Ébredés.
Már kora gyermekkorunk idején, belénk nevelik az Istenismeretet. Tudomásul kell vennünk azt, hogy Isten fogalma, az emberi kultúra része. Életünk minden pillanatát kitöltik, azok a vallásos hagyományokon alapuló szokásaink, bibliai neveink, és szólásaink, amelyek sokszor burkoltan ugyan, de Isten létezésére utalnak. Így az Istenben hitetlen, materialista neveltetésű ember élete sem mentes, az Istennel való kényszerű kapcsolattartás mentális formáitól.
Valójában, nem is azokról az emberekről szeretnék itt most beszélni, akik a materialista gondolkodásmódjuknak köszönhetően, irracionálisnak tartják Isten létezését, hanem éppen azokról, akik az Istenismeretüket tudatosan fejlesztik, és nyitottak a spirituális igazságok elfogadására. Akik szeretnének, az ő saját belső lelki gazdagságaikat felszínre juttatva, az önmegvalósítás útjára lépni. Félreértés ne essék, nem azt javaslom, amit sok ezoterikus tanító, hogy azonosuljunk egy rajtunk kívül álló transzcendens lénnyel, akit Istennek hívnak, hanem az ajánlatom éppen arról szól, hogy Isten, az említett transzcendens lény, a lélek által bennünk él, és mi tudatosan is megadjuk neki a lehetőséget arra, hogy megnyilvánuljon általunk. Amikor Isten él rajtunk keresztül, akkor valós értelmet nyer az életünk, mert a tökéletes önmegvalósítás útjára lépünk.
Amikor mi emberek, álmunkból felriadunk, és ráeszmélünk arra, hogy az a „valóság”, amit alvás közben érzékeltünk, csupán hamis dimenziójú, torz képe annak az objektív valóságnak, amelyben egyébként tudatosak vagyunk, többnyire örömteli érzésekkel tölt fel bennünket. Az ember megkönnyebbül, mert tudatosul az elméjében az a tény, hogy az álmában lepergett virtuális események, akármilyen valóságszerűek voltak is, csak illúziók. Nem befolyásolják az életünk természetes menetét.
A spirituális ébredés is, nagyon hasonlít egy mély álomból való felriadásra. Az ember ráeszmél arra, hogy az élete eddigi valós életeseményei, csak illuzórikus jelleget nyernek, akármilyen fontosaknak látszottak is azok, mert egy másmilyen dimenziójú valóságból tekintve, nagyon gyenge, vagy éppen rossz álomnak minősülnek csupán. Bármit tettünk is, nem befolyásolja az abszolút dimenziójú létezésünket. A lelkünk abszolút létezésének a dimenziójából tekintve, az objektív valóság tudatosan megtapasztalható dimenziója, csupán illúziónak számít.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy az ember tudatosan dimenziót vált, és megtapasztalja az ő belső forrásának a tökéletes adottságait. Olyan tudati szintre emelkedik az ember elméje, amely nem pusztán az objektív valóság érzékelésére biztosít ésszerű lehetőséget, hanem a teljes létezésre. Éppen olyan formában, mint ahogyan az álmából felriadó ember is tudatosan dimenziót vált, és az objektív valóságra ráeszmélve, tudatosodik az elméjében az, hogy az álom, amelyből felébredt, csak egy alárendelt valóság része volt csupán.
Aki ebben az objektívnek érezhető valóságban, megéli a spirituális ébredését, tudatos dimenzióváltásban vesz részt. A relatív érzékelés helyett, abszolút érzékeléssel értékelheti a valóságot. A valóság ugyanis, objektív és szubjektív egy időben. Az abszolút érzékelés pedig, éppen azt jelenti, hogy az eddig megszokott objektív valóság érzékelése mellé, a szubjektív valóság érzékelése is párosul az elméjében. Vagyis, továbbra is érzékelheti az objektív valóságot, az öt megismert érzékszervével, de a spirituális ébredése után, már azok energiaviszonyait is képes lesz észlelni. Mégpedig, a harmadiknak nevezett lelki „szemével”.
