Sötét anyag.
A sötétség fogalma, eleve háromféle jelentéstartalommal bír. Az első jelentése alapján, a látható fény teljes hiányára utal. Amikor egy anyagi test, vagy egyéb közeg, elnyeli az összes látható fényt. A második jelentése alapján, a szellemi elmaradottságra utal. Gyakorlatilag a butaságra. Amikor az értelemmel bíró ember, szellemi szinten nem fogja fel, az észlelt dolgok vagy események valóságos lényegét. Harmadik jelentése alapján pedig, a pozitív lelki élet, spiritualitás nélküli legalacsonyabb szintjét jelképezi. Így lett Lucifer, a sötétség fejedelme. Bár a neve azt jelenti, hogy „Fényhozó”. Mégis a félelemnek, a szerencsétlenségnek, a pusztulásnak, a halálnak és a gonoszságnak a jelképe lett. Gyakorlatilag, ezt a sötétséget győzte le feltámadásával Jézus. Amikor, az Istentudatosság tiszta „fényével” világította be az emberek elméjét.
Ebben az írásomban, a „sötét anyag” mibenléte lesz némileg kitárgyalva. Mert az anyag sötét mivolta, éppen azt jelenti a tudományban, hogy a tudósok észlelik ugyan a hatását, de nem tudják szellemi szinten megmagyarázni pontosan azt, hogy miről is van szó. Ilyen módon, egyfajta tudományos jellegű és szellemi szintű „sötétségre” utal a fogalom. Vagyis, egy olyan jelenségre, amelyben a tudós szakamberek, értetlenül állnak a sötét anyag fogalmi jelentése előtt. Napi szinten használva ezt a fizikai fogalmat úgy, hogy még nincsen tudományos értékű jelentéstartalma.
A sötét anyagról, azt állítja a fizika tudománya, hogy nem reagál a fény hatására. Nem nyeli el a fényt, nem töri meg és nem is veri vissza. Ennél fogva, teljesen láthatatlan. Viszont a fény hatását, zavartalanul közvetíti. Mintha ott se lenne. Ráadásul, olyan gravitatív hatást kelt, amelyből következtetni lehet a létezésére. Amely hatásnak a segítségével, folyamatosan fenntartja a galaxisok és a csillagrendszerek anyagi jellegű strukturális szerkezeteit. Valójában, az anyagi szintű világmindenséget a teljes Univerzumban. Amelyben a lehetséges téreloszlás alapján, csak 4-5%-ot tesz ki az anyagi mennyiség. 27%-ot tesz ki a „sötét anyag” mennyisége. A többi 68%-ot pedig, a „sötét energia” foglalja el.
Az én véleményem szerint, az Univerzum abszolút Létezése, alapvetően kétféle valóságon nyugszik. Az általunk megismerhető, elektromos tulajdonságú anyagi valóságon. Ami az Univerzum 4-5 %-át teszi ki. Amit objektív valóságként ismerünk. Valamint, az Univerzum mágneses alapú szubjektív valóságán. Ami számunkra teljesen láthatatlan. Ilyen módon, csak a jól észlelhető hatásaiból következtethetünk a létezésére. Főképpen, az elektromos jellegű anyagi minőségekre kifejtett induktív hatásaiból. Ezért a mágneses alaphalmaz kiterjedésének a mennyisége szerintem, 95%-ot tesz ki.
A mágneses alapú szubjektív alaphalmazt, az Univerzum egységnyi méretű, tovább már valóban oszthatatlan alaptömegeinek a teljes közege építi fel. Mivel, az elektromos megosztás képességével, csak összetett szerkezetű anyagi minőségek rendelkezhetnek, ezért az oszthatatlan alaptömegeknek jutott a mágneses hatások közvetítésének a kényszere.
Az oszthatatlan alaptömegek, teljesen kitöltik a rendelkezésükre álló helyet az Univerzumban. A fix felfüggesztés és a stabil lerögzítés hiányában, állandóan csak rezegnek. Az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan keresve. Egy folyamatosan rezgő, stabilis közegű mátrix rendszert alkotva. Az Univerzum szubjektív, azaz belső alapközegét alkotva azonban, szervezett együttes rezgéseket valósítanak meg. Ami a kozmikus szintű, longitudinális felépítésű mágneses hullámok által valósul meg. Ezeknek a hullámoknak a hullámhossza, informatív értéket képvisel. Mert a hullámhossz határozza meg a hullám irányát és célját. Míg a frekvencia által, az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerő impulzusai terjednek egy irányba. A hullámhossz által meghatározott egyenes irányba.
