A Bibliában lejegyzett élete szerint, Jézus Isten Szent Lelkétől fogantatott, és így Isten és Szűz Mária gyermekeként nevelkedett. Harminc éves korában keresztelte meg Keresztelő János. Megkeresztelésének pillanatában betöltekezett Isten Szent Szellemével, amely tényt egy, a vállára szálló galamb testesített meg. Majd harminchárom évesen keresztre feszítették bűntelenül. Az igazán aktív társadalmi élete így valójában három év volt csupán. Ezen időszakban Isten igazságaira tanította az embereket, vakoknak adta vissza a látását, süketeknek a hallását és némáknak a beszéd képességét. Bénákat gyógyított, megszállottakat szabadított meg a megszálló lelkek rabságából és halottakat támasztott fel. Mindezen cselekedetei külön-külön is igazolhatták volna Isteni mivoltát.
Ennek ellenére saját bűnök és ítélet nélkül került keresztre, így magára véve a bűneink terhét, majd meghalt értünk. Legyőzte a halált, mert a bűneinkkel terhelten halt ugyan meg, de abszolút bűntelenül. Márpedig a halál a bűnök zsoldja, míg a bűntelenségé éppen az örök élet. Így Jézus harmadnapon feltámadt, megváltónkként felment a mennyekbe, hogy ezúton kiáraszthassa az Ő Szent Lelkét. Így ad alkalmat a híveinek arra ma is, hogy aki elfogadja Őt Isten gyermekének és személyes megváltójának, az betöltekezhet az Ő kiáradt Szent Lelkével és akkor Jézus, a hívőjében tovább él a Földön is. Így alapított anyaszentegyházat olyan hívő emberekből, akiknek a hite vallás-független volt, és Jézus által teljesen Isten-centrikus. Így bármely vallási felekezetből, vagy a felekezeteken kívüli emberekből formálódik ma is mentálisan Jézus egyháza. Aki pedig elfogadja Jézust megváltójának, azt a Szent Lélek segítségével Jézus bűntelenségének az érzése szabadítja fel a bűnei terhétől.
Mivel pedig, Jézus feltámadt, és az Ő Szent Lelke betöltheti az ember lelkiségét, és tudatosan elfogadjuk Őt, ezért Jézus él ma is. Élete pedig akkor nyer bennünk értelmet, ha most is tevékeny. Nem az Ő életét kell élnünk, hanem csak az Ő elvárásai szerint. Feladata van velünk, mégpedig olyan faladata, amelynek segítségével mi is eljuthatunk Isten országába. Ugyanazt teszi velünk most, mint amit cselekedett, a Bibliában lejegyzett tanúságok szerint.
Most, aki elfogadja Jézust szellemi vezetőjének, azt Ő a Szent Lélek által tanítja az Isteni igazságokra, rávezeti Isten szeretet-törvényének aktív alkalmazására. Meggyógyít bennünket a vakságunkból, hogy észrevegyük, hol van a szükség a társadalmunkban. Feloldja a süketségünket, hogy a fülünk alkalmas legyen arra, hogy meghalljuk a segélykéréseket a társadalmunk felől. Kinyitja a szánkat, hogy ne legyünk tovább némák akkor, amikor a társadalmunkban valamilyen szükség elhárítása érdekében kellene szólnunk. Meggyógyítja a bénaságunkat, ami azt a tehetetlenséget oldja fel bennünk, amely ez idáig a közönyt táplálta bennünk, a társadalmi szükség észlelésekor. Így aktívan tudunk szolgálni bárkit a Jézusi szeretet erejével. Megszabadít bennünket, a tudatunkat megszálló hátsó gondolatoktól, amelyek megosztják a tudatunkat, és amelyek miatt relatívak vagyunk. Így a társadalmunkban észlelhető szükségek felé abszolút segítőkész tudattal fordulhatunk. És feltámaszt bennünket a relatív halálból, mert akit nem Isten szeretet-törvénye vezérel, az nem él abszolút életet, végül is élő halott az. Objektív értelemben él ugyan, de a szubjektív lénye, az objektív léte teljes leépülése felé irányul. Ez azt jelenti, hogy ha az ember a legelemibb tőrvény ellen, Isten ellen vét, akkor az élet törvényét sérti, tehát életellenesen cselekszik. Jézus tehát él és éltet bennünket, ha hagyjuk.
Nézzük most a dolgot Isten „szemszögéből”. Isten mindentudó és mindenható, így előtte mindenki bűnös, aki relatív gondolkodóként megosztott tudattal él. A bűneink alapját így nem feltétlenül a cselekedeteink képezik, hanem inkább az a mentális gondolkodási forma az elménkben, amely képes a tudatunkat megosztani. Mivel pedig Isten abszolút, ezért vele szemben nem lehetünk relatívak, azaz bűnösök. Ezért a bűneink jogos bére a halál Isten előtt. Ha azonban Jézus Szent Lelke betölti a lelkünket, akkor Isten már Jézust látja bennünk, a bűntelent. Akkor Jézus tökéletes fénye teljesen elhomályosítja Isten elől a mi régi hibáinkat, bűneinket. Ezért a bűntelenség érzése teljesen felszabadíthat bennünket a materialista kötöttségeink béklyójából. Tudatunk nem oszlik meg az események forgatagában, mert már nem ítélkezünk felettük, és ennél fogva nem válik relatívvá számunkra semmi. Ezért abszolút módon tudjuk az Isteni szeretet-törvényt érvényesíteni Jézus nevében. De Jézus csak akkor marad bennünk, ha mi is kitartunk az Ő előfeltételei mellett, és Isten egyszülött fiaként a megváltónknak tartjuk Őt.
