Optimizmus és pesszimizmus.
A filozófiai szintű elméleti optimizmus és pesszimizmus, olyan alapvetően szélsőséges tudatos viselkedési formáinkat határoznak meg, amelyek abból a tényből származtathatóak, hogy a relatív világunkban, a jó és a rossz, egymással párhuzamosan létezik, és legtöbbször egymás ellen harcol. Ezért, aki a rosszal szemben, a jó dolgokban győzedelmeskedik, általában sikeresnek mondható. Mentális hátterükben, a jövőről való reális elképzelésünk húzódik meg. Önmagában azonban, sem az optimizmus, sem pedig a pesszimizmus, nem minősül racionális gondolkodásmódnak. Úgy tűnik azonban, mégis működik valamiért a dolog, annak ellenére, hogy a logikus ésszerű hátterét, nem ismeri még a filozófia.
Az optimista gondolkodású ember, a dolgok és események jó alakulásában hisz. Általában derűlátó, életvidám, mosolygó, laza, kedélyes, bizakodó, reményekkel teljes, jó kilátásokkal rendelkező, határozott, sikeres, jókedvű, gondtalan egyén. Az élet problémáit okozó nehézségeket, akadályokat könnyedén veszi. Ritkán aggodalmaskodik.
A pesszimista gondolkodású ember, a dolgok és események rossz alakulásában hisz. Általában borúlátó, életunt, mogorva, komoly, feszült, bizalmatlan, reménytelen, kilátástalan, határozatlan, sikertelen, rosszkedvű, gondokkal terhelt egyén. Az élet problémáit okozó nehézségeket, akadályokat, természetesnek veszi. Mindig aggodalmaskodik.
A sajátságos egyéni életfelfogásunk határozza meg azt, hogy az elvárható jövőbeli események, milyen lehetőségeket kínálnak majd számunkra, és mi, milyen módon tudunk majd azokban helytállni. A valóságunkhoz fűződő életszemléletünk, alapvetően meghatározza azt, hogy a dolgok előre várható alakulásához optimista módon, vagy pesszimista módon állunk-e hozzá. Az átlagemberben, ez a kétféle mentális álláspont, alkalmakként váltakozik. Attól függően, hogy mennyire bízunk az események alakulásában. Ezért az optimista álláspontunk bizalmas, nyitott életvitelt jelent. Így a pesszimista álláspontunk, egyfajta önvédelmi folyamatot tart fenn az elménkben. Azt a természetes elvárást, hogy a dolgok és események alakulása, lehet kedvezőtlen is reánk nézve. Így vagyunk képesek előre felkészülni a jó dolgok elfogadására, és a rossz események elleni védekezésre egyaránt. Ez azonban, egy alapvetően kilátástalan, alárendelt szerepet kényszerít az emberre, amelyben az anyagi eseményekkel szemben tanúsított kiszolgáltatottságunk nyilvánul meg.
A felelősség érzete, nem terhelt bennünket gyermekkorunkban, mert a szüleink megóvtak minket, minden veszélyes élethelyzettől. Felnőtt korban azonban, nekünk kell vigyáznunk önmagunkra. Valójában arról van szó, hogy a várható események alakulását, szinkronba kell hoznunk a reális elvárásainkkal, hogy élni tudjunk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az élet véletlenszerűen bekövetkező eseményei kínálnak nekünk. Így az optimista ember elvárásai mindig pozitívak, mert tökéletesen megbíznak a saját képességeikben. Ezért alapvetően abban hisznek, hogyha az élet elvárható eseményei mégis rosszra fordulnak esetleg, akkor azokat könnyedén tudják majd kezelni, és a szükségszerű problémamegoldásaikban, legfeljebb mentálisan is fejlődnek majd. Így az optimista alaptermészetük, nem szenvedhet csorbát. Az azonban tény, hogy az optimisták, sokkal többször csalódnak.
