Vákuum.
Már megszoktuk azt, hogy a teret, az anyagi minőségek töltik ki. Ezért van azoknak térfogatuk. Szilárd, folyékony és légnemű anyagi részhalmazokat alkotva. Ha azonban, kivonjuk az anyagot a térből, akkor vákuumot kapunk. A vákuum tehát, térfogat nélküliséget jelent az anyagi világunkban. Vagyis a vákuum, az anyagi minőségek számára, maga a tér. Az anyagi mozgás, a változás, a viszonyítható létezés tere.
A térben tehát passzív, nincsen benne aktív módon viszonyítható anyagi változás. De akkor, hogyan értelmezhetjük azt a valamit, amiben vákuumként nincsen semmiféle anyag? Mert, ha az általunk viszonyítható valamilyen dolgokat, az anyagi minőségek képezik, akkor az anyag hiányában a vákuum, az anyagi szinten megvalósított semmit jelenti számunkra. Hiszen a vákuum olyan tér, amiben anyagi szinten semmi sincsen. Illetve, az anyagi minőségek teljes hiányát jelenti. De akkor, hogyan képzelhető el az a tér, ami az anyagi minőségek nélkül semmit sem tartalmaz, de az anyagi minőségekkel együtt mégis, az értelmes élet lehetőségét valósítja meg a bioszféránkban?
Képzeljük csak el, hogy egy műanyag palackba, italszerű folyadékot töltünk. Amikor azt, a flakon kupakjába jól illeszkedő szívószállal elkezdjük elfogyasztani, akkor egyszerűen kiszívjuk belőle az italt. Amikor pedig, elvesszük a szánktól a szívószálat, akkor a levegő beáramlik a szívószálon keresztül a flakonba, és teljesen kitölti az általunk elfogyasztott ital helyét. Ha az italunk műanyag flakonban van, akkor az, hajlamos összeroppanni, amikor kiszívjuk belőle az italt, de még levegőt nem engedtünk a palackba. Mert a vékonyabb és lágyabb szerkezetű fala, berogyik a szívóhatás miatt. Majd, amikor leveszük a szánkról a palackot, akkor a levegő beáramlik a palackba, és a flakon, visszanyeri az eredeti alakját. Ezek mindennapi jelenségek, oly annyira, hogy egy kisgyermek életében is teljesen természetessé váltak már.
Vagyis, egy folyadék vagy gáz számára, minél erősebb anyagból készítünk tárolóedényt, annál erősebb vákuumot tudunk benne elérni, ha kiszivattyúzzuk azt belőle. Mert az erősebb szívóhatás, bár kiüríti az anyagi minőséget a tárolóedényből, de annak az erős fala, mégis megakadályozza azt, hogy behorpadjon. Ahogyan azonban, egyre csak növeljük a szívóhatás erősségét, úgy fokozódik a tárolóedény belső falára gyakorolt összeroppantó hatás is. Mert a belső szívóerő hatása és a külső légköri nyomás toló hatása, a tárolóedény falát terhelve összeadódik és együtt legyőzik azt a mechanikai erőt, ami annak a stabil szerkezetét biztosítja. Így például, az óriási méretű és nagy erősségű vasúti tartályok is képesek arra, hogy egyszerűen összeroppanjanak a vákuum hatására, ha egy biztosítószelep nem szabályozza a levegő ideális beáramlási lehetőségét, a tartály kiürítése közben. Főképpen, amikor a vasúti tartály tartalmát, a gyorsabb kiürítés lehetősége miatt szivattyúval végzik.
Így felmerül a jogos kérdés, hogy mi lehet az, az anyagi minőségek értelmében vett semmi, amit vákuumként értelmezünk ugyan, és mégis igen nagy erőhatást képes gyakorolni a tárolóedényekre? Továbbá, létezik-e egyáltalán olyan tárolóedény, ami a semmit képes tárolni? Vagyis, a tökéletesen anyagmentes vákuumot? Valamint, mi lehet az a tökéletesen anyagmentes semmi, amit vákuumként értelmezünk, de valóságos térként, mégis térfogatot biztosít minden lehetséges anyagi minőségnek?
