Lexikális magyarázatok alapján, a demokrácia olyan államigazgatási rendszer, amely által a hatalom gyakorlásában a nép többsége részt vehet, nemre, fajra és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. A demokráciában a népképviselet a lehetséges legitimáció egyetlen alapja. A nemzetet érintő politikai és gazdasági kérdéseket, a nép közvetlenül népszavazás útján, vagy közvetve, szabadon választott képviselőik közvetítése által, képviselői szavazás alapján határozzák el.
A demokrácia görög eredetű szó, amelynek fogalma, magyarra fordítható jelentése szerint, emberek uralmát, népi uralmat néphatalmat fejez ki. Így a demokrácia több fejlettségi szintű fajtája ismeretes, vagyis a demokrácia sem mentes az időszerű reformoktól. Nem beszélhetünk ugyanis valós demokráciáról addig, ameddig az állam vezetését valamilyen hatalomra jutott szervezet vezeti, mert az a hatalmát óhatatlanul a néppel szemben is fogja gyakorolni. A különböző demokratikus fejlettségi szint egyenesen arányos az adott társadalmat uraló erkölcsi nívóval. Ilyen társadalmi reform által alakult a mi hazánk is, a szocialista társadalmi rendszerből a demokratikusabb társadalmi rendbe, 1989-ben. Ez a rendszerváltás számunkra új, demokratikusabb államformát hozott, amit még meg kell tanulnunk, és a helyi adottságainknak megfelelően kell kialakítanunk ahhoz, hogy minden állampolgárunk számára megfelelő kormányzati forma legyen. Mivel pedig még nem tökéletes államigazgatási rendszer, ezért a demokráciánk folyamatos átalakuláson megy keresztül. Hazánkban ma hivatalosan liberális demokrácia zajlik, ahol elvileg a nép által hozott többségi döntéseket kizárólag csak az egyéni szabadságjogokat biztosító alkotmányos rendelkezések befolyásolhatják.
A demokrácia tehát, egyszerűen azt jelenti számomra, hogy alapvetően a népakarat vezeti az országot. A nép reális érdekképviseletét a pártok végzik el. Így több pártrendszerben élve többféle érdekképviselet vesz részt egy időben az ország irányításában úgy, hogy a pártok, a szabadon választott népképviselőik révén, végzik el a parlament munkáját. Alapvetően meghozzák a folyton esedékes törvénymódosításokat, és szintén folyamatosan ellenőrzik a kormányt, a hatályos törvények maradéktalan végrehajtását illetően. Ez a két alapfeladatuk van. Képviselni az uralkodó nép érdekeit a törvényhozás színterén, és szintén képviselni az uralkodó nép érdekeit, a törvények kormányzati és önkormányzati végrehajtásainak a színpadán.
Mi azonban ma még, egyfajta fejlődő, hamis demokráciában élünk, mert ez a rendszer nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket. Az ország kormányzati szintű miniszteri vezetését ugyanis négyévente nyerheti el egy-egy párt az alapján, hogy éppen milyen nép-szavazati aránnyal győz a választási „csatájában”. Olyankor hatalomra kerül, és négyévnyi lehetősége van arra, hogy megpróbálja bebizonyítani azt, hogy képes az ország vezetésére. Ez persze nem mindig sikerül, sőt, a rendszerváltásunk óta még nemigen sikerült egyetlen pártnak sem maradéktalanul. Az ország gazdasági és szociális szinten tartása is szép eredmény lett volna, pedig az nyilvánvalóan nem fejlődés, ugye? De az sem jött még össze nekik. Bármelyik párt került ez idáig hatalomra, mindig valamilyen mérvű gazdasági és szociális leépülés lett az eredménye.
