Súly.
A fizika, egyértelműen különbséget tesz az anyagi testek tömege és a súlya között. Mert egy szilárd test tömege, mindig állandó. Mivel, mindig ugyanannyi az anyagi mennyisége. Míg a súly változó, mert a tengerszint felett mért súly, magasabb erőértéket képvisel, mint a magasabb hegyeken mért súly. Így a súly, a tengerszint fölötti magasság emelkedésével csökken. De az anyagi mennyiséget kifejezni képes tömeg, mindig állandó. A két testtulajdonság azonban, egymással teljesen arányos. Ezért érdekes módon, szinte mindig súlyt mérünk, és tömegként fejezzük ki a mért eredményt.
F=m*a Vagyis, az erő egyenlő, a test tehetetlenségét biztosítani képes anyagi mennyiségnek, és az erő által okozott gyorsulásának a szorzatával. Ez a képlet tehát, egyértelműen utal arra, hogy az anyagi testek tömegértéke, olyan tulajdonság, ami a tehetetlenséget képes kifejezésre juttatni a test vonatkozásában. Mert így, a test tömege, a test anyagi mennyiségének az erőhatással szemben tanúsított tehetetlenségét fejezi ki. Ezért, a testre ható erő, a test tömegének és a test gyorsulásának az ismeretében, könnyen kiszámítható.
Az erő tehát, nem az anyagi test tulajdonsága, hanem az anyagi test gyorsulási értékével képviselteti magát, egy esetleges kölcsönhatás alkalmával. Mert a tömeg, mint anyagmennyiségi tényező, állandó. Így a gyorsulás lendülete által okozott kölcsönhatás során, egyetlen impulzussal adja tovább azt az erőértéket, ami a gyorsulásában lett meghatározott értékű. Miközben, elveszíti a lendületét. Amit az erő biztosított, a test gyorsításával. De a lendület is az anyagi test tulajdonsága lett, és nem a tömegét jellemezte.
G=m*g Vagyis, a súlyerő egyenlő, a test tehetetlenségét biztosítani képes anyagmennyiségnek, és a gravitációs gyorsulásnak a szorzatával. Ez a képlet tehát, megpróbál utalni arra, hogy az anyagi test súlyértéke, már olyan tulajdonság, ami a gravitációs gyorsulás segítségével viszonyítható. Így a test súlyát okozó erő, a test tömegének és a gravitációs gyorsulásnak az ismeretében, könnyen kiszámítható. De a gravitációs gyorsulás által okozott lendület is az anyagi test tulajdonsága, és nem a tömegét jellemzi.
A súly tehát, nem az anyagi test tulajdonsága, hanem csak az anyagi test gravitációs gyorsulási értékével képviselteti magát, egy esetleges kölcsönhatás alkalmával. Mert a tömeg állandó. Így a gravitációs gyorsulás lendülete által okozható esetleges kölcsönhatás során, egyetlen impulzussal adja tovább azt a súlyerő által okozott lendületi értéket, amit a gravitációs gyorsulásában lett meghatározott értékű. Miközben elveszíti a lendületét. Ami a súlyerejét biztosította, az anyagi test gravitációs gyorsításával.
Csakhogy, míg az erő mérése esetében, az anyagi test tömegének a gyorsulási értékével, aktív módon tudunk számolni, addig a súlyerő kiszámításakor, az anyagi test tömegének a gravitációs gyorsulási értéke, passzív módon vesz részt a képletben. Csupán elvi szinten. Mert a súly mérésének az idején, a mérlegen való szükségszerű alátámasztás vagy felfüggesztés miatt, éppen nem történik gravitációs gyorsulási folyamat. Éppen ellenkezőleg, a pontos súlyértéket, a teljes nyugalom elérése esetén érhetjük el. Amikor a mért anyagi test tömege, egyensúlyba kerül, az általunk meghatározott etalonsúllyal. Vagyis, a gyorsulási értéke éppen nulla. Márpedig, ha a nulla értékű gravitációs gyorsulással szorozzuk meg a test tömegértékét, akkor a súlyát is nulla érték fogja képviselni. Mert a nullával való szorzás eredménye is mindig nulla.
