Isteni színjáték.
A cím, ismerős lehet azok számára, akik jártasak a költészetben. Hiszen Dante, ezzel a címmel jelentette meg vallási eposzát, harmincöt éves korában, 1300-ban. Firenzében, olasz nyelven jelent meg, majd azután vált világszerte híressé.
Korának politikai visszásságait jeleníti meg a vallásos művében, ahol az ember pokolból való felemelkedésének a lehetőségét vetíti elénk, a purgatóriumon keresztül, egészen a Paradicsomig. Így a Biblikus módon ismert témát, hazája pillanatnyi politikai köntösében mutatta meg. Ennek a népszerűvé vált műnek, nagyon sok feldolgozása látott napvilágot az évszázadok alatt. Amelyek ihletet adtak, az egyéb művészeti ágazatok számára is. Íróknak, költőknek, festőknek, zeneszerzőknek, balett táncosoknak, filmrendezőknek, Stb. Így, az Isteni színjáték, a művészet egyik alaptémájaként ismeretes.
Ez az írásom azonban, Istennek egy egészen másfajta színjátékát próbálja bemutatni. Ami a vallásokra alapozott Dante műtől teljesen eltérő módon, a ma élő hétköznapi emberre éppúgy jellemző. Mert az én véleményem szerint, „színészek” vagyunk mindannyian, ebben az életben. Az önként vállalt szerepeink mellett, olyan szerepeket is megélünk, amit mások ruháznak reánk. Így a sorsunkban meghatározható Isteni színjátékunkat, mi magunk írjuk magunknak nap, mint nap.
Arról van szó, hogy a lélek által, minden embert Isten éltet. Az Univerzum mágneses alapú, teremtésre képes öntudata. Ennek a kozmikus szintű abszolút Tudatosságnak a relatív megnyilvánulása minden ember, akinek az elméjében reális öntudat van. Így a valóságunk megtapasztalható dolgai és eseményei, a relatív tudatosságunkban gyökerező hiteink alapján történik. A sorsunkat tehát, mi magunk írjuk szellemi szinten, míg a lelkünk által bennünk élő Isten, csak megvalósítja azt számunkra.
Ezért az életnek nevezett személyes színjátékunkat, mi magunk írjuk, de Isten a rendezője. Miközben, a mások által íródott színjátékokban is részt kell vállalnunk. Mert a rendező, az ő esetükben is, éppen Isten. Úgy is lehet fogalmazni, hogy ez az Isteni színjáték úgy zajlik, hogy az egyéni módon formált alakításainkat Isten, egy közös színdarabbá formálja, a teljes emberiség számára. Ezért tudunk örülni mások sikereinek, és szenvedni a mások által okozott problémák miatt is. Mert a személyes alakításaink, összefonódnak egy egységes színművé. Amit az emberi élet jelent.
De, hogy alakulhat az élet ilyen rosszra egyesek számára, míg mások számára nagyon jó? Ha ugyanaz az Isten a rendezője? A válasz, a mi relatív személyes tudatosságainkban rejlik. Amit az elméinkben formált hiteink eredője képvisel. Mert Isten, az abszolút Tudatosság, a mi mindenkori relatív tudatosságunk alapján formája a valóságunkat. Az képezi számára, azt a mentális forgatókönyvet, amely alapján a sorsunkat alakítja. Vagyis, mindig az elménkben formált hitünk valósul meg. Kialakítva számunkra azt a sorsszerűséget, amit mindenképpen meg kell tapasztalnunk.
De mi a hit? A hit, olyan cselekedetvezérlő szellemi gondolat, amelyikhez a tudatalattinkban gyökerező lelki érzéseinket is hozzáadja az elménk. Így az elménkben fogant hiteink, mint emlékek, a memóriánkba kerülhetnek, az elménk mentális háttér-tárolójába. A memóriánk, a tudatalatti agyrészünkben található. Benne pedig, a szellemiségünk a mentális raktárkezelőnk. Ezért a szellemiségünk, abszolút értékű adatbázisra törekszik. Így, állandóan ellenőrzi a lineáris időrendben tárolt emlékeinket. Amint talál egy logikai hibát vagy hiányosságot, máris átküldi az elménkbe, tudatosodás céljából. Ezek a mi napi szintű szellemi gondolataink.
