Mentalitás.
Ez a szó, az életszemléletünket fejezi ki. Azt az általánosnak mondható gondolkodásmódot, ahogyan a pillanatnyi élethelyzeteinket kezeljük. A mentális módon kialakuló észjárásunkra utal, amivel az aktuális problémáinkat tudjuk megoldani.
Tulajdonképpen, szinte minden mentális módon formált szellemi gondolatunk, olyan egymásra épülő logikus észérveket sorakoztat fel, amelyekkel az éppen aktuális lelki érzéseinket fejezhetjük ki, értelmes módon. Így például, a józannak értelmezhető paraszti eszünkkel, éppen a lehető legegyszerűbb módon zárjuk ki azokat az elvi lehetőségeket, amelyek biztosan nem szolgálják a mi személyes érdekeinket. Vagyis, szellemi szinten eleve kirekesztjük azokat a lehetőségeket, amelyek nem okoznak nekünk lelki nyugalmat.
Így a mentalitásunk gyakorlatilag, éppen arról szól, hogy az aktuális problémáink megoldásai során, a szellemi képességeinket, milyen módon használjuk annak érdekében, hogy lelki megnyugvást találjunk. Mert egy probléma ismerete, olykor komoly lelki válságba sodorhat bennünket. Kibillent minket, a megszokott lelki egyensúlyunkból. Vagyis, abból a stabil komfortzónánkból, amiben még nyugalomban és biztonságban érezhetjük magunkat.
Mert minden probléma, valamilyen szintű lelki válságként élhető csak meg. A kisebb, könnyebben kezelhető problémáink, csak kibillentenek bennünket a megszokott, kényelmes lelki állapotunkból. Míg az erősebb problémáink, már lelki megpróbáltatásokat jelenthetnek számunkra. Határozottan megingatva a komfortzónánk stabilitását. Viszont, az attól is erősebb problémáink már, lelki válságokhoz vezethetnek. Amelyeket, olyan lelki traumákként élhetünk csak meg, amelyben a komfortzónánk stabil jellege, szinte teljesen megszűnik. Mert szellemi szinten, átmenetileg nem tudjuk kezelni a problémát.
Ezért általában véve, szinte minden szellemi gondolatunk, valamilyen probléma aktuális megoldására szorítkozik. Így a személyes módon kialakult mentalitásunk, a problémákkal szemben tanúsított megoldási képességünket fejezi ki. Azt a rutinossá vált szellemi szintű gondolkodásmódot, amivel a lelki egyensúlytalanságunkat előidéző problémáinkat kezeljük.
Sajnos azonban, az egyéni módon jelentkező problémák megoldására, nincsen egységes menetrend. Nincsen egy egységes séma, amit követni lehet azért, hogy a lelki egyensúlyunk megmaradjon. Mert minden értelmes ember elméjében, egészen más szellemi tartalmakkal lehet kifejezni egy lehetséges megoldást. Még akkor is, ha egy iskolába járva, látszólag teljesen ugyanazt tanultuk. Mert az évek során, mindenkinek más és más marad meg a fejében. Amit lelki szinten fontosabbnak tartott, olyan szellemi gondolatokat őrzött meg a memóriájában. Mert egy hallott történetekből, mindenkinek más igazság marad meg a fejében. Az ő személyes nézőpontja alapján. Ezért, nem csupán anyagi szinten, hanem szellemi szinten is különbözünk egymástól.
Így a lelki egyensúlyunkat biztosítani képes komfortzónánkat, egészen más tudati tartalmak képesek garantálni számunkra. Attól függően, hogy a hiány vagy a bőség szemléletével tekintünk-e, a lehetséges megoldásokra. Mert a hiányszemlélettel élő ember, minden problémájában, áldozati szerepet vállal csupán. Cél-tudatlan módon várva arra, hogy mások oldják meg a problémáikat. Míg a bőségszemlélettel élő ember, új kihívásnak tekinti az éppen jelentkező problémáját. Majd mielőbb, a számára helyes megoldás felé tereli a szellemi gondolatait. Céltudatos módon.
De hogyan lehet, a szükségszerű megoldást elhárító hiányszemléletet, a megoldást végrehajtani képes bőségszemléletévé alakítani tudatosan? Mert látszólag, semmi sem magyarázza azt, hogy két ugyanolyan anyagi és fizikai adottságokkal rendelkező embernél, az egyik esetben, teljesen természetes és nyilvánvaló az öntevékeny bőségszemlélet, míg a másik ember elméjét, mégis a kiszolgáltatottság hiányszemlélete uralja. Miközben az érdekük, mindkét esetben, ugyanolyan megoldásra való törekvés.
