Alázat.
Ez egy nagyon érdekes fogalom. Mert ahány ember létezik a világon, szinte mind egészen másképpen értelmezi. Mivel a fogalom szótöve az „alá” kifejezés. Ami elvileg, egy alárendelt szerepre utal. Függetlenül attól, hogy az adott egyént önmaga, vagy mások rendelik alázatos helyzetbe. Így a megalázott helyzet, „gy-alázat-os” érzésekkel párosulhat.
Ilyen értelemben véve az alázat, sohasem társulhat pozitív lelki érzésekkel. Mert, ha az alázat, megalázottságot eredményez, ahogy az általában történni szokott, akkor az már, erősen sérti az ember személyes önértékelését. Ami a reális önbecsülésünket biztosítja. De, hogyan is lehet reális önértékelésen alapuló önbecsülése bárkinek, akit megaláztak? Mivel a megalázottság, éppen arról szól, hogy olyan becsmérléseket szenvedünk el, amelyek a személyes értékeinket tépázzák meg.
Így az alázat szó ellentétét, a túlzott önbecsülés, a méltóságtudat, a magas önértékelés, a felfokozott önérzet képviseli. Vagyis, olyan személyes tulajdonságok, amelyek birtokában az ember, felsőbbrendűnek érzi magát. Ebből a felsőbbrendű mentális elmeállapotból, csak lefelé, lehet tekinteni másokra. Ezért a felsőbbrendűség tekintélyének a megtartása érdekében, önmagához viszonyítva, folyamatosan lebecsüli a többi embertársát. Olyan, számára nyilvánvaló becsmérlésekkel sértve, amelyekkel folyamatosan megalázott állapotban tudja tartani őket.
A túlzott önértékeléssel élő megalázó típusú ember, a legtöbb esetben, önmaga mentális gyengeségét palástolja az agresszív viselkedésével. Mentális terrorban tartva a környezetét. Mert a mentális tudatosságnak olyan alacsony fokán él, amelyről pozitív cselekmény ritkán kezdeményezhető. Így számára a megalázás nyilvánvaló létkérdés.
Az így létrejött megalázottságnak azonban, eleve kettős hatása lehet. Az első az, amikor valaki, akit megaláztak, békésen belenyugszik, beletörődik ebbe az alárendelt helyzetbe. Még akkor is, ha ezt az alázatot nem önként vállalta. Olyankor valójában, mint egy alárendelt szolga, kénytelen elviselni az őt megalázó személy sértéseit. Amely becsmérlések nem hagyják azt, hogy a saját önbecsülése rendeződjön. Így ezt a mentális harcot, mindig a megalázó személy nyeri. Érvényesítve ezzel, az ő felsőbbrendű mivoltát. Társadalmi életünkben, nagyon sok ilyen viszony létezik az emberek között. Szinte mindenki életét és önbecsülését terhelve.
A másik ellenhatása pedig, a dac. Ami éppen arról szól, hogy a megalázott ember önbecsülése nem csitul a becsmérlések hallatára, hanem komolyan ellenáll. Ilyen módon, olyan helyzeteket vagy érveket hoz felszínre, amelyekkel közömbösítheti vagy felül is múlhatja a megalázója viselkedését. Ez egy mentális harc, a reális önbecsülés megtartása érdekében. Amikor az ember, nem tűri azt, hogy eltiporják. Ez a felfokozott mentális ellenállás, képes arra, hogy megszüntesse a reánk erőltetett alárendelt viszonyt.
Egyetlen hátránya a dolognak az, hogy ez ritkán zajlik békésen. Mert a megalázó, mentális erőszakot alkalmaz ahhoz, hogy alárendeltté tegyen valakit. Így a dacból származó ellenhatás, mint az önbecsülés reális önvédelmi reakciója, szintén mentális erőszaknak minősül. Éppen az őt megalázó személlyel szemben. Így ez a mentális tusakodás, még ha esetleg elcsitul is, békességet nem teremthet. Mert, mindenképpen marad egy olyan vesztese, akinek az önértékelését megtépázták, megsértették. Többnyire, ezek a vesztesek lesznek a neheztelők, a haragosok, az utálatosok, és a gyűlölködők. Mert az elméjükben, a megkezdett harc tovább folytatódik. Így zajlanak az erős viták és a veszekedések. Talán ismerős ez is néhányunknak.
