Árnyékvilág.
A látható fény, száznyolcvan fokban, egyenes vonalvezetéssel terjed. Mint az oszthatatlan alaptömegek végtelen közegében terjedő longitudinális szerkezetű mágneses hullám. Így bizonyos hullámhossztartományokon belül, fényhatást idéz elő az elektromos, összetett szerkezetű anyagi világunk valóságában. Ha az útjába kerül egy nem átlátszó tárgy, akkor az, árnyékot vet maga mögött.
Így az árnyék, egy fénymentes sötétebb térrész, a fény útját elzáró anyagi test mögött. Vagyis az árnyék, bármilyen legyen is az, a fényhatás hiányosságára utal. A megvilágított testhez viszonyítottan, kiterjedt fényforrás esetén, az árnyék kontúrja körül, részlegesnek mondható félárnyék is látható. Ami arra utal, hogy a félárnyékos rész, részlegesen azért, de hozzájut a fényforrás fényéhez is.
Testünk, mindig árnyékot vet, ha valamilyen fényhatás hulláma árad felénk. Sokáig gyönyörködhetünk ebben az árnyékunkban, de amíg az árnyék látványa elkápráztat bennünket, addig nem fogunk a fény felé fordulni. Pedig, ha az árnyék okát keressük, azt a fény felé fordulva, kizárólag önmagunkban találhatjuk meg.
Ezért, amikor a fény felé fordulva, az árnyék okát vizsgáljuk, akkor az elménkben, a tudatosságunk figyelmét fordítjuk a fény irányába. Amint megértjük a fény és az árnyék között fennálló nyilvánvaló fizikai összefüggést, intelligens módon megvilágosodunk. Amely megvilágosodásunkban az árnyékot vető ok, nyilván éppen mi magunk vagyunk. Ezért az intelligenciánk, akkor jut kifejeződésre ebben a mentális folyamatban, ha a megértés során, a tudatlanságunk árnyékait, bevilágítja a megértés értelmének a fénye.
Ezért a „megvilágosodás” szavunk fogalmi jelentése, éppen arra utal, hogy a tudatlanság, éppúgy a fény a hiánya az elménkben, mint az árnyék az anyagi világunk valóságában. Így a tudatlanságunk, az értelem fényének a hiánya. Ezért a megértésből táplálkozó tudás lehetősége, olyan intelligenciát kölcsönöz számunkra, amelynek segítségével, a fényt képviselő abszolút Tudásra koncentrálva, bármilyen problémánk tökéletes megoldására fókuszálhatjuk a tudatos elménk figyelmét, meditatív elmeállapotban. Mert a meditáció során, amikor az elménk nem figyel a szellemi gondolatainkra, a lelki aktivitásunkra marad tudatos.
A korlátozott képességű szellemi tudást képviselő gondolataink ezért, a tudatosságunk árnyékai és félárnyékai az elménkben. Ezért meditatív elmeállapotban, amikor nem szentel az elménk figyelmet a szellemi gondolatainkra, éppen a mentális korlátaink nélkül fordítunk figyelmet, az értelem tiszta fényére. Azokra a kozmikus szintű mágneses hullámokra figyelhetünk, amelyek hullámhosszaiban, a legtisztábbak ezek a felénk érkező fényimpulzusok. Amelyek a kozmikus szintű abszolút Fényforrásból táplálkozó információkat hordozzák.
Ahogy a szemünk, a fényre és az árnyékokra érzékeny érzékszervünk, úgy a kozmikus szintű információkra, a harmadiknak nevezett „szemünkkel” lehetünk fogékonyak. A tobozmirigyünkkel. Így becsukott szemmel, a homlokunk közepén láthatunk egy mentális „monitort”. Amelyen megjelennek látható formát öltve, a meditatív elmeállapotban érzékelhető kozmikus mágneses hullámok informatív értékei. De ugyanitt jelennek meg, szellemi szinten tudatos elmeállapotunkban, a reális elképzeléseink is. Ezért a képzeletalkotás alkalmával, éppúgy a harmadik szemünket használjuk. Ennél fogva, a harmadik szemünket, a szellemi gondolatainkkal is képesek vagyunk aktivizálni. Ezért a képzeletalkotás, éppúgy meditatív folyamat, mint az álom, az álmodozás, vagy a meditáció maga.
Most, a jelen pillanata arra alkalmas számunkra, hogy általa a jövő ragyogó fénye felé tekintsünk, ne csak a múlt emlékeinek az árnyékaiban gyönyörködjünk. Mert a múltunk árnyékait nem tudjuk megváltoztatni. A múlt árnyékai, csak követnek bennünket. Az árnyékunk, csak a jelenben lehet változékony. Mégpedig az alapján, hogy milyen módon viselkedünk itt és most, a fényben. Mert a fény, akkor is megvilágít bennünket, ha nem veszünk róla tudomást. Így az okozott árnyékaink, beárnyékolhatják más emberek életeseményeit is. De egészen más dolog megóvni valakit, a számára túl erős fényhatástól, és megint más dolog, elállni valaki elől a fény érzékelésének a lehetőségét.