Azt készséggel elfogadom, hogy a súlyerő, olyan erőértéket képvisel, ami gyorsulási értékkel ruházhatja fel az anyagi testet. Ami az anyagi test anyagmennyiségét biztosító tömegén viszonyítható. Az is természetes lehet számomra, hogy a gravitációs gyorsulással eső test, a kölcsönhatás pillanatában, elveszíti a súlyerő által biztosított lendületét. Ami, egyetlen impulzus során képes közvetíteni az őt gyorsító hatást. De, azt már nem veszi be a gyomrom, hogy az anyagi testek súlyát, a gravitációs gyorsulási értékük nélküli egyensúlyi állapotukban mérjük úgy, hogy közben, mégis figyelembe vesszük a gravitációs gyorsulási értéküket. Ettől, teljesen kész vagyok. Ráadásul, a tömegértéket is ez alapján határozzuk meg. Az arányosságuk miatt.
Az erő vagy a súlyerő tehát, tökéletesen alkalmas arra, hogy kvalitatív hatásként, gyorsulási értéket biztosítson az anyagi testek számára. Legyőzve azok, anyagi mennyiségét jelentő tömegük tehetetlenségét. Az erő, többnyire vízszintes irányú gyorsulási értéket biztosít. Míg a súlyerő, függőleges irányú gravitációs gyorsulási értéket hoz létre. Az anyagi test, légtérben megvalósuló szabadon esésé lehetőségével. De akár erőről, akár súlyerőről legyen is szó, azok csak a testen okozott gyorsulási értékeik alapján képesek képviseltetni magukat. A nélkül, teljesen elképzelhetetlen.
Ráadásul, amíg az anyagi test tömege, szabadon esve, aktív gravitációs gyorsulást végez, a gravitációs súlyerő hatására, ahogy a G=m*g képlet valóban mutatja, addig relatív módon súlytalan. Hiszen az elvileg mérhető súlya, az alátámasztás vagy a felfüggesztés nélkül, nem valósulhat meg. Így a relatív súlytalanság oka szabadeséskor éppen az, hogy a testre ható gravitációs erő és a felhajtóerő, folyamatosan változó tényezők. Ezért tulajdonképpen, az anyagi test súlyát meghatározni szándékozó képlet, gyakorlatilag a test relatív súlytalan állapotára képes csak utalni.
Így az erővel aktivizált testtömeg, nem jelenti azt, hogy az anyagi testnek aktív erő áll a rendelkezésére. Csupán azt jelenti, hogy olyan gyorsulás lendületével rendelkezik, amelynek a segítségével, tehetetlen módon képes közvetíteni azt az erő által okozott hatást, ami a lendületét előidézte. Mégpedig, egyetlen kölcsönhatás impulzusával.
Hasonló a helyzet a súlyos testtömeg fogalmával. Mert a súlyos-testtömeg, sem jelenti azt, hogy az anyagi testnek aktív súlyerő áll a rendelkezésére. Csupán azt jelenti, hogy olyan gravitációs gyorsulás lendületével rendelkezik, amelynek a segítségével, tehetetlen módon képes közvetíteni azt a súlyerővel okozott hatást, ami a függőleges gyorsulásával járó lendületét előidézte. Mégpedig, egyetlen kölcsönhatás impulzusával.
Vagyis, a súlyerő idézi elő azt a súlyértéket, ami a gravitációs gyorsulásban manifesztálódik. Amit, az anyagi test tehetetlenségét képviselő tömegértéke képes közvetíteni. Mint az anyagi test anyagmennyiségének a mértéke. Ezért az anyagi test, soha nem rendelkezik erővel, legfeljebb egy erőhatás által okozott gyorsulási értéket képviselhet. Ami lendületet okozott számára. Egy kölcsönhatásra képes lendületet. Amelynek a kölcsönhatáskor aktív impulzusértékében, ugyanaz a hatás közlődik, mint amelyik a gyorsulása lendületét előidézte.
Lendület = L = m*v = m*(a*t) = (m*a)*t = F * t = I = Impulzus
Ez a lendület és impulzus megmaradási törvénye.
Azzal, hogy egy anyagi test, a kölcsönhatás impulzusának a pillanatában, tehetetlen módon közvetítette a gyorsulási értékébe rejtett hatást, tulajdonképpen, el is végezte a kvantitatív kiterjedését biztosító tehetetlen feladatát. Úgy is mondhatnám, hogy az erő hatásának a kvalitatív informatív értéke, a lendületben nyert kvantitatív kódolási értéket. Amit a kölcsönhatás impulzusának a pillanatában, el is veszít. Miközben a hatást, továbbadja annak az anyagi testnek, amelyikkel kölcsönhatásba került.
