Őszinteség.
Az értelmes ember, csak akkor őszinte, ha a kimondott vagy leírt szavai, és a megcselekedett tettei, szinkronban vannak a lelki érzéseivel. Ha tehát, a szavaink és a tetteink, nem a lelki érzéseinket követik, akkor nem is beszélhetünk őszinteségről.
A lelki érzéseink, egyfajta frekvenciális rezgések csupán. Amit a szellemi gondolataink informatív értékeivel tudunk értelmes módon kifejezésre juttatni. Mivel a szellemi gondolatokkal, ideális mentális formákat határozhatunk meg, a lelki érzéseink frekvenciális rezgései számára. Ennél fogva, csak olyan szellemi szintű kijelentésünk lehet őszinte, amelyik valóban a lelki érzéseinket fejezi ki.
Ezek az őszinte kijelentéseink, a mi hiteink. Amelyek, mint lelki érzésekkel alátámasztott cselekedetvezérlő szellemi gondolatok, a tudatos tetteinket fogják irányítani. Mivel pedig, a lélek által Isten éltet bennünket, ezért a lelki érzéseinket követve szellemi szinten, Isten akaratát juttatjuk kifejeződésre a szavainkkal és a tetteinkkel. Mert amíg, a lelki érzés és a szellemi gondolat szinkronban van egymással, egy közös akaratot képviselve, addig őszinték vagyunk.
A hazugságvizsgáló készülékek, a testünk izomtevékenységeit mérik, a tudatosan kimondott szavaink ellenében. Mert a reflexszerű izomtevékenységeinket, a lelki érzéseink irányítják. Míg a kimondott szavainkat, a szellemi gondolataink. Így a hazugságvizsgáló készülékek, a lelkünk és a szellemiségünk között viszonyítható eltéréseket mutatják ki.
Akinél a műszer nem jelez, őszintén válaszolt a feltett kérdésre. Mert a szellemi gondolatai által adott válasza, és a testi izomtevékenységei, teljesen szinkronban voltak egymással. Ha azonban, a műszer mutatója kilendül, az arra utal, hogy a testi szinten mért izomtevékenységei, erősen eltérnek a szellemi szinten kifejezett válasz mért értékeitől. Vagyis, a lelki és a szellemi aktivitás, aszinkron módban van. Így, nem fejezhet ki őszinteséget. Vagyis a válasz, nem fedi azt a valóságot, amit a választ adó ember, lelki szinten igaznak vél.
Amikor tehát, az ember őszintén fejez ki valamit, akkor a szellemi gondolataival, éppen a lelki érzéseit határozza meg ideális módon. Így az őszinte beszélgetés során, a lelkek kommunikálnak egymással, szellemi szinten. Erre pedig, azért van szükségünk, mert a lelki érzéseink, csak frekvenciális rezgést biztosítanak. Amelyben dinamikus életerő rejlik. Viszont a szellemi gondolataink informatív értékei határozzák meg, azokat az ideális mentális formákat, amelyekre a lelki érzéseink irányulnak. Az ilyen módon kifejezésre juttatott hiteinkben, a lelki érzéseink rezgései, és a szellemi gondolataink informatív értékei egyesülnek. Ezek együttese pedig hitként, mint saját agyi mágneses hullámunk jelentkezik.
Így a beszéd közben kimondott hangokkal, olyan értelmes szavakkal formált mondatokkal fejezhetjük ki magunkat, amelyek már a lelki érzéseinket éppúgy képviselik, mint a szellemi gondolatainkat. Mert szerintem, a kimondott hangok közül a magánhangzóink, a lelki hangzás kifejezői. Míg a mássalhangzóink, a szellem hangzói. Ezért beszéd közben, a szellem hangzói, az értelmes formát határozzák meg, míg a lélek hangzói, a beszédünk indulatait kifejezni képes dinamikájáért felelősek. Ezért, ha beszéd hallgatása közben figyelemmel kísérjük a magánhangzók dinamikus megnyilvánulási erősségét, máris fellelhetjük benne, a szavakat kifejező lélek aktivitását.
