Kvantumugrás.
A kvantumelmélet kidolgozása során, az atomok lehetséges felépítését és működését is meghatározták. Így a protonok és neutronok által biztosított atommagok körül, meghatározott mennyiségű elektronok keringenek. Amelyek, meghatározott, többlépcsős elektronpályákon keringenek az atommagok körül. Ez persze, csak elméleti szintű felépítése az atomoknak, mert a legerősebb mikroszkópokon szemlélve is, az elektronok mozgása, csak egy felhőszerű jelenséget mutat. Maguk a különböző szintű elektronpályák, egyelőre teljesen észlelhetetlenek.
Energia hatására pedig, az elektronok meghatározott pályáikról, egy másik pályára ugranak. Ez a kvantumugrás jelensége. Az energia tehát, amit kvantális módon kezel a tudomány, alkalmas arra, hogy a kvantumértékének megfelelően, az elektronpályák között létrejövő ugrásra késztesse az általa érintett elektronokat. Mégpedig, az energia kvantumértéke szerinti ugrásra.
Ha az energia, lineáris módon egyenletesen terjedne, akkor analóg változásokat észlelhetnének a tudósok, az elektronok mozgásállapotaiban. De az energia kvantumokban, folyamatosan egymás után erőimpulzus sorozatokban terjed. Digitális jelleggel. Ilyen módon az érintett elektront, nem csupán egy erőimpulzus éri, hanem egy teljes erőimpulzus sorozat. Mint kvantum. Ezért képes az elektronra lökésszerű hatást gyakorolni.
Na, már most, itt eleve két probléma merül fel számomra. Ha az atommag körül, különböző távolságra keringenek az elektronok, akkor azok, nem lehetnek azonos szinten elektrosztatikus töltésűek. Márpedig, a fizika tudománya azt mondja, hogy az elektronok egységnyi töltéssel, azaz egyforma elektrosztatikus telítettséggel rendelkeznek. Ha egyéb hatás nélkül, mégis képesek különböző szintű keringési pályákon elhelyezkedni, akkor különböző szintű az elektrosztatikus töltésük is. Vagyis, a belső pályákon keringő elektronoknak, pozitívabbaknak kell lenniük, mint a külsőkőn haladóknak. Ha pedig, valóban egyforma az elektrosztatikus telítettségük, akkor milyen hatás készteti őket arra, hogy különböző szintű elektronpályákra kényszerüljenek?
A másik problémám az, hogyha az elektronok energia hatására ugranak másik keringési pályára, akkor hogyan történik az, hogy az energia, csak egy elektronra fejt ki hatást, az érintett atomon belül? Amelyik éppen ugrani fog. Ennek a kérdésnek az értelmezéséhez, az energiának a terjedési lehetőségét kell megértenünk.
A longitudinális típusú mágneses hullámoknak két alaptényezője van. A hullámhossz és a frekvencia. Szerintem, a hullámhossz képviseli a mágneses hullám informatív értékét. Míg a frekvencia által, a mágneses energia terjed. Méghozzá, egymás után terjedő, folytonos erőimpulzus sorozatok formájában. Így a mágneses hullámban is, csak az energia hatása terjed. A hatást közvetíteni képes oszthatatlan alaptömegek, csupán rezegnek. A hullámhossz által meghatározott részecskesorozatok rezgéseiben. Így a közegükben elfoglalt egyensúlyi helyzetük, számottevően nem változik meg, az energia folytonossá vált hatásának a közvetítése során.
Ezért a tudomány, nem tudta részecske szinten meghatározni az energia legkisebb viszonyítható egységét, a kvantumot. Tehát, egy erőimpulzus sorozatot nevezett ki kvantumnak. Így a kvantumok, mint egymás után terjedő erőimpulzus sorozatok, folytonos módon közvetítik az energiát a mágneses hullámokban. Ennél fogva, mindig a mágneses hullámok hullámhosszának az informatív értéke határozza meg azt, hogy a frekvenciája által közvetített energia, milyen mértékű induktív munkát végezzen, az elektromos anyagi megnyilvánulásokon.
