Közeg.
Lexikális jelentése alapján:
Közeg: ”bármely fizikai hatás terjedésének hordozója, ill, az az anyagi környezet, amelyben valamely folyamat végbemegy. Pl. a hang terjedésének legáltalánosabb ~e a levegő, de terjedhet hang folyadékokban v. szilárd testben is, akkor ezek a terjedés ~ei. – A ~ nem feltétlen korpuszkuláris anyag, hanem lehet -> fizikai mező is ( -> még közelhatás ).”
Ahhoz képest, hogy a közeget, alapvetően bármelyik fizikai hatás hordozójának tekinti a természettudomány, elég gyengécske értelmezését kínálja. Közben azt állítja, hogy anyagi környezet, amelyben a hatások által kiváltott folyamat végbemegy. Majd a végén kijelenti azt, hogy a közeg, nem feltétlenül korpuszkuláris anyagi jellegű, hanem lehet fizikai mező is, amelynek anyagi vonatkozása egyáltalán nincsen. A korpuszkulumok olyan alkotóelemei az anyagnak, amelyeknek nyugalmi tömegük nem létezik. Ilyenek a molekulák, az atomok, vagy atomokat felépítő elemi részecskék. Így a korpuszkuláris elmélet ellentéte a fenomenologikus elmélet, amely egyfajta folytonossági hipotézist feltételez, amelyben a fény hullámtermészete, fizikai mezőként, megmagyarázható.
Véleményem szerint, addig érthető a dolog, ameddig azt állítja a természettudomány, hogy a közeg bármilyen hatás terjedésének a hordozója. Kérdés az, hogy milyen hatások lehetnek azok, amelyeket hordoz, és milyen módon hordozza azokat? Alapjában véve, kétféle hatás létezik, erőhatás és energiahatás. Minden egyéb hatás, ezen alaphatások valamilyen sajátságosan értelmezett jelenségeinek a megnyilvánulásai. Az a kérdés pedig, hogy milyen módon hordozza a hatásokat, alapjában véve attól függ, hogy milyen közegről van szó. Mert a közegek, eleve kétfélék lehetnek, homogének és inhomogének.
A közegek mibenlétének megértéséhez alapfeltétel az, hogy a halmazszinten gondolkodjunk. Minden közeg olyan zárt halmaz, amely valamilyen őt alkotó résztömegek sokasága. Úgy is mondhatjuk, hogy a közeg nem más, mint valamilyen résztömegek zárt halmaza. Homogénnek nevezhető annak az abszolút halmaznak a közege, amelynek az alkotóelemeit ugyanolyan fizikai adottságokkal rendelkező, egyforma alaptömegek építik fel. Inhomogén egy halmaz közege abban az esetben, ha az alkotóelemei különböző fizikai adottságokkal rendelkező résztömegek sokasága építi fel. Ezt vegyes közegnek is nevezhetjük, amelyben minden különböző fizikai adottságú résztömeg, eleme az adott vegyes halmaznak. Az Univerzum, azaz a világunk mindensége, vegyes halmazok egymáshoz való viszonyával építhető fel, és bontható le elméletben, ahol abszolút halmazként értelmezhető az egységnyi kvantitatív oszthatatlanokból álló alapközeg. Minden más részközeg ebből az alaphalmazból fejlődött ki, és nyilvánult meg. Így az abszolút alaphalmaznak relatív részelemeit képezve, olyan részközegei az Univerzumnak, amelyek ilyen módon, relatív részhalmazokként funkcionálnak. Vagyis, minden megnyilvánult részhalmaz önálló, elkülönült részközege az Univerzumnak, de mégis, mint részhalmaz, mindig alkotó eleme marad annak. Ennél fogva, az Univerzum abszolút halmaza, természetszerűen magába foglalja, a benne szükségszerűen kialakult relatív részhalmazokat is.