Ha egy beszédet, monoton jellegűnek érzünk, és a magánhangzói nem fejeznek ki számottevő verbális erőt, akkor az inkább, csak szellemi szintű, ismeretterjesztő szöveg lehet. Amelyben általános érvényű információk vannak. Mint egy tájékoztató jellegű szövegben. Ha azonban, a szövegben a magánhangzók határozott nyomatékot fejeznek ki, akkor az már, konkrét érzelmeket fejez ki. Mint a versekben vagy a dalokban.
A beszédben tehát, a szellemi szintű mondanivaló, éppúgy nyomon követhető, mint a lelki érzések aktivitása. Ezért, ha egy leírt szövegből, kihagyjuk a magánhangzókat, azt még bárki értelmes módon el tudja olvasni, aki ismeri a betűket. De az ilyen módon felolvasott szövegből, a lelki aktivitás nem mérhető fel. Mert a lelki aktivitást, éppen a magánhangzók képviselik. Azok is főképpen, csak akkor, ha ki vannak mondva a szövegben. A leírt szöveg, nem képes a lélek dinamikus aktivitását hűségesen visszaadni.
Ezért levélben, nem képes az ember olyan őszintén kifejezni a szellemi gondolatait, mint a verbális módon kimondott szöveggel. Ezért, a leírt szavainknak, inkább csak informatív értéke van. Míg a kimondott szavaink már, dinamikus életerőt is képviselnek. Így például, egy lejegyzett dalszöveg, nem képes úgy visszaadni a mondanivalót, mint ahogy az elénekelt módon, egyértelművé válhat bárki számára.
Próza jellegű beszéd, szavalás, vagy ének során, mindig a magánhangzók erősségét szabályozzuk. Éppen azért, hogy a lelki érzelmeink, még ideálisabb módon illeszkedjenek, a szellemi szintű mondanivalónkhoz. Amit a mássalhangzóink tartalmaznak a szövegben.
A magyar nyelv szerencsés. Mert ősnyelvként, elég sok magánhangzó áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy az érzelmeinket megfelelő módon ki tudjuk fejezni velük. Így a magyar, egy kimondottan érzelmes, lelki nyelvnek mondható. Egy őszinte nyelvnek. A legtöbb nyelv, jóval kevesebb magánhangzóval képes kifejezni az érzelmeit. Ilyen módon, lelki szempontból szemlélve, jóval szegényesebbek, a mi csodálatos magyar anyanyelvünknél.
Egy olyan nyelv például, amelyikre a mássalhangzó-torlódás a jellemző, tele van szellemi szintű mondanivalóval, lelki érzelmek hiányában. Mert a mássalhangzóik torlódásaival, nagyon sok szellemi szintű hangzót használnak ugyan, de ahhoz képest kevés lelki szintű magánhangzóval juttatják kifejezésre a mondanivalójukat. Ilyen módon, sokkal kevesebb érzelmi töltést hordoz a beszédjük.
Egy újszülött kisbaba például, akinek a szellemi képességei még nem alakultak ki, mássalhangzókat nem is tud kiejteni. De e lélek magánhangzóival, mégis értelmet sugároz a gőgicsélése. Amivel, az édesanyjával képes kommunikálni. Az meg, egy még érdekesebb élmény, amikor két kisbaba beszélget egymással. Mert kizárólag, lelki szintű eszmecserét folytatnak.
Az őszinteséget tehát, mindig az határozza meg, hogy a beszédünk során, mennyire vannak szinkronban, a szellemi gondolataink a lelki érzéseinkkel. Ezért az őszinteség alapja az, hogy az elménket, arra használjuk, amire valóban kell. Vagyis, a szellemi gondolataink segítségével, éppen a lelki érzéseinket jutatjuk kifejeződésre a beszédünk során. De miért?
Tulajdonképpen, a lélek által, minden embert Isten éltet. Ezért az őszinteségünk éppen arra utal, hogy mennyire hagyjuk Istent kifejezésre juttatni a beszédünk során. Mert, ha a szellemi gondolataink segítségével, minél jobban elnyomjuk, az Isteni minőségű lelkünk mondanivalóját, annál kevésbé vagyunk őszinték. Így a szellemi szinten művelt, tanult intelligenciánkat, éppen arra használjuk, hogy az Isteni eredetű lelkünk mondanivalóját elnyomjuk a beszédünkben. Ilyen módon, egészen más képet mutatva önmagunkról, mint amit a lelkünk biztosíthat számunkra.
