Fogalom.
A szavaink által kifejezésre juttatott fogalmaink jelentését, lexikális módon határozta meg az emberi kultúra. Így a lexikonjaink, a szavakkal kifejezhető fogalmaink után, leírják azok szemantikai szintű jelentéstartalmát is. Azt a logikai összefüggést, amit minden ember egyformán értelmezhet, egy-egy adott szó fogalmi tartalmának a hallatán. Ezzel foglalkozik a szemantika. A nyelvtudományt képviselő lingvisztikán belül. Így a szemantikát magyarul, jelentéstannak nevezik. Ezért a szemantika, a nyelvészet azon területe, amely nem a szavainkat képviselő fogalmak leírt megjelenési, nyelvtani formáival foglalkozik, hanem azok belső, logikus jelentésével. Illetve azok jelentéstartalmának az esetleges változásaival.
Így a fogalom, már az a mentális módon kezelhető olyan gondolati forma, amelyben a konkrét dolgok, tárgyak, helyszínek, jelenségek, viszonyok, lényeges ismertető jegyei jutnak kifejeződésre. Kifejezett és leírt megjelenési formája a szó. Így a szavaink, már olyan konkrét fogalmakat takarnak, amelyek a beszédünk során illeszkednek logikus módon egymáshoz. Visszatükrözve ez által, a beszélgető emberek értelmes gondolatmenetét. Illetve, utalva a beszélgetésben részt vevő emberek, verbális módon kifejezett logikai szintű ellentmondásaira. Ami a vitáikban nyilvánul meg.
A beszélgetés során kialakult vitáink pedig, éppen arra utalnak, hogy nem mindig értjük meg azt a logikát, amit a másik ember közölni szeretne velünk, a fogalmainkat alkotó sajátságos szókincsével. Vagyis, a fogalmainknak létezik olyan jelentése, amit lexikális módon meghatároztak ugyan, és olyan jelentése is, amit mi magunk értünk alatta. A hiányos és eltérő lexikális tudásunk miatt. Mert a fogalmaink jelentéstartalma és a megértési tartalma, néha nagyon eltérhet egymástól. Akkor is, ha a lexikális jelentése, szinte mindenki számára látszólag egyértelmű. Mivel, a leírt hangalakja mellett, többféle fogalmi szintű jelentéstartalommal is rendelkezhet egy konkrét szó. Nézzünk erre egy egyszerű példát.
Itt van például a „szív” fogalma. Ami egészen mást jelent egy orvos vagy egészségügyi alkalmazott számára, és megint teljesen mást, egy gasztronómiával foglalkozó szakács számára. Majd, megint egészen mást jelent, egy szerelmes embernek. Vagy például, egy olyan ember számára, akivel éppen kiszúrnak, és azt „szívásnak” értékeli. De a „szív” szó jelentése, a vákuumtechnikában is egészen más jelentéstartalommal bír. Vagyis, a kimondott vagy leírt szavainknak, többféle fogalmi jellegű jelentéstartalma is lehet. Ezeket hívjuk azonos hangalakú szavainknak. Homonimáknak. Amelyeknek ezek alapján, többféle logikai jelentéstartalma is van. Majd az alkalmazott szövegkörnyezet utal arra, hogy melyik jelentéstartalom illik a fogalom által használt hangalakhoz.
A lexikonokhoz hasonlatos módon, a memóriánkban tároljuk el azokat az emlékeinket, amelyek valamilyen fogalommal vagy a fogalmak egymáshoz csatolt viszonyaival határozhatók meg. Ilyen módon, amikor az elménkbe, előhívjuk a memóriánkban eltárolt emlékeinket tudatosodás céljából, akkor ugyanaz a mentális képi forma alakul ki róla, mint amikor eltároltuk azt. Így a szavaink jelentését meghatározni képes fogalmaink, mindig szinkronban vannak, az emlékeink által eltárolt konkrét fogalmaink régebbi vizuális jelentéstartalmaival. De, hogyan alakult ki ez, az értelmes emberi elménkben?