Az Univerzum abszolút szubjektív, azaz belső alaphalmazát, két alapvető tulajdonság jellemzi. Az abszolút közegét az oszthatatlan alapkiterjedéssel bíró, alapvető tömegértékkel rendelkező „pontok” építik fel. Én ugyanis, pontnak neveztem el, a tovább már oszthatatlan egységnyi alaptömegeket. Ezek a pontok, teljesen egyenrangú alapelemek, az Univerzum homogén alapközegében. Abszolút alátámasztás és felfüggesztés hiányában pedig, örök mozgásra vannak kényszerülve. Mivel egyenrangúak, ezért egymást félrelökdösni képtelenek, következésképpen, az örökös mozgási kényszerük, az állandó rezgésben nyilvánul meg. Egymáshoz viszonyított, relatív alátámasztással és felfüggesztéssel rendelkeznek. Így a rezgésük során, az egyensúlyi helyzetük, számottevően nem változik. Úgy kell elképzelni, mint egy háromdimenziós mátrixot, amelyben a stabilnak látszó alkotóelemek, állandóan rezegnek. Stabilnak mondható mátrix jelleget pedig, az a tény kölcsönöz nekik, hogy az oszthatatlan alaptömegű pontok együttes alapközegként, teljesen kitöltik azt a helyigényt, amely által mozgási teret képviselnek, az Univerzum egyéb, inhomogén összetételű, megnyilvánult, relatív részhalmazai számára. Mivel teljesen kitöltik az Univerzum „terét”, ezért közeges külső vonzatuk nem lehet, így az Univerzum, abszolút jellegű szubjektív alaphalmazát testesítik, valósítják meg. És ebben az „alaptérben” lehet, bármilyen megnyilvánult összetett relatív részhalmaznak tér-fogata, mert a részhalmaz szintű strukturális felépítését, összetett részhalmazként, ugyanaz az alaphalmaz tölti ki. Így lehet minden részhalmaz, elválaszthatatlan eleme az abszolút alaphalmaznak.
Az Univerzum alaphalmaza olyan homogén alapközeg, amelynek minden alkotóelemét oszthatatlan alaptömegű pontok képezik. A régi tudósok éterét képezik, és a mai tudósok foton közegét. Egyenként állandóan rezegnek, miközben helyhez vannak „kötve”, egymáshoz képest. Mivel összetett strukturális szerkezetre vonatkozó agyagi jellegük nincsen, ezért ők alakítják ki a mágneses hatásokra jellemző, mágneses hullámokat. Mivel állandóan rezegnek, ezért bármikor képesek mágneses hullámok kialakítására, ami a szervezett együttrezgésükben nyilvánul meg. Tehát, önálló tömegként állandóan rezegnek szerezetlenül, míg egységes közegként, szervezetten együttrezegnek, vagyis hullámokat alakítanak ki. Így a mágneses hullámban nem az oszthatatlan részecskék száguldoznak szervezetlenül, hanem csak a hatás terjed, a szükségszerű együttrezgésük folytán. A mágneses hullámban, az a szervezett energiahatás terjed, amely mágneses hatásként, elektromos változásokat képes kiváltani, valamely anyagi részhalmaz elektronközegében.
Az oszthatatlanok között fennálló viszony, kizárólag objektív jellegű. Így erőhatások jellemzik. A mágneses hullámmá szerveződő oszthatatlanok pedig, erő sorozatokat közvetítenek, azaz szükségszerűen egy irányba továbbítják az egymástól kapott részerőiket, vagyis az energiát képező erőhalmazt. Vagyis, nem pusztán egy résztömegtől nyert részerőt közvetítenek, hanem szervezett módon, részerő eredőt, mint energiát. Így az erő objektív felületi hatás a tömegegységek között, míg az energia szubjektív térfogati hatás, olyan erőeredő, amely az anyagi részhalmazok elektronjaira képes hatást gyakorolni. Befolyásolva azok dinamikus mozgásállapotait.
