Hőközlés módjai.
A hő, az energia egyik megjelenési formája az objektív anyagi valóságunkban. Így a fizikában a hőátadás, a hőátvitel, a hőcsere, másnéven a hőközlés, olyan termikus folyamat, amelynek során egy fizikai szintű anyagi rendszer, hőt ad át egy másik fizikai szintű anyagi rendszernek. Hőleadás közben, a melegebb anyagi rendszernek a saját belső hőmérséklete, nyilván csökkenni fog. Miközben egy másik, hidegebb anyagi rendszer, felveszi az első által leadott hőt. Ez a hőcserélő folyamat, a két anyagi rendszer termikus hőegyensúlyának a kialakulásáig tarthat.
A hőátadás folyamata, három alapvetően különböző fizikai módon jöhet létre. Az első, számunkra legtermészetesebb lehetőséget, a hővezetés folyamata jelenti. Amit kondukciónak is neveznek. Ez a hővezetési folyamat, egymással közvetlen, felületi módon érintkező anyagi rendszerek között jön létre. Ahol a különböző anyagi testek, mint önálló anyagi rendszerek, felületi szinten érintkeznek egymással, közvetlen módon. Így az anyagi rendszerek atomjai között jön létre a hővezetési jellegű fizikai folyamat.
A második hőátadási lehetőséget, a hőáramlás fizikai jelensége idézi elő. Amit konvekciónak is neveznek. Amit, például folyadék vagy levegő segítségével valósítanak meg. Így a folyadékot vagy levegőt, éppúgy használhatjuk az anyagi rendszer fűtésére, mint ahogyan a hűtésére. Mert a felvett vagy leadott hőt, éppen az áramlásra alkalmas folyadék vagy levegő közege képes szállítani. Majd olyan anyagi közeg felé továbbítani, ahol a hőegyensúly kialakításának a lehetősége fizikai szinten megvalósulhat.
A harmadik hőátadási lehetőséget, a hősugárzás jelenségével magyarázza a fizika tudománya. Amit radiációnak is neveznek. Ezt a hőátadási lehetőséget, az elektromágneses sugárzások valósítják meg. Elsősorban az infravörös és az egyéb fénysugarak. Tulajdonképpen, ezért nevezik a fizika tudományában „hősugárzásnak”.
Írásom mondanivalóját valójában, ez a harmadik hőátadási lehetőség képezi. A hősugárzás fizikai jelensége. Amit az elektromágneses sugárzások hajtanak végre. Csakhogy, az elektromágneses sugárzások, a tudomány mai állítása szerint is valójában, olyan fizikai jelenségek, amelyek valamilyen forrásból eredeztethető módon, egyenes irányba terjednek és egymásra merőlegesen oszcilláló elektromos és mágneses teret hoznak létre. Így a térben, hullám formájában terjednek. Miközben a frekvencia által meghatározható, egymást követő impulzusértékeket szállítanak, a hullámhossz által meghatározott egyenes irányba. Vákuumban pedig, a terjedési tempójuk, éppen fénysebességű. Ezért, közvetítőközeg nélküli sugárirányú áramlásnak tekintik.
Ezeknek az elektromágneses hullámoknak, a 380-780 nm közé eső, meglehetősen szűk hullámhosszúságú tartományait nevezzük látható fénynek. Amelyen belül, minden hullámhossz másfajta színt képvisel. Míg a frekvenciájuk erőssége, az éppen látható fény erősségét határozza meg. Miközben, az összes elektromágneses „sugárzás”, elrendezhető megfelelő hullámhossz és frekvencia tartományokba. Aminek a lineáris módon felvázolt fokozatait, elektromágneses spektrumnak nevezik a fizika tudományában. Az elektromágneses sugárzások fizikáját, az elektrodinamika tudománya tárgyalja. Ezt állítja a fizika.
