A félelem a bekövetkező, vagy bekövetkezhető tényleges, vagy elképzelt, baj előre elgondolásából származtatott nyugtalanító érzés. Elöljáróban leszögezném, hogy alapvetően kétféle félelem létezik. A konkrét és a szimbolikus félelem. A konkrét félelem indokolt, az aktuális, így az éppen konkrét veszélyhelyzetekben alakul ki, és éppen arra figyelmeztet bennünket, hogy most, itt a jelenben legyünk óvatosak, elővigyázatosak, a közvetlenül jelentkező konkrét probléma megoldása közben, hiszen a veszélyhelyzet most áll fenn.
Vagyis, a konkrét félelem természetes, és így egészségesnek mondható, egyszerű önvédelmi indíttatású lelki, azaz érzelmi reakció. Így a konkrét félelem hasznos, mert ébren tartja az ember figyelmét, erősítve ez által a védekező készségünket. Jelentőséget attól nyer a félelem érzése, hogy figyelmeztet a veszélyhelyzetekre, és felkészít bennünket azok elkerülésére. Felfokozza az ember célirányos koncentrációs készségét, és a reális feladatmegoldásra készteti az egyént. Ez által módosítja a szervezetünk energiatartalékait, mégpedig a feladat lehetséges megoldására koncentrálva.
Ezzel szemben, a szimbolikus félelmeink mindig tartós és visszatérő negatív érzéseink, ilyenek például a fóbiák, vagy az egyéb, előre elképzelt nehézségekre alapozott, hosszabb távú félelmeink. A fóbia ugyanis nem más, mint valamilyen konkrét dologtól való irreális félelem. Vagyis a szimbolikus félelmek betegségeknek tekinthetők, és amikor a félelem leküzdése ellen írok, akkor éppen erről a tartós érzésről, és a vele együtt járó tüneti együttesről beszélek főképpen. Mert a félelem, szinte minden betegségünk alapja. És főképpen a szimbolikus, azaz a tartós félelem. A szimbolikus félelem állandósult érzés, olyankor a negatív érzelmek elhatalmasodnak az ember teste felett, és szorongásos betegségek kialakulásához vezet. A szimbolikus félelem többnyire úgy alakul ki, hogy előre elképzelünk egy adott veszélyhelyzetet, és azt a mentális képet negatív érzésekkel töltjük fel. A potenciális veszélyhelyzet túlértékelése mentális belső feszültségekhez vezet, így bennünk mániákus, vészjósló gondolatok alakulhatnak ki. Ez egyfajta pesszimista hozzáállásunk az események várható alakulásához. A tartós félelem gyötrelemmel jár. Ilyen tartós félelem még például az aggodalom, a féltékenység, a bizalmatlanság, Stb. Minden betegségünk alapvető oka valamilyen módon a félelem, ami a tudás és a szeretet hiányára visszavezethető tehetetlenségünkre utal.
A gyermekek félelme a lehető legrosszabb, mert az ördögöktől, a mumusoktól való rettegésük évekig is eltarthat, egészen addig, amíg a mentális tudati szintjük kitágul, az ismereteik függvényében. Amíg felvilágosultságuknak köszönhetően ki nem nevetik jóízűen a régi félelmük tárgyát, addig nem törlődik ki az elméjük tudatalatti részéből az oda beépült félelem. Ide tartoznak még, a szülőtől, a testvérektől, a tanároktól, Stb. való félelmük is. És azok sem csitulnak addig, ameddig a gyermekek fizikálisan és mentálisan érettek nem lesznek arra, hogy önerejükből legyőzzék a félelmeiket. Ebből az is azonnal adódik, hogy a gyermekek esetében éppen nekünk, felnőtteknek kell ügyelnünk arra, hogy félelmek nélkül élhessenek.
Életünk során, minden eseményünk, új akcióként új, és még újabb reakciókat vált ki a környezetünkből. Ezek a mi megoldásra váró problémáink. A problémák tehát, nem azért jelentkeznek az életünkben, hogy csak bonyolítsák azt, és félelmekkel terheljenek bennünket, hanem azért, hogy a megoldásuk által tanuljunk, okosodjunk, mentálisan fejlődjünk általuk. Ahogy az objektív megjelenésünket biztosító testünk is állandóan változik az éveink során, úgy a szubjektív szellemiségünknek is folyton változnia, fejlődnie kell, ez a lelkünk munkája, azaz az életünk. Ez a folytonos mentális változás tesz bennünket alkalmassá arra, hogy az életünk új kihívásait jelentő problémáinknak eleget tudjunk tenni. Ha pedig, az életünk során jelentkező problémáink megoldása ismeretlen még előttünk, akkor ez a szellemileg tudatlan helyzet mentális tehetetlenséget idéz elő nálunk, amely a félelmünket indukálja bennünk. A félelem tehát, mindig valamilyen mentális hiányosságunkra hívja fel a figyelmünket. Aki figyel a félelmeire, arra is rájön, hogy milyen irányba kell még fejlődnie.