Egy újszülött gyermek, teljesen képtelen szellemi szinten kifejezni az akaratát. Ennél fogva, csak a lélek hangzóival fejezi ki a vágyait. Gyakorlatilag, a magánhangzókkal. Mert az én véleményem szerint a magánhangzóink, a velünk született lélek hangzói. Amit bármelyik egészséges gyermek könnyedén ki tud ejteni. Majd a magánhangzók ideális kombinálásával, egyfajta lelki eredetű beszédet folytat. Amit gőgicsélésnek nevezünk. Aminek látszólag, semmiféle értelme sincsen. De az anyja vagy a legközelebbi testvére, mégis szinte mindig megérti azt. Mert értelmes, fonetikus jellegű hangképzésnek minősül.
Majd a szellemi képességek bontakozása során, megtanulja az édesanyjától, a szellem hangzóit is. A mássalhangzókat. Amelyeket, a már jól ismert lélek hangzóihoz csatolva, sokkal értelmesebb módon képes kifejezésre juttatni az akaratát. Végül pedig, kialakul az elméjében a beszéd képessége. Mert a memóriájában, képes volt eltárolni azokat az emlékeit, amelyek a szellemi szintű mássalhangzók fonetikus tartalmára utaltak.
Így az édes anyanyelvünk, éppen azt jelenti, hogy az édesanyánktól tanultuk meg azokat az alapszavakat, amelyeknek a fogalmi jelentése, beépülhetett a memóriánk emlékei által képviselt mentális adatbázisunkba. Így a legszükségesebb alapvető szavaink, olyan fogalmi jelentéstartalommal bírnak csupán, amit az édesanyánktól vettünk át. Így jut el a gyermek a bölcsödéig, az óvodáig és az iskoláig. Ahol a szellemi szintű ismeretei folyamatosan bővülhetnek. Vagyis, a vele született lelki ismereteihez, a szellemi képességei változnak csupán. Amit úgy is kifejezhetnék, hogy a lelki szintű ismereteink abszolút értékűek, míg a szellemi szintű ismereteink, mindig relatívak. Folyton változnak, a megismerés és a felejtés mentális viszonyai között.
Ebből persze, az is nyilvánvaló módon következik, hogy a szavaink által kimondott fogalmaink, már eleve magukban hordozzák, az alapvető lelki érzéseink mellett, a szellemi értékeinket képviselő ismereteiket is. Mivel, a lelki eredetű magánhangzóink segítségével fejezzük ki értelmes módon, a szellemi szintű mássalhangzóinkat. Így a szavaink által kifejezett fogalmaink jelentéstartalma, mindig attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek szellemi szinten kifejezésre juttatni a beszédünk során, a lelki érzéseinket.
Vagyis, a szavaink által kialakítható beszédünk során, mindig a lelki érzéseinket fejezzük ki értelmes módon, az addig tanult szellemi képességeink szerint. Így a vitáink, sokszor éppen abból adódnak, hogy az egymással teljesen azonos lelki adottságaink mellett, különböző szintű szellemi képességekkel rendelkezünk. Így a vitáink végén kialakuló megegyezés, éppen azt jelenti, hogy szellemi szinten utolértük egymást, a vitatott probléma esetében. Közös nevezőre jutottunk. Mert szellemi szinten megértettük azt, amit a másik ember közölni szeretett volna velünk. Valamint, tisztázódott az is, hogy szellemi szinten, milyen logikai ellentmondás alapján tértünk el egymás véleményétől.
Ebből kifolyólag, ha a szellemi képességeink alkalmasak arra, hogy a logikus megértés mentális folyamatát létrehozzák az elménkben, akkor a logikára, a lelkünknek éppúgy szüksége van a megértés során. Vagyis, a lelkünk is értelemmel bír. Éppen úgy, mint amikor megszülettünk, és még csak magánhangzókkal kommunikáltunk. Pusztán alapvető fonetikus jellegű lelki értelmet sugározva az édesanyánk felé.
