Kozmikus tér.
Ahogy egy űrhajó a Föld felé közeledik, a csillag és bolygóközi tér vákuuma felől, úgy eléri a bioszféránk légterének a külső peremét. Tovább haladva pedig, egyre sűrűbb az a légtér, amin át kell haladnia, míg elér a Föld felszínére. Vagyis a légterünk, itt a legsűrűbb szerkezetű, ahol mi élünk. A Föld felszínén.
A bolygó és csillagközi térben, nincsen anyagi minőség. Az anyag nélküli vákuum tere az. Ennél fogva, elektromos tulajdonság sem jellemzi az Univerzum terét. Vagyis, az elektromossággal ellentétben, az kizárólag csak mágneses adottságú lehet. Így az Univerzumban az abszolút Létezés, kétféle valóságra oszlik. A mágneses alapú szubjektív valóságra, és a belőle és benne kialakult, objektív elektromos anyagi valóságra. De az objektív valóság, elektromos és mágneses egy időben. Mert a mágneses valóságból fejlődött ki, összetett atomos szerkezeteket alkotva. Vagyis a tér, nem csupán egy fiktív matematikai modell a valóságban.
Amikor ugyanis, az űrhajó belépett a bioszféránkba, a légterünk külső pereménél, akkor a mágneses teret továbbra sem hagyta el. A kozmikus szintű mágneses térből, a bioszféránk mágneses terébe jutott. Ami azt jelenti, hogy az elektromos anyagok atomi szerkezeteit, ugyanaz a mágneses tér tölti ki belül, mint amelyik a kozmikus szintű mágneses teret alkotja. Így az atomok és az atomok által felépített rács és kristályrács szerkezetek, egyáltalán nem üresek. Mint ahogyan az általuk felépített anyagi részhalmazok sem. Tulajdonképpen, ezért van az elektromos tulajdonságú anyagi minőségeknek térfogata. Mert azt a mágneses teret foglalják el, amelyikben kialakultak.
Egy edényben a teret például, ki lehet tölteni valamilyen szilárd anyaggal, valamilyen folyadékkal, vagy éppen levegővel. De, ha ezeknek az anyagi részhalmazoknak az atomos szerkezeteit is a mágneses tér tölti ki, akkor az edény térfogatát javarészt tulajdonképpen, mégis a mágneses tér tölti ki továbbra is. Mert az atomok szerkezetét megismerve, nyugodtan elmondható az, hogy az atomokat felépítő objektív alkotóelemek össztérfogata, a protonok, a neutronok és az elektronok együttes térfogata, az atomok teljes térfogatának csupán, az egy tízezred részét teszik ki. Vagyis, az atomok anyaginak nevezhető összetevői valójában, csak egy tízezred részét adják a teljes atomtérfogatnak. Ami nyilván azt jelenti, hogy az atomokon belül lévő üresnek vélt tér, nyilván már csak a mágneses tér lehet.
Az elektronok ugyanis, szintén valamilyen alapközegben képesek csak mozogni. Abban és abból képesek csak, a saját elektrosztatikus erőtereiket felépíteni. Amely parányi méretű elektrosztatikus erőterek, hűségesen követik az elektronjaik kialakult forgó és keringő mozgásformáit. Vagyis, az elektronok elektrosztatikus erőtereit, ugyanannak a mágneses alaphalmaznak az alapközege építi fel. Szerkezetük azonban, centrális alakot ölt az elektronjaik körül.
Ezzel szemben, a mágneses alaphalmaz közege teljesen egyenes, azaz lineáris, amíg elektromos hatás nem befolyásolja. Vagyis, a kozmikus teret, az Univerzum oszthatatlan alaptömegeinek az egységes közege építi fel. Az ilyen oszthatatlan alaptömegek, az elektronok méretéhez viszonyítva, legalább ezerszer kisebbek. Így jön ki körülbelül az, hogy az atomokhoz viszonyítva, már tízezres mértékű a váltószám.
