Közegellenállás.
Ez egy összetett szó, amely alapvetően arra utal, hogy a közel egyforma fizikai adottságú alaptömegek halmaza által kialakult közeg, tehetetlen módon, ellenállást képes kifejteni valamilyen testre, ami benne tartózkodik. Ez a közegellenállási érték, mozgásállapotában szabályozza az adott testet. Vagy lassítja, vagy pedig, gyorsítja attól függően, hogy a közeg alkotóelemeinek, éppen milyen az együttes mozgásállapota.
Induljunk ki abból, hogy mit is jelent az, hogy közeg? Sajnos, ahány fizikakönyv létezik, annyiféle meghatározással lehet találkozni. Abban azonban többnyire megegyeznek ezek a meghatározások, hogy valamilyen fizikai hatás hordozójaként emlegetik.
Közeg: ”bármely fizikai hatás terjedésének hordozója, illetve az, az anyagi környezet, amelyben valamely folyamat végbemegy. Pl. a hang terjedésének legáltalánosabb közege a levegő, de terjedhet hang folyadékokban vagy szilárd testben is, akkor ezek a terjedés közegei. – A közeg nem feltétlen korpuszkuláris anyag, hanem lehet -> fizikai mező is”
Természettudományi lexikon
Ha nekem kellene megfogalmaznom a közeg lényegét, akkor az, valahogy így nézne ki. A közeg, bármely fizikai hatás hordozója, illetve az, a halmaz szintű anyagi környezet, amelyben valamely belső, szubjektívnek minősülő folyamat végbemegy. A közeg, a halmazok mennyiségének a szubjektív, azaz belső tulajdonsága, a térfogati szintű kölcsönhatások közvetítője. Mert a közegeket, apró alaptömegek halmaza építi fel. A közegtörvényeket Archimédesz határozta meg, még az Ó-korban. Így minden test térfogati viszonyban áll az őt körülölelő halmaz közegével. Ezt a viszonyt, a részközegeik sűrűsége határozza meg. A mágneses tulajdonságok is szubjektív, térfogati jellegűek. Így a mágneses hatásokat közvetítő mágneses mező is közeg, mégpedig a szubjektív alaphalmaz közege.
Tömeg = m = ρ * V = k = közeg.
Így a közeg általában véve, homogénnek nevezhető tömeghalmaz. Ezért a test közegét felépítő résztömegek, éppúgy tehetetlenek az őket változtatni szándékozó hatásokkal szemben, mint maga a test teljes tömege. Ennek a tehetetlenségnek köszönhetően válik a közeg, bármely fizikai hatás terjedésének hordozójává, illetve azzá az anyagi környezetté, amelyben valamely folyamat végbemehet. Minden test szubjektív jellemzősége, az ő belső alkotóelemeinek sajátságos belső objektív viszonyaira vezethető vissza. Így a szubjektivitás nem más, mint belső objektivitás. Ezért minden test kifejezhető objektív külső megjelenési formájában teljes értékű önálló tömegként, és szubjektív belső formáját kifejezésre juttatva, közeget alkotó tömeghalmazként.
Mivel az anyagi test, tömeg és közeg egyazon időben, ezért a testek közegértéke, a test megismert tömegértéke által fejezhető ki a legideálisabban.
m = ρ * V
Tömeg = sűrűség * térfogat
A ρ * V kifejezés tehát, nem más, mint a testet felépítő rész-tömegecskék térfogatban rögzített testközeg sűrűsége, amely az egységnyinek elfogadott anyagfajta belső alkotóelemeinek a tömeg-sűrűségét terjeszti ki, a test teljes térfogatára. Ami egységnyi szinten sűrű lehet, az is csak valamilyen részközeget képviselhet, így a teljes térfogatra való kiterjesztése által is, a test teljes közegértékét határozhatjuk meg. Ez a kétféle tehetetlenségi érték, egymással tökéletesen azonos matematikai értéket képvisel.
