Ateista hívők.
Az ateista ember, tudatosan Istentagadó. Számára nincsen Isten, és minden logikai érvet megtalál arra nézve, hogy a saját szemszögéből tekintve, tagadja Isten létezését. Míg a hívő ember hite szerint, Isten eleve létezik. Tudatosan azt vallja, hogy Isten önmagából teremtette a világot, és benne az értelemmel bíró embert. Így a saját nézőpontjából tekintve, állandóan azt vallja, hogy van Isten.
De, kinek van igaza? Amikor az ateista ember, nem képes Isten létezését érdemben tagadni, míg a hívő ember, nem képes Isten létezését konkrét módon bizonyítani? Így a helyzet olyan, mint a tyúk és a tojás esete. De, milyenek lehetnek, azok az „ateista hívők”?
Ez egy óriási ellentmondásnak látszik, így első hallomásra. Mert az ateista, nyilván tagadja Isten létezését, míg a hívő éppen ellenkezőleg azt vallja, hogy Isten, maga a létezés. Ezért, az „ateista hívő” olyan ember, aki nem fogadta el teljesen Isten létezését. Nyíltan azt vallja ugyan, hogy Isten létezik, de a mindennapi életébe, nem építette be Istennel való együttélés szeretetfeltételeit. Ennél fogva, éppen úgy éli a hétköznapjait, mint bárki más. Akár az Istentagadó ateista ember is. Csupán a hétvégi templomi mise során válik, átmenetileg hívő emberré.
Természetesen, hétköznap is azt vallja, hogyha kell, hogy van Isten, de mégsem él Istennek tetsző életet. Mert a szellemi gondolatai, a kimondott szavai, és a megcselekedett tettei, nem tükrözik azt, hogy Isten tanítása alapján él. Hiszen a feltétel nélküli szeretet, nagyon sokszor hiányzik az életviteléből. Mivel, nem szeretheti az embertársát az, aki rosszat gondol valakiről. Nem szeretheti az embertársát az, aki rosszat mond valakire. Vagy éppen, nem szeretheti megfelelő módon az embertársát az, aki rosszat tesz valakinek. Bárkinek az emberek közül.
Mert a keresztény tanítás alapján, Isten éltet minden embert, a lélek által. Épp úgy, ahogyan bennünket is. Ezért, a szeretet által közvetíthető megértésünk, megbecsülésünk, és megbocsátásunk türelme, minden felebarátunknak jár. Vagyis, minden olyan embernek, aki nem árt nekünk, és jóindulattal fordul felénk. De a megbocsátásunk azoknak is jár, akik ártottak nekünk. Mert a megbocsátás során, saját magunkat tehermentesítjük a szeretet ellenes gondolatainktól. Valamint, csak olyan ember válhat a felebarátunkká, akinek már megbocsátottunk.
A relatív szeretet, amit napi szinten művelünk, szellemi szintű érdekekhez kötött, feltételes szeretetet jelent. Amint valamelyik feltétel nem teljesül, máris csorbul a szeretet. Még a szeretteink felé irányuló is. Így alakulnak ki, családon belül, baráti közösségekben, vagy munkahelyeken olyan szeretet nélküli kapcsolatok, amelyek megmérgezik a társadalmi életünket. Megmérgezi, mert a közben fokozódó gyűlöletben, éppen a harag „gyűlik” bennünk, és „ölet” meg bennünket. A közben generálódó negatív lelki érzéseink miatt.
Mert a szeretet nélküli szellemi gondolataink kellemetlenek számunkra. Így, csak negatív polaritással képesek aktivizálni, a teremtésre méltó lelki érzéseinket. A negatív lelki érzéseink pedig, csak kellemetlenségeket képesek sorsszerű események formájában kialakítani számunkra. Betegségeket, szegénységet, és további olyan kellemetlen életeseményeket, amelyek nem képesek Isten bőséges áldását megteremteni számunkra.
Mert Isten bőséges áldása, a mi személyes bőségszemléletünkben gyökerezik. Mégpedig abban, hogy a szeretetet, milyen bőséggel árasztjuk mások felé. Aminek az alapja, az áldás. Ezért, hogy az szeretet abszolút jelleget ölthessen az életedben, napi szinten álld meg az embertársaidat. Tulajdonképpen mindenkit. De főképpen azokat, akik ellenségesek veled szemben. Mert, csak az áldásodban megtisztulva változhatnak veled szemben olyan emberekké, akikkel szívesen találkozol.