Amelyik szellemi gondolatunkhoz lelki érzést is csatol az elménk, az fontos volt számunkra, és hitté alakult az elménkben. Így tárolásra méltó emléket formáltunk belőle, a memóriánk számára. Amelyik szellemi gondolatunkhoz, nem társít lelki érzéseket az elménk, az egyszerűen feledésbe merül. Több ezer ilyen szellemi gondolatunk vész el naponta. Mert lelki érzések nélkül figyelt rá csupán az elménk. Vagyis, nem volt fontos számunkra.
Minden olyan szellemi szintű információ, amelyik az elménkben tudatosodik, a mi személyes hiteinkké alakulhat, ha lelki érzések kapcsolódnak hozzá. Ezért, egyáltalán nem mindegy az, hogy milyen információkat engedünk az elménk tudatosságába. Mert a számunkra helyesnek vélt információkat elfogadjuk, míg a helytelennek minősíthető információkat, többnyire megítéljük. De teljesen mindegy az, hogy elfogadjuk vagy megítéljük a szellemi szinten kezelhető információt, az elménk foglalkozik vele, ezért lelki érzéseket is csatolhat hozzájuk. Lelki érzésekkel támogatva pedig, hitté alakulnak azok. Ha akarjuk, ha nem. Ami a tudatalattinkban lévő memóriánkba kerül, végrehajtás céljából.
Mert a tudatiban formált hiteink, a tudatalattiba ágyazott memóriánkba kerülve, olyan emlékeket képeznek számunkra, amelyek teljes eredője mentális visszacsatolásként, közvetlen módon befolyásolja a tudatos elménkben gyakorolt szellemi döntéseinket. Vagyis, a mindenkori tudatosságunk, a memóriánkban gyökerezik. A szellemiségünk gondolatainak a képviseletében. Amely tudatosságunk, a szellemi gondolataink révén, folyamatosan befolyásolja az éppen tudatos elménket. Vagyis azt, hogy milyen minőségű hiteket formálhatunk ezután az elménkben. Így a tudatosságunk, állandó mentális visszacsatolást képez az elménk és a memóriánk között.
Bár a szellemi gondolataink, a tudatalattinkba ágyazott memóriánkból származnak, de a tudatosodásuk, mégis az elménkben valósul meg. Mégpedig az alapján, hogy mennyi lelki érzést társítunk hozzájuk az elménkkel. Az elménknek tehát, az a mentális alapfeladata, hogy lelki érzésekkel összekapcsolt hitté formálja, a számunkra fontos szellemi gondolatainkat. Éppen azért, hogy amelyik szellemi szintű információ fontos számunkra, azt a memóriánkban tárolni tudjuk, mint személyessé vált emléket.
Ezért az emlékeink, már olyan hiteink, amelyeknek szellemi szintű informatív értékei vannak, miközben lelki szintű mentális erőhatásokkal is rendelkeznek. Mert a lélek, mint a kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciája, induktív módon, elektromos tulajdonságú lelki érzéseket biztosít számunkra. Amelyek már olyan bioelektromos hullámaink frekvenciaértékei, amelyekben mentális módon irányítható erőhatások vannak. Ezek képezik a mi vitalitásunkat. Az éppen aktivizálható életerőinket. Amelyek szerint, a megtapasztalható valóságunkat irányíthatjuk, a tetteink segítségével.
Vagyis, mindig a lelki érzéseink szerint alakul a megtapasztalható sorsunk. Mert a lelki érzéseink képviselik azt a szellemi módon irányítható mentális erőhatást, amely szerint a sorsunk alakul. Az Isteni minőségű lelkünk tehát, teremtőképességként nem a szellemi gondolatainkat valósítja meg számunkra, hanem a hozzájuk rendelt lelki érzéseinkre fogékony. Mert a teremtő Istent képviselő abszolút Tudatosság, a mi relatív emberi tudatosságunkon keresztül, mindig a hiteinkbe ágyazott lelki érzéseinkre fókuszálja a figyelmét.
