Gondolataink.
A gondolat, egy általános érvényű fogalom, amelynek konkrét, tudományos szintű meghatározása, még valójában nincsen. A gondolat fogalmának ismerete nélkül, felfoghatatlan számomra a gondolatszabadság kérdése, amely elvezethet bennünket, a szólás szabadságának a megvalósulásához. Mert a szólás szabadsága, verbális módon kifejezett, kötetlen gondolatokat jelent. Így a szólásszabadság és a gondolatszabadság, gyakorlatilag elválaszthatatlan, a gondolat fogalmától.
Valójában arról van szó, hogy a jogi korlátokhoz kötött szólásszabadság, csak úgy képes megvalósulni a társadalmi életünkben, ha azt, a gondolat szabadsága előzi meg. De mi az a gondolat, amivel szabadon rendelkezhetek? A szólásszabadságból visszavezetett gondolatszabadságom, nem juthat érvényre addig tökéletesen, amíg a gondolat fogalma nem tisztázódott az elmémben. Milyen ideát takar tehát, a gondolat fogalma?
A tudatalattinkban lévő memóriánk úgy képzelhető el, mint egy tökéletesen rendezett raktár. Ebben a raktárban, lineáris sorrendben tárolva, különböző „fiókokban” vannak, a helyszínhez, és pillanathoz rendelt emlékeink. Az elménk pedig, mindig előveszi azokat a szükségszerű emlékeinket, amelyekhez viszonyítani kívánja, a jelen esetben megtapasztalható életeseményeinket. A memóriánkban tárolt emlékeink között pedig, önálló mentális viszonyok állnak fenn. Ezek a mentális viszonyok, a mi saját, szellemi gondolataink. Így a gondolatok, állandóan cikáznak a „stabilan” tárolt emlékeink között, és e miatt, szellemi tartalommal bírnak. Helyet, saját fiókot keresnek maguknak a memóriánkban, de nem találnak, mert még nincsenek hozzárendelve, a hely, és a pillanat, tartalmat képező tapasztalati időegységéhez. Csak tartalom nélküli mentális formákat képviselnek. Márpedig, a memóriánk fiókjai, időrendi sorban helyezkednek el, így csak a megfelelő pillanatértékhez csatolt tartalmas információk tárolhatók el bennük, megtapasztalt emlékként. Ezért a pillanathoz nem rendelt gondolataink, csak a szellemi időérzetünket képesek biztosítani számunkra, miközben lassan feledésbe merülnek.
Mivel pedig, az elménk figyelme általában, a szellemiségünket képviselő memóriánk mentális eseményeire irányul, ezért a gondolataink, hasznosítható információként, folyamatosan tudatosodhatnak bennünk. Tudatosodás esetén az elménk, pillanatértéket képes rendelni a gondolat mellé, és akkor már, elraktározza azt a memóriánk, mint értékes tapasztalati információt, vagyis emléket. Így a gondolat, emlékké formálódhat az elménk által, ha figyelmet fordítunk rá. Az elménk figyelme nélkül azonban, szertefoszlik, feledésbe merül. Így rengeteg olyan gondolatunk, amit nem jegyeztünk le, vagy nem fejtettünk ki módszeresen az elménk segítségével, a feledés homályába vész el.
