Az erő fogalma a fizikában:
„A test és környezete közötti kölcsönhatás eredménye sebességváltozás is lehet. Szubjektív előérzetünkre támaszkodva mondhatjuk, hogy ahhoz, hogy ugyanazon a testen rövidebb idő alatt érjünk el ugyanolyan sebességváltozást, nagyobb erő szükséges. Ezért a kölcsönhatás erősségét nem a sebességváltozás, hanem annak a változási sebessége, a gyorsulás alapján ítéljük meg. Kísérleteket végezve azt találjuk, hogy ugyanazt a testet különböző környezetek, illetve különböző testeket ugyanazon környezetek különbözőképpen gyorsítanak. E hatás mérésére vezetjük be az erőt, mint fizikai mennyiséget.”
Holics lászló Fizika 1
A többi fizikakönyvben is hasonló magyarázatát kapjuk az erő mibenlétére, de konkrét meghatározása valójában nem található. Ha találunk is maghatározást esetleg, akkor pedig az túl gyenge az erő megértéséhez. Jó példa erre egy 1982-es gimnáziumi fizika tankönyv, amely szerint az erő fogalma:
„A testek mozgásállapotának megváltozását előidéző kölcsönhatást mechanikai kölcsönhatásnak nevezzük. A mechanikai kölcsönhatás nagyságát kifejező mennyiség az erő.”
Az energia fogalma a fizikában:
„minden ismert anyag tulajdonsága, olyan fizikai mennyiség, amelyre szigorúan megmaradási törvény érvényes. Az energia a fizika, a technika, az egész természettudomány egyik legalapvetőbb fogalma. Közkeletű meghatározása szerint az anyag munkavégző képességének a mértéke.”
Természettudományi lexikon
Az erő fogalmához hasonlóan az energia fogalmát is hasonló leírások próbálják értelmessé tenni, de az energia konkrét meghatározása még hiányzik. Ezt az állítást csak megerősíteni tudja egy kedvenc idézet.
„„Van valami, amit energiának nevezünk, anélkül, hogy fogalmunk lenne róla, hogy mi az?” A fizika úgy határozza meg az energiát, hogy az képesség valamilyen munka végzésére.”
„Mindenféle energiát számon tudunk tartani, még azt is tudjuk már, hogy az anyagot is titkos energiaraktárnak kell tekinteni. De hogy mi az energia, azt egyetlen fizikus sem tudja közelebbről megmondani, de egyetlen filozófus sem.”
Sztrókay K. Mi micsoda a fizikában?
Most tehát világossá vált az, hogy a fizika legalapvetőbb fogalmai, a konkrét meghatározások hiányában, tulajdonképpen csak sejtéseket, megérzéseket sugallhatnak számunkra. A konkrétnak mondható meghatározását pedig a fizika közkeletű megfogalmazásnak tartja. Ez nem is csoda, mert mind a két tényező szubjektív jellegű, hiszen nincs objektív vonzata. Ahhoz, hogy az erő és az energia fogalmait meg tudjuk határozni az szükséges, hogy a két fizikai tényező viszonyait megértsük végre. Megértsük azt, hogy az erő és az energia kvalitatív hatásokként milyen feltételek alapján befolyásolják a kvantitatív testek mozgását és állapotát. Kezdjük tehát az elején.
_________________________________________________________________________________
Képzeletben, elméleti síkon, szedjünk szét minden létező anyagot az ő legapróbb alkotóeleméig, az oszthatatlanig. Az Univerzum legapróbb oszthatatlan alkotóeleme legyen a "pont". Az oszthatatlant képviseli az Univerzumban, csak mozgáskényszerrel rendelkezik. Mivel nem összetett részecske, ezért belső önálló közegállapota nincs és így szubjektív, belső jellege sem létezhet. A pont képviseli az egységnyi tömegállapotával az Univerzum objektivitásának alapelemét.
v = T / p --> Sebesség = Hőmérséklet / Nyomás v = ÁLLANDÓ
A hányados az Univerzum bármely résztömegének a mozgásállandóságát biztosítja, még az Univerzumban elkülönült részközegeken belül is, amit a testek jelentenek, hiszen azoknak is van tömeges jellegük. Minden zárt rendszer belső, tömegek által felépített alkotóelemeinek mozgásállandóságát biztosítja, és ezzel a résztömegeinek objektív, felületi kölcsönható képességét. A tömeg, bármilyen kicsi vagy nagy, állandó mozgásra van ítélve, nyugalma csak relatív lehet. Tehát a mozgása állandó, ezért abszolút.
A pontok által teljesen telített, és ennél fogva zárt Univerzum, külsőségekkel már nem jellemezhető, így mozgásképtelen abszolút közeg halmaza, ezért önálló külső objektív tulajdonságokkal nem rendelkezik, csak abszolút szubjektív tényező. Így a szubjektivitása végül is belső objektivitást jelent.
V = p / T --> Térfogat = Nyomás / Hőmérséklet V = ÁLLANDÓ
A hányados az Univerzum zárt rendszerének stabil helyzetét és térfogat-állandóságát biztosítja.