De az „alázat”, mint fogalom, valójában egészen mást jelent. A fogalomnak tulajdonképpen, vallásos eredete van. Ahol a hitben járó vallásos ember, önmagát megalázza. Önként alárendeli magát, egy nála felsőbb hatalommal szemben. Mégpedig, Istennel szemben. Ahol Isten, a mindentudó és mindenható abszolútum szerepét tölti be. Ami szöges ellentétben áll, az ember relatív képességeivel. Mivel az ember, se nem mindenható, sem nem mindentudó.
Ennél fogva, egy hívő ember számára, egyetlen hatalom létezik Isten, a teremtő. Ezért a hívő ember az alázatával, önmaga esendő mivoltát rendeli tudatosan alá Isten mindentudóságának és mindenhatóságának. Vagyis, mentális szimbiózisban él Istennel. Ami abban nyilvánul meg, hogy amíg egy hívő ember, alázatos Istentudattal él, addig Isten, mindig az ő érdekeit fogja figyelembe venni a teremtés során. Mégpedig, éppen a hite mélysége szerint.
Ha tehát, te rendíthetetlenül hiszel abban, hogy Isten minden lehetséges gondodat megoldja neked, akkor az életed valósága, a hited szerint fog alakulni. Mert Isten, mint teremtő, megvalósítja neked azt, bármekkora problémát jelentett is az számodra. Mert az Isten felé irányuló alázatod, éppen azt jelenti, hogy megingathatatlanul hiszel abban, hogy Isten a sorsod teremtője, és a hited szerint alakítja számodra a megélhető valóságodat.
Az alázat tehát, egyfajta mentális elismerése annak, hogy valaki vagy valami, sokkal nagyobb hatalommal rendelkezik nálunk. Reális elismerése annak, hogy Isten megismerése vagy magtapasztalása folytán, sokkal többek lehetünk. Így alázattal teljesen, áhítattal megyünk be egy hatalmas templomba vagy egyéb monumentális épületbe. Alázattal teljesen, tisztelettel hallgatjuk a zenei műveket, nézzük a festményeket, és a szobrokat. De hasonlóan viselkedünk a színházi előadásokon, és egyéb táncműsorokon. Továbbá, ugyanilyen mentalitással szemléljük az erőnléti és sporteseményeket is. Mert nagyra becsüljük a szereplők szakmai és fizikális tudását. Maximálisan tiszteletben tartva az eddig elért érdemeiket. Amelyek nyilván nagyobbak, mint amit mi magunk érhettünk el az életünkben.
Vagyis az alázat, olyan reális önértékelési képességet jelent számunkra, amely megóv bennünket a feleslegesen túlfokozott mentális elbizakodottságtól. Amely elbizakodottság önhitté, felfuvalkodottá, gőgössé, önelégültté, önteltté, arrogánssá, hiúvá, és egoistává formálhat bennünket. Az alázat nélküli emberek tehát, túl relatívak. Így az alázat egyenlővé, egyenrangúvá teszi az embereket. Amely társadalmi szintű egyenrangúságban, az „én” személyes érdekeimet automatikusan felváltja, a „mi” közös érdekünk.
Az alázat olyan, mint az anyai és az apai szeretet. Ahol a szülők, nem csupán önmagukért cselekednek. Hanem éppen ellentétesen, egymásért és a családért. Szinte minden cselekedetüket, a család egysége és harmonikus működése érdekében teszik. Sok esetben, önmaguk egyéniségét, szinte teljesen feláldozva. De ez az áldozat, nem elviselhetetlen teher annak, akit ezért viszontszeretnek.
Ezért az alázatosság, eleve befogadóképességet jelent. A megértést, a megbocsátást, és a megbecsülést szolgáló szeretet türelmét garantálva bármikor. Így az alázatos ember, mindig könnyedén megteszi azt, ami tőle telik. Valamint elfogadja azt, amin nem képes változtatni. Legfeljebb, a tudatos teremtés mentális technikáját alkalmazva, Istenre bízza a megoldást. Így az alázat, az elfogadás és az elengedés olyan harmóniája az elmében, amellyel képes megőrizni az egyén, a neki járó társadalmi tiszteletet.
