Beteg társadalom.
A tudomány mai állása szerint, minden betegségünk, amelyek szép lassan, fokozatosan alakulnak ki a szervezetünkben, lelki eredetűek. Az orvostudomány úgy nevezi őket, hogy ezek, pszichoszomatikus betegségek. Ha pedig, lelki okokra vezethetők vissza, akkor az életenergiánk testünkre gyakorolt hatásán kell javítanunk ahhoz, hogy egészségesebbek legyünk.
A lélek, a mi életenergiánk, és Isten „sejtje” bennünk. A Biblia úgy fogalmaz, hogy az ember nem más, mint Isten temploma, mert a lélek által, közvetlenül Isten, az univerzális energia élteti. Mert az Univerzumban, az energia egy, és oszthatatlan. Ezért a hatása nem jó, és nem is rossz számunkra. Hogy az Isteni energia éltet bennünket, annak a ténynek a legékesebb bizonyítéka, a lelkiismeret furdalás érzése. Ez az érzés ugyanis, arra utal, hogy a lelkünk által bennünk élő Isten, nem ért egyet, a mi szellemi döntésünkkel. Amikor ugyanis, szellemi síkon olyan döntéseket hozunk, amelyek lelkiismeret furdalást okoznak számunkra, akkor lelki válságba kerülünk. A lelki válságunk lényege pedig, éppen az, hogy a lelkünk által bennünk élő Isteni mivoltunk, nem érzi jól magát bennünk. Olyankor a testünk nem Isten temploma, hanem Isten börtöne. Mert a lélek abszolút értelemmel bír, és nem ért egyet a relatív szellemi döntésünk által végrehajtott cselekedeteinkkel. Vagyis, az életenergiánk érzéseit, olyan szellemi céllal láttuk el, amelyek e miatt, negatív besorolásba kényszerítjük a lelki érzéseinket.
A testünk, akkor működik a legoptimálisabb szinten, amikor a lelki egyensúlyunk fennáll. Amikor a lelki és a szellemi értelmünk, egy közös akaraton van. Így minden értelmes ember, egy skizofrén alkat. Éppen a lelki és a szellemi értelmünk adottságai miatt. A lelki válságaink idején, erősen korlátozott a testünk funkcionális működése. Mert amikor a lelkünk szeretetérdekei ellen gondolkodunk, és az által beszélünk és cselekszünk, akkor a testünk feszült állapotba kerül. Azért, mert a lelki érzéseink, negatív értéket nyernek vagyis, ellenünk dolgoznak. A lelki érzéseink bennünket marcangolnak. Mivel a lélek és a szellemiség között, alapvető, szeretet szintű érdekellentét feszül.
Minden lelki válságunk oka, a relatív szeretet. Az a szelleminek nevezett szeretet, amely viszonylagos érdekekhez van kötve. Az a szeretet, amelyikkel a szeretteinket, a családunkat, a barátainkat, az ismerőseinket, vagy éppen a kollégáinkat szeretjük. Amikor ugyanis, meghatározzuk azt, hogy kit és miért szeretünk, akkor burkolt módon ugyan, de azt fejezzük ki, hogy vannak olyan emberek is a létezésben, akik nem részesülhetnek a mi szeretetünkben. Mert nem a mi relatív szeretetfeltételeink alapján viszonyulnak hozzánk. A probléma ott van, hogy más embereket is ugyanaz az Isten élteti, éppen a lelkük által. Így azokat az embereket, akik nem részesülhetnek a szeretetünkben, eleve kirekesztjük a pozitív érzelmi életünkből. Sőt, a relatív szellemi szeretetünk úgy tud viszonylagos módon erősödni, hogy akik nincsenek közvetlenül a szeretteink bűvkörében, azokat gyakorlatilag, nem is szeretjük.
