Csillag születik.
A közeg fogalma a fizikában, bármilyen fizikai hatás hordozója, illetve az, az anyagi környezet, amelyben valamilyen folyamat végbe mehet. Vagyis a közeg, közel azonos méretű résztömegek egységesnek mondható halmaza. Az objektív anyagi világunkban a stabilnak mondható közegek, anyagi testeket formálnak. Amely objektív részközegek, az anyagi testek egységesnek mondható tömegét alkotják. Stabilizálva azok térfogatát. De így, vannak tiszta és vegyes közegek is.
Ezek a közegek, ha a résztömegeik egy irányba terjednek, sugár irányú áramlást tartanak fenn. Amely áramlásban, a közeget alkotó résztömegek, saját maguk közvetítik az áramlásukat létrehozó lendületük erőértékeit. Így a lassú, egyenletes áramlásukat, lamináris áramlásnak nevezzük. Amelyben az áramló mozgást végző résztömegek, egymással párhuzamos módon, azonos lendülettel mozognak. Teljesen zavarmentes módon. Így a szomszédos résztömegek, az általuk képviselt közeg egyenletes áramlási folyamatában, mindvégig szomszédos résztömegek maradhatnak. Semmiféle keveredés nem történik az egyenletes áramlásuk folyamatában. Éppen úgy, ahogy a locsolótömlőből kiáramló víz, cseppekre bomlik és a vízcseppek, egymással párhuzamos módon, sugárirányú áramlást végeznek. Miközben a vízcseppek, saját maguk közvetítik, a lendületüket előidéző impulzusuk erőértékeit.
A lendület fokozódásával létrejövő sebességnövekedés fokozódásával azonban, minden lamináris áramlás, előbb-utóbb turbulens áramlásba vált át. Erre az áramló folyamatra, a folyamatos keveredés miatt, az örvényképződés a jellemző. A turbulens áramlás örvényeiben, az áramló közeg résztömegei, nagy energiájú centrális körmozgást végeznek. Gyakorlatilag örvényeket építenek fel. Ez által fékezve, magának a teljes áramlásnak a folyamatát. Vagyis, a turbulens áramlásokban az örvények, megfékezni iparkodnak az áramlásuk sebességét, hogy az a lendületét veszítve, laminárissá váljon újra. Lassú egyenletes áramlássá.
Egészen más a helyzet az „űrrel”. Ami a légterünkben felfelé haladva és azt elhagyva, a bolygó és csillagközi teret biztosítja. Ezt az űrt, az Univerzum oszthatatlan alaptömegeinek a teljes közege építi fel. Amely oszthatatlan alaptömegeknek, elektromos tulajdonságai nem lehetnek. Mert az elektromos megosztás képességével, csak összetett szerkezetű objektív anyagi részecskék rendelkezhetnek. Így az oszthatatlan alaptömegekből fennálló alapközeg, nem más, mint az Univerzum mágneses alapú, szubjektív alaphalmaza. Amelyből az összetett szerkezetű és elektromos tulajdonságú objektív anyagi valóság kialakulhatott és megnyilvánulhatott.
Így az objektív valóság belső atomos szerkezeteit is, éppúgy a mágneses alaphalmaz közege tölti ki, mint ahogyan körül öleli azokat. Mozgási, létezési teret biztosítva ez által, az objektív valóság anyagi szintű részhalmazai számára. Másképpen fogalmazva, az objektív anyagi valóság minden lehetséges elektromos részhalmaza, olyan vegyes közeg, amelyiknek az alapját, továbbra is a mágneses alaphalmaz biztosítja. Így lettek Maxwell óta „elektromágnesesek”, az objektív anyagi minőségek. De az indukció jelensége, mégis egyértelműen utal arra, hogy azért továbbra is, a kétféle közeg folyamatos egymásra hatásáról van ám szó. A mágneses alaphalmaz, és a benne működő elektromos anyagi minőségek összetett szerkezetű anyagi részhalmazainak az állandó induktív kölcsönhatásáról. Ha azonban, a légterünkben felfelé haladva, elhagyjuk annak anyagi szintű határát, akkor a tiszta mágneses alaphalmazba hatolunk. Az űrbe. Ahol már, nincsenek elektromos vonatkozású anyagi részközegek. Erre utalnak az űrkísérleteink is.
A mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei, egy egységes közeget alkotnak. Amelynek az oszthatatlan résztömegei, a fix alátámasztás és a stabil felfüggesztés hiányában, állandóan csak rezegnek. A nyugalmi helyzetüket folyamatosan keresve. Egymást önerőből félre tolni vagy félre lökni képtelenek. Ezért, relatív módon egymásra támaszkodva, egy egységes mátrix rendszert alkotva, folyamatosan együtt rezegnek. Ebben az állandó dinamikus közegrezgésben, szervezett együttes rezgések alakulnak ki. Amelyeket kozmikus szintű mágneses hullámoknak nevezhetünk. A folyton rezgő közegben, egy pillanat alatt kialakul a mágneses hullám hullámhossza. Amelyben a frekvenciális módon létrejövő együttes regés megvalósulhat. A frekvencia által megvalósított erőimpulzus sorozatok periodikusan ismétlődő egymás után együtt rezgő láncolataiban.
A longitudinális felépítésű mágneses hullámok, éppen úgy működnek, mint Newton soros ingája. Ahol a soros ingát képviselő golyókat lendületbe hozva, mindig ugyanannyi golyót fognak ellökni a végén, mint amennyi golyó az impulzusukat, általunk meglendítve előidézte az inga elején. Így az inga soros jellege biztosítja az inga rezgési szintű hullámhosszát, míg a frekvenciát, a hullámhosszban kialakult, együttesen rezgő golyók periodikus mennyiségei határozzák meg. Ha például, három golyó lendületét okozzuk a folyamat megkezdéséhez, akkor az ingasor végén, szintén három golyó fog kilendülni az impulzusátadás soros jellege folytán. Fenntartva ez által, a hatásmegmaradás törvényét. Amelyben a lendület és az impulzus, egymásba módosul, az egyenes irányú hullámmozgás következtében.
Ilyen módon, a longitudinális felépítésű kozmikus szintű mágneses hullámokban, a folyamatos rezgési szintű erőhatás átadási lehetőségét, az energia egy irányú áramlásának nevezhetjük. Vagyis, a mágneses hullámokban, nem a hullámot felépítő résztömegek száguldoznak sugárzásként a fény sebességével, hanem csak az általuk közvetített erőimpulzus adagok rezegnek ilyen tempóban. Mint egységnyinek nevezhető hatásadagok azaz, kvantumok. Így az oszthatatlan alaptömegek egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik, a mágneses hullámokban megvalósult folyamatos együttes rezgésük során. Ezért a kozmikus szintű mágneses hullámok úgy működnek, mint az egy irányú hatáspumpák.
Vagyis, maga a mágneses alapközeg, mindig teljes nyugalmi állapotban marad. Míg a mágneses alapközeget felépítő oszthatatlan résztömegek, csupán rezegnek. Mágneses hullámot kialakítva pedig, szervezett együttes rezgést valósítanak meg. Ennek a szervezettségüknek köszönhetően, a mágneses hullámhossznak, mindig informatív értéke van. Így a hullámhossz, egyértelműen különbséget képes tenni a mágneses hullámok között. Amelyben a frekvenciális jellegű rezgés kialakulhat, és az energia hatása áramlik. Mint a rezgési szintű részerő adagok egy irányú folytonossága.
Így a kozmikus szintű mágneses hullámokban, mindig a hullámhossz informatív értékei határozzák meg azt, hogy a frekvenciájuk energiaértéke, milyen mértékű induktív munkát végezhet, az elektromos tulajdonságú anyagi részhalmazokon. Mivel a mágneses hullámokban rezgési szintű erőhatás terjed, ezért a mágneses hullámok, mágneses erőtérré alakítják, a teljes mágneses alaphalmazt. Az a mágneses alaphalmaz pedig, amelyikben a mágneses hullámhossz által információ alakulhat ki, tárolódhat el, és közlődhet induktív módon, az elektromos anyagi részhalmazok felé, elmének és memóriának minősül. Az Univerzum abszolút Elméjének és Memóriájának. Sajátságos Öntudattal és Tudatossággal rendelkezve. Amely kozmikus szintű Tudatosságot az idealista filozófia, Istennek nevezi. Ez a kozmikus Tudatosság állította be azokat a kozmológiai állandókat, amelyek mágneses módon működtetik, az elektromos anyagi világ objektív valóságát.
