Képmutatás.
Képmutatónak nevezik az olyan embert, aki a lelki érzéseitől eltérően, olyan megtévesztő képet fest magáról a szavaival vagy a tetteivel, ami teljesen eltér a saját természetes jellemétől. Ilyen képmutatók például, a színészek. Akik a munkájuk végzése következtében, mindig tudatosan felvállalnak egy olyan karaktert, akinek a jellemét el tudják játszani. A színdarab végéig. Majd a társadalmi életükben, ők is tovább folytatják, a saját megszokott jellemük megtestesítését.
Mert az élet, egy játék. Amelyben, mindannyian felvállalunk egy olyan személyes karaktert, akinek a jellemét, egy életen át formálgatjuk. Tulajdonképpen, ez a jellemünk, a mi saját lelkünk. Mert a lélek, olyan tulajdonságokat vesz fel a jellemünket kialakítva, amit a „vagyok” szóhoz csatolunk tudatosan. Ennél fogva, amikor valaki önmaga identitását fejezi ki a „vagyok” szóval, akkor azokat a személyes tulajdonságokat sorolja fel egymás után, amit önmagára nézve, igaznak is hisz. Ez a mi mindenkori tudatosságunk, ami a tudatalattinkban honos.
Ez a személyes tudatosságú jellem határozza meg azt, hogy a Dr.Hawkins által kialakított tudatossági skálán, milyen szintet képviselnek éppen a lelki érzéseink. 0-200-ig, alacsony rezgésűnek mondható a lelki aktivitás. Főképpen negatív lelki érzések uralják az embert. 200-600-ig, olyan érzések tartománya van, amely már a pozitív lelki élet jellemzője. 600-1000-ig pedig, a megvilágosodás fokozatai vannak. Amikor már, főképpen lelki életet él az ember. A legmagasabb, 1000-es fokozaton pedig, az Istennel való tökéletes egylényegűség valósulhat meg.
Ez arra utal, hogy a lélek által, Isten éltet minden értelmes embert. Így a szellemi aktivitás fokozatos csökkentésével, a megvilágosodás szintjét elérve, ráeszmélhet az ember arra, hogy ő tulajdonképpen, Isten anyagi szintű megnyilvánulása. Míg a megvilágosodási fokozatokban erősödve, egyre nagyobb bizonyosság tölti el az ember lelkét. Így az 1000-es fokozathoz közeledve, leveti a tudatosságunk azokat a korlátozó személyes tulajdonságokat, amit az életünk során ráerőltettünk, a szellemi szintű elhatározásainkkal. Miközben, teljes Tudatossággá alakul bennünk.
A lélek tehát, mint a mi személyes tulajdonságainkat képviselő mindenkori tudatosságunk, az öntudatunk identitását képviselve, mint egy hatodik érzék, szinte minden tudatos döntésünkbe beleszól, amit a tudatos elménkben hozunk meg. A tudatosságunk jelleme tehát, mentális visszacsatolásként, folyamatosan befolyásolja az elménkben formálható döntéseinket. Így a lélek által bennünket éltető Isten, sohasem hagy magára bennünket. De ezeket a hatodik érzékünkből fakadó befolyásoló tényezőket, az a jellemünk határozza meg, ami éppen képviseli a lelki minőségű öntudatunkat.
Aki tehát, nem képmutató, a saját jelleme szerint felvállalt életszerepét játssza el folyamatosan. Attól ritkán tér el, mert az már, lelki válságot idézne elő az életében. Olyan traumát, amely felforgatná az egész életvitelét. Ezzel szemben a képmutatók, olyan szellemi szintű szerepeket is felvállalnak amelyek, nagyon távol állnak a saját természetes jellemüktől. Amit a lelkük biztosít számukra.
Ezért a képmutatók, általában olyan emberek, akik a lelki életüket biztosító jellemükkel ellentétben, egészen másnak mutatják be magukat, mint amilyenek valójában. Így a képmutatás, negatív értelmet nyert a társadalmunkban. Erre legjobb példaként lehet említeni a politikai életünket. Amelyben a politikusaink, fűt-fát ígérgetnek, hogy hatalomra kerülhessenek, de közben tudják azt, hogy a bokrokat sem fogják teljesíteni számunkra. Tudatosan arra készülve, hogy a pártok között megszerezhető hatalmat, az egész nép fölött gyakorolhassák.