Amíg bírálod, megítéled, kritizálod, szidod, átkozod az embertársaidat, addig a szeretet nélküli negatív lelki érzéseid, nem pusztán benned munkálkodnak, és teszik tönkre az életed anyagi minőségét és az életkörülményeidet, hanem azt is továbbhecceli ellened, akit bántottál. Mert, senki sem lehet áldás az életedben, akit te magad átkozol. Csak az áldásodban megtisztulva válhat bárki, maga is áldássá, az életed eseményei során.
Ha este elalvás előtt, és reggel felébredés után, mindenkit megáldasz, akivel csak összehoz, a társadalmi szintű napi életviteled meglátod, hogy szerencsés és sikeres emberré válsz. Mert a szerencséd és a sikered, abból a szeretetből fakad, amit mások vetítenek vissza reád, a te önzetlen szeretetedből. Mint a tükörszoba, a fénysugarakból formált képeidet.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy akit megáldottál, azzal szemben te magad is mindig szeretettel fogsz bánni. Mert az áldásod, erre kötelez téged. Miközben azt fogod észrevenni, hogy mindenki téged szolgál önzetlen szeretettel, akit megáldottál. Mert a szeretettel közvetített áldásodra, és a feléjük irányuló viselkedésedre, csak a szeretet lehet a természetes válasz. Ilyen módon a családi, a baráti, és a munkahelyi kapcsolataid is erősödni fognak. Valamint, az átlagos embertársi kapcsolataidban is, mindig a szeretet fog megnyilvánulni.
Mert a szeretettel kifejezett áldásban, nincsen ítélet. A szeretettel kimondott áldásban, nincsen gyűlölet. Csak pozitív lelki érzések szolgálják a szeretetet. Bárki felé is irányítjuk azt. Erről szól az Isten igéje. Olyan cselekvésekről és történésekről az Isteni létezésben, amelyek a kellemes szellemi gondolatainkra aktív, pozitív lelki érzésekkel jöhetnek csak létre. Mert nem szolgálhatjuk Istent, csak az embertársainkon keresztül. Hiszen, minden embert Isten éltet.
Ezért, az egymás felé irányított szeretetünkben, éppen Isten munkálkodik. Bőséget teremtve ott, ahol eddig hiány mutatkozott. Bőséget a szeretetben, bőséget az anyagi javakban, Bőséget az egészségben, bőséget a szellemi értelemben, és mindenben, amit a szeretetünk szolgálni képes. Így a bőségünket megvalósítani képes bőségszemléletünkre, a hálával kifejezésre juttatott szeretetünkre, Isten válasza a bőség megteremtése, az életünk minden vonatkozásában.
Ebből kifolyólag, senki sem élhet Istennek tetsző életet, az embertársai felé irányuló szeretete nélkül. Mert, csak akkor lesznek az embertársaink áldások az éltünkben, ha előbb, mi magunk is áldássá válunk számukra. Ezért, légy hálás napi szinten a családodért, a rokonaidért, a barátaidért, a munkatársaidért, az ismerőseidért, és minden embertársadért. Ahogy eddig a hibáikat találtad meg, úgy ezek után, az erényeiket keresd. Vagyis, ne azt nézd, hogy miért ítélheted el és átkozhatod, hanem azt, amiért dicsérheted és áldhatod őket.
Tulajdonképpen az áldásod, a másik ember lelkének szól. Amikor erényeket keresel ahhoz, hogy áldani tudd őket, akkor az ő szellemi értékeiket kutatod. Így a lelkeket álld meg, miközben örülj annak, hogy egyre több szellemi szinten kifejezett jó tulajdonságaikat fedezheted fel. Mert a feléd irányuló szeretetüket, ilyen módon képesek kifejezésre juttatni. A szellemi gondolataikon, a kimondott szavaikon, és a megtett cselekedeteiken keresztül. Ezekben a feléd irányuló tulajdonságaikban rejtőzik a szeretetük.
A lélek által, Isten élteti az embert. Ezért, teljesen értelmetlen az olyan élet, amit Isten nélkül élünk. De Istennel élni, kizárólag a pozitív lelki érzésekkel tudunk. A teremtésre méltó lelki érzéseinkkel. Amelyeket, a szeretet kellemes szellemi gondolataival tudunk aktivizálni az elménkben.
