Térben az idő.
Ahhoz, hogy egy egyesített téridő elméletről lehessen beszélni, határozottan ismernünk kell a tér és az idő mibenlétét. De sem a tér, sem pedig az idő, nem objektív tényező. Ezért az objektív valóságot megismerni szándékozó tudomány, nem talált még ezekre az alapvető fogalmakra, konkrét módon megfogalmazott ésszerű magyarázatot.
Az én véleményem szerint, az Univerzum abszolút létezése, eleve kétféle valóságra épül. Az általunk megismerni szándékozó elektromos tulajdonságú objektív anyagi valóságra, és a szubjektívként értelmezhető mágneses valóságra. Amit úgy képzelek el, hogy az Univerzum oszthatatlan alaptömegeiből álló mágneses alaphalmazában alakult ki, minden összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmaz. Így az anyagi atomokon belül, ugyanaz a mágneses alaphalmaz található, mint amelyik körülöleli azokat. Ezért, a kutatók számára a mágnesesség és az elektromosság, mindig együtt mutatkozik meg. Mint „elektromágnesesnek” értelmezett adottság.
Pedig, az indukció jelensége, egyértelműen utal arra, hogy az elektromos és a mágneses tulajdonságok, teljesen külön értelmezendő adottságok. Az a tény, hogy az elektromos anyagi minőségek, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegeiből alakultak ki, tevődtek össze, éppen arra utal, hogy az anyagelbomlás annihilációs szétsugárzása után, ugyanabba az oszthatatlan alapközegbe fognak szétszóródni, beolvadni. Így az energia és a tömeg, mint állandóan megmaradó tényezők, képesek felépíteni számunkra az objektívként megismerhető, összetett szerkezetű elektromos anyagi valóságot.
A valóság tehát, szerintem objektív és szubjektív egy időben. Így a tudomány, éppúgy foglalkozik akaratlanul is, a valóság szubjektív részével, mint ahogyan az objektív részét szándékozik megismerni. De a szubjektív valóság alkotóelemeinek a mibenlétét, az objektív valóság szabályaival, nem képes megfogalmazni. Így a tér, az idő, az energia, vagy például, az információ fogalmai, nem nyertek még tudományos szintű és igényű meghatározást. Ezért, ezeket az alapfogalmakat, sajátságos módon fogom értelmezni ezután is.
Szerintem, az összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulások létezési tere nem más, mint az Univerzum mágneses alaphalmaza. Amit az oszthatatlan alaptömegek teljes közege épít fel. Ahol az oszthatatlan alaptömegek, akár több ezerszer kisebbek, mint az elektronok. Egységes alapközegként, egy tökéletes mátrix rendszert alkotnak. Mert az oszthatatlan alaptömegei, sem félretolni, sem félrelökni egymást nem tudják önerőből. Mivel azonban, sem stabil felfüggesztésük, sem fix alátámasztásuk nincsen, ezért a nyugalmi helyzetüket állandóan keresve, egy folyton rezgő dinamikus mátrix rendszert alkotnak.
Így mágneses szempontból véve, az összetett szerkezetű anyagi megnyilvánulások, egy tökéletes vákuumban létezhetnek. Amelyben a megszerzett objektív anyagi mozgásmennyiségeik állandósulhattak.
Az oszthatatlan alaptömegek alapvető rezgési részerői tehát, egymás ellen fejtik ki a hatásaikat. Mindaddig, amíg nem alakul ki a szervezett együttrezgésük. Ami a kozmikus szintű mágneses hullámokban nyilvánult meg. Mert a mágneses hullámokban már, a kialakult hullámhossz által meghatározott irányokban terjedhetnek, ezek a rezgési szintű részerő impulzusaik. A mágneses frekvencia által meghatározott, diszkrét erőimpulzus sorozatok formájában. Így a frekvencia által, az energia terjed a mágneses hullámokban. Mint az oszthatatlan alaptömegek szükségszerű rezgéseinek, a szervezett egyirányú rezgési részerőinek az áramlása.