De, ugyanezen a szándékos megtévesztésen alapuló képmutatáson nyugszik, a bűnözők élete is. Amikor olyan állításokkal férkőznek az átlagemberek közelébe, amelyekkel a bizalmukat megnyerik, majd ők is kihasználják a kínálkozó lehetőséget, és megkárosítják azokat, akiknek a bizalmát élvezik. Sajnos, ez is mindennapi jelenség. Mert az emberek nagy része, tisztességes, becsületes, szeretettel teljes. Vagyis, a rossz szándékúak számára, könnyen megtéveszthető.
Az átlagemberek is felvállalnak néha ilyen képmutató szerepeket. Amikor sokkal jobbnak kívánnak látszani, mint amit a jellemük biztosítani képes számukra. Így például udvarláskor, mindenki a legtökéletesebb önmagát próbálja kifejezésre juttatni a választott párjának. Vagy a főnök előtt, szinte mindenki egy kicsit tökéletesebb beosztottnak akar tűnni. Vagy egy új ismeretség kezdetén, amikor az első benyomás számít, tökéletesebbnek mutatja az ember saját magát, mint amilyen általában.
Ennél fogva, szinte minden értelmes ember képmutató. Mert, nem a tiszta, őszinte lelki adottságait mutatja, hanem csak azt, amit a szellemi gondolataival engedélyez a lelke számára. Amely szellemi gondolatok igen változékonyak. Hol kellemesek, hol pedig, kellemetlenek. Így a lelkünket képviselő lelki érzéseink, hol magas frekvencián pozitív, hol pedig, alacsony frekvencián negatív polaritással aktivizálódnak az elménkben.
Ez a képmutatásunk tehát, először ott köszön vissza reánk, hogy a mi lelki életvitelünket befolyásolja közvetlen módon. Másodszor pedig, éppen azt határozza meg, hogy mások, hogyan viselkedjenek velünk szemben. Ilyen módon, egy társadalmi szintű tükröt képeznek számunkra az embertársaink. Amelyben, amilyen az adjon Isten, olyan lesz, a fogadj Isten is. Ilyen módon az ember, csak olyan válaszreakciókra számíthat érdemben, amilyen akcióval ő maga illette a társadalma szereplőit. Így tulajdonképpen a képmutató, csupán tetszeleg abban a képben, amit a társadalma tükröz vissza számára. Észre sem véve azt, hogy csupán egy válaszreakciót lát.
Így a társadalom, automatikus módon visszatükrözi számunkra azt, ahogyan viszonyultunk a tagjaihoz. Ezért, ha ártottunk másoknak, akkor a visszahatás sem lehet áldásos. Ennél fogva, csak az áldásos tevékenységeink kifizetődőek igazán számukra, hosszú távon. Azt pedig, csak a szeretet biztosíthatja. De, mit jelent a szeretet tulajdonképpen?
Sokan azt hiszik, hogy a szeretet, ugyanazt jelenti, mint ahogyan az ember, a közvetlen szeretteihez viszonyul. Az élete párjához, a gyermekeihez, az unokáihoz, vagy éppen a szüleihez, nagyszüleihez. Mert az természetes számunkra, hogy a szeretteinkért, bármit megteszünk, hogy boldogok legyenek. Akár egy életen át is. Mert a család kötelez.
De minden más ember, kiszorul a közvetlen szeretteink bűvköréből. Attól azonban, még szerethetjük őket. Amely szeretet, éppen abban nyilvánul meg, hogy senkiről sem gondolunk rosszat. Mindenkiben a jót, az elfogadhatót keressük. Akkor is, ha képmutató módon, éppen az egyik aktuális rosszabbik felét tárja elénk. Akarva vagy akaratlanul.