Most értünk el oda, hogy elmeséljem azt, hogy szerintem mit jelent az alázat fogalma. Hogyan valósulhat meg az alázat az életünkben a nélkül, hogy mégse érezzük magunkat megalázottaknak? Mi a titka az igazi alázatnak?
Tulajdonképpen arról van szó, mint amikor Istennel szemben vagyunk alázatosak. Tiszteletben tartjuk Isten fennhatóságát, és tudatosan alávetjük magunkat a teremtő mindentudó és mindenható képességeinek. Ilyen módon, jogos haszonélvezhetői lehetünk, a teremtés reánk irányuló lehetőségeinek.
A lélek által, Isten éltet minden embert. Ennél fogva, ahogy Istennek alá tudjuk magunkat rendelni önkéntes alapon, és alázattal gondolhatunk rá bármikor, éppen olyan módon kell alárendelnünk minden megszerzett relatív szellemi képességeinket, a lelki adottságainknak. Tudva és elismerve azt, hogy a lélek bennünk állandó, az egy igaz Istennek, a reánk nézve személyes akarata. Ezért a szellemi szintű alázatunk, lelki békét teremt bennünk. Az Isteni minőségünk nyugalmát biztosítja számunkra.
Valójában arról van szó, hogyha a folyton változó relatív szellemi gondolatainkkal, nem háborgatjuk feleslegesen a bennünket éltető Isten abszolút lelki aktivitását, akkor az életünk, sokkal harmonikusabban fog alakulni. Mert Isten, reánk nézve folyamatos teremtését, nem befolyásolják a mi személyes szellemi gondolataink. Nem korlátozzák, és nem is sürgetik azt.
Minden, ami létezik, Isten személyes megnyilvánulásaként valósult meg a teremtés során. Ezért Isten, mindent úgy szeret, mint önmagát. Abszolút jelleggel. Bennünket is. Éppen olyan módon, mint ahogyan az ember sem haragszik egyetlen sejtjére sem, amikor például megbetegszik.
Ezért az ember esetében, Isten szeretete abban nyilvánul meg, hogy Ő mindig tiszteletben tartja a mi személyes akaratunkat. Amit a szellemi gondolatainkkal határozunk meg lépten-nyomon. Így a szellemi gondolataink alkalmasak arra, hogy lelki érzéseket aktivizáljanak az elménkben. A kellemetlen szellemi gondolatok, alacsony frekvenciás negatív lelki érzéseket. Míg a kellemes szellemi gondolatok, magas rezgésű pozitív lelki rézéseket.
Mert a lélek által Isten, mentális erőket biztosít számunkra az életvitelünkhöz. Ezek a mi lelki érzéseink. Szellemi szintű informatív értékek gondolataival irányítható mentális erőhatásokat. De mivel, abszolút módon szeret bennünket Isten, ezért a mi személyes gondolatainkon alapuló akaratunkra bízza azt, hogy az általa biztosított életerő impulzusainkat, milyen polaritással hozzuk működésbe az elménkben. Vagyis, a szellemi gondolataink informatív értékeivel, mentális erőhatásokat képviselő lelki érzéseket irányíthatunk tudatosan. Ezért Isten abszolút szeretete, azonnal felelőssé is tesz bennünket, a sorsunk alakulását illetően. Aki ezt megérti, máris nyert.
Ezért, az alázatos ember, amikor csak teheti, szellemi szinten háttérbe vonul. A szellemi aktivitását, tudatosan alárendeli a lelki adottságainak. Ilyen módon hagyva azt, hogy az Isteni akarat, háborítatlanul alakítsa az életét. Mert a szellemi gondolataink nélkül az emberi elme, egyfajta meditatív állapotot képviselve, a lelki aktivitásunkra válik fogékonnyá. Vagyis, Isten teremtési folyamataira.