A közeg így, bármilyen kicsi vagy nagy, állandó nyugalomra van ítélve, mozgása csak relatív lehet. Tehát a nyugalma állandó, ezért abszolút. Az egységnyi abszolút pontok közege alkotja az Univerzumban azt az alaphalmazt, amelynek primer alapközegében minden közegesen elszigetelődött szekunder részhalmaz, azaz megnyilvánult test mozogni képes. Úgy is mondhatjuk tehát, hogy ez a szubjektív alaphalmaz. Mivel az alkotóelemei objektív mozgáskényszerrel bírnak, ezért maga a szubjektív alaphalmaz állandóan rezeg. Alaprezgésének köszönhetően szubjektív rezgésre, azaz hullám kialakítására alkalmas.
A zárt test
TÖMEG -----> --------------------------- <----- KÖZEG
A test objektív, Anyagmennyisége A test szubjektív
felületi térfogati
TÖMEG viszonyai. KÖZEG viszonyai.
Minden test az Univerzum primer, azaz szubjektív alaphalmazán belüli, közegesen elszigetelődött szekunder részhalmaza, amely az Univerzum alaphalmazából alakult ki. Így minden anyagi halmaz belső mozgásterét továbbra is a szubjektív alaphalmaz tölti ki. Vagyis az atomok elektronjai például, a pontok szubjektív halmazában keringenek az atommag körül. A test egyidejű tömeg és közeg állapotokat tükröző tulajdonságaival, az abszolút értékű pontra és a szintén abszolút értékű szubjektív alaphalmazra jellemző állandó értékű tényezőkkel is rendelkezik. Ez a dualitás együtt jellemzi a test tehetetlenségét. Ezért, egy test mozgása vagy nyugalma csupán nézőpont kérdése. Ez biztosítja a testek számára a relatív helyzetet. Ha ugyanis a testet az objektív tömegének a szemszögéből nézzük, akkor a mozgása abszolút, a nyugalma pedig relatív lesz. Ha pedig a testet a szubjektív közegének a szemszögéből nézzük, akkor a nyugalma abszolút, a mozgása pedig relatív lesz. A test abszolút és relatív tehetetlen jellege tehát teljesen egyenértékű, az m= ρ*V összefüggés alapján, ahol „m” a test objektív tehetetlenségére utal, a tömegére, míg a „ρ*V” a test közegét fejezi ki, azaz a test szubjektív tehetetlenségét. ρ = Sűrűség = Ró, V = Térfogat.
A test
v=T/p ---> -------------- <--- V=p/T
Tömeg és Közeg
A testet tehát az Univerzum végleteire jellemző objektív és szubjektív tulajdonságokkal jellemezzük egyazon időben. Így minden test stabil zárt rendszernek minősül szubjektív szempontból, és mozgó tényezőnek objektív szempontból nézve. Ezt az Univerzum és a pont abszolút értékű állandói biztosítják számára. Az Univerzum alaphalmaza, az egyidejű objektív tömeg és a szubjektív közeg tulajdonságaival, ellentétes mozgásállapot-érdekeket képvisel, amely így potenciális különbözőséget, azaz hatáskényszert vált ki. Ennek a potenciális hatáskényszernek az eredménye az a kényszerhatás, amit az energia fejez ki. Ezért az energia olyan potenciális kényszerhatása az Univerzumnak, amely a benne található tömegeknek a nyugalmára törekszik. Összetevője az Univerzum tömegeinek objektív erőeredője, amely az Univerzumon belül érvényesülve kizárólag szubjektív érvényű. A testek belső energiája is analógiásan hasonló, mert az Univerzum energiájának analógiája alapján, minden test egy közegesen elszigetelődött önálló világ, amely mindenkor magán viseli az Univerzum végleteit jellemző abszolút jegyeket. Így a tömeg és az energia nem azonos tényezők, ahogy a fizika sugallja, de a kapcsolatuk elválaszthatatlan egymástól. Gyakorlatilag az energia „szervez” anyagot az Univerzum alaphalmazából azért, hogy a tömegek nyugalma legalább relatív módon megoldott legyen. A nyugalomban ugyanis csökken a potenciális feszültség, amit éppen az energia jelent. Az energia tehát az Univerzum tömeg és közeg mozgás-érdekellentéteiből fakadó potenciális hatáskényszer. Ez a hatáskényszer képes arra, hogy az Univerzum oszthatatlan tömeghalmazából energiaként anyagot szervezzen, munkavégzés árán. Így az energia szubjektív munkavégző képességet jelent, amely az egyensúly elérése érdekében bármilyen mérvű munka elvégzésére képes még akkor is, ha csak relatív egyensúlyt képes biztosítani az Univerzum tömegeinek.
E = Kényszerhatás
HATÁS-
Szubjektív <---> KÉNYSZER <---> Objektív
hatás hatás
V = p / T T / p = v
A „V” térfogat és a „v” sebesség osztótagjainak a szorzata pedig az energia munkaértékének azt a pillanatnyi állapotát fejezi ki, amelyben a test éppen viszonyításra kerül, vagyis az éppen viszonyítható, stabil létezési állapotát. Az energia munkavégző folyamata ugyanis nem fejeződött be, hiszen az folyamatosan, mindig hat a manifesztálódott testre, és annak nyugalmi helyzetéért felelős. Vagyis, amíg létezik, munkát végez rajta. Ezt a pillanatnyilag éppen viszonyítható állapotot a teljesítmény fejezi ki.
