Lélekhangzók.
Amikor egy egészséges kisgyermek megszületik, teljesen lenullázott szellemiséggel jön a világra. Mert a szellemi szintű ismereteit, csak a tanulással járó ismeretszerzés lehetőségével építheti fel, ahogy cseperedik. Ezért, a kezdetleges kommunikációs lehetőségeit, a lélek hangzóival valósíthatja meg. Vagyis, a magánhangzókkal, amit tökéletesen ki tud ejteni, szinte a megszületése pillanatától kezdve.
A baba-mama kommunikáció, már jóval előbb, a megszületés előtt kialakul, az édesanya pocakjában. Hiszen a gyermek embrionális fejlődése során, először az agy alakul ki, az értelem szerve. Majd az agy többi anyagi szintű kiterjesztései, a test és a végtagok. De az értelem, már a fogantatást követő napokban, az agy kialakulása során kibontakozik. Ami az anya és a gyermek között, egyre nyilvánvalóbbá válik a kilenc hónapos közvetlen kapcsolatuk alatt.
Az újszülöttnek tehát, veleszületett lelki adottsága az, hogy az általunk jól ismert magánhangzókkal, ki tudja magát fejezni. Ezért, amikor a szülei figyelik a gyermek gőgicsélését, mindig valamilyen kezdetleges értelem sugárzik belőle. Mert a magánhangzók váltakozó jellegű dinamikus kiejtése során, nyomatékot ad a kezdetlegesnek ítélhető mondanivalójának.
Ezzel szemben, a mássalhangzóink, már a szellemiségünk hangzói. Ezért, egy magánhangzók nélkül leírt szöveg, bárki számára értelmes lehet, aki tud olvasni. De a lelki hangzók nyomatéka nélkül, nem képes az ilyen módon olvasott szöveg visszaadni azt a hangulatot, amit a magánhangzókkal kiejtve biztosíthatunk számára.
A lelki eredetre utaló magánhangzóink nélkül, nem tudjuk értelmes módon kiejteni a szellemi szintű kifejeződésünket biztosító mássalhangzóinkat sem. Mert a magánhangzóink nyomatéka, lelki erőssége emelheti ki számunkra a mássalhangzóink színezetét. Ez arra utal, hogy az életünk energiájaként, a lélek ösztökéli a szellemi szintű mássalhangzóinkat arra, hogy értelmet sugározzanak a szavaink kifejezése során. Így a szellemi szinten, értelmes módon megfogalmazott gondolataink, eleve kifejezhetetlenek lennének verbális módon, a lelki eredetű magánhangzóink nélkül.
A leírt szövegek pedig, még a magánhangzók kifejező erejét is, csak sugalmazni képesek, a kimondott szavaink által hallgatható dinamikus szövegekkel szemben. Mert a kimondott szavaink dinamikáját, lelki erejének a kifejezőképességét számunkra, mindig a bennük szereplő magánhangzók nyomatékosítják.
Ilyen módon, az érzelmi szintű magánhangzóink adnak nyomatékot, a szellemi szintű mássalhangzóink értelmi jelentésének. Ennél fogva, minél több lelki eredetű magánhangzót tudunk használni a beszédünkben, azok lehetséges nyomatékváltakozásaival, annál kifejezőbbé tehetjük velük, a szellemi szintű értelmes mondanivalónkat.
A magyar nyelv 14 magánhangzót használ. Ami elég soknak mondható, a világ többi nyelvéhez viszonyítva. Ezért az anyanyelvén beszélő magyar ember képes, a lehető legtökéletesebb módon belevinni a lelki érzelmeit, a szavai által kifejezett szellemi szintű mondanivalójába. Vagyis, a magyar nyelv, a legkifejezőbb, a legértelmesebb lehetőségekkel bír.
Mondhatni azt, hogy a magyar nyelv, az értelem nyelve. Mert a magyar az egyetlen nyelv, amelyik az „értelmezés” kifejezés fogalmát, a saját népe nevével határozza meg. Ami így hangzik, „magyaráz”. A magyarázat során tehát, olyan értelmezést fejezünk ki szellemi szinten, amelyikkel a lelki érzéseink is tökéletesen harmonizálnak. Mert a beszédnek, éppen az a feladata, hogy a lelki érzéseinket fejezzük ki általa, az értelmes szellemi gondolataink segítségével.
