Sugárzás.
A Wikipédia egyértelműsítő lapját olvasva az interneten, a sugárzás szó jelentését úgy határozták meg, hogy az elektromágneses sugárzás nem más, mint a különböző energiájú fotonok áramlása. Így a sugárzást, az energia terjedési módjának tekintik. De valójában, ide sorolják az elektromágneses hullámokat is. Pedig, a sugárzás és a hullámzás szerintem, egymástól teljesen különböző fizikai jelenségek.
Amikor egy puskagolyó elindul, akkor a levegő közegében halad, és saját maga szállítja a kölcsönhatásra képes erőhatását, a becsapódását képviselő kölcsönhatási pontba. Ezt nevezik sugárzásnak. Amikor a sugárzásban résztvevő önálló részecskék száguldanak, és saját maguk szállítják azt az erőhatást, ami a száguldásuk lendületét előidézte egy közegben. Egészen a kölcsönhatási pontig. Ahol felületi szintű objektív kölcsönhatás révén történik meg az erő hatásának a közvetítése. A kölcsönhatás egyetlen impulzusával. Newton törvényei szerint.
A sugárzás tehát, egy közvetlen érintkezésen alapuló objektív felületi szintű kölcsönhatási folyamat, amelyik az anyagi testek tömegei között létrejöhet és a hatása, Newton törvényei alapján adódik át, más tömegértékkel rendelkező testekre. A sugárzás, mindig valamilyen közegben történik, ennél fogva, a közeg ellenálló képességének köszönhetően, mindig valamilyen hullámhatást idéz elő. Mint szükségszerű kísérőjelenséget. Ez lehet az oka annak, hogy összetévesztik a kétféle jelenséget.
Az anyagi testek tömegei által megvalósuló sugárzással ellentétben, az anyagi közegekben egyenes irányú longitudinális hullámjelenségek zajlanak. Ahol a hullámot kialakító közeg részecskéinek a rezgési iránya, megegyezik a hatásterjedés hullámhossz által meghatározott irányával. Amely hullámokban, a hullámot kialakító részecskék, számottevően nem mozognak, csupán rezegve adják át egymásnak a rezgési szintű részerő hatásaikat. Így a hullámzásban, nem a hullámot kialakítani képes részecskék haladnak, hanem csak az a hatás terjed, ami a hullámzást kialakította az adott közegben. A hatást közvetítő részecskék, csupán rezegnek. Így a bioszféránk levegő vagy a víz alapú közegeiben, többnyire hullámzás formájában történik a hatásközvetítés módja.
Ezért, a közegen belül történő hatásközvetítés lehetőségét belső, azaz szubjektív kölcsönhatási módnak is nevezhetjük. Mert a hullámokban, a folyamatos együttes rezgést fenntartó részerő impulzus sorozatok, mint egy hatáspumpa, úgy működnek. Mindig a hullámhossz által meghatározott irányba közvetítve a frekvencia rezgése által generált részerő impulzusokat. A rezgési részerőknek, az ilyen hullámokban folytonossá vált kölcsönhatási lehetőségét, az energia áramlásának tekinthetjük.
A szilárd anyagi minőségekben, éppúgy kialakulhatnak egyenes irányú longitudinális hullámok, de a stabil kristályszerkezeteik miatt, olykor ez a hullám, tranzverzális jelleget ölt. Amelyben a rezgés, merőleges a hatásterjedés irányára. Ezt azért képesek az anyagi testek megtenni, mert az anyagi mennyiségük, eleve kétféleképpen jellemezhető. Így minden anyagi test olyan térfogatban stabilizált közeg, amelyiknek ennél fogva, egy egész térfogatnyi tömegértéke is van.
Anyagmennyiség
tömeg = m = ρ*V = k = közeg
Az, az anyagmennyiség ugyanis, amelyik sűrűséggel jellemezhető, közegként is értelmezhető. Így a szilárd anyagok, a teljes térfogatnyi tömegértékükkel vesznek részt az erő által kiprovokált objektív kölcsönhatásokban. Akármilyen kicsi vagy nagyméretű testekről legyen is szó. Közegként azonban, mindig az energia szubjektív, térfogati jellegű hatásával szemben mutatnak tehetetlen tulajdonságot. Ami többnyire, induktív módon valósul meg.
