Időről időre.
Az idő mibenléte, még ma is vitatott a tudományban. Ilyen módon, az idő fogalmának a megértése, időről időre visszatérő téma. Oly annyira, hogy a tudomány minden ágazata olykor, más és más értelemben használja. Ha azonban, az idő fogalmát keressük fizikai minőségben, akkor a másodperc egyre precízebb meghatározásával találkozhatunk az interneten. Amit ma már, a céziumatomhoz köt a fizika tudománya. Annak ellenére, hogy az idő mértékegysége, nyilván nem lehet azonos, magával az idővel.
Ha azonban, a fizika gyakorlatilag megszokott képleteivel értelmezzük az idő fogalmát, akkor egy alapképlet jöhet szóba azonnal. t = W/P Ami azt jelenti, hogy a t-idő egyenlő, a W-munka és a P-teljesítmény hányadosával. Ahol a fizikai W-munka tulajdonképpen, állapotváltozási folyamatot jelent. Míg a P-teljesítmény, éppen azt a pillanatnyilag viszonyítható stabil állapotot biztosítja, amin az állapotváltozást jelentő W-munka elvégezhető, valamennyi t-idő alatt. Ebből kifolyólag, ebben a képletben az idő, éppen annyi részpillanatot képvisel, ahány részállapot béli változás történt a munkavégzés folyamata közben. Mert az egyetlen másodperc, az általunk képviselt viszonyítás alapvető, egységnyi időértékét képviseli. Mint az általunk használt idő legkisebb mértékegységét.
A másodperc tehát, egy származtatott mértékegység. Amit az égi mozgásformák alapján számoltak ki a tudósaink. A Napnak és a Holdnak, a Földhöz viszonyított mozgásformáira alapozva. Az évek, a hónapok, a hetek, a napok, az órák, a percek mértékeit meghatározva. Így a másodperc képviseli az időnek azt a legkisebb természetes mértékegységét, amivel a fizikai képletek számolnak. Ebből következik, hogy a fizika, mindig valamilyen stabil módon viszonyítható P-állapotból indul ki. Aminek a fix állapotán, valamennyi másodpercnyi t-ideig változtatni lehet. Hogy a W-munkát jelentő állapotváltozás fizikai folyamatának a ténye megvalósuljon. Mint valamilyen esemény. W = P*t
Ha pedig, a kiinduló P-állapotra vagyunk kíváncsiak, akkor azt, a P = W/t képlettel lehet kiszámolni. Vagyis, ha a W-munka teljes folyamatát, elosztjuk az állapotváltozásra szánt teljes t-idővel, akkor megkapjuk azt a kiinduló állapotot, amin a munkavégzés ténye változtatott. Ez a t-időegység azonban, éppen annyi másodpercet tartalmaz, amennyi másodpercet az állapotváltozás eseménye vett igénybe. Mert, ahogy a munkavégzés tényszerű eseménye, változtat a P-állapoton az állapotváltozás fizikai folyamatában, úgy minden pillanatnyi részállapot megváltozott részpillanatának, szerepelnie kell a képletben is.
Ebből következik, hogy az állapotváltozás ténye, már olyan fizikai esemény, ami fizikai folyamatként, több másodpercnyi időegységet vesz igénybe. Vagyis, a pillanatnyi P-állapot, egyetlen másodperc alatt viszonyítható. Míg a W-munka állapotváltoztató hatásához, már annyi időegységre van szükség, ahány másodperc alatt kialakul a fizikai folyamatra szükséges állapotbéli változás. Mint fizikai esemény.
Mivel pedig, az anyagi létezés, folyamatosan változásban lévő fizikai események sorozata, ezért a pillanatnyi állapotot, csak az értelmes emberi viszonyítás lehetősége képes realizálni. Ebből kifolyólag, az idő számunkra, a jelenben fix objektív anyagi állapotviszonyok pillanatnyi viszonyításának a mértéke. Amit a másodperc képvisel. Míg a másodperc többszörösei, negatív irányban a múlt eseményeire utalnak. Pozitív irányban pedig, a terveinket képviselő jövőnkre irányulnak. De a megtapasztalt múlt és a lehetséges jövő, csak a jelen pillanatában realizálható az elménkben. Mint éppen most viszonyított mentális események.
