Mérték.
A mennyiség és a minőség, az objektív anyagi világ valóságának, dolgainak és eseményeinek, olyan összefüggő, de egymással éppen ellentétes értelmű sajátosságai, amelyek a különbözőségük miatt, képesek fenntartani a mérték szükségességét. Annak a mértéknek a létjogosultságát, amelynek a történelmileg kialakult eszközei, a relatív viszonyíthatóságot garantálni képes mértékrendszereink.
A minőség, képes megkülönböztetni a dolgokat és a jelenségeket egymástól. A minőség határozza meg, a dolgok és jelenségek tartalmi lényegét, ez által, konkretizálja azok különneműségét. Azok, külső és belső adottságainak a figyelembevételével. Így a dogok és jelenségek, éppen a sajátságos adottságaik miatt különböztethetőek meg azoktól, amelyek más minőségeket képviselnek. Ez a megkülönböztetés a viszonyítás, amelynek során, mindig a dolog vagy jelenség sajátságos adottságait biztosító mértékekkel ellenőrizzük. Mégpedig, a rendelkezésünkre álló etalon mértékegységek segítségével. Amennyiben a dolgot vagy eseményt meghatározó külső vagy belső sajátosságok bármelyike megváltozik, abban az esetben, maga a minőség is átalakul.
Azok a dolgok és események, amelyeket egymástól nem lehet megkülönböztetni a viszonyítás során, egyneműek. Mert azonos minőségeket képviselnek. Ezért a közöttük fennálló különbözőségek, csak mennyiségi szintűek lehetnek. Ezeknek az egynemű dolgoknak és eseményeknek a számszerű meghatározottsága a mennyiség. Ezért, a matematika segítségével, az egynemű dolgok és események mennyiségi összefüggéseit tárhatjuk fel. Így a matematika alkalmazásával, a mennyiség változhat a nélkül, hogy az, közben a minőséget befolyásolná.
A dolgok és események tömeggyártása során, a minőségellenőr feladata éppen az, hogy a mértékkel meghatározható minőséget folyamatosan ellenőrizze, az egyre fokozódó mennyiséget meghatározó teljesítménynövekedés során. A profit érdekében, a teljesítmény növekedése ugyanis, csak addig fokozható reális körülmények között, ameddig az, nem megy a minőség rovására. Így a gyártás során, a minőséget ellenőrző személy, a mértékek alkalmazásával, éppen azt a reális határt kíséri figyelemmel, amely a választott gyártási tempónak az alkalmazásával, még nem rontja le a megkívánt minőséget.
A minőség és a mennyiség, csak akkor fokozható korlátlan módon, ha nem állítjuk közéjük a relatív viszonyukat bizonyítani képes mértéket. A mérték ugyanis, éppen a mértékegységek segítségével, képes kimutatni a különbözőségeiket. Amelynek során, a mennyiségi tényezők között, minőségi eltérések mutathatók ki. Amennyiben azonban, elméletileg minőséggé tesszük a mennyiséget, vagy éppen fordítva, mennyiséggé formáljuk a minőséget, és egyként határozzuk meg az összes minőség mennyiségét, akkor értelmét veszíti a mérték. A hozzá kapcsolódó mértékegység rendszerekkel együtt. Ez nyilvánvaló.
A relatív létezést igazolni képes mérték nélkül, egyfajta abszolút látásmóddal szemlélhetnénk csak a valóságot. Amelyben minden, azonos minőséget képvisel, mégpedig a mennyiségétől teljesen függetlenül. Egy ilyen tökéletesen homogén valóságot, még az Isten se tudna megfelelően értékelni. Ezért a létezés, felosztotta magát, mégpedig különböző mennyiségű minőségekre. Hogy a relatív mérték segítségével, viszonyíthatóvá váljon. Majd megteremtette önmagából, a viszonyíthatóvá vált anyagi valóságba az embert, a viszonyításra képes Isteni értelemmel. De nem azért, hogy nekünk az, olyan nagyon jó vagy rossz legyen, hanem azért, mert a lelkünk által, éppen Ő él rajtunk keresztül.
Így, a már viszonyítható relatív anyagi valóságot, éppen a viszonyítás szükségszerűsége formálta olyan változatos mennyiségűvé és minőségűvé számunkra. Attól azonban, hogy mérték szerint különböznek a minőségi, és a mennyiségi tényezők, még ugyanannak az abszolút létezésnek a részei maradtak. Kérdés, hogy van-e olyan viszonyítási módszer, amely képes számunkra felülbírálni azt a relatív valóságot, amely olyan megszokottá vált, a mindennapi életünk gyakorlatában? Megláthatjuk-e a teljes valóságot, egyfajta abszolút látásmóddal?
