Terv és vágy.
Az elménkben tudatosodik, minden szellemi szinten formált tervünk, és minden lelki szintről jelentkező vágyunk. Mint az elvárható jövőnkre utaló, mentális lehetőségeink, a jelen pillanatában. De a gyakorlati megvalósulásuk, mégis teljesen különböző módon jöhet létre az elménkben. Miért?
Amikor probléma elé állít bennünket az élet, akkor mindig felébred bennünk egy lelki vágy, ami minden esetben, a problémánk már megoldott ideális állapotára irányul. Ami azt jelenti, hogy aki a lelki vágyait követi, megváltja magát a problémás dologtól vagy eseménytől. De, hogyan lehet egy probléma végső megoldását követni ép ésszel? Hiszen a probléma valójában, még mindig fennáll. Megoldásra vár. Na, már most, ehhez az ésszerű megoldáshoz szükséges a jó terv. Mint szellemi termék. Amely meghatározza azt, hogy milyen relatív feltételek teljesülése során szabadulhatunk meg a problémánktól. Azaz, milyen módon válthatjuk meg magunkat, a problémánk bennünket terhelő súlyos mivoltától.
Szerintem a szellemiségünk, a memóriánk mentális raktár-kezelője. Folyamatosan ellenőrzi a lineáris időrendi sorban tárolt mentális raktárkészletét. Amit a hiteink révén képzett emlékeink jelentenek. Amint talál egy logikai hibát vagy hiányosságot, azonnal jelzi a tudatos elménk felé. Ezek a mi napi szintű szellemi gondolataink. Több ezer ilyen gondolatunk ébred naponta. Estére azonban, csak azokra emlékszünk vissza, amelyikhez lelki érzést is társított a tudatos elménk. Mert azok a szellemi gondolataink, amelyikhez lelki érzéseket társít az elménk, a mi újabb hiteinkké alakulnak. Amelyek ilyen formában, a memóriánkba kerülhetnek, mint tárolásra alkalmas emlékek.
Amikor tehát, egy észlelt probléma esetén, valamilyen lehetséges megoldásra fókuszálunk, akkor az elménkben, olyan szellemi gondolatokat tudatosítunk, amelyek egy képzeletbeli megoldás mentális tervét alakítják ki számunkra. Ezért a szellemi szinten formált tervünk, mindig egy relatív feltételekhez kötődő mentális folyamatot tükröz. Amely folyamat feltételeit, szép sorban meg kell cselekednünk ahhoz, hogy a számunkra ideális megoldás eleve megvalósulhasson.
De a mi személyes módon formált tervünk elképzelései, olykor ütköznek mások elképzeléseivel. Mert az emberek szellemi szintű feltételrendszerei, nincsenek szinkronban egymással. Tulajdonképpen azok a személyes feltételeink, amelyek ütköznek azokkal a feltételekkel, amelyek a problémánkat okozták.
Ezért a reális megoldás helyett, a problémánk tovább bonyolódik. Újabb és újabb tervszerű elképzeléseket véve igénybe. Amibe az emberi elme könnyen belerokkanhat. Hiszen a problémáinkat okozó sorsszerű eseményeink, azonnal hatást gyakorolhatnak az életünk menetére. Ezért, mielőbbi megoldásra van szükségünk. Csak az válthat meg bennünket a problémánktól. Akármilyen bonyolult is az a probléma számunkra.
Ezzel szemben, aki a lelki vágyait követi, elképzeli a számára ideális végső megoldást, már megvalósult formát öltve. Épp úgy képzeletet formálunk olyankor, mint a szellemi szintű tervünk esetében. Azzal az alapvető különbséggel, hogy a szellemi szinten formált tervünk szükségszerű feltételes részleteit mellőzve, egyből a számunkra helyes megoldásra koncentráljuk a tudatos elménk figyelmét. Így a számunkra helyes megoldásra szorítkozó lelki vágyunk reális elképzelése, szellemi szintű feltételek nélkül kerülhet a megvalósulás mentális módon irányított folyamatába. De, mit is jelent ez?