Ennek alapvető elemi oka az, hogy eleve a pártok kerülhetnek hatalomra az ország kormányzati és önkormányzati szintű vezetését illetően. A parlamentáris irányítás és ellenőrzés reális helyéről, a minisztériumok és önkormányzatok végrehajtási szintjeire is. Vagyis, a parlamenti törvénymódosítások és a minisztériumi végrehajtások ellenőrzése terén is mindig a legnépszerűbb párt érvényesül, hiszen annak a pártnak van a parlamentben a legtöbb képviselője, majd ugyanez a párt kerül, saját magával ellentétes oldalra is, a törvények végrehajtásainak kormányszintű miniszteri pozícióba is. Tehát a törvényhozás és az ellenőrzés mellett a végrehajtás is jórészben egy párt hatáskörébe kerül, amelyik a legnépszerűbbnek mutatkozik, mivel a legideálisabb ígéretekkel kecsegteti a választóit. Még akkor is, ha a négyéves hatalmi ciklusában nem tud minden ígéretének eleget tenni. Persze van, amikor nem is akar, hiszen már az „uralkodása” kezdetén az ígéreteivel éppen ellentétes határozatokat hoz. Ilyenkor arra hivatkozik, hogy nem láthatta tökéletesen előre azt, hogy milyen lehetőségek biztosíthatják az ígéreteik végrehajtását. Akkor azonban felelőtlenek voltak az ígéreteik és, hogy végezhet felelős kormányzati munkát egy párt, ha az ígéreteit illetően felelőtlen? Ilyen elemi hiba, csak dilettánsok által történhet meg, vagy pedig, szándékosan alakulhat ki. De azt a lehetőséget most ne is firtassuk.
A többi párt pedig, akik lemaradtak a választási versenyben, magatehetetlenül szemlélik csupán az alakuló kormányzati eseményeket, a helyett, hogy reális érdekképviselettel kiharcolnák a nép jogos óhaját. Éppúgy csak megfigyelők ők is, mint a nép bármely polgára. Kiszolgáltatottak a vezető szerephez jutott párttal szemben. Illetve nem teljesen kiszolgáltatottak, hiszen a parlamentben ők is ott lehetnek, de a reális ellenzék státusza helyett, jogos ellenfélként vesznek részt az ország diktatórikussá vált „irányításában”. Így történhet meg az a morbid helyzet, hogy a kisebbségi képviselők kivonulnak egy adott tárgyalásról. Magánemberként megsértődhetne bárki, és ki is vonulhatna, de képviselőként nem teheti meg, hiszen a kivonulásuk által nyíltan cserbenhagyják azok érdekeit, akik megválasztották őket. Vagyis nem tesznek eleget az önként vállalt politikai megbízatásuknak, amit éppen a napra kész reális érdekképviselet jelent.
Hazánkban a többpártrendszer pontosan úgy működik, mintha az ország szekere köré többfelé fognának be lovakat a pártok „kocsisai”, és azok rángatnák azt, a szélrózsa minden lehetséges irányába. Pedig amíg egy ló húzta egy irányba, addig valamennyit haladtunk is előre. Ezt a gyengécske „jólétet” teszi tönkre most a többpártrendszer. Mint sok-sok ló, egymás ellen húzogatják, rángatják az ország szekerét. Mi pedig, a nép, akik utasok vagyunk az ország szekerén, csak zötyögünk, lötyögünk, és sehová sem jutunk, csak elveszítjük az utazáshoz való kedvünket is. Pedig azt a legsötétebb gondolkodású buta paraszt is jól tudja, hogy a lovakat a kocsi elé kell fogni akkor is, ha néha haladási irányt akar változtatni. Csak a csikó kerül olykor hátra, az is a menetiránynak megfelelően, hogy megszokja a haladási irányt, de hamar előre kerül, amint húzni képes a szekeret. A négy, hat, vagy több ló által húzott kocsi esetében pedig, minden lovat a kocsi elé kötnek ugyan, de a hajtó minden esetben csak egy személy maradhat.
Ebből az is azonnal adódik, hogy az ország szekere is akkor halad majd jól, ha csak egy „kocsis” vezeti azt. A több párt, közös egyezségre jutva parlamenti szinten eldöntheti azt, hogy merre menjünk, de a vezetés mindig a „kocsis” dolga marad. Ebből persze az is kristálytisztán adódik, hogy ez a kocsis bizony egyik pártnak sem lehet a tagja, hanem csak a pártok közös akaratának a végre-„hajtója”. Így az ország irányítását végző kormány, és a kormány alá rendelt önkormányzati fórumok tagjai olyan szakemberek lehetnek csak, akik teljesen párt-függetlenek. Csak akkor várható el tőlük az, hogy a parlament közös akaratát kifejező végrehajtási utasításait illetően, a feladataikat az egyéni pártérdekektől teljese függetlenül végezzék el. A pártok pedig, ott kamatoztathatják végre a tudásukat, ahol azt kell, kizárólag a parlamenti képviselet törvényhozási és a végrehajtás ellenőrzési színterén.
