem is volt hivatalos jogkörük. Mivel az ő demokratikus szintű működési jogkörüket is, éppen a stabil alapokon nyugvó alkotmányunk határozza meg. Ezért az alkotmánybíróságnak, mielőbb vissza kell alakítani ezeket jogi a változásokat. Hiszen azt, csak a népszavazás formálhatja. Teljes többségi akarattal.
Mert az alkotmánybíróság, „aki” magasan a demokratikus módon választott politikai vezetés fölött áll, ha megszüntetheti az alkotmányellenesnek ítélt törvényeket és törvénymódosításokat, épp úgy felelőssé tehető a népjólét csorbulásáért, mint maga a kormány, vagy a képviselői testület. Mert a társadalom alkotmányos szintű stabilitásáért végzett munkáját, nem végezte szakszerűen vagy időben.
Pedig, minden törvény és törvénymódosítás, amely a demokráciánkat képviselő parlament munkája alapján kerül a jogi rendszerünkbe, az alkotmánybíróság szigorú jogi szűrőjén keresztül juthat csak, a társadalmi szintű jogrendszerünk hatáskörébe. Ha azt kikerülve lesz hatályossá egy törvény, akkor könnyen képes kiváltani a nép jogos ellenszenvét. Amely tüntetésekben és sztrájkokban jut kifejeződésre.
Így minden törvény, amely a nép tüntetéseiben és sztrájkjaiban megnyilvánuló ellenvéleményét váltja ki, éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy az alkotmánybíróság, nem látta el a feladatát megfelelően. Mert a nép természetes válaszreakciója a tüntetés és a sztrájk, ha a jólétét sértettnek érzi. Éppen azért, hogy a jogainak és a kötelezettségeinek a megszokott egyensúlya, ne csorbuljon.
Az ilyen társadalmi szintű megmozdulásokon, hajléktalanok nemigen vesznek részt. Mert nyilvánvaló jogfosztottakként, már nincsen, miért harcoljanak. Így a hajléktalanságot biztosító hontalanság, a társadalom betegsége. A társadalmi szintű demokratikus vezetés olyan nyilvánvaló hibája, amely kikerüli az alkotmányos ellenőrzés legfőbb alkotmányvédő hatáskörét. Így diktatórikus módon vesz részt a társadalmi irányításban. Még akkor is, ha a teljes parlamenti többség akaratát fejezi is ki.
Mert az alkotmányos rendben élő népnek, a népjólét felé kell fejlődnie. Ami nem azt jelenti, hogy a nép néhány ügyeskedő gyermeke válik igen gazdaggá, a többiek rovására. Hanem éppen arról szól, hogy a társadalom minden egyes állampolgára, évről-évre egyre jobban él a hazájában. A demokratikus módon választott társadalmi vezetésnek pedig, éppen ezt az alapvető alkotmányos célt kell szolgálnia. Éppen azért, hogy a nép, egy nagy nemzetként, egy családként élhessen. Hogy eszmei értéket nyerjen minden honfitársunk elméjében, a magyar állampolgárság.
Mert a demokratikus szintű elnyomásban, a hazafias érzések elhalnak. Mivel a demokratikus módon megvalósuló elnyomás, mindig alkotmányellenes. Az őseink által kiharcolt társadalmi vívmányokat, amelyek a népünk érdekeit képviselhetik, nem volna szabad elveszíteni. Egyetlen egyet sem. Mert, minden elveszített társadalmi érték, az alkotmányos fejlődést fordítja vissza. Éppen ellenkezőleg, a mi általunk társadalmi értéknek ítélhető változtatásainkat is, a régi vívmányok közé kell sorolnunk. Hogy a mi életünkben okozott változások is, a népjólétet fokozhassák. Éppen azért, hogy az Alkotmányunk hatályos mivoltát, ez által is igazolni tudjuk.
Mert a pillanatnyi társadalmi életünk, akkor nyer értelmet számunkra, ha az utódainknak, olyan alkotmányos alapokon nyugvó életlehetőségeket hagyományozunk, amelyben az ő demokratikus módon megvalósítható jólétük biztosított lehet. Amelyik társadalmi korosztály, nem képes az alkotmányos értékeire vigyázni, és enged a demokratikus vezetés aljas vagy dilettáns irányításának, elveszíti az önbecsülését.
Önbecsülés nélkül a hazafias érzések csitulnak és elhalnak. Az ilyen társadalmi korosztály, kénytelen elnézni azt, hogy a fiai, külföldön próbálnak érvényesülni. Mert a hazájukat már, teljesen élhetetlennek tartják. Sivár és szegény az a család, ahol a fiatalok, már nem járnak haza. Még akkor is, ha a társadalmunk demokratikus módon szétzúzott, alkotmányos „rendjében” élő közös családról van szó.
Mert a kivándorlás, maga is egy önként vállalt hontalanságot jelent. Ahol a kivándorlók, nem hajék nélküliek ugyan, de az otthonaiktól távolra kényszerült honfitársaink. De tudomásul kell vennünk azt, hogy fiai nélkül a nemzetünk, teljesen elöregszik. Teljesen életképtelenné válik. Ami abban mutatkozik meg, hogy a szükségessé vált sztrájkokon és tüntetéseken, nem tudnak részt vállalni. Pedig, az egyre halmozódó demokratikus túlkapásokat, ők maguk is ellenzik. De egyáltalán nincsen lehetőségük arra, hogy az alkotmányos érdekeiket, személyes módon megvédjék. Annak ellenére, hogy továbbra is magyar állampolgárok.
A demokratikus vezetésnek pedig, éppen olyan társadalmi rendelkezéseket kellene hozniuk, amelyekkel a népjólét fokozódik, és a kivándorolt fiataljainkat visszanyerhetjük. Hogy a nemzetünk, itthon erősödjön. A mi hazánkban. Ahol minden állampolgárunk családtagnak számíthat. A ma még hajléktalan módon élő embertársaink is. Hiszen ők is magyarnak születtek. Az egyenlő elbírálást biztosító alkotmányos alapjogokhoz egyszerűen, nekik is joguk van.
Matécz Zoltán
2019.01.06.
