Spirituális pszichológia.
Ma már, többféle pszichológiai irányzat létezik. Ennek az, az alapvető oka, hogy a pszichológus, és pszichiáter szakemberek sem gondolkoznak egyformán. Gyakorlatilag, ahány pszichológiai szakember van, annyiféle pszichológiai irányzatot képviselnek. Mert a pszichésként értékelhető egészségügyi problémáinkat, az agyi, és testi életfunkcióink szerencsétlen alulműködésének tekintik csupán. Egy biológiailag mechanikus rendszer hibájának értékelik a lelki problémáinkat. Ennél fogva, ők is a tünetek alapján diagnosztizálnak. A testünk torzulásaiból következtetnek valamilyen vélt agyi hibára, hiányosságra. Holott, a dolog éppen fordítva működik. A lelkünk és a szellemiségünk, kialakult spirituális viszonya határozza meg a testi állapotunkat, mert annak az eredője tudatosodik hitként az elménkben. Ez a mentális viszony képezi az elménkben a spiritualitásunkat. A testünk pedig, hűen követi az elménkben tudatosodott, mentális úton kialakult spirituális hitbéli állapotváltozásainkat.
Ez azt jelenti számomra, hogy a pszichológiai szakemberek, még nem látják tisztán, az ember biológiai egységének a működését. Holott test, lélek, és szellem hármas egysége biztosítja a létezésünket. A testünk, agyagi formát biztosít számunkra. A szellemiségünk, értelmet ad az anyagi formánk önálló tevékenységeinek. A lelkünk pedig, élteti, animálja a testünket, és a szellemiségünket. Ezért a lélek az életünk energiája, abszolút jelleggel bír. Energiaként a lelkünk, cselekvésre, történésre, és létezésre képes hatóképességet, aktív életerőt biztosít számunkra, az érzéseink és az érzelmeink által. Úgy is hívjuk, hogy lelkierő. A testünk és a szellemiségünk pedig, csupán relatív adottságaink, mert az életünk minden szakaszában változnak azok.
A pszichológia görög eredetű szó, és azt jelenti röviden, hogy lélektudomány. 1879-ben alakult ki először, és az eredete Wilhelm Wundt nevéhez fűződik. Azóta, nagyon sok irányzata alakult ki, beleértve a kvantumpszichológiát is. Sajnos, a mai tudomány, még nem fogadja el a lélek létezését egyértelműen. A pszichológia eddig kialakult minden ágazata, éppen arról szól, hogy a páciensek testi, lelki, és szellemi egyensúlyát helyreállítsa a pszichológus, vagy pszichiáter képesítésű szakember. Így a pszicho orvosok által követett pszichoterápia lényege az, hogy a tünetek által kikövetkeztetett lelki, vagy szellemi betegségeinket meggyógyítsák. A pszichológus, nem írhat fel ugyan gyógyszert, mert nincs meg hozzá az orvosi képesítése. A pszichiáter pedig, nem végezhet személyiségtesztet, mert az analizáláshoz szükséges pszichológusi képesítése hiányzik. De mind a ketten a lélek „hibáit” elemzik, a maguk egyéni, sajátságos módján.
Számomra ez nem is olyan nagy csoda, mert a mai magyar pszichológia, mint orvosi irányzat, az emberi gondolkodással, és viselkedéssel foglalkozó irányzatot képviseli csupán. Holott, az én véleményem szerint, szinte minden pszichológiai eset azt jelzi, hogy a páciens lelki egyensúlytalanságban szenved, mert távol került, a lelke által benne élő Isteni szeretettől. Mivel a racionális gondolkodásmódja, túlzottan szellemi emberré formálta őt. A tudatosan elnyomott Isteni lélek, már csak a lelkiismeret furdalás által képes jelzést adni önmagáról. Így valójában, éppen ezekről a lelkiismereti problémáinkról szólnak, a pszichológiai krízisesetek. Ennél fogva, minden reálisan működő lelki gyógymód, olyan belső ezoterikus folyamat, amely az egyén spirituális fejlődését célozza meg. Vagyis, a lelki élet javára próbálja billenteni, a kialakult spirituális szellemi egyensúlytalanságot. Így ezek után, valószínű az, hogy ki fog alakulni egy új, véglegesnek mondható, „spirituális” szintű pszichológiai irányzat is.