Na, már most, ez a szubjektív munka, ami induktív módon jön létre a mágneses alaphalmaz és az elektromos anyagi részhalmazok között, mindig térfogati jellegű. Ami azt jelenti, hogy az érintett anyagi halmazon belül az energia, minden elektronra egyformán hat. Vagyis, minden elektronnak, egyfajta együttes kvantumugrást kellene végeznie, az energia hatására. Ha a kvantumugrás kvantummechanikai elmélete igaz.
De szerintem, az energia egyenletesen hat minden elektronra, az induktív módon érintett anyagi halmazon belül. Mégpedig olyan módon, hogy együtt gyorsítja vagy lassítja, azok atommag körül megvalósult keringési ütemét. Analóg módon folytonos jelleggel. Nincsen semmiféle ugra-bugra. Ami valamilyen digitális lehetőség lehetne csupán, egy-egy elektronra vetítve.
Kvantumugrásról akkor beszélhetnénk, ha az energia legkisebb adagja, a kvantum, önálló részecske lenne. Abban az esetben, ez a magányos energiaadag, ami saját tömegértékkel rendelkezne, képes lenne kiütni az elektront a saját keringési pályájáról. Mert valójában, így képzeli el ma a tudomány. Mivel a kvantumot, részecskeként értékeli. De ez hamis állítás. Addig lesz létezési jogosultsága csupán, amíg az energia mibenléte, nem tisztázott a tudományban.
Nézzünk erre egy egyszerű példát. Tudományos meghatározás szerint, a foton, a fény kvantuma. Csakhogy, míg a kvantum a mágneses hullámokban terjedni képes energia legkisebb viszonyítható adagja, addig a fény már egy elektromos anyagi jelenség. Vagyis, a kvantum az ok, míg a fény hatása, maga az okozat. Amikor tehát, azt mondom, hogy foton, és azt a fény kvantumaként határozom meg, akkor tulajdonképpen összemosom az okot az okozatával. Vagyis, az energiát a hatásával, amit fényként értelmezünk.
Ha megnézzük az „elektromágneses” hullámok spektrumát, akkor azt vehetjük észre, hogy a látható fény ennek a sávnak, csak egy igen keskeny részét képezi. Ez azt jelenti, hogy a mágneses hullámoknak a meghatározott hullámhossz tartományán belül, látható fény alakul ki, az elektromos tulajdonságú anyagi részhalmazokban. Vagyis, az anyagi minőségekben induktív módon érintett elektronok, olyan rezgési szintet érnek el, ami a rezgésüket, a látható fény jelenségére készteti.
Ha az elektronok rezgési szintjei, a látható fény spektrumát nem érik el vagy meghaladják azt, akkor kívül kerülnek a látható fény tartományán. Vagyis, ez úgy értelmezhető logikusan, hogyha a mágneses alaprezgés, nem kényszeríti az anyagi halmazok elektronjait, a látható fény spektrális tartományán belül megvalósult rezgésre, akkor nem alakul ki a látható fény jelensége az anyagi világ valóságában.
Mert az nyilvánvaló, hogy a mágneses hullámok, akármilyen rezgési szintet képviseljenek is, nem észlelhetők számunkra, csak akkor, ha az elektromos szerkezetű anyagi valóság induktív módon érintett elektronjait befolyásolják. Mert a számunkra észlelhető jelenségek, mindig az elektromos szerkezetű objektív anyagi valóságban nyilvánulnak meg. Mivel a mágneses alaphalmaz eseményei, amit a kozmikus szintű hullámjelenségek alkotnak, számunkra észlelhetetlenek. Mert kívül esnek azok, az öt érzékszervünk hatáskörén. Csak a hatodik érzékünkkel lehetne magyarázni azokat.
