Higgs mező.
Az ősrobbanás elméletét elemezgetve, a tudósokban felmerült a kérdés, hogy mi lehet az, ami az energiából születő anyagi részecskék számára, tömegértéket képes biztosítani? Az már bizonyos a tudósok körében, hogy az energiából anyag lett, csupán azt kell még kitalálni, hogy az átalakulás során, milyen fizikai folyamat képes arra, hogy viszonyítható tömegértéket biztosítson az anyagi megnyilvánulásoknak? Mert maga az energia, gyakorlatilag tömegértékkel nem rendelkezik. Ezért volt a kezdet, egy végtelen picike pont.
A klasszikus fizika mechanikai elméleteiben, a tömeg nélküli objektumok, egyszerűen kezelhetetlenek, mert Newton második törvénye szerint, ha érzékelhetnék is a hatásokat, bármilyen erőhatásra végtelen gyorsulás lenne a reakciójuk. Az pedig, a klasszikus fizika szerint értelmetlen, vagyis abszurd dolog. Ezzel szemben, a modern fizika relativitáselméletében, a tömeg nélküli részecskék, mindig fénysebességgel haladnak. Jó példát biztosítanak erre a fotonok, amelyek a fény hatását közvetítik. De tömeg nélküli, a feltételezett graviton is.
A tudomány állítása szerint, az anyagi részecskék tömegértékéért, a Higgs mező a felelős. Ez Peter Higgs gondolata, aki szerint, a róla elnevezett mezőt, olyan részecskék alkotják, amelyeket a tudomány Higgs bozonoknak nevezett el. A részecskefizika standard modellje, egy olyan alapelmélet, amely a négy alapvetőnek elfogadott kölcsönhatás közül hármat, az elektromágnesességet, a gyenge atomi, és az erős atomi kölcsönhatásokat egyesíti. A gravitáció valamiért elmaradt. A standard modell alapján, az ősrobbanásból származtatható valóság, alapvetően két dologból épül fel. Anyagi részecskékből, vagyis fermionokból, és közvetítő részecskékből, vagyis bozonokból. Így a standard modell, régóta feltételezte egy olyan közvetítő bozon létezését, amely ma már, Peter Higgs nevéhez fűződik.
A bozonok olyan közvetítő részecskék, amelyek a megismert elemi részecskék között fennálló erőhatásokat továbbítják. Ezért a bozonok, hatásközvetítő elemi részecskék. Ezt állítja a fizika. A Higgs bozonokból felépített mező közegében haladó fermionok, úgy nyernek tömegértéket Peter Higgs szerint, hogy a róla elnevezett mező részecskéi, egyszerűen rátapadnak az anyagi megnyilvánulást képviselő fermionokra. Így szerintem, egy mikro szintű tömegvonzást valósít meg, amelyben a fermionok tömegei, és a Higgs mezőt alkotó tömegek vonzó kölcsönhatása által, egymáshoz tapadnak. Az azonban, hogy mi okozza a mikro szintű tömegvonzást, éppúgy titok maradt, mint a makroszinten elfogadott tömegvonzás is.
Az angol standard, (sztenderd) kifejezés azt jelenti, irányadó, szabványos, alapvető, mérték szerinti, minta, elfogadott, törvényes. Így a Standard Modell, rövidítve (SM), a fizikának egy olyan irányadó alapelmélete, amely szabványosított jellegénél fogva, éppen a részecskefizikusok kutatásainak az irányát határozzák meg. Azokat a kutatásokét, amelyek a fizikai alapelméletek feltételezett részecskéinek, valamint azok valós létezésének, tudományos kísérleteken alapuló bizonyítására szorítkoznak. Így a Peter Higgs által kigondolt bozon, amely egy egységes közvetítő alapmezőt képez, ma a részecskefizikusok legkeresettebb eleme. Nem azért, mert valóban létezik, hanem azért, mert általa, bizonyítani szeretnék azt az állítást, hogy a Higgs mezőben mozgó anyagi részecskék, vagyis a fermionok, éppen a bozonok által nyertek olyan viszonyítható tömegértéket, amelynek révén, felfedezhetővé váltak azok.