Az én aggályom az, hogy a sugárzás és a hullámzás, két teljesen különböző fizikai jelenség. Sugárzás esetén ugyanis, egy közeg áramló részecskéi, saját maguk közvetítik azt az impulzusértéket, ami a sugárzásuk haladó mozgására késztette őket. Így például, amikor locsolunk, akkor a tömlőből kiáramló vízsugár vízcseppekre bomlik szét, ahogy távolodik a slagtól. Majd minden egyes vízcsepp, saját maga csapódik be a kölcsönhatási pontba. Ilyen módon közvetítve azt az erőhatást, amit a vízcsapból eredő víznyomás biztosított számukra. Így minden becsapódó vízcsepp, saját maga közvetíti azt az impulzusértéket, ami a víznyomásból eredő lendületét okozta. Közeges áramlásra visszavezethető sugárzási jelleggel.
Ezzel szemben a hullámok, csak valamilyen stabilis közegben alakulhatnak ki. Így a hullámokban, a hullámot alkotó közegrészecskék, egymásnak adják át az impulzusértékeiket és ilyen módon, a nyugalmi helyzetük számottevően nem változik. Mert, csupán rezegnek azok. Így a közegük nyugalomban van ugyan, míg a közeget alkotó részecskék, szervezett együttes rezgést valósítanak meg. Ezért a hullámokban, csak a rezgési szintű impulzusértékek terjednek. A hullámhossz által meghatározott irányba. És a frekvencia által biztosított, egymást követő erőimpulzus sorozatok formáját öltve. Vákuumban ennek a terjedési tempója, éppen fénysebességű.
Ebből az is nyilvánvalóvá válik azonnal, hogy a mágneses hullámokat is valamilyen közeg építi fel. Éppen úgy, mint az elektromos hullámokat. Majd az ő együttes megjelenési formáik lesznek számunkra, az elektromágneses hullámok. Amit már, az indukció fizikai jelenségével lehet értelmezni. Ahol a mágneses erőtér és az elektromos erőtér, kölcsönös módon hatást gyakorol egymásra. Az elektromos erőtér, az anyagi világban alakulhat ki. Ezzel szemben, a mágneses erőteret, anyagi minőségek, eleve nem is építhetik fel. Akkor azonban, hogyan alakul ki?
A bioszféránkat képviselő objektív anyagi világunkban, a fizikai jelenségek „elektromágneses” okokra vezethetők vissza. Vagyis, az elektromos jelenségek, a mágneses erőtérben jönnek létre. Ami arra utal, hogy az összetett elektromos anyagi szerkezeteket, amit az atomokra vezethetünk vissza és az atomok által felépült rács és kristályrács szerkezetekre, a mágneses erőtér tölti ki belül. Éppen úgy, mint ahogyan a mágneses erőtér körül is öleli azokat. Ha azonban, a légterünkben felfelé haladva, az egyre csak ritkuló légrétegeken keresztül, elhagyjuk a bioszféránk anyagi határát, akkor az űrbe kerülhetünk. Ahol már nincsen semmiféle anyagi minőség. Éppen ellenkezőleg, az a kozmikus tér, a legtökéletesebb anyag nélküli vákuumot valósítja meg.
Ahogy az objektívként megismert elektromos világunkat, összetett szerkezetű anyagi minőségek atomjai építik fel, úgy az űrt, az oszthatatlan alaptömegek teljes közege alkotja. Ezek az oszthatatlan alaptömegek, az elektronoktól is jóval kisebbek. Ezért képesek felépíteni, az elektronok körül is, az ő elektrosztatikus erőtereiket is. Mert az elektronok elektrosztatikus erőtereit, nyilván az elektronoktól jóval kisebb részecskék építhetik csak fel. Ezek az Univerzum, tovább már valóban oszthatatlan alaptömegei.
Az oszthatatlan alaptömegek tehát, egy számunkra teljesen láthatatlan, egységes alapközeget alkotnak az Univerzumban. Amelynek minden egyes alaptömege csak rezegni képes. Mert a stabil felfüggesztés és a fix alátámasztás hiányában, az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan csak keresik. De egymást félre tolni vagy félre lökni önerőből képtelenek. Így relatív módon, egymáson támaszkodnak. Ezért, egy egységes mátrix rendszert alkotnak. Amely közegént, nyugalomban van ugyan, de a résztömegei állandóan csak rezegnek. A szervezettnek minősülő együttes rezgéseikkel pedig, mágneses hullámokat alakítanak ki a közegükben. Kozmikus szintű mágneses hullámokat.