Ezért, nem értem azt, hogyha a természettudomány a fizika értelmezése során, a súlyt és a tömeget, szigorúan különböző anyagi szintű testtulajdonságoknak magyarázza, akkor a gravitáció mibenlétének a fejtegetése során, miért beszél mégis súlyos-tömegről. Pedig a súly, mint okozott hatás, csak az anyagi test tehetetlenségét kifejezni képes tömegén viszonyítható, ha a súlyerő, már gravitációs gyorsulást idézett elő a testen. Erre utal a G=m*g képlet.
Így a súlyerő, azt a hatást jelenti a test vonatkozásában, ami az ő gravitációs gyorsulási értékét előidézte. Ami nyilván addig viszonyítható csak, amíg a test gravitációs gyorsulásban van. Erre utal a képlet. G = m*g De, ahogy a képletből jól látszik is, a súlyerő és a tömeg, nem társítható. Mert közöttük van az egyenlőségi jel, ami megakadályozza azt. Így a súly, nem a tömeggel azonosítható, hanem a tömeggel és a tömegen végrehajtott gyorsulással együttesen. Vagyis, a súlyerő hatása, egyenlő a gyorsuló tömeggel. Ezért, a súlyos-tömeg meghatározása a fizikában, egy abszurd fogalmat takar. Egy fizikai képtelenséget.
Nézzük most a súlyos-tömeg fogalmát, nyelvtani értelemben véve. A súly, hatást képvisel a test vonatkozásában, a gravitációs súlyerő hatását. Aktív kvalitatív hatást. Míg a tömeg, az anyagi test anyagmennyiségének a tehetetlen tulajdonsága. Kvantitatív tényező. Egy passzív tulajdonság. Így a súlyos-tömeg fogalma, aktív-passzivitást jelent. Vagyis, egy abszurd állítást takar. Egy teljesen képtelen állítást. Mert, sohasem a tömegnek van súlya, hiszen ő maga is csupán, egy tehetetlen anyagmennyiségi tulajdonság a test vonatkozásában. Súlya, csak a testnek lehet. Annak az anyagi testnek, amelyiknek a kvantitatív tömegértéke, a kvalitatív hatásokkal szemben tanúsított tehetetlenségét fejezi ki. Ezért a súlyos-tömeg fogalmában, a kvalitatív-kvantitás fejeződik ki. A teljesen tehetetlen-hatóképesség. Teljesen abszurd módon.
Teljesen hasonló a helyzet, a tehetetlen-tömeg kifejezéssel is. Hiszen, ha nyelvtani szempontból elemezzük ezt a fogalmat is, akkor az azt jelenti, hogy tehetetlen, az anyagi test tehetetlenségét kifejező tömegértéke. Azaz, passzív-passzivitásról van szó. Szintén egy abszurd állításról. Mert azt jelenti, hogy az anyagi testek tehetetlen tulajdonságát kifejezni képes tömegértéke, passzív módon tehetetlen. A kifejezés, legfeljebb a tehetetlenséget erősítheti meg.
Ezért, egy anyagi testre vonatkoztatva, a súly és a tömeg, mint sajátságos tulajdonságok, egymással nem társíthatók, de azonos közegszinten, mindig arányosak maradnak egymással. Amíg azonban, a súly arra utal, hogy a súlyerő, gyorsulási értékkel ruházta fel a test tömegértékét, addig a tömeg, csak az anyagi test mennyiségének a tehetetlen mivoltára utalhat.
Ha pedig, értelmetlen módon, mégis elfogadjuk a súlyos-tömeg fogalmát valóságosnak, akkor jutunk el a tömeg-vonzás fogalmához. Amivel a gravitációs hatásokat értelmezi a fizika. De, ha a tömeg-vonzás fogalmát is nyelvtani módon értelmezzük, akkor azonnal kibújik a szög a szákból. Mert a tömeg-vonzás fogalmához, a tömeg és a vonzás fogalmak együttes alkalmazására van szükségünk. A passzív tömeg és az aktív vonzás fogalmaira. Így a tömeg-vonzás fogalma, passzív-aktivitást jelent. Egy újabb abszurd állítást képviselve a fizika tudományában.