Valójában a félelem mindig a jelenben zajlik, de többnyire, minden esetben, a jövő lehetséges eseményét vetíti elénk, és annak is a reánk nézve kizárólag veszélyes, káros voltát. Vagyis a félelem, a legtöbb esetben eleve indokolatlan, mert nem valamilyen konkrét eseményre utal a jelenben, hanem csupán egy előre vetített eshetőség, ami egyáltalán nem is biztos, hogy bekövetkezik. Sőt, mi több, szerencsére az esetek zömében, a károsnak ítélhető negatív élmény teljesen el is marad. Az egész dolognak az oka pedig, hogy a negatív hit alakul ki az elménkben, és az a tény, hogy ezeket a negatív hiteinket valós realitásként tudjuk elképzelni. A mai átlagember szinte tökélyre fejlesztette azt a hibás képességét, hogy a pesszimista hozzáállásából származtatható gondolatainak teljesen szabad utat enged a képzelete világában. Alternatív lehetőséget biztosítva a várhatóan ártó hatásnak, többféle formában is el tudjuk képzelni, mint számunkra veszélyes végkifejletet. Márpedig teremtésre, megvalósulásra, éppen az elképzelt gondolataink kerülnek. Ha csak fele, vagy negyed annyi mentális energiát fektetnénk bele abba, hogy optimista módon képzeljünk el számunkra pozitív megoldásokat, akkor túl azon, hogy mentális utat biztosítunk a jó megoldásnak, lehetőséget sem adunk a félelem kialakulására.
Az ember hite nem más, mint az ő érzelmileg jóváhagyott értelmi döntése. Elképzelni pedig, csak azt vagyunk képesek, amiben igazán hiszünk. Ahhoz azonban, hogy a hitünk az Isteni teremtés megvalósulásának része legyen, el is kell tudni képzelni azt, a mi reális valóságunkként. Vagyis a legrészletesebb, a legprecízebben összetevőkre menő pontossággal. Isten ugyanis a lelkünk óhaját teremti meg a mi valóságunk tárgyaként, az pedig, nem más, mint a hitünk által kialakított reális elképzelésünk. A képzeletünk Isten teremtő „öntőformája”, így Isten az anyagi valóságot, teremtő energiaként úgy formálja számunkra a valóságunkat, ahogy nekünk az, a legideálisabb elképzelésünk szerint elégítheti ki az igényeinket. Ennél fogva, koránt sem mindegy az, hogy milyen hit alapján alakítunk ki elképzeléseket. A negatív hit által formált mentális kép is teremtő impulzus Isten számára. Vagyis, aki átlátja a Teremtő Istennel való mentális kapcsolatát, sohasem fog többé negatív hiteket kialakítani az elméjében, és főképpen nem képez belőlük mentális elképzelést, hogy megvalósulást nyerjenek azok. Kizárólag csak, pozitív hitek kialakításán fáradozik majd, és természetesen, így szintén pozitív elképzelések által formálhatja a környezetét, és az által a sorsát. A világunk ugyanis jóvá képzelhető, csak hinni kell benne. Attól olyan amilyen, mert pesszimista módon álltunk eddig hozzá. Egy ember nehezen változtathatja meg azt, ami a jelenünket felépíti, de minél többen vagyunk, akik szebb jövőképeket alakítunk ki magunkban, annál hamarabb alakul az ki, és szebb lesz a holnapunk. Erről Isten kezeskedik, mint Teremtő energia. Akik így gondolkodnak, nem félnek a jövőtől. Aki fél, nehezen fogadja el a szeretetet, és persze maga is nehezen ad belőle, mert a félelme a jövőre irányul, míg a szeretet kizárólag a jelenben zajlik. A félelem a bizonytalan jövőre utal, míg a szeretet a biztos jelenre. Ezért nagyobb hatalom a szeretet, mert a szeretet mindig a jelenünket uralja, hiszen az életünk, mindig a jelenben zajlik.
Sajnos, ahogy a félelem inspirálni képes a szervezetet, az adott probléma megoldása érdekében, úgy arra is képes, hogy leblokkolja azt. Vagyis, amikor a tudat úgy ítéli meg a helyzetet, hogy tehetetlen a megoldást illetően, akkor ez a negatív mentális szellemi felismerés leblokkolja, megbénítja a szervezetet is. A félelem a lélek által diktált önvédelmi reakcióigény érzését vetíti elénk, és arra utal, hogy tehetetlenek vagyunk a félelem tárgyában jelentkező problémájával szemben. Így alapvetően két lehetőség kínálkozik a félelem leküzdésének érdekében. Erősítenünk kell magunkat testileg, és persze szellemileg. A félelem ténye ugyanis, ezek elmaradottságára utal. Sporttal és tanulással tehetjük magunkat alkalmassá a jelentkező problémák megoldására annak érdekében, hogy a félelem ne jelentkezhessen. Amit ugyanis meg tudunk oldani önerőből, arra vagyunk csak érettek testileg és szellemileg is. Így nem okozhat számunkra lelki labilitást, félelmet, a jelentkező probléma.
