Sötét energia.
Sajnos, az energia mibenléte, még nem teljesen tisztázott a fizika tudományában. Mert az a tény, hogy helyzeti energiaértékkel ruházzák fel a nyugalomban lévő anyagi testeket, és mozgási energiaértékkel a mozgásállapotban lévőket, még egyáltalán nem utal arra, hogy tulajdonképpen, mi is az energia. Még akkor sem, ha ez a kétféle energiaérték, tökéletesen egymásba számolható matematikai mennyiség. Így az energiát, egyszerűen munkavégző képességnek tartja a fizika tudománya. De az erő is munkavégző képesség ám a fizikában. Mégsem nevezzük energiának. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi a különbség az erő és az energia között, ha mind a két hatás munkavégző képességnek minősül?
Szerintem, az abszolút Létezés, eleve kétféle valóságon nyugszik. Az objektívnek értékelhető elektromos anyagi valóságon, és a vele ellentétes, szubjektívnek nevezhető, mágneses valóságon. Míg az objektív anyagi valóságot, az összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségek részhalmazai alkotják, addig a mágneses valóságot, az Univerzum egységnyi méretű, tovább már valóban oszthatatlan alaptömegeinek a tejes közege építi fel. Mint az Univerzum mágneses alaphalmazát. Ebben a mágneses alapközegben, az oszthatatlan alaptömegek egyensúlyi helyzete nem biztosított. Mert nincsen nekik sem stabil felfüggesztésük, sem fix alátámasztásuk. Ezért, az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan csak keresve, egy állandóan rezgő mátrix rendszer egységes közegét alkotják. Amelyben a szervezett együttes rezgéseik miatt, mágneses hullámok alakulnak ki.
Az én személyes véleményem szerint, az Univerzum mágneses alaphalmazában kialakuló, kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciái közvetítik az energiát. A hullámhossz által meghatározott egyenes vonalvezetés mentén. Ezek a mágneses hullámok ugyanis, longitudinális felépítésűek. Azaz lineáris jellegű, egyenes hullámok. Amelyekben a frekvenciát felépítő erőimpulzus sorozatok, egymás után épülnek fel, a hullámhossz által meghatározott egyenes vonalon. Ezeket az egymás után felsorakozott erőimpulzus sorozatokat, mindig több oszthatatlan alaptömeg alkotja. Ezért a tudomány, az energia elég jól mérhető egységnyi adagjaként értelmezi. Amit kvantumokként határoztak meg. Ilyen mágneses frekvenciát alkotó erőimpuzus sorozat, a fény kvantuma is.
A kvantum tehát, a kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciáját alkotó olyan egyetlen erőimpulzus sorozat, amit több oszthatatlan alaptömeg képvisel. Így a kvantumok, nem száguldoznak a mágneses hullámokban, hanem csupán egymás után felsorakozva alkotják a hullám frekvenciáját, és együtt rezegnek. Ilyen módon, az energia hatását közvetítik a kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciáiban, a hullámhossz által meghatározott irányba. A fény kvantuma is ilyen erőimpulzus sorozat. Így az energiát, a mágneses hullámokban együtt rezgő, erőimpulzus sorozatok folyamatossága közvetíti. Mert az erő, egyszeri impulzus által közlődik. Valamint, a fix állapotot biztosító egyensúly felbontása érdekében munkálkodik. Míg az energia, az erőimpulzus sorozatok által, folyamatos erőhatás közvetítési módnak minősül, a mágneses hullámokban. Ilyen módon, mindig az egyensúly kialakítása érdekében végez induktív munkát. Még ha azt, relatív módon képes megvalósítani, akkor is.
A mágneses hullámok úgy működnek, mint Newton soros ingája. Ahol egy hosszú sorban vannak külön fonálra felfüggesztve a golyók egymás után úgy, hogy egymáshoz érnek. Ha az első golyót kilendítjük, akkor az egyetlen, közvetlen felületi érintkezésen alapuló impulzus által fogja közvetíteni azt az erőértéket, amit a kilendítésére használtunk. Ez az impulzus, hullám szerűen végigfut a teljes golyósoron. Majd a golyósor végén, az utolsó golyó kilendülését fogja előidézni. Mert az utolsó golyó, a további impulzusátadás lehetősége nélkül, a saját kilendülésére fogja használni azt az erőhatást, amit az utolsó előtti golyó impulzusától kapott. Ilyen módon, éppen annyira fog kilendülni, mint amilyen lendülettel kezdtük a rezgési folyamatot az első golyóval. Szigorúan megtartva a hullámszerű mozgásban, a hatásmegmaradás törvényét.
