Mentális rendszergazda.
Az informatikai rendszergazda alapvető feladata az, hogy a számítógépes részhardver eszközöket összeállítsa egy közös egységgé, majd az azokat működtető szoftverprogramokkal, az alapgép memóriájához illessze a részegységeket. A számítógép memóriájának optimális teljesítményét és biztonságát megtervezze, majd később, a további fejlesztést és időszakos karbantartását végezze el. Ahhoz, hogy a szakszerűen behangolt számítógépes rendszer ideálisabban működjön, segítséget nyújt a rendszer felhasználóinak, a hálózat és a programok működtetésében.
Minden értelmes ember egy-egy ilyen „rendszergazda”, mert az elméjében, saját maga alakítja ki azokat a mentális részprogramokat, amelyek a saját testi, lelki, és szellemi részegységeinek az összehangolt működtetéséhez szükségesek. Az ilyen részprogramokat, az elménk tudati részében alakítjuk ki, majd a tudatalattinkba kerülnek, végrehajtás céljából. A tudatalatti agyrészünk nem gondolkodik, hanem a végrehajtás a feladata. Így minden olyan utasítást, programként hajt végre, amit a tudatos elménk segítségével beleírunk.
Az elménk tudati része figyel a szellemi gondolatainkra, és a lelki érzelmeinkre. A szellemi gondolataink, az életünk emlékeit tárolni képes memóriánk informatív értékei alapján alakulnak ki, ezért csak az elméleti formációt képesek meghatározni értelmes módon. Aktív hatóképes erőt nem képviselnek. Így a szellemi gondolataink, az értelmes formát határozzák meg, míg a lelki érzéseink, a megvalósulásukhoz szükséges életerőt biztosítják. Mégpedig azért, mert a lelki érzelmeinkkel feltöltött szellemi gondolataink, a mi szabad akaratunkat képviselő hiteink. Az érzéseink, a lelkünkből fakadnak vagyis, az életenergiánkból. Ezért a lelki érzéseink, egytől-egyig lelki erőimpulzusok. Olyan erőimpulzusok, amelyek a szellemi síkon meghatározott értelmes gondolatainkat, a megvalósulásuk és megtapasztalhatóságuk érdekében végeznek, aktív teremtői feladatokat, vagyis fizikai munkát. Mert az energiából származtatható erők, mindig alkalmasak a munkavégzésre. Még akkor is, ha azok, az életenergiánkból származó életerőnk által jutnak érvényre.
Így az elménkben kialakuló hiteink azok az életprogramok, amelyek formálják az életünk részeseményeit. Ezek a programként értelmezett hiteink határozzák meg azt, hogy az elemi létezést biztosító anyagi eseményekként, milyen módon vehetünk részt, a bennünket érintő egyéb anyagi részeseményekben. Vagyis, az anyagi létezésünk által, milyen módon alkalmazkodjanak hozzánk, az általunk megtapasztalható életeseményeink. Majd a megtapasztalás során, mi magunk is eldöntjük azt, hogy milyen módon alkalmazkodunk a megtapasztalt életeseményekhez.
A dolog úgy működik, mint amikor az ember elindul kocsival, egy távolabbi rokonához látogatóba. Előre megtervezi az utat. Azzal együtt azt is, hogy útközben hol fog megállni, tankolni és pihenőket tartani. Vagyis, az utazása várható életeseményeit, előre meghatározza. Majd amikor, a valós utazás során, nem várt eseményekkel kerül szembe, akkor azonnal döntéseket hoz, az esetleges módosításokat illetően. Miközben a végcél ugyanaz marad. Az ember így alkalmazkodik, az előre nem várt eseményekhez. De senki sem mond le az utazásról azért, mert útközben esetleg, egy kis nehézségbe ütközhet. Mert az utazás maga is, egy csodálatos élmény.
Az életünk minden folyamata, ugyanilyen utazásnak minősül. Sokszor elképzeljük, de nem láthatjuk előre az utat, a rajta megbújó akadályokkal, és mégis haladunk rajta, mert élményeket biztosít számunkra. Sok ilyen utat járunk be egy időben. Az életünk eseményszintű folyamatait, nagyon sok utcára nyíló kereszteződés alapján kell kiválasztanunk. Pedig, nem mindig látjuk előre a kanyargós utcáinkban felállított akadályokat. Ezek az akadályok, a mi személyes problémáink. Le kell győznünk, vagy ki kell kerülnünk őket ahhoz, hogy gond nélkül továbbhaladhassunk. De az értelmes ember, nem mond le az élményeket biztosítani képes csodálatos utak bejárásáról azért, mert esetleg mások, akadályokat helyeztek el rajta. Az életet jelentő utazás élménye, akkor is jár nekünk.
