Út, az igazság, és az élet.
Míg az út, egy térbeli távolságot jelent, addig az élet, egy időbeli távolságot határoz meg. Az igazság pedig, éppen a viszonyítás során kialakuló megértésre utal. A térbeli távolságot, csak úgy tudjuk reális módon felmérni, hogy ott, ahol éppen vagyunk, visszatekintünk a már megtett útra és előre tekintünk, a még megtehető úthosszra. Vagyis, önmagunkhoz viszonyítjuk a távolságokat. Hasonló a helyzet az élettel is. Ami időben határozható meg. Mivel ahol éppen vagyunk, ott emlékszünk a megtett utunk minden részpillanatára és a megtehető utunk előre vetített terveire is. A jelen pillanatában emlékszünk, az eddig leélt életünk eseményeire és az előre megtervezett jövőnk terveire. Így a lelki jelenlétünk pillanatában szemlélhetjük csak, a szellemi szinten tárolt időnket, mint az életünk múltunkra és jövőnkre utaló emlékeit. Vagyis, a jelen pillanatához viszonyítjuk a múlt megélt és a jövő lehetséges részpillanatait. Ha ezt a két összefüggést megértjük, igazságra juthatunk.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy az értelmes emberi viszonyítás képessége integrálja, összekapcsolja az utat és az életet képviselő időt egy egységbe, az események folytonosságát megtapasztalva. Magának az eseménynek, erre nincsen szüksége. Mert maga a folytonosan zajló esemény használja a teret és biztosítja számunkra az időt. Akkor is, ha mi azt nem viszonyítjuk éppen. Mivel az események, folytonos változást jelentenek a természetben. De a természet eseménye, az egész teret igénybe veszi ehhez, és ilyen módon, mindig a jelenben zajlik. Azzal, hogy mi részt veszünk a folytonosan zajló események egy-egy részletében, tudatosan önmagunkhoz viszonyítjuk azokat a tapasztalatainkat. Így a viszonyítás ténye határozza meg számunkra azt, hogy az események folytonosságában, hol tartunk éppen. Térben és időben. Mivel a térbeliséget fel tudjuk mérni, míg az időbeliséget a megtapasztalt emlékeink részpillanataiban őrizzük.
Ezért a teret, az igazságot és az időt először, Jézus kapcsolta össze tudatosan egy közös mentális egységbe. Amikor azt mondta önmagáról, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet! Az Atyához, csakis rajtam keresztül lehet eljutni. Ha valóban ismernétek engem, akkor az Atyát is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és látjátok őt.”. Jézus tehát, önmagát azonosította Istennel. De éppúgy, minden embert. Hiszen közben azt tanította, hogy nem lakozik az Isten kőből készült templomokban, hanem az emberek lelkét képviselve éltet bennünket. Ezért, ha segítesz valakinek, akkor Istennek nyújtasz segítséget. Ha tudatosan elmulasztod a segítségnyújtás lehetőségét, akkor pedig, Istent hagyod cserben. Bárkiről legyen is szó az emberek közül.
Így a Jézusi tanításokon alapuló kereszténység, az emberek szeretetéről szól. Vagyis Istent, csak az embertársainkon keresztül tudjuk igazán szeretni. Ha tehát, az embertársaink között, csak egyetlen egy is van olyan, akit nem szeretünk, akkor már nem tudjuk Istent szeretni kellőképpen. Mert, olyan embertől vonjuk meg a szeretetünket, akit Isten éltet. Mert a szeretet, nem az emberek sokszor ostoba szellemi képességeinek jár, hanem a lelkükön keresztül Istennek. Ezért, aki szellemi szinten ellenség, annak is jár a szeretet, mert a lélek által őt is Isten élteti. Erre utal a megbocsátás lehetősége. Mert a megbocsátás, egy olyan tudatos szellemi tevékenység, ami lelki nyugalmat biztosít.
A szeretet pozitív lelki érzése, három mentális alappilléren nyugszik. A megértésen, a megbecsülésen, és a megbocsátáson. A türelem a legideálisabb fokmérője. Ezért, ha bármelyik alappillér hiányzik, akkor annak a szeretet lelki érzése látja a kárát. Amit a közben ébredő türelmetlenségünkkel vetítünk a külvilágunkra. Vagyis, amivel szemben türelmetlenek vagyunk, azt nem tudjuk megfelelő módon szeretni. Mert, vagy nem értjük meg, vagy nem tudjuk megbecsülni, vagy pedig, nem tudunk neki megbocsátani. Olyankor a szeretetünk már, csak relatív lehet.