Amikor valaki észnél van, akkor az azt jelenti, hogy tudja azt, hogy mit tesz. Vagyis, az elméjével, az aktuális eseményre koncentrál, és figyelmét az esemény, és a hozzá rendelhető emlékek memóriatartalma köti le, miközben, igény szerint, a szükséges szellemi gondolatokra is fókuszál. Így a figyelmünk megosztottá válik, és harmonikus egyensúlyban tartja az elménk működését. Az emlékeinket tároló memóriánk emlékei, és a köztük cikázó szellemi gondolataink segítségével. Így a szellemiségünket képviselő gondolataink, nem a mi emlékeink, hanem csupán az emlékeink között fennálló, folyamatos mentális viszonyt képviseli, ami ez által, az időérzetünket biztosítja. Mert az emlékeink különböző pillanatértékei közötti viszonyban, realizálni képes bennünk, az emlékeink lineáris sorrendiségét, vagyis a valóságot leképező mentális időrendi folytonosságot, az időérzetet. Mivel önállóan, egyetlen emlékünk sem képes az időérzetünket realizálni az elménkben, de az emlékeink között működő szellemiségünk, képes elvonatkoztatni a különböző pillanatértéktől, hiszen a tároló fiókokon kívülről „szemléli” azokat. Az emlékeink részpillanatait, folytonos pillanathalmazként észleli. Ezt az észlelését, minden kialakult gondolata által, felszínre kívánja hozni az elménkben, hogy tudatosodjon bennünk a racionális megállapítása, a folytonos időérzet.
A gondolataink tárgya, a gyakorlati megvalósulásra törekszik. Ennek egyetlen reális célja az, hogy a gyakorlati tapasztalataink által, olyan tudatosodott emlékké váljon, amely a térhez, és időpillanathoz rendelt információs értékkel bír. Mert a memóriánk, csak az ilyen emlékeinket képes tartósan tárolni, mint mentális etalonjainkat. Így minden cselekedetünket, egy gondolat indukál. Mert a szellemi gondolataink, formát, értelmet kölcsönöznek, a lelki érzéseket biztosító vágyainknak, vagyis, az általuk biztosított tartalomnak.
A gondolat, és az érzelem mindig együtt jár. A gondolat érzelmeket képes kiváltani, és az érzelmek gondolatokkal párosulnak. Mert az elménken keresztül tartják fenn egymással, a mentális viszonyt. Amire az elménk figyelme irányul, az lesz a tudatosan domináns. Ha a gondolatokat formáló szellemiségünkre figyelünk, akkor a tudatosodott gondolataink, lelki érzelmeket váltanak ki belőlünk. Mert az érzelmeink nélkül, a gondolataink tartalmatlanok lennének. Így él az emberiség nagy része ma, szellemi életet. Ha azonban, a lelki érzéseinkre fordítjuk a figyelmünket, akkor az elménk, megkeresi a hozzájuk rendelhető szellemi gondolatainkat, hogy azok által, szellemi formát biztosítson a lelki tartalomnak. Hit csak úgy alakul ki bennünk, ha a lelki és a szellemi adottságaink, társulnak az elménkben, a gyakorlati megvalósulásuk érdekében.
Szellemi termékként, a gondolat önmagában véve, nem képvisel semmiféle erőhatást, ezért független a polaritásoktól. Nincsen tehát, pozitív gondolkodás. Mindig a gondolatokhoz társuló érzelmeink képviselnek pozitív, vagy negatív jelleget a mentális folyamatban, mert az azok, az életerőnk lelki impulzusai. Amíg ragaszkodunk az örömteli érzéseket kiváltani képes „pozitívnak” értékelt gondolatainkhoz, addig optimisták vagyunk. Amikor nem ragaszkodunk a „pozitív” érzéseket kiváltani képes gondolatainkhoz, akkor viszont, már pesszimisták vagyunk. Ha ragaszkodunk a „negatív” gondolatokhoz, akkor folyamatos érzelmi életenergia utánpótlással telítjük azokat. Ha pedig, elengedjük a „negatív” gondolatokat, akkor azok, nem kapnak több örömtelen érzelmi életenergia utánpótlást a lelkünk felől. Ezért feledésbe merülnek azok.