Társadalomban az életet, együttesen éljük meg. Vagyis, a legtöbb utat, nagyon sokan járják egy időben. Ez a nagy forgalom képezi a legtöbb nehézséget az által, hogy akadályokat állít elénk. Mi magunk, a saját hitünk alapján megyünk az életünk útján. De ugyanezt teszik mások is. Így vannak olyan emberek, akik éppen a mi hiteinkkel ellentétesen haladnak, az ő életútjaikon, mások pedig, csupán keresztezik a mi életutunkat. De olyanok is akadnak szerencsére, akik velünk együtt haladnak, csak valamivel lassabban, vagy éppen gyorsabban. Természetesen olyan emberek is akadnak jó számmal, akik velünk karöltve, egy irányban és egy ütemben haladnak, a mi életutunkat választva. Annak ellenére, hogy a céljuk nem mindig ugyanaz, mint a miénk. De azon az útszakaszon, tökéletes egyetértésben vagyunk.
Ebben a forgatagban, nem tudhatom azt pontosan, hogy ki hová siet, de azt tudom, hogy hozzám hasonlóan, mindenki a saját életútját járja. Nagyon sok embernek, én magam vagyok az akadály. Az a probléma, vagy problémát okozó életesemény, amelyre megoldást kell találnia. Kikerülhet, elkanyarodhat, megfordulhat, eltéríthet, vagy éppen elüthet, ő dönt. De mivel, probléma vagyok az életében, azonnal döntést kell hoznia, hogy továbbhaladhasson a saját életútján. Hiszen én, csak egy akadály vagyok számára.
Amikor azonban, megértjük egymást, és tökéletesen egyet is értünk egymással, akkor alakul ki az olyan eset, amikor mindenki egy irányba megy majd, és egy akarattal, egy közös cél felé. Minden kereszteződésből, a mi utunkra fog kanyarodni mindenki, éppen a mi célunk elérésének az irányába. A szembejövő emberek megfordulnak, és velünk haladnak. Mint egy össznépi felvonulás résztvevői. Boldogan, mert egyetértés van közöttünk. Csupán az a fontos, hogy olyan célt találjunk magunknak, ami minden ember számára tökéletesen megfelel.
Az emberiség résztársadalmaiban már, sok esetben kialakultak olyan hamis célok, amelyek az adott társadalom tagjait egy irányba terelték ugyan, de más társadalmakkal éppen ellentétes haladásra késztették. Ezek háborúkat és egyéb társadalmi konfliktusokat okoztak mindig. Az internet, lehetőséget biztosít arra, hogy az emberek megtalálják a közös céljukat, és egy irányt válasszanak ki maguknak. Egy olyan közös irányt, amelyen együtt haladva, áramolva, a legkevesebb akadályt képezzük egymás számára. A közös út, a közös irány, és a közös cél, olyan közös élményekkel ruház fel bennünket, amelyeket nem kell külön megosztanunk egymással, mert közösen éljük meg azokat.
Amennyiben jó célt választunk magunknak, akárhogyan is kanyarodik az utunk, mindig pozitív élmény lesz rajta haladni. Az esetleges akadályokat pedig, együtt sokkal könnyebb legyőzni. Az olyan út, amely a szeretett cél felé vezet bennünket, a szeretet útja. Ezen az úton, minden lépés öröm, így végighaladni rajta, maga is boldogság. Mert a szeretet, az öröm, a boldogság forrásához vezet bennünket. A minden értelmes emberben lakozó Isteni minőség forrásához, Istenhez.
Az a tény pedig, hogy az életünkben melyik utat válasszuk tudatosan, azoktól a részprogramoktól függ, amelyeket az elménkben alakítunk ki, mint cselekedetvezérlő hiteinket. Akinek ugyanis, nincsen értelmesen megfogalmazott céltudatos életprogramja, csak sodródik az élet útjain történő forgatag áramlataiban. Minden akadályba beleütközve, és minden céltudatosan haladó ember számára, akadályt képezve. Sok esetben, nagyon komoly akadályt állítva fel mások számára.
Az életünk elgondolásai, elhatározásai, törekvései, tervei, elképzelései, mottói, mind-mind olyan részprogramok az életünkben, amelyek együttese, az életcélunkat határozzák meg. Ezért amennyiben, bármelyik hitünk eltér az ideális életcélunktól, elkanyarodik általa az egész életutunk. Ha azonban, minden hitünket, ugyanannak a nemes célnak szentelve alakítjuk ki, akkor tökéletesen kiegyenesedik az életünk sugárútja, és e miatt, az előre látható esetleges akadályokat, sokkal könnyebb kikerülni.