Jézus, mindenkit egyformán szeretett. Mert a lelket szerette az emberekben. Vagyis, Istent. A maga sajátságos módján, erre tanította a követőit is, miközben megalapította a Keresztény Anyaszentegyházát. Szándékosan nem alapított vallást, mert tudta azt, hogy a különböző szellemi alapokon nyugvó vallásformák, szembe állítják egymással, az Isteni lélek által éltetett embereket. Ez tapasztalható ma is, amikor a XXI. században több, mint négyezer féle vallás van bejegyezve a világunkban, ugyanarra az egy Istenre. Bár látszólag jól megférnek egymással, de még sincsen meg közöttük az egy Istenre vonatkozó szinkronicitás. Mert a különbözőségeiket, az eltérő gazdasági érdekeik tartják fenn. Mivel lélekben ugyan egyek, de szellemben teljesen különböznek.
Aki a Jézus tanítása alapján, megtanul lelki életet élni, nem fog többé a szellemi szintű különbözőségekre figyelmet fordítani. Amit főképpen a politika és a vallások képviselnek. Mert a lelki élet, kizárólag a szeretetről szól. Amelyben a lelki életet élő ember, saját maga lehet egyben az út, az igazság és az élet. Éppen úgy, mint ahogyan Jézus állította önmagáról. Vagyis a szeretet, az a „kereszt”, amit cipelnie kell egy szellemi szinten élő embernek, amíg nem képes lelki életet élő emberként élni. Mert a lelki életet élő ember már, maga a Szeretet.
A relatív szeretetben élő emberek, akik a társadalom oroszlánrészét képviselik, nem járják igazán az élet útját, nem ismerik kellőképpen az igazságot, és ezért, nem is élnek igazából. Mert ez az életvitel, az Isteni igazság megtapasztalása nélküli elmúlásról szól csupán. Így relatív halálnak minősül csupán. Ezért, értéktelen. Bármilyen nagyra tartjuk is magunkat másokkal szemben. Mert az emberi élet, sohasem lehet büntetlenül öncélú.
Így a lelki élet, röviden éppen azt jelenti, hogy az emberek fogják egymás kezét, és egymásért élnek szeretetben. Ahol az egyéni boldogságuk záloga, éppen a másoknak okozott örömérzéseikben van kódolva. Ezért a boldogság tartós módon, csak együtt tapasztalható meg. Mert a lelki életet élő ember szeretete, tükörként jut érvényre mások szeretetében. Ebben a folytonosan visszatükröződő végtelen Szeretetben ragyog fel az a lelki igazság, amely Isten megnyilvánulásaként, minden szellemi szintű különbözőséget elhomályosít. Vagyis, a lelki életet élő emberek, éppúgy ragyognak egymás számára, mint a szentjánosbogarak nyári estéken. De ez a lelki szintű ragyogásuk, a szellemi szinten élők számára láthatatlan marad.
Így a lelki életet élő emberek aurája, energiamezője felragyog, és erről ismerik fel az egymáshoz való tartozásukat. Egymás csodálatosan ragyogó aurájában gyönyörködnek. A tiszta lélek tökéletesen színes megnyilvánulásában. Amelyből, a lélek által éltetett emberekből, a tiszta igazság Isteni fénye ragyog. De a szellemi szinten élő emberek ebből, csak annyit észlelnek, hogy a lelki életet élő emberek, meg vannak babonázva. Teljesen át vannak szellemülve. Mert a szó szoros értelmében, mindennek tudnak örülni. Kivétel nélkül. Mert nemcsak egymás auráját látják, hanem minden anyagi minőség energiamezőjét is egységesen. Ezért, látszólag teljesen érthetetlen módon viselkednek.
Mert a szellemi szinten élő emberek, különbözni akarnak egymástól. Mindig jobbak, különbek akarnak lenni másoknál. Így az egyediséget élhetik meg csupán. Amelyben, önállóak lehetnek a társadalmukban. Ezért a szellemi szinten élő emberek, mindig másnak akarnak mutatkozni, mint a többi embertársuk. Ezt a másságunkat, akkor is fenntartjuk, ha közben önmagunkat kell is olykor becsapni. Az ilyen módon eltorzított mentális tükörben, csak saját magunkban gyönyörködhetünk olykor. Mert ez az eltorzított igazság, csak az egyéni sikereinkben mutatkozik meg. Még akkor is, ha jól tudjuk azt, hogy az elért sikereinkhez a rokonok, a barátok, vagy más emberek segítettek hozzá.