Az általam felvázolt spirituális pszichológia lényege éppen az, ami a többi pszichológiai irányzat alapvető hiányossága. Értelmezi a lélek és a szellem fogalmát, és azok spirituális viszonyában látja a kiutat, a pszichésnek megismert betegségeinkből. Ez egy olyan új, egyszerűsített irányzata a pszichológiának, amelynek megértése esetén, az értelmes módon gondolkozó ember, akár önmaga pszichológiai szakembere is lehet. Mert a spirituális pszichológia ismerete által, bárki képes rendbe tenni a saját életét, bármilyen mély depressziós állapotba került is, az eddigi hibás szellemi életvitele során.
Lélek: A lélek az élet energiája bennünk, és a vér közvetíti a testünkben. Minden élő sejt lélekkel rendelkezik. A többsejtű életformákban is így működik ez. Mivel azonban, egy teljes biológiai egységként funkcionálunk, ezért az energiahalmaz olykor, a testünk egy-egy adott pontjában képes összpontosulni. Így harag esetén, a test tehetetlen súlypontjába, a gyomorba, Ijedtség esetén a torokban, míg felhőtlen öröm esetén pedig, a szívben. Általában azonban, a test sejtjeiben, arányosan oszlik el. Összekapcsolja a testet és a szellemet, a szívet és az agyat. A lélek végül is, egy torzításmentes tükör, amely a testünk, és a szellemiségünk között úgy funkcionál, hogy a test állapotát a szellem felé, a szellem állapotát pedig, a test felé tükrözi vissza. Így a hibás szellemi gondolatok, negatív értékű objektív állapotot kölcsönöznek a test számára, mert negatív érzelmekkel párosulnak. Míg a hibás, negatív testtartás hibás, kellemetlen szubjektív gondolatokkal terhelik, a memóriánkban rejlő szellemiségünket. Az objektív halál után, az élőlény lelke visszatér mindenséghez, magával viszi a szellemiségünket is. Így válik Isten mindentudóvá, az általunk szerzett élettapasztalataink alapján. Az ember lelke, az érzelmein keresztül nyilvánul meg, amelyek az életünket meghatározó erőimpulzusok.
Szellem: A lélek tudatának szellemisége fejlődik ki, az élőlény a tapasztalatgyűjtése során. Az élő egyedben a szellemet, a lélek köti össze az objektív testével. Ezért a szellem mindig az élőlény szubjektív tulajdona marad. A szellem fokmérője az ész, és a benne kialakult intelligencia. Értelmet az aktív szeretetben kifejlődő öröm által nyer. Szellemünk folyamatosan változik az élettapasztalataink eseményeinek élményei során. Gondolatainkat, beszédünket, és a cselekedeteinket vezérelve, az elménken keresztül, minden pillanatban visszatükrözi a tudatunkban formálódó hitünket, ami az intelligenciánk alapja. Hitünk folyamatos reformja által, visszajelzi még számunkra, azt a spirituális szintet, amit az életünk során elértünk, az önmegvalósításunk folyamatában. A szellemiségünk tehát, a tudatalattink memóriatárában gyökerezik. A memóriánkban tárolt emlékeink mentális „raktárkezelője”. Így az ellenőrzése alatt álló emlékeink között, mentális viszonyt tart fenn, és gondolatok formájában, rávilágít azok hibáira és hiányosságaira. Majd jó raktárkezelőként, az elménk felé irányítja azokat a gondolatainkat, tudatosodás céljából.