m = ρ * V = k
Tömeg = Közeg
Egy halmaz akkor érvényesül közegként, ha benne valamely test, önálló tömegként viselkedik. Ez pedig, akkor jön létre, ha a test közege sűrűbb, vagy ritkább az őt körülölelő halmaz közegénél. Ilyenkor vagy alámerül, vagy pedig, kiszorul belőle. Mindkét esetben mozgásállapot béli változás jön létre, amely mozgást, vagy a közeg okozza, vagy pedig, éppen az fékezi. Ez a megtapasztalható közegellenállás jelensége. A közeget felépítő résztömegek halmaza, szinte teljesen egyenrangú alapelemekből tevődik össze. Így külön, önálló állapotváltozásra képtelenek. Az esetleges állapot-változásuk, csak együttesen jöhet létre. Így a közeg alkotóelemei együttesen állnak ellen, az egyéni testtömegek állapotváltoztató hatásainak. A közegellenállás jelensége tehát, a közegen belül, a közeget felépítő alkotóelemek résztömegeire is teljes érvénnyel vonatkozik. Nem azért áll ellen, mert közegnek hívják, hanem azért, mert a halmazát, tehetetlenséget képviselő résztömegek alkotják. Résztömegek egységes halmazaként pedig, egyfajta belső, az adott közegre jellemző szubjektív tehetetlenséget képvisel minden közeg.
Ennél fogva, minden anyagi test tömeg, és közeg egy időben. Ettől relatív az anyagi testek állapota. Mert értelmezhetjük őket, az ő külső objektív adottságaik alapján tömegértékkel, és az ő belső szubjektív adottságaik alapján, közegértékkel. Ebből persze, az is egyenesen következik, hogy az ellentétesen értelmezett adottságaikhoz, ellentétes tehetetlenségi viszonyok rendelhetőek. Mert objektív anyagi tömegként, minden test közvetlen felületi kölcsönhatás által képes csak közölni, az általa szállított erőhatást. Ezzel szemben, szubjektív anyagi közegként, minden test közvetett térfogati kölcsönhatás révén tudja csak közölni, azt a részerő-eredő értéket, amit a test alkotóelemei, egymásnak továbbadva közvetítenek. Ezt hívhatjuk energiának.
Objektív --> Testtömeg = m = ρ * V = k = Testközeg <-- Szubjektív
( A testek tehetetlen kifejezői. )
Amikor a közegellenállás, lassítja a benne közegidegenként funkcionáló testtömeget, akkor gyakorlatilag az történik a közegben, hogy a benne mozgó test hatására, az érintett résztömegek áramlásai alakulnak ki. A résztömegek áramlási folyamatai ugyanis, erőhatást igényelnek. Amelyik résztömeggel pedig, nem érintkezik közvetlenül, azok veszik át az érintett résztömegek erőimpulzusait, kiegyenlítve ez által a hatást, az egész közegben. Így annyi erőhatást vesz át a közeg, a benne közegidegen mozgást végző anyagi testtől, amennyi ahhoz szükséges, hogy benne a test közeghonos tömegként mozogjon. Vagyis, addig hat fékező módon az anyagi testre, amíg az, fel nem veszi a közeg alkotóelemeinek az együttes mozgási állapotát. Ha felvette azt a mozgásállapotot, akkor közeghonossá válik, és együtt mozog a teljes közeg alkotóelemeivel. Súlytalan testként lebeg a közegben. Ezért a közeg, nem képes a testtől több erőhatást elvonni, mert teljesen azonosak lettek a mozgási érdekeiket képviselő fizikai értékeik.
Amikor pedig, a közegellenállás gyorsítja a benne közegidegenként funkcionáló anyagi testtömeget, akkor olyan áramlás zajlik az adott közegben, amely az anyagi testre hatást gyakorolva, folyamatosan fokozza annak a mozgásállapotát. Így annyi energiát vesz fel a test, a közeg áramló résztömegeitől, amennyi ahhoz elegendő, hogy együtt tudjon haladni azokkal. A testtel érintkező résztömegek adják át ezt a gyorsítóhatást, de a közeg többi résztömege, amelyek nem érintkeznek ugyan közvetlenül a test felületével, részerőiket a test által lelassított résztömegek felé irányítják, hogy a közeg áramló egyensúlya megmaradjon. Ilyen formában, közvetett módon ugyan, de az egész közeg, vagyis annak minden alkotóeleme, részt vesz a test gyorsításában. A cél ebben az esetben is éppen az, hogy az anyagi test tömege, közeghonossá váljon az áramló közegben. Vagyis, felvegye annak az áramlási ütemét. Ha felveszi végre az áramlási mozgásállapot sebességét, akkor közeghonossá válik, és már csak annyi áramlási energiát vesz fel a közegtől, amennyi az áramlási sebessége fenntartásához szükséges.