Akkor megtelhet végre a parlament politikusokkal, mert nem kell szegény képviselőinknek egyéb közszolgálatokat ellátó önkormányzati elfoglaltságaik miatt, távol maradni az önként vállalt képviselői tevékenységüktől. Elvégezhetik végre maradéktalanul azt a nemes feladatot, amire saját akaratukból vállalkoztak, amikor részt vettek a képviselői választások folyamatában. Saját pártjuk színeiben képviselhetik végre azt a népréteget, amelyik kiválasztotta őket erre a nemes feladatra. Szerepkörük nem lesz olyan megosztott, így a népképviseletük sem szenved majd csorbát. Ráadásul, felszabadul egy csomó olyan kormányzati és önkormányzati munkakör, ami egyáltalán nem igényel semmi nemű párt-kötöttséget. Az ily módon felszabadult munkaköröket is párt-független szakemberek tölthetik be végre, akik politikai hozzátartozástól teljesen függetlenül képesek, az elfoglalt posztjaikon, felelős döntéseket hozni úgy, mint szerződéses közalkalmazottak. Így a munkájuk során nem vonatkoztatnak el, a pártok közösen hozott tőrvényeinek és rendelkezéseinek végrehajtása alkalmával, egyik önálló párt javára sem. Vagyis minden esetben a pártok közös, törvényben rögzített akaratát fogják végrehajtani.
A közalkalmazottak párt-függetlensége pedig, abból áll, hogy magánemberként olyan pártra szavazhatnak, amelyik éppen szimpatikus nekik, de megbízott közalkalmazottként csak az egyéni pártok érdekeitől teljesen független döntéseket hozhatnak felelősséggel. Azzal a felelős döntéssel, amellyel a mindenkori parlament ruházza fel őket.
A közalkalmazottak párt-függetlensége által felépített kormány és önkormányzat pedig, kizárólag oda fogja hajtani az ország szekerét, ahová a népképviselettel felruházott pártok közösen meghatározzák azt, mert ők ellenőrizni is fogják folyamatosan. A pártokból felépült parlamentnek ez az egyik feladata, ez által lesz felelős a kormány, éppen a munkáját illetően, hiszen a nép képviselői vonhatják őket felelősségre, a képviselői ellenőrzések alkalmával.
Ezen a módon valós demokrácia építhető fel, amely által kialakulhat egy ideálisabb társadalmi forma. Olyan társadalmi forma, amely a működése során éppúgy igyekszik betartani, úgy az állandónak mondható nemzeti alkotmány utasításait, mint a folyton változó társadalmi törvények rendelkezéseit. Nép-képviselet által irányított, és szintén nép-képviselet által ellenőrzött, de egyéni párt-érdekektől teljesen független, közalkalmazottak által vezetett végrehajtási rendszer biztosíthat csak reális demokráciát. Az ideális demokratikus társadalom éppen attól válik ideálissá, hogy benne a nép akarata a legideálisabb módon érvényesül, és a végrehajtás folyamatos ellenőrzés alatt áll, a folyamatos népképviselet közreműködésével.
Anglia, és még néhány állam, akik fenntartották eddig a királysági államformát is, a kialakult demokráciájukat illetően, olyan vegyes államvezetési formában élnek, amelyben az arisztokrácia fenntarthatta néhány előjogait. Ezek olyan előjogok, amelyek a demokráciájuk előtti hatalmat gyakorló, középkori arisztokratikus társadalmukban élvezhettek az őseik. Az arisztokratikus társadalomban ugyanis, a kormányzás a legelőkelőbbek, a leggazdagabbak által történt, ahol a középkori főnemesek és köznemesek élhettek a kiváltságos jogaikkal, miközben uralkodtak a nép felett.