Így a logika, éppen arra utal, hogy a lelki és a szellemi szintű intelligenciánk, közös nevezőre törekszik. Tulajdonképpen, mindig az abszolút értékű lelki intelligenciánkhoz igazodik, a relatív szellemi szintű intelligenciánk is. Vagyis, amikor teljesen logikus számunkra egy állítás, akkor az, éppúgy nem sérti a relatív szellemi szintű intelligenciánkat, mint ahogyan az abszolút értékű lelki intelligenciánkat sem. Tehát az intelligencia, nem pusztán mentális szellemi értéket képvisel. Hanem már lelki értéket is egyben.
Éppen ezért vannak a vitáink. Mert lelki szinten érezzük azt, hogy valami nem logikus számunkra teljesen. Ezt az észrevételünket azonban, szellemi szinten tudjuk értelmes módon kifejezni. Természetesen olyan fogalmak szóbeli alakjaival, amelyek már a lelki intelligenciánk magánhangzóit is képviselik egyben. A szellemi szintű mássalhangzóinkkal együtt. Így a vitáink közben, éppen azért vagyunk olykor indulatosak, mert lelki szinten tudjuk azt, hogy valami, még mindig nem logikus számunkra teljesen, de szellemi szinten nem tudjuk azt kellőképpen kifejezni. Majd a megértés során, amikor a szellemi szintű intelligenciánk felfogja végre a számára is logikussá vált szellemi szintű összefüggéseket, megnyugszik a lelkünk is.
A fogalmaink tehát, úgy születnek, hogy az elménk, a hallott szavakhoz társítja a közben látott dolgokat vagy eseményeket. Így egy fogalom hallatán az elménkben, ugyanaz a mentális kép rajzolódik ki, mint amelyikkel elraktároztuk azt a memóriánkban. Teljesen imaginatív, képzeletbeli formában. Így a reális képzelet, már olyan imaginációs jellegű mentális esemény a tudatos elménkben, amelyben a lelki érzéseink alapján, a szellemi gondolatainkkal képzeletbeli formákat alkotunk. Éppen a szavainkat képviselő fogalmaink segítségével. Mert a lelki érzéseink, csupán mentális módon irányítható erőértékeket képviselnek. Amelyeket, a szellemi gondolataink informatív értékei képesek értelmes módon kifejezni és megfelelő célok felé irányítani.
A lelkünk ugyanis, az életünk energiája. Így a lelki érzéseink, a lelkünkből származtatható mentális erőhatások. Mentális erőhatások, amelyeket a szellemi gondolatainkkal irányíthatunk. Ezen az alapvető mentális viszonyon alapszik a hit fogalma. Ami már olyan cselekedetvezérlő szellemi gondolatot jelent, amelyikhez a lelki érzéseinket is hozzáadtuk tudatosan. Így a hitünk, mindig valamilyen cselekvésre irányuló konkrét tervünket, szándékunkat fejezi ki. Amit az elménkben, határozott módon elképzeltünk magunknak. Vagyis, előre megtervezett módon. Ebben gyökerezik a hiteink motivációs készsége.
Ha pedig, a hiteinket fejezzük ki közvetlen módon a szavainkkal, bármilyen témakörben is, akkor azokat, csak olyan fogalmakkal tudjuk kifejezésre juttatni, amelyekben a szellemi szintű mássalhangzóink és a lelki eredetű magánhangzóink is arányos szerephez jutnak. Így a beszédünk során, mindig a magánhangzókat nyomjuk meg, a nyomatékosságunk kedvéért. Ha szavalunk, akkor pedig, szintén a magánhangzóinkon múlik az, hogy a mássalhangzók milyen mértékben juthatnak érvényre. Éneklés során pedig, csak a magánhangzókat tudjuk erősíteni, kitartani ahhoz, hogy a nóta során értelmet nyerő szellemi szintű mondanivaló, megfelelő módon érvényesüljön. A lélek magánhangzói által.