A választ első lépésben, a légköri nyomás értelmezése adja meg számunkra. Ahol a légtér sűrűsége, a Föld felszíne felé növekszik. Így a legerősebb légköri nyomást, a tengerszinten lehet mérni. A tengerek vízfelületénél, ahol véget ér a légterünk és a folyadékközeg elkezdődik. Ahogyan azonban emelkedünk a légterünkben, egyre kisebb lesz a levegő nyomása. Mert egyre ritkább szerkezetű lesz benne a levegő. Mivel a légterünk külső peremére szorultak a legkönnyebb szerkezetű gázok atomjai. Egyre rugalmasabb, relatív „tárolóedényt” biztosítva ez által, a bioszféránkat biztosító anyagi minőségek számára.
Míg, ha a légterünket felfelé haladva elhagyjuk, akkor már egy olyan bolygó és csillagközi térbe kerülünk, ahol szinte egyáltalán nincsen anyagi minőség. Ahol ezek szerint, óriási mértékű vákuum van. Vagyis az a tér, amiben a Földünk bioszférája anyagi szinten megnyilvánult, az anyag nélküli ürességet, az űrt képviseli számunkra. De, hogyan létezhet a mi földi bioszferikus légnyomásunk olyan módon határos az ürességet jelentő térrel, hogy közben, még arra alkalmas tárolóedényre sincsen szükségünk?
Erre a kérdésre a választ második lépésben, az elektromágneses tulajdonságok helyes értelmezése adja meg. Mert már régen megszoktuk azt, hogy az egyszerű elektromos jelenségeket, „elektromágneses” tulajdonságúaknak nevezzük. Holott az elektromágneses jelenségek, elektromosak és mágnesesek egy időben. Amit az indukció jelensége tart egy közösen értelmezhető elektromágneses egységben. Ahol a mágneses erőtér és az elektromos erőtér van, folyamatos közvetlen viszonyban. De, nem beszélgetünk elektromágneses hatásról olyan térben, ahol vákuum van. Mert ott, nincsen elektromos tulajdonságokat biztosítani képes anyagi minőség. Ebből kifolyólag vákuumban, csak a mágneses tulajdonság dominálhat. De a mágneses tulajdonságokat is, valamilyen közeg közvetítheti csak. Mindenféle elektromos jellemzőség nélkül.
Ahhoz tehát, hogy a bolygó és csillagközi teret mágnesesként értelmezzük, éppen arra van szükségünk, hogy meghatározzuk azt az alapvető egységnyi alaptömeget, ami a mágneses alapközeget, anyagi minőségek nélkül felépíti. Vagyis, kell lennie az Univerzumban olyan apró kiterjedésű alaptömegnek, ami még nem minősül összetett szerkezetű anyagi részecskének. Vagyis, egységnyi kiterjedésű, teljesen oszthatatlan alaptömegnek értelmezhetjük. Mert az elektromos megosztás képességével, csak összetett szerkezetű anyagi minőségek rendelkezhetnek. Így az oszthatatlan alaptömegek teljes közege, mint mágneses alaphalmaz, az elektromos lehetőségek hiányában, a mágneses tulajdonságok közvetítője.
Az Univerzum mágneses alaphalmazát tehát, ami mozgási, változási, létezési teret biztosít az összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségek számára, az egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegek teljes közege építi fel. Mivel az oszthatatlan alaptömegeknek, a saját közegükben sem stabil felfüggesztése, sem fix alátámasztása nincsen, így a nyugalmi helyzetüket folyamatosan keresve, állandóan csak rezegnek. Mert egymást félre tolni vagy félre lökni önerőből képtelenek. Így egymáson támaszkodva, relatív egyensúlyos helyzetben, állandóan rezegnek csupán. Egy egységesnek mondható, mátrix felépítésű rendszert alkotva. Amelyben a kényszerű együttes rezgéseik miatt, longitudinális felépítésű, kozmikus szintű mágneses hullámok alakulnak ki.
Ezek a longitudinális felépítésű kozmikus szintű mágneses hullámok, éppen úgy működnek, mint Newton soros ingája. Ahol a fonálra felfüggesztett golyók, egy egymással tökéletesen érintkező golyósort alkotnak. Ha az első golyónak lendületet biztosítunk, akkor az, egyetlen közvetlen felületi érintkezésen alapuló impulzus által fogja átadni a golyósornak azt az erőértéket, amivel a mozgás lendületébe hoztuk. Ez az impulzus, végigfut a teljes golyósoron és a végén, az utolsó golyó lendületét fogja előidézni. Mert az utolsó golyó, a további impulzusátadás lehetőségének a hiányában, az előtte lévő golyó impulzusértékét hasznosítva kilendül. Éppen olyan mértékben, mint amilyen lendülettel az első golyót felruháztuk. Szigorúan megtartva a jól látható mozgásmennyiségben, a hatásmegmaradás törvényét.