Az óráink is mindig, csak egyetlen pillanatot mutatnak. Mindig a jelen pillanatát. Annak ellenére, hogy amíg folyamatosan járnak, az óraszerkezet által végzett fizikai munka eseményszerűségeit vetítik mindig felénk, állandó jelleggel. Amitől elvonatkoztatva, következtethetünk az elmúlt pillanatokra és az elkövetkezendő pillanatokra is. Vagyis, a múlt és a jövő részpillanataira. Mint általunk memorizált vagy elképzelt időhalmazokra. Amelyek, egészen más fizikai állapotokat képviselnek az elménkben, mint a jelenben viszonyított állapotok pillanata.
Így az idő folyamatos jellege, olyan mentális fikció számunkra, amit az anyagi eseményszerűségek folytonossága tett szükségessé. Mert az anyagi minőségek változásai miatt, mi magunk is közvetlen részesei vagyunk a szükségszerű állapotváltozásoknak. Vagyis, az aktuális állapotunk, valóban csak egyetlen pillanatra határozható meg mindig. A VAGYOK kifejezéssel. Mert a vagyok kifejezés, mindig a jelen pillanatára utal. Hiszen, amilyen múltam az emlékeimben felidézhető, az csak voltam. Amilyen elképzelések alapján kívánok változni az életem folyamatában, az pedig, csak leszek esetleg. Így a voltam és a leszek kifejezések, nyilván nem utalnak a jelenlegi állapotomra. Ami éppen most vagyok. Ebben a pillanatban.
A pillanatnyi állapotok másodpercben meghatározható egységnyi időértéke, az állapotváltozás folyamata során halmozódik. Mégpedig, éppen olyan mértékben, ahány pillanatnyi részállapoton megy keresztül a munkavégzés fizikai folyamata. Így minden munkavégzésre használt másodperc, más és más megváltozott, módosult pillanatnyi részállapotot feltételez. Ezért a munkavégzés során, ezekhez a részállapotokhoz tartozó pillanatértékek, nyilván összeadódnak. A munkavégzés fizikai eseményének a teljes folyamat idejét vetítve elénk. De a munkavégzés kezdeti állapotának a pillanatértéke, az állapotváltozást jelentő munka utolsó pillanatához viszonyítva, már múltnak számít. Így a különböző részállapotokhoz tartozó részpillanatok együttesen, a munkára fordított időhalmazt képviselik. Vagyis, olyan pillanathalmazt, amely időtartam alatt, a munkavégzés állapotváltoztató eseménye megvalósult.
Így a munkaidőt jelentő időtartam kifejezés már az időt, pillanathalmazként határozza meg számunkra. Vagyis, a részpillanatok együttes mennyisége képviseli számunkra, a munka állapotváltoztató eseményére fordított teljes időtértéket. Így az idő, amit egyetlen pillanat viszonyított értéke biztosít számunkra, a viszonyításunk jelen aktuális állapotában, eseményidőként jelenik meg számunkra, az állapotváltozásokat jelentő folyamatokat szemlélve. Amit a munkavégzés biztosított. Mint az állapotváltozás fizikai folyamata. Így a másodpercre utaló pillanatnyi, azaz viszonyítási időértéket képvisel a stabil állapot. Míg teljes pillanathalmazt képvisel az állapotváltozás folyamata. De mind a két fizikai időtényezőt, az idő fogalma alatt kívánjuk megérteni. Ez okozza bennünk a mentális időzavart.
Ha pedig, most a téridő elméletét elemezzük, akkor jó néhány kérdés azonnal felmerülhet bennünk. Alapvetően az, hogy az Univerzum teljes terére vonatkoztatva, mi a garancia arra, hogy a földi időszámítás alapegységeiből származtatott eseményidő görbíti meg az összes égitest körül a teret? Vagy másik kérdésként merülhet fel az, hogy az állapotok pillanatnyi időértéke, vagy az állapotváltozásokat képviselő munkafolyamatok időhalmaza szerepel a téridő fogalmában? Vagy, ha folytonosnak tekintjük az időt, akkor a múlt a jelen vagy a jövő képviseli az időt a téridő elméletében? Illetve, az abszolútként kezelt földi időszámítás mértéke, vagy a relatívként értékelhető, általunk viszonyított eseményidő a mérvadó a téridő elméletben? Ha az idő, csak a pillanatnyi viszonyok állapotait viszonyítani képes emberi értelem mentális fiktív terméke, akkor hogyan görbíti meg a teret?
