Feltételezéseink.
Relatív elmével rendelkező értelmes emberekként, mindig azok vagyunk, aminek tapasztalati szinten feltételezzük magunkat. Mert ezek a reális feltételezéseink, a mi saját valóságos biológiai szintű érzékszervi megtapasztalásainkból eredeztethetőek. De az érzékszerveink, erősen korlátozott képességekkel rendelkeznek. Így a személyes emberi önazonosságunk, sokszor erősen korlátozott feltételezéseinken alapszik. Ami ennél fogva, nyugodtan feltételezhető, hogy nem is mindig az igazi lehetséges valóságunkat tükrözi vissza számunkra.
Azt, az előző gondolatsor megmagyarázta számomra, hogy hogyan alakult ki az eddig megtapasztalt objektív valóságom viszonyítható feltételrendszere, benne a saját identitásomat biztosítani képes öntudatommal. Amely szerint, éppen azzá váltam az életem során, aminek ez idáig feltételeztem magamat. Beleszülettem egy valóságba. Majd a szellemi szintű értelmem bontakozása során, először ovisnak, majd iskolásnak, később villanyszerelő ipari tanulónak, azután ipari munkásnak, végül nyugdíjasnak képzeltem magamat. Vagyis, mindig előre feltételeztem magamnak azt, hogy a vágyaim szerint, mivé fogok válni az életem során. Lehetett volna ez másképpen is?
Hát persze. Az eddigi élettapasztalatom szerint, igen. Nem kellett volna mást tennem, mint olyan szubjektív feltételeket szabni előre a relatív elmémben, amelyeket meg szerettem volna élni. Képzeletben előfeltételezni annak a valóságát, ami mindig örömöt okozott volna számomra. Amire az elmémben tudatosodó lelki vágyaim, amúgy is ráirányították a figyelmemet. Ezt olykor meg is tettem, de azt hiszem, hogy mindig azt kellett volna követnem. Mert, amikor a lelki vágyaimat képzeltem el előre valóságosnak, akkor azokat olyan szellemi szintű feltételekkel ruháztam fel, amelyek értelmes célt biztosítottak a megtapasztalható megvalósulásuk érdekében.
Ezért, általában véve, mindig kétféle feltétel viaskodik a tudatos elménkben. A megélt tapasztalatainkból származtatható, már megvalósult objektív feltételeink, és az elképzelésünk tárgyáról vagy eseményéről alkotott szubjektív, még csak megtervezett feltételeink. Az objektív feltételeink, mivel tapasztalati szintről erednek, harciasan védelmezik a saját mindenkori tudatosságuk létezési jogosultságát. Mert már igazolt tényekké váltak számunkra. A képzeletünkből származtatható szubjektív feltételeink azonban, még nincsenek felvértezve a megtapasztalás tényszerűségének az igazságértékével. Csupán esetlegesek azok. Ezért, többnyire alulmaradnak az értelmes elménk racionális vitájában. Mert, még irracionálisaknak tűnnek azok számunkra.
Mivel, csupán feltételezzük azt, hogy kik vagyunk, ezért sok esetben éppen az embertársaink mondják meg nekünk az igazat rólunk. Mert az önbecsülésünk vagy túl szerény, vagy túl hivalkodó néha. Ha a túlzott szerénységünkre hívják fel a figyelmünket mások, akkor az azt jelenti, hogy kicsit alulbecsültük a fennálló tulajdonságainkat biztosítani képes objektív feltételeinket. Ha pedig, a hivalkodásunkra hívják fel a figyelmünket, akkor az arra utal, hogy túlbecsültük a személyes tulajdonságainkat képező objektív feltételeinket.
De, ha a tudatos elménk, az öt érzékszervünk korlátozottsága miatt, csak relatív képességekkel bír, akkor képzeletben már, mint abszolút képességekkel bíró korlátlan szubjektív lehetőségeinkben, miért nem bízunk jobban? Amikor ugyanis, képzeletet alkotunk a tudatos elménkben, akkor egy lelki vágy valóságosnak látszó képét vagy filmjét szerkesztjük meg, a szellemi gondolataink segítségével. Mivel ez a mentális képzeletünk, a szemünk nélkül is jól látható az elménkben, ezért a hatodiknak nevezhető teljes érzékünkkel tudjuk azt kialakítani és felfogni. Ez a hatodiknak nevezett szubjektív érzékünk, tökéletesen képes kiegészíteni, az öt érzékszervünk relatív korlátozottságait.
