Taszító gravitáció.
Newtonnak, a tömegvonzáson alapuló gravitációs elmélete, még az ókorból eredeztethető. Amikor még úgy képzelték el az égi mozgásformákat, hogy az égitestek tömegeit, egy láthatatlan zsinór köti össze és tartja egymás körüli keringési pályákon. Ennek az elképzelésnek adott Newton matematikai értéket. Így a tömegvonzás elképzelésén alapuló gravitációs elv, az Ő nevéhez fűződik.
Csakhogy, a tömeg tudományos értékű meghatározását is, éppen Newton határozta meg. Amely szerint, a tömeg nem más, mint az anyagi testek olyan tehetetlen tulajdonsága, amit valamilyen erő hatásának kell legyőznie ahhoz, hogy állapotváltozás legyen viszonyítható az anyagi test viszonylatában. Vagyis az erő hatása, mindig az anyagi testre gyakorol állapotváltozásra képes hatást, amit matematikai szinten, az anyagi test tömegtulajdonságán keresztül tudunk értelmezni. Mert az anyagi testek alapvető állapota, a hatás nélküli nyugalom. Így Newton szerint, minden anyagi test megmarad nyugalomban vagy egyenes vonalú egyenletes mozgásában mindaddig, amíg az állapota megváltoztatására, valamilyen külső hatás nem kényszeríti.
Newton tehát, eleve kétféle nyugalmi állapotot határozott meg az anyagi testek vonatkozásában. Abszolút nyugalmat, amit az anyagi testek mozgás nélküli alátámasztott vagy felfüggesztett állapota képvisel. Valamint relatív nyugalmat, amit a gyorsulási érték nélküli, egyenes vonalú egyenletes mozgás lehetősége biztosít az anyagi testek számára. Bár a bioszféránkban, elég ritka az egyenes vonalú egyenletes mozgás lehetősége, de a bioszféránkon kívüli űrben, éppen az a legtermészetesebb mozgásforma. Hiszen a szabadon eső égitestek, mint az Univerzum „atomjai”, egyenes vonalú egyenletes mozgással haladnak, amit centripetális jellegű körmozgásra kényszerít valamilyen kozmikus hatás.
Az anyagi testek tömegértéke tehát, csak az erőhatásokkal szemben tanúsított tehetetlen tulajdonságukat fejezi ki. Vagyis, a tömeg nem egy különálló objektív tényező, hanem csupán, az anyagi testek tehetetlenségét kifejezésre juttatni képes szubjektív tulajdonság. Ami azt jelenti, hogy az anyagi testek szubjektív tömegértéke, a vonzódás objektív hatásértékével nem rendelkezhet. Így az anyagi testek tömegértékei, az anyagi testeik nélkül, vonzódni képtelenek. Ami azt jelenti, hogy csupán a tömegvonzáson alapuló gravitációs jelenség nem létezik.
A gravitáció jelensége mégis működik. Amit Einstein egyszerűen úgy hidalt át, hogy az idő segítségével, meggörbítette a teret az égitestek környezetében. Így Einstein téridő elmélete, feleslegessé tette a misztikus tömegvonzás gondolatát. Így a közösségi oktatásnak köszönhetően, már minden tájékozott gyermek tudja azt, hogy tömegvonzás nincsen. Mert a gravitációs jelenségeket, a téridő idézi elő és tartja működésben.
Csakhogy, ahogy Newton tömegvonzásról szóló elméletében, a tömegnek nincsen semmiféle objektív értéke az anyagi test nélkül, úgy a tértidő elméletében, az időnek sincsen semmiféle objektív vonzata. Az idő ugyanis, egy olyan szubjektív szellemi „termék”, amit az emberi emlékezés lehetősége tart fenn. Ami azt jelenti, hogy az objektív értelemben elfogadható valós teret, nem befolyásolhatja a szubjektív időérzetünk. Mert az idő, egy közös megegyezésen alapuló fikció csupán. Ezért tudjuk kényünk és kedvünk szerint állítgatni évente két alkalommal, vagy például, különböző időzónákra osztani a bolygónk viszonylatában.