Az értelmes magyarázat, az önbizalomban rejtőzködik. Míg a bőségszemlélettel rendelkező ember önbizalma teljes, addig a hiányszemlélettel küszködő ember önbizalma, erősen hiányos. Mert a hiányszemlélet, probléma-centrikus gondolkodásmódot tart fenn. Amelyben, minden kellemetlen szellemi gondolat, negatív lelki érzéseket aktivizál az elméjében. Míg a bőségszemlélettel élő ember elméjében, a megoldás-centrikus gondolkodásmód a domináns. Amely a kellemes szellemi gondolataival, mindig pozitív lelki érzések aktivitását tehetik csak lehetővé számára.
Természetesen, átveheti örökségként a szüleitől bárki, a bőség és a hiány szemléletét, mint tőlük tanult alapvető gondolkodási formát, de az ő személyes bősége vagy hiánya, mindig a saját kialakult és megszokott szemléletétől függ. Ami azt jelenti, hogy a megtapasztalható hiányt vagy bőséget mindenkinek, a saját gyakorolt szemlélete fogja kialakítani számára. Ilyen módon, egy szegényes sorból származó egyén is élhet bőségszemlélettel, míg egy gazdagabb családba született ember is élhet hiányszemlélettel. Attól függően, hogy az élete során, melyik szemlélet lesz uralkodó a tudatos elméjében. Annak függvényében tapasztalhatja meg, a bőséget vagy éppen a hiányt. Az élete bármely területén.
De a bőségszemlélet, tudatosan is választható. Ha az ember rádöbben arra, hogy a szegényes életkörülményeit, éppen a hiányszemléletének köszönheti. Mert a hiányszemlélet, az élet minden területére kihatva, olyan korlátozott életformára készteti az embert, amelyben a spórolás és a takarékosság játssza a fő szerepet, és tékozlásnak tekint minden szükségtelennek látszó kiadást. Miközben, mindenkivel összehasonlítja magát, és állandóan csak panaszkodik, szinte minden miatt. Mindig a múlt elhalasztott lehetőségeit sajnálja, és nincsen reális jövőképe. Gondolatai szegényesek, és a kifejezésmódjában, az állandó önsajnálat domborodik ki. Áldozatnak tekinti magát. Fel sem mérve azt, hogy a mentális hiányszemlélete, az élete minden aspektusában a küszködő, szűkölködő lehetőségeket biztosíthatja csak számára. Kiszolgáltatott helyzetben él, ezért ritkán ura önmagának és az élethelyzeteinek. Életét a körülmények uralják.
Ezzel szemben, a bőségszemlélettel élő ember, szinte korlátok nélküli életet biztosít magának. Öntudatos, magabiztos, mivel nagyon jól tudja azt, hogy a tudatos elméjében formált feltételek, olyan lehetőségeket biztosítanak számára, amelyek a magvalósulás irányába vezetnek. Ezért a szerencséje és a sikere, természetes dolog számára. Az élete minden területén.
A bőségszemlélettel élő ember, minden problémában látja a kihívást, és teljes önbizalommal áll eléje. Mindig képes megújulni, mert az elméjét, nem a félelmek és a kétségek uralják. Mindenkinek képes segíteni, mindenkiből a lehető legjobbat hozza ki, és mindenki szerencséjének és sikerének képes örülni. Osztozik a saját és mások sikereiben. Igazi, társadalmi ember, akit a szeretet vezérel. Ezért teljesen önzetlenül, sokat tesz másokért. Mert az, nem gátolja őt a saját sikereiben, hanem még segíti is.
A bőségtudatos ember, alapjában véve olyan mentalitású, aki a hiányok szükségszerű pótlását, a reális megoldásokban látja. Ezért, probléma esetén, mielőbb a lehetséges megoldások felé fordul tudatosan. Nem sokat foglalkozva szellemben a problémával, amelyik az aktuális hiányát tudatosította az elméjében. Azt, csak tudomásul veszi, és máris a megoldások lehetőségei felé irányul a figyelme. Így céltudatosan cselekszik, és mindent meg is tesz, ami tőle telik. Ilyen módon, ő maga határozza meg azokat a körülményeket, mentális feltételeket, amelyek szerint élni kíván.