Ha pedig, két, három, vagy éppen négy golyóval indítjuk el a rezgési folyamatot, akkor a teljes golyósor végén, két, három, vagy éppen négy golyó fog megfelelő mértékben kilendülni. Mert a közbülső golyók, csupán közvetítik a rezgési szintű erőhatásokat. Teljesen tehetetlen módon. Miközben a nyugalmi helyzetük számottevően nem változik a hullámszerű rezgésük során.
Így a kozmikus szintű mágneses hullámokban, nem az oszthatatlan alaptömegű részecskék száguldoznak fénysebességgel. Hanem csupán, az általuk közvetített rezgési szintű részerő hatások terjednek, a hullámhossz által meghatározott irányba. Így a kozmikus szintű mágneses hullámok hullámhossza határozza meg célként, azt a konkrét irányt, amerre a frekvencia által, a hullámban szervezett együttes rezgéseknek meg kell valósulnia.
A frekvencia pedig, a hullámhossz mentén felsorakozott, egymást követő erőimpuzus sorozatok által épül fel. Így a frekvencia egymást követő erőimpulzus sorozatai, mindig annyi oszthatatlan alaptömegű „golyót” tartalmaznak, ahány egységnyi oszthatatlan alaptömeggel indult a hullámszerű rezgési folyamat. Így valósul meg a mágneses hullámokban a hatásmegmaradás törvénye. Éppen úgy, mint Newton golyók által készített soros ingájában.
Ezért a mágneses hullámhossznak informatív értéke van, míg a mágneses frekvencia révén, az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerő hatásai terjednek egy irányba. Amit az energia áramlásaként értelmezhetünk. Éppen úgy működik a mágneses hullám, mint egy egyirányú „hatáspumpa”. Ami a teljes hullám végén, mágneses torlónyomással terhel mindent, amivel fizikai szintű közvetlen kölcsönhatásba kerül. Ennél fogva, a kozmikus szintű mágneses hullámok mágneses erőtérré alakítják az Univerzum teljes terét.
A mágneses tér közege tehát, mint láthatatlan egységes alaphalmaz, teljesen mozgásképtelen. Mert mindent magában foglal, ami az Univerzumban létezhet. Rajta kívül ugyanis, semmi sem létezik. De, mint az egységnyi oszthatatlan alaptömegek teljesen egységes alapközege, állandó mozgásra van kényszerülve. Vagyis, a mágneses alaphalmazt közegként, nyugalmi kényszer terheli, míg benne az oszthatatlan alaptömegek, mégis állandó mozgásra vannak ítélve. Ez a mágneses alaphalmazt jellemző kétféle hatáskényszer biztosítja azt a kényszerhatást, ami a mágneses hullámokban valósul meg, mint az energia egy irányú áramlása. Így az energia már, azt az erőeredőt jelenti, ami egy irányban terjed a mágneses hullámokban. A fény általunk viszonyított sebességével.
Anyag nélkül tehát, ez a mágneses alaphalmaz nagyon erős vákuumot képvisel. De a mágneses tér, az anyagi minőségek atomos szerkezeteit is teljesen kitölti. Így az atomok belseje, csupán anyagi szinten lehet üres. Amit az atomok alkotóelemei szeretnének teljesen kitölteni. Belül ugyanis, ugyanaz a mágneses alaphalmaz tölti ki, mint amelyik teljesen körülöleli azokat. Oly annyira, hogy az elektronok például, az anyagi szintű elektromos töltések legkisebb hordozói, éppen a hozzájuk legközelebb álló oszthatatlan alaptömegekből építik fel az elektrosztatikus erőtereiket.
Így a mágneses erőtér, továbbra is lineáris felépítésű, a benne kialakult hatásterjedés lehetőségét illetően, amit a mágneses hullámok valósítanak meg. Míg az elektronok elektrosztatikus erőterei, mindig centrális felépítésűek. Mert hűségesen követik az elektronjaik gömbszerű alakját és azok kialakult mozgásformáit. Ebből kifolyólag, elképzelhető az, hogy milyen parányi alapkiterjedésűek az oszthatatlan alaptömegek, ha az igen apró elektronok elektrosztatikus erőtereit is képesek felépíteni.