Csak, mint érdekességet jegyezném meg, hogy a tudományos hírek szerint, „megdőlhet a fizika Standard Modellje”. Az amerikai Standford Egyetem kutatói, olyan helytelenül viselkedő részecskéket találtak, amelyek a szubatomi részecskerendszer viselkedési világát leíró hibákra utalnak. Vagyis, olyan ellentmondásokra bukkantak, amelyek a 30 éves Standard Modell szerint, nem lehetségesek.
A természet megismerésének ezt a speciális irányát, az a tény váltotta ki, hogy Demokritosz az atomban, meghatározta az oszthatatlant. Azóta, az atomok alkotóelemei is, elemi részecskék lettek. A protonok, a neutronok, és az elektronok. Minél mélyebben hatol azonban, a tudomány az anyag szerkezetébe, annál több részecskét fedeznek fel, amelyek összetett részecskékként, még mindig igen távol vannak, a valós oszthatatlantól. Így minden eddig talált részecske, vagy fermion, vagy bozon. Ezeket a különböző tömegértékkel bíró részecskéket, éppen a viszonyított tömegértékük alapján nevezték el. Ezért már annyiféle részecskét határozott meg a fizika, hogy csak a részecskefizikusok tudják követni azokat. Viszont a felfedezett részecskéknek, általában felfedezték az antirészecskéiket is. Azok azonos tulajdonsággal bírnak, mint a részecskepárjuk, de ellentétes töltéssel rendelkeznek. Közvetlen kölcsönhatásuk alkalmával azonban, annihiláció történik, vagyis elektrosztatikus módon kiegyenlítődnek, így elbontják egymás stabil szerkezetét, és az alkotóelemeik szétsugárzódnak a térbe, amelyből létrejöttek.
Most pedig, egy újabb, még modernebb fizika jelzi a kezdeti létjogosultságát, a modern fizikában. A Harward egyetem kutatója, Howard Georgi megállapítása szerint, a világegyetem tele van olyan „dologgal”, ami nem is részecskékből áll. Ebben a feltételezett valamiben, az eddig megismert viszonyítható részecskék, ellenállás nélkül közlekednek. Ezért, ennek a valamilyen „dolognak”, az „unparticle”, vagyis a nem-részecske nevet adta. Azok az anyagok pedig, amelyeket a kísérletezésekhez szoktak használni, szinte nem is érzékelik ezeket a nem-részecskéket. Az energia túlfokozásával azonban, valahogy mégis viszonyíthatóvá válik, a kutatók által „stuff”, azaz dolognak nevezett nem-részecske. Így Georgi szerint, az energia fokozásával, egyre erősebb mértékben válik viszonyíthatóvá a dolog, és az anyag közötti kapcsolat. Ezért a megismert részecskék, úgy lépnek kapcsolatba a nem-részecskékkel, mintha tömeg nélküli részecskék halmazával állnának viszonyban. E miatt, William Unruh kanadai tudós, éppen attól tart, hogy ezek a tömeggel nem rendelkező nem-részecskék, a nagyobb energiájú kísérletek nagy részében, éppen úgy viselkednek majd, mint a megismert részecskék. Ennél fogva, nem lehet őket egyértelműen elkülöníteni. Természetesen, ez a gondolat sem illik bele a tudomány Standard Modelljébe.
Megvallom őszintén, számomra a részecskefizika egy igen távoli, nagyon ködös terület. Hasonló a helyzetem a tudomány Standard Modelljével is. Mert nem értem, és egyáltalán nem látom be azt, hogy hogyan lehet egy részecske, tömegértékkel nem rendelkező. Mert véleményem szerint, egy részecske, csak akkor képes kölcsönhatásban részt venni, ha van saját tömegértéke. Csak akkor képes arra, hogy a viszonyítást végző ködkamrában, a kölcsönhatása mértéke alapján, tehetetlen módon, nyomot hagyjon maga után. Mint egy repülőgép az égbolton. Bár olyan parányi, hogy alig látszik, de mégis vastag kondenzcsíkot hagy maga után. Jelezve ez által, hogy ott jár. Mégsem vitatja senki sem, hogy a repülőnek valós tömegértéke van.
