Elektromos erőterek.
Szerintem az Univerzum, egy gigantikus méretű, állandóan rezgő mágneses tér. Amelyet az oszthatatlan alaptömegek teljes halmazának az egységes közege tölt ki. Ebben a szubjektívnek mondható mágneses alaphalmazban alakultak ki és működnek rezgési szinten, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok. Mint objektív megnyilvánulások.
Az elemi elektromos jelleget, az anyagi minőségek legkisebb összetett részecskéi, az elektronok képviselik az anyagi világunkban. Az elektrosztatikus töltésmegosztás képessége miatt, teljesen egyforma elektrosztatikus alaptöltést képviselve a valóságunkban. Így az elektronok, összetett szerkezetű anyagi részecskékként, elektrosztatikus töltést nyerve, egységnyi elektromos hatást képviselnek. De, mit jelent ez az egységnyi elektromos hatás? Amelyre a teljes anyagi halmazokra jellemző elektromos tulajdonságok épülnek?
Az elektronok, az atomok legkisebb összetett részecskéi. Az összetevőik azonban, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei. Ami azt jelenti, hogy valamilyen elemi rácsszerkezet stabilizálja őket számunkra. Mégpedig olyan módon, hogy az elektron kialakulásakor, forgómozgást nyert a benne stabilizálódott rácsszerkezete. Így az oszthatatlan alaptömegei, amelyek a rácsszerkezetének az összetevői, együttes forgómozgást végeznek, a folyton rezgő mágneses alaphalmazban. Megtörve annak egységesen rezgő állapotát. Ezért, az elektronok stabil rácsszerkezetében és mellette lévő oszthatatlan alaptömegek egy részét arra kényszerítik, hogy kövessék a keletkezésükkor megszerzett saját forgómozgásaikat.
Az elektronokhoz tartozó, lokális oszthatatlan alaptömegek tehát azzal, hogy az elektronjaik körül kezdenek keringeni áramló mozgásformát fenntartva, a megváltozott fizikai mozgásállapotuk miatt, közeg-idegenekké válnak a saját alaphalmazukon belül. Mert az alaphalmazukban kialakult rezgésüket, az elektronok kényszerű követésével, áramló mozgásformákra váltották fel. Az ilyen módon kialakult elemi elektromos erőterekben a centrális erőhatások, éppen ellentétesek az alaphalmazban uralkodó lineáris erőhatásokkal.
Az elektrosztatikus töltés tehát, abból ered, hogy az elektronok, mint az oszthatatlan alaptömegekből összeállott egységes rácsszerkezetek, a forgás kényszere miatt, haladó mozgást végeznek a mágneses alaphalmazban. Vagyis, az oszthatatlan alkotóelemeinek a rezgő mozgásformáját, felcseréli a teljes elektron haladó mozgására. Így az elektron közegét biztosító oszthatatlan alaptömegek, a bennük stabilizálódott szerkezetünk miatt, egy közös tömeget alkotva, elkezdenek szabadon esni a mágneses alaphalmazban. Mert a nyugalmukat keresve, jóval nagyobbá vált egységes tömegekként, már szabadon mozoghatnak, a mágneses alaphalmaz továbbra is oszthatatlan alaptömegeinek a közegében.
Miközben, az alaphalmazban történő száguldásuk miatt, magukkal ragadják a hozzájuk közel eső, és az őket kitöltő oszthatatlan alaptömegeket. Így azok, az elektron közvetlen környezetét alkotva, centrális áramlásra kényszerülnek az elektronjaik körül.
Ilyen módon, az elektronok elektrosztatikus erőterei, csupán abban különböznek a mágneses alaphalmaz állandóan rezgő alapvető erőterétől, hogy az elektromos erőterekben az oszthatatlan alaptömegek, az elektronjaik körül keringő áramlásra kényszerültek. Így a mágneses tér, és az elektronok elektrosztatikus erőterei között, fizikai hatáskiegyenlítő kényszerkapcsolat van. Ez az induktivitás jelensége. Mert a mágneses tér, a saját lineáris alaprezgésének a nyugalmára készteti az elektromos erőtereket, míg az elektronok elektromos erőterei, a saját centrális jellegű mozgásformáik miatt, ellenerőkkel felruházott ellenhatásokként jutnak érvényre, a mágneses alaphalmazon belül.