Minden olyan szellemi gondolatunk, amelyik kellemetlen, méltatlan módon aktivizálja a teremtő lelki érzéseinket. Mert negatív polaritással, a rombolást fogják azok szolgálni az életünkben. Vagyis, a teremtő érzéseinket, Istennek a teremtést szolgáló szeretetérdekei ellen használjuk. Így az elménkben, a teremtés helyett, a rombolást szolgáljuk. Isten helyett a Sátánt, a pusztítót aktivizáljuk, a sorsunk alakításában.
Ebből azonnal következik az is, hogy aki, csak a vasárnapi mise idejére korlátozza az aktívnak látszó hitét, de az élete többi napján, csupán passzív Istenhittel rendelkezik, épp úgy él, mint az ateisták. Mert az Istenismeret önmagában, nem jelent aktív Istenhitet. A kereszténység legnagyobb átka az, hogy a hívei nagy része „langymeleg”. Vagyis, Istenismerettel rendelkeznek ugyan, de nem élnek Istennek tetsző életet. Mert ha azt tennék, akkor csak pozitív szeretetérzésekkel élnének. Az életük minden napján. Mert, még hiányzik belőlük, az a mentális „tűz”, amivel éltethetnék önmagunkban Istent.
Mert az Istenismeret, csak egy szellemi tényező. Az Istentudat pedig, már lelki értékeket is képvisel. Míg az Istentudatosságban, éppen az a mentális „tűz” ébred fel bennünk, amellyel megvilágosodott emberként, Isten élhet rajtunk keresztül. Amikor a szellemi gondolatainkat, teljesen szabad akarattal rendeljük, az Isteni szeretetérzések hatáskörébe.
A dolog lényege éppen abban rejlik, hogyha Isten éltet bennünket a lélek által, akkor nekünk is éltetnünk kell Istent, a szellemiségünk segítségével. Ha Isten a pozitív lelki érzések révén végzi az életünkben a teremtői tevékenységét, akkor nekünk, a kellemes szellemi gondolatainkkal kell azt kiérdemelnünk. Amit, csak szeretettel lehet művelni. Mert, csak a szeretettel teljes szellemi gondolataink képesek összhangban lenni, a pozitív lelki érzéseinkkel. Csak úgy valósulhat meg az életünkben, Isten és ember közös akarata.
Isten a teremtő. Bennünk is. Ezért Isten egyetlen akarata, nem lehet más, mint a teremtés. De azt, csak a pozitív lelki érzésekkel képes megvalósítani az életünkben. Ezért kell nekünk is, ezt a teremtői folyamatot szolgálni, a kellemes szellemi gondolatainkkal. Hogy a szeretet lelki érzései és a szeretet szellemi gondolatai, tökéletes összhangba kerüljenek. Számukra hasznos teremtés, csak ilyen módon valósulhat meg.
Amíg a vasárnapi mise alkalmával, a templomba mennek az emberek, addig csupán egy szűk csoport közös lelki megnyugvását érhetik el. A gyülekezet tagjainak a közösségében zajló lelki aktivitást. Amit a pap szellemi szinten közölt előadása provokál ki. De a valós templom, ahol állandóan együtt kell élnünk Istennel, az éppen a mi testünk. Mert a lélek által, éppen Ő maga éltet bennünket. Erre tanított minket Jézus.
De, erről szól minden értelmesnek mondható ezoterikus tanítás is. Amikor azt tanítja, hogy a spirituálisnak értékelt pozitív lelki érzéseinkkel, milyen módon formálhatjuk hasznosan a megtapasztalható sorsunkat. Hogy a szeretet szellemi gondolataiba ágyazott pozitív lelki érzéseinkkel, olyan hiteket formálhatunk az elménkben, ami mindig a javunkat szolgálja. Mert az ilyen módon meghatározott mentális feltételeink, a tudatalattinkban honos memóriánkba kerülve, számunkra hasznos lehetőségek formáját öltve fognak megjelenni, az életünk folyamatos eseményszerűségeiben.
Valamint, erről szól minden más világvallás is. Hiszen minden világvallás, a határtalan szeretetről szól. Az Istennel való tudatos együttélés gyakorlati megvalósulásáról. Amelyben, a szellemi szinten megvilágosodott ember, tökéletesen átlátja a lelkében, önmaga Isteni azonosságát.