A harmadik szem, léleklátást tesz lehetővé. Ahogy az emberi elme tudatosan dimenziót vált akkor, amikor álmából felébred, úgy a spirituális ébredése során is, tudatos dimenzióváltás jön létre. Ezt a dimenzióváltást az teszi lehetővé, hogy az ember harmadik szeme kinyílik, és ez által, léleklátóvá lesz. A lélek ugyanis, az életünk energiájaként, képes érzékelni az objektív anyagi valóság objektumait befolyásoló energiaviszonyokat is. Vagyis, az észlelhetőség okát, és az okozatát, egy síkon észleli. Így az emberi elme, a megszokott relatív érzékelést, abszolút érzékelésre váltja fel. Ezért számára, az eddig megélt, és megtapasztalt valóság, csak illúziónak, csak álomnak minősülhet. Abban a bioszferikus környezetben, amelyben él, abszolút érzékelést hajt végre. Vagyis, Isteni adottságokra tesz szert, de csupán a közvetlen életterére korlátozódva.
Ez nem szívesség Istentől, hanem szükségszerű létezési jogosultság. Mert a lélek által, Isten él bennünk. Így a spirituális ébredésünk alkalmával, a lélek által bennünk élő Isteni részünk mutatkozik meg. A spirituális fejlettségünk pedig, éppen azt jelenti, hogy milyen viszonyban áll a szellemi, és a lelki vonatkozásunk, a megtapasztalható valóságunkhoz. A szellemi ember, amilyen ma az átlagemberek zöme, tudatosan „elnyomja” a lelki adottságait az által, hogy túlzottan racionálisan, azaz ésszerűen él. Ezzel szemben, a lelki ember, főképpen az érzelmeit hagyja érvényre jutni, és a szellemiségét többnyire csak arra használja, hogy az érzelmeit juttassa kifejezésre általa értelmes módon. Ezért az ébredés, és a megvilágosodás folyamatai által, a szellemileg „éltetett” egonk feloldódik, és az önös érdekeket képviselő emberből lelki, azaz közösségi ember válik.
Óriási különbséget jelent az, hogy a szellemi ember, az ésszerű gondolatait, a múltjának az emlékeiből meríti, így a jelenben zajló minden életeseményét, a múltjához rendeli. Ezért a múltból nyert ésszerűsége, ritkán hagyja azt, hogy a jelen érzései alapján éljen. Mert nem élhetünk egyszerre a múltunkban, és a jelenünkben is. Az emberi elme figyelme ugyanis, vagy a szellemi múltra korlátozódik, vagy a lelki jelenlétre. Márpedig, a lelki érzéseink, kizárólag a jelenben funkcionálnak. Ezért a szellemi ember, a múlt emlékeit képező időérzete rabságában él.
A lelki ember ezzel szemben, mindig a jelenben kialakuló érzéseit figyeli. Azok alapján igazodik, az élete pillanatnyi életeseményeihez. Nem ítéli meg azokat, csak jelen van bennük, és szükség szerint veszi ki a részét belőlük. Az ítélete ugyanis, racionalitást kívánna meg tőle, vagyis olyan ésszerűséget, amely e miatt, a szellemi múltjához kötné. Aki pedig, a múltjához kapcsolja az életeseményeit, nem képes teljesen részt vállalni bennük itt és most, a jelenben. Pedig, az események mindig a jelenben zajlanak, amikor éppen érzékeljük őket. Csak mi, racionálisan gondolkodó emberek bontjuk szét, az életünk történését részeseményekre. Hogy könnyebben megértsük az egymáshoz fűződő viszonyaikat. Mert nem vagyunk képesek teljesen átlátni azokat, és egy univerzális körfolyamatként értékelni. Attól azonban, egy komplex, egységes esemény folyamata zajlik a világban, amelyben mindannyian különböző vonatkoztatási viszonyok alapján veszünk részt, annak egy-egy aktuális részeseményében. Erre utalnak, az ok-okozatról szóló kauzális törvényszerűségek.
A létezés eseménye tehát, itt zajlik a jelenben. Lelki emberként, mi is a jelenben észleljük, annak reánk vonatkozó részét, mint megtapasztalható életeseményt. Mert cselekedni, történni, és létezni, kizárólag csak a jelenben lehetséges. Így a lelki életet élő ember, kikerül a szellemi időérzete rabságából. Aktívabb életet él, mert minden életeseményében részt vállal, a pillanatnyi érzései szerint. Viszont kevésbé öregszik, mert a szellemi vonatkozású időérzete nem terheli. Amíg a szellemi időérzete nem tudatosodik az elméjében, addig nem korosodik a szervezete sem, mert a teste szigorúan követi az elméje tudati állapotát. Ha az elmében a szellemi időérzet nem realizálódik, akkor a testi állapota állandósul. Ez a lelki élet egyik csodálatos ajándéka. Mert a tökéletes önmegismerés, a lelkünk által bennünk élő Isten megismeréséhez vezet. Így a lelki életet élő ember, Isteni életet él.
