Mióta felmerült az Európához való csatlakozás elvi lehetősége, azóta hazánk elkötelezte magát mindennemű faji és rasszista megkülönböztetés ellen. Bár jól tudom, hogy ez az elkötelezettségünk az emberek kisebbségi rétegeire vonatkozik, de az állatvédelmi törvény beiktatása óta már az állatok is törvényes védelmet élveznek hazánkban. Egy aktuális NÖVÉNYVÉDELMI-TÖRVÉNY kiterjeszthetné a fajvédelmet a hazánkban honos növényvilág fajaira is.
Örömmel vettem tudomásul, hogy a posztjáról távozó Göncz Árpád munkásságának érdemeit fokozó törvényerejű rendelet született, amely a fajok védelméről szólva még az uszítást is bűncselekményként kezeli. Szomorú tény azonban az, hogy mellette és vele párhuzamosan mégis megszülethetett egy olyan törvény is, amelyben a kötelező fajgyűlölet és az uszítás játssza a fő szerepet. Törvény kötelezi ugyan is az állampolgárokat ma már arra, hogy egy védtelen fajt, ahol csak ér irtson és pusztítson. A parlagfű elleni törvény kimeríti a rasszista, fajgyűlölő meghatározást is, mivel nemcsak uszít bennünket egy ÉLŐ-LÉNY fajának teljes körű elpusztítására, hanem büntetés terhe mellett kötelez is. Ez a törvény véleményem szerint természetellenes és emiatt hibás. Ez már a törvényes rasszizmus túlfokozását jelenti. Úgy érzem, jogom van rá, hogy ez esetben ne legyek törvénytisztelő.
Korunkban minden természetvédelemről szóló mű arra hívja, fel a figyelmünket, hogy óvva szeressük a természet minden élőlényét és, hogy minden kihalt lény űrt hagy maga után, pótolhatatlan hiányt. Ha pedig teljesen kiirtjuk a parlagfű faját, akkor a törvényesített fajgyűlöletünknek köszönhetően ismét eltűnhet egy faj a Föld felszínéről, holott olyan kevés faj van már csak, hogy inkább a fenntartásukról kellene gondoskodnunk. Az értelem felelősséggel is jár. Addig ez a törvény szinte figyelembe sem veszi azt a tényt, hogy egy ÉLŐ-LÉNY sorsáról döntött. Elszomorít a gondolat, hogy egyetlen természetvédelmi szerv sem kelt a parlagfű védelmére nyíltan, a szerintem hibás és felelőtlen törvénnyel szemben. A parlagfű csak a kezdet. Hazánkban körül-belül 4000 pollennel szaporodó növény közül 150-ről bizonyosodott be eddig az, hogy szénanáthát vagy kötőhártya gyulladást okoz a szaporodási ciklusában. Melyik növényfaj lesz a következő halálraítélt? Vagy rugalmassá tesszük a törvényt és minden ilyen hatású növényre kötelező érvénnyel fog hatni? Törvényekkel egyetlen allergiás betegség sem gyógyítható meg. Amikor tehát jogot adunk a parlagfű teljes körű kiirtására, akkor a többi 150 faj sorsa is megpecsételődik. A parlagfű csupán precedens lesz.
Ha jól átgondolom az egészet, akkor ennek a törvénynek mégis van egy pozitívuma. Mégpedig az, hogy a társadalom elkezdett foglalkozni a növényekkel jogi szinten is. Eljött hát az ideje, hogy az állatvédelmi törvénnyel párhuzamosan megszülessen a növényvédelmi törvény is, amely eleve megtiltja a növények kínzását és felesleges irtását. Természetesen a kerteket ápolni kell. Az is természetes, hogy a porzás ideje előtt célszerű lekaszálni a számunkra kevésbé hasznos növényeket, a túlszaporodás ellen védekezve. Maga az irtás azonban természetellenes és ezért visszataszító.