Továbbá, ismerős lehet bárki számára az a mentális hozzáállásunk, amely szerint, ha a szeretteink nem teljesítik a tőlük elvárt szeretetfeltételeinket, akkor a szellemi szeretetünk teljesen elfordul tőlük, és tökéletesen polarizálja a lelki érzéseinket. A relatív szeretet, egy pillanat alatt átfordul neheztelésbe, haragba, utálatba, vagy éppen gyűlöletbe. Olyan negatív lelki érzéseket váltva ki, amelyek nem szolgálják a mi érdekeinket sem. Sőt mi több, még ártanak is nekünk. A lelkiismeret furdalás önmarcangoló negatív érzései, nem hagyják nyugodni az embert szellemi szinten, és ez a tartós vívódásunk, nagyon erős aránytorzulást idéz elő a testünkben is. Éppen a közben kialakult feszült idegi állapotunk miatt.
Valójában arról van szó, hogy csak egyféle szeretet van. Az pedig, kizárólag abszolút értelmű. Mégpedig azért, mert a lelkünk által bennünk élő Isten, csak abszolút módon képes szeretni. Ez a szeretet, csak pozitív, örömteli érzéseket képes szolgálni. Mert mindig jelen van benne a megértés, a megbocsátás, és a megbecsülés türelmes szellemi háttere. Éppen azért, hogy ne legyen szükségünk arra, hogy a szellemi indíttatású torz relatív szeretetünk, lelkiismeret furdalást okozzon számunkra. Ezért, a lelki szeretetünk által, Istent képviseljük ebben a világban.
Az ember spirituális lény. Az elménk spirituális képessége miatt, ami arra hivatott, hogy a szellemi gondolatainkhoz lelki érzelmeket, vagy a lelki érzelmeinkhez, szellemi gondolatokat tudunk csatolni, és így alakítjuk ki, a mi szabad akaratunkat. Ezek a szabad akarataink lesznek a mi hiteink, azaz a cselekedetvezérlő mentális határozataink. Amelyek mindig a megvalósulásuk felé törekednek. Mert spirituszt, azaz lelkierőt képviselnek, mégpedig olyan hatóképes lelkierőt, amit az érzéseink jelentenek. Mert a lelkünkből, vagyis az életenergiánkból származó érzéseink, mind egy szálig életerő impulzusokat képviselnek. Amelyek csak a szabad akaratú hiteink kifejezésekor aktivizálódnak az életünkben.
A szellemi gondolatainkhoz csatolt érzéseink olyanok, mint az elvetett magok. De ilyen magok a szavaink és a tetteink is, mert azok is a szellemi gondolataink hatására manifesztálódnak. A lelki érzések miatt, a szabad akarataink, már életerővel bírnak. Ezért a lelki érzéseink miatt, a hiteink, kölcsönhatásra képesek. Így ez a mentális vetésünk, minden esetben olyan termést hoz, amelyet nekünk kell learatni. Akár pozitív, akár negatív lelki érzéseket csatolunk melléjük. A pozitív lelki érzések, örömteljes aratást eredményeznek, míg a negatív érzések, öröm nélküli, kellemetlen aratást garantálnak. Ezért a relatív szellemi szeretetünk, ritkán hasznos számunkra, mert szellemi szintű érdekekhez, feltételekhez van kötve. A relatív szellemi szeretet, az abszolút lelki szeretet eltorzult változata, annak csupán, hamis illúziója. Így a relatív szeretet nem is képes tartós örömöt okozni, ráadásul alkalmas a káröröm érzését is kiváltani.
Amennyiben pedig, a relatív szellemi szeretetünk előfeltételei nem teljesülnek, vagy éppen megcsorbulnak, akkor a negatívvá polarizált lelki érzéseink, párosulnak a szellemi gondolatainkkal, és azok képviselik a mentális vetésünk reális értékeit. Ezért, aki a neheztelés, a harag, vagy a gyűlölet negatív lelki érzéseit cipeli a szívében, kirekeszti onnan az abszolút szeretet pozitív érzéseit. Mert a pozitív és a negatív, a jó és a rossz, nem fér meg egy helyen. Az abszolút, bár relatív tényezők alkotják, nem fejezhető ki relatívként. Ezért a szellemi erőszakkal irányított negatív lelki érzéseink, háttérbe szorítják a pozitív lelki érzéseinket. Mert a szellemi indíttatás képviseli a mi szabad akaratunkat. Azt az akaratot, amelyhez a lelki érzések társulhatnak, mint a mi mentális, vetésre szánt magvaink.