Amely mágneses hullámokban, az oszthatatlan alaptömegek szervezett együttes rezgése valósul meg. Így a rezgő oszthatatlan alkotóelemek egyensúlyi helyzete, az energia erőhatásainak a közvetítése közben, számottevően nem változik. Vagyis, csak az energia, mint szubjektív munkavégző hatás terjed, továbbra is biztosítva a mágneses tér állandóságát. Miközben a mágneses hullámok, mint valamilyen kozmikus szintű „hatáspumpák”, közvetítik az energiát, a frekvenciájuk által. Amelyben az oszthatatlan alaptömegek rezgési részerői terjedhetnek egy irányba. Mégpedig, egymás után haladó erőimpulzus sorozatok formájában.
Ezért a mágneses hullámokban, mindig a mágneses hullámhossz informatív értékei határozzák meg azt, hogy a mágneses frekvencia energiaértékei, milyen mértékű induktív munkát végezhetnek, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazokon. Ennél fogva, minden anyagi megnyilvánulás másodrezgésként, éppen azt az intelligenciát tükrözi számunkra, ami az ő létezésüket kialakító és fenntartó mágneses hullámok diktálnak feléjük. Ez azt is jelenti egyben, hogy a mágneses alapú abszolút alaphalmaz, sajátságos intelligenciával rendelkezik.
Mert az a mágneses alapközeg, amelyikben információt képviselő mágneses hullámok alakulhatnak ki, tárolódhatnak el, és közlődhetnek az összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulások felé, memóriának minősül. Így a mágneses alaphalmaz, az Univerzum abszolút értékű Memóriáját valósítja meg. Amelyben a mágneses hullámhosszakban kódolt információk közlődhetnek, az anyagi világunk objektív valósága felé.
Az, hogy ennek az abszolút értékű Memóriának az öntudatát minek nevezzük, most teljesen mellékes. Mert memóriaként, az Univerzum mágneses alaphalmazának sajátságos öntudata van. Ezért, minden összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulás, azt a mágneses alapú intelligens értelmet tükrözi számukra, ami őt létrehozta és rezgési szinten működésben tartja. Ennek az induktív viszonynak a csúcsteljesítménye, az emberi értelem. Amelyben a kozmikus szintű tudatosság és intelligencia, önmagára reflektálhat.
A mágneses hullámok „T” periódusidővel rendelkeznek. Ami egy teljes rezgés periódusának az időtartama. A kozmikus szintű „T” periódusidő, viszonyt tükröz. Éppen olyan módon, mint ahogyan az objektív valóságunkban is, az állapotváltozások közben felhasznált erőhatás által elvégzett munkaértéket méri, a földi szinten használt „t” idő. Így a mágneses alaphalmazban kialakult kozmikus események határozzák meg a „T” periódusidő mértékét. Vagyis, a mágneses hullámok. Amelyben az energia, mint szubjektív munkavégző képesség terjed, a frekvencia erőimpulzusai által.
Így az energia terjedési sebességét, a mágneses hullámok hullámhosszának és frekvenciájának a szorzata biztosítja. Amely hatásterjedési sebesség, a hatás által megtett út, és a földi „t” idő hányadosa. Így az energia hatássebessége, magában rejti az energia által megtett út és idő lehetőségét is.
A mágneses hullámokban, a hullámhossz biztosítja azt a meghatározott vektoriális irányt, amelyben az energia erőimpulzus sorozatainak a hatása terjedhet. Folytonossá váló kölcsönhatási jelleggel. Mégpedig a frekvencia révén. A frekvencia pedig, éppen azt jelenti, hogy egy általunk választott egységnyi idő alatt, egy teljes rezgés periódusa, hányszor ismétlődik meg. Ez az egységnyinek vehető „t” idő, általában a másodperc. Miközben a kozmikus idő egységnyi részét, a mágneses hullámokban viszonyítható „T” periódusidő képviseli.
T = 1 / f f = 1 / T 1 = f * T
Ebben a képletsorban az „egyes” számérték, egy földi másodpercet jelent. Amelyet, egységnyinek választott időegységként alkalmaznak. Így az egy földi másodperc időegysége úgy számolható ki, ha a mágneses hullám frekvenciáját megszorozzuk az ő periódusidejével. Vagyis, a kozmikusnak vehető idő, szintén egységnyinek választható mértékével.