Ezért, jogosan merül fel a kérdés, hogy mennyire vehető komolyan az a fizika, amelyik az alapjait illetően, ennyi abszurd állítással értelmezi önmagát? Vagy másképpen fogalmazva, mennyire járható az a fizikai szintű tudományos út, amelyiket ennyi abszurd állítással köveztek ki? Csak azért, mert a matematikával igazolni lehet?
De könyörgöm, a matematikával bármit ki lehet fejezni. A valósággal szemben, a virtuális valóságot is. Azzal játszik ma a fél világ. A virtuális valóságba szippantva, a valóságos emberek pillanatnyilag valós értelmét. Így sok embertársunk, valóságosnak éli meg a virtualitást. Abszurd helyzetbe hozva a saját sorsát. Attól, hogy a matematika, a valóságból a virtuális valóságba képes irányítani az emberi értelmet, elveszíti azt a jogát, hogy kizárólagos módon értelmezze a tudományt. Mert ilyen módon, nem lehet észrevenni azt, hogy a valóságot értelmezni képes matematika, mikor vált át a virtualitásba. Mivel, mindkét valóság, egyformán képes megkötni az emberi értelem figyelmét.
Másképpen fogalmazva, minél távolabbi esemény értelmezésével foglalkozik a tudomány, annál délibábosabb lesz a logikája. Amelyben a valóság és a virtuális valóság, teljesen összemosódik számunkra. Mert, nézzél csak bele egy kozmikus szintű távcsőbe. Amelyben sohasem azt látod, ami éppen történik, hanem arra lehetsz figyelmes csupán, ami valamikor, több fényévvel ezelőtt történt. Ami könnyen lehet, hogy az óta, már régen nem is létező esemény. Csak az informatív értéke ért el hozzánk a jelen pillanatában.
Ilyen módon, már nem is létező események virtuális látványa képezheti a csillagászat azon állításait, amelyek a jelen eseményeire vonatkoznak. Így a mi megtapasztalható valóságunkat, egy ma észlelhető virtuális valóságból eredeztetjük. Azzal párhuzamosan értelmezve. Ha pedig, most elképzeljük azt, hogy ezt az eltorzult valóságképünket, még abszurd fizikai állításokkal is értelmezzük, akkor a tudományos szintű valóságképünk, nem sokat ér.
Amelyben a súly, mint aktív erő, az anyagi testnek van tulajdonítva. Mintha azt értelmeznénk, hogy a hintát meglökő személy, egybeolvad a hintával, amelyik lendületbe jön a lökő ereje hatására. Pedig, ez nem így van. Amikor egy ember, meglöki a hintát, annak a tömege lendületet vesz fel. A lökés erejének az arányában. Így a lendületbe jött tömeg, együtt képviseli azt a hatást, amely lendületbe hozta őt. Mert kvalitatív hatás, nem veszhet el. A lendületet előidéző erő, lendületté integrálódik. Ezért, csak annyi hatást képes közvetíteni egy kölcsönhatás impulzusértékében, amennyi a lendületében integrálódott.
Ha az erő, az anyagi test tulajdona lenne, akkor sokkal több kvalitatív hatás átadására is képes lehetne. Ezért, a testre ható súlyerő, ami a test súlyát okozza, és a súly, nem azonos kvalitatív mennyiségek. Mert a súlyerő, csak annyi hatást biztosít, amennyi a test mérhető súlyát előidézi. Így a mért súly, csak arra alkalmas, hogy egyértelműen utaljon arra, hogy az anyagi test, a súlyerő kvalitatív hatása alatt állt valamikor. Amíg lendületet nyert tőle. Ezt a súlyerőt nevezik gravitációnak.
Ezért a gravitáció, olyan súlyt okozó erő, azaz súlyerő, ami az anyagi testek mérhető súlyát idézi elő. Ez a mért súly, nem más, mint amit a G=m*g képlet fejez ki. Ahol a nagy G-betű a súlyerőt képviseli, vagyis a gravitációt, míg az egyenlőségjel után szereplő m*g szorzótag, a mérhető súly értékére utal. Ami ennél fogva, nem azonos a gravitációs erővel, csak az általa okozott tömeg és gyorsulási értékkel szorzatával. Ami a lendületben lévő tömegen viszonyítható. De a viszonyítást jelentő mérés idejére, elveszíti a test tömege a lendületét. Ilyen módon a súly, nagyon elvont fogalmat takar a fizikában.