Mert a lelkünk, a mi személyes tudatosságunkként, mindig azokat a személyessé váló tulajdonságokat veszi fel számunkra, amit a „vagyok” szóhoz rendelünk az életünk során. Ezek a felvett tulajdonságok képviselik az identitásunkat, a mindenkori öntudatunkat. Amikor pedig beszélgetünk, akkor szinte észre sem vesszük azt, hogy sokkal szebbnek és jobbnak szeretnénk látszani, mint amit az identitásunkként értelmezhető jellemünk biztosítani képes számunkra. Ennél fogva, nem a saját lelkünkre testált korlátozó tulajdonságainkat fejezzük ki, hanem azt, amilyennek szeretnénk látszani. Így az őszinteségtől elég távol kerülhetünk a beszélgetés során.
Amikor a beszélgetés alkalmával, szebbnek és jobbnak szeretnénk látszani, mint amilyenek valójában vagyunk, addig az Isteni minőségű lelkünket tagadjuk meg. Tudatosan kerülve az őszinteséget. Pedig, ezek az őszinteségünket mellőző kijelentéseink, csupán arra utalnak, hogy milyen tulajdonságokat nem társítottunk még igaz hittel, a lelkünk általunk biztosított adottságai közé. Vagyis, a mindenkori tudatosságunkból, még milyen tulajdonságok hiányoznak. Így az őszinteséget mellőző hazug kijelentéseinkkel valójában, önmagunkat csapjuk be.
Pedig, a mindenkori tudatosságunk, csak úgy képes fejlődni, ha tudatosan, minél több tulajdonsággal ruházzuk fel. Így az aktuális tudatossági szintünk fokozódása szerint, egyre több pozitív lelki érzés kifejezésére válunk alkalmasakká. Dr. Hawkins féle tudatossági skála szerint, 0-200-ig, alig fedezhető fel pozitív érzelem. Olyan emberek jellemét tükrözi, akik a szellemi aktivitásukkal, szinte teljesen elnyomják a pozitív lelki érzéseiket. 200-600-ig, már a lelki aktivitás is fellelhető. Ez a sáv, olyan emberek jellemét tükrözi, akiknek az életét már, nem csupán a szellemi aktivitás határozza meg, hanem a lelki aktivitás is arányosan színre lép. Az átlagemberek sávja. 600-1000-ig, a megvilágosodás szintjei vannak felvetítve a skálára. Amelynek keretében, az ember rájön arra, hogy szellemi gondolatainak már csak, a lelki érzéseit kell kifejezésre juttatnia. Különben becsapja önmagát.
Az 1000-es tudatossági szinten pedig, az ember megtapasztalhatja önmaga Isteni mivoltát. Azt a kristálytiszta tudatosságot, amit a szellemi gondolatainknak, már külön öröm kifejezésre juttatniuk a beszédünk során. Azon a tudatossági szinten az ember, már biztosan őszinte. Mert a verbális módon kifejezett szavaival, önmaga Isteni minőségű tapasztalatairól ad hírt másoknak. Amit, már nem lehet szépíteni, jobbítani, fokozni szellemi szinten. Ez a tökéletes őszinteség szintje. Amikor a szellemi szinten formált szavainkkal, olyan ideális képeket festünk, amelyek az Isteni rezgésünket képesek kifejezésre juttatni.
Az őszinteség tehát, az a mentális szintű szellemi út, ami az Isteni minőségű lelkünk megértéséhez, megtapasztalásához, és kifejeződéséhez vezet. Így az őszinteség mellőzése, eltávolít bennünket, önmagunk Isteni minőségének a megtapasztalási lehetőségétől. Mert, aki őszinte, a lelkét szolgálja. Vagyis, Istent.
Matécz Zoltán
2020.12.05.