Ha tehát, Newton törvényei alapján, az erő egyszeri felületi érintkezésen alapuló közvetlen kölcsönhatási forma által közlődik, miközben objektív munkát végez, addig az energia, a mágneses hullámokban, folytonossá vált hatásközvetítési módnak minősülve végez szubjektív munkát. Úgy is mondhatnám, hogy az erő, objektív munkavégző képesség, míg az energia, szubjektív munkavégző képességnek minősül. Na, már most, nyugodtan elképzelhető az, hogy ha az energia mibenléte, ilyen „sötét” ma még a fizikusaink számára jelenleg is, akkor milyen sötét lehet, maga a „sötét energia”?
A kozmikus szintű mágneses hullámok, mágneses erőtérré változtatják az Univerzum teljes mágneses terét. Amelyben minden mágneses hullám, mágneses torlónyomást gyakorol minden olyan közegre, amellyel közvetlen fizikai kölcsönhatásba kerül. Így az elektronok elektrosztatikus erőtereire. Illetve, az azok által felépült elektromos erőterekre. Amelyekkel folyamatos induktív viszonyban áll.
A sötét energia gondolatát, az Univerzum folyamatosan gyorsuló tágulása hozta felszínre. De a tágulás valós folyamata, csak a galaxisok között észlelhető. Maguk a galaxisok, periodikus forgómozgást valósítanak meg. Egy-egy közös elektromos egységet alkotva. Így, közös tömegközépponttal rendelkezve. Míg a galaxisok, egymástól jóval távolabb helyezkednek el, különböző sajátságos elektromos terekkel rendelkezve. Különböző galaktikus tömegközéppontokat képviselve. Így a kozmikus szintű mágneses torlónyomás, amit a mágneses hullámok reájuk kényszerítenek, egymástól távolodó gyorsulást eredményez számukra. Mert, teljesen különböző tömegközéppontú galaxisoknak minősülnek azok.
Mivel a csillagászok, mindig a múltba tekintenek, amikor a távoli galaxisok képét szemlélik, ezért nem azt észlelik, ami éppen most zajlik ott a távolban, hanem azt, ami régen történt ott. Csak a fény által közvetített információ, éppen most ért el hozzájuk. Ez persze, azt is jelenti egyben, hogy a viszonyítás pillanatában, akármi is történhet most éppen, az észlelt távoli galaxisok helyén. Csak az nem, amit éppen látnak. Ebből kifolyólag, a tágulás látszatát az, a mentális „időzavar” képezi, ami a távoli galaxisok között nyilván fennáll. Mivel azok fényévekben meghatározott egymástól való távolsága években, évtizedekben, évszázadokban, évezredekben, évmilliókban mérhető. A távolságuk függvényében. Valós egyidejűségről beszéni tehát, teljesen értelmetlen dolog. Így a csillagászaink, valójában kozmikus „történészek”, csak ezt hajlamosak néha elfelejteni.
Az Univerzum ugyanis, mágneses szempontból tekintve, zárt rendszernek minősül. Bármekkora is legyen. Hiszen az oszthatatlan alaptömegek, teljesen kitöltik benne a helyet. Mozgási, létezési teret biztosítva ez által, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára. Amit az égitestek jelentenek. Viszont, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok, nyílt rendszereknek minősülnek. Mert a mágneses alaphalmaz számára, nem képeznek számottevő akadályt. Hiszen azok atomos felépítésű struktúráit is, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei töltik ki.
Így a megnyilvánulásuk, éppen azt jelenti, hogy az összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségek, a meg nem nyilvánult, azaz láthatatlan mágneses alaphalmazból alakultak ki, és abban is működnek rezgési szinten. Így a megnyilvánulásuk során, relatív hiányt képeznek a mágneses alaphalmazban. Ez okozza, azt a kozmikus szintű vákuumhatást, amit a „sötét energia” képzeletbeli hatásának tulajdonítanak. De a kozmikus szintű mágneses hullámok torlónyomásai, folyamatosan képesek gyorsítani az égitestek mozgásformáit. Mert a kozmikus szintű elektromotoros hatásra kialakult égitestmozgások, a mágneses torlónyomásnak engedelmeskedve, önmagába visszatérő, relatív módon alakult ki. Hiszen a folyamatos gyorsulási kényszere, az égitestek periodikus keringőmozgásaiban valósult meg. Viszont a galaxisok egymáshoz képest, abszolút módon gyorsulnak. Mint különböző tömegközépponttal rendelkező objektumok. Egymástól távolodva.