Ezzel szemben, a pesszimista beállítottságú emberek, az egészen egyszerűnek látszó életeseményeket is képesek végigaggódni, mert attól félnek, hogy éppen náluk fog bekövetkezni, a lehető legrosszabb eshetőség, amivel már nem képesek komoly gondok nélkül megbirkózni. A legtöbb esetben, ők is megoldják a felmerült problémáikat „könnyedén”, de mivel kényszerűen kell tevékenykedniük a megoldást illetően, ezért szinte mindig kellemetlenül érzik magukat. Továbbá, miközben várnak a kellemetlen élethelyzetekre, már előre azon gondolkoznak, hogy ezt ők előre tudták, és a várt esemény azért következett be, hogy a negatív hitüket igazolja. A pesszimista emberek kevesebbet csalódnak ugyan, mert előre látni vélik a rosszat. A jó dolgokat pedig, eleve nem könyvelik el pozitív értelmű csalódásnak.
Az idegi feszültségben élő pesszimista emberek nagy része depresszív hangulatban van, így képtelen arra, hogy az életét optimista módon folytassa. Ezért a pesszimista hozzáállásával, sokkal többször tapint rá előre, az élet negatív dolgaira, de ez nem is olyan nagy csoda, hiszen azok a természetes elvárásai. Valójában a pozitív dolgokra, szinte érzéketlen. Ezért amennyiben pozitív eseményben van része, és az tudatosodik is az elméjében, akkor is arra gondol, hogy annak még meglesz a böjtje. Hogy még nagy árat kell fizetnie azért a kevéske jóért, amiben éppen részesült. Ezért a jó dolgokban, és a jó életeseményekben is, az utána elvárható rosszat látja előre. El sem tudja képzelni, hogy a jó dolgok, vele is megtörténhetnek úgy, hogy nem kell érte nagyobb árat fizetnie, mint az átlagembereknek. Szerencsére ez csak, a túlzott pesszimizmusra jellemző.
Mindig a biztonságos életvitel kialakítása a természetes cél. Ezt szolgálja bennünk, a szabadságra vágyó egészséges optimizmusunk, és a biztonságra irányuló, szintén egészséges pesszimizmusunk is. Az optimista álláspont aktív tehetséget tükröz, természetes alkotókészséget az anyagi események folyamatában, míg a pesszimista álláspont, passzív tehetetlenséget, egyfajta kiszolgáltatott várakozó álláspontot képvisel.
Magának a filozófiai optimizmusnak vagy pesszimizmusnak, semmiféle racionális értelme nincsen. Mert maga a szellemi gondolat, semmiféle hatóképességet nem képvisel. Mivel a memóriánk emlékbázisából származó információink csupán. Ennek ellenére, mégis a ráció, vagyis az emberi értelem képes, valamelyik tudatos álláspontot felvállalni. Én abban látom ennek az okát, hogy nem csupán a szellemi gondolatainkat rendeljük alá ezeknek az alapvető tudati álláspontjainknak, hanem a lelki érzelmeinket is. Az elménk ugyanis, alapvetően megosztott. Ez azt jelenti, hogy éppen ugyanúgy képes figyelmet fordítani a szellemi gondolatainkra, mint a lelki érzelmeinkre. Az elménk ugyanis, azok alapján képes hiteket. Ez azt jelenti, hogy az optimista és pesszimista állásfoglalásunk, mindig hit alapú. Vagyis, olyan értelmes szellemi gondolatunk, amelyek már lelki érzelmeket is képviselnek. Így racionális értelmet nem, mint gondolkodási forma képvisel számunkra, hanem mint érzelmi indíttatás. A szellemi gondolataink feladata ugyanis, éppen az, hogy értelmesen módon fejezzék ki a lelki érzelmeinket. Így nyernek racionális, vagyis reálisan értékelhető, és ésszerű minősítést számunkra, az aktuális életeseményeink.