Mert az, az univerzális alapközeg, amelyiknek a résztömegei oszthatatlanok, az nem rendelkezhet az elektromos megosztás képességével. Ilyen módon, csak a mágneses jelenségek közvetítését valósítja meg. Így a kozmikus szintű mágneses hullámok, mágneses erőtérré alakították az Univerzum mágneses alaphalmazát. Ami mozgási, létezési teret biztosít, a benne és belőle kialakult összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségek számára. Amit az égitestek jelentenek. Mint az Univerzum „atomjai”.
Így az Univerzum mágneses, azaz szubjektív alaphalmazával szemben, az objektív anyagi valóságunk, objektív és szubjektív egy időben. Azaz, elektromos és mágneses egyszerre. Így lettek benne tudományos megítélés szerint, „elektromágnesesek” az anyagi események. De az indukció elég jól értelmezhető jelensége, éppen arra utal, hogy a fizikai folyamatban, továbbra is a mágneses erőtér és az elektromos erőterek feszülnek folyamatosan egymásnak.
Mind a kétféle erőteret, az Univerzum oszthatatlan alaptömegei építik fel. Így a kétféle erőtér között az a különbség, hogy a mágneses erőtérben, a hatásterjedés iránya, mindig egyenes. Azaz lineáris. Míg az elektronok elektrosztatikus erőtereiben, mindig centrális alakot öltenek. Mert az elektronok elektrosztatikus erőterei, mindig hűségesen követik, az elektronjaik megszerzett forgó és keringő mozgásformáit. Az elektronok azonban, a hozzájuk közelebb álló oszthatatlan alaptömegekből építhetik csak fel az elektrosztatikus erőtereiket. Teljesen automatikus módon. Így a kétféle erőtér, ugyanazon a mágneses alapú energiamezőn belül alakulhat csak ki.
Ilyen módon, ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül a kétféle erőtér, mindenképpen egymás ellen munkálkodik. Mert nyilván, megpróbálják egymás dinamikus mozgásformáit egymásra erőltetni, az induktív folyamataikban. Amit a lineáris és a centrális jellegű hatásközvetítési mód jelent az erőterek között. De tulajdonképpen, mindig a kozmikus szintű mágneses erőtér marad a domináns.
Így minden általunk észlelhető anyagi jelenség, olyan elektromos folyamat, amit a kozmikus szintű mágneses hullámok tartanak működésben. Induktív jelleggel. Ahol a mágneses erőteret alkotó kozmikus szintű mágneses hullámok, energikus hatást gyakorolnak az elektronok elektrosztatikus erőtereire. Így például, az általunk látható fény olyan, számunkra láthatatlan kozmikus szintű mágneses hullám által valósul meg, amely az anyagi világunkban okozott elektromos hullámok által válik, számunkra is látható jelenségekké. Mert az elektronok elektrosztatikus erőtereikben kialakuló elektromos hullámok rezgési tempóját követik maguk az elektronok is. Vagyis, míg az elektromágneses hullám elektromos összetevője, az elektronok aktivizálásával láthatóvá válik számunkra, addig az erőtér jellegű vonzatai, továbbra is teljesen láthatatlanok maradnak számunkra.
A kozmikus szintű mágneses hullámok tehát, egyenes irányban terjednek, és a hullámhossz mentén felépült frekvencia által közvetítik, az oszthatatlan alaptömegek egymást követő rezgési szintű impulzusértékeit. Folyamatos jelleggel, a hullámhossz által meghatározott egyenes irányba. Ezt a kozmikus szintű mágneses hullámokban folytonossá vált hatásközvetítési módot nevezhetjük, az energia áramlásának. Mivel ez számunkra láthatatlan jelenség, ezért ezt a hatásközvetítési módot a tudomány, közvetettnek értékeli. De az indukció jelensége, mégis egyértelműen utal arra, hogy az energiát, mindig az erőterek közvetítik egymás felé. A mágneses erőtér, az elektrosztatikus erőterek felé. Míg az elektrosztatikus erőterek felől, a mágneses erőtér irányba. Így az indukció jelensége, két irányú fizikai folyamat.