Mivel az elménk relatív, ezért a hiteinkhez társítható valóságformáló lelki érzéseink már, lehetnek pozitívak és negatívak is. A szeretettel teljes szellemi gondolataink, magas frekvenciájú, pozitív lelki érzések aktivitását teszik számunkra lehetővé. Konstruktív azaz, számunkra hasznos, építő jellegű módon. Míg a kellemetlen szellemi gondolataink, ugyanazokat a lelki érzéseinket alacsony frekvencián, negatív polaritással hozzák működésbe az elménkben. Számunkra destruktív azaz, romboló jelleggel.
A hiteinkbe ágyazott lelki érzéseink, nem csupán a saját személyünket befolyásolják, hanem a megtapasztalható életkörülményeinket is. Mert mentális módon irányított lelki erőhatásokként, mindig a megvalósulásuk felé fognak törekedni azok. Bármi legyen is a szellemi szinten meghatározott céljuk. De, ha a szellemi gondolat és a lelki érzés ellenkezik is egymással, egy tudatosan kialakult hitünkben, akkor is a lelki érzés fog dominálni a megvalósulás során. Mert a lelki érzéseinknek van mentális munkavégző képességet biztosító erőértéke. A szellemi gondolatainknak, csak mentális módon kezelhető informatív értékei vannak.
A ma élő ember hite, mindig az alapján alakul, hogy milyen információkkal töltjük fel az elméinket. Főképpen az elménk szellemi szintű megpihentetése előtt. Például, elalvás előtt. Mert akkor az elménk, meditatív tudati állapotba kerül. Ami azt jelenti, hogy a szellemi gondolataink egyre csituló aktivitásával, a lelki érzéseinket rendezgetjük. Azokra válunk tudatossá.
Ezért mondják a vallások, hogy amikor imádkozunk, akkor először csitítsuk el az elménket, a sok felesleges szellemi gondolattól. Majd egy vágyott konkrét cél elképzelésére fókuszáljuk a szellemi gondolatainkat. Ahogy ez a mentális kép vagy film alakul az elménkben, egyre több pozitív lelki érzés fogja azt feltölteni életszerű tartalommal. Mivel így, már valóságosnak látjuk az elménkben, a vágyott dolog vagy esemény létezését. Oly annyira, hogy a vágyott dolog képzeletbeli használata, vagy esemény szintén képzeletbeli megtapasztalása, további pozitív lelki érzések aktivitását tesz számunkra lehetővé. Az ima során tehát, konkrét célt határozunk meg, a teremtésre méltó pozitív lelki érzéseinknek.
Félreértés ne essék, nem csak a hívő emberek imádkoznak. Az Istenben hitetlenek is. Sőt, még az Istentagadó ateisták is. Mert minden esetben ima valósul meg, ha az elménkben szellemi szinten elcsitulva, valamilyen lelki érzést aktivizálunk, főképpen elalvás előtt. Ezért, nem mindegy az, hogy elalvás előtt, milyen szellemi gondolatok uralják az elménket.
A mai életvitelünk alapján, többnyire valamilyen esti film vagy hírek után térünk nyugovóra. Nagyon sokféle, bennünket zaklató szellemi gondolatokkal a fejünkben. Így, akaratlanul is, negatív lelki érzéseket társítunk hozzájuk. Majd elalvás előtt, a tudatalattinkba kerülnek azok. Ahol a feltételek nélküli végrehajtás megkezdődik. Teljesen elbonyolítva az életünket.
Szerencsésnek mondható az olyan ember, aki olyan könyvet olvas vagy filmet néz, amelyik kellemes szellemi gondolatokat ébreszt az elméjében. Mert az ő elalvás előtti meditatív elmeállapotát, pozitív lelki érzések aktivizálásával fogja használni. Így akaratlan módon is hasznos, pozitív lelki érzéseket ültet a tudatalattijába, végrehajtás céljából.