És ide illik Alan Budmington komfortzóna elmélete, amely arról szól, hogy minden civilizált embernek van egy mentális „területe” az elméjében, ahol otthonosan gondolkodik. Ide zárkózik be, mert nem akarja kellemetlenül érezni magát a társadalmi kommunikációja közben. Ezek a viselkedési tapasztalatok stabilizálják a szokásainkat, amelyek megóvnak bennünket a változások kockázatától. Realitásérzéket mindenki számára a saját komfortzónája biztosít. Döntéseinket, ennek a számunkra kényelmesnek mondható mentális helynek a korlátai határozzák meg. Ha pedig, az életünkben probléma jelentkezik, akkor az azt jelzi, hogy a lehetséges megoldás, túl van a mi saját komfortzónánk határain. Vagyis, a jelentkező probléma megoldása érdekében, éppen a komfortzónánk határait kell kitágítanunk. Ez a mentális fejlődés, azaz a tanulás jelensége. Ha pedig, dacból elkerüljük a probléma feladatmegoldásával járó rövidebb távú kellemetlenségeket, akkor tulajdonképpen hosszabb távú hátrányokat alapozunk meg magunknak, hiszen az újabb, hasonló jellegű problémák, előbb-utóbb mindenképpen kikényszerítik a komfortzónánk tágítási igényét. Minden jelentkező probléma arra utal, hogy mennyire szűk még az a komfortzóna, amit kialakítottunk magunknak. Ennek felismerése a reális önkritika, amely csökkenti az önértékelésünket. A félelem a komfortzónánk határainak őrzője. Ez a jelképes határőr jelzi azt, hogy a lehetséges problémamegoldás a gondolkodási zónánkon kívül helyezkedik el, és így a zónánkból tekintve, bizonytalan a kimenetele. Addig szorongunk, amíg megoldása nem lesz a problémának. De előre természetesen nincs garancia a sikerre, és így a félelem visszariaszt bennünket a kockázatvállalástól. Valójában attól félünk, hogy lelepleződik az, hogy milyen szűk gondolkodási keretet biztosító komfortzónában élünk. A komfortzóna mindenkinél egyéni, és tanulással, valamint gyakorlati tapasztalatgyűjtő események által tágítható. A komfortzóna mentálisan határolt gondolkodási övezet, amely annál szigorúbb börtöne az egyéni embernek, minél szűkebbek a határai. A tanulás által ezt a mentális mozgásteret tágíthatjuk, így az életünk tapasztalati szintjén is növekednek az esélyeink. Márpedig, minél nagyobb mentális teret zárnak be ezek a határok, annál ritkábban jelentkezik az életünk részeként a félelem.
Ebből persze az is azonnal adódik, hogy a félelem kizárólag csak a relatív tudatú elme tulajdonsága, mert Isten abszolút elméjében abszolút jelleggel bír, a tudást magában foglaló komfortzóna is. Vagyis, a mindent tudás magában foglal minden lehetséges ismeret információértékét, ezért nincsen szüksége határokra. Ez a határtalan tudás pedig, nem igényel határőrt, amit a félelem képviselhetne. Istenben a szeretet is abszolút, vagyis nem párosul félelemmel, hiszen nincs veszíteni valója, mert minden, ami létezik, őbelőle, őáltala létezik. Így elvenni tőle képtelenség bármit is, és el sem veszíthet belőle semmit. Esetlegesen elképzelhető félelme tehát, nemcsak indokolatlan lenne, hanem teljesen felesleges is.
És innen kristályosodik ki az ember újabb lehetősége a félelem ellen. A félelem ugyanis legyőzhető úgy is, ha a szeretetünket abszolutizáljuk. Ez azt jelenti, hogy függetlenítjük magunkat mindenféle egyéni érdektől. Mindig mindent és mindenkit szeretnünk kell. Ezt persze nem csupán üres kifejezés által, hanem aktív cselekedetekkel. Ameddig ugyanis szeretettel cselekszünk a jelen pillanataiban, addig az elménk nem kalandozik el a bizonytalan jövő lehetőségei között. Egyszerre képtelenek vagyunk mindkét dologra koncentrálni. Ha a jelen eseményei kötik le éppen a figyelmünket, akkor a jövő nem irritálhat addig bennünket. A lehetséges félelmeink pedig, mindig a bizonytalan jövőre utalnak. Így a jelenben mindig aktív szeretet, csodálatosan értékelhető múltat eredményez, miközben feleslegessé teszi a jövőbe vetíthető félelmeinket. A félelmet a teljes szeretet győzheti le, és akiben ez a szeretet abszolutizálódott, az élete minden egyes jelen pillanatában teljessé lett, maga is a szeretet hordozójává válik, Isten aktív képviselőjévé ebben a relatív világban.