A szellemi gondolatok, mint információk, csak formációt határozhatnak meg. Önmagukban semmiféle hatóerővel nem bírnak. Olyan formákat határozhatnak meg csak, amilyen szellemi információkat képviselnek éppen. A lelki érzéseink azonban, az életenergiánk erőimpulzusai, így aktivizálható erőtartalommal bírnak, a szellemi módon kifejezett formáink számára. Az emlékeink pedig, olyan hiteink a memóriánkban, amelyek előre meghatározzák, az életeseményeinkhez való alapvető mentális hozzáállásunkat. Mert az emberi alapjellemünket tükrözik. Azt a belső valóságképünket, amellyel a megtapasztalható valósághoz igazodhatunk. A torz valóságképünk, vagy túlzott optimizmust kölcsönöz számunkra, vagy pedig, túlzott pesszimizmust. A reálisabb valóságképpel rendelkező emberek azonban, természetesebb módon használják az optimista és pesszimista elvárásaikat, a jövő megtapasztalható eseményeivel szemben. Folyamatosan váltogatva az optimista és pesszimista álláspontjaikat, igény szerint.
Teljesen mindegy az, hogy optimista vagy pesszimista szellemi álláspontról beszéljünk is, mindig a hozzá tartozó lelki érzéseink a dominánsak. Mert a kialakult hitünk, már olyan mentális adottságunk, amely képes arra, hogy a megvalósulása felé törekedjen. Így az optimista ember, aktívabb pozitív hitéletet él, és folyamatosan meg is tapasztalja azt, hogy a hitével meghatározott elvárásai, rendre beigazolódnak. Ennek a rendnek, az a tény biztosít alapot, hogy az elvárásait, a hitében előre meghatározta. Illetve az, hogy az elvárásait illetően pozitív, azaz szeretetteljes a mentális lelki hozzáállása. Így az agya, a pozitív tudatosságának arányában, sokkal magasabb szintű szeretetfrekvencián rezeg. A pesszimista embernek is aktív a hitélete, de negatív érzéseket táplálva, negatív hiteket formál. Így a szeretet ellen munkálkodva, állandóan nagyon alacsony frekvencián rezeg az agya. Ez azt jelenti, hogy az életenergiájából származó érzéseinek a lelki erejét, éppen önmaga ellen használja. Mert a szeretetrezgéstől, nagyon távol van az agyi rezgéseinek a frekvenciája.
Az emberi agy, mindig az elménk aktuális tudatosodási szintjének megfelelően rezeg. A tudatos agyi rezgésünket béta tartománynak nevezik. Ez azonban, egy igen tág tartomány. A dühöngő őrült tudati állapotától, a felhőtlen boldogság tudatos állapotáig tart. Vagyis, a szeretet teljes hiányát képviselő tudati állapottól, a relatív szereteten alapuló tudati állapoton keresztül, az abszolút szeretet tudati állapotáig. A ma élő civilizált átlagemberek, valahol a két véglet között, a relatív szeretet állapotában tudatosak. Még a vallásosnak mondható emberek is.
Amikor az agyunk elektromos rezgést valósít meg, az elménk tudati állapota függvényében, akkor azt az elektromos rezgést modulálja, vagyis alakítja át mágneses hullámmá. Mégpedig azért, hogy az elménkben tudatosodott hitbéli elektromos adathalmaz és érzés, a mágneses hullámban, mágneses információvá és hatóképes energiává alakuljon. Vagyis, az agyunk nem gondolkodik, csak átkonvertálja az elektromos anyagi rezgéseinket, mágneses módon terjedő hullámok alakjába. Azért, mert bennünk, csak elektromos anyagi hullámok alakulhatnak ki, de viszont az Univerzum, amelyben létezünk, csak mágneses hullámokat képes kezelni. Azért, hogy benne az információ és az energia, akadálymentesen terjedhessen.
Az elektromos tulajdonságú összetett anyagi valóság részére, az Univerzum szubjektív mágneses alaphalmaza képez mozgási teret. Ez az alaphalmaz, oszthatatlan alaptömegekből tevődik össze, és ezért, kizárólag csak mágneses tulajdonságokat képes produkálni. Az indukció jelensége azonban arra mutat, hogy az anyagi elektronok, is ugyanazt az alaphalmazt használják ahhoz, hogy az elektromos erőtereiket kialakítsák, sajátságos mágneses hatásként. Így az indukció jelensége arra utal, hogy az anyagi elektronok, és a mágneses alaphalmaz, állandó kényszerkapcsolatban áll. Mivel azonban, az összetett anyagi mozgások centrális alapúak, és a velük szemben álló mágneses tulajdonságok lineárisak, ezért csak szükségszerű ellenhatásokként juthatnak érvényre, és az indukció jelenségét realizálják számunkra.