Nézzünk néhány példát. Egy művész például, nem lehet sikeres, az ő műveit értékelni képes közönsége nélkül. Egy sportoló például, nem lehet sikeres, az ő teljesítményét értékelni képes szurkolói nélkül. Egy tanár, nem lehet sikeres, az ő tanítói munkáját értékelni képes diákjai nélkül. Egy főnök, nem lehet sikeres, az őt értékelő beosztottjai nélkül. Egy átlagember, nem lehet sikeres, az őt körülvevő embertársai értékelése nélkül.
Ebből azonnal következik az is, hogy a siker eléréséhez is úgy kell viselkedni, hogy azt mások szívesen értékeljék. Vagyis, az értékelés ténye nélkül, nem létezik siker. Még akkor sem, ha azt szellemi szinten erőltetjük. Mert a sikert, nem akkor érhetjük el, ha erőltetjük azt, hanem akkor, ha a szellemi szinten formált egyéni értékeinket, már mások is értékelik bennünk. Így a sikernek, különböző fokozatai lehetnek. Lehet valaki sikeres, a baráti vagy a munkahelyi kapcsolataiban. Lehet sikeres a társadalmi életében. De lehet sikeres a lakóhelyén, ahol él, a hazájában, vagy akár világszerte elismert módon. Attól függően, hogy hányan értékelik az egyedi mércével fennálló különbözőségeit.
Így a siker, lehetőséget biztosít ugyan arra, hogy az emberi társadalomban megvalósítható gazdasági szintű életvitelünk ideálisabb legyen másokénál, de ezzel együtt, mereven elkülöníti a sikeres embert a többi embertársától. Az ilyen módon felállított torz szellemi szintű tükörben, csak a saját ragyogásában gyönyörködhet a sikeres ember. Mivel, a mások által értékelt testi vagy szellemi szintű különbözőségével, nem képes azonosulni lélekben a rajongóival. Vagyis, tartós lelki közösség nem alakulhat ki, a szellemi különbözőség által fennálló siker révén.
Mert a szellemi közösség pillanatnyi öröme, csak addig maradhat fenn, amíg a sikert biztosító különbözőség fennáll. Gyakorlatilag, a koncert, a sportesemény, a tárlat, az előadás idejére. Ami képes fenntartani a siker gazdasági értékeit. Az után elfakul, elmúlik a varázs, amit az aktív siker biztosíthat csak. Amit lelki szinten, nehezen él meg az olyan ember, aki sikeres volt valamiben. Amikor a rajongók, már nem tükrözik vissza számára, a sikerében megszokott ragyogását.
A sikeres ember, olyan a rajongói számára, mint az út, amit követni lehet. A sikeres ember, olyan a rajongói számára, mint az élet, mert azonosulni szeretnének vele. Ezért a sikeres ember szellemi szintű példaképként, hamis igazságot vetít a rajongói felé. Mert a saját, egyedi különbözőségére alapozott sikere, csak a saját igazságát képes garantálni. Amibe mások belebukhatnak. Ezért a siker, egyéni örömöket produkálhat csak tartósan.
Ezzel szemben, a lelki életet élő emberek, mind egy szálig „sikeresek”. Mert egymásért rajonganak. Hiszen egymás lelkében látják a saját ragyogásuk lehetőségét. Mert a szellemi szintű különbözőségeik, a lelkük ragyogásában tükröződik vissza számunkra. Ilyen módon, ez a végtelen lelki azonosságuk, szellemi szinten is összetartja őket. Ez az összetartó erő az szeretet, ami a teljes igazságot, Istent élteti közöttük. Mert egymás lelki egységében, a különböző szellemi módon megnyilvánult Istent látják. Az Isteni szintű lelki Igazság végtelen, szellemi szintű sokszínűségét. Amelyben Isten, egyedi módon tapasztalhatja meg a valóságot, az embereket éltetve.
Ezért nekünk, értelmes embereknek, arra kell törekednünk, hogy a lelket értékeljük egymásban. Istent. Miközben a szellemi szintű különbözőségeiket, éppen Isten értékeli bennünk, amíg éltet minket. Vagyis, másképpen fogalmazva, nem azért különbözünk szellemben, hogy az által, lélekben is különbözhessünk. Éppen ellenkezőleg, a lelki szintű egységünket, csak akkor tapasztalhatjuk meg, ha a szellemi szintű különbözőségeinket, nem is vesszük figyelembe. Mert, a szellemi szintű különbözőségeink, csak arra alkalmasak, hogy Isten számára megmutassák azt, hogy milyen egyéni módon éljük meg az anyagi valóságunkat.