A mai modern tudósok pedig, miközben nyíltan elfogadják Newton tömegvonzáson alapuló tanításával szemben, az Einstein által diktált téridő elméletet, ma már úgy magyarázzák a gravitáció elvét, például a fekete lyukak esetében, hogy a vonzás nélküli téridő elméletével kezdik, majd a végtelen nagy tömegvonzási értékkel fejezik be. Vagyis, a kétféle elméletet egyszerűen összemossák. Mert, nyilván nem értették meg tökéletesen egyiket sem. A gravitációs jelenségek pedig, ennek ellenére, mégis működnek.
A gravitáció jelenségét, már többen próbálták nyomóhatásként értelmezni. Ahol az űrt, egyfajta láthatatlan folyadékként értelmezték. Amely folyamatosan áramlik és ezt az áramlásából származó torlónyomását terheli az anyagi testekre. Csakhogy az űr, teljesen statikus. Azaz, az űrt alkotó láthatatlan közeg, tökéletes nyugalomban van. Tudományos elképzelés hiányában, csak a saját elképzelésemet tudom a kedves Olvasóim elé tárni.
Szerintem, az abszolút Létezés, eleve kétféle valóságon nyugszik. Egyfelől, van az összetett szerkezetű elektromos anyagi valóság. Amit a bioszféránkban már elég jól megismerhettünk. Mint objektív valóságot. Másfelől pedig, van az Univerzum egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegeinek a teljes közege által biztosított, mágneses alapú szubjektív valóság. Amit a bioszféránkon kívüli űr képvisel. A bolygó és csillagközi űr tehát, csak az anyagi minőségektől üres. Valójában, teljesen telített módon létezési, mozgási teret biztosít, a benne és belőle megnyilvánult égitestek számára.
Ha azonban, a bioszféránkat szemléljük, akkor az, elektromos és mágneses egy időben. Mert a Föld, a mágneses valóságból alakult ki, nyilvánult meg. Így a bioszféránkban, Maxwell óta minden anyagi jelenség, egyszerűen csak „elektromágneses” tulajdonságú lett. Ami azt jelenti, hogy olyan elektromos jelenségekről van szó, amit kizárólag mágneses hatások tartanak működésben. Atomi szinten is.
Ebből az is következik, hogy a bioszféránkat éppúgy kitölti a mágneses valóság, mint az elektromos anyagi valóság atomjai. Amelyek, mint anyag elbomlási termékek, kiszorultak ugyan a Földünk szilárd anyagi minőségéből, de folyékony és gáznemű részhalmazokként, egymáson rétegződve alkotják a bioszféránk anyagiságát. Mégpedig úgy, hogy a legkönnyebb gázok alkotják a bioszféránk végső anyagi határát. Mert azok szorultak a bioszféránk peremére. Ennél fogva, még az üresnek vélt atomokat is, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei töltik ki maradéktalanul.
Az űrt képviselő mágneses valóságban tehát, az egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegek, egy teljesen egységes alapközeget alkotnak. Amelyben az oszthatatlan alaptömegek, egymást félre tolni vagy félre lökni önerőből képtelenek. Az abszolút egyensúlyos helyzetüket folyamatosan keresve, rezegnek csupán. Ennél fogva, egymáson támaszkodva, teljesen relatív nyugalmi állapotban léteznek. Egy tökéletesen statikus, mátrix jellegű alapközeget alkotva. Amelynek minden egységnyi méretű oszthatatlan alkotóeleme rezeg csupán.
A kényszerű együttes rezgéseik miatt pedig, egyenes irányú és longitudinális felépítésű mágneses hullámokat alakítanak ki a közegükben. Ami éppen úgy működik, mint Newton soros ingája. Azaz, ezek a kozmikus szintű mágneses hullámok, egy irányú mágneses torlónyomással terhelnek minden olyan anyagi minőséget, amivel közvetlen felületi szintű kölcsönhatásba kerülnek. Ennél fogva, ez a kozmikus szintű mágneses torlónyomás, mindig tökéletesen arányos lesz, az adott égitest anyagi minőségének a tömegértékével. Mert, az összetett szerkezetű anyagi égitestek, a különböző méreteik miatt, különböző tömegértékekkel is rendelkeznek. Ennél fogva, a reájuk háruló gravitációs nyomó hatás is, mindig sajátságos értéket képvisel. Ami mindig arányos lesz az ő tömegértékükkel.