Az elektronok tehát, azért ragaszkodnak a mágneses alaphalmaz közegéből formált elektromos erőtereikhez olyan nagyon, mert ők maguk is, a mágneses alaphalmazból összetett részecskéi, az anyagivá vált világunknak.
Az atomokat alkotó összes többi elemi részecske pedig, a protonok és a neutronok, az elektronoknak megismert legkisebb egységnyi alaptömegekből alakultak ki, tevődtek össze. Mivel azonban, az elektronok a legkisebb összetett részecskéi az atomoknak, ezért nekik jutott az a feladat, hogy az egységes atommagokká alakult protonok és neutronok körül, a forgómozgásaikat keringő mozgással végezzék el. Mereven ragaszkodva az atommagjaikhoz. Mert az elektrosztatikus kiegyenlítődés legideálisabb lehetőségét, éppen az atommagokban érzékelik. Mivel az atommagok csak forognak, keringő mozgást nem végeznek az elektronjaikhoz viszonyítva. Így az elektrosztatikus töltésük, elenyésző a körülöttük keringő elektronjaik elemi elektrosztatikus töltéséhez képest.
A szilárd anyagi halmazok atomjai általában, olyan stabil rács vagy kristályrács szerkezetet alkotnak, amelyben a fix kötés miatt felszabadult rácselektronok, mint halmazelektronok jutnak érvényre. Ezek az anyagi halmazkötésből felszabadult rácselektronok, ha munkára foghatók az anyag saját halmazán belül, akkor elektromosan vezető anyagról beszélhetünk. Ha nem foghatók munkára, akkor szigetelőkként jutnak érvényre. Míg a félvezetők anyagi halmazaiban, olyan „szennyezőanyagok” atomjait keverik, amelyek alapból elektromos vezetőképességgel rendelkeznek. Így az általuk szennyezett félvezető anyagi halmazában rácskötést nyer ugyan, de az elektronjaiból felszabadul néhány. Amelyek, mint korlátozott mennyiségű halmazelektronok, félvezetővé alakítják, az amúgy szigetelő típusú anyag teljes anyagi halmazát.
Folyadékok és gázok, akkor válnak vezetőkké vagy félvezetőkké, ha bennük olyan anyagi atomok rácsszerkezeteinek a részecskéi keveredtek el, mint például a só. Így a víz, elektromos vezetővé tehető, ha megfelelő mennyiségű konyhasót keverünk hozzá. Mert a só, nátrium-klorid alapú kristályszerkezete, könnyen belekeveredik a víz passzívnak mondható hidrogén-oxid alapú vegyületébe. Így a víz labilisnak számító közegében, a sókristályok szerkezetének rácselektronjai, az elektromos áram által meghatározott utat járhatják be a nélkül, hogy a kristályszerkezetük felbomlana a víz közegében. Ilyen módon a sóval kevert víz, elektromos vezetővé alakítható.
Hasonló a helyzet a gázok esetében is. Mert azoknak a halmazszerkezete is nagyon labilis. Mivel a gázok apró kristályszerkezetei, éppúgy stabil anyagi szerkezetek, mint a szilárd anyagi halmazoké, de a teljes halmazuk közege mégis labilis. Mert a gázok elemi kristályszerkezetét képező részecskéi, igen aktívak a saját közegükön belül. Nem képesek közös rácsszerkezet kialakítására. Ilyen módon, nagyon aktív mozgási kényszerrel töltik ki, a rendelkezésükre álló teret. Azon a zárt téren belül azonban, ha van feleslegessé vált rácselektronjuk, akkor azok halmazelektronokká válva, elektromos vezetőképességgel fognak rendelkezni. Elektromos vezetővé alakítva, az adott gáz teljes anyagi halmazát.