Isteni eredetű lélek által éltetett értelmes lényekként, a teremtő bennünk van. Így a teremtői képességgel is rendelkezünk. De a teremtés mentális folyamata, olyan spirituális szintű lelki lehetőségünk, amely nem igényel szellemi szintű feltételeket. Így a számunkra helyes megoldás reális elképzelése során Istenre, a teremtőre bízzuk a megvalósulás feltételeit. Csak a konkrét megoldás reális elképzelésével kötjük le a tudatos elménk figyelmét. Feltétel nélkül bízva abban, hogy a lelkünk által bennünk élő teremtő pozitív érzései, teremtésre méltó módon, megvalósítják számunkra a helyes megoldást.
Amikor a vágyunkról alkotott reális elképzelésünk, nem képvisel relatív szellemi feltételeket, akkor a teremtés folyamata gyakorlatilag, sokkal hamarabb és egyszerűbb módon, akadálytalanul megtörténhet. Mert Isten, a feltétlen teremtő, sokkal jobban ismeri a megvalósulás abszolút lehetőségeit, mint a mi erősen korlátozott képességű relatív emberi elméink. Ezért, a relatív feltételek nélküli reális elképzeléseink, nem gördítenek mentális akadályt, az elképzelt vágyunk mielőbbi megvalósulása elé.
Olyan ez a mentális folyamat, mint a meditáció. Amikor tudatosan kiiktatjuk a szellemi aktivitásunkat, akkor máris meditatív állapotba kerül az elménk. A feltételek nélküli ideák valóságára leszünk tudatosak. Ahonnan, bármilyen abszolút értékű információt, le tud tölteni az elménk. Így a tudatos teremtés lehetősége, éppúgy meditatív elmeállapotot jelent számunkra fordított, inverz formát öltve. Amelynek keretében, mi magunk abszolutizálunk tudatosan, valamilyen vágyunkról formált reális elképzeléseket. Mégpedig, a relatív szellemi szintű feltételeink nélkül meghatározva az ideális végkifejletet.
A szellemi szinten formált terveink tehát, olyan mentális tényezők az elménkben, amelyeknek a feltételeit nekünk, magunknak kell rendre, egymás után megvalósítanunk ahhoz, hogy a fáradtságos tetteink során megvalósuljanak azok. Megoldva ez által a problémáinkat. Ezzel szemben a vágy elképzelése már, olyan megoldásra irányul, amelyhez szellemi szintű feltételeket nem rendeltünk. Így a lehetséges megoldását, a tudatos teremtés hatáskörébe rendelhetjük. Isten teremtői képességében feltétel nélkül bízva. Ilyen módon Isten, vagy erőt biztosít számunkra, hogy megvalósítsuk a vágyunk tárgyát vagy eseményét, vagy pedig, eleve megvalósítja azt számunkra.
Már megszoktuk azt, hogy értelmes emberként gondolkozva, mi magunk határozzuk meg azokat a szellemi szintű relatív feltételeket, amelyek szabályozzák a megoldásra irányuló logikus cselekedeteinket. De, ha bármelyik feltételünk nem teljesül a megvalósítás folyamata során, máris felborult az egész tervünk. Ezzel szemben, ha a lelki vágyunkat követjük, és elképzeljük feltételek nélkül megvalósultnak, akkor az abszolút Teremtő hatáskörébe rendeljük azt, az ÁMEN kifejezéssel. Ami azt jelenti, hogy LEGYEN. Ilyenkor ugyanis, a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünk szemléli a reális elképzelésünket az elménkben, és tökéletesen egyetért azzal, mert a vágyunk elvi megvalósulási lehetőségét látja benne.
A lelki vágyunk tehát, Isten közvetlen akaratát jelenti az életünkben. A vágy ugyanis, Isten „küldötteként”, képes megváltani bennünket a problémánktól. Hiszen a számunkra egyetlen jó megoldásra irányul. Ha tehát, követjük a problémánktól bennünket megváltani képes vágyunkat az elménkben, a reális elképzelésünk szintjén, akkor van lehetőségünk arra, hogy a mielőbbi megvalósulást, a tudatos teremtés hatáskörébe rendeljük.
Ebből kifolyólag, Jézus mártírhalála, amely az emberi lelkek megváltásról szól a Bibliában, szimbolikus jelentéstartalommal bír. Ahol Jézus személye, mint Isten küldötte, nem más, mint a problémánk megoldására irányuló lelki vágyunk. Ezért, ha a megváltásunkat előrevetítő vágyat követjük az értelmes elménkkel, akkor az olyan feltétel nélküli elképzelésünk, megvált bennünket a problémánk terhétől. Bármi legyen is a problémánk. Ha azonban, a szellemi gondolataink relatív feltételrendszerére hallgatunk, akkor gyakorlatilag, keresztre feszítjük az elménkben a vágyunkat, a megváltónkat, Isten személyre szabott küldöttét.