Magyarországon törvény tiltja a középkori arisztokratikus nemesi címek és rangok hivatalos használatát. 1947. évi. IV. törvény szól a nemesi címek és rangok végleges megszűnéséről. Az is tény, hogy reális néphatalomról szó sem lehet úgy, hogy közben a nép sorsán munkálkodó választott személyek nemesi kiváltságokat élvezhetnek. Pedig ez a mai hamis demokrácia ismét kinevelte a maga sajátságos arisztokráciáját, akik „nemesi” előjogokat kívánnak maguknak. Jó példa erre a „közjogi méltóságok” kifejezés, amelyről egy könyv is megjelent hazánkban. Ez szerintem a népi demokrácia megcsúfolása, hiszen minden lehetséges vezető posztra a nép többségi választása alapján kerülhet bárki, éppen a nép fiai közül, akik szintén a nép által meghatározott előfeltételeknek megfelelnek. Ezeket a posztokat önkéntes jelöltetés alapján vállalják maguknak a jelöltek, minden kényszer nélkül. Vagyis szolgálatra jelentkeznek. Így a választások idején kinyilvánított többségi népakarat azt fejezi ki, hogy a választó népréteg, az adott szolgálatra mely személyeket tartja a legalkalmasabbnak. Vagyis, a népi szolgálatra önként jelentkező, és így a nép által megbízott egyének, sohasem lehetnek uralkodói a népnek, hanem mindig csak a felesküdött felelős szolgálói maradhatnak.
Az Európai Unióba jutás alapfeltétele az, hogy demokratikus legyen az éppen jelentkező tagállam. Népi hatalom által vezetett ország legyen, akiknek az Uniós Bizottságba delegált küldöttei éppúgy a saját népük érdekeit képviselik, vagyis szolgálják társadalmuk érdekeit. Ez az alap álláspont biztosíthat csak az Unió számára is demokratikus alaphelyzetet. Így az Unió tagjai lehetnek arisztokratikusan demokratikus államok, liberálisan demokratikus államok és más fejlődési fokozatú demokratikus államok is. A lehetségesen reális demokratikus államok azonban éppen arra törekednek, hogy hazájuk úgy legyen a népük akarata által irányítva, hogy az országuk szakmai vezetését kimondottan szakképzett szakembereik végezzék el, kizárólag szerződéses, munkavállalói közalkalmazottakként, míg az aktuális népakaratokat a politikai pártjaikon keresztül juttassák érvényre, és éppen olyan módon folyamatosan ellenőrizzék azok végrehajtását. Ilyen demokratikus kormányzati rendszerben szinte minden visszaélés kiküszöbölhető.
Én magam már évtizedek óta nem járok el a szavazásokra. Számomra ugyanis teljesen mindegy az, hogy éppen melyik párt jut hatalomra felettünk és, hogy melyik párt próbálkozásait kell elszenvednem négy évig, miközben a többi párt „esküdt” ellenfélként kívánja bizonyítani a saját létjogosultságát, a következő választási ciklus idejéig. Vagyis négy esztendeig, a választott párttal szemben, azon munkálkodnak a választók pénzén, hogy bebizonyítsák a népnek azt, hogy ők érdemesebbek lennének az ország vezetésére. Ezt kell tenniük, ha négy év múlva esélyesek kívánnak lenni, a következő hatalmi harcban. Csakhogy ebben a folytonos pártcsatákban felemésztik az ország javait. Nem hagyják a vezető pártot érvényesülve munkálkodni a nép érdekében, elvonják annak figyelmét a kitűzött céltól. Így nem lehetnek reális ellenzékek sem, hanem esküdt ellenségekké válnak. Ennek a folyamatnak vagyunk szem és fültanúi, a hírcsatornák híradásainak köszönhetően. Ameddig pártok uralkodhatnak felettünk, addig mindig fontosabbak lesznek a politikai érdekeket szolgáló közkiadások, mint a gazdasági érdekeket biztosítók.