Memória: A tudatalattinkban funkcionáló mentális emlékraktárunk. Ide kerül minden olyan tudatosodott gondolatunk, amely mentális viszonyításra került az elménk által. Ez azt jelenti, hogy az elménk helyhez, és időhöz köti a gondolatot, így mentálisan tárolható emlékké formálja azt, és a memóriánkba küldi, raktározás céljából. A memóriánk pedig, csak olyan gondolatot képes lineáris sorrendben tárolni, amely térhez és időhöz kötött formában, emlékké vált az elménkben. A memóriánk raktárkezelője a szellemiségünk, amely jó raktárosként, állandóan figyel a raktárkészlete hiányosságaira és hibáira. Ezek a mi, felmerülő szellemi gondolataink.
Elme: Az emberi elme, az Univerzum ELMÉ-jének a kiterjesztése. Az elménk teremtő funkciót úgy lát el, hogy az értelmi, szellemi vonatkozásunk, és az érzelmi, lelki vonatkozásunk egyensúlyba kerül az elménkben. Így a szellemi gondolat és a lelki érzés, megalkotja a hitbéli képzeletet, amit az ELMÉ-be vetítünk ki, azaz szubjektivizálunk. A szellemi gondolataink, formát biztosítanak a hit által kifejezett vágyainknak, míg a lelki érzelmeink, tartalommal töltik fel azokat. Az elménk különböző szintű tudatosodott állapotai hajtják végre, az agyi rezgésmódosulásainkat.
Tudat: Az elme értelmi funkciója, amit a figyelmünk élez ki. Csak az a dolog tudatosodik az elménkben, amire a figyelmünket irányítjuk, fókuszáljuk. Így mindig a szellemi gondolatainkra, és a lelki érzelmeinkre tudunk figyelmet fordítani. A figyelmünk azonban megosztható, és a megosztottsági aránya jelenti, a mi egyéni spirituális szintünket. Szellemi az ember, ha az elméje figyelmét, a múltban gyökerező szellemi gondolatai kötik le főképpen. A lelki ember pedig, többnyire a jelen érzelmeire fókuszálja az elméje figyelmét. Spirituális fejlődésről pedig, akkor beszélhetünk, amikor a szellemiségünk önként átengedi a hatalmat az elménk felett, a lelki érzéseinknek, és a továbbiakban kizárólag csak arra szorítkozik, hogy értelmesen juttassa a lelki vágyainkat kifejezésre.
A spirituális fejlődésünk nem más, mint szellemi evolúció, amelynek keretében, az ember relatív ismereti emlékei, egyre jobban abszolutizálódnak. Amíg ugyanis, a memóriánkban relatív ismeretek vannak felhalmozva, addig a szellemiségünk, mint a memóriánk mentális raktárkezelője, folyamatosan felszínre hozza azokat a gondolatainkat, amelyek az emlékeink hiányosságait, és ellentmondásait feszegetik. Ezek a szellemi gondolataink, erőszakos módon tolakodnak az elménk figyelmébe, mert tudatosodni kívánnak ott. Fenntartva ez által, az egonk létjogosultságát. Mert csak az elménkben tudatosodott gondolataink képesek, a memóriánkban megváltoztatni, az emlékeink relatív viszonyait. Így új, fejlettebb gondolatoknak helyet biztosítva a szellemiségünkben. Ha azonban, az emlékeink abszolút igazságokat tartalmaznak végre, akkor nem ébred közöttük ellentétet, vagyis hibát és hiányosságot képviselő szellemi gondolatunk, így a szellemi aktivitásunk tökéletesen elcsitul. Az igazságot illetően bizonyosság érzete ébred bennünk, és gondolatmentessé válunk. Igény szerint, mindig tudni fogunk azokról a mentális dolgokról, amelyek a memóriánk emléktárában vannak, de azok már, nem befolyásolják a lelki aktivitásunkat. Mert nincsen bennük relatív logikai ellentmondás. Így nem képesek elvonatkoztatni az elménk figyelmét, a lelki jelenlétünktől, ami mindig itt, és most zajlik. Mert az igazság tökéletes ismerete, mindig felszabadít bennünket, a relatív igazságok reánk irányuló mentális csapdáiból. Mivel életerőt, csak a lelki érzéseink képviselnek a jelenben. A lelki érzéseink ugyanis, az életenergiánk olyan erőimpulzusai, amelyek életerőt biztosítanak az aktív cselekedeteinkhez. Az objektívnek megismert valóságunkban való intenzív alkalmazkodóképességünknek. A szellemi gondolataink nem képviselnek erőhatást, viszont alkalmasak arra, hogy tökéletesen elvonatkoztassanak bennünket, a jelenünk lelki aktivitásától. Továbbá arra is alkalmasak, hogy negatív érzések által, ártalmassá formálják számunkra a lelki adottságainkat. Így él ma, az emberiség kilencvenkilenc százaléka, relatív szellemi életet.
