Gravitáció I.
Alapvetően az a láthatatlan erő, amelyik az égitestek egymáshoz viszonyított állandó harmonikus mozgásformáit biztosítja és fenntartja. Még akkor is, ha azok az égitestek, az emberek által készített mesterséges holdak.
Newton állítása alapján, a Földünk bioszferikus terében, minden lehetséges mozgásformát, elég jól meg lehet magyarázni, a gravitációt értelmező tömegvonzás elvei nélkül is. Így Newton által kigondolt gravitációs képlet, az égitestek között feltételezhető vonzó hatásokra vonatkozik. Amit az égitestek tömegértékeivel vélt arányosnak.
Ahhoz, hogy a mondanivalóm alapján, megértsük a gravitációs jelenség mibenlétét, arra van szükségünk, hogy elméletben, szétszedjünk minden összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazt egészen, a tovább már oszthatatlan egységnyi alaptömegek szintjéig. Akkor egy olyan egységes alaphalmazt kapunk, amelyiknek még nem lehet elektromos tulajdonsága. Mert elektrosztatikus megosztást, csak összetett szerkezetű részecskék produkálhatnak. Így az oszthatatlan alaptömegek, csak a mágneses hatások közvetítésében vehetnek részt. Ezért, ez az oszthatatlan alaptömegekből fennálló alapközeg, kizárólag mágneses tulajdonságokat képviselhet.
Így szerintem, az oszthatatlan alaptömegek egységes közege, egy mágneses alaphalmazt biztosít számunkra. Az objektív anyagi valósággal szemben. A szubjektív valóságot. Mert ennek az alaphalmaznak, semmiféle külső tulajdonsága nem lehet. Csak belső adottságokkal rendelkezik az Univerzumban. Amelyben és amelyből, megnyilvánulhatott minden összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmaz. Kialakítva az objektívnek megismert valóság anyagi testeit.
Miközben kialakultak az összetett szerkezetű anyagi megnyilvánulások, vákuumot képeztek a mágneses alaphalmazban. Mert közben, nem történt közegkiszorítás, hanem éppen ellentétes módon, relatív közeghiány lépett fel a mágneses alaphalmazban. Így az Univerzum mágneses terében kialakult vákuum, mint az anyagi minőségekre vetített szívóhatás, minden benne megnyilvánult testtömegre egyformán hatást gyakorol.
Kialakulni, megnyilvánulni tehát, minden összetett szerkezetű anyagi test, a mágneses alaphalmazból tudott. Az anyagi létezés minden megnyilvánulása abban történik, mint rezgési szintű részesemény. Mert az anyagi megnyilvánulások minden lehetséges részeleme, rezgésnek minősül. Az atomoktól kezdve, egészen a csillagokig. Olyan objektív másodrezgéseknek minősülnek, amelyek a szubjektívként értékelhető mágneses alaprezgésekre vezethetők vissza. Vagyis, a kozmikus szintű mágneses hullámokra.
A mágneses alaphalmazt felépítő oszthatatlan alaptömegek, állandóan csak rezegnek. Mert sem stabil felfüggesztésük, sem pedig, fix alátámasztásuk nincsen. Ezért, a stabil egyensúlyi helyzetüket keresve, állandó tehetetlen rezgési kényszer jellemzi őket. A szervezett együttes rezgésük pedig, mágneses hullámokat alakít ki. Amelyben a kialakult hullámhossz mentén, meghatározott frekvenciával terjednek egy irányba, a hullámban résztvevő oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű erőimpulzus sorozatai. Ez a mágneses hullámokban folytonossá tett erőimpulzus átadási képesség, nem más, mint az energia.
Így az energia, tulajdonképpen az oszthatatlan alaptömegek között hiányzó tökéletes egyensúly mértéke az Univerzumban. Amely abból adódik, hogy az oszthatatlan tömegek teljes közege egy statikus, azaz mozgásképtelen alaphalmazt képez. Amely alaphalmaznak, minden egyes oszthatatlan alaptömege kinetikus módon, állandóan csak rezeg. Mert félretolni vagy félrelökni egymást képtelenek. Ezért, dinamikus módon törekednek a lehetséges egyensúlyuk elérésére.
Így a kvantitatív kiterjedést biztosító oszthatatlan alaptömegek, az energia kvalitatív hatására, felépítik az összetett szerkezetű anyagi részhalmazokat. Minden összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazt, meghatározott hullámhosszon és frekvencián alakít ki, és tartja fenn azok működését a mágneses alaphalmaz. Miközben, az égitestek kialakulási arányát követve, vákuum keletkezik a mágneses alaphalmazban. Ez a kozmikus szintű vákuum, a gravitáció alapja.
