Önámítás.
Minden olyan szellemi gondolat, amelyik nincsen szinkronban, nincsen közös nevezőn, nincsen összhangban a lelki érzéseinkkel, egyszerűen önámításnak minősül. Mert a szellemi gondolataink informatív értékeinek, éppen a lelki érzéseink életerő impulzusait kell kifejezésre juttatniuk ahhoz, hogy a kívánt mentális összhang megvalósuljon. Mivel, a megtapasztalható valóságunk, mindig a lelki érzéseink alapján fog alakulni. Mert mentális életerő impulzusokként, kizárólag a lelki érzéseink alkalmasak arra, hogy formálják, alakítsák, teremtsék meg számunkra a megtapasztalható valóságunkat.
Az affirmációk, olyan szellemi szintű „megerősítéseknek” számítanak, amelyek mentális informatív értéket képviselve, pozitív lelki érzéseket aktivizálhatnak az elménkben. De pozitív lelki érzéseket, csak akkor válthatnak ki belőlünk, ha megfelelő módon hiszünk, a szellemi szintű megerősítéseink igazságértékében. Amelyik megerősítésben szkeptikus módon nem hiszünk, az pozitív lelki érzések kiváltására alkalmatlan. Jó esetben, csak agyszerűen érzéketlenek leszünk utána. Rossz esetben pedig, negatív lelki érzések fogják eltölteni az elménket. Ennél fogva, a lelki érzéketlenség vagy a negatív érzékenységünk, egyaránt önámításnak minősül, és csalódásokhoz fog vezetni.
Ezért, csak olyan affirmációk mentális megerősítéseit használjuk, amelyekre kizárólag pozitív lelki érzések jelennek meg az elménkben. Mert az elménkben tudatosodó pozitív lelki érzéseink igazolják számunkra azt, hogy hiszünk az adott megerősítések reánk nézve hasznos mivoltában. Mivel, minden ember más és más tanult szellemi szintet képvisel, ezért mindenkinél más megerősítések képesek csak hasznosulni. Ezért, nincsen általános séma a mentális megerősítéseket illetően.
Sajnos, bizonytalanságunkból adódó kétség, hitetlenné teszi az embert. A félelem, a harag, vagy a gyűlölet pedig, negatív hitek kialakulását eredményezi számunkra. Mert a róluk szóló kellemetlen szellemi gondolatainkra, csak negatív lelki érzések aktivizálódhatnak az elménkben. Amely szellemi gondolatok és lelki érzések, mivel szinkronban vannak egymással az elménkben, negatív hiteket eredményeznek.
A spontán lelki érzés és az elménkben formált hit között az a különbség, hogy a lelki érzés, mindig a pillanat hevében aktív, míg az elménkben kialakult hitünk esetében, a szellemi gondolatainkhoz társulva és a memóriánkba ágyazódva, a jövőnket is uralni fogja az aktuális lelki érzésünk. Ezért nem mindegy az, hogy pozitív vagy negatív lelki érzéssel támogatjuk-e a szellemi gondolatainkat. Mert számunkra hasznosak, csak a konstruktív jellegű pozitív lelki érzéseink lehetnek. A negatív lelki érzéseink destruktív, romboló hatásúak reánk nézve.
A szellemi gondolatainknak, csak informatív értékei vannak. Ezért tudunk velük mentális formákat, elképzeléseket kialakítani az elménkben. Akár képi, akár filmszerű formát öltve. Erőhatást nem képviselnek a gondolataink. Viszont arra tökéletesen alkalmasak, hogy a lelki érzéseink mentális erőhatásait irányítsák. Így a számunkra kellemes szellemi gondolatainkhoz, pozitív lelki érzéseket csatol az elménk, míg a kellemetlenekhez kizárólag negatívakat. Míg a közömbös szellemi gondolatok, nem váltanak ki érzéseket a lelkünkből.
Az érzéseink pedig a lelkünkből, az életenergiánkból származtatható életerő impulzusaink. Amelyek, a szellemi gondolataink által irányítható mentális erőhatásokként, mindig a megvalósulás felé fognak törekedni. Mert munkavégző képességként az erő, mindig elvégzi a reá bízott feladatot. Így működnek, a mentálisan irányított életerő impulzusaink is. Ez a tudatos teremtés alapja. Vagy mondhatjuk azt is, hogy a „vonzás törvényének” az alapja. Teljesen mindegy. Végül is, ugyanarról a mentális folyamatról van szó.
Azért nem használom a „vonzás törvénye” kifejezést szívesen, mert elvonatkoztat attól a nyilvánvaló ténytől, hogy a lélek által Isten éltet bennünket, és ilyen módon, a tudatos teremtés képességével rendelkezünk. Mert egy rajtunk kívül álló entitást próbál értelmezni az Univerzumban.