A lelki életet élő ember, tudatosan háttérbe szorítja a szellemiségét az által, hogy nem ítélkezik, nem véleményez, nem bíráskodik, nem keresi a relatív igazságokat, csak az abszolút szeretet törvényének engedelmeskedik. Istent képviselni ugyanis, csak abszolút szeretettel lehet. Amely által, mindig úgy vesz részt az ember, a megtapasztalható életeseményekben, hogy sohasem részrehajló, sohasem képvisel önös érdekeket. Egyszerűen csak ott van, teszi a dolgát, amit az életesemény mivolta éppen megkíván, és tovább cselekszik, történik, létezik folyamatosan. Egy szeretetteljes folyamatként éli meg, az események relatívnak mutatkozó sokszerűségét. Elméje figyelmét nem korlátozza egy bizonyos esemény részletére, hanem mindent befogad egyszerre. Mindent érzékelni annyit jelent, mint minden észlelhetőben részt vállalni, mentális szinten. Minden relatívnak mutatkozó részeseményben jelen lenni. Mert a lélek, ezt az állandó jelenlétet képes biztosítani számunkra.
Aki a folytonosan észlelhető létezés, relatív módon megtapasztalható minden lehetséges részeseményeiben, állandóan jelen tud lenni az elméje figyelmével, máris élményt szerez azokról. Egységes élményként pedig, egészen más vélemény alakul ki az emberben, mint a részélmények értékelései során. Így nincs is értelme annak, hogy bármelyik viszonyított részeseményt külön megítéljen a lelki tudatú ember. Az a gyakorlati hozzáállás, amelynek segítségével részt vállal az aktuális életeseményekben, szavak nélkül is kifejezi az értékítéletét. Azt az értékítéletet, amely az Isteni abszolút szeretetben gyökerezik. Mert mindig, szavak nélküli megértésen, megbocsátáson, és megbecsülésen alapszik, végtelen türelmet tanúsítva.
Isten a teljes Univerzumot érzékeli, egy egységes eseményként. Mi pedig, ha a spirituális ébredés után megvilágosodunk, Istenhez hasonlóan, teljes érzékelésben lesz részünk, de csak a saját életterünkben. A mi mostani relatív elménk számára, csak ilyen lehetőséget biztosít, a lelki aktivitásunk akkor is, ha szellemi emberből, lelki emberré válunk. A szellemiségünket, csak eleinte kell kicsit háttérbe szorítanunk. Ahogy a lelki élet abszolút tapasztalatai kicserélik, és feltöltik a tudatalattink memóriájának az emléktárát, úgy csitul el a szellemi aktivitásunk is. A szellemiségünk ugyanis, az emlékeink adatbázisában, a raktárosi funkciót látja el. Szükségszerűen arra törekszik, hogy az emlékeink által tárolt információink, a legtökéletesebb formában legyenek tárolva az elménk számára, mint mentális viszonyítási etalonok. Így a szellemiségünk, folyamatosan gondolatokat formál az emlékeink között azért, hogy az elménk tudatának felszínére hozza azok lehetséges hiányosságait, és hibáit. Ezek az elménkbe tolakodó mentális hiányosságok és hibák, felmerülő gondolatokként arra törekednek, hogy ha figyelmet fordítunk rájuk, és tudatosodott állapotba kerülnek, javítás és korrekció után, visszatérhetnek a memóriánkba, mint abszolutizáltabb emlékek. A szellemiségünk tehát, arra törekszik a gondolataink által, hogy az emlékeinket képező mentális adatbázisunk a memóriánkban, minél egységesebb információhalmazt képviseljen.