A tudomány feladata az, hogy a valóságot értelmezze. Nézzük tehát, hogy mi is a valóság. A súly mérésekor, a mérésre szánt test tömege és az etalonsúly, gyorsulás nélküli egyensúlyban van. Mert, amíg nincsen egyensúly, addig a mérőműszer mutatója nem vesz fel stabil mért állapotot. Vagyis, a mérésre kijelölt test tömege, semmiféle lendülettel sem gyorsul. Ennél fogva, a gyorsulási érték, egyáltalán nem vehető figyelembe a súly mérés során.
Ezért, ha egy anyagi testet a mérlegre teszünk, éppen a gyorsulási értékétől fosztjuk meg, a pontos mérés érdekében. Így a súly mérése, azt az értéket fogja mutatni, amivel az anyagi test gyorsulhatna, ha a mérés által nem lenne felfüggesztve vagy alátámasztva. Ez az érték azonban, közegfüggő tényező. Így a levegő közegében mért anyagi test tömegének a súlya, attól függ, hogy a mért anyagi test, mennyivel sűrűbb szerkezet, mint a levegő közege. Vagyis, a gyorsulás hiánya miatt, a levegő és az anyagi test között fennálló sűrűségi különbséget mutatja meg a valóságos súlymérés folyamata.
Ha pedig, közeget váltunk, és vízben ismételjük meg a mérés folyamatát, akkor megint más lesz a mérésünk eredménye. Amely mérés, ebben az esetben, a víz közegsűrűségét viszonyítja, a mért anyagi test tömegsűrűségének az értékéhez. Mivel a test tömegsűrűsége nem változott, ezért változóként, csak a víz sűrűsége jöhet szóba.
Ha tehát, a test tömegének a gyorsulási értéke nem jöhet szóba a súly mérése során, akkor a közegsűrűségi különbözőséget kell figyelembe vennünk. Mert a gravitáció, mint súlyerő, egyformán hat az anyagi minőségekre, de az általános hatása, a sűrűbb anyagi minőségeken jobban észlelhető. Ezért a súly, a közegsűrűségi törvényszerűségek alapján számolható ki. Vagyis a súly, a különböző közegek között fennálló sűrűségi különbözőségekben mutatkozik meg.
Mert tulajdonképpen, minden anyagi test, tömeg és közeg egy időben. A tömegértékét, az m=F/a képlettel számolhatjuk ki. Míg a közegértékét, az m=ρ*V képlettel fejezhetjük ki. Mert, ami ρ-Ró egységnyi sűrűségű lehet egy anyagi halmaz tömegében, az nem más, mint az ő tömeg-térfogatban stabilizált közege. Ezért a tömeg és a közeg, egymással teljesen egyenrangú tehetetlenségi tényezők, egy anyagi test vonatkozásában.
Míg az erő, az anyagi test anyagmennyiségének a teljes tömegét képes gyorsulási értékkel felruházni, addig az energia, az anyagi test anyagmennyiségének a közegértékére fejti ki a hatását. Amíg az erő, mozgásállapot változást idéz elő az anyagi test vonatkozásában, addig az energia, éppen az anyagi test nyugalmának az elérését célozza meg. Így az erő és az energia, egymás ellenhatásaiként érvényesülnek az anyagi halmazokon. Itt kristályosodik ki Newton, hatás-ellenhatásról szóló törvénye.
Amely kimondja, hogy minden erőben meghatározható hatással szemben, ugyanolyan mértékű ellenhatás lép fel, Amely ellenhatást, az energia képviseli. Azért ugyanannyi, mert csak a nyugalom eléréséig munkálkodik az. Vagyis, ugyanolyan mértékű hatásértéket képvisel, mint az, az erő, ami mozgásba hozta az anyagi testet. A nyugalom eléréséig ugyanis, nincsen szükség több energia hatására.
Ha a G=m*g képletet kifordítjuk egy kicsit, és a tömeg értékét szeretnénk megtudni, akkor m=G/g lesz az alakja. Így a test tömegét, a gravitációs erőt képviselő súlyerőnek, és az általa előidézett gravitációs gyorsulásnak a hányadosaként határozhatjuk meg. De, ha az m értékű testtömeg, a ρ*V-vel helyettesíthető testközeg, akkor ρ*V = G/g. Ami arra utal, hogy a testtömeg, a közegtörvények szerint működik, a levegő viszonyítási közegében. Vagyis, a mérleggel viszonyítható súlyérték, nem a gyorsulás eredménye éppen, hanem csupán, a közegsűrűség különbözőségének a mértékét fejezi ki.