Az anyagi létezés tehát, a mágneses alaphalmazban valósul meg, és így a mágneses hullámok, induktív módon befolyásolják az anyagi események történéseit. A mágneses haladó hullámok, kialakítják és átformálják az anyagi eseményeket. A mágneses állóhullámok azonban, stabilizálják azokat számunkra. Hogy az anyagi létezések folytonos eseményei, stabilan viszonyíthatóak legyenek számunkra, az állandó mozgásuk ellenére is. Így gyakorlatilag, strukturális szerkezetekben, rögzítik azokat számunkra.
Amikor az elménkben tudatosodott szellemi gondolat és lelki érzés, egyéni hitté egyesül, akkor az általa kiváltott agyi rezgésnek megfelelően alakul ki a szubjektív alaphalmazban mágneses hullám. Ez a mágneses hullám fogja közvetíteni a szellemi gondolataink által képzett személyes információinkat, és a hozzájuk tartozó lelki érzéseink által generált életenergiánkat. Mert a mágneses hullámok, az információt és az energiát együtt szállítják. Az információ határozza meg ugyanis azt, hogy a mágneses hullám által közölhető energia, milyen mértékű munkát végezhet, az anyagi halmazok tehetetlen mivoltát képviselő résztömegein. A hitünk által, csak kevés mentális energia alakul ki, de az elménkben tudatosodott szeretetrezgéseink éppen elegendő hatást biztosítanak ahhoz, hogy az anyagi halmazok stabilitásáért felelős mágneses állóhullámokon, szükség szerint módosítani tudjanak. Éppen a hitünkben megfogalmazott szabad akaratunk információs értékei alapján. Ez a tudatos teremtésünk folyamata. Ma még negatív, vagy vegyes hitrendszer alapján élünk, így kevésbé áldásos reánk nézve.
Amikor az ember ezt szellemi szinten átlátja, akkor a természetes optimizmusa fokozódik. Annak arányában, hogy a tudatos teremtésünk szervezett eseményei, milyen módon igazolják magukat, a sorra bekövetkezendő megtapasztalt életeseményeinkben. Olyankor ugyanis, a feltartóztathatatlan anyagi események elé megyünk mentális módon, és az elvárásaink szerint módosítjuk azokat. Ezért azok az anyagi események, amelyek a mi személyes módon megtapasztalható életeseményeink lesznek majd, éppen az elvárásaink alapján alakítják a sorsunkat.
Aki ilyen módon meg tudja teremteni, a jövőben bekövetkezendő aktuális jelenét, Isteni adottságokkal rendelkezik. Mert az Istenazonosságát szeretettel gyakorolva, éppen azt a személyes Istenséget testesíti meg, aki a lelke által benne él. Mert a lélek által, minden emberben Isten él. Akinek a mindenhatósága úgy valósul meg általunk, hogy az elektromos információval rendelkező hitünk, mágneses utat talál ahhoz, hogy befolyásolja az anyagi változások sorsformáló folytonos jellegét. Éppen a szeretetigényeink alapján. Amit az imáink által határozunk meg, a saját szabad akartunkból, vagyis az igaz hitünkből.
Amelyik dologban nem hiszünk, az elképzelhetetlen számunkra. Ezért ahhoz, hogy az elménkben tudatosodott szellemi gondolataink és lelki érzéseink, tökéletesebben egyesüljenek a hitünkké, el kell tudnunk képzelni a várható dolgot vagy eseményt, reális módon. Vagyis, a lehető legprecízebb részletességgel. A képzelet ugyanis, a lelkünk által bennünk élő Isten teremtő „műhelye”. Így a leghatásosabb ima pedig, gyakorlatilag nem más, mint a hitünk tárgyának reális elképzelése. Amikor valós realitásnak tudunk elképzelni, egy olyan anyagi lehetőséget, amely a vágyaikat képes kifejezésre juttatni. Aki a reális elképzelése mentális szintjén, képes az öröm érzéseit megtapasztalni, már biztos lehet abban, hogy az imájában meghatározott vágyát, az Univerzum hatáskörébe rendelte. Vagyis, a megvalósulás folyamatban van. Az „Ámen” kijelentés után, nincs más dolga, mint a reményteljes várakozás örömét fenntartani addig, amíg a megvalósulás pillanata, be nem következik az életében.