Az persze csak egy dolog, hogy én nem járok szavazni, de ez már népjelenség lett hazánkban, és persze nem vagyok benne biztos, hogy kizárólag miattam. Az emberek érdektelenek a szavazásokat illetően, mert értelmetlennek találják azt, hogy éljenek a szavazati jogukkal. És én sajnos igazat is adok nekik, hiszen bármilyen szavazatot adnak le, egy politikai pártot juttatnak uralomra, akinek a képviselői hatalmat nyerve, primitív erőszakos módon, uralkodni is fognak rajtunk, ha másképp nem, hát diktatórikus módon. Vagyis a népuralom párturalommá formálódik, látszólag úgy, hogy az éppen a nép akarata alapján létrejött legitim döntés eredménye. Ez a bevett gyakorlat, ez alól valószínűleg egy párt sem kivétel. Így az ország vezetése nem jól szervezett szakmai munka, hanem olyan pártok közti színjáték, amelynek a rendezési költségeit a nép finanszírozza, miközben az „előadásra” csak a társadalmi önjelölt párt-elit van meghívva. A nép politikai porhintésekkel van elvakítva, hogy a politikusok általános pártérdekek által palástolt magánérdekei fennmaradhassanak. Így a hamis demokrácia folyamata sokáig fenntartható. Sok példát tudnánk mondani erre a világunkból, de mindegyik piszkos párt-érdekeket palástol valamilyen formában. És valójában, ez a tényszerűség váltja ki az emberek érdektelenségét a választásokat illetően. A nép ugyanis, annál kevésbé vakítható el politikai porhintésekkel, minél intelligensebbek a polgárai.
Nem kívánok pálcát törni senki felett, hiszen tagadhatatlan tény az is, hogy történtek jó dolgok is az országunk változási időszakaiban, de az már szintén tény, hogy a hamis demokrácia ideje bizony lejárt. Ahogy a rendszerváltás megtörténhetett, úgy a demokrácia módosítása, fejlődése is megtörténhet véráldozatok nélkül. Nyugodtan lehetünk ezen a téren is elsők, itt Európa szívében. Nem felelőst keresek, hanem megoldást. Valójában a demokráciaváltással nem veszíthet senki sem az országunkban. Veszíteni csak akkor fogunk, ha továbbra is hamis demokráciában élünk. A veszteség pedig, abban nyilvánul meg, hogy a hamis demokrácia pártoskodó kormányai, továbbra is felélik az ország szociális javait. Addig érdemes tehát a hamis demokráciát reálisan működő humán-demokráciára cserélni, ameddig van mit veszíteni. Alakítsunk ki magunknak egy jobb, egy új Magyarországot.
Nagyon sok ország társadalma él ilyen hamis demokráciában. Hallani is a visszaéléseikről és a választási hadjárataikról bőven. Ennek ellenére, a demokratikus fejlődésnek éppen az a célja, hogy minden társadalom olyan, egyre tökéletesedő demokratikus államformát alakítson ki magának, amelyben a visszaéléseknek még a lehetősége sem bontakozhat ki. Az ország vezetését ne a magánérdekeket hajszoló, ügyeskedő és folyton élősködő politikusok, hanem arra kiképzett felelős szakemberek végezzék el. Az ország jelenlegi anyagi és szociális helyzetére nem reális magyarázat az, hogy más országok rosszabbul állnak. Nekünk ebbe a pozícióba süllyedni kellett, az pedig, kizárólag a kollektív erkölcsi romlásunknak az egyenes következménye. Ahhoz pedig, hogy hazánk újra levegőhöz jusson és fejlődésnek induljon, új erkölcsi alapra kell helyezni a demokratikus rendszerünket. Erre ad lehetőséget a valós demokrácia kialakítása, amelyben a politikusaink ravasz, körmönfont gondolkodásmódja nem a kormányzati és önkormányzati ügyek intézésénél kamatozódik öncélúan, hanem éppen a nép képviselete közben hasznosulhat.