P = p * T
ÁLLAPOT
A test elemi létezését, stabil észlelhetőségét jelenti.
Az Univerzum kétféle alaphatásának a kényszere relatív egyensúlyt teremthet csak a kialakult testek tömegeinek méretkülönbözősége miatt, amelynek felborulása mindig kényszerhatást von maga után, amit mi E-energiahatásnak ismerünk. E miatt az energiahatás mindig a szubjektív egyensúly elérésének érdekében lép fel, mint a szubjektív munkavégző képesség kényszerű hatása, és irányát is az egyensúly kialakításának a kényszere szabja meg. Ezért mindig ellentétes irányultságú azzal az erőhatással szemben, amely a test nyugalmának felborulását idézte elő. Erő és energia tehát ellenhatások a testek viszonylatában.
Mivel a számunkra megismerhető valóságot alkotó testek egyaránt objektív és szubjektív tulajdonságúak, ezért az energia, mint kényszerhatás, csak relatív egyensúly megteremtésére képes. E miatt, az általunk észlelhető valóságban, számunkra minden relatív. Ilyen formában, a valóságot alkotó testek okozatok, amely okozatok elemi létezésükkel eseményt takarnak. Így valamely stabil test létezése éppúgy az energia tömegekre gyakorolt munkaeseménye, mint bármely más látványos változás.
VALÓSÁG
Objektív ok, ---> Tehetetlen test <--- Szubjektív ok
Objektív létezés -- TÖMEG ÉS KÖZEG -- Szubjektív létezés
A test tehetetlenségének A test tehetetlenségének
objektív mértéke, a köz- szubjektív mértéke, a köz-
vetlen kölcsönhatások vetett kölcsönhatások
részese. részese.
A test tehetetlensége arányos a test halmazszerkezetével. Így a tömeg objektíve az erővel, szubjektív értelemben pedig az energiával szemben mutat tehetetlenséget. A kétféle hatás egymásnak ellenhatásai a test viszonylatában az által, hogy az E-energia a test egyensúlyának megteremtése érdekében hat a testre, szubjektív térfogati kölcsönhatással, míg az F- erő éppen a test megszerzett egyensúlya ellen hat, objektív felületi kölcsönhatással.
ERŐ ENERGIA
TÖMEG ---> Anyagmennyiség <--- KÖZEG
m = ρ* V
Nézzük meg, hogy a P- állapottal rendelkező stabilan létező test hogyan viselkedik az Univerzumban. Az Univerzum anyag alatti halmazszerkezetű bolygóközi terében minden test szabadon esik, ameddig nem nyer alátámasztást vagy felfüggesztést. A szabadon eső test mindig relatív súlytalan állapotban van, mert a reá ható közegerők folyton változnak, ezért nem képesek súlyként stabilan érvényesülni a testen. Ha azonban egy bolygó anyagi vonatkoztatási rendszerébe, légterébe kerül a test, akkor a légtér, az összetételénél fogva, meghatározza a test haladási irányát és a gyorsulási értékét is az által, hogy a levegőnek mindig van súlya. A levegőnek pedig azért van súlya, mert a bolygó anyagelbomlási termékeként a bolygó anyagi részét képezi. Ennél fogva kiszorult ugyan a bolygó szilárd anyagiságából, de a bolygóközi halmazba nem képes behatolni, mert az nem anyagi halmaz, tehát a jóval kisebb alkotóelemei miatt jóval sűrűbb szerkezetű. Ezért a légtér számára relatív alátámasztást biztosít, amelyhez képest a levegő súllyal terheli a bolygó felületét. Ezt az alátámasztást tehát a különböző halmazok között fennálló sűrűségkülönbségből adódó potenciális különbözőség biztosítja. Ennél a potenciális különbözőségnél fogva feszülnek egymásnak a különböző sűrűségű légrétegek halmazainak a közegei, és ily módon nyernek relatív nyugalmat egymás alátámasztásához viszonyítva. Így, mivel az anyagelbomlási termékek nem egyforma sűrűségűek, ezért a levegő összetétele a bolygóközi halmaz felé ritkul, de a bolygó anyagiságát tartalmazza továbbra is. Ezért a lépcsőzetesen felépülő légrétegek egymás alátámasztását is elvégzik, így a nehézségi viszonyuk halmozódik a Föld felé haladva. A Föld felszínén például minden átlagembert tizenhat mázsányi, légnyomásból adódó, levegősúly terhel. Így a légtérbe került test, látszólag a bolygó centruma felé esik szabadon. A levegő súlya pedig, a magasság csökkenésének a függvényében, egyre jobban hat a benne relatív súlytalansággal szabadon eső testre, ezért a gyorsulási értéke is egyre nő. Ha pedig a légtérben bárhol alátámasztás vagy felfüggesztés által relatív nyugalmat nyer a test, akkor azonnal súlyerővel terheli a nyugalmát biztosító viszonyítási pontot. Azzal a súlyerővel, ami a légtér magassági szintjének megfelelően éppen aktuális a test közegére nézve. A súly tehát a levegőközeg és a testközeg közötti sűrűségkülönbség folytán viszonyítható potenciális közeg-különbözőség, mert ha a felfüggesztés vagy alátámasztás által biztosított vonatkoztatási pontot elvonjuk a testtől, akkor az a bolygó, vele azonos sűrűségű pontjáig süllyedne tovább szabadeséssel, ahol a sűrűségkülönbségből adódó potenciálkülönbség már nem állna fenn. Majd csak ott találná meg azt a vonatkoztatási pontot, ahol az azonos közegsűrűség miatt abszolút súlytalan állapotban abszolút nyugalomra lelne. A súly tehát relatív nyugalmi helyzete a testnek és a közegtörvényeknek megfelelően térfogati energiahatás eredménye.