A lélek által, Isten éltet minden értelmes embert. A teremtő. Ezért, a teremtés képességével rendelkezünk. Ha akarjuk, ha nem. Ha tudunk a dologról, ha nem. Mert a lélek, azt életünk energiája. Az energia pedig, egy és oszthatatlan az Univerzumban, ha sem teremteni, sem elpusztítani nem lehet. Így az energia, mindig más és más formát ölt, a hatásával szemben tökéletesen tehetetlen, anyagi kiterjedéssel rendelkező tömegek aktivizálásával. Ezért, a mi személyes anyagi tömegünket, a lélek által aktivizálja az energia. Gyakorlatilag, ugyanaz az energia, amelyik az összes többi elektromos anyagi megnyilvánulást működteti az Univerzumban. Csak minden elektromos anyagi megnyilvánulás rezgési eseményét, más és más mágneses frekvencián és hullámhosszon működteti.
Így gyakorlatilag, a teremtő Isten anyagi megnyilvánulásai vagyunk mindannyian. Ezért van lehetőségünk a teremtés tudatos gyakorlására. Amelynek segítségével, mindig a vágyaink szerint alakíthatjuk a környezetünket. Akár tervezői szinten, akár a gyakorlati megvalósítás szintjén, akár a tudatos teremtés aktív használatával. Mert bármilyen változást szeretnénk elérni, azt előbb meg kell tervezni. Ki kell gondolni szellemi síkon. Mert bármi, amit a valóságunkban tapasztalhatunk, akár tárgy, akár valamilyen kulturális esemény, előbb valaki kigondolta és megtervezte számunkra.
Ezért Istenként, határozottan éreznünk kell lelki síkon, minden vágyunknak a szellemi szintű elképzelése közben, a pozitív lelki aktivitást ahhoz, hogy bizonyosak lehessünk abban, hogy a vágyunk elképzelt tárgya vagy eseménye, a tudatos teremtés hatáskörébe kerülhet. Magyarán szólva, az Istenbe vetett hitnek, addig van csupán létjogosultsága, amíg a teremtés nem válik tudatossá számunkra. Mert a tudatos teremtés, már az Isteni önazonosság bizonyosságából származik. Amikor az értelmes ember elméje, a végtelen szeretetre lett hangolva, és a pozitív lelki érzéseken alapuló tudatos teremtés bizonyosságával, már Istenként szemléli a valóságot. Amelyben minden megtapasztalható hibát és hiányosságot jobbá, szebbé, és teljesebbé lehet képzelni. Kivétel nélkül.
Persze, maradhat „ember” bárki. Az ő korlátozott személyes szellemi és lelki képességeivel. Lehet jó ember is. De az emberi fejlődés lényege, mégis mindig az marad, hogy az emberi értelem, ráeszméljen önmaga Isteni mivoltára. Ez elkerülhetetlen. Mert a lélek által, mindenkit Isteni minőség éltet. Ez a személyes lélek kívánja megismerni önmaga identitását, önmaga teremtői lehetőségeit. Amit a tanulással felfokozott szellemi képességeink, csak korlátoznak ma még.
Amikor az elménkben kiiktatjuk a szellemi aktivitásunkat, akkor meditatív állapotba kerülünk. Vagyis, az Univerzum abszolút Elméjét képviselő mágneses alaphalmaz információs adatbázisára válunk fogékonnyá. Mert minden mágneses hullámban a hullámhossz, más és más informatív értéket képvisel. Amelyik az anyagi minőségek rezgéseit irányítja. Meditatív elmeállapotban pedig, éppen ebben a kozmikus adattárban tudunk tallózni. Ha a meditációnk előtt meghatározzuk azt, hogy milyen információra legyen az elménk fogékony.
Mert az elménk, úgy működik, mint egy kozmikus szintű adó-vevő berendezés. Amíg nem tudjuk fogni meditatív módon az Univerzum tévedhetetlen információit, addig a sok információ, csupán egy kozmikus zajnak minősül számunkra. Ami, mindig itt van körülöttünk az éterben. De amikor, meditatív elmeállapotba kerülünk, és szelektív módon előre meghatározzuk azt, hogy milyen információra van szükségünk, akkor a számunkra szükséges információ kiszűrődik ebből a kozmikus zajból. Mint amikor egy rádióval, megkeressük a számunkra kedves adóállomást.
Ez nem szívesség az Univerzumtól. Mert a kozmikus zajban terjedő információk, éppen bennünket szolgálnak. A lelkünk által bennünk élő Istent. Ezért vagyunk rá fogékonyak meditatív elmeállapotban. Ha az elménk nincsen meditatív állapotban, akkor csupán az anyagi világunk rezgéseire lehetünk fogékonyak. Relatív, viszonylagos módon. Ami azt jelenti, hogy amivel viszonyba kerülünk, arról lehet valamennyi részleges információnk. Ami lehet helyes vagy téves is. A teljesség igénye nélkül. Mert a szellemi lehetőségeink, csak korlátozott mentális képességekkel rendelkeznek.