Majd, amikor ez a kvalitatív energiahatás megszűnik a test viszonylatában, akkor történik meg az annihiláció. Azaz, a szétsugárzódás. Ami megszünteti ugyan az adott anyagi test elektromos egységét, de az őt alkotó oszthatatlan résztömegeket, a mágneses alaphalmazba szórja szét. Vissza oda, ahonnan származtathatók azok. Így a tömeg, szintén megmaradó tényező az Univerzumban. Tehát, gyakorlatilag a mágneses hullám, induktív munkát végez, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazokon. Folyamatosan fenntartva, azok elektromos rezgéseken alapuló megnyilvánult, létezési lehetőségeit.
Következésképpen, a kvantitatív tömeg és a kvalitatív energia, mint állandóan megmaradó alaptényezők, dinamikus egyensúlyt tartanak fenn a világmindenségben. Mégpedig, a kozmikus szintű mágneses hullámok hullámhosszában kódolt informatív értékek alapján. Vagyis, minden anyagi megnyilvánulás, más hullámhosszon és frekvencián van kódolva.
A tömeg tehát, legyen az egységnyi oszthatatlan méretű, vagy összetett közeg által biztosított egységes testtömeg, csak a kvantitatív kiterjedés mennyiségét biztosíthatja. Bármekkora kiterjedésű összetett szerkezetű anyagi testet alkossanak is, az oszthatatlan alaptömegek a világmindenségben. Ezért mutatnak tehetetlen tulajdonságot a kiterjedést biztosító tömegek, az őket befolyásolni képes kvalitatív hatásokkal szemben.
Ezért, a kozmikus szintű mágneses hullámok egyetlen reális célja, a nyugalom megvalósítása az Univerzumban. De a tehetetlenséget mutató tömegek méreteinek megváltozása miatt, ezt a kozmikus nyugalmat, csak relatív módon képesek megteremteni. Ez a relatív egyensúlyon alapuló nyugalom, az a harmónia, amit minden este láthatunk, az égboltra tekintve.
Ahol az égitestek keringő mozgásformáit szabályzó, kozmikus szintű mágneses hullámok, harmonikus rendben tartják fenn azok, számunkra keringésnek értékelhető alaprezgéseit. Ugyanazon a mágneses hullámhosszon és frekvencián, mint amelyiken kialakította őket a mágneses alaphalmaz.
Az égitestek általunk megismert keringő mozgásformái, csupán kozmikus szintű rezgésnek minősülnek. Amely rezgésben, az égitestek egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik. Bármekkora legyen is a keringést végző mozgásuk íve.
A feltételezett „graviton” tehát, amely a gravitációs hatást közvetíti az égitestek felé az Univerzumban, nem más, mint a gravitációs szintű kozmikus mágneses hullámok frekvenciáinak, egyetlen erőimpulzus sorozata. Éppen olyan módon, mint ahogy a fény kvantumát képező foton sem önálló részecske, hanem a fény mágneses hullámában terjedő frekvenciájának, egyetlen erőimpulzus sorozata csupán. Ettől frekvenciafüggő tényező a fény „kvantumát” képező foton is.
Ezek, a kozmikus szintű mágneses hullámokban terjedő erőimpulzus sorozatok, mint „gravitonok”, a nagyon alacsony frekvenciás mágneses hullámok energiaadagját képviselik. Amely energiahatásnak az induktív munkája, a gravitáció jelensége.
A gravitációs hatás tehát, éppúgy terjed a kozmikus szintű mágneses hullámok által, mint a fény. Csak jóval alacsonyabb frekvenciatartományokban, és jóval magasabb hullámhossz spektrumban kódolva.
A mágneses alaphalmaz számára, minden elektromos anyagi megnyilvánulás olyan, mint a szivacs. Hiszen az atomjaik objektív alkotóelemei, a protonok, a neutronok, és az elektronok között tátongó óriási űrt, éppúgy a mágneses alaphalmaz tölti ki. Ugyanaz a mágneses alapközeg, mint amelyik körülveszi a teljes atomokat. Vagyis, egy anyagi szintű atomban az objektivitás csupán, egy tízezred résznyi. Mert az összes többi atom-térfogatot, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei töltik ki.
Így az összetett szerkezetű elektromos anyagi létezés minden egyes megnyilvánulása, a mágneses alaphalmaz „óceánjában” történik, mint induktív módon kialakult szekunder másodrezgés. Az anyagok létezése tulajdonképpen, a mágneses szintű primer alaprezgéseket képezik le, az elektromos szintű szekunder másodrezgéseikkel. Úgy is fogalmazhatnám, hogy a kozmikus eredetű szubjektív mágneses alaprezgések informatív értékei, az összetett szerkezetű elektromos anyagi másodrezgésekben jelennek meg az objektív valóságunkban.
