Newton állandó.
Mivel az egyetemes tömegvonzáson alapuló gravitáció elméletének, Newton adott matematikai képletet, ezért az általa használt, de még ismeretlen értékű G-gravitációs állandót ma már, Newton állandónak is hívják. Így Newton, a gravitációs állandó számértékének az ismerete nélkül határozta meg a tömegvonzás lehetséges matematikai képletét. Ez a képlet, a mágneses és az elektromos vonzó és taszító hatásokra is igen jól használható. Viszont, a gravitáció esetében, mégis felmerült bennem egy kis probléma. Míg az elektromos és a mágneses jelenségek esetében, a vonzó vagy taszító okot, az elektromos vagy a mágneses erőterek egymásra gyakorolt induktív hatása idézi elő, addig a tömegvonzás esetében, ilyen erőterekről nem tárgyal a fizika tudománya.
Az anyagi tömegek reális értékét, éppen Newton határozta meg, az m = F/a képletével. Amelynek értelmében, az anyagi testek tömege, az anyagi testek olyan passzív tulajdonsága, amely az anyagi testekre ható aktív erőkkel szemben mutat tehetetlen tulajdonságot. Másképpen fogalmazva a tömeg, az anyagi testek tehetetlen tulajdonsága csupán. Ami azt is jelenti egyben, hogy a kvalitatív erőhatásokkal szemben tehetetlen anyagi testtömeg, olyan kvantitatív tényező csupán, ami az anyagi estek kiterjedésére utalhat csak. Ha pedig, egy anyagi testnek, mégis van valamilyen vonzó vagy taszító tulajdonsága, akkor az, nem köthető büntetlenül az anyagi testek tömegtulajdonságához. Mert az már, valamilyen elektromos vagy mágneses okokkal magyarázható.
A tömeg tehát, az anyagi testek fizikai erőhatásokkal szemben tanúsított tehetetlenségére utal. Ebből kifolyólag, a tömegvonzás gondolata, csupán azt jelenti, hogy az anyagi testek objektív kiterjedésének tanúsít a fizika vonzó hatást. Vagyis, azt állítja a fizika tudománya, hogy a tömeg, vonzó erőhatással bír, csak azért, mert kiterjedést biztosít az anyagi testek számára. De nem az anyagi testre mondja a fizika tudománya azt, hogy vonzó hatással bír, hanem csak a tömegére. Ami továbbra is az anyagi testek tehetetlen tulajdonsága. Amit Newton egyéb axiómái is tökéletesen igazolnak.
A G-gravitációs állandó értékét, száz évvel később, Cavendish fedezte fel. De, még az elektromosság ismerete előtt. Ilyen módon, matematikai értéket biztosítva, a Newton által kigondolt gravitációs állandó számára. Aminek az egyszerűsített értéke, G = 6,67 m3/kgs2 Így a G-gravitációs állandó valójában, egységnyiként használt alapvető erőértéket jelent. Hogy ez hogyan jött ki, azt most ne vitassuk, mert a tudomány elfogadta.
A gravitációs képlet szerint azonban, Fgr. = G * M1*m2 / r2 Vagyis, a gravitációs erő egyenlő, a gravitációs állandó szorozva, a két tömeg kiterjedésének az összeszorzott mértékével, amit a közöttük lévő távolság négyzetével kell elosztani.
Csakhogy, a gravitációs képletekben, a G-arányossági szám valós, de egységnyi értéke, nyilván mindig annyival fog növekedni, amennyi a vele megszorzott tömegek együttes számértéke, amit a távolságuk négyzetével osztanak el. Ez égitestek vonatkozásában, már jóval nagyobb matematikai léptéket biztosít a tömegek számára. Ilyen értelemben véve, a gravitációs képlet mindkét oldala erőértéket képvisel. A bal oldalán, nyilván a gravitációs erő jelenik meg, míg a jobb oldalán, a G-gravitációs állandó egységnyi erőértéke. Amit a gravitációs képletben használt tömegértékek fognak megnövelni számunkra matematikai szinten. A szorzás által.