A közeg ugyanis, akár gyorsítja, akár lassítja a benne közegidegen mozgási állapotban lévő anyagi testet, mindig az ő belső egyensúlyára törekszik. Ebben a törekvésében, minden résztömege részt vesz, és ezért szubjektív a közegek hatása. Ahhoz ugyanis, hogy a közegben egyensúly legyen, minden alkotóelemének azonos mozgásállapottal kell rendelkeznie. Addig a közeg, nem nyugszik meg. A résztömegeinek ugyanis, egyenlő mértékű részerőkkel kell rendelkezniük. Amikor a részerőik kiegyenlítettek, akkor a közeg egységes.
A tömeg matematikai képletét Newton határozta meg. ( m = ρ * V ) Ennek a képletnek az értelme, hogy a ró, amit a fizikában egységnyinek választott anyagi sűrűség jelent, kiterjesztést nyer a test egész térfogatára. Vagyis, ez azt jelenti, hogy a teljes testtérfogatban, azt az anyagi sűrűséget kell figyelembe venni, amelyik az adott anyagfajtára jellemző, egységnyinek értelmezett sűrűségét határozta meg. Az azonban, egyértelmű előttem, hogy sem a sűrűség, sem pedig, a térfogat nem képvisel, erőhatással jellemezhető vonzási értéket. Ez azt jelenti számomra, hogy a tömegvonzás, amit a tehetetlenséget kifejezésre juttató tömegérték képvisel a testek létezésében, nem magyarázható meg a tömegek fogalmával. Akár egy tömegről beszélünk, akár több önálló tömegértékről is legyen szó. De akkor sem, ha a tömegek halmaza által funkcionáló közegről van szó. Így a gravitációsnak értelmezett jelenségek, a tömeg fogalmával nem magyarázhatók.
Ha ugyanis, a tömeg önálló vonzási erőértéket képviselne, akkor a közeg, mint résztömegek egységes halmaza, szintén aktív vonzási erőértékkel lenne jellemezhető. Csakhogy, közegvonzást nem diagnosztizált eddig a fizika tudománya. A közeg, szóba sem került a gravitáció vonatkozásában pedig, a fizika szerint, a közeg nem más, mint bármely fizikai hatás hordozója. Így a feltételezett gravitáció hatásáé is. Ennek ellenére, nem ismerek olyan fizikai állítást, amely a gravitációt, közegben terjedő hatásként értelmezné. Van ugyan egy elmélet, a feltételezett gravitonok létezéséről, de ha nem létezik gravitáció, amit az egyetemes tömegvonzás jelent a fizikában, akkor természetesen, graviton sem létezik.
A tömeg, a testek tehetetlenségének a mértéke a fizikában. Így a tömeghalmazként megnyilvánuló közeg, éppúgy tehetetlenséget kifejező minőség. A tömeg, az objektív, azaz a közvetlen felületi kölcsönhatásokon alapuló tehetetlen állapotot képviseli, míg a közeg, a szubjektív, azaz a közvetett térfogati kölcsönhatásokon nyugvó tehetetlen viszonyokat fejezi ki. Ami nem más, mint a közeg belső tehetetlensége. Ez belső tehetetlenség biztosítja, a közegellenállás megismert jelenségét. Amelyben a közeget felépítő résztömegek, nem azzal foglalkoznak, hogy aktívan vonzódjanak egymáshoz, hanem éppen azzal, hogy az ő együtt megnyilvánuló tehetetlenségük folytán, passzív módon, erőhatásokat közvetítsenek.