A kozmikus szintű mágneses hullámokban tehát, nem a hullámot kialakító oszthatatlan alaptömegek száguldanak a fény jól mérhető sebességével, hanem csak az energia rezgési szintű hatása terjed benne ilyen tempóban. Miközben a hullámot kialakító oszthatatlan alaptömegek egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik a rezgésük során. Ezért a kozmikus szintű mágneses hullámok, mágneses erőtérré alakítják a szubjektív alaphalmazt. Így a kozmikus szintű mágneses hullámok, éppen úgy működnek, mint az egy irányú „hatáspumpák”. Folyamatos és egyenletes mágneses torlónyomást gyakorolva mindenre, amivel csak közvetlen fizikai szintű kölcsönhatásba léphetnek.
Ezek a mágneses hullámok, éppen úgy működnek, mint Newton soros ingája. Ahol egy hosszú sorban vannak felfüggesztve egy-egy fonállal a golyók. Ha az első golyót kilendítjük, akkor az, a golyósornak csapódva, egyetlen felületi érintkezésen alapuló, közvetlen fizikai kölcsönhatás impulzusa által közvetíti a második golyónak azt az erőhatást, amit a lendületébe invesztáltunk. Ez az impulzus, végigfut a teljes golyósoron és az utolsó golyó lendületét fogja előidézni. Mert az utolsó golyó, a további impulzusátadás hiányában, a saját kilendülésére használja, az utolsó előtti golyótól kapott impulzus erőértékét. Ilyen módon, éppen ugyanannyira fog kilendülni, mint amilyen lendülettel az első golyót felruháztuk.
Ha pedig két, három, vagy éppen négy golyóval kezdjük a folyamatot, akkor két, három, vagy éppen négy golyó fog kilendülni a golyósor hullámzás jellegű folyamata végén. Szigorúan megtartva ez által, a hatásmegmaradás törvényét. Így a longitudinális jellegű mágneses hullámokban, az oszthatatlan alaptömegek, egy-egy ilyen „végtelen” hosszú „golyósort” alkotnak. Amelyben a rezgési szintű hatásmegmaradás törvénye uralkodik. Az utolsó oszthatatlan „golyó” kilendülése pedig, mágneses torlónyomással terheli azt, amivel közvetlen fizikai kölcsönhatásban áll éppen.
A folyamatos mágneses alapú torlónyomás, minden elektromos anyagi részhalmazt egyformán terhel. Mégpedig, azok kialakult tömegei alapján. Ennél fogva, a kozmikus szintű mágneses torlónyomás, mindig az anyagi tömegek felé fejti ki a hatását. Éppen úgy, mint a gravitáció tömegvonzáson alapuló jelensége. Továbbá, az anyagi minőségekre gyakorolt mágneses torlóhatása, az adott égitestek tömegméretével tökéletesen arányos. Így a gravitáció jelenségét az én véleményem szerint, nem a misztikus „tömegvonzás” idézi elő. Amelyben a tehetetlen tulajdonságot képviselő passzív tömeget, a gravitáció vonzási szinten aktivizálja. De nem is a „téridő” képzeletbeli görbülete. Ahol az idő, éppúgy dimenzionált lett, mint a tér három kiterjedése. Hanem az én véleményem szerint, az Univerzum kozmikus szintű mágneses hullámainak a folyamatos torlónyomása tartja fenn. Ami minden anyagi tömegre, arányosan fejti ki a hatását.
A mágneses alaphalmaz tehát mozgási, létezési teret biztosít, a belőle és benne megnyilvánult, összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára. Amit az égitestek képviselnek. A csillagok, a bolygók és azok holdjai. Mint az Univerzum megnyilvánult „atomjai”. Úgy is mondhatnám, hogy ezek az égi megnyilvánulások, a meg nem nyilvánult, azaz teljesen láthatatlan mágneses alaphalmazból származtathatók. Ha pedig, teljesen elbomlanak, akkor ugyanolyan egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegekké esnek szét újra, mint amilyenek által megnyilvánultak, mint összetett szerkezetű anyagi minőségek. Ez az annihiláció folyamata. Ami szétsugárzást jelent.