Amikor a szellemi gondolatainkra figyelünk az elménkkel, akkor azokat az eszméket tudatosítjuk az elménkben, amelyek racionalitást mutatnak számunkra. Csakhogy, amíg a racionális gondolataink által használjuk az elménket, addig elhangolódunk attól a lelki valóságtól, ami éppen vagyunk. Egy olyan elképzelt valóság érdekében, ami csak szeretnénk lenni. Mert a racionális gondolataink arra irányulnak, ami nem vagyunk, ami még hiányzik az életünkből. Amivé szeretnénk válni. Ami vágyként terhel bennünket. Miközben elvonja az elménk figyelmét, vagyis elvonatkoztat bennünket attól, ami éppen most vagyunk, a jelen pillanatában. A szellemi gondolataink mindig új formát igényelnek, változást. Míg a lelki érzéseink, a belső tartalmat biztosítják számunkra. Szellemi forma nélkül is képes a lelki tartalom, a lényeg visszajelzésére, éppen az érzelmeink által.
Így ameddig a lelki érzelmeinkkel foglalkozunk az elménkkel, addig azzal a belső tartalommal törődünk tudatosan, amely bármilyen szellemi formát képes kitölteni, vagyis létrehozni számunkra. A tartalom nélküli formák, csak szellemi gondolatok maradnak, megvalósulatlan álmok. Míg a lelki tartalom, szellemi formák nélkül is tartalom marad. Olyan hatóképes szubjektív életenergia, amely bármilyen formát, alakzatot képes felvenni, kitölteni, megnyilvánuló strukturális rendbe szervezni. Így a lélek, mint az életünk energiája, alkalmas arra, hogy az igényeink szerint befolyásolja, az életünk megtapasztalható eseményeit, formáit, ha megtanuljuk azt, hogy hogyan lehet vele bánni, az Univerzum energiáit irányítani, vezérelni. Ehhez azonban, szellemileg kell fejlődnünk. Mégpedig, spirituális szinten. Vagyis, abszolút ismeretekké kell formálnunk az emlékeinket a memóriánkban. Hogy a szellemiségünk gondolati áramlatai lecsituljanak a memóriánkban, és ne provokálják az elménk figyelmét. Akkor ugyanis, a lelki jelenlétünkre lehetünk tudatosak az elménkben állandóan.
Amíg a lelki érzéseink uralkodnak az elménk tudata felett, addig a térben terjedő energiát képviseljük. Így a térben, amelyben az energia terjed, ott lehetünk, ahol éppen lenni akarunk. Mert a forma nélküli szabad energia számára, nincsenek korlátok. Nincsenek ugyanis, olyan relatív szellemi gondolataink, amelyek valamilyen meghatározott formához kötnék a tér-érzetünket. A forma nélküli tér, a szabadság, a teljesség érzetét nyújtja számunkra, Ebben a teljességben, csak tiszta fény van, és tökéletes, azzal párosuló tudatosság, a relatív szellemi gondolataink formáinak „árnyékai” nélkül.