Súly = G G = m*g = (ρ*V) *g Teljes egyensúlyú közegviszonyok esetén g = 0
ρt=testsűrűség G =( (ρt-ρv)* V )*g Lefelé ható közegviszonyok esetén
ρv=vonatkoztatási közegsűrűség G =(( ρt+ρv)*V)*g Felfelé ható közegviszonyok esetén
g = Nehézségi gyorsulás
A súly tehát, a test közegviszonyaiból adódó relatív nyugalma során érvényesülhet csak. Így a súlytalanság abszolút és relatív formában jelentkezik. A szabadon eső test mozog, ezért relatív súlytalanság jellemzi, mivel a relatív nyugalma érdekében felfüggesztésre vagy alátámasztásra lenne szüksége. Addig az abszolút súlytalanság közegazonosságra épül, és a test abszolút nyugalmán az esetleges felfüggesztési vagy alátámasztási pont sem változtathat semmit, mert ott már nem képes súlyértékkel terhelni a vonatkoztatási pontot. A testre ható nehézségi gyorsulás tehát, a közegellenállás növekedése miatt, nehézségi lassulásba megy át, ahogy a sűrűbb közegtartományok felé közeledik a test, majd teljesen megszűnik minden nehézkedési hatás az azonos sűrűségű közegtartományba érve. A test itt nyeri el az abszolút súlytalan állapotát, mert itt már nem hat rá semmiféle energiaterhelés sem, az őt körülölelő közeg halmazából. Illetve a felfelé és a lefelé ható energiaviszonyok kiegyenlítettekké válnak, ezért a test abszolút súlytalanul lebeg. Itt vonatkoztatási pontok nélkül is nyugalomra talál, tehát a nyugalma abszolúttá válik, mert itt a sűrűségből adódó potenciális érdekkülönbözőség reálértéke zéró.
A fizikában megszokott P- teljesítmény ebben az esetben az energia munkavégzési folyamatának azt a pillanatnyi reálértékét fejezi ki, amelyik a test viszonyítása során éppen a test stabil létezését, viszonyíthatóságát biztosítja. Ez a P- teljesítménnyel jellemezhető és észlelési állapottal rendelkező test válik alkalmassá az energia és erő hatásai által közölt állapotváltozásokra, amelyekről a fizika beszél. Az állapotváltozás egy összetett szó, amely olyan folyamatot jelent, amelyben egy energiahatás által létrehozott és fenntartott test P- létezési állapotán változtatunk, valamilyen objektív felületi kölcsönhatás F- ereje által. A testre ható F- erő az objektív kölcsönhatási képességével, a test objektív tehetetlenségét kifejező tömegére hat. F = m * a . Ezt az állapotváltoztató erőt mindig valamilyen másik test közvetíti, és felületi kölcsönhatás által közli azt. A test tömegét tehát olyan impulzus éri az idegen test erő hatása miatt, amely a nyugalmi helyzetéből kibillentve azt, lendületbe hozza. Így a lendülettel bíró test további objektív kölcsönhatásra képes test, amely az F- erőimpulzusát esetleges objektív kölcsönhatás esetén, tovább tudja adni, a megszerzett lendülete rovására is.
Lendület = L = m*v = m*(a*t) = F*t = I = Impulzus
Lendület erő → F = m*a = m*(v/t) =(m*v)/t = I/t = F ← Impulzus erő
A két képletsor, oda-vissza igazolja a lendület és az impulzus megmaradásának a tételét. Ebből is látható, hogy az impulzus és a lendület ugyanazt az F- erőt képviselik a test mogásállapotának a megváltozása során. Ez az erő objektív felületi kölcsönhatáskor a test lendületét közvetlen impulzus formájában képes közölni más testek objektív tehetetlen tulajdonságán, a tömegükön keresztül. Az erő tehát sohasem a tehetetlen test tulajdona, mert akkor a hatás közvetítése során nem beszélhetnénk kölcsönös jellegről. A kölcsönös jelleg éppen azt bizonyítja, hogy a test tehetetlen az ő állapotát változtató hatással szemben, és így csak közvetíteni képes azt, a kölcsönhatás pillanatában.