Az Univerzum, anyagi jelleget öltött részhalmazai pedig, olyan részközegek, amelyek résztömeg tulajdonságokkal is jellemezhetőek. Így minden anyagi test, magán viseli az Univerzum végleteit jellemző tömeg és közeg jegyeket, tehetetlenségüket kifejező tulajdonságokat. Az objektív külső megjelenését objektív, külső, felületi tulajdonságok jellemzik. A szubjektív belső adottságait azonban, szubjektív, belső, térfogati tulajdonságok fejezik ki. Így minden anyagi halmaz testnek minősül, függetlenül attól, hogy milyen halmazállapotot képvisel, a mi objektívnek megismert agyagi világunkban. Így minden test objektív tömeg, és szubjektív közeg, egy időben. Erre alapozok, amikor azt állítom, hogy a létezés minden megnyilvánulása objektív és szubjektív egy időben. Nincsen tehát, olyan objektív valóság, amely elválaszthatatlan lenne a valóság szubjektív részétől. A létezés, a valóságban nyilvánult meg. Objektív és szubjektív egy időben.
Newton, az objektív kiterjedést biztosító kvantitatív tömeget, úgy határozta meg, hogy az egységnyi ró sűrűségű anyag mennyiségét, megszorozta az adott test teljes térfogatával. Vagyis, az adott anyagra jellemző egységnyi sűrűséget terjesztette ki, a test teljes térfogatára vetítve. Ebből kifolyólag, már Newton korában egyértelmű volt az, hogy akármilyen kicsike méretűre is veszik, az anyagi testek egységnyiként meghatározható méretét, mégis a sűrűség marad közöttük a mérvadó. Az a sűrűség, amely közegként értelmezhető. Méghozzá éppolyan anyagi mennyiséget képviselő közegként, mint amilyen mennyiségű egységnyi tömegként van nyilvántartva.
m = ρ * V
És innen válik érdekessé a dolog. Mert, ha az egységnyi sűrűséget, akármilyen méretű térfogatra terjesztem is ki, attól az még, ugyanaz a sűrűség marad, csak jóval nagyobb darab sűrűség. Vagyis, amelyik anyagnak az alapszintű sűrűségéről beszélünk, az nem más, mint összetett agyagi struktúrát képviselő közeg. Ezt a közeges állapotát pedig, a kiterjesztése után se befolyásolja semmi sem. Közeg marad. Olyan módon fejezi ki tehát, a test aktuális tömegét, hogy közben a közeges mivolta sem változik meg. Így egy anyagi test közegértékét legegyszerűbben, a tömegértékének az ismeretében lehet megadni. Mert a két fogalom, azonos matematikai értéket képvisel, más viszonylagosságot képviselő nézőpontból értelmezve.
Objektív nézőpontból --> Tömeg = m = ρ * V = k = Közeg <-- Szubjektív nézőpontból
A ró az egységnyi sűrűséget képviselő közeg, míg a ró szorozva V nem más, mint a teljes testtérfogat olyan közege, amelyik teljesen azonos sűrűségű azzal az egységnyi közeggel, amelyből kiterjesztették. Így bármely azonosnak mutatkozó objektív anyagi testek között, éppen a sűrűségük megállapítása során lehet, egyértelműen különbséget tenni. Vagyis, a szubjektív tulajdonságaik alapján. Minden test, az Univerzum részhalmaza, amely résztömegként vesz részt az objektív, felületi állapotváltozásokban, részközegként pedig, a szubjektív, térfogati állapotváltozások részese. Így a tömegállapot, a testek objektív tehetetlenségét képviseli, míg a közegállapot, a testek szubjektív tehetetlen mivoltára utal. A tömeg és közeg állapot azonban, ugyanakkora matematikai értéket képvisel, mert mindkettő a test tehetetlen voltát fejezi ki. A tömeg állapota objektív módon, míg a közeg állapota szubjektív módon.
