Relativitás.
Teller Ede előadását hallgattam, a You Tube videó-megosztó csatornáján. Ami a relativitáselméletről szólt. Amelyben, dióhéjban elmondta, hogy Albert Einstein, hogyan értelmezte a relativitás fogalmát.
Tulajdonképpen elmesélte, hogy amikor vonaton utazik valaki, és csupán áll az egyenletes sebességgel haladó kabin ablakánál és kifelé bámul, akkor azt látja, hogy a táj ellentétes módon halad el mellette. Vagyis, nyilván nem az utas mozog, hanem a világ megy el mellette visszafelé. Ezért a táj és a nyugalomban lévő megfigyelő, relatív viszonyban van egymással. Amely relatív viszonyt, a mozgó vonat valósítja meg. Ezt jelenti a relativitás, Albert Einstein gondolatmenetében.
Megmondom őszintén, hogy túl sok mindent, nem értettem Teller Ede előadásából. De azért, volt olyan dolog is, amit az óta tisztábban látok. De a relativitás Einstein szerinti értelmezését, azt hiszem, így bárki könnyedén megértheti. Ebből az alapgondolatból fejlődött ki a relativitás elmélete. Amely ennél fogva, mint eseménygeometria szerepel. Vagyis, az abc háromdimenziós koordináta terében mozgó vonat, olyan pont eseményeként érvényesül, amelyiknek abc indexel jelölt módon, változik a helyzete.
Ez a változás azonban, időt vesz igénybe. Ezért a rendszerbe, az alaphelyzet és a végső helyzet között eltelt időt is meghatározták. Azaz dimenzionálták. Így lett a viszonyítási rendszer négydimenziós. Vagyis, az abc három térdimenzió mellé, az időt, mint negyedik dimenziót rendelték. Ennyire egyszerű.
Szerintem, a csapda ott van, hogy az idő matematikai szintű meghatározása, geometriai szintű dimenzionáltságot jelent ugyan, de kiterjedést nem biztosít az idő számára. Ezért, a kiterjedéseket biztosítani képes három abc dimenziókhoz rendelni negyediknek, szerintem nagyon erős dolog. Mert, amikor az abc dimenziókat meghatározták, akkor az origó kezdőpontból való geometriai kiterjedésüket dimenzionálták.
Vagyis, meghatározták azt, hogy az origó pontból, sok pont kiterjedésével, vonal húzható. Az origó pontból, a vonalra merőleges kiterjedéssel, a sík határozható meg. Míg az origó kezdőpontból, újabb merőleges által, a tér határozható meg. Így az abc dimenziók bármelyike, kiterjedést határoz meg. Egymással teljesen egyenrangú módon. Az origó ponthoz viszonyított kiterjedést. Amelyhez az idő, mint negyedik egyenrangú kiterjedést biztosító dimenzió, nem csatolható.
Az idő, még egyszer belekavar a relativitás elméletébe. Mert a fényév használatával, olyan hosszúságot határoznak meg, amelyiket a fény tesz meg egy év alatt. Így a fényév, idővel kombinált hosszirányú kiterjedést jelent. Ahol a hosszúság dimenzionálható, mint kiterjedés, de az év nem. Az évnek, csak matematikai szintű dimenziója, azaz meghatározottsága van. A Föld, Nap körüli mozgását figyelembe véve. Kiterjedéssel nem rendelkezik.
Így az időt, legalább két alkalommal csempészték be jogtalanul a relativitás elméletébe. A nélkül, hogy konkrét módon tudnák azt, hogy mi az idő. Mert az idő fogalmát keresve, a másodperc egyre bonyolultabb meghatározását lehet csak megtalálni. De az idő alapvető mértékegysége, amit a másodperc képvisel, nem azonos az idő fogalmával. Ehhez társul még az, hogy a tér fogalma sincsen konkrét módon meghatározva a fizikában.