Ebből az is adódik azonnal, hogyha az elektronokat a nagy felbontóképességű elektronmikroszkópokkal is alig lehet látni, akkor a mágneses alaphalmaz közegét alkotó oszthatatlan alaptömegek, teljesen láthatatlanok számunkra. Ezért, amikor az égboltot szemléljük éjszaka, akkor a távoli csillagok ragyogása nagyon jól látszik. Mert, bár a fényt elektromágneses hullámnak nevezi a tudomány, de az a bioszféránkon kívüli vákuumban, már csak mágneses hullám lehet. Elektromos jellemzőség nélkül.
Ezért terjed a fény fénysebességgel, a kozmikus teret képviselő vákuumban zavartalanul. A bejövő fényhullám pedig, a légtér egyre jobban sűrűsödő részközegeiben, gyengén lassul, ahogy elektromágnesessé válik. Vagyis, az elektromos tulajdonságú anyag, fékezi a terjedési sebességét. Míg a folyadékokban már tovább gyengül a tempója. Azután, az átlátszónak minősülő üvegekben, a fénysebesség egy harmadát elveszíti a fény terjedési tempója. A többi, nem átlátszó szilárd anyagokon pedig, nem is képes áthatolni. Ezért azokat, a sűrűségük szerint melegíti fel. Mert az elektronjaikat számukra természetellenes mozgásra kényszeríti.
Az elektromos anyagi minőségeket ugyanis, a kozmikus szintű mágneses hullámok működtetik rezgési szinten, induktív módon. Ez az induktív viszony, az atomjaikban valósul meg. Az elektronok elektrosztatikus erőtereire kifejtett induktív hatás miatt. Ha egyéb hatás éri az anyagi minőségek elektronjait, az azonnal befolyásolja az ő stabilis atomi szerkezetük állandó induktív hatását biztosító kozmikus szintű mágneses hullám állandósult munkáját. Így a fényhatás által érintett atomok elektronjai, gyorsabban vagy lassabban fognak mozogni, mint ahogyan azt a létezésüket meghatározó kozmikus szintű mágneses hullámuk előírta. Ami az atomi szerkezeteik felmelegedését vagy lehűlését idézheti elő. Akár olyan mértékben is, hogy azok halmazállapot béli változását is okozhatja.
Az Univerzum oszthatatlan alaptömegei tehát, parányiak az elektronokhoz viszonyítva. Ezek alkotják a kozmikus teret képviselő mágneses alaphalmazt. Azt a mágneses alapközeget, amelyből és amelyben, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok, a csillagok, a bolygók és az ő holdjaik kialakulhattak.
Az Univerzum oszthatatlan alaptömegei tehát, egy egységes alapközeget alkotnak. Amely közegben, egyetlen alaptömeg sincsen fixen lerögzítve vagy stabil módon felfüggesztve. Vagyis, a nyugalmi helyzetüket állandóan keresve, folyamatosan csak rezegnek. Relatív módon egymásra támaszkodva. Ennél fogva, egy egységes mátrix rendszer közegét alkotják. Amelyben az egymással teljesen egyenrangú oszthatatlan alaptömegek, egymást félre tolni vagy félre lökni képtelenek önerőből. Ilyen módon, csak együtt képesek mozdulni. Ezek a kényszerű együttes mozgások valósítják meg a kozmikus szintű mágneses hullámokat a közegükben. Teljesen egyenes irányú, longitudinális hullámok kialakításával.
A kozmikus szintű mágneses hullámok, éppen úgy működnek, mint Newton soros ingája. Ahol az egymás után felfüggesztett golyók szorosan egymáshoz érnek, így mozogni is csak együtt képesek. Ahány golyóval indítjuk a rezgési folyamatot, annyi golyó fog a hullámmozgás végén kilendülni a soros ingán. Szigorúan megtartva a hullámszerű mozgásban, az első impulzus által okozott lendületmegmaradás törvényszerűségeit. Miközben, az általunk lendületbe hozott golyók számszerűsége szerint alakul a hullámszerű mozgás frekvenciája. Amely hullámhatásként, végigfut az ingasoron és ugyanannyi golyó lendületét fogja okozni, mint amennyivel a rezgési folyamatot elkezdtük.