Amikor a részecskefizikusok felfedeztek egy újabb ritkaságot, amit angolul (stangeness), azaz furcsaságnak neveztek, és mégis be kellett illeszteniük a már meglévő részecsketáblázataikba, akkor ezek felboríthatták a táblázat rendjét. Így a részecskék kialakult rendszere, rendezett formát alkot ugyan továbbra is, de a tartalma, nagyon zavarossá, követhetetlenné vált. Főképpen azok számára, akik csupán érdeklődők ezen a téren, mint én magam is. Mert egyre több benne a tömeg nélküli részecske. Márpedig szerintem, a tömegnélküliség, viszonyíthatatlanságot jelent.
Az alapvető hibát én abban látom, hogy a tudomány, ma már egyértelműen felcserélhető minőségnek tekinti a tömeget, az energiával. Bár az anyagok tömegéről már sejtik azt, hogy micsoda, de az energia fogalma még mindig nem tisztázott a tudományban. Akkor azonban, ugyan miből gondolják azt, hogy ezek, büntetlenül felcserélhető minőségek?
„Van valami, amit energiának nevezünk, anélkül, hogy fogalmunk lenne róla, hogy mi az? A fizika úgy határozza meg az energiát, hogy az képesség valamilyen munka elvégzésére.”
„Mindenféle energiát számon tudunk tartani, még azt is tudjuk már, hogy az anyagot is titkos energiaraktárnak kell tekintenünk. De hogy mi az energia, azt egyetlen fizikus sem tudja közelebbről megmondani, de egyetlen filozófus sem.”
Sztrókay - Mi micsoda a fizikában?
Az én saját alapmodellem a következő:
Az Univerzum teljes alaphalmazát, az oszthatatlan pontok maradéktalan közege alkotja. Ezt az alaphalmazt e miatt, két ellentétes alaptulajdonság jellemzi. Oszthatatlan egyéni alaptömeg szintű objektív tehetetlen állapot, és az oszthatatlanok teljessége által felépített alapközeg szintű, szubjektív tehetetlen állapot. Ez a kétféle alapállapot, azért ellentétes minőség az alaphalmaz létezésében, mert az oszthatatlan alaptömegek, a felfüggesztés és a lerögzítés hiányában, állandóan csak mozognak, egy helyben rezegnek. Ezzel szemben, az oszthatatlanok által felépített alapközeg, állandóan nyugalomban van, mert minden, ami létezik, éppen önmaga halmazában van. Így az egyéni oszthatatlanok mozgási kényszere, és az oszthatatlanok által kialakított alapközeg nyugalmi kényszere között, potenciális érdekellentét alakult ki a halmazukban, és ez nem más, mint az energia. Így az Univerzum energiája egyenlő, az oszthatatlan résztömegei között fennálló részerők eredőjével. Ezért az Univerzumban az energia, mindig a nyugalom kialakítására irányul.
Az energia tehát, énszerintem nem kiterjedéssel rendelkező kvantitatív tényező, hanem éppen az alapkiterjedések mozgáskényszere miatt kialakult, és azok között fennálló mágneses alaphatás, azaz kvalitás. Így a kvalitás, kiterjedést nem képviselhet, csupán az Univerzum oszthatatlan alaptömegei között fennálló rezgési részerők teljes eredőjét reprezentálja, amelyek a mágneses hullámok által terjednek, egy közösen szervezett irányba. Az energia, mint az Univerzum szubjektív munkavégző képessége, mágneses hullámok által közlődik, és ezek a hullámok egyben, informatív értékeket is képviselnek. Így a mágneses hullámban terjedő energia munkavégzésének mértékét és minőségét, éppen az adott hullám informatív értéke határozza meg. Ezért az Univerzum energiájának munkavégző képessége, mindig az Univerzumban kialakítható egyensúly elérése érdekében munkálkodik. Az adott mágneses hullám informatív értéke szabja meg azt, hogy az egyensúly milyen formában alakítható ki. Abszolút értelemben ez megoldhatatlan, hiszen a mágneses alaphalmaz, ellentétes viszonyokon alapszik. Ezért csak relatív módon képes egyensúlyt teremteni, ami jogalapot biztosít, az összetett anyagi megnyilvánulások létrejöttének. Ebben az anyagi valóságban alakul ki a harmónia, mint relatív egyensúlyon alapuló nyugalom. Ezt látjuk az égen, ha felnézünk.