Sokan allergiásak a macskaszőrre, ló-szagra, csaláncsípésre és mégsem gondolnak a teljes kiirtásukra. Legfeljebb távolról nézik a macskát, lovat és a csalánt. Ez hozzáállás kérdése. De nemcsak a növények és az állatok okozhatnak allergiát. Sajnos sok esetben érzem úgy, hogy számomra unszimpatikus események, jelenségek, műsorok vagy emberek jelenléte során, olyan visszataszító érzések alakulnak ki bennem, amelyek miatt szinte már szégyellnem kellene magamat. Ez a szellemi allergia, azaz a stressz egy fajtája, amelyhez nem kell közvetlen kontaktus vagy pollen. A puszta jelenlét vagy az észlelés ténye is elegendő a tudatban. Mit tehet az ember a szellemi allergia ellen? Az eseményeket és jelenségeket kikerülöm, a műsorokat nem nézem, nem hallgatom, de mit tegyek az embertársaimmal, akiket jószerivel még nem is ismerek, csak egyszerűen nem szimpatikusak a számomra. Allergiás orvosi igazolás birtokában sem lehet jogom a kiirtásukra. Sőt elképzelhetőnek tartom, hogy én magam is allergiás érzések okozója vagyok mások tudatában. Hiszen ahogy kizárt dolog az, hogy mindenki számára szimpatikus legyek, úgy sajnos az is elképzelhető, hogy unszimpatikus vagyok egyesek szemében. És ha ez az unszimpátia már a jelenlétemmel negatív érzéseket kelthet valakiben, akkor Ő allergiás énreám, akarata ellenére is. Ilyen értelemben én, mint allergén ember, kérhetek-e emberjogi védelmet allergiaokozásom miatt? És ha én, mint allergén élőlény, megkaphatom a védelmet, akkor miért nem jogosult rá alanyi jogon a parlagfű, mint szintén ÉLŐ-LÉNY? Azért mert a törvényt mi emberek formáljuk, nem a növények? Mert az emberi relatív törvények kizárólag az emberek érdekeit szolgálják?
Belátom, a pollen ellen nehezebb védekezni. A pollen ugyanis a magvas növényi fajok hím ivarsejtje, apró és a levegővel utazik több kilométeren keresztül, míg a célállomására tapad. Utazása közben azonban pont őreá tapadnak azok az égéstermékek, amelyek a pollenek nélkül is a civilizációs légúti ártalmakat okozzák. Így a légútba kerülve már többnyire szennyezőanyagoktól terhelve, koncentrálva fejti ki ártó hatását. Ha pedig a törvénynek köszönhetően nem lesz már parlagfű pollen a levegőben, akkor lesz például kukorica pollen, mert egyetlen kukorica porzós virágából körülbelül 50 millió virágporszem kerül a levegőbe. Így mindig lesz olyan pollen, amelyre a saját égéstermékeink rátapadhatnak.
Képzeljük csak el, hogy a szennyezett légkörbe került pollenszemek milyen hatást fejtenek ki a természetes célállomáson, amit a női ivarszerv, az embrionális zsák jelent számukra. A szennyezett pollen által sikeresen végrehajtott növényi megtermékenyítést mennyi zavaró körülmény befolyásolja, a civilizációnknak köszönhetően. Ettől nemcsak a parlagfű szenved, hanem minden magvas növényfaj. És mégsem hoztak emberellenes tőrvényt.
A parlagfű túlszaporodásának az is oka még, hogy már alig van, ami lelegelje. Kormányaink agrárpolitikájának köszönhetően már szinte egyáltalán nincsenek termelő szövetkezetek, amelyek állattenyésztési ágazatának működése során a legelők karbantartott állapota biztosított volna. A szabadon legeltetett állatok ugyanis természetes szelekciót és legelő karbantartást végeztek.
További problémát jelent még az a tény, hogy a privatizáció során szétosztott szövetkezeti földek, erdők, legelők és tavak magánkézbe kerültek. E magánemberek nagy többsége városi ember vagy olyan, esetleg hozzáértő vidéki, aki a lakóhelyétől távol kapta vissza ősei jussát. Nekik a saját tulajdont képező föld, erdő, legelő vagy tó csupán vagyoni értéket biztosít. Ápolni, művelni, vagy karbantartani nem áll módjukban vagy érdekükben. A jelen törvények értelmében tulajdonjog védi és idegen ember a lábát se teheti be oda. Így a legtöbb vidéki embernek meg kell ma már tanulnia vidéken élni számára használható vidék nélkül. Így a vidék emberi karbantartása is korlátozottá vált.