Mert szerintem, az abszolút Létezés valósága objektív és szubjektív egy időben. Az objektív részét képezik, azok az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok, amelyeknek az eseményszerűségeit a tudomány vizsgálja. A szubjektív részét képviseli a mágneses alaphalmaz. Mint egy olyan egységes alapközeg, amelyben és amelyből, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok megnyilvánultak. Így a mágneses alaphalmazt, az Univerzum oszthatatlan alaptömegeinek a teljes közege alkotja. Ezt nevezték a régi fizikusok a képzeletbeli éternek. De, az oszthatatlan alaptömegek nem összetett részecskék, ezért az elektromos megosztás képességével nem is rendelkezhetnek. Így nekik jutott az a feladat az Univerzumban, hogy a mágneses hatásokat közvetítsék. Hullámok formájában.
Az oszthatatlan alaptömegeknek, nincsen a saját közegükben sem stabil felfüggesztése, sem pedig, fix alátámasztása. Ezért az egyensúlyi helyzetüket állandóan keresve, folyamatosan rezegnek. Így egy egységesnek mondható és állandó rezgésben lévő mátrix rendszer alkotnak. A szervezett együttes rezgéseik révén pedig, egyenes irányultságú longitudinális mágneses hullámokat alakítanak ki. Mágneses erőtérré alakítva ez által, a mágneses alaphalmazt.
Az anyagi minőségek elektronjai pedig, ugyanazokból a mágneses alaphalmazt képező oszthatatlan alaptömegekből építik fel az elektrosztatikus erőtereiket, mint amelyik a mágneses alaphalmazt alkotja. Azzal az alapvető különbséggel, hogy amíg a mágneses erőtérben lineáris, azaz egyenes irányú a hatásterjedés módja, addig az elektronok elektromos erőtereiben mindig centrális irányú. Vagyis köralakú. Az elektronok megszerzett alakját és mozgásformáit követve. Így az azonos mágneses alaphalmazon belül, mindenképpen egymás fizikai ellenhatásaiként jutnak érvényre. Ez az állandó erőtérviszony nem más, mint az induktivitás.
Az induktivitás tehát, nem más, mint a mágneses erőtér és az elektronok elektrosztatikus erőterei között állandóan fennálló kényszerhatás. Ami két irányú folyamat. Így alapvetően, a mágneses erőtér felől hat az elektronok elektrosztatikus erőterei felé. De az elektronok elektrosztatikus erőterei felől is képes hatást gyakorolni a mágneses erőtér felé. Ezért az induktivitás végső soron, a kétféle erőtér között végez oda-vissza jellegű, de-modulációs hatást. Amelyben az energia és az információ is átalakul.
A mágneses hullámoknak a hullámhossza ugyanis, szerintem informatív értéket képvisel. Mert egyértelmű módon különbséget képes tenni a mágneses hullámok között. Míg a frekvencia révén, az energia terjed. A hullámhossz által meghatározott irányba. De az energia, egymás után rezgésben lévő erőimpulzus sorozatok formájában közlődik a mágneses hullámokban. Így a kölcsönhatási pontban, amit az anyagi minőségek elektrosztatikus erőterei jelentenek, átadódik a mágneses erőtér által közvetített energia. Megváltoztatva az érintett elektronok elektrosztatikus erőtereinek az állapotát. Ilyen módon, közvetett jelleggel, az elektronok mozgásállapotát is befolyásolja az elektrosztatikus erőtereiken keresztül.
Ezért az energia hatása, mindig térfogati jelleget ölt az anyagi világunkban. Mert az érintett anyagi halmaz összes elektronjainak az elektrosztatikus erőterére gyakorol hatást egy időben. Így az anyagi halmaz anyagmennyiségének a teljes közegét befolyásolja. Akkor is, ha esetleg, szilárd anyagi halmazról van szó. Mert a sűrűséggel jellemezhető szilárd anyagi testek is közegek. Így a teljes közegük reagál közvetett módon, a mágneses erőtér induktív hatásaira.
A kvantum szó, jól meghatározható egységnyi hatásadagot, mennyiséget jelent. Az energia mágneses hullámokban terjedő hatására vetítve pedig, olyan mennyiséget jelent, amit a hullámhossz és a frekvencia révén elég jól meg lehet határozni. De az oszthatatlan alaptömeget, ami az elektronoknál legalább tízezerszer kisebb méretű, nehéz pontosan meghatározni. Így a kvantum kifejezéssel, a mágneses hullámban felépülő erőimpulzus sorozatot határozták meg. Ami a hullámhossz és a frekvencia ismeretében, elég jól meghatározható.