Ha „pozitívnak” értékelhető gondolataink vannak, akkor azokat, örömteli érzéseink kísérik, és a mások által generált örömteli érzésekkel válnak rezonánssá, érzékennyé. Mert a hasonló frekvenciájú rezgések találkozásakor, erősítik egymást. Jókedvet, örömteli érzéseket biztosítva minden résztvevő számára. Így aki „pozitív” gondolatokat dédelget, egyre több pozitív érzésben lehet része. Ezzel szemben, ha „negatív” gondolataink vannak, akkor azokat, örömtelen érzéseink kísérik, és mások által generált örömtelen érzésekkel válnak azok rezonánssá, érzékennyé. Mert a hasonló frekvenciájú rezgések találkozásakor, erősítik azok is egymást. Bánatot, szomorúságot, örömtelen érzéseket biztosítva minden résztvevő számára. Így aki „negatív” gondolatokat dédelget, egyre több negatív érzésben kell osztoznia.
Az ezoterikus tanítások alapján, a gondolat energia. Ez persze így, ebben a formában nem igaz, mert abban az esetben, polaritása is lenne. A gondolat azonban, a polaritásoktól teljesen független. Amikor egy gondolat örömérzéseket vált ki bennünk, akkor az, számunkra pozitív hatásként minősül. Amikor egy gondolat nem vált ki bennünk örömteli érzéseket, akkor számunkra, negatív hatásként jut érvényre. A „pozitív” gondolat örömteli érzésekkel tölt el. A „negatív” gondolat örömtelen érzésekkel. Így az öröm, vagy az örömtelen érzéseink, amelyek a lelki energiánkból származó impulzusaink, pozitív vagy negatív, tartalommal töltik fel a gondolataink által biztosított mentális formáinkat. Egy mondás szerint, tartalom nélkül, üres a gondolat. Ezt a szellemi szintű üres formalitást pedig, csak a lelki szintű érzelmi tartalom töltheti fel az elménkben.
Ahogy a gondolataink, a mi belső beszédünk, úgy a kimondott szavainkkal kialakított mondataink, a már megnyilvánult gondolataink. A gondolataik formálását semmiféle szabályzó intézkedéssel nem lehet befolyásolni társadalmi szinten. Ennél fogva, abszolút módon, teljes gondolatszabadságot élvezünk. Ez azonban, mindig felelősséget terhel reánk. Abszolút felelősséget. Mert a szabadon kifejtett gondolataink által kiváltott érzelmeink, egymással társulva, a mi heteink lesznek, amelyek megvalósítják, a megtapasztalható valóságunk anyagi szintű eseményeit. A kialakult események megtapasztalása pedig, nekünk, saját magunknak biztosítanak olyan érzéseket, amelyek igazolhatják, a hitünk helyes, vagy helytelen mivoltát. Ha örömteli pozitív érzésekkel töltenek fel bennünket, akkor valószínű az, hogy helyes volt a hitünk, amely a valóságunkat kialakította. Ha pedig, örömtelen negatív érzésekkel töltenek fel bennünket, akkor helytelennek bizonyultak azok. Az életesemények örömteli, vagy fájdalmas megtapasztalása, felelősséggel ruház fel bennünket. Önmagunkkal, és a környezetünkkel szembeni felelősséggel. Ez az Univerzum abszolút erkölcsisége. Nem szabad tehát, felelőtlenül gondolkoznunk. Mindig olyan szellemi gondolatokkal kell foglalkoznunk az elménkkel, amelyek örömteli érzésekkel járhatnak. De a leghelyesebb az, ha eleve úgy közelítünk a helyes mentális folyamathoz, hogy a kellemes lelki érzéseinket fejezzük ki, az értelmes szellemi gondolataink révén.
A szólásszabadság pedig, a társadalmunk relatív erkölcsiségéből fakad, mert meghatározza azokat a korlátokat, amelyekre gondolhatunk ugyan, de nem beszélhetünk róluk nyíltan. Így aki nyilvános szereplésre adja a fejét, ismernie kell azokat a társadalmi korlátokat, amelyeket nem léphet át, miközben szóbeli, írásbeli, vagy egyéb kommunikációs módon, kifejezésre juttatja, a saját gondolatai által kialakított véleményét. Azokat a véleményeket, amelyek gondolatokként, az elméjét foglalkoztatják. Vagyis, amire az elméjének a figyelme irányul.