Az Univerzum energiáját, az oszthatatlan alaptömegek közvetítik, mégpedig mágneses hullámok által. Mert az oszthatatlan alaptömegek egyedi kényszerrezgése, mágneses hullámok együttrezgésében megvalósulva képes arra, hogy az Univerzum energiáját, mint szubjektív, azaz belső munkavégző képességét továbbítsa. Az oszthatatlan pontok, nem összetett részecskék, így elektromos tulajdonságokkal nem rendelkezhetnek. Így ők közvetítik a mágneses hullámaik által, a mágneses kölcsönhatásokat. Amelyben az energia, és az információ terjed. Szerintem, ez a szubjektív alaphalmaz lehet az a dolog, amit nem-részecskeként, Georgi felfedezett.
Az oszthatatlan pontok alaptömegeiből, összetett anyagi részecskékké szerveződött szekunder részhalmazok pedig, relatív állapotban vannak. Egy időben jellemzi őket objektív tömegállapot, és szubjektív közegállapot. Az objektív külső tömegállapotuknak köszönhetően vesznek részt, az egymás között fennálló közvetlen felületi kölcsönhatásokban. A szubjektív belső közegállapotuk pedig, éppen arra teszi őket alkalmassá, hogy az Univerzum mágneses alaphalmazával állandó belső, azaz szubjektív kölcsönhatást tartsanak fenn. Az elektronjaiknak köszönhetően, az anyagok elektromos tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezek az elektromos tulajdonságok pedig, éppen a mágneses alaphalmazban terjedő információktól, és a hozzájuk rendelt energiától függnek. Mégpedig az által, hogy folyamatos induktív viszonyban állnak az anyagi atomok elektronjai, a szubjektív alaphalmazzal.
Az Univerzum alaphalmaza, úgy működik a benne kialakult szekunder anyagi halmazok megnyilvánulásaival szemben, mint víz a szivaccsal szemben. Amikor száraz szivacsot dobunk a vízbe, az megszívja magát. Így a szivacson belül, és kívül is, ugyanaz a vízminőség lesz. Az Univerzum mágneses alaphalmaza számára, az elektromos anyagi megnyilvánulások olyanok, mint a szivacsok. Az atomokon belül is, és kívül is, ugyanaz a mágneses közegminőség van. Így állandó induktív viszonyban áll a szubjektív alaphalmaz, a benne szükségszerűen kialakult, szekunder anyagi részhalmazokkal.
Itt az induktivitás fogalma azt jelenti, hogy ugyanazt az alaphalmazt használja mindkét közeg arra, hogy az érdekeit érvényre juttassa. A szubjektív alapközeg azért, mert a szubjektív alaphalmaz, éppen ő maga. Az anyagi közeg pedig azért, mert az elektromos mezőt, amely az elektronok körül kialakult, szintén a szubjektív alaphalmaz közege építi fel. Így az indukció voltaképpen, éppen azt jelenti, hogy a kétféle ellentétes érdeket egy közegben, közös nevezőre kell hozni. Ezt a kétféle érdeket pedig, az alapvető mozgáskényszerek ellentétei okozzák. A szubjektív alapelemek ugyanis, mint egy mátrixrendszer stabil alapelemei, állandóan csak rezegnek egy helyben, míg az elektronok, centrális keringőmozgást végeznek, az atommagok körül. Így a mágneses mezőben valósulnak meg az elektromos mezők, és e miatt, az elektronokat, a mágneses hullámban terjedő feltételek alapján késztetik mozgásállapot változásra. Az elektronok atommagok körüli keringő állapota, már eleve mozgásállapot béli változást jelent, mert relatív gyorsulásnak minősül, a folytonos irányváltozás kényszere miatt. Így a mágneses állóhullámok, stabilizálják az elektronok keringési viszonyait, míg a mágneses haladóhullámok, éppen megváltoztatják azokat. Az indukció tehát, egy demodulációs kényszerfolyamat, a mágneses alaphalmaz, és az anyagi elektronok között.