Az ember relatív elméje sohasem csitul le, mindig aktív. Általában sohasem azon aggodalmaskodunk, attól félünk, ami éppen most, a jelenben zajlik, hanem attól, ami majd csak a későbbi időben következhet be. Gondolataink által állandóan terveket szövünk, és lehetséges megoldásokat latolgatunk, ennél fogva azok nem a jelenben, hanem a jövőben kalandoznak. És valójában éppen ez okozza a legtöbb mentális problémánkat. Aggodalmaink java része természetesen nem is válik valóra, ezért csak utólag derül ki az, hogy feleslegesen féltünk. Aki most, a jelen pillanatában fél a jövő valamilyen reálisan várható eseményétől, az olyan ember nem teremti a saját jövőjét, hanem elszenvedi azt. Csupán sodródik a várhatóan elkövetkező események áramlatában tehetetlenül, és ez a tehetetlenség indokolja a félelmét. Ezért mindig éljünk a jelenben. Csak akkor vagyunk képesek a legtökéletesebben önmagunkat adni, ha nem aggodalmaskodunk a jövő miatt, illetve, ha nem gondolunk előre arra, hogy mit fognak gondolni rólunk más emberek. Aki ugyanis más emberek lehetségesen szigorú elvárásai szerint él, nem képes a saját életét élni a jelen pillanatában. A jelenben aktuális tetteit ugyanis korlátozza a társadalmi elvárásokhoz való igazodás kényszere. Ne félj attól, hogy mit szólnak az emberek, ha Isten előtt tiszta tudsz maradni. Teljesen felesleges dolog tehát félni előre olyan dolgok miatt, amelyek talán megtörténhetnek a jövőben, vagy talán nem. A félelem és az aggodalom csupán rossz szokás, és elvonja a figyelmet a jelen pillanatában végrehajtható aktuális szeretetteljes cselekedetekről. Mert a valós élet, mindig a jelenben zajlik.
A félelem többnyire akkor tör a tudat felszínére, ha a cselekedeteink által nincsen az elménk lekötve a jelen pillanatához. Amikor tétlenek vagyunk, és nem foglaljuk le az elménket hasznos dolgokkal a jelen pillanataiban, akkor jelentkeznek az aggodalom, jövőbe vetett negatív gondolatai, amelyek félelmet válthatnak ki bennünk, Az éppen aktívan cselekvő ember, akinek a gondolatait a jelen pillanatához rögzítik a folyton változó események, nem ér rá a lehetséges félelmeivel foglalkozni, elméjében a félelem feleslegessé válik, és az előtte jelentkező félelme is alábbhagy, majd teljesen elmúlik. Vagyis, amíg a jelenben lekötjük az elménket hasznos és szeretetteljes cselekedetekkel, addig a jövőre utaló félelem nem képes tudatosodni az elménkben. A megoldás tehát kézenfekvő, éljünk mindig a jelen pillanatában, hiszen a jövő nem más, mint a jelen elkövetkező pillanathalmaza. A múlt pedig, nem más, mint a jeleneink már elmúlt pillanathalmaza. Ilyen értelemben véve félhetnénk a múltunktól is. Ahogy a jelenben visszatekintünk a már elmúlt pillanataink emlékére és értékeljük azokat, éppen ugyanúgy kell a jelenben hasznosan tevékenykednünk, hogy az elkövetkező jövőben majd pozitív értéket nyerjenek a jelenben zajló eseményeink is. Az életünk mindig a jelenben zajlik, és az élet ideje nem más, mint a jelen pillanatainknak a teljes halmaza.
A Bibliában 365-ször szerepel az Isteni buzdítás, hogy: „Ne féljetek!”. Ez a leggyakoribb szókapcsolat, amely a szeretet hiányosságaira utal. Az év minden napjára jut egy ilyen intelem. A félelem csak ott létjogosult, ahonnan hiányzik az abszolút szeretet, azaz Isten. Az ember relatív tudatú teremtmény, ezért relatív a szeretete is. De Isten által mégis abszolút szeretet élhet bennem. Az ember abszolútnak lett teremtve Isten által, de elveszítette ezt az Isteni jellemvonását. Az emberi bizonytalanság első jelei is a Bibliából származnak. Az első lejegyzett félelem Ádám félelme volt, miután Évával ettek az Isten által tiltott fa terméséből. „A szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.” Vagyis, Isten hívó szavára Ádám, a félelmét fejezte ki.
Mivel Jézus a kereszthalálával megváltotta a bűneinket Istennél, ezért mi már bűntelenek vagyunk Isten előtt, ha elfogadjuk a Megváltónk áldozatát, és ennek tanúságaként befogadjuk magunkba az Ő Szent Lelkét. Erre alapozódik, a ne féljetek kijelentés, mint Isteni felszólítás, mert a jelenben zajló aktív szeretet eseményei közben elhal minden félelem. Aki ugyanis a jelen pillanatait arra használja fel, hogy a szeretetét aktív cselekedetek által mutassa ki, így fejezve ki saját Isteni mivoltát, annak számára nem marad idő a jövő bizonytalannak tetsző dolgai miatt aggodalmaskodni, vagy félni. Így az aktív szeretet teljesen feleslegessé teszi a félelmet. Ne féljünk tehát, magunkba fogadni Jézus Krisztus Szent Lelkét, aki képes arra, hogy megszüntessen bennünk minden lehetséges félelmet. Jézusnak hivatalosan két születésnapja van. A betlehemi karácsony napja, amikor gyermekként megszületett, és a jeruzsálemi húsvét hétfő, amikor feltámadott a kereszthalálból. De az óta, minden alkalommal újjászületik az Úr, amikor valaki befogadja az Ő Szent Lelkét, vagy az Ő nevében cselekedjük a jót, Vagyis a cselekedeteink által Őt képviseljük a világunkban. Ne féljünk tehát tanúságot tenni, a bennünk élő Isteni fényről, a világ világosságáról. Ha problémánk adódik az életben, ne féljünk, hívjuk bátran segítségül Jézust, és Ő eloszlatja bennünk az összes lehetséges félelmet, mert a jelenre koncentrálva késztet bennünket a szeretet közvetítésére.