Így minden fogalom, szavakkal kifejezhető képzeletnek minősül. Mert egy szó kimondása során, annak a fogalomnak a képi formája is megjelenik azonnal az elménkben. Éppen úgy, mintha csak gondolnánk rá. Éppen úgy, mint a reális képzelet alkalmával. Ahol a szellemi szinten kifejezhető fogalmaink segítségével, képi megjelenési formát alkotunk az elménkben, a lelki vágyainkról. Így a fogalomnak teljesen mindegy az, hogy csak gondolunk rá, vagy éppen leírjuk azt, vagy ki is mondjuk élőszóval. Mindenképpen a hozzá tartozó képi formát jeleníti meg az elménkben. Ezekből a képi formákból alkothatunk mentális filmeket magunkban. Amelyben a képzeletünk folyamatszerű, filmszerű formát ölthet. Kérdés az, hogy miért képes az elménk, a képzelet alkotására?
A reális képzeletünkben, olyan terveink jelennek meg, amelyekkel az elménk elvonatkoztat a jelen pillanatától. Bár a terveinket, a jelen pillanatában vagyunk képesek kialakítani, de azok mégis a jövőben elvárható dolgokra és eseményekre utalnak. A múltunk emlékeiben rögzített tapasztalataink alapján. Így az elképzeléseink, még nem észlelhetők a jelen pillanatában. Mivel ezek a jövőnkre utaló terveink csupán, a mi személyes hiteinket alkotva. Ezért válnak olyan látványosságokká az elménkben, ami még a jelen pillanatában nem is létezik.
Erről ír a Biblia, amikor azt állítja, hogy „A hit, a még nem látható dolgokról való szilárd meggyőződés.”. Vagyis, nincsen meg a jelen valóságunkban, de az elménkben már tisztán láthatjuk, annak számunkra reális módon megtervezett valóságát. Ilyen módon, már biztosak lehetünk abban, hogy az valóságszerű. Így válik az ilyen módon elképzelt hitünk, olyan cselekedetvezérlő szellemi gondolattá, amelyikhez a lelki érzéseinket is hozzáadtuk. Ez biztosít számunkra reményt a megvalósulás érdekében. Amely remény, már a lehetséges megvalósuláshoz fűzött teljes bizalmunkat jelenti.
Vagyis, a lelki érzéseink által biztosított vitális erőinket, mindig annak a szellemi szinten meghatározott célnak a megvalósulása érdekében hasznosítjuk, amit előre elképzeltünk valóságosnak. A lelki vágyaink alapján. Így vannak rövid, közép és hosszútávú terveink is. A rövidtávú terveink, olyan elképzeléseink, amelyek néhány másodpercre vetítik csak előre a hiteinket. Így, szinte észre sem vesszük azt, hogy az ilyen folyamatos cselekedeteink is, tervszerű módon valósulnak meg az életünkben. Majd vannak a középtávú terveink. Amelyek olyan reális elképzeléseink, amelyek néhány percre vagy órára vetítik előre a tervszerű módon formát hiteinket. Végül pedig, vannak a hosszútávú terveink, amelyek néhány órától, akár több évre is előrevetíthetik, az elképzeléseink által formált hiteinket.
A hit tehát, az értelmes ember természetes mentális képessége, amelynek segítségével, előre megtervezi önmagának, a jövőben várható dolgok és események lehetséges valószínűségeit. Amire a lelki vágyai utalnak. Oly annyira, hogy az értelmes ember például, minden este lefekvés után, amikor már megnyugodott az elméje is, elképzel magának néhány olyan dolgot és eseményt valóságosnak, amit másnap, a lelki vágyai szerint szeretne megtapasztalni. Majd azzal a biztos tudattal tér nyugovóra, hogy mindent jól eltervezett magának előre, a következő napra. Másnap pedig, szép sorban megtörténnek a csodák. A lelki vágyai szerint. Ez az igazán hatásos esti ima lényege.