Jézus tehát, a megváltó, minden alkalommal eljön hozzánk, mint lelki vágy, ha problémába ütközünk. Mint megváltó vágy, a lelkünk által bennünk élő Isten személyes küldötte. Reánk van bízva az, hogy követjük-e őt. Ha szellemi szintű feltételek nélkül követjük, mindig megtapasztalhatjuk a megváltás Isteni szintű eseményszerűségét, mert megvalósítja számunkra a vágyunk tárgyát vagy eseményét. A tudatos teremtés mentális lehetősége által.
Ha azonban, a probléma által ébredt lelki vágy reális elképzelését, szellemi szinten oldjuk meg, akkor az emberi minőségünk győzedelmeskedik, és keresztre feszítjük a megváltó vágyunkat az elménkben. Mert szellemi szintű relatív feltételeket gördítünk, a feltétel nélküli megvalósulás útjába. Így az abszolút képességekkel rendelkező teremtő, nem tud mit kezdeni az elképzelésünkkel. Udvariasan félreáll, és reánk bízza a relatív megvalósulást. Ha belerokkanunk is. Mert úgy értelmezi, hogy relatív feltételeket szabva, mi magunk akarjuk megoldania problémánkat.
Ebből kifolyólag, nem támaszkodhatunk Isteni segítségre, ha szellemi szintű relatív feltételeket határozunk meg. Akkor egyszerűen, emberként élhetünk csupán. Ami éppúgy lehet tisztességes dolog. De relatív szellemi feltételek nélkül azonban, az ember Isteni minősége kerülhet előtérbe. A feltétlen lehetőségünk. A tudatos teremtés lehetőségét gyakorolva. Ami bármelyik értelmes ember mentális lehetősége. Nem is kell hozzá vallásosnak lenni. Csupán hinni kell Istenben, a teremtőben. Hinni kell abban, hogy a Genezis óta nekünk és általunk teremt. Mert a lélek által, a teremtő éltet bennünket. Isteni rendben.
Aminek a tudatában vagyunk, az képezi a hitünket. Ezért mindig, csak az fog megvalósulni az életünkben. Mert azt tudjuk feltételek nélkül elfogadni. Erre törekszik Isten, miközben a lélek által éltet bennünket. Ezért törekszik a hitünk is, a megvalósulása felé. De csak addig, amíg feltételek nélkül kezeli azt az elménk. Azaz lelki szinten. A szellemi szintű okoskodásainkkal ellentétben. Mert, amíg a lelki érzéseink irányítják az elménket, addig Isteni hatáskört képviselünk. Meditatív állapotú, korlátlan lehetőségekkel.
Ameddig tehát, relatív feltételek szerint élünk, kizárólag emberek vagyunk. Az emberi mivoltunk a domináns. Előre megtervezhetjük az életünk ésszerű menetét. Amint feltételek nélkül élünk, az Isteni mivoltunk dominanciája kerül előtérbe. Amelynek keretében, a tudatos teremtés által, olyan életvitelünk lehet, amilyenre csak vágyunk. Terv és vágy tehát, egyaránt az elménk produktuma, de a végeredménye egészen más. Míg a terv, mindig relatív feltételek alapján valósulhat meg csupán az életünkben, addig a vágy, feltétlen módon.
Természeténél fogva a hit olyan mentális dolog az elménkben, amit el tudunk képzelni valóságosnak. Mivel, amiben nem hiszünk, az eleve elképzelhetetlen számunkra. Ezért, amiben igazán hiszünk, azt el is kell tudnunk képzelni valóságosnak. Nem a szellemi szintű feltételektől függő részleteit, hanem a számunkra hasznos végeredményét. Ha tehát, ilyen módon, a számunkra kívánatos végeredményre szorítkozó feltétlen elképzelést formálunk az elménkben, és az ÁMEN kifejezéssel a tudatos teremtés hatáskörébe rendeljük azt, akkor feltétel nélkül meg fog az valósulni. Mert Isteni rendben használjuk az elménket, amelyben tudatosak vagyunk.
Matécz Zoltán
2020.07.23.