Így a leírt szöveg, szintén ezt a célt kell, hogy kövesse. Erről szólnak az irodalmi művekben megjelent regények. De minden más írás lényege ugyanez. Amelyben az író, a lelki érzéseit fejezi ki, a szellemi gondolatai segítségével. Ettől, még a tudományos művek sem mentesülnek. Hiszen a hatásuk, a kifejező erejük, azoktól a magánhangzóktól függ, amit a benne használt kifejezések látens módon rejtenek.
Nyelvtani felosztás szerint, lehetnek mély és magas magánhangzók. Illetve vannak rövid és hosszú magánhangzók. Valamint, felosszák még, a kiejtésükkor megvalósított nyelvállásunk alapján is. Így vannak felső, középső, és alsó nyelvállású magánhangzóink. Továbbá a kiejtés szerint, lehetnek ajakkerekítéses és ajakréses magánhangzóink is.
Ezek a nyelvtani felosztások azonban, csak azt határozhatják meg, hogy egy adott szóban használt lelki hangzók, milyen módon alakítsák ki azt a hangfrekvenciát, amely szerint jól hallhatók azok. Miközben, a szellem hangzóit megvalósító mássalhangzóink, az adott szóban felhasznált aktuális hullámhosszváltozásokat határozzák meg. Vagyis, a szó ritmusát. Így a mássalhangzóink hullámhossz szerinti változékonysága biztosítja egy szó értelmi jelentését, míg a lélek magánhangzói, a közben hallható hangerősség frekvenciájára utalnak.
Ezek az együtt hangzó, lelki szintű frekvencia és szellemi szintű hullámhossz váltakozások, a hétköznapi beszédben kevésbé, de a verselésben már határozottabb, karakteresebb formát öltenek. Az éneklés során pedig, szinte teljesen kikristályosodnak. Ezért az énekszót, éppúgy hullámhossz és frekvenciaváltakozással oldjuk meg, mint a hangszerekkel megvalósított kíséretét.
Mert, a levegő közegében terjedő hang, hanghullámként jellemezhető. Amelynek hullámhossza és frekvenciája van. Vagyis, a hang hullámában, a szellemi és a lelki adottságaink már, együtt jutnak érvényre. De a hang magasságát, mindig a hang frekvenciája határozza meg. Így nagyobb frekvencia esetén, magasabb dinamikájú hangot, erősebb hangot érzékelünk.
Ahogy az elménkben kialakított hiteink, olyan szellemi gondolataink, amelyek lelki érzésekkel vannak alátámasztva, úgy a szavaink is, olyan verbális módon kifejezett „hiteinknek” minősülnek, amelyek a lelki érzéseinket és a szellemi gondolatainkat is megvalósítják fonetikus módon. Azzal a különbséggel, hogy a hiteink EEG agyi mágneses hullámok formáját öltik az elménk mágneses közegében, míg a kimondott szavaink, hanghullámok formáját veszik fel a levegő közegében.
Ezért, bármilyen okosat vagy szépet mondunk is, mindig a levegőbe beszélünk. Mert a levegő számunkra, az a természetes vivőközeg, amelyben a hang terjedése megvalósulhat, hanghullámok formájában.
A hanghullámok, longitudinális szerkezetűek. Ami azt jelenti, hogy egyenes vonalvezetésű 180 fokos hullámokat kell elképzelnünk, amelyekben a kialakult hullámhossz alapján sorakoznak fel, a frekvencia rezgését biztosítani képes hangimpulzus sorozatok. Mint a hanghullám frekvenciájának megfelelő közegsűrűsödések és közegritkulások. Ezért a hanghullámok frekvenciája, csak akkor állandó, ha kizárólag egyféle hangot hallunk. Például, egy síp hangját jó hosszan.