Így a mágneses hullámhossz által meghatározott módon álnak sorban ezek a frekvenciát képviselő erőimpulzus sorozatok, és együttesen rezegve közvetítik az energia hatását. Mégpedig, a hullámhossz által meghatározott irányba. Így a mágneses hullám, éppen úgy működik, mint egy egyirányú erőhatás pumpa. Mert az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerőit, egy irányba közvetítik a mágneses hullámban, erőimpulzus sorozatok frekvenciájának a formájában. Így egyetlen objektív erőhatás közvetítése helyett, az erőimpulzus sorozatok állandó perioditása miatt, folytonos szubjektív hatásközvetítési módot valósít meg a mágneses hullám. Az elektronok elektromos erőtereit véve célba.
Ebből az is adódik azonnal, hogy a kvantum nem önálló részecskét takar, hanem a mágneses hullámban kialakult rezgéseket megvalósító egyetlen erőimpulzus sorozatot jelent csupán. Így az egymás után felsorakozott kvantumok, mint a frekvenciát alkotó erőimpulzus sorozatok, közvetítik az energia folytonos hatását. A kvantumok tehát, nem önálló részecskék. Ráadásul, nem száguldoznak a mágneses hullámokban sem. Csupán a frekvenciát kialakító erőimpulzus adagokként, folyamatos rezgést valósítanak meg. Így a rezgésük során, az egyensúlyi helyzetük számottevően nem változik. Vagyis, csak az energia hatása terjed a mágneses hullámokban. Mégpedig, a fény sebességével.
Aki tehát, megértette a hullámok működésének a mechanizmusát, nem fog többé sugárzásként értelmezni hullámjelenségeket. Még akkor sem, ha a hullámzás egyenes, sugárirányú terjedést tesz is lehetővé. Mert a sugárzás olyan, mint a sörétes puska elsütve. Ahol a sok apró sörét, száguld a levegő közegében, és amikor célba ér, egyenként elvégzi a maga objektív, közvetlen felületi szintű kölcsönhatási módját.
Természetesen, nagyon sok ilyen sugárzási forma létezik. Még a kvantumokként értelmezett apró részecskék világában is. De éppen olyan formában, ahogyan a sörétek a légtérben száguldva, hullámjelenséget provokálnak ki a légtért alkotó gáznemű közegben, ugyanolyan formában minden sugárzás, hullámjelenségeket idéz elő abban a mágneses alapközegben, amelyikbe sugárzásként hatolnak. Így az ilyen jellegű közeghullámzás, a közegellenállás miatt alakul ki, és fékező hatásként érvényesül, a benne sugárzásként száguldó részecskékre vetítve. Ezért, közvetlen objektív kölcsönhatás nélkül is lelassul előbb utóbb a légtérben sugárzásként haladó részecske. Mert a sugárzását biztosítani képes objektív ereje, a légtérben kialakuló szubjektív közegellenállás hullámainak az arányában fog gyengülni.
Ezen alapszik az annihiláció jelensége is. Ami az összetett szerkezetű anyagi minőségek „megsemmisülését” valósítja meg. Az annihiláció során ugyanis, az anyagi részecskét fenntartó mágneses hatás megszűnik, és így az, az egységnyi alkotóelemeire hullik szét, és nagy erővel szétsugárzódik a mágneses térbe. Vagyis, olyan egységnyi oszthatatlan alaptömegekre hullik szét, amilyenekből felépül a megnyilvánulása során. Majd ezek a nagy erejű oszthatatlan alaptömegek, a mágneses alaphalmaz egységes közegébe hatolva, újabb hullámjelenségeket provokálnak ki, a mágneses alaphalmaz alapközegének a közeg ellenállásának a hatására.
Így a nagy erővel szétsugárzó oszthatatlan alaptömegek részerői, a mágneses alaphalmaz közegében olyan mágneses hullámokat alakítanak ki, amelyekben a frekvencia által, erőimpulzus sorozatok közvetítik a sugárzó részecske erőhatását. Így a sugárzó részecske előbb-utóbb megszelídül, és maga is a mágneses alaphalmaz egyenrangú oszthatatlan alaptömegeként fog viselkedni. Emlékét, csak az általa okozott mágneses hullámok fogják őrizni. Mert azok, az ő szubjektív kölcsönhatásuk lehetőségéig fogják közvetíteni azt a hatást, ami kialakította őket. Vagyis, induktív módon tudják csak a hatásukat közvetíteni.
Így a sugárzások közül, az annihiláció sem jelent végső megsemmisülést. Csupán azt biztosítja, hogy az összetett szerkezetű részecskék, az oszthatatlan alkotóelemeikre hullva szét, a mágneses alaphalmazban vegyülnek el. Ilyen formában, ahogy az energia, zárt rendszerben állandóan megmaradó tényező, úgy a tömeg is az. Az energia és a tömeg, a mágneses alaphalmaz zárt terében állandó.