Így a tudományos élet képviselői, akik az objektív anyagi valóság megismerését célozták meg, a természet szakszerű megismerése során, éppen ezeket a kozmikus szintű információkat „értik” meg. Vagyis a tudomány, a már megértett kozmikus rezgések informatív üzeneteiről szól. Kivétel nélkül. De tartalmazza azokat a félreértéseket is, amelyek eltérítenek bennünket a teljes megismerés lehetőségétől.
Az én véleményem szerint tehát, a gravitáció, a mágneses alaphalmaz vákuumára visszavezethető induktív jelenség. Amely a nagyon hosszú mágneses hullámhossz mentén terjedő, igen alacsony frekvencián van fenntartva, a mágneses alaphalmazban. Amelyik alacsony frekvenciahatás, szinte már folytonosként értékelhető energiaközlési képességet biztosít az égitestek számára. Mert a mágneses frekvenciában ugyanis, az oszthatatlan alaptömegek rezgési erőimpulzus sorozatai terjednek, a hullámhossz által meghatározott irányba. Egy-egy ilyen erőimpulzus sorozat, egy-egy frekvenciaérték kvantumának felel meg.
Így a mágneses hullámok frekvenciáiban terjedő energia, mindig az egyensúly kialakítására törekszik az Univerzum mágneses alaphalmazában. Mert az oszthatatlan alaptömegek kényszerrezgései, a nyugalom kialakítása érdekében történnek. Akkor is, ha a mágneses hullámokban szervezett együtt-rezgésről van szó. Míg a Newton által meghatározott erőhatások, éppen az egyensúly megzavarásáról szólnak. Így, az erő és az energia, egymás ellenhatásai a világunkban. Így jön létre az a tudományos állítás, hogy minden erőhatással szemben, ugyanakkora mértékű ellenhatás ébred.
Csakhogy, amíg az erőhatás a nyugalom felborításáért végez objektív fizikai munkát, addig az energia, éppen a nyugalom elérése érdekében szubjektív munkát. Ilyen módon, amikor az erőhatás egyetlen impulzusára lendületbe jövő test elvesztette a nyugalmát, akkor az energia, mint ellenhatás, csak addig viszonyítható a testen, amíg újra nyugalomba nem kerül az. Ahhoz, hogy az energia hatása alatt nyugalmat talált test, ismét elveszítse a nyugalmát, megint erőhatásra van szükségünk.
Az égitestek nyugalmát, relatív módon megoldotta a mágneses alaphalmaz. Számunkra harmonikus keringőmozgásban tartva, a kozmikus rezgéseikkel. Ezért, a mágneses alaphalmaz terében szabadon eső égitestek, relatív súlytalanságban vannak. Ilyen módon, a kozmikus mágneses hullámok könnyedén, azon a keringési pályákon tarthatják őket, amit mi, az ő rezgésüknek értékelhetünk.
A gravitációs vákuumban tehát, a csillag és bolygó szintű anyagi világ létrejött, és a mágneses hullámok által harmonikus keringést biztosító rezgőmozgásuk állandósult. Ami azt is jelenti egyben, hogy az emberiségnek, nincsen lehetősége azt megszüntetni. Mert bármekkora erővel próbáljuk is megbontani ezt a kozmikus szintű nyugalmat, az energia ellenhatásként, mindenképpen visszaállítja azt. Vagyis, a világmindenség örök.
Sajnos, benne az emberi életre, már nem lehet ezt mondani. Mert az emberiségnek, már megvan az a tudományos ismerete, amellyel képes elpusztítani önmagát. Éppen olyan módon, ahogy a „természetesnek” vélt életvitelünk, a többi élőlény rohamos pusztulását idézi elő. Mert, ha a természet részeként, nem élünk harmóniában a természettel, akkor mi magunk is belepusztulunk. Az összes megszerzett tudásunkkal együtt.
Majd a Föld bakteriális egyensúlyára alapozható ökológiai egyensúlya alapján, ismét kialakul az élet a bolygón. Nagyon valószínű az, hogy az értelmet hordozni képes emberi élettel együtt. Természetesen, már nélkülünk. Amely új emberiségnek, ismét lehetősége lesz arra, hogy megértse azt, amit mi nem tudtunk. Akár a gravitáció mibenlétét is.
De az én véleményem szerint, a gravitáció nem más, mint az Univerzum mágneses alaphalmazában kialakult vákuumában, az alapvető induktív viszonyokra visszavezethető, kozmikus rezgése az égitesteknek. Amit mi, a Föld felszínének a viszonylatából, az égitestek harmonikus keringő mozgásformáinak érzékelünk. Egyáltalán semmi köze sincsen, a látszólagos „tömegvonzáshoz”.
Matécz Zoltán
2018.10.26.
(Ez egy régebben íródott jegyzetem, amit most tettem közzé.)