A tudósok által már felfedezett, és keresendő részecskék, az anyag és az oszthatatlan alappontok közé esnek tömegértékben. Mind egy szálig összetett részecskék, amelyek az anyagi létezés megvalósításán munkálkodnak valamilyen szinten. Mégpedig a szubjektív alaphalmazban terjedő mágneses információk és energiák hatásait közvetítve. Így tömegérték nélküli részecske nem létezhet. Az ugyanis, nem kvantitatív kiterjedés lenne, hanem kvalitatív hatás, ami a részecskék között terjedni képes. A tömegtelenség tehát, objektív nemlétezést jelent, egyszerű viszonyíthatatlanságot. A szubjektív létezés pedig, kvalitásként nem igényel tömegértéket, mert éppen a meglévő tömegértékek között fennálló erőviszonyok alapján ismerhető fel. Úgy az energiatartalommal bíró szubjektív munkaértéke, mint a mágneses alapú informatív értéke alapján. Így a tehetetlenség fogalmát megtestesítő kvantitatív tömegértékek tehát, éppen a kvalitatív hatásokkal szemben mutatnak tehetetlen tulajdonságokat.
Így a Standard Modell bozonjai, mint közvetítők, ha mozgási teret tudnak képezni, éppúgy tömegértékkel bírnak, mint az anyagiság tömegértékét meghatározó fermionok. Csak sokkal kisebb tömegértéket képviselnek. Ha ugyanis, a bozonok mezőt, azaz teret képesek alkotni, amelyben az anyagi mozgások megvalósulhatnak, akkor maguk is tömegértékekkel rendelkeznek, hiszen a mező, olyan közeget jelent, amelyben valamilyen viszonyítható változás jöhet létre. Mivel a tudomány ma még, felcserélhető minőségekként kezeli a tömeget és az energiát, ezért számára, az energiát képviselő „részecskék”, nem rendelkeznek tömegértékkel. Ezért, csak közvetítő bozonokként vannak meghatározva. A közvetítő kifejezés, éppen azt jelenti számomra, hogy a hatásokkal szemben tehetetlenséget képviselő tömegérték. Így ami közvetíteni képes a hatásokat, az mindig tömegérték, vagy tömegek által felépített közegérték. Mégpedig olyan tömegérték, amelyik tehetetlenséget mutat az aktuális hatásokkal szemben. Ez alól nem kivétel, a Higgs mezőt feltételező, Higgs bozon sem. Így a tehetetlenséget kifejező tömeg fogalma, és az aktivitást képviselő energia fogalmai, nem cserélhetőek fel egymással büntetlenül. A büntetés pedig, éppen az a bonyolult zsákutca, vagy mókuskerék, amelyben a tudomány kallódik jelenleg is.
Albert Einstein nem állította azt, hogy E = m. Ami alapján felcserélhető lenne a minőség, és a mennyiség. Éppen azt állította, hogy E = m * c2. A tömeg és a sebesség négyzetes szorzata pedig, munkaértéket takar. Így nem a tömeggel azonosította az energiát, hanem a tömegen végzett munkával. Amit éppen a viszonyítható állapotváltozás jelent.
W = m * v2 = (v * m) * v = L * v = W
A tömeg, olyan kvantitatív fogalom, amely éppen a kvalitatív hatásokkal szemben tehetetlen kiterjedéseket határozza meg. Vagyis, azt a mennyiségi kiterjedést, amit az energia, mint minőség határoz meg, mégpedig a hozzá rendelhető informatív értéke alapján. Így az Univerzum primer alaptömege, szerkezet nélküli, oszthatatlan alapmennyiség. Minden más olyan szekunder résztömeg az Univerzumban, amelyik tömegértékkel jellemezhető, testnek minősül. Teljesen mindegy az, hogy kiterjedt anyagi struktúrának minősül-e, vagy anyag alatti részecske testszerkezetének. Mint testek azonban, közegértékkel is jellemezhetőek, mert önállóvá vált szekunder részhalmazokként, tömeg és közeg tulajdonságok is jellemzik, a tehetetlen mivoltukat. Newton képlete alapján. (m = ρ * V)
Test
Tömeg = m = ρ * V = k = Közeg
A testek szekunder halmazai tehát, bármely kicsinyek vagy nagyok legyenek is azok, kétféleképpen fejezi ki a tehetetlenségüket. Objektív felületi erőhatásokkal szemben, a tömegértékükön keresztül, míg a szubjektív térfogati energiahatásokkal szemben, a közegértékük által. A kétféle testtehetetlenség azonban, egymással teljesen egyenértékű. Így az én valóságmodellem sem nélkülözi a tudomány hasznos észrevételeit, csak nem veszi figyelembe, a tévedéseken alapuló részelméleteit. Amelyek főképpen, a modern fizika „vívmányai”.