A kozmikus szintű mágneses hullámok éppen úgy működnek, mint Newton soros ingája. Ahol sok vasgolyót függesztettek fel egymás után egy hosszú rúdra úgy, hogy azok éppen egymáshoz érjenek, és az esetleges mozgásuk, csak egy egyenes irányba valósulhasson meg. Ha az első golyót kilendítjük és elengedjük, akkor az, a golyósornak fog csapódni. Egyetlen impulzus által közvetíti a lendülete által közvetíthető erőhatását, amit mi magunk biztosítottunk számára. Majd ez az impulzusérték, végigfut a teljes golyósoron és az utolsó golyó ugyanolyan arányú, de ellentétes irányú kilendülését fogja előidézni.
Így Newton soros ingája, végül is látszólag, teljesen nyugalomban van ugyan, csak az erőhatás impulzusértéke futott végig rajta. Majd az utolsó golyó esetében, a további impulzusátadás lehetőségének a hiányában, annak arányos kilendülését fogja előidézni. Ha a folyamatot két, három, vagy éppen több golyóval kezdjük el, akkor a folyamat végén két, három, vagy éppen több golyó fog ellentétes irányban kilendülni. Mindvégig megtartva a hullámszerű folyamatban, a hatásmegmaradás szigorú fizikai törvényét.
Mivel a soros inga végén, ellentétes irányba lendülnek ki a golyók, miközben a lendületükkel képviselik azt az impulzusértéket, amit az inga közvetített, ezért az inga alkalmas arra, hogy egyszeri nyomást gyakoroljon bármire, amivel közvetlen fizikai kényszerkapcsolatba kerülhet. Kozmikus szintű mágneses hullámok esetén pedig, ezt a jelenséget, a folyamatos mágneses torlónyomás garantálja. Ami miatt, mágneses erőtérré alakult, a mágneses hullámok kialakítására képes kozmikus szintű mágneses tér.
A kozmikus szintű mágneses erőtér és az elektromos erőterek között a hatásközvetítés módja úgy alakul ki, mint ahogyan a gépjárműveinkbe épített robbanómotorok is működnek. Ahol a lineáris, azaz hosszirányú mozgást végző dugattyúk energikus hatása, centrális irányú dinamikus forgómozgást alakít ki, a motor főtengelyére vetítve. Így a mágneses hullámok lineáris, azaz egyenes irányú torlónyomása, az elektronok elektrosztatikus erőtereinek, a centrális irányú forgómozgását fogja befolyásolni. Így, nem az elektronok kapják meg közvetlen módon az energia induktív hatását, hanem az ő elektrosztatikus erőtereik. Amelyek pedig, közvetett módon ugyan, de az elektronjaik mozgásformáit fogják szabályozni. Induktív módon fenntartva ez által, az elektromos anyagi jelenség mozgásformáit. Így az energia mágneses hatása, elektromos erőként jelenik meg az elektronokra vetített induktív folyamatokban. Erről kellene szólnia, az elektrodinamika tudományának.
Ha tehát, a hősugárzás fizikai folyamatát, az infravörös és más fényhullámokkal értelmezi a fizika tudománya, akkor azok, „sugár” irányban terjednek ugyan, de valójában, mégis mindig hullámjelenségek. Amelyek induktív módon közvetítik az energikus hatásokat, a mágneses és az elektromos erőterek között. Ezért képes a hő, az anyag nélküli vákuumon keresztül is, sugár irányban tovább terjedni. De az anyag nélküli vákuumban, mint hő nem érvényesülhet. Mivel az anyag nélküli vákuumban csak, mint mágneses hullám terjedhet. A fény sebességével. Szigorúan megtartva a mágneses hullámban, a hullámhossz által kijelölt egyenes irányultságot, és a frekvencia révén, a hullámban terjedhető impulzusértékek hatásainak az aktív jellegét.