Az első eset, a gondoskodásra alkalmas relatív szeretet megnyilvánulása, míg a második esetben már, az egymáson való élősködésről van szó. Pedig, mindkét esetben, csupán árnyékot vetünk másokra. Mivel, minden értelmes embernek joga van a fény felé fordulni, és a fény áldásaiban intelligens módon részesülve élni. Ehhez kell az intelligenciát biztosító értelem az elménkben. Hogy tudjuk azt, hogy mikor és kinek van szüksége az értelem fényére.
Ha pedig, csupán a mások által kitaposott életutat járjuk, akkor mi magunk, csak árnyékai lehetünk annak, akit éppen követünk. Ezért, minden értelmes embernek, a saját maga életútját kell végigjárnia ahhoz, hogy az életvitelét irányító fény hasznos legyen számára. Hogy egyedi módon, értelmesen tudjuk értékelni az életünket.
Ahhoz, hogy ne kerüljünk az értelem árnyékos oldalára, önuralmat kell gyakorolnunk. Az erős ember, önmagát győzi le, ha elég bátor szembenézni a fénnyel. De, csak ritkán merünk önmagunkkal igazán szembeszállni. Mivel az, túl erős önkritika lenne. Pedig önmagunkban, csak a negatív lelki érzéseket tudjuk legyőzni ahhoz, hogy szeretetre méltóbb emberekké váljunk. Mivel mindig szeretetre méltók szeretnénk lenni, ezért ez a belső mentális harc, egy éltre szól. Aki erre nem képes, csak halvány félárnyéka maradhat önmagának.
Mert az indulatból, neheztelésből, felháborodásból, dühből, haragból, méregből, származtatható gyűlölet, beárnyékolja bennünk a szeretet tiszta fényét. Hiszen a relatív szeretet, csak részleges szeretetet képes biztosítani számunkra. Félárnyékos szeretetet. Amelyben éppúgy árnyékot vetünk, de az abszolút szeretet tiszta fénye is megvilágít bennünket részlegesen. Mert a relatív szeretetünk önös érdekei, erősen korlátoznak bennünket az abszolút szeretet szabad gyakorlásában. Az egoista érdek tehát, erősen beárnyékolja a szeretetet.
Amíg szeretettel fordulunk bárki felé, addig minden esetben az erényeit keressük. Amíg egy ember erényeit jól ismerjük, addig az esetleges hibái eltörpülhetnek mellette. Ez lehetőséget biztosít számunkra ahhoz, hogy mindig kellemes szellemi gondolatokkal forduljunk felé. A szeretet pozitív lelki érzéseit kiváltani képes kellemes szellemi gondolatainkkal.
Ha pedig, mégis olyan tulajdonságát fedezzük fel valakinek, ami nem szolgálja az erényeit, akkor képzeljük el őt, abban az esetben is tökéletesnek. A reális képzeletünkkel, megváltoztathatjuk a nemkívánatos tulajdonságait. De semmi esetre se ítéljük el. Mert a megítélés, sokkal több energiát von el tőlünk, mint a szükséges jó reális elképzelése. Ne is hozzuk szóba az észlelt hibát. Ne panaszkodjunk miatta. Mert azt, csak kellemetlen szellemi gondolatokkal tudjuk megtenni. Ami negatív formában aktivizálja, a teremtésre alkalmas lelki érzéseinket. Tovább tetézve azt a bajt, amit amúgy is elítélhetnénk.
Ezért a megvilágosodásunk, éppen annak a mentális megértése, hogyan lehetünk olyan testek az anyagi világunk valóságában, amelyek az abszolút Szeretetet gyakorolva, nem vetnek szándékosan egoista árnyékot senki más életére. Mint, amikor az üveg, átengedi a reá vetített fényt. Hogyan lehetünk olyan „üvegkristályok”, amelyeknek már nincsenek önös érdekeik, és ennél fogva, nem vetnek már sem félárnyékot, sem teljes árnyékot senkire.
Vagy, mint a prizmák, amelyek a szeretet tiszta fényét felbontva, különböző hullámhosszúságú fényhullámokra, a szivárvány minden színében ragyogva, gyönyörködtetnek bennünket. Mert mind a hét szivárványszín, a kozmikus fény szeretetét közvetíti felénk. Amelyben minden érzékelő ember, más és más szín alapján részesülhet a szeretetben, az ő személyes igénye szerint. Mert sokan vagyunk olyanok, akiknek az életében, még elviselhetetlennek érezzük a teljes és tiszta fény közvetlen hatását. Ezért, kénytelenek vagyunk, a prizma által legyengített és közvetített színek alapján megvilágosodni. Mégpedig, a színek által közvetített másodlagos fényforrások által reánk irányuló fényeiben.