De a legszerencsésebb ember az, aki tudatosan használja imaként, ezt az elalvás előtti meditatív elmeállapotot. Mert szándékosan olyan gondolatokat dédelgethet elalvás előtt amelyek, csak kizárólag pozitív lelki érzések aktivizálását teszi számára lehetővé az elméjében. Mint például az egészség, a fiatalság, a siker, a szerencse, vagy esetleg, a gazdagság. Amikor azt gondoljuk, hogy „Egészséges vagyok”, akkor ehhez a szellemi gondolatunkhoz, csak pozitív lelki érzések társulhatnak. Ugyanez a helyzet a többi, számunkra hasznos tulajdonsággal is.
Miközben szellemi szintű tudatos kijelentést teszünk az egészségről, éreznünk kell az egészséges testi állapotunkat. Ami akkor volt, amikor még nem volt semmiféle egészségügyi problémánk. Amikor kijelentjük, hogy fiatalok vagyunk, éreznünk kell a fiatalság régebben megtapasztalt kellemes élményeit. Amikor sikeresnek jelentjük ki magunkat, akkor a siker által garantált érzéseket kell átélnünk. Azt, hogy fontosak vagyunk mások számára. Amikor szerencsésnek mondjuk magunkat, akkor éreznünk kell a szerencsénk által felénk áramló bőség érzését. Amikor pedig, gazdagnak jelentjük ki saját magunkat, akkor a gazdagság érzése kell, hogy eltöltse az elménket. Vagyis, nem lehet semmiféle hiányérzetünk közben.
Isten azt mondta magáról, hogy „Vagyok, aki vagyok.”. Ami szerintem, röviden azt jelenti, hogy a lélek által bennünk élő Isten, mint a „Vagyok”, azzá válik bennünk, amit a „vagyok” szóhoz rendelünk, a lelki érzéseink szintjén. Ezért szükséges az imáinkban meghatározni azt, hogy a jelenlegi tudatosságunk alapján éppen mik „vagyunk”. Majd az a szellemi szintű elhatározásunk fog megvalósulni, a hozzájuk társított pozitív lelki rezgéseink hatására. Mert a tudatalattinkba ágyazódott hitbéli emlékként, már a megvalósulás szintjére kerül. Hiszen a tudatalatti, már nem támaszt semmiféle feltételt. A feltétlen végrehajtásról gondoskodik. Ezért a tudatalattink már, az Isteni minőségünk feltétel nélküli teremtői birodalma a fejünkben.
A lelkünk által bennünk élő Isten tehát, mindig az elménkben formált hitünk alapján alakítja a sorsunk menetét. Ezért az életünk, egy Isteni színjáték reánk szabott szerepe. Maga a teljes Isteni színjáték, az emberiség teljesen összefonódott életvitelét biztosítja. Amelyben minden szereplő, olyan karakterszínész, aki a saját sorsát élheti meg tapasztalati szinten.
Amikor megszületünk, egy névvel ellátott karkötőt kapunk, hogy ne tévesszenek össze bennünket más, hasonló korú színésznövendékkel a szülőszobában. Majd az öntudatunk kialakulása során, elmarad a karkötőnk, mert már tudatosan vállalhatjuk azt a szerepet, amit a szüleink reánk róttak. Majd később, újabb mellékszerepekkel gazdagítjuk az életünket. Egészen a halálunk pillanatáig. Amelyeket, vagy szintén reánk testáltak, vagy mi magunk vállaltunk. Az alapján, hogy milyen hiteket formáltunk a tudatos elméinkben.
Lehet valaki tárgyilagos valamiben, amit kizárólag objektív módon akar eldönteni vagy kitárgyalni, de a döntése végül, mégis mindig szubjektív marad. Mert bármit is fejezzen ki felelősséggel valaki, azt a lelki érzései alapján teszi. Mivel teljes meggyőződéssel, csak olyan dolgot lehet állítani, amiben hiszünk. Vagyis, amihez a lelki érzéseinket csatoltuk már előzőleg. Ennél fogva, bármiféle kifejezése, csak szubjektív lehet. Akármilyen objektívek akarunk is látszani közben.
