Áramlás.
Alapvetően, kétféle áramlás létezik. Objektív és szubjektív áramlás. Objektív áramlásnak nevezzük azt, amikor egy közeg alkotórészei, egy irányú haladó jellegű lendületes mozgást végeznek. A kezdeti egyenletes sebességű lamináris áramlás, az egyre csak gyorsuló tempója miatt, előbb-utóbb átvált turbulens áramlásba. Amelyre az örvényképződés a jellemző. Sokszor elég, ha az áramlási keresztmetszet néhol csökken az áramló közegen belül. Így az egy irányú áramló mozgás egyre gyorsabb lendületével, nem képes a teljes közegkeresztmetszet lépést tartani. Ahol az áramló közegrészecskék sebessége megnövekszik, ott a közegnyomás gyengül. Így a közegellenállásnak köszönhetően, centrális irányú forgómozgásokat alakít ki, a saját áramló közegükben. Ez az örvényképződés, a víz aktív közegeiben éppúgy kialakulhat, mint a légtér áramló közegeiben.
Az objektív áramlás tehát, sugárzásnak minősül. Ahol a közeg áramló résztömegei, saját lendületükkel haladva, önmaguk közvetítik azt a hatást, ami a haladó mozgásukat előidézte. Így a közeg áramló részecskéi, maguk végzik el azt az objektív munkát, amire a közvetlen felületi érintkezés által megvalósuló kölcsönhatásuk alkalmával, lehetőség nyílik számukra. Éppen olyan módon, mint ahogyan, egy sörétes puska sörétjei áramlanak nagy erővel a légtérben. Vagy éppen, a slagból kiáramló vízsugár. Amelyek áramlása közben, a levegő közegellenállásának köszönhetően, előbb-utóbb megszelídülnek és a földre potyognak az áramló közeg különálló részecskéi.
Szubjektív áramlásról pedig, akkor beszélhetünk, amikor a közeget alkotó résztömegek egyhelyben maradnak ugyan, az egyensúlyi helyzetük számottevően nem változik, mert csak rezegnek azok. A szervezettnek minősülő együttes rezgéseik által pedig, a közegükre jellemző hullámokat alakítanak ki. Ezekben a hullámokban pedig, nem a közeget alkotó részecskék sugár irányú áramlása valósul meg, hanem a hullámok által, csak a rezgési szintű részerő hatásaik áramlanak. Vagyis, az energia. A kialakult hullám hullámhossza által meghatározott egyenes irányba. Miközben a hullámot kialakítani képes közegrészecskék, csupán egyhelyben rezegnek.
Így alapvetően kétféle szubjektív áramlást megvalósító hullám létezik. A hosszanti irányú és lineáris szerkezetű, egyenesen terjedő longitudinális hullámok, és a szintén egyenes irányba terjedő, de kereszt irányú tranzverzális hullámok. Amelyeknek, a terjedési irányukra merőleges oldalirányú kiterjedései miatt, szinuszos jellegük van. Ezeket a váltakozó irányú szinuszos kiterjedéseket, amplitúdónak hívják. Így a periodikus módon váltakozó amplitúdók rajzolják fel, a szinuszhullám görbe ábráját, egy arra megfelelő koordináta rendszeren.
A hullámterjedés kifejezés, elég szerencsétlenül hangzik. Mert valójában, nem a hullámok terjednek, hanem általuk csupán, azok a rezgési szintű erőhatások áramlanak, ami rezonátorként kialakította és fenntartja a rezgésüket. Így a haladó és az állóhullám kifejezések is sántítanak egy kissé. Mert a haladóként értelmezett hullámok sem haladnak valójában, csupán nem észlelhetjük a végüket. Így bennük, a rezgési szintű hatások, nagyobb távolságra képesek terjedni. A vég nélküli jellegük miatt, előbb utóbb lecsengenek, elhalnak a saját közegükben. Éppen a rezgést csillapítani képes közegellenállásnak köszönhetően. Ha a rezonátor rezgést okozó hatását, a közegellenállás fel tudja emészteni.
Miközben az állóhullámok, két meghatározott pont között alakulnak ki, aránylag rövid távolságokon belül. Mint például, a hangszerekben. Így a hangszerekben kialakult állóhullámok, olyan rezonátorokként funkcionálnak, amit mi magunk hozhatunk működésbe. Megrezegtetik a hangszereket, és azoknak az anyagi minősége alapján szólaltatják meg őket. Amely zenei hangok, a légtér anyagi közegében terjedhetnek. Mint longitudinális jellegű lineáris hanghullámok. A légtér minden lehetséges irányába.