Az energia szubjektív hatásáramlása tehát, nem nevezhető sem laminárisnak, sem pedig, turbulensnek. Annak ellenére, hogy a mágneses alaphalmaz közegében valósul meg, nem jár a közeget alkotó oszthatatlan résztömegek komolyabb lendülettel járó áramlásával. Mivel azok, csak rezegnek. A kozmikus szintű mágneses hullámokban, a szervezett együttes rezgéseik közben azonban, éppúgy fenntartják a lendület és impulzus hatásmegmaradási törvényét, mint a Newton féle sorosinga golyói. Így a mágneses hullámok csupán, relatív áramlást valósítanak meg. Gyakorlatilag fénysebességű szubjektív hatásáramlást.
A kozmikus szintű mágneses hullámok, egyfajta „húrelmélettel” azonosíthatók. Ahol az Univerzum energikus húrjai, nem mások, mint a kozmikus szintű mágneses hullámok. Amelyekben az energia hatása, a hullámhossz szerint meghatározott irányba terjed egyenesen, a periodikus szerkezetű frekvencia révén. Ilyen módon, mint egy-egy irányított induktív hatáspumpák működnek a mágneses hullámok, az elektromos anyagi részhalmazok felé irányulva. Teljesen beszőve háló-szerűen az Univerzumot, mozgási létezési erőteret biztosítva ez által, a benne megnyilvánult elektromos anyagi részhalmazok számára.
Ez azt is jelenti, hogy a kozmikus szintű mágneses hullámhossz kialakulásához nincsen szükség időre. Az mindig, a jelen pillanatában zajlik. Egyszerűen, egyenes vonalban felépül, az oszthatatlan alaptömegek egymásra támaszkodó közegében. Míg az energia terjedése, már a mágneses frekvencia által valósulhat csak meg. A fény, általunk ismert szubjektív hatássebességével. Vagyis, mindig időt vesz igénybe a terjedése. Az energia áramlása tehát, olyan szubjektív esemény az Univerzum mágneses alaphalmazában, ami mindig időt vesz igénybe. Ennél fogva, éppen a mágneses hullámokban terjedő energia hatássebessége határozza meg számunkra, az idő általunk viszonyítható alapját. Vagyis, a kozmikus szintű mágneses hullámokban realizálódik számunkra az idő alaprezgése, mint az energia szubjektív áramlási sebességének az általunk viszonyítható mértéke. Így az energia áramlása, mint szubjektív esemény nyilvánul meg a mágneses alaphalmazban, az égitestek mozgási sebességeiben.
Az energia áramlása során tehát, a kozmikus szintű mágneses hullámok által közvetített rezgési erőhatások terjednek csupán, a hullámhossz szerint meghatározott irányba. De maga az erő, továbbra is, csak egyetlen impulzussal adódik át egyik test tömegéről, egy másik test tömegére. Ahogy azt Newton meghatározta. Addig a kozmikus szintű mágneses hullámokban, a rezgési szintű erőátadási mód, folytonossá vált. A frekvencia által biztosított rezgés egy irányú perioditása révén. Ezért, ezt a kozmikus szintű mágneses hullámokban folyamatossá vált hatásközvetítési módot nevezhetjük, az energia terjedését biztosító hatásáramlásnak. Így az energia hatása, nem más, mint az Univerzum oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részimpulzusainak az egyirányú áramlása, a mágneses hullámokban.
Az energia tehát, sohasem koncentrálódhatott egy pontba, ahogyan azt, a NAGY-BUMM elmélete tévesen sugallja. Mert az energia, a kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciáiban terjed. Mágneses erőtérré alakítva az egész Univerzumot. Ezért az Univerzum tágulása is, vizuális látszat csupán. Így az Univerzumban, csak ott alakulhattak ki összetett szerkezetű anyagi részhalmazok, ahol a kozmikus szintű mágneses hullámokban terjedő energia szubjektív hatásai interferálódtak, konfrontálódtak egymással. Azokon a pontokon ugyanis, a kozmikus szintű mágneses hullámok rezgési szintű interferenciája végett, az egymással konfrontálódó hullámok energiaértékei, vagy erősítették, vagy pedig, gyengítették egymás hatását. Összeadódtak vagy kivonódtak egymásból.