Másképpen fogalmazva, éppen azért élünk más és más feltételek szerint, mert az események folytonosságában, más és más részeseményekben tudunk csak részt vállalni. Így térben és időben, egészen más szellemi szintű tapasztalatokat tudunk csak gyűjteni magunknak. Amit a sajátságos emlékeink jelentenek. Így az utat és az időt szellemi szinten, egészen másképpen értékelhetjük csak meg. Különböző szellemi szintű relatív emberi igazságokra jutva ez által. Ami szellemi szinten, távol tart bennünket Isten lelki minőségű abszolút Igazságától.
Aki az abszolút Igazságra vagyis, Istenre kíváncsi, annak lelki életet kell élnie. Amelyben, a szellemi különbözőségünket képviselő relatív igazság fénye elhomályosodik. Mert ez a relatív igazság, csak a mi személyes élettapasztalatainkon alapuló emberi szellemünk igazsága. Ami a tévedés lehetősége miatt, sohasem lehet abszolút értékű. Ehhez ragaszkodva, mentális módon szembe helyezkedünk az abszolút Igazsággal, amit a lelkünk hordoz. Az Isteni eredetű lelkünk.
Így az út, az igazság és az élet integrációja, a lelki életet élő emberek egyre jobban ragyogó színes aurájában mutatkozik meg. Mert a szellemi élet fontosságának a mellőzésével, megszűnik az a tompa látásmódunk, amely alkalmatlanná tesz bennünket az aura észlelésére. Olyan ez, mint a meditáció. Amit, csak olyan ember képes jól csinálni, aki tökéletesen el tudja csendesíteni az elméjében, a szellemi aktivitását. Így a szellemi aktivitás hiányában, az ember tudatos elméje, a lelki jelenlétre fókuszálhat.
Így a meditáció gyakorlása azt teszi lehetővé, hogy a lelki életet élő ember, már nyitott szemmel és a mindennapi cselekedetei közben is, meditatív elmeállapotban tartózkodhat. Így a lélekre figyelve, más élőlények energiamezőjében aktív lelkét is láthatja. Ami az embertársait szemlélve, egyre színesebbnek mutatkozik. Attól függően, hogy milyen szellemi szintű tudatosság irányítja a lelki indíttatású cselekedeteiket és gondolataikat.
Mert az emberek tudatossági szintje különböző. Ahol a tudatosság azt jelenti, hogy milyen szellemi gondolatokkal irányítjuk a lelki érzéseink mentális erőhatásait, a gondolataink és a cselekedeteink közben. Ez a különbözőség, különböző frekvenciákat jelent. Így az alacsony tudatossági szinten élő szellemi emberek, alacsonyabb lelki frekvenciákon rezegnek. Az aurájukat képviselő energiamezőjük sötétebb tónusú. Míg a magasabb tudatossági szinten élő lelki emberek, a szellemi aktivitásuk hiányában, már jóval magasabb lelki rezgés frekvenciáin élnek. Színesebb aurájú energiamezőt produkálva.
Ahhoz, hogy az aura által látható energiamező mibenlétét megértsük, szét kell bontani elméletben a létezést. Mégpedig, kétféle valóságra. Így az elektromosnak megismert objektív anyagi valósággal szemben, létezik egy szubjektív, mágneses valóság. A világmindenség tehát, nem anyagi minőség, hanem a mágneses alapú szubjektív valóságban megnyilvánult, összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok alkotják. Így a csillagok, bolygók, holdak, és egyéb égitestek között a mozgási teret, a mágneses alaphalmaz biztosítja.
Ebben a kozmikus szintű mágneses térben alakulnak ki a mágneses hullámok. Amelyeknek két összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia. Szerintem, a hullámhossz képviseli a mágneses hullám informatív értékét, míg a frekvencia által, az energia terjed. Periodikus módon, egymást követő erőimpulzus sorozatok formájában. Ez a mágneses energia képes induktív hatást gyakorolni, az elektromos anyagi részhalmazokra.