Az Univerzum terében kialakult kozmikus szintű mágneses hullámok pedig, mágneses erőtérré alakították az egész mágneses teret. Amelyben a mágneses hullámok mindig lineárisan, azaz egyenes irányban valósítják meg, a bennük érvényesülő lendületmegmaradás törvényét.
A mágneses hullámoknak két alapvető összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia. A hullámhossznak szerintem, informatív értéke van. Mert az határozza meg a hullám irányát és célját. Míg a frekvencia által, az energia terjed. Mégpedig, a hullámhossz mentén felsorakozott erőimpulzus sorozatok formáját öltve. Amelyek révén, az erőimpulzus sorozatok, folytonos módon közvetítik a rezgési szintű részerő hatásaikat. Ezt a mágneses hullámokban megvalósult és folyamatossá vált rezgési szintű erőhatás közvetítési módot nevezhetjük, az energia áramlásának.
A kozmikus szintű mágneses hullámokban tehát, mindig a hullámhossz informatív értéke határozza meg azt, hogy a frekvencia energiaértéke, milyen mértékű induktív munkát végezhet, az elektromos anyagi részhalmazokon. Amelyeket ennél fogva, valamilyen stabilis ódon viszonyítható egyensúlyos állapotban tart. Ezért az energia, mindig az egyensúly kialakításáért munkálkodik. Ezért lehet méltó ellenhatása a Newtoni erőknek, amelyek mindig az egyensúly felborításáért végeznek csak fizikai munkát. Így már érthető Newtonnak, a hatás-ellenhatásról szóló fizikai törvénye.
Mivel az energiát és annak hatását, szabad szemmel nem érzékelhetjük, ezért a régi tudósok, bűvös cselekedetként vagy Isteni hatásként tisztelték. Ma már azonban, fizikai szinten is meg lehet magyarázni. A nélkül, hogy látnánk. Mégpedig, Newton soros ingájával reprezentálva, mint a mágneses hullámokban terjedő energiahatásokat.
Mivel tehát, az energia, éppúgy erőhatás közvetítési módot képvisel, mint az erő, csak folytonos jelleggel, ezért éppúgy munkavégző képességnek minősül. De az energia folyamatos szubjektív munkája, csupán az anyagi minőségek pillanatnyi létezési állapotait biztosítja. Illetve, mindig azt iparkodik visszaállítani, ha valamilyen objektív erőhatás felborította azt. Míg az erő, objektív munkavégző képességet jelent, addig az energia szubjektív munkavégző képességként értelmezhető. Ami azt jelenti, hogy az erő, egyszeri közvetlen felületi kölcsönhatás által közlődik az anyagi testek felületei között, míg az energia, az anyagi testek elektronjainak az elektrosztatikus erőtereire fejt ki folytonos induktív hatást. Az anyagi testet felépítő atomok minden elektronjára egy időben. Térfogati jelleggel, Azaz, számunkra közvetettnek értékelt módon. Az ő elektronjainak az elektrosztatikus erőtereiken keresztül.
Az elektronok ugyanis, mint az atomok legkisebb objektív építőelemei, a mágneses alaphalmaz közegének, a hozzájuk legközelebb álló oszthatatlan alaptömegeiből építik fel az elektrosztatikus erőtereiket. Amely elektrosztatikus erőterekben az oszthatatlan alaptömegek, centrális módon közvetítik a reájuk terhelt induktív hatásokat. Így a kétféle erőtér, ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül, mindenképpen egymás ellenhatásait képviselik. Ezért a mágneses erőtér és az elektromos erőterek, mindig egymás ellen munkálkodnak. Ezt jelenti az induktív viszony. Amelyen belül, a kétféle erőtér, mindig valamilyen egyensúly kialakítására törekszik.
Így az anyagi minőségek puszta létezése, éppen a reájuk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámokkal való elektrosztatikus egyensúlyuk eredménye. Nem kivétel ez alól, az emberi élet sem. Ahol a reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciája nem más, mint az életünk energiája. Azaz a lelkünk. Amit a reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámhosszunk közvetít felénk. De éppen ugyanígy létezik, minden más élő és élettelen anyagi minőség is. Kivétel nélkül. Az Univerzum kozmikus alapú mágneses terében.