Mert amikor az elménk, hitet formál a szellemi gondolataink informatív értékeiből és a hozzájuk társuló lelki vágyunk érzéseiből, akkor az, EEG-agyi mágneses hullámként jelenik meg, az elektromos alaptulajdonságú agyunkban. Amely agyi mágneses hullámokban a hatás, már a fény sebességével terjed. Ezek a hiteink, mint agyi mágneses hullámaink, az elektromos anyagi szintű eseményeink elé „kúsznak”. Mert az elektromos anyagi események hullámai, legfeljebb egyharmad fénysebességgel terjedhetnek csupán. Így a mi agyi mágneses hullámaink, módosítják azokat az induktív paramétereket, amelyek szerint az elektromos anyagi események amúgy is működnek. A kozmikus szintű mágneses hullámok induktív hatása alatt. Ilyen módon, a hiteinkbe ágyazott vágyaink, az általunk előre megtervezett módon fognak megvalósulni számunkra.
Aki nem tervezi meg előre, a másnapi dolgok és események lehetséges valószínűségét a lelki vágyai alapján, az arra kényszerül, hogy mások elképzeléseit kövesse. Ami, nem biztos, hogy örömöt fog okozni számára. Mert a valóságunkat, mindig a képzelet formálja. Hiszen semmi, de igazán semmi sem alakult ki a természetben emberi alkotásként, amit valaki előtte, el nem képzelt volna valóságosnak. Ha pedig, nincsen saját elképzelésünk, akkor mások elképzelései szerint fogunk részt venni, az általunk megtapasztalható életeseményekben. A mi saját akaratunk ellenére is.
Mert a hitünket képviselő reális elképzeléseink, már olyan előre vetített terveink, amelyeket a saját szabad akaratunkból formáltunk maguknak. Hiszen, a reális elképzelést illetően, senki sem befolyásolhat bennünket. Mert a mi elménkben, mi magunk vagyunk az urak. Amíg pedig, mi magunk uraljuk az elméinket, addig a szabad akaratunkat fogják kifejezni, a tervszerű módon előre elképzelt hiteink. Mégpedig, mindig a lelki vágyaink alapján.
Ezért, minden esetben, amikor egy lelki vágy ébred az elmédben, mielőbb képzeld el azt valóságosnak. Hogy ilyen formában, tervszerű módon kifejezett hitté fejlődjön, az agyadban. Olyan EEG-agyi mágneses hullámmá, ami a személyedre szóló módon képes alakítani azt az elektromos anyagi valóságot, amit amúgy is meg kell tapasztalnod az életed eseményei között. Ez a tudatos teremtés lényege.
A fogalom tehát, szavakkal kifejezett konkrét mentális képi formának minősül. Amelyekkel, a lelki érzéseinket fejezzük ki értelmes módon, a szellemi gondolataink segítségével. Így a kimondott szavainkban, már a lelki jellegű magánhangzóink éppúgy szerepelnek, mint a szellemi szintű mássalhangzóink. Fonetikus módon. Ezért a szemantikának, éppúgy szükséges a fogalmak szellemi szintű jelentéstartalmával foglalkoznia, mint a lelki szintű logikai értelmével. Vagyis a jelentéstan, nem korlátozódhat a szavaink fogalmi jelentésének a szellemi szintű értékelésére. A mellett ugyanis, a szavakkal kifejezhető fogalmaink lelki vonatkozását is figyelembe kell vennie. Amelyben a logika gyökerezik. Ellenkező esetben valójában, fogalmunk sem lehet arról, hogy a fogalmainknak, mi a logikus fogalmi jelentése.