Mivel a mágneses frekvencia, az energia hatását közvetíti, szubjektív munkavégző képességként, ezért az, az egységnyinek vehető kozmikus idő, amellyel matematikai szinten megszorozzuk, átkonvertálható a földi szinten használatos egységnyi időre, amit az egy másodperc jelent. Ilyen módon, a „T” kozmikus idő, a földi „t” idővel fejezhető ki. De attól, hogy átalakíthatjuk, még mindig a mágneses hullámhosszon kialakult frekvencia által közvetített energia hatásával kialakult változások viszonytényezője marad. Ami továbbra sem objektív tényező.
A mágneses hullámoknak, mint kozmikus szintű eseményeknek tehát, saját idejük van. Amelyeknek az egységnyi része, a „T” periódusidő. Ez a kozmikus idő pedig, annak a mágneses viszonynak az viszonytényezője, amely a hullámhossz és a frekvencia között fennállva, megfelelő sebességgel közvetíti az energia szubjektív munkavégző hatását. Ezzel szemben a „t” földi idő, az emberi elme viszonytényezője. Amely értelmes ember, felismerheti az észlelt elektromos anyagi változásokban, az energia kozmikus szintű mágneses hatását.
Ami arra utal, hogy minden anyagi megnyilvánulás rezgésnek minősül. A kozmikus szintű mágneses hullámok által előidézett, elektromos szintű másodrezgéseknek.
A mi földi „t” időnk alapját, a bolygónk mozgásállapotaira visszavezethető állapotváltozások határozzák meg. Amit a Naphoz és a Holdhoz viszonyítunk. De, amit a mágneses hullámok tartanak fenn. Így a másodperc, ennek a viszonynak az egységnyi mértéke. Viszonytényezőként pedig, csupán a viszonyokra dimenzionálható vagyis, határozható meg. Önálló kiterjedéssel nem rendelkezik.
Mivel az objektív valóság számára a mozgási teret, a mágneses alaphalmaz biztosítja, amely a hullámhossz informatív értéke mentén létrejött frekvencia energiaértékét közvetíti, ezért a „téridőnek” értelmezett mágneses alaphalmazt, legfeljebb „térinformációnak” lehetne nevezni. Amelyben a nagy kiterjedésű égitestek jelenlétében, a tér mátrix szerkezete eltorzul. Amely torzulási esemény, a hullámhossz által biztosított információs értéket is megváltoztatja valamilyen szinten. Amit az interferencia jelensége alakít vissza, az égitestet követő mágneses alaphalmaz rendezett közegében. Ahol a mágneses alaphalmaz mátrixszerkezete, már újra stabilizálódott.
Ahol az interferencia jelensége, éppen azt jelenti, hogy az anyagi testek által felbolygatott stabil térszerkezet, az anyagi test után újrarendeződik. Ismételten felveszi a kötött mátrix szerkezeti formát. Ilyen módon, egyszerűen megkerüli az égitestet a mágneses hullám, és azután visszarendeződve, éppúgy folytatódik, mint előtte. Mert a hullámhossz által biztosított terjedési irány informatív értéke adott, és a frekvencia révén közvetíthető energiaérték is állandó. Így az égitesteket képviselő anyagi testek, számottevően nem befolyásolják a mágneses hullámok terjedését.
Ami azt is jelenti egyben, hogy a Nap mellett elhaladó „fénysugár”, tulajdonképpen hullám. Amely az égitest után újrarendeződik az interferencia jelenségének köszönhetően. Így fényelhajlásról szó sincs.
Így az égitestek, számunkra hatalmas haladási sebességei is, csupán az ő kozmikus rezgéseiket valósítja meg. Mivel az égitestek egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik a keringésüket biztosítani képes kozmikus rezgésük során. Ha tehát, az Univerzum szempontjából véve, csak kozmikus rezgést végeznek az égitestek, akkor az általunk viszonyítható mozgásállapotaik állandóak. Vagyis, a pillanat részét képezik. Mert az Univerzum szempontjából tekintve, számottevő változás nincsen benne.
Így az univerzális nyugalom harmóniája, számunkra örökké viszonyítható változásokat biztosít. Amely logikai ellentét, eleve magában hordozza az idő mibenlétét. Mert az Univerzum állandóságát biztosítani képes kozmikus pillanatból, mi csak olyan földi részpillanatokat fedezhetünk fel, amelyben egy meglévő állapot folyamatos változásait követhetjük nyomon. Mint idővel mérhető folyamatokat.