A gondolatról szóló fogalom szótöve, a gond. Így a gondol, azt jelenti, hogy egy aktuális gondra figyelni. A gondolat pedig, éppen arra utal, hogy az emlékeket képező gondok között, szellemi mentális viszonyt fenntartani. Az emlékeink azért nevezhetőek gondoknak, mert külön-külön értelmezheti csak őket az elménk, hiszen nem képes egyszerre áttekinteni azokat. Ettől relatív az emberi elme. Éppen ez a tehetetlen elmeállapotunk biztosítja a szellemiségünk létét, amely mentális viszonyt tart fenn, a memóriánkban eltárolt emlékeink között. Felszínre hozva mentális síkon, az emlékeink erényeit, és hiányosságait, valamint az általuk kivetíthető időérzetünket. Így az időérzetünk, kizárólag szellemi adottságunk.
A gondatlan szó arra utal, hogy a szóban forgó gonddal, problémával kapcsolatban, figyelmetlenek voltunk. Vagyis, az elménk nem koncentrált helyesen, a lehetséges reális megoldásra, ezért a problémánkat előidéző gond, vagy megmaradt, vagy még tovább is halmozódott. Újabb problémákat képezve ez által.
A gondtalan kifejezés pedig, arra utal, hogy gondoktól mentes valaki. Vagyis, érzelmi életet élve, nem a szellemileg felszínre hozható mentális gondjaival foglalkozik az elméje, hanem tudatosan kerüli a gondolatait, és szinte kizárólag, az érzelmi életének hódol.
A hit, nem más, mint érzelmileg telített, cselekedetvezérlő gondolat az elménkben. Nem mindegy azonban, hogy az elménkben, milyen irányból alakul ki a hitünk. Az a természetes, ha a pozitív lelki érzéseink dominálnak, és az elménk, azokhoz keresi meg, a szellemi gondolataink között a formát. Az ilyen ember, lelki ember, aki a kiválasztott pozitív érzései alapján él. Ezzel szemben, a mai ember, szellemi életet él. Ez azt jeleneti, hogy az elménkben, a gondolataink dominálnak. Így a lehetséges, szellemi formákat képező gondolatainkat, az elménk tölti fel lelki tartalommal, amit az érzelmeink képviselnek. Így polaritásoktól független gondolataink határozzák meg azt, hogy milyen érzelmeket váltsanak ki. Az elménk pedig, elvégzi a hitünk mentális kialakítási folyamatát, a rendelkezésére álló gondolatok, és a hozzájuk rendelhető érzéseink segítségével. Csakhogy, amikor a gondolataink a dominánsak, akkor nem tudjuk előre azt, hogy azokhoz pozitív, vagy negatív érzések társulnak-e. Így a szellemi ember, mentálisan hazárdírozik. Hiszen csak a véletlenre bízza azt, hogy pozitív életet éljen.
Ezzel szemben, a lelki ember, tudatosan is, csak a pozitív érzéseket biztosító lelki tartalmaira fókuszálja, az elméje figyelmét. Ezért azokat, értelmes gondolatokkal kifejezésre juttatva, olyan formát biztosít számukra, amelyek valóságos megtapasztalása, kizárólag csak örömteli érzéseket biztosíthatnak számára. Így a tartós boldogság alapfeltétele az, hogy át kell váltanunk a szellemi életről, lelki életvitelre.
Addig azonban, amíg ez a szükségszerű mentális irányváltás meg nem valósul, tudatosan kerülnünk kell az olyan gondolatokat, amelyek örömtelen érzéseket képesek csak kiváltani belőlünk. Vagyis, sokkal optimistább szellemi életet kell élnünk tudatosan. Figyelve, koncentrálva arra, hogy az örömteli pozitív érzéseink érvényesüljenek az elménkben, amikor a cselekedetvezérlő hitünk kialakul.
Matécz Zoltán
2012.02.26.
matecz.zoltan@gmail.com