Az egyéb hanghullámok, összetett hullámoknak minősülnek, amelyekben a különböző hallható hangoknak megfelelően váltakozik a frekvencia hangerőssége is. Dinamikus változékonyságot biztosítva az együttes hangzásnak.
Mivel a magánhangzóink, a velünk született lélek hangjait biztosítják számunkra, ezért az emberi hangok mibenléte, az életünk energiájára vezethető vissza. A lélek által ugyanis, Isten éltet bennünket. Az Univerzum kozmikus szintű öntudata. Az energia megmaradási törvénye szerint azonban, ez a bennünket éltető lélek, nem más, mint Isten akarata. Amely mágneses módon terjedő kozmikus hullámok által, induktív jelleggel működteti a mi elektromos tulajdonságú anyagi testünket. Valamint, lehetőséget biztosít nekünk arra, hogy az agyunkban tudatos elménkkel, szellemi gondolatokat formáljunk magunknak. Mégpedig, a valóság megismerését és a benne való alkalmazkodási képességünk lehetőségeit szolgáló értelmes gondolatokat.
Ezeket a szellemi gondolataikat tudjuk, a beszédünk segítségével kifejezésre juttatni. Ahol a mássalhangzók képviselik az emberi minőségünk szellemi szintű értelmi szintjét, míg magánhangzóink, a lelki erőinket meghatározó hozzáállásunkat biztosítják. Így a szenvedélyes beszélgetés során, a szellemi szintű értelmi képességünk éppúgy érvényre jut akusztikus módon, mint a lelki érzéseink által biztosított hangerő nyomatékunk. De a kifejezésre juttatott mondanivalónk, akkor tükröz igazán intelligenciát, ha a szellemi gondolatainkkal, a lelki érzéseinket fejezzük ki értelmes módon.
Addig azonban, amíg az értelmesnek látszó szellemi gondolatainkat kívánjuk a lelki érzéseink magánhangzóival kifejezni, lelki tartalmú hangsúlyt és hangerőt biztosítunk ugyan a mondanivalónknak, de olyankor, nem az Isteni eredetű abszolút intelligencia szócsövei vagyunk. Hanem, önmagunk relatív emberi intelligenciájának a kifejezői.
Sajnos, a mai ember, a túlműveltségének köszönhetően, szellemi szinten nagyon intelligens. Vagyis, emberi módon. Ami azt jelenti, hogy a tanult ismereteink relatív korlátai közé kényszerült intelligenciát képviseljük. A szomorú az, hogy ezt a relatív intelligenciánkat is, a lelki eredetű magánhangzóink segítségével tudjuk csak kifejezésre jutatni a beszédünk során. Vagyis, a lelki eredetű magánhangzóinkat arra kényszerítjük, hogy a relatív szellemi gondolataink kifejezésében munkálkodjanak. Tehát, aszinkron üzemben munkálkodjanak a lélek és a szellem hangzói, a beszédünk során. A viszonylagos, relatív szeretet megnyilvánulási lehetőségét fenntartva az életünkben.
Mert a lélek és a szellem hangzói, csak addig maradhatnak szinkronban egymással, amíg a szellemi gondolataink, a lelki érzéseinket fejezik ki értelmes módon a beszédünk alkalmával. Ez a verbális szinten megvalósított szinkronicitás, boldogságot kölcsönöz számunkra. Mert mindig az abszolút szeretet megnyilvánulása.
A beszédünk lehetősége tehát, eleve magában foglalja azt, hogy a kimondott hangjaink egyike se nélkülözhesse a lelki telítettséget. Így a magánhangzóink, mint a lélek hangzói, már az alaphangok szintjén képviselik az Isteni adottságú lelkünket. A szellemi gondolataik által kifejezett szavainkba ágyazódva pedig, éppen a lelki erőinkkel adunk nyomatékot közben a mondanivalónknak. Ezért, ahogy a mássalhangzók váltakozása során, váltakozik a szellemi szintű hullámhossz színezete a beszédünk alkalmával, úgy a magánhangzóink segítségével, fokozzuk vagy gyengítjük azok frekvenciától függő hangzását.
Matécz Zoltán
2020.02.01.