Mivel az erő és az energia, egyaránt munkavégző képesség, ezért a fizikai munka alkalmas azt a viszonyt visszatükrözni számunkra, ami közöttük eleve fennáll.
W = E/t = W * t / t = P * t * t / t = P * t = W
Ebből a fizikai munkára irányuló matematikai képletsorból, az energia valós alapvető képlete is leírható.
E = W * t E = P * t2
Ha pedig, az erő viszonylatából tekintünk a dologra, akkor az energia is felbontható, az ő mágneses hullámában kifejezhető fizikai alkotóelemeire.
F * s = W = E / t = I * s / t = F * t * s / t = F * s
Érdemes még szót ejteni az időről. Mert az energia fix, viszonyítható állapotot biztosít az elektromos anyagi minőségek számára. Amit a P-teljesítmény jelent a képletekben. Amit állandó jelleggel fenn is tart. Ezt látjuk az égen mindig, amikor a csillagokat nézzük esténként. De ez a fix, stabilis égi állapot, csak relatív egyensúllyal tartható fenn. Amelyben minden észlelhető változás látszólagos, relatív csupán. Ami a periodikus módon harmonikus keringőmozgásokban valósult meg. Viszont, ha a pillanatnyi teljesítmény változik erő hatására, akkor már állapotváltozásról beszélhetünk. Amit az energia próbál visszarendezni. Vagyis, szubjektív munkát végez az egyensúly újra kialakítása és fenntartása érdekében.
Ebből adódik, hogy a kozmikus szintű mágneses térben, csak egy pillanat állandósult. Amelyben az égitestek létezését érzékelni tudjuk. Ez az örök pillanat azonban, innen a Földről tekintve, állandósult változásnak hat. Így a saját időérzetünket, az abszolútnak értékelt égi mozgásformákhoz igazítottuk. A Napnak és a Holdnak, a Földhöz viszonyított periodikus mozgásához. De azok hozzánk viszonyított állandósága arra utal, hogy a mi Földünk is benne van ebben a kozmikus pillanatban. Ez alapján szerkesztették meg az órákat. Amelyek folyamatosan járnak ugyan, de mindig csak egy égi pillanatot vetítenek elénk. A pontos időpillanatot mutatva. Így az általunk viszonyítható idő, többféle módon is értelmezhető.
t = E / W t = W / P t = s / v t = v / a t = L / F t = I / F t = Q / I
Ehhez az abszolútnak értékelhető időhöz viszonyítunk minden egyéb relatív eseményidőt. Amelyek az általunk észlelt állapotbéli változások mennyiségére utalnak. Amit már a fizikai szinten értelmezhető munka jelent. Minden ilyen változásnak, kezdete és vége is van. Amely folyamatokra mi emlékezni tudunk. Így a memóriánkban tárolt emlékeink, a múltra irányulnak, míg a terveink a jövőre. De a múlt és a jövő, csak itt és most, a létezésünk jelen pillanatában viszonyítható. Egyik sincsen meg a jelen pillanatában. Csak emlékezni tudunk reájuk.
Ilyen tanult múlt például, a történelem. De a múlt, az csak volt. Nincsen meg a jelen pillanatában. Míg a jövő, az csak lesz. Szintén hiányzik a jelen pillanatából. Ez azt jelenti csupán, hogy a jelenben fenntartott életünket, a múlt tapasztalatai alapján és a jövőbe vetett terveink szerint érdemes élnünk. Itt és most.
Az a tény, hogy mi emberek, hogyan számoljuk a múltat és milyen módon tervezgetjük a jövőt, semmit sem változtat a kozmikus szintű térben megvalósult égi harmónián. Amely csupán, egy állandósult létezési állapotot biztosít az égitestek számára. A kozmikus szintű jelen pillanatában. Ami a kozmikus térben zajlik, relatív egyensúlyos állapoton nyugvó folytonos, abszolút perioditással.