Valójában, önálló tömeg, csak az oszthatatlan lehet. Halmazelméletben gondolkozva, minden önállóként észlelhető tömeg, valamilyen részhalmazban létezik. Olyan részhalmazban, amely közege az adott test mozgási lehetőségeinek. Továbbá, minden részhalmaz, más részhalmazok eleme. Így eljutunk logikai szinten, egy olyan alaphalmazhoz, amelyben az összes részhalmaz megnyilvánulhatott. Ez a primer alaphalmaz. Én úgy hívom, hogy az Univerzum szubjektív alaphalmaza. Ez már, a tökéletesen oszthatatlan alaptömegekből épül fel, és a mágneses hullámok által közölt energiát, és információit tárolja, közvetíti, és kezeli. Ettől azonban, még a fizika szabályainak van alárendelve, mint tehetetlenségen alapuló tömeghalmaz, azaz szükségszerű alapközeg. A fizika mágneses mezőként értelmezi. Minden egyéb szekunder részhalmaz, amit az anyagi megnyilvánulások jelentenek, ebből az alaphalmazból alakult ki, ebben létezik, ezért ez tölti ki a belső tereit is. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a megnyilvánult objektív anyagi valóság számára, a szubjektív valóság biztosít létezési teret. Így a szubjektív és az objektív valóság, gyakorlatilag elválaszthatatlan egymástól.
Az általunk megtapasztalható valóság tehát, objektív és szubjektív egy időben. Úgy működik a dolog, mint egy szivacs a kád vízben. A szivacsot nem csupán körülöleli a víz, hanem maradéktalanul ki is tölti benne az összes helyet. Így a valóság objektív vonzata, csak a létezés egy tízezred része. Ezt igazolják az atomok, amelyeknek, az objektívnek minősülő alkotóelemei, a protonok, a neutronok, és az elektronok együttes térfogata, csak egy tízezred részét teszik ki, a teljes atom eseményszintű térfogatának. Így az anyagi létezés minden megnyilvánulása esemény, mégpedig a teljes Univerzumra kiterjedő szubjektív alaphalmaz szekunder részeseménye.
Amikor azt állítja a fizika, hogy az anyagi létezés esemény, akkor azt nyugodtan úgy értelmezhetjük, hogy a megtapasztalható cselekvés, történés, és létezés minden szintje, annak a tehetetlenségnek köszönhető, amit a résztömegek képviselnek, az őket befolyásoló hatásokkal szemben. Ezek a hatások lehetnek, F-erővel jellemezhető objektív hatások, amelyek közvetlen felületi kölcsönhatások által közlődnek, illetve E-energiával kifejezhető szubjektív hatások, amelyek közvetett térfogati kölcsönhatások révén jutnak érvényre. De mindenképpen a tehetetlenséget kifejezésre juttató résztömegek által, amelyek részközegeket is alkothatnak.
Az objektív erő, és a szubjektív energia hatásait észlelni sem tudnánk, a befolyásukkal szemben tökéletes tehetetlenséget produkáló tömegek, és tömeghalmazok, azaz közegek passzivitása nélkül. Így a szubjektív közeges tehetetlenség nem más, mint a közegen belül érvényre jutó belső, részletekre bontható apró objektivitás. Ezt a belső objektivitást, amit szubjektivitásnak nevezhetünk a közegben, olyan együttes erőhatások jellemzik, amelyek együtt jutnak érvényre, így energiaként értelmezhető. Ez az energia, vagyis belső erőeredő képviseli, a közegek halmazában, a közegellenállás megismert jelenségét.
Mivel a közeget alkotó résztömegek önálló mozgásra képtelenek a halmazukban, ezért az esetleges mozgásigényük, a rezgéseikben nyilvánul meg. Együttrezegve pedig, hullámot alakítanak ki. Hullámok kialakítása folytán hatást közvetíteni csak akkor képesek, ha nincsen lehetőségük áramlási folyamat kialakítására. Akkor ugyanis, csak rezegnek egy helyben, és a szervezett együttrezgésük érvényesül hullámként. Mivel szervezett módon együttes rezgést valósítanak meg, ezért a hullám, relatív áramlásnak minősül. Olyan relatív áramlásnak, amelyben csak a hatás képes terjedni. A közeg résztömegei, csak egy helyben rezegve adják át egymásnak, azokat a részerő impulzusokat, amelyek a kölcsönhatási pontban, energiaként értelmezünk. Ilyenkor a közeg alkotóelemei, a haladó mozgás lehetőségének a hiányában, egymás felé adják át az erőimpulzusaikat.
Matécz Zoltán
2012.05.25.
matecz.zoltan@gmail.com