Ami a modern fizika igazán pozitív eredménye, azt többnyire, a klasszikus fizika állításaival is meg lehet magyarázni. A modern relatív fizika, éppen attól olyan relatív, mert hol logikus és érthető, hol pedig, teljesen értelmetlen. Paradoxonokkal terhelt. Márpedig a paradoxonok arra hívják fel a figyelmünket, hogy abszolút állítás van relatív módon kifejezve, vagy éppen fordítva, relatív állítást próbálunk abszolútként értelmezni. Így a modern fizika, nem a relativitáselméletektől relatív igazán, hanem attól, hogy tele van olyan feltételezésekkel, amelyek nem nyertek még tudományos igazolást. Majd ezekre az előfeltételezésekre épülnek az új részelméletek. Ilyen a Higgs mező feltételezése is, amely az igazolást eddig nem nyert Standard Modell valóságértékét próbálja realizálni, a tudósok számára. Így a tudósaink, nem azt találják meg, ami a valóság, hanem főképpen azt keresik, amit valósnak vélnek. Így reális világkép híján, a valóságképünk szintén relatív, vagyis bizonytalan.
Albert Einstein szerint, az E = m * c2 képlet alapján, egy megnyilvánuló anyagi részecske tömegértékét úgy kapjuk meg, hogy az energiát elosztjuk, a legnagyobb viszonyítható sebesség négyzetével. m = E / c2 Ennek alapján, a feltételezett ősrobbanás után az energia, összetett tömegértékeket teremtett az Univerzum szubjektív alaphalmazából, mégpedig az által, hogy a sebesség négyzetes viszonyának köszönhetően, amit a c2 képvisel, munkát végzett az alapközegen. Ezt a munkaértéket, a mágneses hullám energiája végezte el, és a mágneses hullámok informatív értékei alapján alakítottak ki az összetett részecskék számára, a strukturális szerkezetet. Olyan stabil szerkezetet, amely a részecskék számára, önálló testi minőséget biztosított. Így összetett részhalmazok lettek, a szubjektív alaphalmazban. Így nincsen tehát bozon, mint az elemi részecskék között energiát közvetítő részecske, mert az is elemi részecske lenne, nem pedig, energia. Minden részecske, és minden tömegértékkel rendelkező anyagi test, közvetítőnek minősül. Ehhez társul még az a gondolat, amely szerint ahhoz, hogy összetett tömegértékkel rendelkező testeket készítsen az energia, a szubjektív alaphalmaz oszthatatlan alaptömegeiből, nincsen szükség ősrobbanásra. Ezt a folyamatot az Univerzum, folyamatosan végzi. Persze, nem az energiából, hanem az energia által a szubjektív alaphalmazból. Majd amikor az annihiláció megtörténik, vagyis a tökéletes anyagi elbomlás, éppen a szubjektív oszthatatlanok szintjére bomlik el az anyagi szerkezet, amikor egy részecske, az antirészecskéjével találkozik. Majd szétsugárzódik abba a térbe, amit a szubjektív alaphalmaz képvisel az Univerzumban. Ezért nem a feltételezett Higgs bozont kell megkeresni, hanem új alapokra kell helyezni az egész fizikát. Éppen azért, hogy reálisabb valóságképünk lehessen, amely egy egységesebb, klasszikusabb világképpé képes majd fejlődni.
Matécz Zoltán
2012.07.11.
matecz.zoltan@gmail.com