Az idő mibenléte tehát, azért tér vissza időről-időre, mert a tudománynak, még nincsen rá konkrét meghatározása. Konkrét meghatározás nélkül pedig, mindenki úgy értelmezi, ahogy éppen tudja. Na, már most, a fizika tudományában, még a valós tér fogalma sincsen konkrét módon meghatározva. Mert a teret, csak egy matematikai modellnek tekintik. Amiből a tér három egymásra merőleges dimenziója elvileg felvázolható. Geometriai szinten. Ennél fogva, egy fiktív teret, hogyan görbít meg az égitestek jelenlétében, a szintén fiktív idő? Így a téridő elmélete, egy fiktív tudományos elmélet lehet csupán.
Nagyon sok ember él az idő rabságában. Ami azt jelenti, hogy nincsen idő semmire. Ennek az, az elemi oka, hogy az órával demonstrálható időnket, nem osztjuk be helyesen. Sokkal több folyamatot tervezünk be előre, a jövőre utalva, mint amennyi belefér a rendelkezésünkre álló napi időkeretünkbe. Ilyen módon, mindig iparkodni, sietni kell, hogy utolérjük magunkat időben. Pedig, az ésszerű megoldás csak annyi lenne, hogy kevesebbet kell vállalni. A sokkal kevesebb vállalást, időben könnyű túlteljesíteni. Így a sikerélmény is garantált lehet. Bármi mást csinálunk a mellett, az már többletnek számít. Így az már, sikernek számít. Ráadásul, az idő sem fog sürgetni bennünket.
Mert az idő meghatározása során, figyelembe kell vennünk azt a megszokott tényt, hogy a pillanatnyi állapotok viszonyítási idejét, nem kezelhetjük mentális módon úgy, mint az állapotváltozásokat képviselő eseményviszonyok pillanathalmazait. Amit már folyamatosnak értékelhető, fizikai szintű munkaidőnek tekinthetünk. De minden eseményidőnek az alapja, továbbra is a pillanatnyi állapotidőt képviselő másodperc. Amit az óránk éppen mutat. Ha pedig, folyamatosan nézzük az óránkat, akkor az óraszerkezet esemény idejét láthatjuk. Azt az időhalmazt, ami már sokkal több másodpercet foglal magában.
Éppen fordított a helyzet akkor, amikor elmélázunk, vagy elalszunk. Akármilyen hosszú ideig tart az elmélázásunk, mindig csak egy pillanatnak tűnik számunkra. Ha pedig alszunk, akkor csak utólag tudatosodik bennünk az, hogy mennyi időt is aludtunk. Amikor a jól megszokott óránkra pillantunk. Mert elmélázáskor vagy alváskor az időérzetünk megszűnik. Addig az ember, a szellemi aktivitása hiányában, a lelki jelenlét pillanatában tartózkodik. Mert a tudatos viszonyítás hiányában, nem vagyunk képesek a pillanatnyi állapotokat érzékelni. Éppen úgy, ahogyan a körülöttünk zajló események pillanathalmazait sem észlelhetjük, az idő folyományaként. Csak utólag realizálhatjuk a közben kialakult változásokat.
Így a másodperc, az időnek az a legkisebb mértékegysége, ami még alkalmas arra, hogy egyetlen viszonyítási pillanatként értékeljük. Ma már azonban, vannak olyan óráink is, amelyek a pillanat tört részeit képesek szemléltetni számunkra. Az aktuális viszonyítási pillanatnál gyorsabban végbemenő események és folyamatok változási időire utalva. Ami csupán azt jelenti, hogy az egységnyi időt valójában, nem csupán a másodperccel lehet meghatározni. Hanem a másodperctől kisebb időegységekkel is. Így az igen gyors lefolyású fizikai folyamatok méréséhez, olyan órákat használnak, amelyek a másodperctől kisebb időegységeket is képesek mutatni. Mint például, a sporteseményeknél. Ahol a tized és század másodperceket is számításba kell venni. De számunkra a természetes időalap, mégis mindig a másodperc marad. Mert a természetes pillanatnyi viszonyítási képességünk ahhoz igazodik. Mivel, ami ettől gyorsabb lefolyású, azt nehezen tudjuk viszonyítani.