Objektív kölcsönhatás hiányában azonban a lendülettel bíró test közegének a résztömegei is a lendület részesei, így a testet körülölelő közeg fog rájuk hatni a nyugalmuk újra elérésének a pillanatáig. Ezért a test közege és az őt körülölelő közeg térfogati, azaz energia-kölcsönhatása fog érvényesülni. A test lendületének az impulzusértékét, a testet körülölelő közeg résztömegei veszik át a szubjektív alaphalmaz közvetítése által, így „közegellenállást” tanúsítva ez által. A szubjektív alaphalmaz tehát azt az alap-közeget jelenti, amelyik a térfogati kölcsönhatásokat közvetíti az anyagi halmazok között azért, mert ennek a halmaznak a közege tölti ki az anyagi halmazok között és az anyagi halmazokon belül is az eseményszintű létezésük terét.
Tehát, a változásra képes állapotot, a testet észlelhető stabil létezése biztosítja, amelynek a jele: P, ami a fizikában a teljesítménnyel azonosítható. Értelemszerűen az energia szubjektív munkavégző képességének azt az aktuális pillanatát tükrözi, amely viszonyításra képes stabil állapotban tartja a testet. A test P- állapotát a P = p*T, azaz nyomás szorozva hőmérséklet, összefüggés határozza meg, mert a szorzótagok hányadosai egymással ellentétes tulajdonságokat fejeznek ki a test viszonylatában. Így a p/T hányados a test szubjektív V- térfogatát, míg a T/p hányados a test objektív v- sebességét fejezik ki. Így a test stabil viszonyítható P- állapota mindaddig fennáll, ameddig olyan mérvű kölcsönhatás nem éri a testet, amely a V- térfogat és a v- sebesség paramétereket is megváltoztatja. A test P- állapotán történő x idejű kölcsönhatás változtató hatása pedig mindig munkát takar. Teljesen mindegy tehát a testnek az, hogy a P- állapotán objektív F- erőtől vagy szubjektív E- energiától származik-e a kölcsönhatás, mindenképpen munkaértéket takar.
ÁLLAPOT ÁLLAPOT-VÁLTOZÁS ÁLLAPOTVÁLTOZTATÓ HATÁSOK
Objektív Szubjektív
P = p * T W = P * t E = W * t F = m*a
P = W/t W = (p*T)*t E = (P*t)*t = P*t2 F = P*v
P = E/t2 W = F*s E = (p*T)*t2 = W*t F = W/s
Itt jelentkezik óhatatlanul is a hatás-ellenhatás törvénye, amely Newton III.- törvényében azt határozza meg, hogy minden F-erővel szemben fellép egy pontosan olyan nagyságú, de ellentétes irányú F- erő. Ha most az állapotváltoztató hatásokat vesszük figyelembe, akkor azt mondhatjuk, hogy korán sem mindegy az, hogy a test állapotának a megváltoztatását milyen hatás idézte elő és milyen ellenhatás jelentkezett ennek okán. Hiszen a test állapota éppúgy megváltozhat objektív, mint szubjektív hatásra is. De az ellenhatás is lehet objektív és szubjektív jellegű. Ha ugyanis a Newtoni törvényt szigorúan vesszük, akkor a testre ható objektív F- erővel szemben, ugyanabban az időben, egy ugyanakkora objektív F- ellenerő lép fel, akkor a test állapota nem változik, mert a két ellenerő egymást fogja közömbösíteni, és így egyik sem lesz képes a testnek impulzusértéket kölcsönözni. Ennél fogva a test nem jut kölcsönhatásra képes impulzushoz, így lendületet sem nyerhet, mert a két ellenerő hatástalanította egymást, és így közömbösnek bizonyulnak a test vonatkozásában.
Egészen más a helyzet, ha a hatás-ellenhatás kifejezés helyett akció-reakció kifejezést használunk, mert az éppen azt fejezi ki, hogy teljesen mindegy az, hogy éppen milyen hatás idézi elő akcióként a test nyugalmi állapotának a megváltozását, mindenképpen olyan reakciót vált ki a környezetétől, amelyik objektív vagy szubjektív formában ismét a test nyugalmára törekszik majd. Ezt kívánja az Univerzum törvénye, amely az ok-okozatiságot fejezi ki a létezés minden fokozatában. Az akció-reakció fogalma pedig éppen erre az ok-okozati viszonyban rejlő folyamatra utal. Nem azt jelenti tehát, hogy egy testre ható két ellenerő viszonylatában hogyan marad hoppon az erők közvetítésére alkalmas tehetetlen test, hanem éppen azt fejezi ki, hogy ha a tehetetlen test állapotát valamilyen hatás megváltoztatja, akkor annak az állapotváltozásnak a ténye okozatként legalább olyan reakciót vált ki, amelyben a test addig közvetíti a kölcsön kapott hatást a környezetére, vagyis ameddig hatástalanná nem válik, és nyugalmat nem talál ez által ismét. Az azonban természetes dolog, hogy az impulzus-megmaradás törvénye értelmében, a reakció ugyanolyan objektív hatással bír, mint amelyik a test állapotának a változását eleve előidézte akcióként. Se több nem lehet, se kevesebb. Mivel pedig az Univerzum energiája mindig állandó, és az, az Univerzum teljes F- erejét magában foglalja, amit a létező alaptömegei közvetíthetnek, ezért az energia nem az erő ellen hat igazából, hanem a test nyugalmának az elérése érdekében. Mivel azonban a test nyugalmát objektív F- erő borította fel, ezért a testek vonatkozásában az E- energia és az F- erő ellenhatásokként jutnak érvényre. Így, ha a kölcsönhatás által kiváltott reakció szubjektív E- energiahatás, akkor az a test nyugalmának eléréséig fog tartani még akkor is, ha azt nem találja meg a test, és így örök ideig kénytelen hatni a testre.