Mert a szellemi gondolataink révén kifejezésre juttatott szavainkkal, mindig a lelki érzéseinket fejezzük ki. Egyszerűen, nem vagyunk képesek a lelki érzéseink nélkül beszélni bármiről. Még akkor is, ha tévhiteket fejezünk ki. Így minden objektívnek értékelt szellemi szintű tárgyilagos kijelentésünk hátterében, szubjektív lelki értékek húzódnak meg. Egyszerűen azért, mert hiszünk abban, amit kifejezésre juttatunk a szavaink által.
Egy hazugságvizsgáló készülék például, állandóan működik, amikor beszélünk. De, nem a szellemi szinten kimondott szavainkra figyel, mint egy hangfelvevő berendezés, hanem a közben aktív lelki érzéseinkre. Ezért, bármilyen objektív szellemi szintű kijelentést teszünk is, mindig van szubjektív vonatkozása is, amit a műszer jól képes mérni, az egyéb testi reakcióink ellenőrzésével. Amit a szellemi feltételekhez nem kötött reflexszerű izomtevékenységeink produkálnak.
Hasonló a helyzet a cselekedeteinkkel. Hiszen, sohasem tudunk kizárólag csak objektív módon cselekedni. Mert az, csak kizárólag szellemi szinten irányított cselekedet lenne. De a tudatos cselekedeteink, mindig a lelki érzéseink kifejeződései is. Épp úgy, mint a beszédünk. Ha akarjuk, ha nem. Így a hitünkbe ágyazott lelki érzéseink, az életvitelünk minden pillanatában jelen vannak.
A kényszeres cselekedeteink pedig, amit nem a vágyaink szerint hajtunk végre, nagyon sok esetben, negatív lelki érzéseket generálnak bennünk. Ezért tesszük azokat megszokásból. Mert a negatív hiteinkbe ágyazott emlékeink kényszerítenek bennünket arra, hogy továbbra is megcselekedjük azokat. Mint szokásokat. Mert a kellemetlen jellege mellett, mégis a mentális komfortzónánk biztonságát látjuk bennük megvalósulni.
Ezért, egyáltalán nem mindegy az, hogy a hiteinkbe, milyen polaritású lelki érzéseket stabilizálunk. Mert a lelki érzéseink, a hitünk emlékeibe ágyazódva, tovább dolgoznak a memóriánkban. Az elménk mentális háttér-tárolójában. Amely mentális munkafolyamatra, már nem is vagyunk tudatosak.
Az emlékeinket, bármikor előhívhatjuk a memóriánkból, a tudatos elménkbe. Amikor egy régebben eltárolt emlék, a tudatos elménk felszínére kerül, akkor ugyanazokat a lelki érzéseket éljük át újra, mint amelyikkel eltároltuk azokat. Ismét átélve az emlékben tárolt örömöt vagy bánatot. Így ezek az emlékek, az elménk háttér-tárolóját képező memóriánkból visszacsatolódva, folyamatosan befolyásolják az éppen aktuális hiteink tudatos kialakulási lehetőségeit. Mert a mindenkori tudatosságunkat biztosítva, önmagukhoz hasonló új hitek kialakulását teszik számunkra csak lehetővé.
Mert a tudatosságunk biztosítja számunkra azt a mentális komfortzónát, amiben biztonságosan érezhetjük magunkat. Akkor is, ha az, már nem is olyan jó számunkra. De már megszoktuk. Ezért, megóv bennünket az ismeretlentől. Még akkor is, ha az sokkal jobb lenne esetleg számunkra. Ezért a tudatosságunkat képviselő hitrendszerünk, folyamatos állandóságra vágyik. Ezért megváltoztatni, nem is olyan egyszerű dolog.
Ahhoz, hogy a memóriánkban gyökerező mindenkori aktuális tudatosságunk megváltozzon, tudatos szellemi gondolatokra és új pozitív lelki érzésekre van szükségünk. Mert a tudatosságunk, csak úgy változtatható meg hasznosan, ha kitöröljük a memóriánkból, a kellemetlen emlékeink révén tárolt negatív lelki érzéseinket. Erre két megoldás kínálkozik. Az egyik a megbocsátás lehetősége, a másik pedig, ironikus módon, a szellemi szinten felismert probléma kinevetésének a lehetősége.