Az alázat alapvető célja tehát, szerintem az, hogy Istentudatos módon élve, hagyjuk azt, hogy Isten alakítsa az életünket. Mert Ő, mindentudó és mindenható lévén, nem szorul a mi relatív szellemi gondolatainkra. Így a szellemi aktivitásunkat, csupán arra érdemes használnunk, hogy az elménkben, a mindenkori Istentudatunkat erősítsük. Hogy minden szellemi gondolatunkban, Isten nagyszerűsége jusson érvényre. Akinek nemcsak érdemes, hanem szükségszerű is alárendelni magunkat. Mély alázattal és áhítattal.
Továbbá, a szellemi gondolatainkra azért van még nagy szükség, hogy a közben jelentkező lelki vágyainkat, tökéletesen ki tudjuk fejezni általuk. Ilyen módon, a lelki vágy és a róla alkotott szellemi gondolataink, a képzelet segítségével, egy közös akaratot képeznek. Isten és ember akaratát. Ez a tudatos teremtés alapja. Mert amit ilyen módon el tudunk valóságosnak képzelni, azt vagyunk csak képesek Isten teremtői hatáskörébe rendelni, az ÁMEN kifejezéssel. Ez az ima lényege.
Önmagunk Isteni lényegét, csak akkor érthetjük meg, hogyha a szellemi szintű Istentudatosságunkat olyan mértékre fokozzuk, hogy abban, a reális öntudatunk képes legyen azonosulni. Ez a tudatosság legmagasabb fokozata. Amelyben rájövünk arra, hogy Isten és ember, egy és azonos mentális tényező, ha a tudatosságuk azonos szintre kerül. De csak az ember tudatosságát kell ehhez az azonossági szinthez fokozni. Mert Isten tudatossága állandó.
Amikor tudatosan elfogadod azt, hogy a lélek által Isten éltet, akkor válik nyilvánvalóvá számodra az, hogy más ember is Isten akaratát fejezi ki a létezésével. Ezért más emberekkel szemben, éppen azért leszel alázatos, hogy az ő lelki érdekeiket is képviseld a létezésben. Amikor ugyanis, a szellemi aktivitásoddal, nem zavarod meg mások lelki nyugalmát, akkor az ő Isteni érdeküket szolgálod. Hagyod ugyanis azt, hogy a lelki érzéseik alapján cselekedjenek zavartalanul.
Ahogy a szellemi gondolataink, lelki érzéseket váltanak ki belőlünk, úgy a mások által közölt szellemi gondolatok is, lelki érzések aktivizálására képesek bennünk. Ami azt jelenti, hogy mindig a jelenben aktivizált lelki érzéseink mentális erőhatásai fogják megvalósítani számunkra a jövőt. Függetlenül attól, hogy kinek a szellemi gondolatai hozták működésbe azokat. Erről szólnak például, a „Sátáninak” értékelhető hátsó gondolatok és a mások által közölt sugalmazások.
Általában az a tapasztalat, hogy mindig az első gondolat a helyes. Szerintem azért, mert az első gondolat, még a konkrét szellemi aktivitásunk előtt, a lélek üzenete az elménkben. Majd ezután következnek, az úgynevezett hátsó gondolatok. Amikor az ember, szellemi szinten átértékeli a dolgot. De az a szellemi szintű értékelés, a mindentudás hiányában, erősen korlátozott. Majd jöhetnek a sugalmazások. Mások szellemi gondolatai alapján érkező vélemények. Amelyek éppúgy mentesek a mindentudás képességétől. Ezért, az Isteni akarattal ellentétesek is lehetnek. Amit az első gondolatunk képviselt.
Az alázat, fejlődőképességet biztosít. Mert toleráns befogadóképességgel párosul. Tulajdonképpen a kíváncsisággal. Mert az ember, mindig arra kíváncsi, amit még nem ismer. Gyakorlatilag, hajtja a megismerés vágya. Ez a vágy, az abszolút tudatosság felé hajtja az alázatos embert. De az elménk, relatív korlátokkal rendelkezik csupán. Az abszolút ismeretek végtelen információs halmaza, mennyiségileg sem kezelhető a relatív elménkkel. Ezért reális igényként, a lehetséges abszolútum megismerésére törekszünk. Isten megismerésére.