Ezért, a tanulás által kondicionált szellemi képességeink, alkalmatlanok arra, hogy az életünk tökéletes menetét irányítsák. Viszont arra tökéletesen alkalmasak a szellemi képességeink, hogy a lelki vágyainkat, egyre precízebben fejezzék ki számunkra. Vagyis, a szellemi képességeinknek, mindig a lelki adottságainkat kell szolgálnia. A vágyainkat. Ami a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünk akarata. Így, mindig a lelki vágyainknak kell értelmes mentális formát biztosítani, a szellemi gondolataink informatív értékeivel. Ez a szellemiségünk természetes alapfeladata.
Így a tudatossá vált teremtés, éppen arról szól, hogy a lelki vágyainkban jelentkező Isteni szándékainkat, a szellemi gondolataink segítségével, valóságosnak képzeljük el. Minél tökéletesebb részletességgel. Ezért, minél valóságosabb képet látunk az elménkben a vágyunkról, annál több teremtésre méltó pozitív lelki érzés fog aktivizálódni az elménkben. Mert az elménkben, az Isteni eredetű lelkünk szemléli a vágyunkról alkotott szellemi szintű elképzelésünket. Pontosan azért biztosít pozitív örömérzéseket a reális elképzelésünkhöz, mert a vágyban kifejezett saját akaratát látja benne valóságosnak. Vagyis, tökéletesen egyetért a látottakkal.
Majd, amikor a pozitív lelki érzéseink beépültek, beleintegrálódtak az elképzelésünkbe, és egy közös hitté alakult az elménkben, akkor mondatja velünk azt, hogy ÁMEN. Vagyis, LEGYEN. Amely kijelentéssel, az Isteni minőségű lelkünk hozzájárul ahhoz, hogy a vágy szerint elképzelt dolog vagy esemény, a megtapasztalható valóságunk része lehessen. Aki az elméjét így használja, tudatosan teremt. Azaz, a lelke által benne élő Isteni akarat szerint él.
Akinek pedig, az elméjét kizárólag a szellemi gondolatai irányítják, legyen az bármilyen művelt illető, korlátozott mentális képességekkel él. Mert, csak a tanult viszonylagos információk alapján képes élni az életét. Háttérbe szorítva a lelki érzéseit. Ilyen módon, nem hagyja érvényesülni a saját Isteni mivoltú lelkét. Mert annyira emberként él a felfokozott szellemi aktivitása miatt, hogy szinte teljesen elnyomja a lelki adottságait. Mivel, olyan okos embernek tartja saját magát, hogy fel sem tételezi azt, hogy a mindent tökéletesen ismerő Isten élteti őt a lélek által. Ilyen módon, az emberi mivoltát szellemi síkon fitogtatva, egyfajta tökéletes önámítással él. Amelyből eleve kizárja Istent.
Ma egy Istentelen világban élünk. Mert a társadalmunkat olyan emberek alkotják, akik nem hisznek Istenben, vagy eleve Istentagadók. De ez az Istentelen világ, embertelenné is vált egyben. Mert az emberség is hanyatlóban van benne. Már alig áramlik a szeretet az emberek között. Mert az emberi kapcsolatok, egyre személytelenebbé váltak, a sok okos-telefonnak köszönhetően.
Amíg szellemi szinten embernek tartjuk csupán magunkat, addig ezzel a mentális illúzióval csapjuk be önmagunkat. A lelkünk, csupán másodhegedűs lehet az életünkben. Így a lelki érzéseinket elnyomva egy erőtlen, életképtelen valóságot tapasztalhatunk csak meg. Mert éppen a lelki érzéseink, azok a mentális módon irányítható életerő impulzusaink, amelyek a valóságunkat formálják. Így, egy lelki érzéseit szégyenlő, mellőző, nélkülöző szellemi ember, éppen az életerőtől fosztja meg saját magát. Ezért olyan erőtlenek ma még a társas kapcsolatok.
Ennek az önámításnak a keretén belül, inkább elfogadjuk azt, hogy a fáról lemászott majomtól származunk és lettünk értelmes emberré, mint azt a nyilvánvaló tényt, hogy a lélek által Isten éltet bennünket. Pedig álomban, képzeletben, vagy meditatív elmeállapotban, korlátlan mentális képességekkel rendelkezünk. Ami, csak Istenre és az emberre jellemző. Mert a két entitás gyakorlatilag, egy és ugyanaz. Ezért Isten, az abszolút tudatosságú ember, míg az ember, az önmagát ámító relatív tudatosságú Isten.
Matécz Zoltán
2019.06.20.