A megbocsátás által, tudatosan elvonjuk a negatív hitünktől, a negatív lelki érzéseinket. Így a szellemi szintű információja megmarad ugyan, de már nem fog tovább negatív lelki érzéseket aktivizálni. Ezt úgy tudjuk felmérni, hogy a volt haragosunkra gondolva, már nem irritálnak bennünket a negatív lelki érzések. De, sokkal hatásosabb eredményt érhetünk el, ha a megbocsátás után, azonnal megáldjuk azt a volt haragosunkat, akinek megbocsátottunk. Ezt könnyedén megtehetjük, hiszen már nem is a haragszunk reá.
Amikor pedig, szellemi szinten felismerjük azt, hogy milyen ártalmasan, ironikus számunkra egy haragunkban összpontosuló negatív lelki érzés, akkor saját magunk megértett ostobaságát kinevetve, elvonjuk a negatív hitünktől, az ő szellemi szintű információs értékét. Így a negatív lelki érzés, teljesen céltalanná válik, és felszabadul a memóriánkból. De sokkal hatásosabb eredményt érhetünk el, ha azonnal valamilyen kellemes szellemi gondolattal, pozitív lelki érzésekké alakítjuk azt.
Mert, csak a pozitív lelki érzéseink fognak számunkra hasznos jövőt teremteni. Az életünk problémáit, éppen a negatív lelki érzéseink okozzák. Főképpen az által, hogy a tudatosságunkba ágyazódva, nem hagyják, hogy további pozitív lelki érzéseket biztosítsunk, az újonnan formálható hiteinknek. Ezért, aki meg szeretné változtatni az életvitele minőségét, mert nincsen megelégedve a jelenlegi folyamatos élettapasztalataival, mindenképpen törölje vagy cserélje le, a memóriájában tárolt negatív hiteit.
Ha csak pozitív lelki érzések képezik a tudatosságunkat, akkor szinte minden élettapasztalatunk kizárólag pozitív lesz. Mert Isten, az életünk színjátékénak a rendezője, a pozitív lelki érzéseink alapján fogja rendezni azt számunkra. Figyelembe véve mások színdarabját is. Az emberiség közös drámájában megvalósítva, a saját színpadi játékunkat is.
Mivel az elménk relatív, feltételekhez kötött, ezért nem láthatom be, Isten feltételen Elméjének a teljes tudatosságát. Ezért, csak a saját relatív tudatosságom által meghatározott feltételeket ismerhetem meg belőle. Amit az elmémben formált hiteimben kódolok. Ezért Isten, mindig a hitem által formálja nekem a valóságomat, hogy el tudjam fogadni azt. Mert Isten, a feltétlen Tudatosság, minden lehetséges relatív feltételt ismer. Így könnyedén kialakítja számunkra azt az életet, ami mindig boldogságot okoz. Mert a pozitív lelki érzéseinket követve, nem tehet mást. Ez az életnek nevezett Isteni színjátékunk lényege. Amihez, nem is szükséges személyes Istenhittel rendelkeznünk.
Ezért elfogadhatjuk, közömbösek lehetünk, vagy tagadhatjuk Isten létezését, Ő akkor is, a mi személyes színdarabunk rendezője. Mert, egyáltalán nem az a fontos számára, hogy Őbenne higgyünk, hanem főképpen az, hogy az egyéb cselekedetvezérlő hiteink, milyen polaritású lelki érzéseket képviselnek a mindenkori tudatosságunkban. Ahol a tudatosságunk mindenkorisága, éppen azt jelenti, hogy relatív módon, folyamatosan képes változni. Attól függően, hogy milyen minőségű hitek alkotják éppen az eredőjét. Vagyis, kizárólag rajtunk múlik az, hogy milyen minőségű tudatossággal írjuk az életünk forgatókönyvét. Isten, mindenképpen megvalósítja azt számunkra.
Matécz Zoltán
2020.08.02.