Így az eseményeket jelentő időhalmazok, pozitív és negatív irányban is eltérhetnek, az általunk megszokott természetes viszonyítási pillanattól, amit a másodperc képvisel. De, amíg a viszonyítási képességünk aktuális másodpercét az idővel azonosítjuk, addig a másodperceket igénybe vevő állapotváltozások eseményszerűségeit is, az idő fogalmával határozzuk meg. Észre sem véve azt, hogy a folyamatok időértékei, már időhalmazként jutnak érvényre az elménkben. Mert így szoktuk meg. Amíg ezt a két dolgot nem tudjuk külön kezelni, addig az idő fogalmának értelmezése, időről időre visszatérő probléma marad számunkra.
Mert a pillanatnyi idő, mindig egy éppen viszonyítható fix állapotra utal. Míg az eseményidő, mindig valamilyen állapotbéli változás folyamatára. Mint fizikai munkával meghatározható esemény időhalmazára. De a viszonyítási képességünk pillanatnyi lehetősége, mégis a másodpercet tekinti számunkra természetes időalapnak. Így az idő, az értelmes emberi viszonyítás és a fix állapotokat képviselő stabil viszonyok pillanatnyi mértéke. Amit a másodperc határoz meg. Mint számunkra természetes időalap. Ami csak az elménkben halmozódhat. Mint múltbéli emlék vagy a jövőre utaló terv. A pillanatnyilag viszonyított állapotok ismeretében.
Olyan ez, mint a fotó és a film viszonya. Ahol a fotó, csak egyetlen pillanatnyi állapot látványát rögzítette. Míg a film, sok pillanatértéket magában foglaló látványos folyamatot. A fotót, örökké nézhetjük, mindig ugyanaz marad az állapotértéke. Akárhány viszonyítási értéket képviselő másodpercet szánunk is a szemlélésére. Ha ugyanis, sokáig nézünk egy fotót, akkor csupán, mi magunk csinálunk mentális eseményt a pillanatnyi viszonyítási képességünkből. Ezzel szemben a filmet, folyamatosan kell néznünk ahhoz, hogy megértsük a mondanivalóját. Azaz, minden másodpercben újra és újra viszonytanunk kell a filmben látott eseményeket ahhoz, hogy a történetet folyamatként tudjuk értékelni. Így a film nézésére szánt idő, valójában olyan időhalmazt jelent, amelyben folyamatosan viszonyítottunk. Megállás nélkül, minden másodperc aktuális állapotának a pillanatértékét szemlélve és együtt értékelve.
Ha az égi mozgásformákat tekintjük, akkor azok periodikus jelleggel rezegnek csupán. Mert az egymáshoz viszonyított helyzetük, számottevően nem változik, az egymáshoz viszonyított periodikus keringéseik során. Ezért az égbolton látható csillagképek, állandónak mondhatók. Vagyis, egyetlen pillanatnyi állapotként értékelhetők. Ami az Univerzumban, az örök jelenlét állapotának minősül.
Ha azonban, a Föld keringő és forgó mozgásformáihoz viszonyítjuk őket, akkor a mi mozgásunk folyamatos állapotváltozásait vetítjük az állandó jellegű égboltra. A fixnek értékelhető kozmikus állapotra. Azt az földi állapotváltozást, ami már egy kozmikus esemény folyamataként, sok másodpercnyi időegységet foglal magában. Mint időhalmaz. Amelynek minden általunk viszonyítható állapota, egy-egy másodpercnyi pillanatértéket képvisel. Anyagi jellegű folyamatként azonban, minden viszonyításra alkalmas másodpercet magában foglal. Mint esemény.
Vagyis, a Föld mozgásformáiból vezetjük le a másodpercet, mint egyetlen viszonyítási állapot pillanatnyi, egységnyi mértékét, amit a teljes Földön észlelhető folyamatokra, változásokra akarunk rávetíteni. De, ha időalapként egyetlen viszonyított állapotot tudunk csak viszonyítani, akkor a folyamatokban halmozódó másodpercek közül is, mindig csak azt az aktuális pillanatot értékelhetjük, amelyiknek az részállapotát éppen viszonyítjuk. Mint amikor a filmen nevetünk vagy izgulunk, mert megértettük az addig történt események pillanatnyilag értékelhető összefüggéseit.