Ami azt jelenti, hogy az általánosságban használt tér fogalmához rendelték, a szintén általánosságban értelmezett idő fogalmát. Így a belőlük származtatott téridő fogalma is általános értékű lehet csak. Lehet, hogy ezért hívják, az általános relativitás elméletének? Nem tudhatom. De az tény, hogy a végeredményét jelképező kifejezés, amely szerint, „Minden relatív”, egyáltalán nem fedi a valóságot. Mert a fény sebessége mégis konstans. Vagyis, állandó. Abszolút jelleggel. Mert sohasem változik, relatív módon.
A „Viszonyelmélet” című írásomban kifejtettem, hogy a tudatos elménk számára, milyen feltételek szerint válik valami abszolúttá vagy relatívvá. Ami azt jelenti, hogy önmagában, semmi sem lehet abszolút vagy relatív értékű. Mert, mindig a viszonyítás iránya és módja határozza meg azt, hogy valami abszolútként értékel az elménk, vagy relatívként.
Ahhoz hogy bármit is abszolútként értékelhessünk, etalonizálnunk kell. Vagyis, meg kell határoznunk az egységes módon értelmezhető alapegységeit. Azaz, a mértékegységeit. Így alakult ki az etalonsúlyunk, az etalon időnk, vagy az etalon űrmértékünk, és sok más, egységes mértékrendszert alkotva. Ezeket az etalonjainkat abszolút értékűnek kezeli az elménk. Mert mindenki számára és mindig, ugyanazt a mértéket jelenti.
Ezért, a viszonyítás során, minden abszolút értékű az elménk számára, amihez viszonyítunk. Mert, mindig agy előre abszolutizált mértékhez viszonyítunk. Valamint, minden relatív értékűnek minősül az elménk számára, amit viszonyítunk. Mert amit viszonyítunk, azaz mérünk, azt az abszolút értéket képviselő etalonunkkal mérjük. Ez az abszolút és relatív jelleg azonban, csak a viszonyítás idejére áll fenn az elménkben.
Egy mérőszalag például, amelyiken abszolút értékű mértékegységek vannak feltüntetve, nem lehet abszolút értékű az elménk számára, ha csak a csivitelő verebeket dobáljuk vele. Ha azonban, hosszirányú mérésre használjuk, akkor azonnal abszolút értéket képvisel. Az abszolút érték tehát, megmutatja számunkra azt, hogy egy relatív mérés idejére, hányszor használtuk, az abszolút értékű mértéket.
Vagy például, az óránkra pillantva, egy abszolútként kezelhető időpillanatot határozhatunk meg. Ha azonban, egy eseményidőt mérünk az óránkkal, akkor éppen azt viszonyítjuk, hogy a teljes esemény, hány időpillanatot vett igénybe. Így maga az idő, abszolút számunkra, míg az eseményidő, mindig relatív. A relativitás fogalmát értelmezve pedig, éppen eseményidőt határoztak meg negyedik dimenzióként. Egy viszonyított időt. Az abszolútként kezelhető idővel szemben. Így a tér abszolút értékű dimenzióit, az idő relatív értékével dimenzionálták.
Ha tehát, az abszolút értékeket összekeverjük a tudatos elménkben, a relatív értékekkel, akkor logikai ellentmondásokhoz jutunk. Azaz, paradoxonokhoz. Amelyek ellentmondásos feloldása, éppen azon múlik, hogy a viszonyított értékeket, különválasszuk a viszonyító értékektől. Vagyis, az elménk számára relatív értékeket, az abszolút értékektől. Sajnos, a relativitás elméletének, nagyon sok ilyen paradoxonja van. Amit, mindig valamilyen matematikai trükkel próbálnak tisztázni. Gondolván azt, hogy amit matematikai szinten meghatároznak, az a valóság.