Így a kétféle erőtér, a közösnek értelmezhető alaphalmazon belül, mindenképpen egymás ellenhatásait közvetítik. Így az erőtereikben uralkodó hatásterjedés módját, a másik erőtérre próbálják kényszeríteni. Ezt az állandó, két irányú hatásközvetítési módot nevezzük indukciónak. Vagyis az indukció jelensége, a kétféle erőtér folyamatos egymásra hatásáról szól. Ahol a jóval nagyobb kiterjedésű mágneses alaphalmaz erőtere marad a domináns. Így az induktív viszonyban, a mágneses alaphalmazban kialakult mágneses erőtér és az elektronok elektrosztatikus erőterei között, megtörténik a hatástranszformáció.
Az indukció jelensége ugyanis modulálja, átalakítja a mágneses hullámok által közölhető információt és energiát, az elektromos anyagi részhalmazok szerkezetét meghatározni képes formációvá és azok elektrosztatikus módon jellemezhető erőhatásaivá. Minden elektron elektrosztatikus erőterére hatást gyakorolva egy időben, az induktív viszonyban érintett anyagi részhalmazon belül. Így ölt a mágneses alapú energia induktív hatása, térfogati jelleget, az anyagi szintű részhalmazokban. Mert nem közvetlenül az elektronokra fejti ki a hatását, hanem azok elektrosztatikus erőtereire. Ezért, a sok elektron elektrosztatikus erőhatásai együtt már, mint elektromos erőtér jelenik meg, az anyagi részhalmazokat jellemezve.
Ennél fogva, a kozmikus szintű mágneses hullámokban, mindig a mágneses hullámhossz informatív értékei határozzák meg azt, hogy a frekvenciájuk energiaértéke, milyen mértékű induktív munkával terhelheti, az elektromos anyagi részhalmazokat.
Az erőterek között fennálló induktív viszony úgy működik, mint ahogyan a gépjárműveinkbe épített robbanómotorok. Ahol az egyenes irányú, lineáris mozgást végző dugattyúk erőértékei, centrális irányú forgómozgásként jelennek meg a főtengelyre vetítve. Vagyis, a lineáris felépítésű mágneses hullámok, a mágneses erőtérben terjedő torlónyomásukkal, centrális irányú forgómozgásra kényszerítik, az elektronok elektrosztatikus erőtereit. Minden érintett elektron elektrosztatikus erőterét egy időben befolyásolva, egy anyagi részhalmazon belül. Ilyen módon, közvetett jellegű kölcsönhatási formát megvalósítva az elektronok számára. Így az elektronok, mindig olyan sebességgel fognak mozogni, amilyen sebességet az ő elektrosztatikus erőtereik reájuk kényszerítenek.
Vagyis, a kozmikus szintű mágneses hullámok, nem csupán az elektromos anyagi minőségek mechanikai felépítéseit határozzák meg, amely strukturális szerkezetet biztosít az induktív viszonyban érintett anyagi részhalmaz számára, hanem azok elektrosztatikus okokra visszavezethető mozgásformáit is. Mégpedig, a mágneses torlónyomáson alapuló, állandó induktív viszonynak köszönhetően.
Így a mágneses alaphalmazban uralkodó vákuum az a hatás, ami az atomokat is összetartja. Mert az elektrosztatikus tulajdonságokkal rendelkező atomi részecskék, megpróbálják a rendelkezésükre álló teret megfelelő módon kitölteni. De a mágneses hatásra kialakult elektrosztatikus mozgási kényszerük miatt, nem képesek ezt abszolút módon megvalósítani. Hiszen az elektronok elektrosztatikus erőtereinek, a teljesen különböző irányultságú forgómozgása következtében, még egymást sem képesek az elektronok megközelíteni. Mert az elektronok elektrosztatikus erőterei taszítják egymást. Ilyen módon csupán, az atommagok körüli keringő periodikus mozgásra kényszerülnek. A vákuum erejével stabilizálva ez által, az atomi magszerkezeteket.
Az anyagi minőségeket tehát, éppúgy a mágneses alaphalmaz tölti ki belül, mint ahogyan körülöleli azokat. Így a mi objektív valóságunk gyakorlatilag, objektív és szubjektív egy időben. Vagyis, elektromos és mágneses tulajdonságokat is mutat egyszerre. Így kaphattak az elektromos anyagi tulajdonságok, „elektromágneses” jelzőt. De az indukció jelensége, továbbra is egyértelműen utal arra, hogy a kétféle erőtér folyamatos egymásra hatásáról van szó.