A szellemi kezdeményezésre eltorzított abszolút lelki szeretetünk, relatív formát ölt, és eltorzítja, megbetegíti a testünket is. Mert a testünk, szolgalelkűen, hűen követi ez elménk tudati állapotait. Így az elménkben tudatosodott mentális konfliktusaink, testi viszályokat alakítanak ki bennünk, amelyek tartós esetben, testi és szervi betegségek kialakulásához vezetnek. Ezért, egyetlen betegségünk sem az ellenségünk, mert azok, csupán rámutatnak arra a szomorú tényre, hogy hibásan használjuk az elménk spirituális képességét. Arra utalnak csupán, hogy a relatív szeretetünket erőltettük az elménkben, az abszolút lelki szeretetünk rovására. Vagyis, olyan erőszakosan okoskodtunk szellemi szinten, hogy a lelkünk által bennünk élő Isten szeretetre irányuló akaratát, megint háttérbe szorítottuk. Így a tartós örömöt, vagyis a boldogságot megvalósítani képes abszolút szeretetünk helyett, megint a relatív szeretetünk győzött. Az a relatív szeretet, amely képes a harag megnyilvánulási formáit is kifejezésre juttatni.
A lelki indíttatású betegségekről, az interneten lehet a legideálisabb módon tájékozódni. Az azonban tény, hogy minden kialakult betegség mögé, olyan tulajdonságokat írtak a hozzáértő szakemberek, amelyek az abszolút szeretet hiányára utalnak. Mindig valamilyen félelem húzódik meg a betegség hátterében. Vagy a relatív szellemi szeretet, amely képes az örömteli érzéseinket polarizálva, a neheztelés, a harag, az utálat, vagy a gyűlölet érzéseit ébreszteni bennünk. Még olyan személyekkel szemben is, akiket amúgy, természetesen „nagyon szeretünk”. Az ember szereti a gyermekét, vagy a hozzátartozóját akkor is, ha néha alaposan megszidja, vagy esetleg, felindultságában jól nyakon vágja. Így a relatív szellemi szeretet, a félelem egy olyan aspektusaként nyilvánul meg, a mindennapi életünk gyakorlatában, amely a lehető legsunyibb, legaljasabb módon vezeti félre az emberi értelmet. Hiszen mentális és gyakorlati brutalitás kiváltására is képes, éppen a fennmaradása érdekében.
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ember, látszólag jogosan, először Istent vádolja, hogy nem vigyázott eléggé az egészségére. Ez egy kivetített szellemi önkritika hiszen, ha a lélek által Isten él rajtunk keresztül, akkor az Istenkáromlással, önmagunk lelki mivoltát gyengítjük tovább. Ahogy azonban, megerősödik a kétségbeesés, a kilátástalannak látszó egészségügyi helyzetben, a reménytelen ember, mégis Isten segítségét kéri. Számára látszólag, már csak Isten mered. Sajnos azonban, egy rajtunk kívül álló entitás jóindulatára bízza magát a helyett, hogy Isteni lényként, önmaga határozná meg azt, hogy milyen testi állapotot szeretne elérni, az abszolút lelki szeretete aktivizálásával.
Minden pszichoszomatikus módon kialakult betegségünk meggyógyítható, a lelki szeretetünk aktivizálásával. Amikor az abszolút értéket képviselő lelki szeretetünk, működni kezd az életünkben, megszűnik minden idegi feszültségünk. Azok hiányában pedig, a testi feszültségeink is egyből oldódnak, és az egészség testi állapota, automatikusan helyreáll. Mert már nincsen szükség arra, hogy az abszolút szeretet hiányára irányítsa valamilyen betegség, az elménk figyelmét.