Csakhogy, a lelki ember, már abszolút érzékelést hajt végre, ezért abszolútak lesznek a megtapasztalt emlékei is. Ennek következtében, a memóriája emlékraktárában működő szellemisége, mint raktáros, sokkal kevesebb gondolati viszonyt tart fenn az emlékek között. Mert nem szorulnak azok mentális korrekcióra. Így a szellemiségünk, mint az emlékeink raktárkezelője a memóriánkban, elcsitul az aktivitását illetően, és önként aláveti magát a lélek vezetésének. Nem terheli tovább az elménket olyan erőszakos gondolatokkal, amelyek az emlékeink között fennálló érdekellentétek viszonyait tükröznék, mert az emlékeink abszolútakká váltak, vagyis egységben vannak. Így a szellemiségünk, nem vonja el az elménk figyelmét a lelki aktivitásunkról. Ez a spirituális ébredés után beinduló, spirituális megvilágosodás mentális folyamata.
A spiritualitásunk fejlődése tehát, olyan ezoterikus, azaz belső mentális átalakulást jelent, amelynek során, a lelkünk veszi át az elménk feletti irányító szerepet a szellemiségünktől. Az elménk figyelme, főképpen a lelki érzéseinkre irányul, és a szellemiségünk gondolatait csak arra készteti, hogy azok, értelmes módon fejezzék ki, a jelenben kialakuló érzelmeinket. Így az állandó lelki jelenlét, elvonatkoztat bennünket a szellemi időérzetünktől. A memóriánkban, mindig az a dolog tudatosodik, amire a figyelmét fókuszáljuk. Így a lelkünk érzéseire koncentrálva, tartósan a jelenben tartózkodhatunk, és ez az állapot tudatosodik az elménkben. Ez azért fontos, mert az elménk tudati állapotai szerint alakul, a testi állapotunk is. A lelki jelenlétben tartózkodva, az érzéseinknek élve szeretettel, kikerülünk a szellemi időérzetünk rabságából. Így a testünk, sokáig megőrzi fiatal állapotát. Éppen azért, hogy minél tovább alkalmasak legyünk, az Isteni szeretet közvetítésére, aktív lelki életet élve.
Spiritiszta szeánszok, és vallásos összejövetelek alkalmával, előfordul olykor, hogy spontán ébredés alakul ki egy-egy résztvevőnél. Mert az egyéni lelki aktivitás oly annyira felfokozott, hogy tökéletes szellemi passzivitás kíséri. De nem tud vele mit kezdeni a felébredt egyén, mert nem érti a spirituális ébredése mibenlétét. E miatt, a spirituális megvilágosodása nem jöhet létre. Ez a tudati állapot, csak akkor alakítható tartóssá, ha megértjük annak mentális mechanizmusát. Régen, a Biblia tanúsága szerint, a próféták és apostolok korában, azért tudott sok ember felébredni, és megvilágosodott életet élni, mert nem volt ilyen óriási az információs életvitelük. Ma, információs özönben élünk, és e miatt, a szellemiségünk annyira le van terhelve, hogy a spirituális átalakulás tökéletes megértése, és gyakorlása nélkül, szinte senkinek sincsen esélye arra, hogy lelki életet éljen. A lelkünk nem csupán háttérbe van szorítva, hanem a szellemiségünk keresztjére van feszítve. Ünnepek alkalmával oldjuk el csak, a mentális köteleket néhány pillanatra. Ilyenkor felszabadulnak az örömteli érzéseink, de nem tudunk velük igazából mit kezdeni, mert idegenek azok számunkra. Bizonytalanságot, félelmet keltenek bennünk. Mert belül érezzük azt, hogy olyankor, egészen más emberré válunk.
A spirituális átalakulás pedig, éppen arról szól, hogy azt a „más” embert hagyjuk magunkban érvényre jutni, mert ő valójában nem más, mint a lélek által bennünk élő Isten. Ha most bárki visszatekint a múltjára, akkor csak olyan emlékek jönnek elő számára, amelyek valamilyen érzésekkel társultak. A hétköznapi élet „természetes” folyamatai, bár mindennaposak számunkra, de tökéletesen érdektelenek, és feledésbe is merülnek. Így több évtized „emlékeit”, egy szempillantás alatt át lehet tekinteni, mert alig van bennük, említésre méltó érzelmi tartalom. Mert a szellemi formákban élő ember, a múlt rabságában él. Ezért csak ritkán hagyja, a tartalmat biztosító érzelmeit érvényre jutni, a jelenben zajló életében.