Oly annyira, hogy az űrhajóinkkal, mi magunk is részt vehetünk ezekben a kozmikus szintű keringési folyamatokban. Mert amikor keringési pályára áll az űrjármű, akkor már a keringését végrehajtani képes állapotváltozásához, nem kell üzemanyag. Mert az, már a kozmikus szintű rezgés részét képezi. Csak a keringési pálya megváltoztatásához szükséges újra üzemanyagot használni. Éppen azért, mert akkor, a kozmikus szintű rezgéssel ellentétben, mi magunk akarunk változtatni a mozgásállapotunkon. Amikor a mozgásállapotunkon változtatunk, akkor a kozmikus rezgés ellen végzünk munkát. Gyakorlatilag, elrugaszkodunk a kozmikus rezgés által biztosított pillanattól. Másik keringési pályára állva pedig, újabb kozmikus rezgési állapotot vehetünk fel.
Az idő tehát, csak szubjektív módon határozható meg, azaz dimenzionálható. Saját kiterjedést biztosító dimenziója nincsen. Így a tér három dimenziójához társítani, negyedik dimenzióként, nem lehet. Mert az idő, csupán a térben zajló események során viszonyítható. Mint az erő vagy az energia, munkavégző képességeinek a hatása során létrejövő állapotváltozások mértéke. Vagyis, az objektív módon észlelhető viszonyok részeseményeinek a szubjektív viszonytényezője.
Ezért a viszonyítható események, nem az időben zajlanak, hanem csak valamennyi idővel fejezhetők ki. Amikor tehát, a tudatos elménkkel elvonatkoztatunk a számunkra lelkinek minősülő kozmikus idő pillanatértékétől, akkor közben az anyagi létezés változásainak a részállapotait szemlélve, a múlt emlékeit és a jövő elvárásait szellemi szinten határozzuk meg. Így az idő számunkra, olyan szellemi tényező, amely a viszonyítható állapotváltozások mértékét fejezi ki. Ezért az elménk, minden egyes viszonyítható pillanatnyi állapothoz, olyan időegységet képes rendelni szellemi szinten, amellyel az adott állapot változása értelmet nyer számunkra.
Így az idő, mint a tudatos elménknek a jelen pillanattól elvonatkoztató képességének a mentális viszonytényezője, biztosítja számunkra azt, hogy a pillanatnyi események tapasztalatait és elvárásait elméletben összerakva, folyamatoknak lássuk a szemlélt eseményeket. Ilyen módon van esélyünk arra, hogy magunk is részt vállaljunk, ezeknek a térben viszonyítható eseményeknek a folyamataiban. Éppen azért, hogy itt és most, élhessünk az általuk felkínált lehetőségekkel. Ilyen módon, a saját életünk eseményidejét tudatosan összekapcsolva, a lehetőségeket biztosító események folyamatainak, a szellemi szinten felismert részidőivel.
Ezért a szellemi szinten viszonyítható idő rabságából, csak a lelki jelenléttel lehet kiszabadulni. Átkapcsolva az elménket meditatív tudati szintre. Amelyben a lelki jelenlétet tapasztalhatjuk meg. Az Univerzummal való egységünk kozmikus élményét. A szellemi szintű időérzetünktől független lelki pillanat élményét. Amely mentális élményben, a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünk, kozmikus szinten is önmagával azonosulhat.
Ezt bármelyik értelmes ember megteheti, ha van rá egy kis ideje. Csupán az elméjében zajló szellemi aktivitást kell tudatosan kiiktatnia a mentális folyamatból. Mert, minél csendesebb a szellemi aktivitás az elménkben, annál erősebb benne a lelki jelenlét. Ennek a lelki jelenlétnek az élménye pedig, azért olyan csodálatos, mert benne, az Istennel való önazonosságunkat tapasztalhatjuk meg. Itt és most, a jelen pillanatában.
Amíg meditatív tudati állapotban van az elménk, a lelki jelenlét pillanatában, addig nemcsak teljesen felfrissülhetünk hanem, addig nem öregszünk, addig fiatalodunk, addig gyógyulhatunk, addig ismereteket szerezhetünk. Mert Isten jelenlétében, minden lehetséges számunkra. Bármit megtehetünk, ami nem sérti az abszolút szeretet elvárásait. Mert Isten, mindig konstruktív, azaz építő jellegű. Nincs kivétel.
Matécz Zoltán
2019.10.18.