Az anyagi részhalmazokban, kémiai szinten feleslegessé vált elektronok pedig, halmazelektronokként érvényesülve, elektromos munkára foghatók. Így az elektromos áram, már az elektronok és azok elektrosztatikus erőtereinek a közös munkáján alapszik. Egyenáram esetén, a negatív pólustól a pozitív pólus felé, az elektronok haladnak a vezető anyagban. Magukkal szállítva az elektrosztatikus erőtereiket is. Míg váltakozó áram esetén, a kétféle pólus között felsorakozva, csupán szinuszos jellegű rezgőmozgást végeznek az elektronok. Míg az elektromos áram hatása, az elektrosztatikus erőtereiken keresztül terjed. Kizárólag szinuszos alakot öltve. Az ilyen anyagokat nevezik, elektromosan vezetőknek. A munkára fogható elektromos erő tehát, azon alapszik, hogy az elektronok, az ő elektrosztatikus erőtereiken keresztül közvetítik az elektromos áram hatását. Az atomokból feleslegessé vált halmazelektronok nélkül pedig, szigetelők maradnak az anyagi részhalmazok.
A vákuummal, a tudomány is sokat foglalkozik. Mégpedig, főképpen a mai modern kvantumfizika. De a tudomány, egészen más megközelítési móddal jut a saját meghatározásaira. Így nyilván, nagyon távol áll, az én általam leírt, aránylag könnyen érthető modelltől. A kvantumelmélet, „kvantum-vákuumnak” nevezi azt a térbeli energiamezőt, amit én a mágneses alaphalmaz erőtereként értelmezek. Az általam megfogalmazott indukció jelenségét pedig, „szimmetriatörésként” értelmezi. Amelyben az elektronok elektrosztatikus töltését, „vákuum-aszimmetriaként” emlegetik. Így az elektromos mezőt pedig, „kényszerített-aszimmetriának” hívják. A kvantum-vákuumban megvalósuló „dinamikus áramlási potenciál” pedig, szerintük az elektrosztatikus erőhatás okozója. Itt egy tudományos kisfilm, a „nullponti energia „megcsapolási” lehetőségéről.
https://www.youtube.com/watch?v=kH3jJ14aS-k
Ez a tudományos kisfilm, a kvantumelmélet népszerűsítését szorgalmazza, és fényt próbál deríteni arra, hogy hogyan hasznosíthatjuk a kvantum-vákuumban uralkodó energiákat. Aki számára ez tökéletesen érthető, az én jelenlegi leírásommal szemben, annak külön is gratulálok. Mert ez a film, olyan elektromos változásokról értesít bennünket, amelyek nem mágneses okokra vezethetők vissza. Így az indukció lehetőségét meg sem említi. Csupán a kvantum-vákuum feltételezett folyományaira alapoz. Az energiát sem értelmezi, az csak úgy van a kvantum-térben. Lecsapolható módon.
Az abszolút vákuum mellett, a relatívnak minősülő részleges vákuumot manapság, már nagyon sok helyen alkalmazzuk. Itt van néhány kísérlet, a részleges vákuum anyagi minőségekre gyakorolt hatásairól.
https://www.youtube.com/watch?v=rUbQNsLltn0
https://www.youtube.com/watch?v=80VOnVHoCkU
https://www.youtube.com/watch?v=Hi56FCYcAy4
https://www.youtube.com/watch?v=WaewwahmiRs
https://www.youtube.com/watch?v=80VOnVHoCkU
Számomra a relatív, a részleges vákuum léggömbökre gyakorolt hatása a legizgalmasabb. Mert az anyagi szinten megvalósult térben, ami elektromos és mágneses egy időben, hasonló módon hatnak reánk a vákuum hatásai. Mint meteorológiai szinten értelmezett időjárásfrontok. Mert a lehűlést jelentő hidegfrontok, némi túlnyomással terhelik az általunk megszokott légterünket. Míg a melegfronti hatások, éppen ellentétes módon, a légköri nyomás csökkenésével járnak. Így a szervezetünk, kénytelen folyamatosan igazodni, a légterünkben uralkodó átmeneti túlnyomásokhoz és a nyomáscsökkenéssel járó relatív vákuum valóságos helyzeteihez.