Ami azt jelenti, hogy nyugodtan követhetjük a hatodik érzékünk által meghatározható szubjektív képzeletbeli előfeltételezéseinket, azok objektív megvalósulása érdekében. Bátran feltételezve azt, hogy nem leszünk általuk rosszabb minőségű emberek, mint amit eddig már objektív módon megtapasztaltunk önmagunkról. Mivel az eddig megvalósult objektív megtapasztalásaink is, valamilyen ésszerű szubjektív elképzelésünk alapján jött létre az életünkben. Szinte minden esetben.
Az önmagunkról tudatosodott objektív feltételezéseink tehát, stabilizálják bennünk az önmagunkról alkotott összképünket. Néha tökéletesnek gondolva magunkat. Az önmagunkról alkotható szubjektív feltételezéseink pedig, alkalmasak arra, hogy megváltoztassák az önmagunkról alkotott objektív értékelésünket. Mert a képzeletünk, olyan szubjektív feltételeket is képes meghatározni számunkra, amit objektív módon még nem tapasztaltunk meg magunkról. Csupán képzeletben, előre kell feltételeznünk azt, hogy egy újabb hasznos feltétel által biztosított tulajdonságával rendelkezhetünk.
Ezért másoktól vagy a tükörtől, csak azt tudhatjuk meg, hogy milyenek lettünk. A jelenlegi önvalónkat tapasztalhatjuk meg. Amennyiben azonban, egy reális elképzelés alapján, új szubjektív tulajdonság feltételével ruházzuk fel magunkat, akkor az megvalósulhat az életünkben. Ha a régi, rossznak minősülő objektív feltételről tudatosan megfeledkezve, az új szubjektív feltételre maradunk tudatosak. Mert a régi, elavult objektív tulajdonságunk helyébe, az új szubjektív tulajdonságunk fog beépülni a tudatosságunkba, mint megnyilvánult, azaz már objektívvé vált feltétel. Vagyis, a szubjektív módon elképzelt tulajdonságunk életre kel, ha a tudatosságunkban már nem képez a régi megszokott objektív feltételünk létezési jogosultságot.
Ha például, valaki beteg, nem képes a gyógyulás útjára lépni addig, amíg a tudatos elméjét, a betegsége egészségügyi problémái kötik le. Ezért az orvos, vagy elaltatja őt, hogy öntudatlan elmeállapotban kénytelen legyen gyógyulni, vagy pedig, elaltatja benne a fennálló betegségtudatot. Mégpedig olyan módon, hogy az egészségre fókuszálja az általa kezelt ember tudatos elméjének a figyelmét. A várható egészségnek, olyan tudományosnak látszó orvosi feltételeket szab meg amelyek, ha a beteg arra marad tudatos, meghozhatják számára a mielőbbi gyógyulás eredményességét.
Mert a régi, elavult beteg állapot, már teljesen feleslegessé válik a beteg tudatosságában. Mert az orvosa bizalmát élvezi. Így a jelenlegi objektív feltételekkel fennálló beteg állapotát, a gyógyulás folyamata válta fel, amely az egészséges állapot, még szubjektív feltételeit valósítja meg számára. Amely gyógyulási folyamatot a szakszerű orvosi kezelés, csak fokozni képes. A beteg tehát, az egészséges szubjektív feltételek megtapasztalása érdekében, a gyógyulás útjára lép. Amelyek még csak, mint szubjektív képzeletbeli feltételek léteznek a tudatában. De, ha a gyógyulása során, hajlandó megfeledkezni a beteg állapotát biztosító objektív feltételekről, akkor az egészségről szóló szubjektív feltételek fognak felszínre törni, objektivizálódni, manifesztálódni az érdekében.
Ha a betegség, gazdasági jellegű valakinél, akkor addig nem képes gazdag lenni senki, amíg a jómód tudatos szubjektív feltételeit, be nem építi a tudatosságába. De csak úgy lehet beépíteni, hogy a szegénységnek és a nélkülözésnek a hiányszemléletéből fakadó objektív feltételeit, tudatosan törli a tudatosságából. A bőségszemléletét tudatosan beültetve helyére. Vagyis, ha a bőségről szóló új szubjektív feltételeket, helyettesíteni tudja a régi hiányszemlélete objektív feltételei helyére. Mert senki sem érezheti magát egyszerre szegénynek és gazdagnak. Az egyik, felesleges a tudatosságában.