De könyörgöm, a számítógépeken használt játékok virtuális valóságát is, matematikai szinten határozták meg. Ami a megtapasztalható anyagi valóságunk valóságától, teljesen elkülönülő valós része. Vagyis, a matematika bármire képes. Olyan virtuális valóságot alkotott, amelynek a rabja lett nagyon sok ember. Mert a valós életének a nagy részét, ebben a hamis valóságban töltik. Egyedül, vagy más játszótársaival együtt. Sokan, már függőjévé váltak a virtuális valóságnak.
Természetesen tudom és elismerem azt, hogy egy ilyen átfogó elmélet, mint a relativitáselmélet, nagyon sok tudományos szakember, közös cél felé irányuló törekvését tükrözi. Ezért, nagyon sok esetben, csodálatos részeredmények születtek közben. De az, a teljes elméletet, nem teszi tökéletessé. Ezért, nem passzol a relativitás elmélete, más tudományos elméletekhez. Például, a kvantumelmélethez. Mert valamelyik hibás. Vagy az egyik, vagy a másik, vagy mindkettő.
Nem tisztem, hogy megítéljem bárki munkáját. De ez olyan, mint a művészet, amelyben nem mindig érti meg az ember, a művész alkotásában kifejezett üzenetét. Ezért, vagy tetszik, vagy nem, egy alkotás. Természetesen, az is egyfajta megítélés, de az, az én szubjektív véleményem csupán. Így vagyok a relativitás elméletével is. Nem értem meg minden üzenetét. Van, amelyik részével ellenkezek, ezért nekem, mint egységes mű, nem tetszik.
Ezért, ez az írásom is, mint a többi, csupán az én korlátolt felelősségű gondolataimat fejezi ki. Mint esetleges vitaalap. Amelynek keretében, esetleg tisztázódhatnak az elvi ellentétek. De tulajdonképpen, éppen a Tudományos Akadémiának kellene fenntartania, egy olyan tudományos szakemberekből álló csoportot, akiknek az lenne az alapfeladatuk, hogy az eddig érvényes módon elfogadott tudományos állításokat, folyamatosan ellenőrizze. Éppen azért, hogy a folyton változó tudományos ismeretek, megfelelnek-e még, a régebben felállított tételekre vetítve.
Mert, mivel a tudományos ismeretek folyton változnak, bővülnek, specializálódnak, ezért a tudomány által régebben felállított alapigazságokat, folyamatosan ellenőrizni kell. Az új ismeretek függvényében. Mert különben, a tudomány tanítható állításai dogmatizálódnak, azaz abszolút jelleget öltenek a társadalmunkban, miközben maga a tudomány relatív. Azaz, folyton változik.
Akkor nem történhet meg az, hogy olyan fogalmakra alapoznak egy tudományos elméletet, amelyiknek a jelentését, konkrét módon még nem határozta meg a tudomány. Ilyen alapfogalmak például, a tér, az idő, a belőlük származtatható téridő, az energia, és az információ is.
Vagyis, a konkrét meghatározások hiányában, ezeket az alapvető fogalmakat a tudomány, csupán általános értelemben használja. Mondhatnám azt, hogy konyhanyelven használják csupán. Ezért, bármilyen tudományos elmélet, amelyik eddig megszületett, csak relatív lehet. Akármilyen szépen tálalják is. Vagyis, vagy igaz, vagy nem. De az, már biztos.
Az én írásaimban, ezek az alapfogalmak, sajátságos módon ugyan, de konkrét értelmet nyertek számomra. Így a többi írásomban is, ugyanazzal az értelmezéssel bírnak. Amit bárki megérthet. Igaz, nem tudományos meghatározások. De arra alkalmasak, hogy megkérdőjelezzék a tudomány néhány vitatható állítását. Az írásaimnak, éppen az a nem titkolt célja. Hogy a tudomány folyton változó relatív helyzetét, abszolút módon elfogadható alapokra helyezzük végre.
Matécz Zoltán
2020.08.19.