Véleményem szerint, eljutottunk tehát oda, hogy olyan meghatározást adjunk az erőnek és az energiának, amely már nem csak céloz a létükre, hanem konkrét és elfogadható értelmet is ad nekik.
Az erő fogalma: Az erő objektív hatásként, objektív munkavégző képességet jelent, amely a tömegek által közlődik felületi kölcsönhatás útján, és így a tömegek nyugalmi állapotának a megváltoztatására irányul. A tömegek között mindig az impulzus-megmaradás törvényét juttatja érvényre, ezért a tehetetlen test az impulzusátadás után már nem képvisel erőt. Az erő szempontjából teljesen mindegy az, hogy az Univerzum oszthatatlan tömegeit használja-e a kölcsönhatások során, vagy a testek anyagmennyiségére utaló tehetetlenséget kifejező testtömegeket. Mivel tehát az energia az Univerzum teljes F- erőeredőjét magában foglalja, ezért az objektív erő bármilyen megnyilvánulási formája a szubjektív energia létét igazolja. Jele: F
Az energia fogalma: Az energia szubjektív hatásként, szubjektív munkavégző képességet jelent, amely a halmazok részközegei között, a szubjektív alaphalmaz térfogati kölcsönhatása útján, igyekszik a testek nyugalmát biztosítani. Az Univerzumban található résztömegek erőeredőjét képezi, és az Univerzumban közegesen elszigetelődött testek, egymással objektíven nem érintkező részhalmazai között, térfogati kölcsönhatással biztosítja a testeken belüli impulzus-megmaradás törvényét. Vagyis a szubjektív alaphalmazt felépítő oszthatatlan pontok közvetlenül a testeket felépítő közegek alkotóelemeire hatnak, így a testek térfogati kölcsönhatásban részesülnek. Tehát az anyagon belül is a szubjektív alaphalmaz közvetíti az energiát. Ezért a mi Földi viszonylatainkban a végtelenségig képes a testre hatni azért, hogy a test nyugalomba kerüljön. Tekintettel arra, hogy az energia megmaradó tényező, ezért az Univerzumban az impulzus és a lendület is az. Mivel a testek az Univerzum közegesen elszigetelődött szekunder részhalmazai, ezért minden testet belső energiaérték is jellemez, ami a testek P- állapotában tükröződik. Jele: E
Ide kívánkozik még a súly fogalma: A súlyban az energia munkavégző képessége nyilvánul meg, a test abszolút súlytalanságának, abszolút nyugalmi állapotának az eléréséig. Az abszolút súlytalanság eléréséig vagy relatív nyugalomban súllyal terheli az alátámasztási vagy felfüggesztési vonatkoztatási pontot, vagy pedig relatív súlytalansággal esik szabadon. A súly a relatív nyugalmat nyert stabil állapottal rendelkező testre ható folyamatos szubjektív munka által jön létre, amely szubjektív munka a halmazkülönbözőségekből adódó közegsűrűségi potenciálkülönbség eredménye. Jele: G
Mivel a súlyt a gravitációs, azaz nehézségi erő hatásának tulajdonítja a fizika, ezért például a száz kilogramm súlyú zsákot tartó ember, fizikai értelemben véve, nem végez munkát, mert a zsák nyugalmi állapotban éppen nem gyorsul. A W = F*s képlet alapján hiányzik az elmozdulás által előidézhető gyorsulási érték. Így ameddig felemeljük, vagy letesszük a zsákot, addig munkát végzünk, de az egy helyben tartása által nem. Aki tehát nem képes megszabadulni attól a nehéz zsáktól, az úgy dolgozza halálra magát, hogy közben észre sem veszi azt, hogy munkát végzett. A munkát ugyanis nem az objektív F- erő ellen végzi, hanem a szubjektív E- energia ellenében. Szubjektív munkavégzés történik ugyanis minden esetben, amikor egy test súllyal terhel valamilyen relatív nyugalmát biztosító vonatkoztatási pontot. Ami azt jelenti a jelen helyzetben, hogy a zsákot tartó egyén igenis munkavégzés közben fárad el, hiszen éppen azt az erejét veszíti el, ami alkalmassá teszi őt a munkavégzésre.
Objektív munka = W = F*s= m*a*s = m*a*s = m*a*s
Szubjektív munka = W = E/t = (I*s)/t = F*s = m*a*s
A súly tehát, az energia munkavégző folyamata, amely a testek szubjektív közegén keresztül, a munkavégzés idejéig terhelik a vonatkoztatási pontjukat, a test tömegértékének tehetetlen hatásával. A szubjektív egyensúlyteremtő munkát mindig a közegek végzik el, és áttételesen a legapróbb szerkezetű közegig, a szubjektív alaphalmazig transzformálódik az energia hatása. Így az energia szubjektív munkája objektív G- súlyerőként jelentkezik a mérést biztosító vonatkoztatási ponton. A tehetetlen test tömege tehát objektív súlyerőként fejezi ki a közegére ható szubjektív befolyást. Ez a súlyerő terheli a vonatkoztatási pontot még akkor is, ha az éppen egy zsákot tartó ember. Ezért a munkájából adódó fáradtsága indokolttá válik.