Amikor a szellemi gondolataink által, formát biztosítunk az érzéseinknek, akkor gyakorlatilag bezárjuk, lokalizáljuk őket. Éppen ugyanolyan módon, ahogy a mi élőlény szintű valóságunkban lokalizálódott, stabilizálódott az életünk energiája, a lelkünk. Annak ellenére, hogy az Univerzum szabad energiáját képviseli bennünk is. A spirituális szintű fejlődésünk lényege éppen az, hogy a szellemi aktivitásunk tudatosan elcsituljon, és átadja az elménk feletti irányító szerepet, a jogos tulajdonosának, a lelkünknek. Ha ugyanis, a szellemiségünk racionális igényei, nem befolyásolják végre az elménk figyelmét, akkor feloldódik az a mentális „korlát”, ami a lényegiségünknek formát biztosít. Így energetikai szempontból véve, szabaddá válunk, és kialakul bennünk a tudatos egységérzet, az Univerzum teljes energiájával. Kiszabadíthatjuk a lelkünk „szellemét”, a testünk szellemi formáját biztosító „palackjából”. Oly annyira, hogy az Univerzum energiája, szabadon kezd áramolni rajtunk keresztül, és így, korlátlan életerőt, és teljes mértékű információs tudatosságot biztosít számunkra. Mert az Univerzum mágneses alaphalmazában kialakult mágneses hullámok, nem csupán energiát közvetítenek, hanem informatív értékeket is képviselnek. Így nem csak intenzív életerőt adnak számunkra, hanem felvilágosításokat is. Mégpedig az abszolút igazság részleteit.
Amikor a szellemiségünk gondolatai vezérlik az elménket, akkor olyan gondolatoknak is helyt adunk az elménkben, amelyekhez negatív érzelmek párosulhatnak, az elménk megosztott figyelme által. Az ember azonban, olyan tettekre hivatott, amelyek pozitív, örömteli érzéseket ébresztenek az életében. A negatív érzelmek, romboló hatást fejtenek ki a testünkre, és a megtapasztalható életkörülményeinkre nézve egyaránt, mert az érzelmeink, az életünk energiaimpulzusai, így a valóságunk eseményszerűségeit alakítják ki, a gondolati formáink alapján. Amikor azonban, a lelki érzelmeink irányítják az elménket, akkor azokat tudatosan megválogatva, csak pozitív érzelmeknek biztosítunk tudatosodási szintet az elménkben. Így a pozitív érzésekhez társuló gondolataink, csupán szép formákat biztosíthatnak, a csodálatos érzéseinknek. Így kizárólag, hasznosak lesznek számunkra. Mert nem a szellemi gondolat mentális formája a valóság. Csak valósággá alakítható, a lelki érzelmeink erőimpulzusai által. Éppen ugyanilyen módon, a legszebb érzelem sem képes a valóságunkat képezni, a hozzá rendelhető gondolati formáink nélkül. A szellemi gondolataink, és a lelki érzelmeink, az elménkben tudatosodnak, és ott alakulnak valóságot teremtő, szabad akaratú hitté bennünk.
Amikor egy gondolathoz társul egy érzelem, akkor azt nem képes már irányítani az elménk. Ha azonban, az érzelmeinkhez társítjuk a gondolatainkat, akkor előre figyelhetünk arra tudatosan, hogy csak pozitív, örömökkel teljes érzelmeket szolgáljunk ki, a szellemi gondolataink által. Ez a sikeres, és életerős mentális hozzáállás, Isteni életerőt kölcsönöz az életeseményeink megvalósításához.
Az elménkben kialakult hiteink által határozzuk meg, szabad akarattal azt, hogy az életterünkben, milyen gondolati formával meghatározott életeseményünk valósuljon meg. Gyakorlatilag, így vezéreljük a mágneses teret az agyunk rezgésmódosulásaival. Mert az agyunk rezgési impulzusváltozásai, mindig az elménk mentális tudati állapotváltozásait követik. Az agyunk egy demodulátor, amely az elménk elektromos anyagi rezgéseit, mágneses rezgésekké formálja, és az Univerzum felől érkező mágneses rezgéseket pedig, az elménkkel felfogható elektromos rezgésekké alakítja. Ezért, az agyunk közvetítő szerepe által vagyunk tudatos elmekapcsolatban, az Univerzum abszolút ELMÉJÉVEL. Amit az oszthatatlanok mágneses alaphalmaza képvisel. Mégpedig az által, hogy minden mágneses hullám, ennek a szubjektív alaphalmaznak a közegében alakul ki, terjed, és közlődik. Ezt az alaphalmazt használja az elektromosság is, és a mágnesesség is. Ezért képes az agyunk, az átalakító demodulátor funkcióját ellátni.