Ilyen módon, a tudatos elménkben formált hiteink, olyan új szubjektív feltételeket határozhatnak meg számukra, amelyek megvalósulásra várnak. De, csak akkor képesek megvalósulni, ha a tudatosságunk régi feltételrendszeréből, kitöröljük a hibásnak ítélt objektív feltételeket. A már tudatos objektív tapasztalataink szerint, minden feltétel igaz reánk nézve, amit a „vagyok” szóhoz kötünk. Így a „vagyok” kifejezéssel, tulajdonképpen azt határoztuk meg objektív módon, hogy kivé váltunk az eddigi hiteink alapján. Mert olyan objektívvé vált feltételek határozzák meg a saját jelenlegi emberi minőségünket, amelyek egykor még csak, mint szubjektív feltételek léteztek.
De ez a „vagyok” szó, akkor is igaz, ha egészen új, szubjektív feltétellel ruházzuk fel önmagunkat. Vagyis, ha az „egészséges vagyok” kijelentést határozzuk meg önmagukról, akkor a „beteg vagyok” kijelentésünk, már teljesen feleslegessé válik számunkra. Mert az, egy olyan régi tapasztalatunk igazsága, ami már nem állja meg a helyét. Vagy, ha azt mondjuk, hogy „gazdag vagyok”, akkor már nem mondhatom magamról azt, hogy „szegény vagyok”. Mert az egyik állítás, mindenképpen hamis, és ezért teljesen felesleges. Így a gazdagság eszmei szintű szubjektív feltételeihez ragaszkodva, meg lehet szabadulni a szegénység objektív tüneteitől és érzésétől.
Az életünkben jelentkező problémáink tehát, a hibás objektív feltételeink miatt szakadnak reánk. Főképpen azért, mert ragaszkodunk hozzájuk. A vágyainkban rejlő helyes megoldások, olyan új szubjektív feltételeket határoznak meg számunkra, amelyek a kívánt cél megvalósulását teszik számunkra lehetővé, ha a mindenkori tudatosságunk szintjén ragaszkodunk hozzájuk, és tagadjuk a régi, hibás objektív feltételek létezési jogosultságát.
Nézzünk egy általánosnak mondható példát. Jön egy számla nagyobb összegről, és zárós határidőn belül ki kell fizetnünk azt. Ez egy nagyon komoly probléma lehet számunkra. Ha a probléma fennálló objektív feltételein rágódunk, akkor azt a hiányszemléletet erősítjük magunkban, amelyik tovább fokozza bennünk, a problémánk létezési jogosultságát. Olyan új szubjektív feltételeket állítunk fel közben magunknak, amelyek megvalósulása, nem okoz örömöt számunkra. Attól még nem lesz könnyebb a befizetés lehetősége. Csupán a befizetés felé irányuló lelki érzéseink válnak még negatívabbakká. Megnehezítve számunkra a tényszerű befizetés megvalósuló feltételeit.
Ha azonban, mielőbb a csekk befizetett állapotára gondolunk, akkor az már, előre örömérzéseket fog generálni a lelkünkben. Mert a már rendezett anyagi feltétel elvi lehetőségét vetíti elénk. Egy olyan szubjektív feltételt meghatározva, amelynek a pozitív lelki érzései a hitünkbe ágyazódva, azon fognak munkálkodni, hogy a befizetett végső állapot, mielőbb gond nélkül megtörténjen. Elkerülve a befizetés kötelezettsége miatt kialakuló bosszúságot.
A feltételeink tehát, nem csupán már megtapasztalt objektív adottságok az életünkben, amelyek bárki előtt jellemezhetnek bennünket, hanem a saját magunk által meghatározható szubjektív lehetőségeink is. Amit itt és most, a jelen pillanatában határozhatunk meg, a „vagyok” kifejezéssel. Mégpedig, a vágyaink alapján formált hiteink segítségével. Ezek az új feltételek tehát, olyan szellemi adottságú gondolatokat jelenteknek, amelyek pozitív lelki érzések megvalósulását teszik lehetővé számunkra. Előre feltételezve, az elvárható valóság hasznos mivoltát. Ettől szubjektívek az elképzelt feltételeink. Vagyis, az objektív célokra irányuló szellemi gondolatainkat, a hozzájuk rendelt pozitív lelki rezgéseink fogják megvalósítani számunkra, mint mentális módon irányított erőhatások.