Mert aki Istent, a mindentudót megismeri, bármilyen kozmikus szintű információt „lekérhet” tőle igény szerint. Ha a mindentudóba vetett hite rendíthetetlen. Vagyis, a relatív emberi elme elfogadja azt, hogy nem lesz képes sohasem mindent tudni, ha bármilyen szükséges információ birtokába juthat. Az alázatos ember Isten mindent tudóságát úgy kezeli, mint egy kozmikus szintű lexikont. Amikor Istentől válaszokat kér, akkor éppen „lapozgat” ebben a mentális lexikonban. Ezt hívják Akasa krónikának.
Az „Akasa”, egy szanszkrit kifejezés. Ami azt jelenti, hogy egy elsődleges, abszolút szubsztancia. Amely egy kozmikus szintű tudatosság memóriájaként működik. Ebből lett minden, ami létezik. Ennél fogva, tulajdonképpen minden, ami létezhet, kitörölhetetlen informatikai nyomot hagy benne.
Így az Akasa krónika, egy olyan kozmikus szintű empirikus tudástár, amit az összes lélekkel rendelkező ember valaha gondolt, mondott, vagy tett. De megvan benne már az is, amit valaha gondolni, mondani, vagy tenni fognak az elkövetkező időkben létező lelkek. Vagyis, olyan kozmikus szintű mentális dimenzió, amely a lelkek életútjáról készült rezgési feljegyzések összességét tartalmazza.
Más és más tudati szintek képviselik a mindennapi béta tudatosságunkat. Az álmot, a kozmikus szintről irányított tudatalatti vegetatív tevékenységeinket, vagy például, a relaxációs folyamatokkal irányított meditációnkat. De az Akasa krónika, „megnyitásához”, olyan meditatív tudati szintre kell fejlődnünk, amelyről egyértelműen felismerjük, az Univerzummal való egységünk valóságát. De ez alázat nélkül, nem valósulhat meg.
Az én véleményem szerint, az elektromosnak megismert objektív anyagi valóság, az Univerzum szubjektív mágneses valóságából alakult ki, abban működik rezgési események szintjén. Ennél fogva, a mágneses hullámok által biztosított kozmikus alaprezgések működtetik az anyagi világunkat. Amely kozmikus szintű mágneses hullámokban, a frekvencia által az energia terjed, míg a hullámhossznak informatív értéke van.
Ezért az Univerzum mágneses alaphalmaza, olyan szubjektív alapközeg a világmindenségben, amelyben információ alakulhat ki, tárolódhat el, és közlődhet az objektív anyagi valóság felé. Ezért a mágneses alaphalmaz, az abszolút tudatosság Elméjét valósítja meg. Amelyben a mágneses hullámok hullámhosszai révén, minden lehetséges információ megtalálható. Ez az Akasa krónika. Az Isteni szintű mindent tudás tárháza.
Mivel a valóság összetett számunkra vagyis, a mágneses valóság és az elektromos valóság mindig együtt mutatkozik meg nekünk, ezért ezt úgy is lehet értelmezni, hogy az objektív elektromos anyagi valóság, a mágneses valóságban nyilvánult meg és létezik. Vagyis, az Akasa krónikában.
Úgy is mondhatnám, hogy az Akasa krónika eseményei vagyunk. Ezért, a mindenkori tudatossági szintünk határozza meg azt, hogy mennyit tapasztalhatunk meg magából a krónikából. A gyenge rezgésszintű, alacsony tudatossági szintű relatív emberi elme számára, érthetetlen a dolog. Míg a magasabb rezgésszintű, felfokozott tudatossági szintű relatív emberi elme számára, automatikus módon megnyílik. Mert ez a tudatossági szint már, egy stabilizálódott meditatív elmeállapotnak minősül.
Ebből az is nyilvánvalóvá válik, hogy az alacsonyabb tudatossági szinteken, mégis mindig van olyan lehetőség, hogy bepillantást nyerjünk az Akasa krónikába. De azt, csak a részleges meditatív elmeállapotunkban érhetjük el. Mégpedig azért, hogy aki képes a meditáció mentális gyakorlására, megfelelő alázattal legyen képes fejlődni tudatosságban. Egészen, az Istennel való egység megtapasztalásáig.