Ilyen értelemben véve fényként, csak az elektromos szintű anyagi eseményeket értékelhetjük. Ha azok rezgési szintje, a látható fény hullámhosszán történik. Ugyanaz a hullámhosszúságú rezgés, elektromos anyagi megnyilvánulások nélkül, csupán mágneses rezgésekként, számunkra érzékelhetetlenek.
Ha tehát, egy kozmikus mágneses hullám, egy általa induktív módon érintett atomra hatást gyakorol, akkor azt a szubjektív hatást, minden elektronja érzékelni fogja. Mert minden elektronja, ugyanabban a mágneses alapközegben rezeg az atommagja körül. Így, ha hullámváltozás történik a mágneses alaphalmazban, mint szubjektív esemény, akkor az, objektív változást úgy képes kiprovokálni, hogy az atom minden elektronjára, induktív hatást gyakorol. Kivétel nélkül.
Na, már most, ha mégis kvantumugrásról beszélhetünk az elektronok keringési pályáján, akkor azok együtt fognak ugrani. Mert az induktív hatás, amit az energia munkavégző képessége jelent, erre biztosíthat csupán lehetőséget. Mert, mi is az a rejtélyes induktív hatás.
Az elektronok, mint az atommagok körül keringő részecskék, önmaguk körül forgó elektromos mezőt tartanak fenn. Ezeket az elektromos mezőket, éppúgy az oszthatatlan alaptömegek építik fel, mint a mágneses teret. Amelyben a mágneses hullámok terjednek, mágneses mezőként funkcionálva. Így a mágneses tér mágneses mezeje, amelyben a mágneses hullám energiája terjed, gyakorlatilag nem az elektronokra fejt ki közvetlen módon hatást, hanem az elektronok körül kialakult elektromos mezőkre.
Az elektronok elektromos mezőinek tehát, ugyanaz a felépítése, mint a mágneses mezőnek, csupán abban különbözik a mágneses tértől, hogy bennük az oszthatatlan alaptömegek, centrális mozgást végeznek az elektronjaik körül. Amit gyakorlatilag úgy érdemes elképzelni, hogy a mágneses tér alkotóelemeit képviselő oszthatatlan alaptömegek, lineáris szerkezetűek, de az elektronok közelében, centrális alakot öltenek.
Így az induktivitás nem más, mint a kétféle erőtér egymást kiegyenlíteni képes hatása. Ennél fogva, amikor egy mágneses hullám éri az aktuális atomot, akkor az, nem fog csupán egyetlen elektronra hatást gyakorolni. hanem minden elektronnak az elektromos terét fogja érinteni. Így fékező vagy gyorsító hatást, az erőtereikre fog kifejteni. Egy időben. Vagyis, az elektronszintű állapotváltozásokat, közvetett módon hajtja végre a mágneses hullámokban terjedő energia. Mégpedig, azok centrálisan mozgó elektromos erőtereire hatást gyakorolva.
Ennél fogva, nem beszélhetünk olyan mérvű kvantumugrásról, az elektronok viselkedésében, amit az energia hajthat végre. Mert az energia hatása, nem az elektronokra terjed, hanem csak azok elektromos erőtereire. Ha pedig, az elektronok elektromos erőtereinek megváltoznak a mozgásállapotai, akkor azok, az elektronjaik mozgásállapot béli változásait is ki fogják kényszeríteni.
Mert az elektronok elektromos erőterei olyanok, mint egy-egy elektrosztatikus védőburok. Ami tökéletesen alkalmas arra, hogy az elektronok mechanikus szerkezeteit megvédve, stabilis ellenállást képviseljenek az elektronjaik létezésében. Így az elektronok egymás között, vagy az atommagjaikkal szemben, ebben az elektrosztatikus védőburokban vannak biztonságban. Az objektív eredetű mechanikai kölcsönhatásokkal szemben.
Matécz Zoltán
2020.01.20.