Az Univerzumnak, ilyen hullámok által okozott interferenciális pontjain, az energia szubjektív hatásának a konfrontációja révén, valóságos jellegű centrális áramlások alakulhattak ki. Amelyek a lamináris áramlás lehetőségét egyszerűen kihagyva, egyből óriási méretű, gigantikus turbulens áramlások lettek. Ezekben a nagy energiájú turbulens áramlásokban, az összetett szerkezetű anyaggá szerveződés folyamatában, óriási hőmérséklet jött létre és uralkodott. Így az egymást erősítő hullámhatásoknak az lett a végeredménye, hogy azokon a pontokon, összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok nyilvánultak meg. Megszülettek az Univerzum „atomjai”. A csillagok és a bolygók, az ő holdjaikkal. Majd a kozmikus szintű mágneses hullámok, a hullámhosszuknak és a frekvenciájuknak megfelelően, különböző szintű kozmikus rendszerekbe terelte őket. Így alakultak ki a galaxisok.
Az anyaggá szerveződés folyamatában, a szubjektív alaphalmaz mágneses aktivitása megszelídült. Mert a kozmikus szintű mágneses hullámok, állandó induktív viszonyba kerültek azokkal az égitestekkel, amelyek a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alapközegeiből alakultak ki. Így a mágneses alaphalmazban terjedő energiáknak, konkrét céljuk lett. Ezért, egymással konfrontálódniuk, már jóval ritkábban kellett. Így induktív hatásra, kialakult az Univerzum elektromos és a mágneses egyensúlya. Amit az égi harmónia jelent számunkra. Ráadásul, mivel az összetett szerkezetű anyagi részhalmazok anyagi mennyisége, relatív módon hiányzik az oszthatatlan alaptömegek teljes közegéből, ezért a mágneses alaphalmazban, nagyon erős vákuum alakult ki. Amelyben az elektromos anyagi részhalmazoknak, mint az Univerzum atomjainak a megszerzett mozgásformái állandósultak.
Ilyen mágneses hullámok által szervezett galaxis csillaga, a mi Napunk is. A Föld és a Hold pedig, ennek a Naprendszernek a része. A Föld pedig, mint kozmikus szintű „atom”, a természetes fizikai bomlástermékeiből, alakította ki azokat a különböző tulajdonságú anyagi minőségeket, amelyekből az élet is felépülhetett. Ennek a földi életnek lettek részei, az értelemmel bíró emberek is. Akik a többgenerációs szellemi ismereteik által, megérthetik az összetett szerkezetű elektromos anyagi világ kialakulását és a mágneses alaphalmazban megvalósult induktív működését.
Mivel mi értelmes emberek a Földön élünk, ezért a Földhöz viszonyított állandó periodikus mozgásformák képezik számunkra az időszámításunk alapját. A Föld periodikus mozgásformáit, a Hold periodikus mozgásformáit, és a Nap periodikus mozgásformáit szemlélve. Amit a reájuk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámok tartanak fenn, induktív hatásra. Amely mágneses hullámokban, az energia hatásterjedése fénysebességű. Így a fénysebességgel terjedő energia hatása biztosítja azt a kozmikus szintű alaprezonanciát, amely az égitestek periodikus mozgásformáit rezonátorként fenntartva, az idő mibenlétét realizálja számunkra.
Így az idő, mint a kozmikus szintű hatásterjedés valóságos mértéke, nem képes arra, hogy „meggörbítse” a teret. Amit az oszthatatlan alaptömegek mágneses alaphalmaza biztosít, a benne megnyilvánult elektromos anyagi részhalmazok égitestei számára. Mert az idő, csak a mágneses események folytán határozható meg, azaz dimenzionálható. A térrel egyenrangú, kiterjedésként dimenzionálni, meghatározni értelmetlen dolog. Ezért a „téridő” fogalma, bár elég jól hangzik, értelmetlen dolog.
Mert, amíg a tér, a teljes mágneses alaphalmaznak köszönhető, addig az idő, csupán a mágneses alaphalmazban kialakult szubjektív eseményeknek, amit az energia fénysebességű hatásáramlási képessége idéz elő. A kozmikus szintű mágneses hullámokban. Amely energikus hatásáramlás, mindig szinkronba hozható, az ő induktív okozataival, amit az elektromos anyagi részhalmazok mozgási szintű részeseményei valósítanak meg. Harmonikus módon, az égitestekre vetítve.
Matécz Zoltán
2022.09.19.