A bőségszemlélet, az Istenbe vetett hittel is kialakítható. Mert, milyen ismereten alapszik az egészséges Istenhit? Tulajdonképpen azon, hogy minden értelmes embert Isten éltet a lélek által. A teremtő. Ilyen módon természetesen, a teremtőképességgel is rendelkezünk. Ha pedig, a tudatos teremtés mentális technikáját megtanuljuk, akkor az egészséges Istentudatunkkal együtt, az önbizalmunk fog megnőni. Mert, aki a tudatos teremtés lehetőségét ismeri, annak nem kell többé nélkülöznie. Hiszen, bármit megteremthet magának Isteni rendben, amire csak szüksége lehet. Ennek függvényében, nézzük meg azt, hogy hogyan működik a tudatos teremtés folyamata.
Amikor probléma elé állít bennünket az élet, akkor szinte azonnal, ébred bennünk egy lelki vágy. Ami arra irányul, hogy milyen jó lenne az, ha a problémánk már megoldódott volna. Ez tehát, egy lelki vágy, ami az Isteni minőségünk üzenete. Isten közvetlen akarata, amit a szellemi gondolataink segítségével, értelmes módon kell kifejezésre juttatnunk. Mégpedig, a reális képzelet mentális lehetőségével.
Ami azt jelenti, hogy úgy kell elképzelnünk a vágyunk tárgyának vagy eseményének a valóságát, hogy az, tökéletesen illeszkedjen a már megtapasztalt valóságunkba. Vagyis gondolatban, előre kell feltételeznünk azt, hogy a vágyunk tárgya vagy eseménye, már meg is valósult. Ez a képzeletbeli előfeltételezésünk olyan, mint egy jó terv. Amelyben meghatároztuk, a megvalósulás szellemi szintű feltételeit. Így képzeletben, már ki is próbálhatjuk azt a helyzetet, amit a vágyunk tárgyának vagy eseményének a valóságos képe vagy filmje jelent.
Majd amikor már, saját mentális tapasztalatot szereztünk, a képzeletbeli valóságunkról, akkor tulajdonképpen, már örömérzésekkel töltöttük fel ezt a mentális szintű reális elképzelésünket. Mert a képzeletbeli valóságunkban, már megtapasztalt örömöt is okozott a vágyunk tárgya vagy eseménye. Így a pozitív lelki érzéseinkkel feltöltve, hitté alakul az elménkben. Ami a tudatalattinkban honos memóriánkba kerülhet. Végrehajtás céljából.
A tudatalattink pedig, már nem gondolkodik, nem latolgat, hanem feltételek nélkül végrehajtja mindazt, ami a memóriánkba került hitként a rendelkezésére áll. Így olyan lehetőségeket formál a szellemi szintű feltételeinkből, amelyek az életünk eseményszerűségeiben fognak szükségszerű módon megjelenni. Mert a tudatalattinkban már, Isten az Úr. A teremtő.
Az Istenben hitetlen ember számára, ez nehezebben működik. Mert az ő elméjében, ugyanúgy jelentkezik a probléma tudatosodása után a lelki vágy, csak ő nem tudja azt, hogy az, Isten szellemi szinten követésre méltó üzenete. Így a lelki vágya, reális elképzelés nélkül, nem kerülhet a tudatos teremtés hatáskörébe. A tudatos teremtés lehetősége nélkül pedig, céltalan sóvárgássá alakul a lelki vágy. Vagyis, lelki egyensúlytalanságot fog előidézni számára.
Ezért, egyáltalán nem mindegy az, hogy milyen mentalitással élünk. Mert a mentalitásunkba ágyazódik az a szemléletünk, amellyel a lelki érzéseinket tudjuk kifejezésre juttatni, a szellemi gondolataink segítségével. De, ha negatív lelki érzéseket próbálunk kifejezni, akkor azokat, csak kellemetlen szellemi gondolatokkal vagyunk képesek megtenni. Ezért, tudatosan figyelnünk kell arra, hogy a szellemi gondolataink segítségével, csak pozitív lelki érzéseinknek adjunk hangot. Mert azok, mindig konstruktívak az életünkben. Azaz, építő jelleggel hasznosak számunkra.
Ezért, a mentalitásunkba ágyazódott hiányszemléletünket, mindenképpen célszerű kicserélni a bőség szemléletére. Istennel, vagy a nélkül. Mindenképpen a hasznunkra válik. Úgy lehet kicserélni, hogy mindenért hálásak vagyunk, ami történik velünk. Még a problémáinkért is, mert azok, lehetőséget biztosítanak számunkra, a tudatos teremtés gyakorlására. Mert az élet, szép és jó annak, aki minden részletét tudatosan éli meg. Ha pedig, tudatosan a pozitív lelki érzéseid szolgálatába állítod a szellemi gondolataidat, akkor a szép és jó dolgok és események, az életed megtapasztalható részévé válnak. Isten bizony.
Matécz Zoltán
2020.09.15.