Egy anyagi halmazon belül tehát, az elektromos vezetőképesség úgy jön létre, hogy az adott halmaz rácselektronjai, a lehető legrövidebb úton keresztül, közvetítik azt az erőhatást, amit az elektromos áram diktál számunkra. Így egy anyagi halmaz vezetőképessége úgy állapítható meg, hogy egy másik áramjárta vezető anyaggal közvetlen fizikai kapcsolatba kerülve, az adott áramkőr részévé válik. Vagyis, az elektromos tulajdonságú anyag, átveszi az áramjárta vezető anyag elektronjai által közölt elektromos impulzusokat.
Egyenáram esetében, maguk az elektronok haladnak az anyagi közegükben, a kezdőponttól a végpontig. Míg a váltakozó áram esetében, az áram által meghatározott irányú rezgésbe kezdenek a halmazelektronok, és úgy közvetítik egymásnak az áram által diktált elektromos erőhatásokat. Oda-vissza jelleggel.
Valójában, az elektronok azok, amelyek elektromos hatást közvetlen módon közvetítik. Az ő elektromos erőtereik együtt terjednek az elektromos hatást közvetíteni képes halmazelektronjaikkal. Amelyek, mindig követik az elektronjaik kialakult mozgásformáit. Egyenáramnál a haladó mozgásformát. Míg váltakozó áram esetében, a sajátságossá vált elektromos rezgő mozgásformát. Mert elektromos vezető anyaggal találkozva, az áramkör alkotóelemei, egy közössé vált anyagi halmazt képviselnek.
Az áramforrás pedig, aktív potenciális különbséggel rendelkezik. Ami egyenáramnál azt jelenti, hogy a negatív pólusánál, az elemi töltéseket képviselő elektronok felhalmozódnak, míg a pozitív pólusnál éppen ellenkezőleg, elektronhiány alakul ki. Sajnos, ezt a tudomány fordítva definiálta. Így az elektronokhoz tartozó elektrosztatikus erőterek is ott halmozódnak, ahol több az elektron. Aktivizálható potenciált, elektromos hatóképességet biztosítva az áramforrás számára.
A váltakozó áram esetében pedig, rezgési kényszer alakul ki, mert a forgó generátorok egymás után adják le a pozitív és a negatív értékeiket, ilyen módon, az elektromos rezgésükben az elektronhiány és az elektronfelesleg is folyamatosan, váltakozva próbál kiegyenlítődni. Amíg ez a kiegyenlítődési kényszer fenntartható, addig az elektromos áram munkát végez. Mert a rezgő elektronokhoz tartozó elektrosztatikus erőtereik, egymásnak adják át a részerőiket. Így az elektromos potenciál, a folyamatos rezgésben nyilvánul meg. Míg a potenciál kiegyenlítő folyamata, maga az elektromos jelenség hatása. Ami ennél fogva, a potenciális töltéskülönbség teljes kiegyenlítődéséig tartható fenn.
Így a potenciált és a potenciális kiegyenlítődés folyamatát, az elektromos vezetőanyagok közössé vált halmazelektronjai végzik el. Egy közös elektromos rendszert alkotva. Így a zárt áramkörben, a közössé vált halmazelektronok terjedésével vagy rezgésével, a hozzájuk tartozó elektromos erőtereik is éppen úgy mozognak. A saját mozgásformáikhoz alakítva, az érintett áramköri elemek még nyugalomban lévő halmazelektronjait, és azok saját elektromos tereit.
Elektronok hiányában, ezek a lokálisnak értelmezhető elektromos részterek, teljesen megszelídülnek, és felveszik a mágneses alaphalmazban természetes rezgésük mozgásformáját. Gyakorlatilag, közeghonossá válva a saját mágneses alaphalmazukban.
Az elemi erőtereket tehát, alapvetően a mágneses tér képviseli, és az elektronok körül kialakult elektrosztatikus erőterek. A lineárisnak mondható mágneses alaphalmazban uralkodó erőhatásokhoz viszonyítva tehát, minden centrálisként értelmezhető elektromos tér, ellenhatások hordozóinak minősül. Így a bennük kialakult elektrosztatikus erőviszonyok, elemi ellenhatásokként jutnak érvényre a mágneses alaphalmazon belül.
Matécz Zoltán
2019.07.06.