Longitudinális jellegű egyenes, azaz lineáris hullámok alakultak ki, az Univerzum mágneses terében is. Kozmikus szintű mágneses hullámokat alkotva. Amely hullámoknak a vivőközegét, az Univerzum egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegei építik fel. Amelyek az atomoktól, legalább tízezerszer kisebb méretűek. Így az általuk kialakított mágneses frekvencia által közvetített energia hatása, mindig a hullámhossz által meghatározott egyenes irányban terjed. Egyfajta, egy irányú „hatáspumpaként” funkcionálva. Így a sok kozmikus szintű mágneses hullám, mágneses erőtérré alakította, az Univerzum teljes mágneses alaphalmazát. Mágneses torlónyomással terhelve ez által, minden elektromos jellegű anyagi erőteret, amivel csak induktív viszonyba kerülhet.
A szinuszos jellegű hullámok esetében, az interferencia jelensége arra utal, hogy a különböző hullámok amplitúdója által biztosított hullámhegyeiknek a találkozásai, illetve a hullámvölgyeiknek a találkozásai helyein, hatáserősödés alakul ki. Miközben a hullámhegyek hullámvölgyekkel való viszonyában, hatásgyengülés valósul meg. Hasonló a helyzet a longitudinális hullámok esetében is. Ahol a frekvenciális jellegű sűrűsödések vagy a ritkulások találkozásainak a pontjain, a hatások összeadódása tapasztalható. Míg a különböző hullámok sűrűsödéseinek a ritkulásokkal való viszonylatában, a hatások egymásból való kivonódása valósul meg.
Miközben tehát, a sok kozmikus szintű mágneses hullámok mágneses erőtérré alakították az Univerzum mágneses alaphalmazát, addig a sokféle mágneses hullám, egymással is konfrontálódott. Interferenciális jelleggel hatottak egymásra. Ami a hullámokban terjedő hatásokat éppúgy gyengítette, mint ahogyan erősítette is olykor. Ahol azonban, drasztikusabb mértékű hullámerősítés valósult meg, ott a közösített energia szubjektív áramlása, oldal irányú oszcilláló kilengésekre kényszerítette a hullámokat alkotó oszthatatlan alaptömegeket. Ami az általa érintett oszthatatlan alaptömegek valóságos, sugárzásszerű objektív áramlását indította el. Ez a nagy energiájú objektív áramlás, egyből turbulens jelleget öltött. Ez tette lehetővé, az gömbszerkezetű fúziós objektivizálódást. Az anyaggá szerveződés folyamatát. Az anyagi szintű megnyilvánulást. A meg nem nyilvánult, mágneses alaphalmazon belül. Mert az örvényekben, a befelé ható nyomás, összetett anyagi szerkezetek kialakítását tette lehetővé, az oszthatatlan alaptömegek mágneses alaphalmazában.
Ahol, az ilyen nagy mértékű szubjektív energiaáramlások összeadódása folytán, objektív áramlások turbulens jellegű örvényeinek a formái alakultak ki, ott az áramlásban résztvevő oszthatatlan alaptömegekből, fúziós jelleggel elkezdődött az anyaggá szerveződés folyamata. Mert az oszthatatlan alaptömegek nagy sebességű centrális áramlása, nyomáscsökkenést idézett elő ugyan a mágneses alaphalmazban. De ez a mágneses alaphalmazra jellemző nagymértékű nyomáscsökkenés, a fuzionáló és objektív módon áramló oszthatatlan alaptömegek örvénylő belsejében koncentrálódott. Ezek, a fúziós formában kialakult égitestek lettek a csillagok. Az Univerzum „atomjai”. A bolygókban és a holdakban, a fúziós folyamatok már leálltak. Bár a magjukban, az anyagi elbomlás szerveződésének az aktív folyamata még mindig zajlik. De a kérgüket már befedték az anyag elbomlási folyamatainak, a sokkal könnyebb szerkezetű bomlástermékei. A Földünk felszínén például, kialakítva ez által a bioszféránkat.