Kedves olvasóm kérlek, nézz most egy tükörbe. De ne fogadd el valóságnak csupán azt, az objektív képet, amit az arcod mutat számodra. Azt bármikor megteheted ha fésülködsz, borotválkozol, vagy az egyéb, az objektív önazonosságod tökéletes mivoltát ellenőrzöd. Éppen olyan tökéletes vagy te, a szubjektív mivoltodban is. Ami nem látszik csak úgy, a felületes szemlélő számára. Nézz most, a saját szemedbe. Nem kell „farkasszemet” nézned önmagaddal, nyugodtan pisloghatsz. Csak arra figyelj, hogy az elmédben, mindig a szemed látványa tudatosodjon. A szem a lélek tükre. Amikor a saját szemedbe nézel, olyan tükörbe tekintesz, amely megmutatja neked, a te igazi önvalódat. Engem bárki félrevezethet, becsaphat, de önmagát sohasem képes az ember átvágni. Addig nézz a tükrön keresztül a saját szemedbe, amíg egy tökéletesen tiszta tekintet nem néz vissza reád. Ezt csak pozitív lelki értékekkel megáldott ember képes, tartósan megtenni. A negatív érzelmű emberek erre képtelenek, mert önmaguk Isteni mivoltát, nem tudják becsapni. Te most, a relatív szellemi mivoltod értékítélete miatt nézel a tükörbe, de vissza már, a te tiszta lelki mivoltod tekint.
Amikor tartósan képes vagy, a saját szemeden keresztül tekinteni a lelkedbe, akkor már valójában kifordul, polarizálódik ez a mentális folyamat. A lelked fog tekinteni a szemeden keresztül, a te anyagi valóságodra. Mert a szellemiséged rádöbben arra, hogy az ő relatív mivolta, nagyon erősen hiányos és hibás tudáshalmazt képviselhet csak, a lelki tudatodhoz képest. Ez a szellemi megvilágosodás. Megvilágosodott emberként, már nem lesz szükséged arra, hogy tükröt használj. Mert felismered azt, hogy az a relatív valóság, amit a viszonyítgatásaid során eleve megismerhetsz, éppen annak az abszolút valóságnak a visszatükröződése, amelyből minden viszonyítható származik.
Amikor a lelked tekint az anyagi világ valóságára, akkor minden egészen új értéket nyer. Az a viszonyítási mérték, amelyet a lélek használ, egy egészen új mértékegység rendszert alkalmaz. Egy olyan egységes mértékegység rendszert, amelyben egyszerre viszonyítható az ok, és az okozat is. Az anyagi valóság, és az őt, eseményszintű létezésben tartó energia is. Az objektív elektromos okozat, egy síkon értelmezhető a szubjektív mágneses okozójával. Ennek az Isteni látásmódnak azért kerülhetünk a birtokába, mert a lelkünk által, Isten él rajtunk keresztül ma is. Így a lelkünk, mint az életünk értelmes energiája, képes észlelni minden más energiaviszonyt. Az Isteni önazonosság reális felismerése által, előbb-utóbb megvilágosodunk szellemi szinten is. A leírt tükrös szemgyakorlat, csak segíthet ebben. Azt követően pedig, lelki életet élhetünk végre, az Isteni abszolút szeretet jegyében.
Amikor az Isten megteremtette az embert, együtt élt vele a paradicsomban. Ezt állítja a Biblia. Így az emberi szellem és lélek, teljesen közös akaraton volt. Mert Ádám személyes szellemi szintje, túl alacsony volt. Alig volt relatív tapasztalati ismerete, szellemi múltja. Csak a lelki tudására alapozhatta az életét. Az önnön Isteni mivoltára. Ennél fogva, amikor az ember visszanyeri végre az Isteni abszolút látásmódja képességét, csupán tükör lesz számára a viszonyítható anyagi valóság. Önmaga abszolút mivoltának, a relatív visszatükröződése. A mi szemünkön keresztül fog Isten gyönyörködni, önmaga egyéb minőségű visszatükröződésében. A viszonyítása mértékét, ő maga szabja majd meg. Amelyben a minőség és a mennyiség, nem határolódik már el olyan élesen egymástól, de mégis gondosan vigyáz arra, hogy ne egy unalmas, homogén létezést észleljünk.
Az ember mennyiségileg sokat változott. Lassan itt az ideje annak, hogy minőségi változást is megéljünk végre. Most, a vízöntő korában, képes lesz a szellemiségünk a megvilágosodásra. Csupán a megfelelő mértéket kell kiválasztanunk hozzá. Az pedig, nem más, mint az Isteni önazonosságunk biztos tudata. Az a biztos tudat, hogy a lelkünk által, Isten él rajtunk keresztül. Csak a lelkünk el van zárva, a relatív szellemi „tükör” mögé, amit mi, valóságnak hívunk. Erről értekezett a saját korában Descartes, és Arisztotelész is. Kifejtették azt, hogy az anyagi valóság, csak Isten visszatükröződése, és benne az ember, aki a lélek Isteni mivoltával rendelkezik, ma még csak, egy szellemileg eltorzított árnyékvilágban él, amíg meg nem tapasztalja újra, az abszolút látásmód lehetőségét. Azt az egységes Isteni látásmódot, amit a bűnbeeséskor elveszített. De a reális mérték, mindig a viszonyításra képes elméjű, értelmes ember marad. Mert Ő, Isten tökéletes megnyilvánulása.
Matécz Zoltán
2013.01.02.
matecz.zoltan@gmail.com