A szellemi gondolataink arra alkalmasak, hogy az életeseményeink által elénk táruló jelen pillanatainknak, mindig új megjelenési formát biztosítson. Ahhoz hogy a jelen pillanatában értékelhető változást észleljünk, arra van szükség, hogy a viszonyításunk pillanata, mindig új érzelmi tartalommal bíró gondolati formát vegyen fel. Viszonyításkor azonban, csak a formákkal találkozunk közvetlenül, az őket létrehozó hatások, rejtve maradnak előlünk. Azokra csak következtetni lehet. Mint erő, vagy energia szintű hatásokra.
Ahogy a mágneses hullám, energiát közvetít az Univerzumban, miközben az energiafelhasználás módjára nézve, informatív értéket képvisel, úgy a tömeghalmaz által megnyilvánult minden anyagi okozata is energiát, és informatív értéket tükröz vissza. Mégpedig az ő cselekvéséhez, történéséhez, és létezéséhez szükséges önerő formájában, és az ő viszonyítható anyagi adatai által. Így sem az energia, sem az általa aktivizált tömeghalmaz, sem pedig, az információ nem vész el. A tömeghalmaz, energia általi átalakulása azonban, módosult struktúrát biztosít az adott anyagi halmaznak, és ez az állapotváltozás, új információs értékeket generál. Visszaigazolva az energia elvégzett munkáját. Így az információ mennyisége, exponenciális növekedést mutat. Ezek a felszaporodott információs mennyiségek pedig, új mágneses hullámok formájában jelentkeznek az Univerzumban, miközben az informatív paramétereik alapján, energiaértéket vesznek fel a mágneses alapú szubjektív alaphalmazból.
Ahogy az emberben, mint anyagi szinten megnyilvánult élőlényben, a baktériumok milliárdjai élnek természetes életet, úgy mi magunk is, csupán apró „baktériumok” vagyunk, a teljes Univerzum létezésében. Csak a már élő létezésben képes, élő létezés kialakulni, megnyilvánulni, és végrehajtani azokat a személyre szabott életfeltételeket, amelyek a teljesség igényeit képesek kielégíteni. Az ösztönlények, automatikusan ezt teszik, de az ember intelligens lény, tudatos, öntudatos, így képes ellenállni a felsőbb hatalom igényeinek. Minél ösztönösebbé válik az ember, annál spirituálisabb lénnyé formálódik, annál nagyobb esélye van arra, hogy az egység tudatos részeként éljen, lelki életet. Isten abszolút szeretetével, a leghatalmasabb spirituális lénnyé válhatunk az Univerzumban. Ez a spirituális szintű szellemi fejlődésünk, a ma uralkodó relatív szellemi egonk legyőzésének, az egyetlen reális módja.