Mivel bűnös úgy lett az ember, hogy tudatát megosztva öntörvényű relatív gondolkodó lett, így már nem volt képes abszolút módon Istenre figyelni. Jézussal és a szeretet-törvénnyel ismét abszolút gondolkodók lehetünk, akik csak Istenre figyelnek, a teremtményein keresztül is. Aki idáig képes eljutni a mentális fejlődésének eseményeként, az már Jézus anyaszentegyházának aktív tagja. Az ilyen ember Jézus miatt kedves Isten előtt, és így Isten kegyelmi ajándékaként elnyerheti Isten Szent Szellemét. Tehát Jézus Szent Lelke és Isten Szent Szelleme együtt szentesítheti meg a hívő testét is, mert a test mindig hűen és tökéletesen visszatükrözi a lélek és a szellem állapotát az élete során. Az objektív testi életünk ugyanis nem más, mint a lelkünk és a szubjektív szellemünk objektív megnyilvánulása, anyagi kifejeződése. Így, akinek a lelke és a szelleme megszentesült, megtisztult, annak a teste is óhatatlanul szentesülni fog. Ezért, ahogy a teremtés során Isten emberré lett, úgy most az ember Istenné szentesülhet, Isten-emberré. Ez Jézus terve, csak ezért él most is.
Sok hívő ember van, aki nem képes a tudatát az abszolútum felé fókuszálva abszolút életet élni. A hívők oroszlánrésze sajnos ilyen mentális beállítottságú. Ismerik az írást, Isten igéjét a Bibliából, tanulják, vagy tanítják azt más hívőkkel együtt, de a hétköznapi életvitelükben nem követik azt maradéktalanul. Ők a mai kor farizeusai, az írást-tudók, akik tudják és hiszik is Isten és Jézus tanításait, de a hétköznapi életükben nem képesek ennek a szeretet-törvénynek alárendelni önmagukat. Így a ma élő Jézust ma is keresztre feszítik azok a hívő emberek, akik hisznek ugyan, de nem cselekednek mindig a hitük szerint, mert a tudatukat ilyen módon megosztva, relatív módon Istenre és Jézusra koncentrálnak ugyan, de a hátsó, a mögöttes gondolataiknak engedelmeskedve cselekednek, tehát gonoszul élnek. Így harmónia, összhang, azaz Isten Országa, sohasem alakulhat ki az elméjükben, mert a tudatuk mindig megosztott, kettéhasadt, azaz relatív marad.
Abszolút gondolkodókká válhatunk akkor, ha nem adunk hatalmat a hátsó, a mögöttes gondolatoknak, illetve még jobb, ha azt a mentális hatalmat is az előttes gondolat megerősítésére használjuk. Ez pedig akkor jön létre, ha nem hozunk ítéletet semmi felől. Minden létező eseményt Istentől jövő tényezőnek tekintünk, így ítéleteinkre nem szorulnak azok, tehát nem hozzuk őket az elménkben relatív viszonyba, az ítéleteink által. Ezért azok cselekményszintű megoldása abszolút marad az elménk számára. Így juthat érvényre Isten igéje, amely cselekvésre, történésre és létezésre szólít fel bennünket, a szeretet-törvény függvényében. Az ilyen cselekvésekben, történésekben és létezésekben más érdekek nem juthatnak érvényre, mert azok már elvonatkoztatva az abszolút eseményességtől relatívvá formálnák a legszebbnek látszó terveinket is.
Isten természetesen megengedi és elvárja, hogy mindig a legjobb tudásunknak megfelelően alkalmazkodjunk az életünk eseményeihez, de azok megoldását csak a szeretet-törvénye figyelembevételével érdemes végrehajtani, hogy azok abszolút értékűek maradhassanak, tehát Istennek tetszőek legyenek. Mert Istennek minden megoldás tetszik, amely nem osztja meg a tudatunkat, az önös ítéleteink miatt, és ilyen módon a megoldásaink az Ő abszolút mentális birodalmát nyilvánítják meg a relatívnak megismert valóságunkban. Ez így teremtésnek minősül Isten jóváhagyásával, azaz Isten rajtunk keresztül érvényesül az objektív valóságunkban. Tulajdonképpen Isten bennünk él.
Jézus Bibliában lejegyzett és mai élete, ennek az egy célnak az érdekében teljesedhet ki csak. Ennek a célnak az érdekében szentesíti meg a lelkünket, és így az Ő Szent Lelkével betöltekezve, Jézust befogadva, Isten színe elé járulhatunk végre. Isten pedig a lelkeket „kezeli”, tehát a Szent Lélekkel betöltekezett hívőket egyként, Jézusként fogadja el, így adva lehetőséget arra, hogy az Ő Szent Szellemével is betöltekezzünk. Akit pedig Isten az Ő Szent Szellemével kegyelmi ajándékaként betölt, annak az elméje megszentesül, megigazul, azaz teljesen abszolút gondolkodóvá válik. Így már földi életében megtapasztalhatja Isten országát, amely itt az objektív valóságunkban azt jelenti, hogy a tudatunk már nem relatív többé, tehát az értelme és így a nyugalma abszolút. A relatív viszonyítgatások adta felelősök keresgélése helyett mindig az abszolút megoldásokra irányul a tudata. Ahogy a probléma, úgy a legyőzése is Istentől jön, tehát a megoldása által fejlődünk, nemesedünk. Így hagyjuk, hogy Isten bennünk éljen, Jézus vezetésével. Mert Jézus az Út és az Élet.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