Így az idő mibenléte, attól olyan rejtélyes számunkra, mert a pillanatnyi másodpercet is időként értékeljük, és a fizikai folyamatok másodperc halmazait is az idő fogalma alá rendeljük. Annak ellenére, hogy a fizikai folyamatokban a pillanatnyi időértékek, folyamatosan változnak az események állapotbéli változásainak a függvényében. Vagyis, a viszonyítható részállapotokat, folyamatként értékeljük, így a hozzájuk rendelhető viszonyított pillanatok is folyamatossá válnak számunkra. Mint eseményidő. De, ha az időt, a viszonyítási pillanat határozza meg számunkra, amelyben egy adott állapotot értékelünk, akkor bármilyen állapotváltozás folyamata időhúzásnak, időhalmozásnak minősül.
Így a pillanatnyi állapotidő és a folyamatokként kezelhető állapotváltozások idői, nem keverhetők össze egymással. Mert, míg az egyik, egyetlen másodpercet képvisel, addig a mások, csak a másodpercek halmazaként fogható fel. Amely időhalmaznak, minden lineáris módon sokasodó másodperce, más és más állapotot képvisel, az állapotváltozások folyamatában.
Ha tehát, az időt, az emberi értelem pillanatnyi viszonyítási képessége határozza meg és egyetlen másodpercben definiálja, mint alapegységben, akkor a fizikai munkát jelentő folyamatokban változó állapotok, egymást követő másodpercei halmozódnak az elménkben, miközben viszonyítjuk azokat. Így a folyamat aktuális állapotához viszonyítva, az előző állapotok, már a múlt eseményei lehetnek csak. Ami az egy másodpercet jelentő aktuális viszonyítási időnkbe nem férhet bele. Ilyen módon, csak emlékezni tudunk rájuk. Mint a múlt állapotváltozási eseményeire. De a pillanatnyi stabilis viszonyítási állapotból, elképzelhetjük a következő pillanatok részállapotainak az értékeit is. Teljesen tervszerű módon. Így a múlt és a jövő, az állapotváltozásokban való részvételünk során is elkülönül, a pillanatnyilag viszonyítható részállapottól. Ami már természetesen, időben is különbözik.
De, ha az elménk, épp úgy időként határozza meg a jelen viszonyítási pillanatának az aktuális másodpercét és a fizikai jellegű munkafolyamatok másodperchalmazait, akkor időzavarba kerülünk. Mert a jelent, a viszonyítási pillanatunkat, nem keverhetjük össze a múlttal vagy a jövővel. Így el kell döntenünk azt, hogy a jelen másodpercét tartjuk-e időnek, vagy a másodpercek összességét? Csak azért, mert a másodpercek összességében elvileg, bármikor tudunk viszonyítani. Ha abban a folyamatban éppen jelen vagyunk. De a teljes folyamatnak mindig, csak egyetlen pillanatát tudjuk viszonyítva értékelni.
Ahogy az évből le lett fokozatosan bontva alapegységként a másodperc, mint egy időben meghatározott folyamat fix állapotának az alapegysége, úgy a másodperc pillanatnyi alapegységéből, bármilyen állapotváltozást jelentő folyamat újra felépíthető. Ez csupán, egy mentális feladat. Amelyben az elménk, egyszerűen elvonatkoztat, a jelen viszonyítási pillanatától. Mégpedig olyan módon, hogy emlékszik a régebbi állapotok pillanatértékeire. Illetve, elképzeli az elkövetkezendő pillanatokhoz tartozó lehetséges állapotokat is. Tervszerű módon. De teljesen mindegy az, hogy pozitív vagy negatív irányba szemléljük is az időhalmazt, ami egy esemény folyamatához társítható, mindig eltávolodunk a jelen állapot éppen viszonyítható pillanatától.
Olyankor ugyanis, nem a jelen időben kalandozunk, hanem az időhalmazban. Amit a múlt és a jövő lehetősége kínál számunkra. De a múltba vagy a jövőbe, nem tudunk itt és most, semmiféle erőhatást közvetíteni. Így, a múltban vagy a jövőben megvalósítható kalandozásunkat is, csak a jelen pillanatában tudjuk értékelni. Mert emlék vagy terv formájában, csak itt és most értékelhetjük, azokat a részállapotokat is.