Ez persze, azt is jelenti egyben számomra, hogy a gravitációs képletben használt tömegeknek, egyáltalán nincsen saját erőértékük. Csupán a G-gravitációs állandóval megvalósított szorzatuk biztosít számukra fiktív, látszólagos erőértéket. Ilyen módon, semmi sem indokolja azt, hogy a képletben használt tömegeknek saját erőértékeik lennének. Vagyis, a gravitációs képletekben valójában, a tömegek mérete, csupán azt határozza meg, hogy a G-gravitációs állandó egységnyi erőértékét, milyen megnövelt mértékben használjuk. Mert maguknak a tömegeknek, valójában nincsen saját erőértékük.
Ilyen módon, a gravitációs képletekben, azért nyerhetnek erőértéket a tömegértékek, mert egységnyi erőértékkel vannak megszorozva. A G-gravitációs állandó egységnyi értékével. Aminek a matematikai értéke 6,67-ként van meghatározva. Ebből kifolyólag, a gravitációs képletekben használt tömegértékek, továbbra sem képviselhetnek erőértéket, a G-gravitációs állandóval való szorzatuk nélkül. Vagyis, a gravitációs képletekben megvalósult matematikai szorzás alkalmával is, tehetetlenül tűrik a vonzó erővel való felruházás fizikai szinten vélt fiktív eseményét.
Most pedig, értékeljük kicsit Cavendish munkáját. Aki matematikai értéket adott a G-gravitációs állandónak. Az Ő fizikai kísérletében, két ólomgolyót használt. Egy nagyobb, 100 kg-os ólomgolyót, és egy jóval kisebbet. Így a két ólomgolyó között kialakult vonzó hatást vizsgálta, a közöttük lévő távolság arányában. Az egymásra gyakorolt elektrosztatikus hatásaik nélkül. Így jött ki számára, a 6,67-es egységnyi mértékű arányossági szám, amire a tudósok már száz éve annyira vártak.
Csakhogy, éppen Newton adott nekünk egy másik képletet is az anyagi testek kvantitatív kiterjedését biztosító tömegek matematikai kifejezésére. Mégpedig, az m = V/ρ összefüggés alapján. Ahol az anyagi testek tömege egyenlő, az ő V-térfogatukba zárt Ró, azaz ρ-sűrűségükkel. A Ró ugyan, egységnyi sűrűséget jelent, amit a térfogattal való szorzat terjeszt ki, a teljes anyagi testre. Ilyen módon, az anyagi test teljes tömegét határozva meg.
Na, már most, ha Cavendish ólomgolyókat használt a G-gravitációs állandó „bizonyításához”, amit a 6,67-es arányszámmal igazolt, akkor a gravitációs képletek, csak akkor lehetnek esetleg igazak, ha minden tömegérték, amit a képletben használnak, ólom sűrűségű. Mert Newton azt állította, hogy az anyagi testek tömege, a térfogatukba zárt sűrűségükkel azonosítható. Ilyen módon, a héliumból álló csillagok sűrűsége, nyilván nem lehet arányos, a G-gravitációs állandó által meghatározott ólomsűrűséggel. Vagyis a számítás, nyilván nem mutathat reális értéket. Mert a számítás szerint, minden égitestnek, ólomsűrűségűnek kellene lennie ahhoz, hogy a G-arányossági szám, ne torzítsa el a várt matematikai szintű végeredményt.
A tömegek tehát, a gravitációs képletekben is, csak a G-gravitációs állandó egységnyi erőértéke alapján nyerhetnek látszólagos vonzódó értékeket. Így a gravitáció jelesége, a tömegvonzás elméletével, valójában nem értelmezhető. Még akkor sem, ha azt egyetemesként értelmezzük. A gravitáció jelensége mégis működik. Akkor pedig, mégis hogyan lehetséges ez?
Az én véleményem szerint, az abszolút Létezés, eleve kétféle valóságon nyugszik. Az általunk is megismert és használt objektív anyagi valóságon, és az azzal ellentétes, szubjektív valóságon. Az objektív valóságot, az elektromos anyagi minőségek képviselik. Míg a szubjektív valóságot, az Univerzum kozmikus szintű bolygó és csillagközi tere biztosítja, ami kizárólag mágneses tulajdonságú. Így a mágneses tér biztosít mozgási létezési teret a benne és belőle kialakult elektromos anyagi részhalmazok számára. Amilyen a mi Földünk is.