Majd új anyagi minőséggel induktív módon konfrontálódva, ugyanazt a hullámhosszúságot és frekvenciát közvetíti, annak elektrosztatikus erőterein keresztül, az elektromos anyagi minőségére. Amit az induktív módon érintett anyagi minőség elektronjai képviselnek. Így az új elektromos anyagi minőségben, ugyanaz a mágneses hullámhossz és frekvencia által közvetített hatás fog kialakulni, amit a kozmikus szintű mágneses hullám közvetített. Infravörös fény esetén, az infravörös fénynek megfelelő hullámhossz és frekvencia szerinti anyagi hatást eredményezve. Amit az elektromos anyagi minőségben észlelhető fény és a vele járó hőjelenség fog igazolni.
Így nyugodtan leszögezhetjük azt, hogy a hősugárzás fizikai folyamatait valójában, hullámok idézik elő. Ahol a távoli hatást közvetíteni képes mágneses hullámok, mindvégig megtartják a hullámra jellemző paramétereiket. Amit a hullámhossz és a frekvencia határoz meg. Így a mágneses hullámhossznak informatív értéke van, míg a mágneses frekvencia révén, az energia impulzív értéke terjed, folyamatos jelleggel. Így, mindig a mágneses hullámhossz informatív értéke határozza meg, a mágneses hullám terjedési irányát és hatási célját, míg a frekvencia által az energia terjed, a fény sebességével. Ezért a mágneses hullámok, nem csupán közlik az elektromos anyagi minőségekkel a frekvenciájuk energikus hatását és a hullámhosszuk informatív értékeit, hanem a terjedésük közben, tökéletesen meg is őrzik azokat. Épp úgy, mint Newton soros ingája.
Ezért sötét az űr. Mert benne, az anyagi minőségek hiányában, csak a mágneses hullámokban kódolt információ és energia terjedhet. Ami látható fénnyé, az anyagi minőségek elektromos erőterével való induktív kapcsolata után válhat csak. Ha az érintett elektronok mozgását, a fénynek megfelelő hullámhosszon és frekvencián képesek rezegtetni. Mint például, amikor a légtér anyagi minőségével kerül induktív viszonyba, a fény informatív értékét és energiáját közvetítetni képes kozmikus szintű mágneses hullám. Illetve, ha a Földről irányítunk egy „fénysugarat” az űr felé, akkor az, látható fényként terjed a bioszféránk anyagi minőségű határáig. Mint elektromágneses hullám. Onnan pedig, már csak, mint számunkra teljesen láthatatlan mágneses hullám terjedhet tovább. Egészen addig, amíg újra anyagi minőséggel nem kerül közvetlen induktív viszonyba. Illetve, az induktív viszonyban érintett anyagi minőség elektrosztatikus erőterén keresztül, annak elektronjaival.
A geometriai jellegű ábrázolhatóság miatt a fényt, sugár irányú terjedés jellemzi. Azaz, egyenes vonalvezetés mellett halad a fény. Ahogyan a gyerekek rajzolják a Nap sugarait. De attól, hogy egyenes a haladási iránya, még hullámjelenség az. Amit a hullámhossz és a frekvencia határoz meg. A sugárzásoknak, ilyen alapvető hullámtulajdonságai nincsenek. Mert a sugárzás alkalmával, a sugárzó közeg tényleges áramlása valósul meg. Ahol a közegben áramló résztömegek, maguk szállítják a kölcsönhatásra képes hatásaikat. Míg a hullámzás esetében, a hullámzó közeg alapvetően nyugalomban van. Mivel a hullámokat kialakítani képes közeg részecskéi rezegnek. Így az egyensúlyi helyzetük, számottevően nem változik.
Így a „hősugárzás” is olyan hullámjelenség, amelyben a hő hatását, olyan mágneses hullámok közvetítik, amelyek az anyagok elektromos erőtereiben elektromos hullámot alakíthatnak ki. Majd a fény spektrumában rezegtetik meg, az általuk képviselt elektronokat. Így lesz a látható fény, a számunkra láthatatlan mágneses hullámok által, induktív módon generált elektromos jelenség. Az infravörös fény hullámai is. Mint a „hősugárzás” fizikai folyamatát megvalósítani képes hullámjelenség.
Matécz Zoltán
2023.09.29.