A gyermek még abszolút gondolkodó. Vagyis, lelki lény, akit szinte kizárólag az érzelmei vezérelnek. Majd az felnőtté nevelés során, relatívan gondolkodó szellemi emberré neveljük. Azután, a racionális szellemi fejlődése, igényt támaszt a spirituális fejlődésére, mert ösztönösen érzi, hogy az ezoterikus egyensúlya, csak akkor tartható fenn, ha a szellemi fejlődéssel párhuzamosan, a lelki fejlődése is megvalósul. Végül, ha rátalál a spirituális ébredése lehetőségére, akkor az által, megvilágosodik az elméje, és a megszerzett szellemi tudása birtokában, újra lelki emberré válik. Olyan lelki emberré, mint amilyennek megszületett. Ez egy teljes életciklus, amelynek során az ember tudatosan, saját akaratból Istenazonosságot nyer, és az abszolút szeretet útjára lép, önként.
A lelki ember minden életeseménye, tartalommal bíró emlék. Mert mindig a jelenben él, és e miatt, nem kell a múltban keresgélnie, a boldogság elrejtett mentális információit. Az emlékei abszolútak, ezért szellemi szinten, folyamatosan jelen vannak, az élete eseményszerűségeiben. Mivel a lelke használja a szellemiségét, ezért az emlékek, az aktuális eseményekben részt vállalva, azonnal rendelkezésre állnak. Mivel abszolút örömteli tartalommal bírnak, ezért állandó boldogságot biztosítanak, a lelki életet élő ember számára. Így a spirituális ébredés, lehetőséget biztosít, a spirituális megvilágosodásra. Mert Istenazonossággal, csak egy spirituális szinten megvilágosodott, lelki életet élő ember létezhet. Csak ebben a lelki dimenzióban van értelme, tudatosan is részt vállalni Isten létezésében. Abszolút módon részt venni, az abszolút létezésben. Ez a folyamatos boldogság alapja, amit „Isten országaként” emleget a kereszténység.
Most, az internet korában, végre lehetőség nyílt arra, hogy az azonos spirituális érdeklődésű emberek, egy időben jussanak hozzá, az elkerülhetetlen spirituális ébredésük információs hátteréhez. Így a mi korunkban, tanúi lehetünk egy kollektív ébredési, és megvilágosodási folyamatnak. Ezért, az emberi tudat evolúciójának következő fokozata az, hogy most, a vízöntő korában, megérett a lehetőség arra, hogy az emberiség lelki fejlődése, felfelé íveljen végre. Ez a spirituális változás, a társadalmi életünk minden területére képes, pozitív értelemben hatást gyakorolni. Ez az emberiség társadalmi jólétének, egyetlen lehetséges záloga.
A vallásos emberek nagy része nem azért kötődik a vallása felekezetéhez, mert az, tökéletesen kielégíti a lelki igényeit, hanem azért, mert a spirituális „éhség” hajtja. Amíg egyéb ezoterikus forrásból nem tudja pótolni a spirituális ismereteire szorítkozó igényeit, addig inkább a vallása „rabságát” választja. Amint új információk birtokába jut, és képes azonosulni annak igazságértékével, megváltozik az ezoterikus hozzáállása a dologhoz, mert spirituális fejlődésen megy keresztül. Ez a spirituális szabadságnak köszönhető. Ma már, nem lehet az értelmes embereket, vallási dogmákkal megkötni. Észérvekre van szükségük. Olyan logikus állításokra, amelyek képesek kifejezésre juttatni, az Istennel való létazonosságukat. Erre utal, a transz-perszonális pszichológia tudományának a kialakulása is. Amely az emberi test, lélek, és szellem egységének, és spirituális fejlődésének a képességeiről szól.
Az emberi intelligencia már, szinte csak spirituális módon fejleszthető tovább. Mert az intelligencia nem más, mint az ember spirituális kibontakozása. Viszont a spirituális ébredés, olyan megvilágosodott állapothoz vezethet, amely új alapokra helyezi a társadalmi kultúra minden lehetséges ágazatát. Kezdve a tudománnyal. A fizikai, és kozmológiai tudományok, már így is egyre ezoterikusabbak. Ezért, az életünk minden részterülete igényt tart, a spirituális ébredésünkre. Ez a kollektív spirituális ébredési folyamat, elkerülhetetlen.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