Ez a gravitációs nyomóhatás, a kozmikus szintű mágneses hullámok által terjed, a nélkül, hogy a hullámot felépítő oszthatatlan alaptömegek valós áramlását idézné elő. Hiszen az oszthatatlan alaptömegek, a mágneses hullámokban is csupán rezegnek. Egy irányba rezegve közvetítik, a frekvencia által közvetíthető erőimpulzus sorozatok erőhatásait. Amit az energia áramlásaként ismerünk. Így, mindig a mágneses hullámhossz informatív értéke határozza meg azt, hogy a mágneses frekvencia energiaértéke, milyen mértékű munkát végezhet, az általa érintett elektromos anyagi részhalmazokon.
A mágneses hullámokban terjedő energiának, kétféle hatása van az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazokon. Külsőnek minősülő objektív felületi hatása, a gravitáció jelenségét idézi elő és tartja fenn. Az égitestek külsőnek számító tömegértékeit befolyásolva. Míg a belsőnek minősülő szubjektív, azaz térfogati hatása, az induktív viszonyt tartja fenn, a mágneses és az elektromos tulajdonságú halmazok között. Az elektromos anyagi részhalmazok belső közegét befolyásolva.
Ezek a kozmikus szintű mágneses hullámok közvetítik, azokat a mágneses alapú kozmológiai állandókat, amelyeket a tudomány már eddig is megismerhetett. Mint például, a fény sebessége. De már, vagy harminc féle ilyen kozmológiai állandót ismer a folyton fejlődő tudomány. Így a Földünk, mint égitest, állandó jellegű kozmikus szintű mágneses torlónyomással van terhelve. Amit a gravitáció jelenségének is értelmezhetünk. Ez a kozmikus szintű mágneses torlónyomás, mindenre kifejti a hatását a bioszféránkon belül, ami valamilyen egyéb anyagi minőségként kialakulhatott a bolygónk bomlástermékeiből. Így például, az emberre is. Meghatározva ez által a helyünket, a bioszféránk réteges kialakult közegeiben.
Ez a kozmikus szintű mágneses torlónyomás, nem túl erős hatású egyetlen pontra vetítve. Így például, egy adott fénysugár, legfeljebb egy sovány szúnyog súlyával megegyező nyomásértékkel terheli az adott viszonyítási pontot. Ha azonban, ezt egy anyagi test teljes felületére vetítjük, akkor az már sokszoros szúnyogsúllyal bír. Ezért állítja a tudomány azt, hogy a gravitációs kölcsönhatás a leggyengébb az alapvető fizikai kölcsönhatások között. Valóban gyenge, de egyáltalán nem elhanyagolható.
Az Univerzumból érkező kozmológiai állandók, valós értékeket képviselnek. A kozmikus szintű mágneses torlónyomás, szintén valóságos. A fiktív tömegvonzás és a téridő elmélete pedig, hamis állítás. A korabeli tudósok ismereteinek a hiányára utal csupán. De valós zsinórmértékként, mégis az ő állításaik vezetnek bennünket a valóság megismeréséhez. Amit a gravitáció esetében, a kozmikus szintű mágneses torlónyomás idéz elő és tart fenn folyamatos jelleggel. Ezért nem is olyan nagy csoda az, hogy a gravitáció jelensége egyetemes. Továbbá az sem, hogy elektromos anyagi minőséggel leárnyékolhatatlan.
A gravitációról és a tömegvonzásról, sok írásom szól. Akit bővebben is érdekel a téma, szívesen látom a weboldalamon. További jó szórakozást kívánva nekik.
Matécz Zoltán
2024.11.06.