Vagyis, ha az anyagi test ρ, egységnyi közegsűrűségét, elosztjuk az levegő ρ, egységnyi közegsűrűségével, akkor a súly egységnyi értékét kapjuk meg. A légtér egy adott magasságában. Ha azt az eredményt kiterjesztjük az egész V test-térfogatra, akkor a teljes test súlya válik reálissá számunkra. Gravitációs gyorsulási érték nélkül.
Súly = (test-ρ / levegő-ρ) * test-V
Ahol a Ró-ρ, az anyagi minőségek egységnyi sűrűségét képviseli. Történetesen az anyagi test egységnyi közegsűrűségét, és a levegő egységnyi közegsűrűségét, amelyben a mérés történik. Ha pedig, vízben mérjük az anyagi testet, akkor a víz egységnyi közegsűrűségével kell osztanunk. Én, valahogy így tudom csak elképzelni, az anyagi testek súlyának a mérési lehetőségét.
Mivel a súlyt, a gravitációs erő hatására, a gravitációs gyorsulásban lehet nyomon követni, ami a magasság növekedésével arányosan csökken, ezért a levegőnek vagy a víznek, azt a ρ-sűrűségét kell figyelembe venni, amilyen magasságban történik éppen a mérés folyamata. Ezért más a súly reálértéke, a tengerszint feletti levegő, és a hegytetők jóval ritkább légterében. Mert a levegő sűrűsége, a tengerszinten a legnagyobb.
De a tengerszinti magasságban is, egészen más értéket mutat a sarkokon, mint az egyenlítő vonalán. Szerintem azért, mert a bolygónk termikus körforgása, egészen más felfelé ható közegnyomási értéket képvisel, a légtér változó hőmérsékletű felhajtóerejének köszönhetően. Ami, a mért anyagi testhez viszonyított légtéri közegértékekben mutatkozik meg.
Ezért, amíg a tudomány a súlyt, az anyagi testek tömegértékeinek a gravitációs gyorsulási értékeivel számolja ki, miközben a mért anyagi test nyugalomban van a mérlegen, addig egy nagyon precíz szemfényvesztésnek lehetünk a tanúi. Mert gyakorlatilag fennálló gyorsulási érték nélkül, nem számolhatunk gyorsulási értéket. Ettől vált számomra elvont fogalommá a súly. Mert éppen azt a gyorsulási értéket vonja el a mérési folyamat, amihez szigorúan köti a mérés folyamatát a képletével. G = m*g Ahol a nagy G betű, nem is a súlyt képviseli, hanem a gravitációs súlyerőt. Ami az m*g lendületét idézi elő. Ami a ρ*V*g változat alapján, lehetne más értékű is. Ha az anyagi minőség egységnyi sűrűsége más értéket képviselne.
Ezért, a G = (ρ*V)*g képlet alapján, az anyagi minőségekre ható gravitációs súlyerő, olyan közegfüggő energiahatás, ami az anyagi közegek különböző sűrűségei alapján érvényesül. De a bolygónk légtere, vagy víztere, már olyan anyagi közegek, amelyek gyorsulási érték nélküli nyugalomban vannak. Míg a bennük mérhető anyagi testek, azonos gyorsulási értékekkel keresik a nyugalmukat biztosítani képes egyensúlyi állapotukat. Szabadon esve. Mert a gravitációs erő, egyformán hat reájuk akkor is, ha a ρ sűrűségük különböző.
Ha azonban, a súly mérésének az idejére, leállítjuk a gravitációs gyorsulását, akkor a szabadon esésének a tényszerűsége megszűnik, a nyugalomban lévő légtér anyagi közege között. Mert a mérésre szánt anyagi test is nyugalomba kerül. Ezért, csak a sűrűségi állapota lehet a súlymérés alapja.
Ezért, amíg a szabadon esés közben, a gravitációs erő hatására, nem lehetett különbséget tenni az azonos térfogatú és alakzatú anyagi testek között, mert relatív súlytalan állapotban teljesen egyenrangúak voltak azok, addig a gravitációs gyorsulási érték nélkül végrehajtott súlymérés esetén, éppen a sűrűségi viszonyaik miatt válnak különbözővé. Ami a súlyuk mérése esetén válik nyilvánvalóvá. A közegsűrűség különbözőségének az eredményeként.
Matécz Zoltán
2021.03.14.