Einstein képlete szerint, az energiát a tömeggel azonosítják. Egymással teljesen ekvivalens, felcserélhető módon. Csakhogy, ez a képlet nem így működik. Hiszen a benne szereplő fénysebesség négyzete, olyan munkaértéket takar, ami valójában nem a tömeggel azonosítja az energiát, hanem a tömegen elvileg kialakítható végsebesség munkaértékével. Így a tömeg és az energia, állandóan megmaradó tényezők az Univerzumban. Különben, nem is beszélhetnénk, az energia megmaradási törvényéről. Viszont így, az energia megmaradási törvényével párhuzamosan, a tömeg megmaradási törvényét is tudomásul kell vennünk.
Mert a tömeg, továbbra is az anyagi testek tehetetlenségét kifejezni képes tulajdonság. Ami, éppen az erő és az energia munkavégző hatásaival szemben mutat tehetetlen állapotot. Ilyen módon, amikor egymással teljesen megegyező, ekvivalens jelleggel egymásba számolják őket, akkor közben, a kiterjedésükben megnyilvánuló passzív tehetetlenséget és a gravitáció által feltételezett aktív hatóképességet cserélik fel önkényesen.
Így az anyagi megnyilvánulások során, nem vész el a mágneses alaphalmazból a tömeg, hanem átalakul benne. Strukturális szerkezetet vesz fel, amíg összetett elektromos anyagi minőséggé alakul. Mivel azonban, az összetett szerkezetű anyagi minőség, már merőben különbözik az oszthatatlan alaptömegektől, ezért elveszíti a közegében, a relatív egyensúlyos állapotát. Ami addig a rezgését biztosította. Majd egy másik relatív egyensúlyos állapotot vesz fel. Ami az egyenletes sebességű mozgásában nyilvánul meg. De a perdület miatt, ez az egyenletes sebességű mozgás, elveszíti az egyenes irányultságát. Így önmagába visszatérő mozgásformává alakult, amelyben a relatív gyorsulás lehetősége állandósult. Ez az égitestek centripetális mozgásformáinak az alapja.
A bolygók, látszólagos elliptikus pályán mozogva keringenek a Nap körül. De, mivel a keringésük, csupán kozmikus szintű rezgésnek minősül, ezért ezek valójában, excentrikus jellegű mozgásformákat valósítanak meg a csillagrendszerükben. Ehhez hasonlóan mozognak a csillagok is a galaxisaikban, egymáshoz képest. Viszont a galaxisok már, mint önálló tömegközépponttal rendelkező csillaghalmazok, egymáshoz képest végeznek ilyen excentrikus jellegű keringőmozgásokat. Mivel azonban, ezek a mozgások már fényévek sokaságában mérhető csak, ezért az időben megvalósuló különbözőségük, térbeli különbözőséget vetít reájuk. A folyamatos tágulás látszatát keltve. Mivel az excentrikus mozgásformáikat, csak évmilliók múlva lehetne igazolni.
Mert a galaxisok egymáshoz viszonyított mozgásformáit is, a reájuk ható kozmikus szintű mágneses hullámok torlónyomása határozza meg. Éppen ugyanolyan formában, mint ahogyan egyetlen galaxis mozgásformáit is. Az őt alkotó csillaghalmaz mozgásformáival együtt. Vagy éppen, a Naprendszerünk bolygóinak és holdjainak az égi jellegű mozgásformáit. Amit innen, a Föld felszínéről szemlélhetünk. Tejesen egyidejűnek látva benne a keringési folyamatokat. Holott, minden égitestnek és minden galaxisnak valójában, más és más a keringési ideje van. De mi, a saját időrendünkhöz igazítjuk azokat. Amit a Föld, a Nap és a Hold egymáshoz viszonyított sajátságos mozgásformái határoznak meg.
Vagyis, a mágneses alapú energia működtet minden anyagi minőséget az Univerzumban. Az energia, amiből csak egy van. De az állandóan megmaradó tényező is marad. Akkor is, ha az összetett szerkezetű elektromos anyagi világ objektív valóságában, többféle megjelenési formát ölt. A folyamatosan fennálló induktív viszonynak köszönhetően.
Matécz Zoltán
2022.12.29.