Az elménk sikeres folyamatát úgy érdemes elképzelni, mint az autó működését a forgalomban. Természetes állapotban, a motor hajtja az autónkat. A motor a mi lelkünket képviseli, ami a hajtóerőt biztosítja bennünk. Van azonban, egy olyan lehetőségünk is, amit a motorfék jelent. Amikor a kocsi lendülete hajtja a motort, de az csupán fékező, visszatartó hatást fejt ki, a kocsi haladására nézve. Azok az emberek, akik rendszeresen autót vezetnek, jól tudják azt, hogy a forgalomban való folyamatos haladás érdekében, mindkét lehetőségre szükségünk van. Amikor a motor hajtja a kocsit, akkor a lélek dominál az elmében, és fogadja a hozzá rendelhető viszonylagos szellemi gondolatainkat, amit a kocsi, és az egyéb befolyásoló tartozékai jelentenek. Ha azonban, a kocsi túl nagy lendületben van már, akkor az elménkbe, a forgalmat fürkésző szellemi gondolataink tolakodnak be, és képesek arra, hogy a motor fékező hatásával, lefojtsák a lelki érzelmeink aktivitását. Ez azt jelenti, hogy tovább haladunk ugyan az életünk eseményeinek a forgalmában, mert magukkal sodornak azok, de csupán, mint objektív szemlélők, akik elszenvedik a megtapasztalható hatásokat. Ha azonban, nem kényszerülünk arra, hogy motorfékkel járjunk, akkor úgy vehetünk részt a folyamatos életeseményeinkben, hogy közben a kocsinkat, a motorja viszi előre, vagyis a lelkünk érzelmei. Akkor mi magunk is hasznos eseményei lehetünk az életeseményeink áramlatainak. Az elménk figyelme a lehetőség ahhoz, hogy a rendelkezésre álló térben úgy autózzunk, hogy a körülöttünk zajló életeseményeket figyelembe véve, élvezetes maradjon számunkra a kocsikázás. Miközben nem zavarunk meg senki mást abban, hogy békésen kocsikázzon ő is, a közösen tapasztalható forgalmas életeseményeink forgatagában. Ma még sajnos ott tartunk, hogy a szellemi gondolataink formáit, ami az autónkat képviseli, csupán kondicionálgatjuk, erősítgetjük a motorral, vagyis a lelkünk érzelmeivel. Holott valójában, csak a szellemi egonk igényli a lelki kondicionálást. A lelki kondíció képessége, önmagában is életerőt képvisel. Csupán meg kell adnunk neki a szellemi gondolataink által, a kívánt formát. Hogy az autónk hová menjen, és milyen sebességgel. Nem hagyjuk a motor, vagyis a lelkünk erejét teljesen felszabadulni. Jó autókázást kívánunk elérni a nélkül, hogy a motorunk valós lelki erejét megtapasztalhatnánk.
Időutazó az olyan ember, aki a szellemi vezérlése miatt, állandóan a jelenben nem létező múltja, és az elképzelhető jövője között „ingázik”. Igen nagy hátránya a dolognak az, hogy mivel sohasem tartózkodik a lelki jelenlétében az ember. Ezért a szellemi időérzete, állandóan terheli az elméjét. Így az időérzete rabságában, folyamatosan öregszik. Ez az időutazás ára. Ezzel szemben, a lelki érzelmek vezérlése alatt álló ember, mindig a jelen érzéseire koncentrál az elméjével. Így a megtapasztalható életeseményeiben állandóan jelen van. Nem terheli őt a szellemi időérzete, mert nem hagyja azt, hogy az emlékek által őrzött múltjából, vagy a képzeletbeli jövőjéből irányuló gondolatai, elvonatkoztassák őt, a jelen pillanatától. Az állandó lelki jelenlétben való élés folytán pedig, alig öregszik az ember. Így szinte minden pszichikus problémánk arról szól, hogy a szellemiségünk elnyomja a lelkünket, és depresszív tudati állapotokat vált ki az elménkben.
A depresszív állapotunk általában, mindig valamilyen mentális krízissel jár, amit a megszokott életvitelünk hirtelen megváltozása idéz elő. A megszokott életviteltől való drasztikus eltérés ugyanis, ha nem a saját jó-szántunkból történik, akkor kényszerítő hatást gyakorol reánk, amely megélt személyes krízisként, depresszív állapotba hozhatja az embert. Mert a krízis, olyan cselekedetekre kényszerít bennünket, amit nem szeretnénk, de kénytelenek lennénk megtenni. Szellemi szinten nem értünk vele egyet, de ahhoz, hogy lelkileg tovább tudjunk lépni, meg kell tennünk. Ha pedig, nem tesszük meg, akkor a lelkiismeret furdaláson alapuló krízis, negatív hatása fokozódik bennünk, és depresszív állapotba kerülünk. Szaporítva ez által, a pszichológiai esetek számát.
Matécz Zoltán
2012.05.12.
matecz.zoltan@gmail.com