A szénanátha, amely miatt a törvény született, az allergia egyik módozata, amely a légutakon idéz elő a kellemetlen tüneteket. Ennek ellenére az allergia a szervezet olyan túlérzékenységét jelenti, amely az immungyengeség miatt léphet csak fel. Az orvostudomány az allergia okaként a rohamosan növekvő környezeti szennyeződést, a stresszt, élelmiszereink tartósító, színező és adalékanyagait, az aktív és passzív dohányzást, az antibakteriális mosó és tisztító szereket, a padlószőnyegeket, a vegyszeres növényvédelmet, és a csecsemőkori szoptatási idő lerövidülését jelöli meg. A pollen csupán koncentrálja a szennyeződéseinket, mert a természeténél fogva ragacsos szerkezetű. Éppúgy áldozat, mint az, akinek a légútjába kerülve szénanáthát idéz elő. A parlagfű törvényes irtása nem megoldás, mert az alap okot, az immungyengeségből fakadó túlérzékenységet nem befolyásolja. A vidéken élők között például sokkal kevesebb a megbetegedés, mert kevesebb környezeti szennyező hatásnak vannak kitéve annak ellenére, hogy jóval több pollent szívnak be a levegővel. A tiszta pollen kellemes illatokkal színezi a levegőt, míg a szennyezett pollen éppen a szennyeződéseinktől terhelve természetellenesek.
A parlagfű ellen hozott körültekintő és bölcs döntés ilyen értelemben a társadalmi negatív visszacsatolás szerepét tölti be, amelynek egyetlen célja az, hogy a parlagfűvel vitessük el az általunk okozott problémák felelősségét. Természetesen elismerem, hogy az allergiás szénanáthát a parlagfű pollenje is előidézheti, de a pollenérzékenységünket nem ő okozza. Ez immun-probléma, a parlagfű tiszta pollenje ebben teljesen vétlen. A folyamatosan gyengülő immunitást pedig, nehéz lenne a parlagfű számlájára írni, ugye?
Tudomásul kell vennünk azt, hogy a parlagfű is ÉLŐ-LÉNY és ugyanazok a természeti jogok illetik meg ezen a Földön, mint bármely más élőlényt. Ő is Isten teremtménye, ugyanúgy lélekkel bír, mint mi. Ártó szándékkal nem közeledhetünk e faj felé sem. A tudat felelőséggel ruház fel bennünket, így szabályozhatjuk a faj létszámát, de nem irthatjuk ki. Az élőlények minden rendje és faja a természet része és szükség van reájuk. Csupán az ember számára relatív megkülönböztető tényező a hasznos vagy a káros bélyegző. Így számunkra vannak károsnak ítélt növények és állatok, amelyek irtása csak azért lehet indokolt, mert nem nyertek hasznos bélyegzőt még az embertől. Így a törvényeink csak a mi érdekünket képviselik, tehát nem lehetnek természetesek. A károsnak ítélt ÉLŐLÉNYEK számára mi emberek is károsak vagyunk, mert csupán az egoista érdekeink miatt csoportosítottuk őket a haszontalan, azaz a káros rendbe azért, hogy kiirtásuk indokolt lehessen.
Azon élőlény pedig, amelyik csak az érdekei szerint szeret más élőlényeket, az élősködő, és mindenképpen károsnak minősíthető, a többi élőlény között. Ha pedig az emberi faj a saját fajvédelmének okán fajokat pusztíthat el, akkor más fajok védelmének okán élhet-e egyáltalán? A fajok felett ítélkező és fajokat pusztító értelmes emberi faj végül is értelmes? Ez a gondolatsor rávezethet bennünket arra a kérdésre is, hogy miért önpusztító az emberi faj? A válasz kézenfekvő. Az emberi fajt felemészti, megöli a fajon belül is élesen fennálló egyéni érdek, az egó. Ha pedig büntetjük a természetet vagy annak bármely cseppnyi részét, akkor a természet részeként magunk is bűnhődni fogunk, mert a Föld szimbiózisának minden élőlény a részét képezi. Meg kell tanulnunk végre a globalizáció korszakában globálisan tekinteni az élő világunkra is.
Tudomásul kell vennünk azt, hogy minden élőlény sajátságos, specifikus génállomány szerint épül fel, így a génállománya által meghatározott sejtjei vannak, amelyek külön-külön egy-egy sejtvírust tartalmaznak a magjukban, amelyek oltókristályokként betegségeink egyetlen gyógymódja lehet. Az adott élőlény teljes kipusztulásával vagy kihalásával a lehetséges természetes gyógyszer is elvész örökre. A parlagfű génállományáról vagy gyógyhatásáról szinte semmit sem tudunk, de már írtjuk. Még jó, hogy az emberi relatív törvényeket sokszor az emberek sem tartják be. Még a törvényhozók sem, hiszen sok állami földterületen nincs semmiféle parlagfű-kezelés.
Tisztelettel javaslom ezek után, a parlagfűre vonatkozó negatív törvény teljes-körű visszavonását, és egyben egy új NÖVÉNYVÉDELMI TÖRVÉNY reális kidolgozását, és jogerőre emelését.
Megértésüket és szíves közreműködésüket előre is köszönöm!
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