Ne féljetek! Higgyetek Istenben és higgyetek Énbennem! Ezt mondta Jézus a tanítványainak az utolsó óráiban, mikor búcsút vett tőlük. És éppen ugyanígy kezdődött az új teremtés, Jézus feltámadása után is. Azért mondta Jézus a tanítványainak búcsúzóul, és a feltámadása után is, mert látta, hogy nagyon félnek, és még mindig a nagy megrázkódtatás hatása alatt állnak. Teljesen tehetetlenek voltak a lesújtó eseményekkel szemben, és önmagukat is igen nagy veszélyben érezték. Péter például, aki a legodaadóbb híve volt, háromszor is megtagadta Jézust, mert félt. Az elítélés és a feltámadás között Jézus Isteni lényegisége semmit sem változott, éppen a halál mibenléte nyert új értelmet a Megváltó által. A tanítványoknak az Isteni bátorításra volt tehát a legnagyobb szükségük. Jézus pedig, azt bizonyította be nekik, hogy a félelem, ami mindig a halálfélelemre vezethető vissza, igenis legyőzhető, vagyis felesleges. Teljes bizalommal fejezte ki jelenlétét, a ne féljetek utasítása által.
Ne féljünk akkor, amikor a szeretet áldozatot kíván tőlünk, mert a legnagyobb áldozatot Jézus már megtette értünk. Jézus már befejezte az áldozatvállalás folyamatát, mert minden bűnünkért megfizetett. Ma már csak akkor szenved, ha nem töltheti be valaki lelkét az Ő Szent Lelkével, és akaratlanul is végig kell néznie az Istentelen életvitelünk miatt bekövetkező tudatlan és ostoba áldozatvállalásainkat. Jézus feltámadása a keresztény hit alapja. Rávilágít arra, hogy a szeretet felül tud emelkedni a félelem érzésén, és legyőzi azt, amire a félelem irányul, Jézus esetében éppen a halált. Igen bátornak kell lennie annak, aki szeretni mer akkor is, amikor mások félelmet tanúsítanak, mert a szeretet, mindig a jelenben megvalósult tetteink által nyilvánul meg, ez a húsvét Isteni üzenete.
Az Istentelen emberek szokásait ne kövessük fenntartás nélkül, mert amelyik szokás szeretet nélküli, félelemhez vezet az. Isten senkit sem bánt, aki szeretetben él. Így az Istenfélelem fogalma, csupán Istennel szembeni feltétlen tiszteletet jelenhet, a szeretetteljes Istenhívő számára. Miért is kellene Istentől félnie annak, aki éppen Istent képviseli, a szeretetteljes gondolatai és cselekedetei által, itt a Földön. Ezt jelenti a szövetség Istennel, amiről a Biblia ír. Szövetségben ugyanis, akkor élünk Istennel, ha mindig, minden eseményünket megbeszéljük Vele, és akkor biztosak lehetünk abban is, hogy az Ő szeretetét fogjuk képviselni a végrehajtást illetően. Ha pedig, nem megfelelő a hozzáállásunk, akkor mindig kapunk Isteni figyelmeztetést valahonnan, csak érzékenynek kell lennünk az üzenet fogadására. Az pedig, lehet konkrét hangos szó, amit valaki által közvetít Isten, vagy sugallat, valamilyen belső „hang” által. A lényeg az, hogy mindig a lelket megnyugtató szeretet áramlását képviseli az eseményeinkben.
A félelemmel telített ember relatív elméje folyton folyvást ítélkezik, és végül is, az ítéleteinek mentális visszahatásai teszik létjogosulttá a tudatában kialakult félelmeit. Minden gondolatunk ugyanis, egy-egy mentális kölcsönhatásban vesz részt, amelynek visszahatásakor úgy érezzük, hogy új gondolatunk ébredt. Így sokszor önmagunkban vívódunk, mentális csatákat vívunk, miközben azt hisszük, hogy ezek csupán a mi kósza gondolataink ütközései az elménkben. Észre sem akarjuk venni azt, hogy az ellenérvek mások érdekeit képviselik a tudatunkban, ennél fogva nem is bizonyos az, hogy a mi elménkben alakultak ki. A relatív emberi elme ugyanis, majdnem úgy működik, mint egy rádió adó-vevő készülék, és folyamatosan mentális kölcsönhatásban áll a többi emberi elmével, Isten abszolút Elméjén keresztül. Éppen Isten Elméje a gondolataink szervere, közvetítő közege, ezért Isten a Mindentudó is egyben. Mentális üzeneteket fogad és közvetít, amelyek olykor ütközni látszanak az elménkben. Rajtunk áll, hogy vívódunk általuk, vagy elfogadjuk azokat Isteni üzenetnek, mert a szeretetünk kibontakozási lehetőségét hordozzák.