Mivel az erő, és az energia, kvalitatív hatásokként munkavégző képességet jelentenek, ezért tudni kell róluk azt, hogy nem objektív tényezők, mint például a tömeg. A természettudomány az objektív valóság jelenségeit vizsgálva csak az objektív módon létező tényezőket hajlandó elfogadni. Ezúton kijelenthető tehát az, hogy eddig is foglalkoztak nem objektív dolgokkal az erő és az energia vonatkozásában is, például. Az erő és az energia létét kizárólag a testek tömegeire kifejtett hatásaik alapján lehetett viszonyítani ez idáig is. Ideje tehát észrevenni azt, hogy a valóság nem pusztán objektív, hanem objektív és szubjektív egy időben. Ahogy a testek tehetetlenségét objektív értelemben a tömeg, míg szubjektív értelemben a közeg állapotaik fejezik ki, úgy a testek által felépített valóságunk is objektív és szubjektív egyazon időben. Sajnos a dolgok szubjektív jellegének a megismerése nehézkesen haladt eddig, a csak objektív valóságot szemlélő tudós emberek előtt, de amennyiben elfogadják végre azt a tényt, hogy a valóságnak szubjektív arculata is létezik, akkor a tudományos élet valósága kiteljesedhet végre. Az igazság másik fele valóban odaát van, a valóság szubjektív részében.
A fizika alapvetően felosztotta az energiát helyzeti és mozgási energiára, amelyek a magasság változásának a függvényében egymásba módosulnak. A helyzeti, azaz potenciális energia jellemzi a stabilan létező testet az aktuális mozgásállapotától függetlenül, amíg valamely hatás a térfogati stabilitásán nem változtat. Ez az energia számolható az E = mc2 képlettel, ami a test összetartását biztosító energiát jelenti. A magasságváltozás ezen nem befolyásol. Ha a testet felemeljük, akkor objektív munkát végzünk rajta, de a létezését biztosító P- állapotának a helyzeti energiáján végül is nem változtatunk. Az elengedett test pedig lefelé esik szabadon, a közegtörvények értelmében, mert elveszítette a vonatkoztatási pontját. A nehézségi erő, amiről azt tartják, hogy lefelé kényszeríti a szabadon eső testet, nem létezik, mert az olyan erő lenne, amelyik megcáfolná az erő fogalmát. Olyan erőt magyaráz ugyanis, amelyik impulzus nélkül hozza a szabadon eső testet lendületbe, és a leesés pillanatában mégis impulzusátadásra képes. Ez az egyetlen elképzelt erőfajta, amelyik úgy tart fenn objektív kölcsönhatást a testek tömegei között, hogy azok még nem is kerültek objektív felületi viszonyba. Az impulzus-megmaradás törvényét is megcáfolná, mert a leeső test hatásátadáskor, a testek kölcsönhatásának a pillanatában, egy közös impulzus után nem alakul ki lendület. Ez persze nem csoda, ha tudjuk, hogy a leeső test nyugalomba került test, amelynek a lendületét csak egy testre ható újabb objektív F- erő impulzusa idézheti elő.
Ebből az is következik azonnal, hogy mozgási energia nem létezik. Valóban az energia mozgathatja a testet a nyugalma eléréséig, de az nem a test tulajdona, mint a test stabilitását biztosító helyzeti energiaérték. Ha ugyanis a test nem nyer stabil súlyos állapotot, akkor az energia örökké fogja mozgatni a nyugalma elérésének a „reményében”. Így nem a test energiája a mozgását előidéző energiaérték, hanem pont a mozgás igazolja azt, hogy a test az energiahatás munkavégzése alatt áll éppen, mert ameddig labilis, addig változtatja a tehetetlen test állapotát. Ha a testeknek önálló mozgási energiájuk lenne, akkor nem lennének tehetetlenek az energia szubjektív állapotváltoztató hatásával szemben, hanem működő erőgépek vagy aktív élőlények lennének. Ilyen értelemben véve a tehetetlen testeknek mozgási energiát tulajdonítani csacskaság. A felemelt testen pedig az emeléssel munkát végzünk, mégpedig annyi munkát, amennyivel távolítjuk a viszonyítási sűrűségű vonatkoztatási ponttól. Így az elengedése után természetesen annyival több munkát tud majd végezni rajta az energia az abszolút súlytalanságának az eléréséig.