Ezért, a megtapasztalt múltat, már nem áll módunkban megváltoztatni. De a hiteinkben kódolt mentális előfeltételeinkkel, hatást gyakorolhatunk a jövőnk eseményszerűségeire. Mert a hitbéli mentális előfeltételeink, gyakorlati lehetőségekként fognak jelentkezni. Mégpedig, az életünk folyamatos eseményszerűségeiben. Csupán élnünk kell a kínálkozó lehetőségekkel.
Mivel Isten, a szeretettel való cselekvés, történés, és létezés folyamatainak a fenntartója, a mi személyes életünkben is, ezért a tudatalattinkba irányított hitbéli mentális feltételeinket, Ő maga alakítja számunkra megtapasztalható lehetőségekké. Ilyen módon valósítja meg számunkra a hiteinket. Ha tehát, nem élünk mentális módon a szeretet lelki szimbiózisban, a lelkünk által bennünket éltető Istennel, akkor kimaradunk minden áldásából.
Az egészséges bőségtudatunk abból fakad, hogy tudjuk azt, hogy Isten bármit megteremt számunkra, amit szeretettel meghatározunk neki a hiteinkben. Kivétel nélkül. Ezért, ennek a korlátlanságnak a tudatát, nem érdemes felcserélnünk, a kellemetlen szellemi gondolatokra aktivizált negatív lelki érzések romboló hatására. Ami éppen, az eddig megtapasztalt bőségünket rombolja szét. Ebből kifolyólag, nem lehetünk egész nap, hol kellemes, hol pedig, kellemetlen szellemi gondolatokkal terhelve. Mert akkor a bőség és a hiány összekeveredik az életünkben. Káoszt okozva számunkra. Hiszen, hol a teremtést, hol pedig, a rombolást szolgáljuk.
Isten állandóan teremteni akar. Mert Ő a teremtő. Ez az Ő egyetlen akarata. Ezért, nekünk is állandóan a teremtést kell szolgálnunk, a szertetettel teljes, kellemes szellemi gondolatainkkal. Ebben a szeretet-folytonosságban, a bőség megtapasztalása is folyamatossá válik. Ami, annak az egyenes következménye, hogy ember és Isten, közös akaraton van. A szeretet szabadon választott akaratán.
Ez az írásom tehát, főképpen a „langymeleg” keresztényeknek szól. Akiknek van ugyan valamilyen szintű Istenismeretük, ezért nyilván hisznek Istenben, de mégis nélküle élik a mindennapi életüket. Így az Isteni teremtett bőség helyett, a szeretet nélküli hiányt szenvedik el. Az életük minden területén. Már-már, ateista módon élve. Hiszen a szegénységük, a betegségeik, és a tudatlanságuk ezt tükrözi. De, ha megértik az írásom üzenetét, tudatosan együtt élhetnek végre, a lelkük által bennük élő Istennel. Mert, teljesen felesleges az olyan Istenismerettel felruházott élet, ami az Istentudatosság megtapasztalása nélkül zajlik.
Csak a rend kedvéért tenném hozzá azt, hogy az ateista gondolkodású embert is Isten élteti. Ennél fogva, ha Istenhit nélkül ugyan, de az elméjét szeretettel teljes szellemi gondolatokkal használja mindig, és pozitív lelki érzések uralják állandóan az életét, éppúgy bőséget tapasztalhat meg, mint a hívő emberek. Mert a hit, nem Istennek fontos, hanem az embernek. Isten az ateistát is szereti. Mivel őt is élteti a lélek által. Mert Isten szeretete olyan, mint a napsütés. Egyformán süt hívőre és hitetlenre. De a szeretet nélküliség, beárnyékolja a hívő ember életét éppúgy, mint az Istenben hitetlenét is. Nincsen kivétel.
Ha egy ateista szeretettel él, akkor Istennek tetsző életet él. Amelyben Isten, mindig segíteni fogja. Ha akarja, ha nem. Mert Isten abszolút, nem szelektálja azokat az embereket, akiket éltet. Így az ateistának, éppúgy a hite szerint alakul a sorsa, mint a hívőnek. Mert valójában, az ateisták is hisznek. Hiszen az ő elméjük sem találkozik közvetlen módon a valósággal. Csupán a korlátozott képességű érzékszerveik informatív értékei alapján kapnak hírt a külvilágról. Ezért, alapvetően hinniük kell annak a valóságértékében.