Ne féljünk sem az emberek nagyságától, sem pedig, az emberek gyengeségeitől. Csak a szeretetteljes tettek által képes az ember legyőzni a félelmeit. A félelem ragályos betegség is, mert aki fél, könnyen félelemre kényszeríti a környezetében élőket is. Ez a jelenség az emberek tömegében pánikot válthat ki, ami tömeghisztériához vezethet. A történelmünk során több ilyen tömeghisztériából származó tömegkatasztrófa lett lejegyezve, amelyek az emberi intelligencia fejlettségi fokától teljesen függetlennek látszanak. Vagyis a régi idők tömeghisztériái éppen olyan tömegkatasztrófához vezettek, mint a jelen korunkban kialakuló tömeghisztériák esetén. Az emberek tömege ugyanis, pánik esetén, kezelhetetlenné válik, és az addig tart, amíg a sokaság fel nem oszlik. Így a tömegkatasztrófákban megsérülő és elpusztuló egyénekért senki sem vonható felelősségre. A felelősség ugyanis megoszlik. És ezt a lehetőséget használják ki a diktátorok, gonosz terveik végrehajtása érdekében.
A félelem a szabadság korlátozottságát, szellemi rabságot jelenti, a kiszolgáltatottsághoz, a fájdalomhoz, a halálhoz való tehetetlen álláspontunkat. Vagyis legtöbbször a tehetetlenség érzése váltja ki, és tartja fenn. A szociális jellegű félelmeink a társadalmi elvárásoknak való megfelelésétől való félelmeink. Ezek a félelmek zavarba ejtik az embert, a kudarc és a szégyen érzéseit váltják ki. Megbénítják és leblokkolják az embert. A világunkat három alapvető dolog irányítja, a szeretet, a gyűlölet, és a félelem. Így minden gondolatunkat és tettünket a szeretet, a gyűlölet és a félelem indítja el, motiválja. A félelem belső szubjektív érzetei, és azok objektív megjelenési formái a testen, a tehetetlenség érzése miatt, kiszolgáltatottá teszik az embert. A boldog embert nem lehet irányítani, Ezért ragaszkodik a módos ember a gazdagságát biztosító vagyonához. A vagyona ugyanis, a társadalmi létezésének a stabilitását jelenti számára. A félelemben tartott emberi társadalom pedig, könnyen vezérelhető. A népet úgy lehet irányítani, ha folyamatosan félelemben, szorongatott helyzetben, és kiszolgáltatottságban tartják. A félelemben tartott ember úgy érzi, hogy bármikor bármit elveszíthet, egészséget, munkát, otthont, Stb. Félti a labilis egzisztenciáját biztosító pozícióját, és a megszerzett javait. Nincsenek anyagi tartalékai, ezért mindig a mának él. És éppen ezt a tehetetlen állapotunkat hasznosítják azok, akik nem segíteni, hanem élősködni akarnak rajtunk, kihasználni akarnak bennünket, és ez által vezérelni minket. Ők a társadalmunk önkényurai, akik a céljaik elérése érdekében előnyöket kovácsolnak a helyzetünkből. Függővé tesznek bennünket a saját szándékaiktól, hogy kényszerhelyzetben tartsanak minket. Szükség esetén fenyegetnek bennünket, visszaélve a belőlünk nyert társadalmi erőfölényükkel, és a tőlünk szerzett vagyonuk által biztosított gazdasági hatalmukkal. Céljuk az, hogy tovább élősködve uralkodjanak rajtunk, és nem az, hogy társadalmi vezetőkként szolgáljanak bennünket. Sajnos így működik, a mi hamis demokráciánk is. Ezek a gazdaságilag nehéz idők éppen nekünk nehezek igazán, és pont az élősködőink miatt olyan nehezek, súlyosak számunkra. A társadalmunk egészséges megélhetéséhez szükséges vagyoni tényezők megvannak ugyan a mi hazánkban is, csak nagyon irreálisan vannak elosztva.
A félelem zsigeri érzéseket vált ki, alapvető fokozatai: szorongás – félelem - rettegés
Az ezoterikus tanok alapján, minden negatívnak értékelhető szubjektív érzésünk, valamilyen félelmünk objektív testi megnyilvánulásai.
- Gyomorgörcs – Teljes testi erőtlenséggel párosul
- Gyomorfelkavaró érzés - Erőtlenséggel függ össze
- Szívszorongató érzés - A szeretet hiányával függ össze
- Torokszorító érzés – A kimondás, a kiáltás kényszerével függ össze, vagy titokkal
- Fülfájás – Valaminek a meghallási kényszerével függ össze
- Szemprobléma – Valaminek a meglátási kényszerével, észrevételével függ össze
- Kézfájás – Valaminek a megcselekedési kényszerével függ össze
- Lábfájás – Valahová való elmenés kényszerével függ össze
- Stb.