Ha az Univerzum mágneses erőterében, ilyen fúziós jelleggel alakulhattak ki az égitestek, és működnek a mai napig is, akkor a tudomány által elfogadott Nagy-Bumm elmélet, nyilván téves. Nincs is abban logika, hogy az Univerzum anyagi minősége, ami az össztérfogatnak csupán a 4-5 %-át teszi ki, egy picike pontban volt összesűrűsödve. Ez a kevés anyagi mennyiség ugyanis, olyan gigantikus méretet ölt ma már, hogy egy pontban elképzelni is képtelenség. Még akkor is, ha esetleg, „energiának” tekintjük az anyagot. Nekem legalábbis, nem sikerült. Majd az a parányi pont felrobbant. Nem tudni milyen külső hatásra, mert ő maga volt a térfogat nélküli energia. Majd ez a felrobbant és anyaggá alakult energia, gömb alakot vett fel, minden megnyilvánult égitesten. Ettől még, Andersen meséi is valóságosabbak számomra.
Ez annak tudható be, hogy a tudomány, még a mai napig sem tudja igazán azt, hogy mi az energia, mi a tér, mi az idő, és mi az információ. Az energiát egyszerűen, csak munkavégző képeségnek értelmezik. Így az energia, mint munkavégző képesség, kénytelen osztozni a munka mértékegységével. Pedig, a munkavégző képesség és az elvégzett munka, nyilván nem lehet azonos fizikai tényező. Legfeljebb arányosak lehetnek egymással.
Ráadásul, az erő is munkavégző képesség, mégsem azonosítható az energiával. Mert az erő, objektív munkavégző képességet jelent, míg az energia, a hullámokban terjedő szubjektív munkavégző képességgel azonosítható. Ami a kozmikus szintű mágneses hullámokban ébred, és az elektromos anyagi hullámokba alakul át induktív módon. Így, induktív munkát végez az elektromos anyagi részhalmazokon. Folyamatosan fenntartva, az objektív anyagi valóságunkban is, a szubjektív hatásáramlás lehetőségét. A közegeket alkotó közegrészecskéinek a valós, objektív áramlásával szemben. Amit a sugárzás jelensége jelent.
A tudomány pedig, folyamatosan összekeveri a sugárzás és a hullámzás fizikai fogalmait. Így például, a „kozmikus háttérsugárzást”, valójában „mikrohullámú kozmikus háttérsugárzásként” értelmezik. Fittyet hányva arra, hogy a sugárzás során, a közeget alkotó részecskék tényleges áramlása valósul meg. Miközben a hullámjelenségekben, a közeget alkotó részecskék, csak egyhelyben rezegnek. Így a szervezett együttes rezgéseik által, az energia hatása terjed, áramlik a közegben. Szubjektív módon megvalósult, hatásáramlási folyamatot megvalósítva ez által.
De hasonló a helyzet a többi hullámjelenséggel is. Mert például, az elektromágneses hullámok spektruma úgy alakult ki, hogy a hullámhossz és a frekvencia ellentétes irányú sűrűsödési viszonyai szerint kategorizálták őket. Így először, a rádióhullámok vannak feltüntetve a spektrumon. Azt követik a mikrohullámok. Majd az infravörös hullámok. Amit a látható fény hullámtartománya követ. A fény hullámtartománya után, az ultraibolya hullámok következnek. Végül pedig, a röntgen és a gamma sugarak vannak feltüntetve egymás után.
Ilyen módon, felteszem a jogosnak látszó kérdést, hogy mit keresnek a röntgen és gamma jellegű sugárjelenségek az elektromágneses hullámok spektrális felosztásában? Ez azért van, mert az elektromágneses jelenségeket, hol hullámjelenségekként értelmezik, hol pedig, sugárzási jelenségeknek határozzák meg. Olykor egy mondaton belül is. Pedig, a vivőközeg áramlását megvalósító aktív objektív sugárzás jelenségét, nem lehet fizikai szinten összetéveszteni, a nyugvó közegben megvalósuló passzív szubjektív hullámjelenségekkel. Amelyekben csak az energia hatása terjed, áramlik aktív módon.
Az a tudományos szakember tehát, aki a hullámjelenségeket sugárzásként értelmezi, vagy fordítva, a sugárzási jelenségeket hullámzásnak magyarázza, valójában nem tudja azt, hogy miről is beszél. Mert az elméjében, a kétféle fizikai jelenség értelmezhetősége, nem tisztult le teljesen.