De mivel, a mágneses alaphalmaz tölti ki az atomok belső tereit is, ezért a teljes Univerzum egy egységes zárt térnek minősül. Amelyben az összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulások, egytől-egyig nyílt rendszerek a mágneses alaphalmaz számára, ezért az anyagi minőségek között fellelhető objektív kölcsönhatásokban is, a hatás megmaradási törvénye jut érvényre. Ami az anyagi testek megszerzett lendületében, és az esetleges kölcsönhatásuk alkalmával megvalósuló impulzus viszonyában fejezhető ki.
Lendület és impulzus megmaradási képlete.
Lendület = L = m*v = m*(a*t) = (m*a)*t = F*t = I = Impulzus
Így a lendület és az impulzus, olyan alapvető mozgásmennyiségek, amelyek maradéktalanul egymásba számolhatók. Utalva arra, hogy a sugárzás lendületével rendelkező objektum, előbb-utóbb valamilyen objektív kölcsönhatásban fog részt venni, és egyetlen impulzussal fogja azt az erőhatást közvetíteni, ami a sebességét biztosító lendületét előidézte. Objektív kölcsönhatás hiányában azonban, abban a közegben fog lassulni, amelyikben a lendülete által okozott sebességgel éppen halad. Mert a közegellenállás erre készteti. Miközben hullámjelenségeket idéz elő abban a közegben, amelyikben éppen halad.
De tulajdonképpen, a hullámokban is a lendület és impulzusmegmaradás tétele jut érvényre. Szubjektív módon. Hiszen a frekvencia által, az erőimpulzus sorozatok között áll fenn a hatás magmaradási tétele. Így lett az energiának, helyzeti és mozgási megnyilvánulása. Ahol a kétféle hatásmegnyilvánulás, tökéletesen egymásba számolható.
Nagyon sokféle sugárzási típus létezik. A szervezetünkre ártalmas radioaktív sugárzásokat, görög betűkkel határozták meg. Ahol az alfa, béta vagy gamma sugárzást, különböző nagyságú részecskék áramlása idézi elő. Ezért a közegekben való áthatoló képességük is különböző mértékű. De a közös jellemzőjük mégis az, hogy kísérőjelenségként hullámokat alakítanak ki abban a közegben, amelyikben a sugárzásuk megvalósult.
Az optikában viszont, már a tankönyv elején meghatározzák azt, hogy a fény elektromágneses hullám, de az egyenes irányú terjedése miatt, valamint a geometriai ábrázolhatósága végett mégis egyszerűen, csak fénysugárként fogják értelmezni. Annak ellenére, hogy ilyen módon, kénytelenek együtt élni a „lencsehibák” gondolatával. Mert a lencsék mögött kialakuló látható kép, eltér a „fénysugár” beesési szögétől. Amit a lencse hibájaként értelmeznek. Pedig, a lencse „tudja” jobban a fizikát. Így a lencsehiba, csak a fénynek az optikai lencsékben való terjedésének a hibás értelmezéséből adódik.
Mert a fény látszólagos beesési szögétől eltérően, mindig a lencsefelület határozza meg azt, hogy a lencsében kialakuló hullám iránya milyen lesz. Így a lencsefelületre, mindig merőleges a lencse anyagában felépülő hullám. Valamint, éppúgy mindig merőleges a lencséből „kilépő” fény további terjedési iránya is, az optikai lencse túlsó oldalának az ívére is merőleges. Így a beesési szögtől eltérően, egészen más vonalvezetésű lesz a kilépő fény terjedési iránya. Ilyen módon, torz látható képet formálva a lencse mögött. Ezeket a „lencsehibákat” olyan összetett lencserendszerekkel oldják fel, amelyek a fény beesési szögéhez igazítják a kilépő fény terjedési irányát. Mintha a beeső fény, teljesen egyenesen hatolna át a lencserendszeren.
Ahogy az optikában elfogadott kettősség, a fény hullámtermészetének a sugár irányú értelmezése folytán, teljesen összemossa számunkra a hullámzás és a sugárzás alapvetően eltérő fogalmait, úgy a tudományos szakemberek is teljesen belezavarodnak. Így alakult ki az a nézet, hogy az elektromágneses hullámokat, hibásan elektromágneses sugárzásként értelmezzék.
Ezért, a tudományos magyarázatokban, mindenképpen szét kell választani a sugárzás és a hullámzás, ma még összemosódó alapfogalmait. Mert, alapjában véve, két teljesen különböző fizikai folyamatról van szó.
Matécz Zoltán
2021.12.18.