Sajnos az is tény, hogy nem lesz olyan népszerű politikusnak lenni, hiszen a politikusok bérezését a pártjaik fogják rendezni, saját kasszából, nem lesz állami túlfinanszírozás. Gondolom, minden működő párt kap majd továbbra is állami juttatást, az elemi működésének érdekében, de meggazdagodni nem lehet majd belőle, legfeljebb csak megélni. De az úgy reális. Ez persze a mostani politikai „elit” folyamatos kicserélődését is jelentheti egyben. Akik ugyanis csak élősködtek eddig, azok lemorzsolódnak majd, és helyükre olyan emberek kerülhetnek végre, akik szívükön viselik azok sorsát, akiket képviselnek, és valóban képviselni szeretnék azokat az embereket, akiknek a bizalmát élvezik. Így a képviselő testületben reális képviselet uralkodhat végre, és nem csupán a képviselők. A politikai arculatunk megújulhat végre.
Úgy érzem, muszáj még szólnom a mentelmi jogról, amely sok visszaélésre adott lehetőséget eddig. Néhány jobb érzésű politikus ugyan azonnal lemondott a mentelmi jogáról, amikor lebukott, ha vétett a törvény ellen. De sokan, éppen a mentelmi joguk árnyéka mögé rejtőzve hajtották végre a visszaéléseik nagy részét. A reális demokratikus rendszerben minden törvényellenes cselekmény bűnnek minősül, amit még a mentelmi jog sem védhet. A mentelmi jog tehát automatikusan megszűnik a bűnös cselekmény alapos gyanúja esetén is, és az eset tisztázásig hatálytalan. A mentelmi jog ugyanis, nem a választó nép ellen nyújt védelmet. És éppen ilyen alapon nem lehet titkosítani olyan események adatait sem, amelyek bűnös cselekedeteket tartalmaznak. A bűn ugyanis a nép és a népképviselet által hozott törvények ellen irányul, így a titkosítás által, éppen az elkövetett bűn, látszólag „törvényes” palástolása valósul meg. De hogy lehet valami törvényes, ami éppen a törvényt hozó nép ellen irányul?
A kormány és az önkormányzatok, pártok által végrehajtott, reális ellenőrzési feladatait segítik még a hírcsatornák, amelyek képviselői, szakképzett riporterekként, folyamatosan tájékoztatnak bennünket az országban zajló kormányzati, önkormányzati és politikai eseményekről. Az ő szakértelmük azonban csak akkor van elismerve, ha semmiféle ellenőrzési pontról nincsenek kitiltva. Amit mutathatnak nekünk, többnyire az a reális igazság, és ilyenkor nem a riportereket kell elűzni. A társadalmi ellenőrzésnek minden módon betekintést kell biztosítani ott, ahol a társadalmi érdekeket szolgálják. Ez a reális ellenőrzés és tájékoztatás egyetlen alapja.
Most, 2008. elején, a televízió reklámjai között, új kisfilm hívja magára az emberek figyelmét. Ez a kisfilm az európai uniós címer által utal arra, hogy olyan országot építhetünk magunknak, amellyel méltó tagjai lehetünk az európai szövetségnek. Erre biztosít számunkra anyagi fedezetet is az európai bizottság.
„Van egy ország,
Abban az országban van egy város,
Abban a városban van egy ház,
Abban a házban van egy kisleány,
Abban a kisleányban benne van az egész ország.
Építsünk magunknak egy új Magyarországot.”
Hát én is éppen ezt szeretném. Olyan új Magyarországot szeretnék építeni, amelyben letisztult erkölcsi normák alapján működő reális demokrácia szerint történik az ország irányítása. Hazánk olyan lehet végre, amilyenné alakítjuk közösen, erről szól a valós demokrácia alapelve. Ha pedig nem a nép akarata érvényesül benne, vagy azzal ellentétes események színtere az ország, az csak hamis demokrácia lehet. Olyan demokrácia, amely jogi alapot biztosít a politikainak álcázott gazdasági visszaélésekre, de visszaélni is mindig csak a társadalom rovására lehet. Azt pedig, többnyire csak a társadalom bizonyos rétegei szenvedik el. Így a javulónak látszó társadalomban a köz-terhek egyre komolyabb elszegényedéssel sújtják a nép egyes rétegeit. És ez a népréteg egyre szélesedő népréteg ám. Az a tény pedig, hogy már egyre nyíltabban beszélünk róla, még nem megoldás a problémára. Egy új Magyarország pedig, nem működhet a régi, hibás erkölcsi alapok szerint.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