Itt van például az annihiláció jelensége. Ami egy összetett anyagi részecske és annak az anti-részecskéjével való találkozásakor, kiegyenlítik egymás elektrosztatikus hatását, és teljesen felbomolva „megsemmisülnek”. Ez a megsemmisülés azonban, úgy megy végbe, hogy az összetett szerkezetük, miközben újra oszthatatlan alaptömegekre bomlanak, a mágneses erőtérbe sugárzódik szét. Nagy erővel. Ahol mágneses hullámokat alakítanak ki, a nagy erővel belehatoló oszthatatlanok mindaddig, amíg az áramlási hatásuk meg nem szelídül. Majd felveszik a saját közegükre jellemző alapvető mozgásformákat. Ami teljesen láthatatlan a tudósok számára is. Így teljes „megsemmisülésnek” értékelik.
De az energia megmaradási törvényével párhuzamosan, a tömeg megmaradási törvénye is érvényesül a fizikai folyamatban. Így a részecske és anti-részecske pár annihilációs jellegű szétsugárzódása során, a nagy erővel szétsugárzó oszthatatlan alaptömegek, elnyerik végre azt az egységnyi tömegértéküket, amelyből a fúzió során kialakult az, az égitest jellegű anyagi minőség, amiből végül lebomlottak. Mert a szétsugárzás sem valósulhat meg csak akkor, ha van olyan alapközeg, amibe nagy erővel beleáramolhatnak, a szétsugárzódást megvalósító, oszthatatlan alaptömegekre elbomló tömegek. Az pedig, nem más, mint az Univerzum mágneses alaphalmaza.
Illik szót ejtenem még a fotonokról. A hullámokban terjedő energia legkisebb viszonyítható adagjáról, kvantumáról. Ha az energia, a kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciáiban terjed, egymás után felsorakozott erőimpulzus sorozatok formáját öltve, akkor egyetlen fotont, a frekvenciát alkotó egyetlen erőimpulzus sorozat képvisel. Ezért nincsen a fotonoknak jól meghatározott tömege. Mert a mágneses frekvencia erőimpuzus sorozata alapján, több oszthatatlan alaptömeg együttes rezgését valósítja meg egyetlen foton. A mágneses hullámhossz által meghatározott mennyisége alapján.
Vagyis a fotonok, nem fénysebességgel száguldozó önálló részecskék. Hanem minden foton, a mágneses hullámok frekvenciáit alkotó erőimpulzus sorozatok egyike. Nem végez áramlással járó haladó mozgást, hanem csupán rezeg a longitudinális jellegű mágneses hullámok frekvenciáiban. Ami teljesen láthatatlan számunkra. A fotonok által, csak a hatás terjed fénysebességgel. Látható hatást, csak az induktív okozata eredményez számunkra. Ami elektromos hullám által megvalósult egyszeri felvillanásnak vagy folytonos fényhatásnak minősül. Ha a mágneses hullám induktív hatása, az elektromos hullámok spektrumának, a látható fényt meghatározni képes tartományába esik.
Mert a fény, olyan mágneses hatás, ami induktív módon generálja a légterünk elektromos erőterét. Ez az oszcilláló hatás, olyan rezgésre kényszeríti az anyagi részecskéket, amelyek a látható fény spektrumába esnek. Így egyszeri felvillanást vagy folyamatosan látható fényhatást érzékelhetünk. De a szemünkkel érzékelhető fényjelenségeket, már az anyagi szintű elektromos rezgések hullámai idézik elő.
Az egyszeri felvillanások esetében, a kezdeti jellegű anyagi áramlás, elektromos hullámot idéz elő. Majd az áramlás gyors lefolyású gyengülése után, a fényhatást produkálni képes elektromos hullám hullámhossza és frekvenciája rohamosan csökken. Így csak felvillanásként értékelhetjük a látványt. Ha azonban, a fotonok által biztosított mágneses hullám, stabilis elektromos hullámot tart fenn az anyagi szerkezetű légterünkben, a látható fény spektrumában, akkor a felvillanó fényhatás helyett, folyamatos fényhatást érzékelhetünk. Vagyis, a fény hatásának az áramlása valósul meg, a légtér elektromos hullámaiban. Nem az anyagi részecskék sugárzó áramlása.
Ha a tudományban, az áramlást jelentő sugárjelenségek és a rezgéseken alapuló hullámjelenségek értelmezése letisztul végre, akkor a tudósok, nem fogják összetéveszteni a kétféle áramlást. Mert az objektív áramlás, a közegrészecskék sugárzását megvalósító haladó mozgásával jár. Sugárzásként értelmezve. Míg a szubjektív áramlásban, a közegrészecskék egyhelyben rezegnek csupán. Így hullámot alakítva ki, csak az a hatás terjed általuk, ami a rezgésüket fenntartja.
Matécz Zoltán
2023.03.31.