Istent pedig, nyilvánosan tagadják. De tulajdonképpen, ami nem létezik, azt teljesen felesleges és ostobaság tagadni. Így az Istentagadásukban, a létezés tagadásával foglalkoznak. Tulajdonképpen, önmaguk lelkét tagadják meg. Annak ellenére, hogy az életük nagy részét, ők is a lelki érzéseik alapján élik. Amit a szellemi gondolataikkal próbálnak értelmezni. Épp úgy, mint a hívők.
A szellemi gondolataink, korlátozott képességekkel rendelkeznek. Amikor azonban, lecsendesítjük a szellemi gondolataink aktivitását, akkor meditatív állapotba kerül az elménk. Vagyis, a lelkünkre lesz fogékony. Így meditatív elmeállapotban, bármilyen információ birtokába kerülhetünk, amire csak szükségünk lehet. Mert a lélek, Isten része bennünk, a mindentudó emberi megnyilvánulása. Ezért a meditatív elmeállapot, korlátlan lehetőségekkel rendelkezik. Isteni hatáskört biztosít számunkra.
A langymeleg keresztények gyakorlatilag, éppoly távol állnak Istentől, mint az ateisták. Mert a tudatos teremtés gyakorlásának a hiányában, csak némi Istenismeretük lehetséges. Így azt, vagy megerősítik néha, vagy tagadják. Az a szomorú, hogy a templomban a papok, csupán a Bibliaismeretet hirdetik. Amikor felolvasnak egy részt az írásból, és utána értelmezik azt. A mai kor szellemiségének a gyenge fényében. De a tudatos teremtés mentális technikáját, nem tanítják meg a híveiknek. Valószínűleg azért, mert ők maguk sem ismerik.
Pedig, a tudatos teremtés az egyetlen módja annak, hogy Istennel együtt éljünk. Az életnek minden más variációja, eltávolít Istentől. Mert Isten, csak a szeretetben marad meg mellettünk. A nélkül, mintha csak külső szemlélője lenne az életünknek. Mert a teremtésre alkalmas lelki érzéseinket, nem tudjuk egy időben alacsony rezgés mellett, negatív polaritással is működésbe hozni, és magas rezgéssel, pozitív polaritással is hasznosítani. Ezért a teremtést, csak a magas rezgésszámú, szeretettel teljes pozitív lelki érzéseink szolgálják. Amit kellemes szellemi gondolatokkal tudunk csak aktivizálni. Szeretetben.
Mert a tudatos teremtéssel élő emberek, nem nélkülöznek. Hiszen Isten bőségéből, mindent meg tudnak teremteni maguknak és a szeretetteiknek. Anyagi bőséget, egészségügyi bőséget, szellemi bőséget, mentális bőséget, és minden egyéb bőséget. Mert Istentudatos bőségszemlélettel, csak a bőség jelenhet meg az életünkben. A betegségeket, a nélkülözést, és a bizonytalanságot, a hiányszemlélet teremti meg számunkra. Mert fordítva használjuk az elménket. A szeretet ellen. Gyakorlatilag, Isten ellen. Éppen úgy, mint az ateisták. Vagy a langymelegnek értelmezhető ateista hívők.
Félreértés ne essék, az ateista hívőkből álló langymelegek, nem csupán a kereszténység vallási felekezeteiben fordulnak elő. Hanem a többi világvallás is magába tömöríti őket. Mert, a vallásuknál fogva, van valamilyen mértékű felvállalt Istenismeretük, de Istentudattal nem rendelkeznek. Mivel Isten vezetését, még nem tapasztalhatták meg.
Mert, teljesen mindegy az, hogy milyen vallás képviselője valaki, ha már Istentudattal rendelkezik, tökéletesen megszelídül az embertársai felé. Mert Istent, csak szeretettel lehet képviselni. A többi embertársainkon keresztül pedig, szeretettel szolgálni. Azok az emberek, akik a vallási felekezetük érdekében, erőszakot alkalmaznak a többi embertársukkal szemben, igen távol vannak Istentől. Akkor is, ha hívőknek vallják magukat. Mert háborgó lélekkel, biztosan nem a szeretetet szolgálják. Ateista hívők módjára, Isten ellen élnek csupán.
Matécz Zoltán
2020.10.16.