Végül szót kell még ejteni egy régen vitatott kérdésről, az örökmozgóról. Ez idáig a fizika azt állítja, hogy nem létezhet. Ezt a hatásfokkal magyarázzák, ami az állapotváltoztató hatások hasznossági mércéje. Ez mindig 1 alatt van, mert a hasznos munka értékét el kell osztani a befektetett munka értékével, így a veszteségek miatt mindig kevesebb lesz a végeredmény, mert egy egésznek a befektetett munka számít. Aki azonban örökmozgón töri a fejét, az nem kíván saját munkát befektetni, hanem csak a hasznosat szeretné kinyerni a folyamatból. Az a test ugyanis, amelyik az egyensúlytalanság állapotában van, vagy abban tartható, az örökmozgónak minősül a mi Földi valóságunk vonatkoztatási rendszerében. A szabadon eső test, a relatív súlytalanságának köszönhetően, relatív egyensúlyos állapotban van. Így persze nehéz lenne hasznos munkára fogni úgy, hogy közben megtartsa relatív egyensúlyos állapotát. Ha azonban egy testet kimozdítunk a stabil súlyos, és így relatívan egyensúlyos állapotából úgy, hogy azt többé nem nyerheti magától vissza azt, az a test, a folyton fennálló egyensúlytalan állapotával, az örökmozgót testesítheti meg számunkra. Vagyis, amíg a súlyerejénél kisebb értékű erőt vonunk el a mozgásából, addig nem nyer nyugalmat, mert az alátámasztási vagy felfüggesztési pontja labilis marad, így az energia továbbra is úgy hat rá, hogy közben mozgásban tartja, éppen a nyugalom eléréséig.
Ilyenkor gyakorlatilag labilissá, határozatlanná kell tenni a test felfüggesztését vagy alátámasztását, mert stabilitással járó súlyos relatív nyugalmat az biztosíthat csak számára. Az egyensúlyát veszített testre pedig, az egyensúlya teljes eléréséig fog hatni az energia. Tehát, ha nem hagyjuk azt, hogy megtalálja az egyensúlyát, akkor örökké fogja azt „keresni”. Ami ugyanis örökké labilis, az örökké fogja keresni a stabilitását, az energia hatása által. Vagyis, ha nem veszünk ki éppen annyi hatást a test mozgásából, amennyi a stabil helyzetét véglegessé tudná tenni, akkor az továbbra is labilis marad és mozog, mert az energia hat rá. Erre legalkalmasabbnak látszik az ingamozgás, de a stabil felfüggesztése miatt az is előbb-utóbb a relatív nyugalom súlyos állapotába kerül.
Abból kell kiindulni, hogy az Univerzumban megoldódott ez a feladat, hiszen az égitestek örökké mozognak. Ezt az Univerzum dualitása biztosítja, amelyben így minden égitest relatív egyensúlyban van. Hasonló relatív egyensúlyt kell teremteni a Földi viszonylatban is, de ez csak a testek egyensúlyvesztése által történő egyensúlytalansággal oldható meg.
A fizika az energiát és a munkát egyként kezeli, mert ugyanaz a mértékegységük. Holott az energia alapvetően munkavégző képességet jelent, így törvényszerűen nem lehet azonos a munkával. Ezért az energia által elvégzett munka reálértékét meg kell szorozni a munkavégzés idejének a reálértékével ahhoz, hogy a munkavégző képességről reális értéket nyerjünk. Az E- energiahatás ugyanis szubjektív munkavégző képességként csak addig az ideig viszonyítható a stabil test P- állapotán, ameddig a W- munkavégzés P- állapotot változtató kölcsönhatási folyamata éppen zajlik energiahatásként.
P = Teljesítmény = A testek stabil viszonyítási állapota
P = W/t = (F*s)/t = W/t Mértékegysége: J/s
W = Munka = Teljesítményvégző képesség
W = F*s = W Mértékegysége: J
W = P * t
E = Energia = Munkavégző képesség
E = ( F*s)*t = W*t Mértékegysége: Js
E = W*t = P*t2
A fizikában jelenleg is használatos helyzeti és mozgási energiák képlete tehát úgy módosul a továbbiakban, hogy az energia reálértékét akkor mutatja valósághűen, ha megszorozzuk az idővel, hiszen ez idáig a munka értékével azonosították.
„Eh”= m*v2 = m*v*(a*t) = (m*a)*(v*t) = F*s = W (helyzeti)
„Em”= m*g*h = m*a*s = (m*a)*s = F*s = W „(mozgási)„
Ha tehát az energia a munka és a reá fordított idő szorzata, akkor
E = W*t =( m*v2)*t
E = W*t = (m*g*h)*t = (G*h)*t ( Függőlegesen )
E = W*t = (m*a*s)*t = (F*s)*t ( Iránytól függetlenül )
szerint módosul.
Ezért a fizikában minden energiával kapcsolatos fogalom, az időtényező miatt, módosításra szorul. Bárki joggal kérdezheti azt, hogy miért működik mégis a világunk az E=mc2 energiaképlet alapján? A magyarázat kézenfekvő. Mert a c2 szorzótag nem objektív sebesség, amely reálisan illeszkedik az energiaképlethez, hanem csupán a szubjektív alaphalmazban terjedő mágneses hatás terjedési sebessége, tehát szubjektív sebesség. Ezért állandó minden egyéb objektív sebességértékhez képest. Mivel pedig a fénysebesség anyagi részecske számára irreális sebesség, ezért a fénysebesség négyzete is irreális összefüggést takar. Így nagyobb érték, mint a valós energiaérték. Realitást az időtényező biztosíthat számára.
Régi képlet = E = m*c2
Új képletek = E = (m*v2)*t = ( m*v)*(v*t) = L*s = I*s
E=W*t=(F*s)*t=I*s E = P*t2 = (P* t)*t = W*t = (F*s)*t = I*s
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