Az Univerzumot tehát, a mágneses alaphalmaz képviseli. Mint szubjektív valóság. Amelyben megnyilvánultak az elektromos tulajdonságú anyagi részhalmazok. Ilyen a mi Földünk is. Ha pedig, felfelé haladva a légterünkben, elhagyjuk a bioszféránk anyagi szerkezetét, akkor a bolygó és csillagközi térbe kerülünk. Az űrbe. Ami már, az anyagi minőségektől mentes, mágneses tér. Így a benne haladó hullámok, éppúgy terjedhetnek, csak számunkra teljesen láthatatlan módon. Mint kizárólag, mágneses hullámok. Majd fényhatássá alakulnak, a légterünk anyagi minőségeiben kialakított elektromos hullámok segítségével. Így a fény számunkra, a láthatatlan mágneses hullámok által gerjesztett, elektromos hullámokként érvényesül a légterünkben. Ha a látható fény spektrumába esik az elektromos hullám. Így a fény látható hatását, az elektronok mágneses hullámok által gerjesztett elektrosztatikus erőterei közvetítik felénk.
Így a „sötét anyag” szerintem, se nem sötét, se nem anyag. Mert az anyag alatti egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegek teljes közege alkotja. Mint egy olyan egységes alapközeget, amelyben az anyagi minőségek létezhetnek. Így a láthatatlan jellegénél fogva, sötét eleve nem is lehet. Viszont, az elektromos anyagi részhalmazokra gyakorolt induktív hatása, többféle jól viszonyítható jelenségnek biztosít lehetőséget.
Az atomokat, az atommag és a körülötte keringő elektronok alkotják. Amelyek együttes tömege, a teljes atomtérfogatnak, csupán az egy tízezred részét teszik ki. Az atomot tehát, teljesen üresnek tekintik a tudósaink. Mert nem látható bennük semmi. De az én véleményem szerint, az atomok belsejét is, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei töltik ki. Éppen úgy, mint ahogyan az atomok által kialakult anyagi struktúrákat. Azok rács és kristályrács alapú szerkezeteit. Továbbá a folyadékok és a légtér atomos és atomok közötti tereit. Mert számomra, az elektronok például, teljesen elképzelhetetlenek, az ő elektrosztatikus erőtereik nélkül. Akkor is, ha az atommagok körül keringenek.
Vagyis, az objektívként megismert anyagi valóság, objektív és szubjektív egy időben. Elektromos és mágneses egyszerre. Ezért lettek az anyagi jelenségek „elektromágneses” tulajdonságúak. Maxwell óta. Vagyis, olyan elektromos anyagi jelenségek, amelyek mágneses okokra vezethetők vissza. Közöttük pedig, folyamatosan fennáll az induktív viszony.
Az induktivitás jelensége pedig, éppen azon alapszik, hogy az elektronok elektrosztatikus erőtereit is, az oszthatatlan alaptömegek építik fel. A hozzájuk éppen közelebb álló oszthatatlan alaptömegekből. A mágneses erőtér és az elektronok elektrosztatikus erőterei között az a különbség, hogy a mágneses erőtér mindig lineáris. Azaz, a mágneses hullámoknak köszönhetően, egyenes irányú benne a hatásterjedés lehetősége. Míg az elektronok elektrosztatikus erőterei, mindig centrálisak. Mert hűségesen követik, az elektronjaik megszerzett keringő és forgó mozgását. Ezért a hatásterjedés bennük, szinuszos alakot ölt. Így a kétféle erőtér, ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül, mindenképpen egymás ellen fog munkálkodni.
Ha pedig, az elektronok elektrosztatikus erőtereit is, az egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegek építik fel, akkor elképzelhető az is, hogy milyen parányok lehetnek azok. A nagyon kicsike méretű elektronokhoz képest is. Számomra elképzelhető az is, hogy az „axion” nevű részecske, amit jóval kisebb tömegű részecskének képzel el a tudomány, mint az elektron, és a sötét anyag alkotóelemét vélik benne, a kérdéses oszthatatlan alaptömeg. Mint a „sötét anyagot” felépítő részecskék egységnyi méretű alaptömege. Ami valójában, az Univerzum mágneses alaphalmazát alkotja.