Ennél fogva, mindig a mágneses hullámok hullámhosszának az informatív értéke határozza meg azt, hogy a frekvenciájuk energiaértéke, milyen mértékű induktív munkát végezhet, az elektromos anyagi részhalmazokon. Ahol az induktív viszonyt az a tény biztosítja, hogy az elektronok elektrosztatikus erőtereit, ugyanaz az alaphalmaz alakítja ki, mint amelyikben a mágneses hullámok által kialakult mágneses erőtér érvényesül. Azzal az alapvető különbséggel, hogy a mágneses erőtér mindig lineáris felépítésű, míg az elektronok elektrosztatikus erőterei, mindig centrálisak. Mert az alakjuk, hűségesen követi az elektronok mozgásformáját.
Ilyen módon, a mágneses és az elektronok elektrosztatikus erőterei, mindig egymás ellenhatásait képviselik. Mert az azonos halmaz részeiként, mindig a fizikai szintű egyensúly kialakítására fognak törekedni. De ebben az erőterek között fennálló induktív viszonyban, mindig a mágneses erőtér a domináns.
Ezért, mindig a mágneses hullámokban terjedő energia értéke határozza meg azt, hogy az anyagi minőségek elektronjainak az elektrosztatikus erőterei, milyen mozgásállapottal rezeghetnek. Amit az elektronok mozgásformái, hűségesen követni is fognak. Így az energia hatása, közvetettnek minősül. Mert, nem az anyagi testek között jön létre, közvetlen felületi érintkezéssel, hanem a mágneses és az elektromos erőterek közötti induktív viszonyban. Vagyis az energia, csak közvetett módon képes hatást gyakorolni az elektromos anyagi minőségekre. Azok elektronjainak az elektrosztatikus erőterein keresztül.
Na már most, az ember is egy önálló elektromos anyagi minőséget képvisel a világmindenségben. Vagyis, egy sajátságos mágneses hullám működteti, egy meghatározott hullámhosszon érkező frekvencián. Így a lélek, nem más, mint a bennünket induktív módon éltető, kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciája. Ez a frekvencia képes arra, hogy az induktív hatásának köszönhetően, olyan vitális indíttatású bioelektromos életerőket biztosítson számunkra, ami a tudatos cselekedeteinkhez elegendő.
Ezeket a lelki erőhatásokat, amelyeket érzéseknek nevezünk, szellemi szinten tudjuk irányítani. Ezért, mentális erőhatásokként jutnak érvényre az életünkben. Mivel a tudatos elménken keresztül, a szellemi gondolatainkkal irányítjuk a lelki érzéseink mentális erőhatásait, ezért azok, különböző elektromos hullámhosszúságú gondolatok alapján biztosítanak számunkra rezgési frekvenciákat a cselekedeteinkhez. Ilyen módon, a kellemetlen szellemi gondolataink, alacsony rezgésszámon aktivizálják a lelki érzéseinket. Negatív érzésekként értelmezve azokat. Míg a kellemes szellemi gondolataink, magasabb rezgésszámú, pozitív rezgésű lelki érzések aktivitását teszik számunkra lehetővé. De számunkra konstruktív módon hasznos teremtő érzések, csak a pozitív módon magas rezgésű lelki érzéseink lehetnek.
Ebből az is egyenesen következik, hogy a szeretet magas frekvenciájú pozitív lelki rezgéseit, csak a kellemes szellemi gondolatok hullámhosszán érhetjük el. A tudatossági szint legmagasabb fokán. Amelyben a tudatos teremtés legmagasabb foka valósulhat meg az életünkben. Így a mindenkori tudatossági szintünk attól függ, hogy a teremtésre méltó pozitív lelki érzéseinket, milyen kellemes szellemi gondolatokkal aktivizáljuk az elméinkben. Ez a tudatossági szint addig fokozható, amíg a pozitív lelki aktivitás feleslegessé nem teszi a szellemi gondolataink aktivitását. Vagyis, amíg a tudatos emberi elme, állandó meditatív állapotban képes maradni.
Ebben az állandó meditatív elmeállapotban tudatosodik számunkra az út, az igazság és az élet egységének az integrációja. Amelyben feleslegessé válik a számunkra a távolság és az idő. Mert azok, csak a lelki igazság szellemi szinten értelmezhető relatív részleteit képviselik. Így a lelki életet élő ember, együtt látja az abszolút Igazságban, a szellemi szinten értékelhető relatív részigazságokat is. De az abszolút Igazságot szemlélve, már nem különíti el azokat szellemi szinten.
Matécz Zoltán
2021.09.22.