Az enyhe túlnyomást, aránylag könnyedén elviseli az emberi szervezet is. Viszont a relatív vákuumot képviselő melegfronti hatásokban, a szervezetünk éppúgy működik, mint a léggömbök a vákuumos kísérletekben. Teljesen felborítva a szervezetünkben, az egészségünket biztosítani képes egyensúlyt.
A meteorológiai frontok alapvetően, a lehűlt és felmelegedett légtömegek határain alakulnak ki. Ami több légköri adottságot is hirtelen képes megváltoztatni. A páratartalom változása mellett, a hőmérsékletváltozással járó nyomásingadozással jár. Így heti gyakorisággal, két-három alkalommal érhet bennünket fronthatás. Olykor akár, kettős fronthatás is.
Hidegfront esetében, a szervezetünkben jelentkező tünetek főképpen a front elvonulása következtében jelentkeznek. Amikor csökken a hőmérséklet és a páratartalom, miközben növekszik a légnyomás. Ez a légköri nyomásnövekedés, okozhat ízületi és reumás fájdalmakat, gyomor, vese és epegörcsökkel járhat, továbbá a tüdőn keresztül, mellkasi nyomással járó fájdalmat és asztmás rohamokat idézhet elő.
Míg a melegfront esetében, a frontérzékeny emberek kellemetlen tünetei, már a front érkezése előtt is megjelenhetnek. Mert ebben az esetben, a páratartalom növekedésével párhuzamosan, folyamatosan lecsökken a légnyomás és melegszik a levegő. Így a folyamatos légnyomáscsökkenésre, ami relatív vákuumként érvényesül, a szervezetünk azonnal kénytelen reagálni. Azzal párhuzamosan csökken a vérnyomás, ami a szívinfarktus veszélyével járhat. Migrénes tünetek jelentkezhetnek, zöldhályogos rohamok léphetnek fel. A hallás tompa lesz és a fül olyanná válik, mintha bedugult volna. Az élőlények, inkább a melegfronti hatásokra érzékenyek. Éppen a benne megvalósuló relatív vákuum miatt.
De mindkét fronthatás esetében, olyan általános tünetek is jelentkezhetnek, amelyek mindkét légköri hatás alkalmával gyakoriak. Ilyen a fejfájás, a nyugtalanság vagy levertség, a fokozott ingerlékenység, és az alvászavar. Hogy a testünket az időjárási frontok milyen mértékben érintik, az a szervezetünk és az idegrendszerünk állapotától függ. Így a gyermekek, az idősek, a gyermeket váró terhes nők, és az eleve beteg emberek, sokkal érzékenyebbek a kialakult fronthatásokra.
Amíg tehát, a légterünkben kialakuló enyhe túlnyomást, a szervezetünk elég jól elviseli, addig a nyomáscsökkenés vákuum jellegű hatására, szinte mindenki azonnal érzékeny lehet. Mert, ez a légnyomás csökkenésével járó légköri jellegű relatív vákuumhatás, a szervezetünk zárt sejtjeit, valamint az emésztési, vér és idegi rendszerünket, közvetlen módon befolyásolja. Éppen olyan formában, mint a vákuumos fizikai kísérletekben, a zárt lufik esetében. Akár levegő, akár víz volt bennük.
Ezért, a légköri nyomáscsökkenés, amit a melegfront képez, olyan részleges relatív vákuumnak minősül, ami csupán a számunkra természetes légnyomási értéktől tér el. Valóságos, abszolút vákuumnak nem nevezhető, mert szerencsére, nem jár a levegő anyagának a teljes hiányával. De ez a melegfrontokban kialakuló gyengécske vákuumhatás, mégis komolyan befolyásolhatja a szervezetünk egészséges működésének a természetes biológiai folyamatait.
Ezért, a mélytengeri búvárokhoz hasonlóan, ahol a nagy mélységben uralkodó folyadéknyomás hirtelen változását, nyomáskiegyenlítő keszonkamrában oldják meg, úgy a melegfrontra érzékeny emberek számára is kellene biztosítani, olyan sátorszerű gyengébb nyomáskiegyenlítő „kamrát”, amelyben könnyebben átvészelhetnék a légköri nyomáscsökkenés, számukra igen terhelő időtartamát. Amit a szobájukban el lehetne könnyen különíteni számukra. Mert, a kozmikus szintű abszolút vákuummal szemben, a légterünkben megvalósuló minden anyagi szintű részleges nyomáscsökkenés, relatív vákuumnak minősül. Amihez a szervezetünknek, azonnal igazodnia kell.
Matécz Zoltán
2022.12.08.