Tulajdonképpen, ez minden lélek egyetlen reális életcélja. Teljesen mindegy az, hogy milyen életutat jár be valaki, ha nem tapasztalta meg a halála pillanatáig az Istennel való egységét, teljesen feleslegesen élt. Vagyis, újra kell kezdenie az életet, mint reinkarnálódott léleknek. Ezért a reinkarnáció, minden lélek számára addig tart, amíg meg nem tapasztalja önmaga Isteni mivoltát.
Vagyis, az Isteni eredetű lélek által éltetett értelmes ember, nem hagyhatja ki az élete során azt, hogy önmaga Isteni mivoltát fel ne ismerje. Mégpedig olyan módon, hogy az elméje tudatossági szintjét a maximumra fokozza. De azt, nagyon mély alázattal teheti csak meg.
Ezért, teljesen mindegy az, hogy éppen hol élsz. Teljesen mindegy az, hogy mivel foglalkozol. Teljesen mindegy az, hogy milyen minőségű életet élsz. Mindig legyen megfelelő alázatod a mentális fejlődésre. Éppen azért, hogy elérd a mentális tudatosságod Isteni szintjét. Akkor teljesen átláthatod végre az Akasa krónika tartalmát. Mert egy tökéletesen letisztult relatív elme számára, csak egy igazság létezik, Isten. Mert Isten abszolút igazsága, megmutat számodra minden lehetséges relatív részigazságot. Amit az Akasa krónika kozmikus szintű információs adatbankja mentális módon tárol.
Ezért, nem is kell keresned tovább Istent. Mivel a lélek által éltet téged. Csak fogadd el a mindentudóságát és mindenhatóságát reád nézve, és hagyd azt, hogy vezessen az életed útján. Ne korlátozd ezt az utat, szellemi szinten. A szellemi kapacitásodat, Isten megismerésére fókuszáld. Na, meg a tudatos teremtésre. Amelynek segítségével, igazolod saját magad számára azt, hogy már Istennel egységben élsz. A teremtőddel.
Ehhez kell az alázat. Mert alázat nélkül, nem jön létre mentális befogadás. Alázat nélkül, csak szellemi szintű okoskodás lehetséges. Amikor azt képzeljük, hogy mindent tudunk. Holott, csupán a relatív szellemi korlátainkról irányítjuk mentális erőszakkal az eseményeket. Úgy a sajátunkat, mint a másokét. Ezt már, szinte minden értelmes ember megtapasztalta.
Ezért az alázat, tulajdonképpen azt jelenti, hogy mivel, a lélek által Isten éltet bennünket, ezért szellemi szinten is odafigyelünk erre a csodálatos eseményre. Vagyis, a szellemi aktivitásunkat, a lelki érdekeink alá rendeljük tudatosan. Éppen azért, hogy a mindenkori tudatosságunk rezgési szintje fokozódjon.
Ha sokat tanul valaki, okosabb lesz az bizonyos. De a tudatossági szintje nem változik számottevően. Mert, nem a közoktatásban szerzett ismeretek határozzák meg a mindenkori tudatosságunk rezgési szintjét. Mivel a tudatossági szintünket, az elménk rezgési frekvenciája határozza meg. Az pedig, csak a lélek aktivitásával fokozható. A szellemi ismereteink fokozása, csak ritkán emeli a lelki rezgési szintünket, igen rövid időre. Ezek a röpke sikerélményeink.
De a mély alázat, elcsitítja a szellemi aktivitásunkat. Kíváncsi mentális befogadóképességét, az Isteni elvek felé fordítja. Mert aki, megismeri az abszolút igazságot Istennel, annak számára minden relatív részigazság nyilvánvalóvá válik. Továbbá, minden tanult szellemi ismeretedet, a tudatos teremtés érdekében használd. A vágyaid egyre tökéletesebb kifejezésére. Erre legyél alázatos.
Matécz Zoltán
2020.03.22.