Ezért, minden anyagi test, olyan részleges prizmának minősül számunkra, amelyik a kozmikus fény valamelyik hullámhosszúságú színárnyalatát veri vissza, közvetíti felénk azért, hogy mi érzékelni tudjuk azt a szemünkkel. Mert szinte minden anyagi test, rács vagy kristályrács szerkezetű. Ezért alkalmas arra, hogy részleges prizmaként, a reá érkező fényhatást, valamilyen szín hullámhosszával közvetítse. Mint másodlagosnak értelmezett fényforrás. Ezért ebben az esetben a megvilágosodás, éppen annak a megértése, hogy nem valódi fényforrásról van szó, csak a fény valahányad részének a közvetítéséről.
Mert a megvilágosodás, nem egy egyszeri alkalom szellemi szintű eseménye az életünkben, hanem egy állandóan zajló mentális folyamat. Amit a részleges megértéseink lehetőségei biztosítanak számunkra. Ennél fogva, amikor megértünk valamilyen logikai összefüggést, akkor azzal szemben megvilágosodik az elménk. Mert az elménk, sokkal tisztábban látja az eredendő okokat.
Ezért a megvilágosodás relatív folyamata, az okok megértését célozza meg. Amelyben az eredendő ok értelmi felfogása már, egy olyan abszolút értékű Megvilágosodást biztosít az elménk tudata számára, amelynek során, az okok forrásának a tiszta fényébe tekintve, mint egy végtelen prizmán keresztül, minden egyéb relatív ok tisztán érzékelhető és értékelhető.
Ezt úgy lehet értelmezni, hogy a szeretet tiszta fényében ragyogó emberi értelem, a tökéletesen megvilágosodott elmeállapotával, prizmaként szórja szét mindenki felé azt a sok részlegesre bontott értelemhullámot, amire a többieknek éppen szükségük lehet. Mert a többiek mentális tisztánlátása még korlátozott. De a tiszta fényérzékelés képességére irányuló igény, megvan a szívükben. Ezért a különböző hullámhosszúságú értelemszíneket, nekik kell tökéletesen megértve összerakniuk ahhoz, hogy a tiszta fény érzékelésének a képességét bírhassák. Vagyis, a különböző fényhullámok mentális prizmájává kell válniuk ahhoz, hogy az értelem tiszta fényének a közvetítői lehessenek.
Amíg, csak az árnyékokat szemléljük addig, csupán az okozatokra vagyunk kíváncsiak. Az is hozhat némi megértést, de a felvilágosodást nem szolgálja igazán. Mert aki, csak az okozatok félárnyékos labirintusában él, maga is árnyékot vető okozattá válik. Vagyis, aki az érdekek árnyékos labirintusában él, maga is önös, érdekorientált egoista emberré válik. Teljesen elveszve, ebben az árnyékok által biztosított árnyékvilágban.
Nem azért élünk árnyékvilágban, mert az objektív anyagi testek árnyékot vetnek számunkra. Nem is azért, mert az abszolút tudatosság árnyékában, csak relatív tudatosságú lények vagyunk. Hanem főképpen azért, mert az abszolút szeretet árnyékában, relatív szeretetet gyakorolva, megelégszünk azzal, hogy egymáson élősködve létezünk. Egoista, önös érdekeket szolgálva. Holott egymás szeretetérdekeit kielégítve, minden ember tökéletes harmóniában élhetne egymással.
Mert amikor egymás szeretetérdekeit szolgáljuk, a mi saját érdekeink is ki vannak szolgálva közben, mások által. Az abszolút Szeretet egységében élve. Árnyékoktól teljesen mentesen. Mert az abszolút Szeretet, az a végtelen forrás számunkra a világunk mindenségében, amelyben az összes árnyék megszűnik. Amikor ezt megértjük, már a tiszta fény szemszögéből tekintünk a világra. Ezért az, tele van számunkra ragyogással. Ragyog benne minden és mindenki. Mert akkor már, az abszolút Tudatosság Istenének a szemével látva, a fény szemszögéből értékelve, eltűnik minden árnyék és félárnyék számunkra. Mert a fény forrása, nem észleli az árnyékokat. Ezért, értékelni sem tudja a mi árnyékainkat. Isten számára, mindannyian ragyogunk.
Az árnyékokat, csak a fény ellenében fedezhetjük fel. Minél távolabb van a tekintetünk a fény szeretetforrásának az irányától, annál több árnyékot tapasztalhatunk meg. Ami szenvedéssel jár. De, aki szeret az árnyékvilágban tartózkodni, sohasem keresi a fényt. Mert a fényben, minden árnyék hatástalan. Még az árnyékvilágunk is.
Matécz Zoltán
2020.07.04.