A materialista neveltetésű értelmes ember azt állítja, hogy „Hiszem, ha látom.”. Vagyis, többnyire hit nélkül él. De a hittel élő ember, éppen fordított értelemben azt állítja, hogy „Látom, ha hiszem.”. Mert az elmémben már láthatom azt, amiben hinni tudok. Ennél fogva, előre megtervezett módon, már láthatóvá is tehetem azokat a lelki vágyaimat a szellemi gondolataim segítségével, amelyeknek a lehetséges valóságában hinni tudok. Ilyen módon a hit, a jövőben megtapasztalható dolgok és események lehetséges valószínűségére utal. Amit előre megtervezhetünk magunknak. Ami már, kvantummechanikai módon is értelmezhető. Mint előre vetített bizalom.
Így működik például, minden diplomás tervező ember elméje. Mert a terveikkel, olyan valóságot vetítenek elénk, ami még nem is létezik a megtapasztalható valóságunkban. Csak a tervező elméjében, mint elvileg lehetséges valóság jelent meg. Amit le is rajzolt számunkra, az aktuális szabványos elvárások alapján. De ilyen értelemben véve, mi magunk is relatív „tervezők” vagyunk, amikor a lelki vágyainkról alkotott hiteinket fejezzük ki értelmes módon. Így a materialista neveltetésű ember, erősen korlátozza önmagát. Mert szinte teljesen képtelen, előre megtervezett módon élni. A lelki vágyai szerint.
Ezzel szemben, az idealista ember, főképpen az ideájára fókuszálva alakítja a cselekedetvezérlő hiteit. De, ha ezt az ideát, mint teremtőt, az emberben képzeljük el, ahogyan azt Jézus is tanította, akkor a teremtőképesség bennünk van. Mert Jézus azt állította, hogy „nem lakozik Isten a templomokban, hanem ti magatok vagytok az Isten templomai”. Vagyis, a lélek által, Isten éltet minden embert. Így a lelki vágyainkról alkotható reális képzeletünk segítségével, mi magunk formálhatjuk azt a valóságot, amit meg kell tapasztalnunk. A hitünk által kifejezett tudatos teremtés lehetőségével. Teljesen tervszerű módon. Amiben pedig, nem hiszünk, arról nem is lehetnek olyan fogalmaink, amelyekkel mentális képi formát alkothatnánk az elménkben.
Aki ezt megérti, önmagát helyezi az ideája középpontjába. Vagyis, önmagát Istennel, a teremtővel azonosíthatja. Így a tudatosan végrehajtható teremtői képessége, napról-napra fokozódhat. Mert az életében jelentkező problémákat, már nem fogja áldozatként negatív módon értékelni, hanem a tudatos teremtés új lehetőségét fogja látni bennük. Amit a közben jelentkező lelki vágyai alapján tud értelmes módon kifejezésre juttatni, az értelmes szellemi gondolatai segítségével. Amit természetesen, olyan fogalmak egymáshoz társításával határozhat meg, amelyek képi megjelenési formái, már a vágyott dolog vagy esemény lehetséges valóságát vetíti elé, előre megtervezhető képzeletbeli formát öltve.
Így a szavainkkal kifejezhető fogalmaink, már olyan képzeletbeli alapegységek, amelyek egy-egy konkrét tárgy, helyszín, esemény vagy egyéb viszonyok mentális képi formáját határozzák meg számunkra. Amely fogalmakkal, nem pusztán meg tudjuk értelmes módon fogalmazni a teljes mondanivalónkat, hanem el is tudjuk azt képzelni valóságosnak az elménkben. Ahogy egy fogalmazás értelmet sugároz, úgy a képzelet is értelmes „fogalmazásnak” minősül az emberi elmében. Mint mentális fogalmazás. Aminek az alapja, maga a fogalom. Ami leírt vagy kimondott szóként, sajátságos hangalakkal és logikai jelentéstartalommal is rendelkezik.
Matécz Zoltán
2022.12.18.