Minden elektromos anyagi minőség, a mágneses alaphalmazban alakult ki, annak egységes alapközeget biztosító oszthatatlan alaptömegeiből. Mivel azonban, az elektromos anyagi részhalmazok, az atomokra visszavetethető módon összetett szerkezetek, ezért azok belső tereit is, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei töltik ki. Éppen úgy, ahogyan körülöleli azokat. Így a mi objektívként megismert anyagi valóságunk, elektromos és mágneses egy időben. De, ha felfelé haladva, elhagyjuk az egyre csak ritkuló légterünk határát, akkor a világűrbe juthatunk. Ahol már nincsen elektromos anyagi minőség. Amit anyag nélküli üres vákuum képvisel. Így az már, az Univerzum kizárólag mágneses birodalma.
Az Univerzumnak, ebben az egységes mágneses terében alakultak ki a kozmikus szintű mágneses hullámok. Amelyek, mágneses erőtérré alakították, az Univerzum egész mágneses terét. Mert, az egyenes irányú, longitudinális felépítésű kozmikus szintű mágneses hullámok olyanok, mint az egy irányú hatáspumpák. Amelyek mágneses torlónyomással terhelnek minden összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazt, amivel csak induktív viszonyba kerülhetnek. Ez a mágneses alapú torlónyomás pedig, mindig tökéletesen arányos az égitestek anyagi mennyiségét képviselő tömegértékével. Akármilyen anyagi minőségek legyenek is azok.
Ez a kozmikus szintű mágneses torlónyomás, minden elektromos tulajdonságú égitestre egyformán hat. Az ő tömegértékükkel arányos módon. Valamint, mindig az elektromos anyagi szintű égitestek tömegei felé irányulva. Így az induktív módon megvalósult hatási iránya, tökéletesen megegyezik a feltételezett tömegvonzás hatási irányával. Ami mindig kizárólag a tömegek felé irányul. Mert, mindig az anyagi testek tömegei felé fejti ki az induktív hatását. Valójában azonban, azok elektrosztatikus erőtereit veszi célba. Az anyagi testeken belül is. Ami az égitesteket kitölti és körül veszi. Így, induktív módon fenntartja az égitestek kialakult mozgásformáit. Ami a gyors mozgásuk ellenére is, csupán kozmikus szintű rezgésnek minősül. Mert az egymáshoz viszonyítható helyzetük, a számunkra aktívnak látszó mozgásuk ellenére sem változik számottevően. Ezért az égbolt, állandóan változó, de mégis mindig visszatérő, ciklikus módon mindig megjelenő égi képet mutat számunkra. Harmonikus jelleggel. Ami csupán, égi rezgésnek minősül.
Ebből kifolyólag, a gravitáció jelenségét, az egyetemes tömegvonzás fiktív elmélete, nyilván nem okozhatja. Mert az anyagi testek tömege, továbbra is az anyagi testek tehetetlen tulajdonsága marad. Egy testtulajdonság pedig, nem ruházható fel egyéb tulajdonsággal. Amit jelen esetben, a vonzás tulajdonsága jelent. Ezért nem illett eddig a tömegvonzás elmélete, egyetlen kozmológiai elméletbe sem.
Mert a tömeg-vonzás fogalmát, a passzív tömeg fogalma és az aktív vonzás fizikai jelensége alkotja, nyelvtani szinten. Mint két ellentétes fizikai tulajdonság. Összevonva azonban, igen tetszetősen hangzik ugyan, még akkor is, ha nem lehet igaz. Mert így a tömeg-vonzás fogalma, passzív-aktivitást jelent valójában. Ami egy abszurd fizikai állítás.
Viszont, az általam javasolt gravitációs elmélet, amely a kozmikus szintű mágneses hullámoknak, az elektromos anyagi égitestekre gyakorolt egyetemes torlónyomásáról szól, és az indukció jelenségével értelmezhető, a mágneses erőtér és az égitestek elektrosztatikus erőtereinek a vonatkozásában, minden bizonnyal illeszkedni fog, a mindenség tudományos elméletébe is.
Matécz Zoltán
2023.09.03.