Ezek mind szorongató érzések, reszketéssel, remegéssel, elsápadással, elpirulással, fázással, izzadással, körömrágással, dadogással, ájulással, szívgörccsel, gyomorszorulással, gyomorgörccsel, hányással, hasmenéssel, bevizeléssel, Stb. jár együtt, miközben a szervezet feszült állapotát tartják fenn. Keringési rendellenességek nagy része a félelmekre vezethető vissza. Gyomorfekély, vesebántalmak, epebajok, májproblémák, szívelégtelenségek, idegi panaszok jellemzik.
Az ezoterikus tanok azonban arra is utalnak, hogy minden pozitívnak értékelhető szubjektív érzésünk, pozitív objektív testi megnyilvánulással is párosul, amelyeknek a realitása nem más, mint a test nyugodt, kiegyensúlyozott állapota.
Félelem –> harag –> agresszió
A butaságból, dacból, vagy bármilyen más emberi gyengeségből fenntartott félelem haragot válthat ki az emberben, ami a társadalom felé kivetítve agresszióhoz vezethet. A félelem dermesztő állapota menekülő vagy támadó viselkedést válthat ki. Mindkét lehetőség a megdermedt passzív veszélyhelyzet elkerülésére irányuló aktív folyamat. A támadó viselkedési forma azonban, agressziót vált ki, kontroll nélküli önvédelmet. Ebből az is azonnal adódik, hogy egy lehetséges agresszor tulajdonképpen mindig az emberek félelmeire alapozza a tevékenységét. Úgy fokozza fel a valós, vagy vélt félelem által generált indulatokat, hogy azok pánikhangulatot teremtsenek a széles néprétegek körében, majd a lehetséges menekülési út meghatározásával, éppen a saját érdekeit valósítja meg általuk. A felizgatott nép pedig, hogy elkerülje az agressziót fenntartó diktátor által előrevetített veszélyhelyzetet, végrehajtja a diktatórikus terveket. Több ilyen negatív esemény tette már tönkre a világunkat, az emberi történelem során. És ez ad lehetőséget a hamis demokráciák fenntartására is.
Félelem –> hit –> gyógyulás
A félelem mentális szellemi fejlődés által, azaz tanulással győzhető le a legideálisabban. Ez a tanulási folyamat pedig, a hit reformját váltja ki, amely semlegesíteni képes a régi, nevetségessé vált hiteinket, amelyek a félelmeinket eddig fenntartották. Így cserélődnek ki az elavult negatív hitek új, pozitív hitekre, amely folyamat ennél fogva gyógyuláshoz vezet. A negatív mentális hatású információ ugyanis eltűnik a tudatalattinkból, és helyére pozitív mentális hatású információ épül be, ha a régin jóízűen tudunk végre nevetni. Kinevethetjük a tudatalattink emlékraktárából, mert a nevetés nem más, mint a relatív emberi elme „radírja”.
A mondás szerint, jobb félni, mint megijedni. Ez a mondás arra alapozódik, hogy a félelem cselekvésre, megoldásra sarkallja az embert, míg az ijedtség éppen megdermeszti, lebénítja az egyént. Csakhogy a konkrét félelmeink nagy része, éppen az ijedtségnek köszönhető. Ez a mondás tehát, inkább csak a szimbolikus, azaz tartós félelmeinkre utalhat. Alapjába véve a félelem mindig arra utal, hogy a félelem tárgyán túl kell jutnunk, hogy a probléma megoldása által, oldódjon a félelem miatt generálódott negatív hatású érzésünk is.
A nélkülözéstől való félelem egyik alap oka az elhízás is. Ez a szervezetünk válaszreakciója a nélkülözéssel kapcsolatos alapgondolatainkra. A szervezetünk zsírtartalékokkal párnázza körül a testünket, hogy megóvjon bennünket az objektív valóságunk felől várható negatív hatások ellen, amit a várható nélkülözés jelenthet. Ezt a védekező mechanizmust a negatív szellemi hozzáállásunk indítja el, és a testünk csupán reagál rá. Az általa okozott stresz is jócskán lelassítja az anyagcsere folyamatainkat az által, hogy feszült helyzetben tartja a testünket, ami természetesen szintén elhízáshoz vezethet.
A félénk ember félénksége nem kimondott félelem, ha nincs konkrét veszélyben. Ő csupán tudatosan és így önkéntesen visszahúzódott, alárendelt viszonyban él a társadalmában. Tehát az alapvetően szelíd alaptulajdonságát fenntartó félénksége nem félelmen alapszik, hanem az agresszivitás hiányán, amely által a jóindulatát fejezi ki a világában. A félénk ember, a mentális rászorultságát is kifejezi egyben, a szelíd hozzáállásával, azt az attitűdöt, amely által szinte segélyt kér a környezetétől. Már a megjelenése pillanatában tükrözi azt, hogy tőle agresszív viselkedés nemigen várható.