A kvantitatív kiterjedés tehát, az anyagokat kétféle tehetetlen tulajdonsággal jellemzi. Tömegként, minden anyagi test, objektív tehetetlenséget mutat, a felületi kölcsönhatásokkal szemben. Közegként pedig, minden anyagi test, szubjektív tehetetlenséget mutat, a térfogati kölcsönhatásokkal szemben. Az objektív és szubjektív tehetetlenség, egy időben is jelentkezhet, mert ugyanarra a kvantitatív kiterjedéssel rendelkező testtérfogatra utalnak. Az anyagi test tömegállapota azt fejezi ki, hogy az adott test, az Univerzum viszonylagos méretet öltött résztömege. Az anyagi test közegállapota pedig, arra utal, hogy az adott test, az Univerzum részhalmaza, azaz eltérő méretű tömegek zárt részközege.
A fizika úgy határozza meg a testek tömegét, mint a testek tehetetlenségének, az F-erővel szemben kimutatható, objektív tehetetlenségének a mértékét. A testekre ható objektív változást kiprovokáló kvalitással, vagyis, az erővel szemben kimutatható tehetetlenségét képviseli. A testek közege sem más, mint a testek tehetetlenségének a szubjektív mértéke. A testekre ható szubjektív változást kiprovokáló kvalitással, az energiával szemben kimutatható tehetetlenségét jelenti.
Tömegvonzást feltételezve, ezek után jogosan állítható az, hogy akkor közegvonzás is létezik. Mert a testeknek mindkét jellemzősége, csupán az erővel vagy az energiával szemben tanúsított tulajdonság. Ha azonban tulajdonságok csupán, ahogy a fizika a tömegről olyan bölcsen állítja is, akkor a vonzás többlettulajdonságával már nem rendelkezhetnek. Mert minden tulajdonság, csak önállóan képviselheti az adott testet. Így, sem a tömegállapot, sem pedig, a közegállapot, nem rendelkezhet többlettulajdonságokkal. Ennél fogva, ahogy közegvonzás nem létezik, éppen ugyanúgy, a tömegvonzás fogalmát is meg kell kérdőjelezni.
A tömeg fogalma azt jelenti számomra, hogy a tömeg nem más, mint a testek passzív tehetetlenségét kifejező tulajdonság. Ebből következik, hogy a tömeg-vonzás nem más, mint a testek tehetetlenségét kifejező passzív tulajdonság aktivitása. Vagyis, az objektív tehetetlenségre vonatkozó aktív kifejezésmód. Passzív aktivitás. Akárhogy ragozom is, abszurd a dolog. Torz fogalom. A közegvonzás fogalmának értelmezését meg sem próbálom, mert szerencsére, a fizika sem jutott ilyen eltorzult fogalom birtokába, teljesen érthető módon.
A közegellenállás jelensége magyarázza meg valamilyen szinten számunkra, a közeg viselkedését, ha valamilyen közegidegen tömegértékű test kerül bele. Ha gyorsabb, mint a közeget alkotó tömegegységek áramlási sebessége, akkor a közeg fékezi annak haladási iramát. Ha pedig, lassabban halad, mint a közeget alkotó tömegegységek áramlási sebessége, akkor gyorsítja annak haladási ütemét. A gázok és folyadékok esetében ez természetes is. A szilárd halmazállapotot képviselő anyagi testek is rendelkeznek, a szubjektív tehetetlenségüket képviselő közegállapottal, csak azokban nem olyan természetes számunkra, mert az a mi gyakorlati tapasztalatainktól teljesen idegen. A hang azonban, terjed a szilárd halmazállapotú testekben is. Amikor a szilárd testben terjed a hang, akkor az nem más, mint a hang terjedésének a közege. Ezt fejezi ki a közegről szóló természettudományos definíció is.
Minden anyagi halmaz, még a szilárd testek is, közegként jutnak érvényre, a mágneses hullámok hatásainak befolyása alatt. Az anyagi halmazok ugyanis, atomokból épülnek fel. Minden egyes atomban, az atommag körül keringenek az elektronok. A mágneses hullámok pedig, azok mozgásállapotait biztosítják, illetve változtatják meg. A drasztikus mágneses befolyás, halmazállapot változást vált ki az anyagi halmazból.