Ebben, a tudatos életet szervező mentális sorsformáló folyamatban, tökéletesen feloldódik minden pesszimizmusunk. Mert aki már biztos a saját Isteni teremtőképességében, annak számára megszűnik, minden pesszimizmust táplálni képes negatív bizonytalansága. Mert a megállíthatatlan anyagi eseményeink folyamatában, minden megtapasztalható életeseményünk úgy alakul, hogy azok, a hitbéli elvárásainkat igazolják. Az agyunk kizárólag a szeretetrezgés magasabb frekvenciáin alakítja a valóságunkat, így a hitünk által, az előre meg nem határozott életeseményeink is, az alapján alakulnak jól. Éppen azért, hogy a tudatos szeretetrezgésünk minél tovább megmaradjon. Mivel az Isteni mivoltunk, csak abban a szeretetteljes tudati állapotunkban realizálható. Amennyiben pedig, mégis olyan életeseményt tapasztalnánk meg, amelyik esetleg váratlan kellemetlenségekkel jár, az csupán lehetőséget jelent számunkra ahhoz, hogy újra gyakorolni tudjuk, az Isteni teremtő mivoltunk természetessé vált adottságait.
Így az Istenazonosságon alapuló öntudatunkban, tökéletesen feloldódik minden pesszimista tudati állapotunk. Az optimizmusunk pedig, nem kórosan, hanem természetesen fokozódik. Ezen a tudatos agyi szeretetrezgésen, a megértés, a megbocsátás, és a megbecsülés türelme valósul meg, a tökéletes bizalom és hála jegyében. Az is igaz, hogy az ilyen embert sokan kihasználják az átlagemberek közül, mert baleknak tartják. De én inkább leszek, egy szeretetteljes boldog balek, ebben a relatív valóságban, akiben a természetes teremtő optimizmus dolgozni képes, mint boldogtalan pesszimista ember, aki csak a kínálkozó lehetőségekre és alkalmakra várakozik, és néha kihasználja azokat. Aki átlagemberként, a balekot látja bennem és kihasznál, valószínű azért teszi, mert még távol van az Isteni önazonosságától. Ez a relatív boldogság, jár neki.
Erre mondta Jézus azt, hogy akinek szüksége van a személyes dolgaidra, egyszerűen add oda neki. Mert a teremtőképesség, mágneses hatalmat biztosít számodra, az anyagi létezés felett. Így bármit újra megteremthetsz magadnak akkor is, ha odaadtad valakinek, aki éppen szükséget szenvedett. Mivel az átlagemberek gondjai, általában mindig anyagi természetűek, ezért az Istenazonosságban megvalósuló teremtőképesség által, az anyagi függetlenség alakul ki, vagyis a gondtalanság. Mert az ember, Isten képviselőjeként élve, ura lesz az anyagi eseményeknek.
Ezt jelenti az Istenre vonatkozó „Úr” kifejezés. Tulajdonképpen arra utal, hogy az elménkben már, Isten az Úr. Nem hagyjuk azt, hogy a véletlenszerű események határozzák meg, hogy éppen milyen optimista vagy pesszimista hozzáállást tanúsítsunk szükség szerint, hanem a tudatos teremtés képességével élve, mi magunk határozhatjuk meg előre, a megélni kívánt sorsunkat. Így Urai lehetünk az anyagi események alakulásának, nem pedig, az elszenvedői. Mert minden értünk van, az emberben megnyilvánult Istenekért. Ezt egy felfokozott természetes optimizmussal, bárki megtapasztalhatja, mert Isten, a lelkünk által bennünk él.
Matécz Zoltán
2012.08.20.
matecz.zoltan@gmail.com