A tér tehát, nem matematikai fikció csupán, hanem mágneses valóság. A bioszféránkon kívül pedig, kozmikus szintű mágneses térként érvényesül. De ez a mágneses tér, nem különül el a bioszféránk anyagi minőségétől sem. Ezért lett Maxwell óta, minden elektromágneses tulajdonságú. De az indukció fizikai szinten jól értelmezhető eseménye arra utal, hogy a mágneses erőerőtér és az anyagi minőségek elektromos erőterei, állandóan hatást gyakorolnak egymásra. Míg az elektromos erőterek, erőt közvetítenek, addig a mágneses erőtér, energiát biztosít. Így minden erőhatással szemben, ugyanolyan mértékű energiahatás lép fel, az egyensúly újra kialakítása érdekében. Mert a kozmikus szintű mágneses erőtér, mindig egyensúlyra törekszik. A bioszféránkon belül is.
Ilyen módon, ha a tudomány által elénk tárt téridőt értelmezem, akkor egy ma is térként értelmezett fiktív matematikai modellt képzelhetek el, az idővel egy közös rendszert alkotva. Vagyis, ha a tér csupán egy matematikai modell, akkor valóságos értéke nincsen. Ilyen módon meghatározni, azaz dimenzionálni, csak matematikai szinten lehet. Az időt negyedik dimenzióként értelmezni pedig, számomra teljesen értelmetlen dolog. Mert az időt, nem lehet derékszögben csatolni, a tér matematikai szinten elképzelt háromdimenziós rendszeréhez. Így az idő, nem képes valós módon meggörbíteni, a tér fiktív matematikai modelljét.
Mivel azonban, szerintem a tér valóságosan is létezik, és az Univerzum mágneses alaphalmazát képviseli ezért, mégis valamilyen viszonyban van az általunk mérhető idővel. Mégpedig, az állandóság kozmikus pillanatát vetítve felénk. Amely állandóságot mi innen a Földről, folyamatosan megvalósuló egyenletes mozgásként éljük meg. A Földhöz viszonyítva, állandó változásként. Ami az általunk elképzelt idő egyenletes terjedését vetíti felénk. A múlt felől, a jelenen át, a jövő felé. Mint abszolútként értékelhető időalap. Így a saját Földi mozgásformáink miatt, amit az égi forgás és keringés jelent, a kozmikusnak értékelhető állandó pillanatot, az idő folyton változó folyományaként értékeljük.
Így téridőt feltételezve, felmerül a kérdés bennem, hogy az abszolútként értelmezett térhez csatolt időt, a kozmikus szintű állandóság jelen pillanata képviseli abszolút módon, vagy az általunk viszonyítható égi változások relatív időérzete? Ha az utóbbi, akkor új kérdésként merül fel bennem az, hogy a relatív múlt, az abszolút jelen vagy a szintén relatív jövő társul-e a térhez?
Tulajdonképpen az a probléma, hogy a tér és az idő fogalmainak a tudományos értékű értelmezése nélkül határozták meg a téridő fogalmát. A térről azt állítják ugyanis, hogy az csak egy matematikai modell. Míg az idő fogalmát keresve, a másodperc egyre precízebb meghatározásával találkozhatunk. De a másodperc, mint az idő egységnyi mértéke, nyilván nem lehet azonos az idővel. Így a téridő elmélete, csupán egy érdekes tudományos gondolat, ami csak arra alkalmas, hogy elfedje előlünk a tér és az idő valós mivoltát.
De a kozmikus tér, valóban is létezik. Mint az Univerzum mágneses alaphalmaza. Amelyet a kozmikus szintű mágneses hullámok, mágneses erőtérré formáltak. Ezekben a mágneses hullámokban vannak azok a kozmológiai állandók, amelyeket a tudomány már megismert. Amelyek, mint kozmikus szintű mágneses paraméterek, precízen beállították, az elektromos anyagi részhalmazok működési, rezgési feltételeit. Majd induktív módon fenn is tartják azokat. Mégpedig, a kozmikusnak értékelhető mágneses térben. Ami a bolygó és csillagközi vákuum terét biztosítja. Továbbá, teljesen kitölti az elektromos anyagi szerkezetek atomjainak a belsejét. Általunk mérhető, viszonyítható térfogatot biztosítva számukra ez által. Az Univerzum kozmikus terében.
Matécz Zoltán
2023.08.06.