Ebből adódóan, az induktív viszony, két irányú folyamat. Mert a kétféle erőtér, folyamatosan hatást gyakorol egymásra. Megpróbálják egymás mozgási kényszerét a másik erőtérre erőltetni. De az egyensúly közöttük, csak relatív módon valósulhat meg. Ezért a mágneses aktivitás, elektromos változásokat okoz. Ami befolyásolhatja az anyagi struktúrák kialakult halmazszerkezetét. Míg az elektromos változások, mágneses hatásokat eredményeznek. Gyakorlatilag, másodlagos jellegű mágneses hullámokat alakíthatnak ki, mint rezonátorok. Így az indukció tulajdonképpen, két irányú transzformációt valósít meg a kétféle erőtér között. Modulálja a mágneses hullámok informatív értékét, és így elektromos formációt alakít ki. Míg a frekvencia által közölt energia, az elektronok elektrosztatikus erőterein keresztül, elektromos erővé válik, az induktív viszonyban érintett anyagi részhalmazban.
Ez az induktív viszony, a kétféle erőtér között éppen úgy működik, mint a gépjárműveinkbe épített robbanómotorok. Ahol az egyenes irányú, lineáris mozgást végző dugattyúk ereje, centrális irányú forgómozgást alakít ki a főtengelyre vetítve. Így a lineáris felépítésű mágneses erőtér, folyamatos forgómozgást tart fenn, az elektronok centrális felépítésű elektrosztatikus erőtereiben. Szinuszos jelleget öltve az elektronjaik számára, az induktív folyamatban.
Az égitestek anyagi minőségeinek az elektronjai is, szükségszerűen elektrosztatikus erőtereket tartanak fenn. Elektromos mezőt képezve, az égitestek anyagi minőségei körül. Amelyekben a hatásterjedés iránya nem lehet lineáris, hanem csak centrális jellegű. Ezek a láthatatlan elektromos mezők, folyamatos induktív viszonyban állnak, az Univerzum mágneses erőterével. A kozmikus szintű mágneses hullámok torlónyomásával, folyamatosan fenntartva azok, forgó és keringő jellegű mozgásformáit.
De az égitestek, egymás elektromos erőtereit is érzékelik. Ilyen módon, egyfajta elektromotoros jellegű galaktikus mozgásformákat kialakítva az égi objektumok között. Amelyben az égitestek, periodikus módon keringenek. A folyamatosan visszatérő keringésük e miatt, csupán kozmikus jellegű rezgésnek minősül. Amelyben az égitestek egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik. Ezért a galaxisokban kialakult kozmikus szintű perioditás, állandónak mondható.
Az égitestek körül tehát, az oszthatatlan alaptömegek keringő mozgást valósítanak meg, miközben elektromos erőteret alkotnak. A mágneses erőtér nyugalomban lévő oszthatatlan alaptömegeihez képest. Így a mozgásban lévő elektromos erőtér, értelemszerűen megváltoztathatja a fényhez való passzív viszonyát is. Mégpedig olyan módon, hogy az oszthatatlan alaptömegek által felépített elektromos erőterekben a fény, szinuszos jelleggel képes csak terjedni. Ilyen módon, a fényelhajlás látszatát keltve a szemlélőben. Akár több irányú elhajlási látszatot is produkálva. Egyfajta kozmikus szintű „lencsehatást” eredményezve a megfigyelt égitest körül. Amit az égitest után lévő lineáris felépítésű mágneses tér, már egyenes irányban közvetíthet tovább. Teljesen zavartalanul.
A sötétnek nevezett anyag szerintem, nem más, mint az Univerzum mágneses alaphalmaza. Ami teljesen kitölti a helyet. Mozgási, létezési teret biztosítva a belőle kialakult, megnyilvánult, összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára. Aminek a mennyisége, csupán 4-5 %-ot tesz ki az Univerzumban. A többi teret, a mágneses alaphalmaz képviseli. Akkor is, ha „sötét anyagnak” és „sötét energiának” nevezzük.
A sötét anyag fogama tehát, a tudomány azon szellemi sötétségére utal, hogy észlelik ugyan az induktív eseményeket, de nem képesek azokat érdemben értelmezni. Mert, teljesen láthatatlanok azok. Csak az induktív hatásukat lehet észlelni. Ha azonban, ezt a „sötétnek” nevezett „anyagot”, a mágneses alaphalmaz alkotja, amit az Univerzum tovább már oszthatatlan egységnyi méretű alaptömegeinek a teljes közege épít fel, akkor ez a „sötétség” azonnal feloldódik az elménkben. Mert „fény” derülhet végre, a nagy kozmikus titokra. Amit a sötét anyag fogalma takar.
Matécz Zoltán
2022.12.29.