Mert a lélek, az életünk energiája. Így a belőle származtatható lelki érzéseink már, mint mentális erőhatások jutnak érvényre az életünkben. Vagyis, mentális munkavégző képességek. Amelyek a szubjektív módon meghatározott feltételeinket, objektív módon megtapasztalható feltételekké alakítják. Amely megvalósult, objektívvé vált feltételekkel már, tökéletesen meghatározhatjuk a pillanatnyi önvalónkat. A „vagyok” kifejezéssel.
Az objektív módon kifejezett „vagyok” kifejezés, olyan feltételre utal, amit már megtapasztaltunk. A szubjektív módon kijelentett „vagyok” kijelentésünk pedig, éppen arra utal, hogy a jelenlegi lelki érzéseink alapján, milyen képzeletbeli valóság feltételeit szeretnénk megtapasztalni. Ezért a hiteink, nem csupán a mi saját anyagi szintű mivoltunkat képesek feltételes lehetőségek alapján megváltoztatni, hanem az egyéb életkörülményeink feltételeit is. Akár gyökeresen megváltoztatva az életünk megtapasztalható menetét.
Joggal feltételezhető tehát, hogy a reális képzeletünkben meghatározható szubjektív feltételeink, objektív módon megtapasztalható feltételekké alakulhatnak. Ezen alapszik a tudatos teremtés lényege. Amelynek keretében úgy önmagunkat, mint az egyéb életkörülményeinket, képesek vagyunk megváltoztatni. A lelki vágyaink alapján. Ha a szellemi szinten elképzelt szubjektív valóság megvalósulása érdekében, hátat merünk fordítani, a már megtapasztalt objektív valóságunknak. Ha a tudatosságunkban, az új szubjektív feltételt határozzuk meg igaznak, a régi objektív feltétellel szemben.
Sajnos, arra lettünk oktatva, tanítva, kondicionálva, hogy feleslegesen ne fantáziálgassunk, ne ábrándozzunk, ne álmodozzunk, ne képzelődjünk, mert az, nem racionális az éppen tudatos elménk számára. Kerüljük az irracionális dolgokat. Én pedig, éppen azt mondom, hogy hagyjuk a gyermekeinket és unokáinkat bátran képzelődni. Azzal a biztos tudattal, hogyha a lelki vágyaikról formálnak reális elképzeléseket, az mindenképpen a javukat szolgálja. Még akkor is, ha azt, bárki más irracionálisnak értékeli. Mert a most racionális módon elfogadott dolgok és események is valamikor, mint reális elképzelések léteztek. Mivel, semmi sem alakult ki magától, reális elképzelések nélkül.
Így a megtapasztalható szubjektív feltételeiket, mi magunk határozzuk meg, a reális képzeletünkben kialakuló hiteinkbe ágyazva. Csak az után válik, a tapasztalat objektív módon igazolt feltételévé. Minél több pozitív lelki érzéssel töltjük fel a reális képzeletünket, annál biztosabb az, hogy a valóságunk részévé válik. Ezért, bárki képzelje el magát nyugodtan szebbnek, jobbnak, erősebbnek, okosabbnak, egészségesebbnek, karcsúbbnak, fiatalabbnak, sikeresebbnek, szerencsésebbnek, vagy éppen gazdagabbnak. Mert aki, az ilyen a pozitív tulajdonságú személyi feltételeket elképzeli magának a jelenben, éppen az ellentétes értelmű hiányszemléletét tagadja meg közben.