Sohasem az a lényeg igazából, hogy az emberek, hogyan viszonyulnak hozzánk. Mert, mindenkinek lehetnek rossz napjai. Mindig az a fontos, hogy mi magunk, milyen ítélettel vagyunk irántuk. Mert az ítéleteinkkel, olyan szellemi szintű előfeltételeket határozunk meg, a közben formálódó hitünkhöz, amelyekkel a későbbi találkozás lehetőségeit határozzuk meg előre. Így a negatív bírálatunk negatív, átkos lehetőségeket fog kialakítani számukra. Míg a pozitív ítéletünk, pozitív események valószínűségének az áldásos lehetőségeit teremtik meg számunkra.
A pozitív ítéleteinket, áldásoknak hívjuk. Ilyen módon, aki áldást oszt, áldássá válik az élet eseményeiben. Valamint, áldásossá válik számára, szinte minden válaszreakció. Így az áldás, áldást teremt, míg az átok, átkos eseményeket produkál. Megtapasztalni azonban, mindig nekünk kell az eseményeket. Az áldásosaknak örülni lehet, míg az átkosakat el kell szenvednünk. Ilyen módon az élettapasztalataink, rámutatnak arra, hogy a társadalom, egy könyörtelen tükör számunkra.
Ha tehát, nem tetszik az, amit látsz és megtapasztalsz benne, akkor először is, neked kell jó képet vágni ahhoz, hogy mások visszatükröződő mosolyában gyönyörködhess. Mert a szellemi szinten kifejezett torz ítéleteiddel, hiába fésülgeted a tükrödet, attól te magad még, sokáig kócos maradsz.
A társadalom tehát, egy olyan tükör számodra, amelyikben mindenki éppúgy, mint te magad is, képmutató. Mutass tehát, jó képet magadról, és a tükörkép is elviselhető képet fog mutatni számodra. Ha tehát, te magad a társadalom részeként, áldásban részesíted az embertársaidat, akkor te magad is áldásokban fogsz részesülni. Le kell szoknod tehát, az átokként érvényesülő negatív ítéletekről. Mert, ugyanannyi erőfeszítésedbe kerül az, ha áldást osztasz mások felé. Pozitív ítélettel.
Lehet, hogy ez is képmutatásnak tűnik olykor, ha arra érdemtelen emberről van éppen szó, de az „érdemet” is ki kell érdemelni. Ezért, neked kell kezdeményezned ahhoz, hogy a tükörképed részeként reagáljon az, aki most még érdemtelennek látszik. Hogy a legközelebbi viselkedésével, már a te pozitív hozzáállásodat tükrözze vissza feléd. Mert rosszindulattal, nem formálható jóvá a világunk. A rosszindulat tükörképe, szintén a rosszindulat. Amiben, egyáltalán nem kifizetődő dolog részt vállalni. Mert, aki részt vesz benne, rossz képet mutat önmagáról. Amire a válaszreakció sem lehet jó.
Amíg tehát, nem vagy képes arra, hogy a lelked tisztaságát tükrözd mások felé, addig a szellemi gondolataiddal, csak áldásokat osszál. Hogy a mindenkori tudatosságod rezgési szintje, egyre csak fokozódjon. Akár a megvilágosodás emelkedettebb rezgési szintjéig. Jó emberré válni, csak így lehet.
Tulajdonképpen a képmutató ember, mindig bűnös. Mert szellemi szintű indíttatásra, olyan képet mutat magáról, ami valamennyire eltér a lelki minőségének a lehetséges képétől. De, ha a tudatossági szint fokozásával, egyre több pozitív lelki érzés formálja a képünket, akkor az egyre gyengébb szellemi aktivitásnak köszönhetően, tisztulni fog az a kép, amit mások felé vetíthetünk magunkról.
Amikor pedig, már önmagadat mutatod mások felé, akkor a lelked tiszta, szeretettel teljes sugara ragyog belőled. A megvilágosodott ember Isteni fényével. Amelyben már, egyáltalán nincsen szellemi szintű képmutatás. Így megszabadulsz az álszentességtől. Mert a szellemi szintű aktivitásunk nélkül, már csak olyan lelki kép marad rólunk, ami Isten áldását tükrözi a világunkba.
Matécz Zoltán
2020.11.27.