Ide tartozik még az időutazás kérdése is. Tulajdonképpen, mindig mentális jellegű időutazásban veszünk részt. Mert az életünk minden egyes pillanatában, képesek vagyunk viszonyítani az aktuális állapotokat. Ilyen módon, azok változásait, minden pillanatban értékelhetjük. Az éppen viszonyított állapot, egy aktuális pillanat másodpercét határozza meg számunkra. Míg a folyamatosan viszonyított részállapotok, éppen azt határozzák meg számunkra, hogy részt veszünk a viszonyítás alatt álló folyamatokban. Azaz, utazunk az időben. Amit pillanatról pillanatra, mindig újra viszonyíthatunk. Ez a mentális utazás, halmozza számunkra a másodpercben meghatározott pillanatokat. Az éppen viszonyított részállapotok lineáris sorrendjében. Halmozva ez által, a tapasztalataink által a múltunkat és a terveink segítségével a jövőnket.
Ha tehát, az időt, a folyton viszonyítható fix állapotok jelen pillanata képviseli, akkor az állapotok változása, időhalmazt produkál számunkra. Mert mindig egy új viszonyítási időpillanat lehetőségét vetíti elénk. De egy változásban lévő állapot újra viszonyítása, egészen új pillanatértéket kíván. A jelen másodperc viszonyítási idejét. Mivel az emlékeink és a terveink által, el tudunk viszonyítani a jelen pillanatától, ezért látszólagos időutazásban vehetünk részt. De ezt a mentális jellegű elvonatkoztatást az elménk, csak a jelen pillanatában képes végrehajtani. Így az időutazás, csak egy mentális lehetőség számunkra. Mert, mindig a jelen pillanatában élünk. Ennél fogva, aki nem hasznosítja maga számára, az aktuális jelen pillanatát, az elveszíti azt örökre. Mert viszonyítani és cselekedni, fizikai erőket hasznosítani, csak a jelen pillanatában van lehetőségünk.
Másképpen fogalmazva a lehetőségek, mindig a jelen pillanatában használhatók ki. Amikor egy állapotváltozáson alapuló folyamat, jó lehetőséget kínál számunkra, akkor kell azt megragadni és részt vállalni benne. Aki azt nem teszi meg abban a viszonyítási pillanatban, az elkésett a lehetőségről is. Ezt jelenti az egyidejűség fogalma. Szerintem, sokan jártunk már így. Majd az emlékeinkben, mint negatív tapasztalat szerepel. Mert utólag már, hiába akarunk élni, az elmúlt pillanat által felkínált lehetőségekkel.
Ilyen aktuális állapotlehetőség számunkra az idő. A jelen pillanata. Ami egyetlen másodpercben határozható meg. Abban a másodpercben, amikor éppen viszonyítunk egy stabil állapotot. Így az időt, vagy a viszonyított állapot aktuális pillanata határozza meg számunkra, vagy pedig, az állapotváltozás folyamata. Olyan ez, mint a nulla szerepe a pozitív és a negatív egész számok halmazában. A nulla, amit a pillanattal értelmezhetünk, nem minősül számnak. Mert a matematika neutrális eleme csupán. Hiszen nem tartozik sem a pozitív, sem pedig, a negatív egész számok közé. Így a jelen pillanata, nyilván nem tartozik sem a múltunkhoz, sem pedig a jövőnkhöz. Hiszen a jelen viszonyítási állapotát határozza meg. Amit az elménk pusztán kiragad, egy állapotváltozást jelentő folyamatból.
Vagyis, attól bonyolult számunkra az idő értelmezése, mert a pillanatnyi fizikai állapotot is idővel határozzuk meg, és a szintén fizikai szintű állapotváltozások tényét is időben kívánjuk kifejezni. Így a fix állapot, és az állapotváltozás eseményének a ténye, összekeveredik az elménkben. Mintha a matematikában, az összes valós számot, a viszonyítási alapot képviselő nullával szeretnénk kifejezni. Ami azonnal matematikai káoszt eredményezne. Vagy a filmekben látható képek teljes halmazát, egyetlen képbe szeretnénk sűríteni. Az állapotváltozást jelentő eseményt, a pillanatnyilag viszonyítható állapotba. Ami abszurdum. Az elménk nem képes elfogadni. Így járt az idő értelmezése is.
Matécz Zoltán
2023.09.11.