Ez a tudatos teremtés lényege. A szubjektív, képzeletbeli valóságból tudatosan előhozni minden olyan objektív feltételt, ami hasznos számunkra. Miközben tudatosan elfordulunk azoktól az objektív feltételektől, amelyek már nyilván nem válnak a hasznunkra. Közben kitartóan feltételezve azt, hogy a kétféle feltétel helyet cserél egymással. Így a megtapasztalható valóságunk, a vágyaink szerint alakítható. Örömöt és boldogságot varázsolva, az életünk minden megtapasztalható pillanatába. Hiszen a feltétel olyan részlet, körülmény, elvárás, követelmény, korlátozás, vagy kikötés az életünkben, amely nélkül nem jöhet létre egy várható módon megtapasztalható eredmény. Így a szubjektív feltételeinket előre meghatározva, olyan eredmény várható, amelyben az előre meghatározott képzeletbeli feltételeink, objektív formát ölthetnek.
Ezért a változás sikere, már a reális elképzelés időszakában ötven százalékos. A többi, csak az elménkben aktivizált pozitív lelki érzéseiken múlik. Amelynek segítségével minden bizalmat, az új, szubjektív feltételeknek szavazzuk meg. Tudatosan elfordulva attól az objektív feltételtől, amelyiktől meg szeretnénk szabadulni. Vagyis, aki előre kíván biztonságosan haladni, már ne nézzen folytonosan hátra, a régi elavult énjére. Hanem, már nagy bizalommal előre örüljön az új énképének. Amit meg szeretne tapasztalni. Az új szubjektív feltételében gyökerező énképének.
A jelenlegi torz énképünk is úgy alakult ki, hogy tudatosan elfogadtuk azokat a kritikákat magunkról, amit mi magunk vagy mások kényszerítettek reánk. Hibás, torz feltételek alapján alakultunk olyanná, amik éppen vagyunk. De új, sokkal tökéletesebb énképről szóló szubjektív feltételekkel, olyanná válhatunk, amilyenné csak akarunk lenni. Ezt jelenti a szándék. Előre megtervezett folyamatot, ami a jövő eseményeit alakítja ki számunkra.
Mert, mi végre van az értelmes emberi fantázia szubjektív lehetősége, ha nem azért, hogy általa képzeletben előre meghatározzuk, a további életvitelünk szellemi szintű feltételeit. Mint, még szubjektív feltételeket. Amelyek az elhatározásunk következtében, megtapasztalható objektív feltételekké válhatnak az életünkben.
Elalvás előtt, a legtöbb ember végiggondolja a nap megtapasztalt eseményeit. Majd a holnapra gondolva, előre megtervezi azokat a fontosnak vélt eseményeket, amit meg szeretne cselekedni. Vagyis, előre meghatározza azok szubjektív előfeltételeit. Ez a terve, hitté alakul az elméjében, majd a tudatalattijában munkálkodó memóriájába kerül. Végül megnyugszik és nyugovóra tér.
Amíg az ember alszik, a tudatalattijában munkálkodó hiteibe ágyazott lelki érzései, mint mentális erőhatások, már előre azon munkálkodnak, hogy a vágyaiban megtervezett szubjektív valósága feltételei kialakuljanak, mire felébred. Így ébredés után, már kétféle segítség áll a magvalósulás rendelkezésére. Az egyik az, hogy az előre megtervezett esemény miatt, már céltudatos az ember, a tevékenységeit illetően. A másik pedig, éppen az, hogy a megvalósulás feltételeit, a hitébe ágyazott pozitív lelki érzései, már elő is készítették számára. Így a várható megvalósulás, már sokkal gördülékenyebben jöhet létre. Örömöt okozva számára.
Az tény, hogy minden embernek sajátságos problémák kötik le a figyelmét. Ezért, nem is létezik, előre meghatározott logikus megoldás, minden egyes problémára. De, ha a probléma ismeretében, mielőbb a számunkra helyes megoldás lehetősége felé fordítjuk az értelmes elménk figyelmét, akkor már a közben generálódó pozitív lelki rezgéseink birtokában, a várható végeredmény is kellemesebb élményt nyújthat számunkra. Mert a helyes megoldásra irányuló vágyunkra figyelve, új szubjektív feltételeket határozunk meg magunknak szellemi szinten.
Ezért, nyugodtan elmondható az, hogy minden értelmes ember, aki új szubjektív feltételeket képes meghatározni magának előre, a reális elképzelései segítségével, tudatos teremtőnek minősül. Hiszen az elvárható valósága, többnyire a reális elképzelései alapján fog alakulni. Objektivizálva azokat a szubjektív feltételeket, amelyekkel eltervezte a várható esemény alakulását.