A társadalom, amelyben élünk, éppen attól beteg, mert beteg emberek alkotják. Olyan emberek, akik lelketlenül állnak más emberekhez a helyett, hogy Isteni adottságokkal rendelkező lényekként, az Isteni abszolút szeretetet közvetítenék egymás felé. Látszólag megbújnak egy-egy hivatal bürokratív útvesztőiben. Ők a bürokraták, a személytelenség megtestesítői. Pedig, a hivataluk éppen azért helyezte őket arra a posztra, hogy személyes felelősséggel ugyan, de képviseljék a törvény, és az adott hivatal szabályait, egyfajta sajátságos érdekegyeztetéssel. Ez az érdekegyeztetés nem jöhet létre reális módon, a hivatalnokok értelmes érzelmi háttere nélkül. Pont ez lenne a hivatalnokok feladata. De sokkal egyszerűbb dolognak látszik az, hogy a felelősséget áthárítva a személytelen törvényekre, csupán a hatalom képviselőjeként, a törvény rendelkezéseihez mereven ragaszkodva, érzéketlennek, embertelennek lenni. Pedig, az ember, mindig felelős a tetteiért, akár vállalta azt, akár nem, mert a törvényekre, vagy a hivatalokra hárította azt. A felelősség olyan, mint a bumeráng. Mindig visszahat arra a személyre, akinek vállalnia kellett volna. Ezért lesz depressziós olyan sok hivatalnok, és olyan ember, akinek emberekkel kell foglalkoznia.
A legnagyobb felelősség, az óvónőket és a tanárokat terheli. Hiszen, nekik jutott az a nemes feladat, hogy az ÉLETRE neveljék a reájuk bízott gyermekeket. Ameddig azonban, csak a relatív szeretet szükségszerűségeire nevelik őket, addig olyan emberkéket képeznek csupán, akik az abszolút szeretet ellen élnek. Vagyis, a bennük aktivizálható Isteni szintű lelki adottságuk ellen.
Márpedig ezekből, a gyermekekből növekszik ki az a generáció, akik majd érzéketlen felnőttekké válva, irányítani fogják a társadalom további menetét. Erősen visszahatva azokra a személyekre, akik a társadalom épülését már nem képesek aktívan segíteni. Ismerős a dolog valahonnan? Éppen ilyen lelketlen generáció vezeti ma az országunkat. Ezért fokozódik még ma is, a szegénység és a hontalanság. A társadalom betegsége ott kezdődik, hogy eleve beteg emberek vezetik. Megbetegítve, megmérgezve ez által azok életét, akik felkérték őket a társadalom irányítására. Mert szellemi szinten lehet, hogy alkalmasak az ország vezetésére, de érzelmi szinten, tökéletesen alkalmatlanok.
Nem kívánok újjal mutogatni senkire sem, mert nincs is annyi ujjam, de tény, hogy akit nem az Isteni eredetű lelki szeretete vezérel abszolút módon, nem irányíthatja tökéletesen a társadalmat. Így ma még mindig ott tartunk, hogy vak vezeti a sok világtalant. Mert az emberiség kilencvenkilenc százaléka, csak relatív szeretetre képes. Most azonban, a vízöntő korában, alkalma nyílik az emberiségnek arra, hogy szellemi szinten megértse a lelki szeretet mibenlétét, és megvilágosodott emberként élve, az Isteni szeretet közvetítőivé váljanak. Minél több ember válik tudatosan, az Isteni mivolta által vezérelt elméjű értelmes lénnyé, annál egészségesebb lehet a társadalmunk, mert a nép között, annál több egészségesen gondolkozó személy mutat jó példát, a többiek számára. Ez a spirituális dimenzióváltás lényege.
Bár a relatív szellemi szeretet aktivitása is képes lenne arra, hogy ettől sokkal egészségesebb társadalom alakuljon ki. Csakhogy, a társadalom vezetői, olyan törvényeket hoznak, amelyek mögé bújva, személytelen bürokratákként irányíthatják az ország menetét. Éppen azért, hogy a szeretetük, nyomokban se képviseljék a személyes jelenlétüket. Pedig úgy, nagyon nehéz elvárni tőlük azt, hogy az Isteni adottságuk lelki szeretetével vegyenek részt, az országunk irányításában, és azt, jogosan várják el minden alárendelt hivatalnokuktól is. Azt azonban, tudomásul kell venni, hogy amennyiben, az ország értelmiséginek számító néprétege, tudatosan elzárkózik a spirituális dimenzióváltás lehetőségétől, addig nem várható az, hogy gyökeres változás alakuljon ki, pozitív értelemben véve. Addig az országunk, beteg társadalmú marad.
Matécz Zoltán
2013.01.16.
matecz.zoltan@gmail.com