Sok ember számára újszerűen hangzik, hogy külön beszélek elektromos és mágneses hatásokról, az elektromágneses hullámok világában. Az anyagi világ, éppen az elektronoktól ölt elektromos jelleget. Így az anyagi halmazokban terjedő mágneses hullám, szükségszerű kísérőjelensége az elektromos hullám is. Anyagi halmazok nélkül azonban, nem létezik elektromágneses hullám. Csak mágneses vonatkozás jellemzi az Univerzum, anyag nélküli tereiben terjedő hullámokat. Ahogy a vákuumban is, anyag nélküliség alakítható ki, amelyben mágneses hullámok terjedhetnek, teljesen akadálymentesen. Ma már jobb, ha hozzászokunk ahhoz, hogy alapvetően mágneses hullámokról beszélünk, amelyek anyagi halmazokban elektromos hullámokat váltanak ki, miközben fenntartják, vagy módosítják, az anyagi halmazok strukturális létezését.
Az atomok létezése esemény. Abban a közegben zajlik, amelyikben a mágneses hullámok terjednek. Ha az atomok eseményszintű létezésének teljes térfogatából, kivonjuk elméletben az ő objektív elemi alkotóelemeinek a térfogatát, akkor kiderül, hogy az anyagi atomban az objektivitás, csak egy tízezred része, a teljes atomtérfogatnak. Vagyis, egy atomot alkotó protonok, neutronok és elektronok, együttes térfogata, egy tízezred atomtérfogatot tesz ki csupán. Az összes többi atomtérfogatot, a szubjektív alaphalmaz tölti ki, amelyben az atomi szintű létezés eseménye megvalósul. Teljesen mindegy tehát az, hogy milyen halmazállapottal rendelkező anyagi struktúrát valósít meg egy anyagi halmaz, kilencezer-kilencszázkilencvenkilenc részben, a szubjektív alaphalmaz tölti ki a térfogatát. Nem csoda, ha az a csekély, egy tízezrednyi méretű objektivitás, olyan könnyen engedelmeskedik annak az alapközegnek, amelyben megvalósítja a létezését. Így azt is mondhatjuk, hogy az objektívnek megismert valóságban, éppen az objektivitás a legkevesebb.
Összetett anyagi halmazokként, mi magunk is objektív külső, és szubjektív belső adottságokkal, tulajdonságokkal rendelkezünk. Amikor objektív állapotváltozásokban veszünk részt, akkor a testünk kerül közvetlen erőviszonyba a környezetünkkel. Ezek mechanikus viszonyokon alapulnak. Amikor szubjektív állapotváltozásokban veszünk részt, akkor pedig, térfogati energiaviszonyba kerülünk a környezetünkkel. Ezek többnyire mágneses alapokon nyugszanak. Olyankor mi magunk vagyunk a szubjektív kölcsönhatásaink közvetítő közegei.
Ezzel az írásommal azt szeretném elérni, hogy a tömeg fogalmához hasonlóan, a közeg fogalma is, ugyanolyan létjogosultságot nyerjen végre a fizikában, ha már ugyanazt az anyagi tehetetlenséget fejezi ki, csak szubjektív módon. Engem nagyon zavar az a tény, hogy amikor a testek tehetetlenségéről esik szó a fizikában, akkor a közeg tulajdonság nincsen megemlítve, kizárólag csak a tömegről esik szó. Pedig, a kvalitatív hatásokkal szemben, éppúgy tehetetlen a test teljes tömege, mint a test közegét felépítő, teljes mennyiségű rész tömegecskéje. Mert ugyanazt a kvantitatív anyagi kiterjedést valósítják meg. És ebből adódik, hogy a valóságunk, elválaszthatatlanul objektív és szubjektív, egy időben. A két tényezőt, külön értelmezni lehet, de tapasztalati szinten megélni, sohasem.
Matécz Zoltán
2010. 12. 01.
matecz.zoltan@gmail.com