Ilyen módon, bárkiről a pozitív tulajdonság szubjektív előfeltételeit képzelve, sokkal szebbé, jobbá, egészségesebbé, és elfogadhatóbbá alakíthatunk valakit. Mert az emberek, nem azért rosszak velünk szemben, mert ez az ő mindenkori tudatosságuk alaptulajdonsága, hanem csupán így válaszolnak azokra a lesújtó negatív véleményeinkre, amelyekkel képzeletben elítéltük őket. Ha azonban, bárkiről csak a jót tudjuk elképzelni, még akkor is, ha a tapasztalatunk ellenkezik is esetleg ezzel, akkor az elképzelésünkbe invesztált pozitív lelki érzéseink, megvalósítják azokat a személyi feltételeket, amelyek igazolni fogják az elképzeléseink létezési jogosultságát.
Mert az elménk, a vágyaink szerint előre eltervezett jó dolgokhoz és eseményekhez, a sorsunk alakítására méltó pozitív lelki érzéseket biztosít számunkra. Ezen alapszik, az optimizmus minden lehetséges megnyilvánulása.
Mert az optimista emberek, minden olyan élethelyzetben esélyt és lehetőséget látnak előre, amelyek pillanatnyilag nehéz helyzetet jelentenek is számukra. Vagyis, a probléma ismeretében az optimisták, mindig a számukra jó megoldást látják. Ezért derűlátóak. Mivel már tapasztalati szinten, előre bíznak a számukra jó megoldásról alkotott reális elképzelésükben, ezért nem hagyják azt, hogy a probléma ismerete, elrontsa az életkedvükkel felvértezett jó hangulatukat.
Így az optimista beállítottságú értelmes emberek, képesek derűsen látni a világban önmagukat is, és ezért, mindig hálásak mindazért, amit az élet nyújt számukra. Vagyis, boldogok. Pedig, látszólag ugyanúgy élnek, mint a borúlátó pesszimista emberek. Akik éppúgy értelmesek, csak a tudatos elméjüket, éppen fordítva használják. Mert egy adott probléma ismeretében, szinte mindig egy vagy több újabb probléma lehetőségét látják előre. Így a problémákhoz mentális módon ragaszkodva, csak negatív lelki érzéseket képesek aktivizálni az elméjükben. Amely negatív lelki érzések, olyan szubjektív feltételek alapján alakítják a további sorsuk megtapasztalható eseményeit, amilyen minőségűek ők maguk. Igazolva ez által, a pesszimista hozzáállású önképük létezési jogosultságát. Amit, a mindenkori tudatosságukba ágyaztak.
Ha tehát, egy pesszimista beállítottságú értelmes ember megérti azt, hogy az általa elképzelt valóság fogja meghatározni azokat a szubjektív feltételeket, amelyek szerint a valósága alakulhat, automatikus módon az optimista lehetőség feltételeit fogja választani. Mert tudatosan, senki sem kíván önmagának rosszat. Még a pesszimista ember sem.
Tulajdonképpen, így működik a misztikusnak értékelhető „vonzás törvénye” is. Hiszen minden, amit szeretnénk megtapasztalni az életünkben, előbb az elménkben kell, hogy tudatosodjon. Mégpedig, a lelki vágyaink szellemi szintű elképzelései révén. Amellyel, a várható megvalósulás szellemi szintű értelmes feltételeit határozhatjuk meg. De a megvalósulást, a közben aktivizált pozitív lelki érzéseink fogják végrehajtani. Mint mentális módon irányított erőhatások.
Ha tehát, az objektív feltételeink és a szubjektív feltételezéseink viszonyát megértjük, akkor joggal feltételezhetjük azt, hogy a valóságunk sokkal szebb és jobb lehet. Mégpedig, a vágyaink alapján előre feltételezett reális elképzeléseink által. Ezért feltételezem azt, hogy ezt, sokan megértik a kedves olvasóim közül, és számukra már, egy sokkal jobb élet lehetősége nyílik meg. Amelyben, képzeletben mindig előfeltételezik azt a sok szépet és jót, amit meg szeretnének tapasztalni az életükben. ÁMEN. ÚGY LEGYEN.
Matécz Zoltán
2020.08.02.