A félelem olyan kínos érzés, amely nem csupán emberi jellemzőség, hiszen a veszélyhelyzetbe került állatok is félelmet tanúsítanak. Szintén menekülnek, vagy támadásra kényszerülnek, hogy kikerüljék a számukra vészéjes helyzetet. Az állatoknak azonban, kizárólag csak konkrét félelmeik vannak. Ez tehát a félelem természetes és egészséges fajtája. Tartós, szimbolikus félelemre az állatok nem képesek. Azt pedig, hogy a növények, mint szintén élő képződmények, félnek-e, nem tudom, mert erre vonatkozólag nem állt rendelkezésemre semmiféle adat sem. Valószínű azonban az, hogy szintén konkrét félelmük lehet csupán, mert azt már bebizonyította a tudomány is, hogy bizonyos fokig, szintén érző élőlények.
A közömbösség érzését a közöny váltja ki az embernél, amely a reális érdeklődés hiányát tükrözi, ezért ritkán hordoz félelmet. Az is igaz, hogy szeretetre sem mutat hajlamot. A közömbös ember ugyanis, érdektelen a múltat, a jelent és a jövőt illetően is, ezért félelmei ritkán alakulhatnak ki. A félelem ellen igen jó mentális eszköznek látszik a közöny, de a közönyös embernek is kell mentális önértékelési folyamatot tartania olykor, aminek az eredménye, csak a negatív depresszió érzése lehet. Ezért a közöny által diktált közömbös alapálláspont önpusztító jelleggel bír, mert a feleslegesség érzését válthatja ki.
A szimbolikus félelem leküzdhető, ha úgy tekintünk rá, mint egy előre nem látható közlekedési helyzetre. A közúton közlekedő ember sem fél előre az elkövetkezendő útkereszteződésektől, vagy akadályoktól, ahol majd döntenie kell, a továbbhaladását illetően. Az útkereszteződésbe érve, vagy közúti akadályhoz közeledve, észlelhetjük a továbbhaladásunk feltételeit, amelyek segítenek eldönteni azt, hogy merre mehetünk tovább. És éppen ugyanígy, attól sem kell előre félnünk, ami az életutunkon történhet majd, hiszen ráérünk döntést hozni akkor, ha éppen odaértünk, ahol a problémáink jelentkeznek. A problémákhoz érve észlelhetjük csak reálisan a megoldási feltételeket, amelyek segítenek eldönteni azt, hogy merre haladhatunk tovább, az életünk útján. Ezeknek a probléma-megoldási lehetőségeknek, minden probléma jelentkezése alkalmával, más és más arculata van, és csak akkor konkretizálódnak, amikor éppen észleljük azokat. Így a döntéseinket is éppen akkor kell meghoznunk. Aki pedig, előre fél a lehetséges bonyodalmaktól, tulajdonképpen olyan helyzetektől, feltételezhető alternatíváktól fél, amelyeknek a reális megoldási lehetőségeiben rejlő előfeltételeit még nem is ismerheti teljességgel, hiszen, mint megoldási lehetőségek, még nem is jelentkeztek számára. Vagyis, eleve irreális a félelme.
A konkrét félelem csak az Istentudat fokozásával csökkenthető, vagy szüntethető meg, azzal a biztos tudattal, hogy az ember soha sincsen egyedül, és teremtőként ez a mentális szellemi társ, minden szükségletünket kielégíti. Mentális partnerünk, mert a teremtés érdekében fenntartott szövetsége éppen arról szól, hogy mi emberek, mentális, képzeletbeli dolgokat teremtünk, a folyton változó igényeink szerint, míg Isten megteremti nekünk azok objektív valóságát. Így mi teremtünk Isten számára teremteni valót, az életünk során jelentkező igényeink alapján. Isten soha nem hagy cserben, és mindig az Ő csodálatos védelmében élhetünk. Ha pedig, valamilyen negatívnak értékelhető esemény történik velünk mégis, az csak azért eshetett meg, mert Isten, valamilyen még negatívabb eseménytől óvott meg éppen bennünket. Jézus Szent Lelkét elfogadva pedig, hagyjuk egyre határozottabban élni magunk által Istent, a szeretet jegyében, és akkor minden lehetséges félelem feloszlik bennünk, mert Isten és a félelem nem fér meg egy helyen. Mert Isten a félelem nélküli abszolút szeretet.
Szeretned kell, ha azt akarod, hogy viszont szeressenek. És, ha azt akarod, hogy mindenki szeressen, akkor mindenkit szeretned kell. Ez az abszolút szeretet lényege. Ahogy a relatív szeretet érdekekhez kötött érzés, és így aggodalmakkal és félelmekkel terhelt, úgy az abszolút szeretet érdekeket nem képvisel, mindenkinek egyformán szól, így általa elhal minden félelem.
Ha pedig, valaki ezek után sem képes kiiktatni az életéből a félelmeit, akkor annak az embernek csak azt tudom javasolni, hogy féljen csak továbbra is „nyugodtan”. De féljen ezek után olyan dolgok megvalósulási esélyeitől, amelyek csak pozitív értékeket képviselhetnek az életében. Féljen az egészségtől, a hosszú élettől, a mérhetetlen gazdagságtól, vagy a népszerűségtől, Stb. Mert a félelem is hit, megvalósulásra váró hit, pozitív értéket nyerve pedig, megvalósulásra méltó hit. Az ilyen módon megváltoztatott félelem pedig, szintén képes arra, hogy Istenhez vezesse az embert, és Istennel feloldódjon a félelme.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