Az élet a legveszélyesebb dolog a világon, mert bele lehet halni. Jelenleg még, száz százalékos a halálozási aránya. Azt azonban tudnunk kell, hogy minél kanyargósabb utat választunk, és minél kevésbé biztosított főutat, és a szeretettől minél jobban eltérő célt, annál több akadály fogja nehezíteni az életünket. Mert az életünk útján végig kell haladnunk. A halál pedig, csak azok számára lesz csodálatos élmény, akik célba is érnek. Mindenki más, veszteségként éli meg. Olyan negatív élményként, amelyből egyáltalán nem látszik a reális cél.
A céltudatos ember halála, az életútja végén, egyfajta hazaérkezés. A tökéletes megnyugvás, békesség, és az abszolút szeretet Isteni birodalmába. Ahol az örömök által biztosított boldogságnak, már semmiféle akadálya nincsen. Mert már nem kell az akadályokkal terhelt életutainkon járnunk. Megérkezünk. Olyanok közé, akik szintén célba értek már, és a lélek által biztosított Isteni mivoltukkal, Isten szeretetegységét erősítik. Azt a csodálatos szeretetforrást, amelyből minden kezdet ered, így a mi életünk is.
Ha a „vagyok” szót szótagolva írjuk le, akkor az így néz ki. „VAGY-OK”. Ez azonban, két értelmes fogalmat takar, így egyszerre. Történetesen azt, hogy a „VAGYÁSOMNAK”, vagyis a létezésemnek az elemi „OKA”, én magam vagyok. Így az ok és az okozat, az emberben összpontosul, amikor kijelenti azt, hogy „VAGYOK”. Az ok és az okozat, azonos a kezdettel és a véggel vagyis, az alfával és az ómegával. Ahogy a Bibliában, Isten meghatározza önmagát.
„ Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható.”
Jelenések könyve 1.-8.
És mondá nékem: Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen.”
Jelenések könyve 21.-6.
„Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és az utolsó.”
Jelenések könyve 22.-13.
De Isten, sokkal hamarabb, még az Ó-szövetségben meghatározta magát a Bibliában, a „vagyok” szóval, amikor megbízta Mózest azzal, hogy menjen, és vezesse ki Izrael népét Egyiptomból. Isten önmagát, mindig a „vagyok” kifejezéssel határozza meg, mert az, a jelenben való biztos létezés kifejeződése.
„És mondá Isten Mózesnek: VAGYOK AKI VAGYOK. És mondá: Így szólj az Izrael fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.”
Mózes II. 3.-14.
Így jó rendszergazdaként, Isten ellátott bennünket, mint az önmagából teremtett részegységeit, a programozói teendők ellátásának a képességével. Így az elménkben, olyan hiteket formálhatunk, amelyek alapján, részt vállalhatunk az életünk eseményeiben. Vagyis, az életutunkat, mi magunk választjuk, és járjuk, szabad akaratból. Isten tehát, a mi mentális rendszergazdánk, akinek az egységében, mint részhardverekben, mi magunk lehetünk a programozók. Az egyéni élettapasztalataink alapján.
Ahogy azonban, a kör kerületén feljelölt kezdőpont, a forgás vagy keringés eseményének a végpontja is egyben, úgy az Isteni teremtő minőség, egy teljes egységet alkot az emberen belül és kívül is. Mi azonban, relatív anyagi megnyilvánulásokként, sajátságos módon éljük meg, amíg szellemileg vezérelt elméjű emberek vagyunk. A relatív azonban, az abszolút egy elvileg elkülöníthető eleme csupán. Ez az elvi elkülönültség, nem szünteti meg, az abszolút létezésben történő, eseményszintű létezési jogosultságunkat.
Akinek hardverként, a saját létezésével van problémája, vagy nem tartja ideálisnak a tudatosan kialakított személyes életprogramjait, annak mindig a mentális rendszergazdához, vagyis Istenhez kell fordulnia megoldásért. Ahogy szidjuk olykor a rendszergazdánkat, úgy segítségül is hívhatjuk. Ő egy olyan mentális rendszergazda, aki minden pillanatban a rendelkezésünkre képes állni. Mert ugyanaz az Isteni minőség, mint amilyenek, mi magunk vagyunk. Erre utal a „VAGYOK” kifejezés.
Ennél fogva, az életprogramjainkat, úgy célszerű kialakítani értelmesen, hogy a „VAGYOK” kifejezéshez, sohase csatoljunk olyan negatív jelzőt, amelynek a megtapasztalását nem szeretnénk megélni. Én például, mindig jó vagyok, szép vagyok, okos vagyok, szerencsés vagyok, egészséges vagyok, sikeres vagyok, fiatal vagyok, bölcs vagyok, stb. vagyok. A negatív jelzőket mások mondják csak reám, de azoknak nem adok hitelt. Szigorúan ragaszkodok a saját pozitív maghatározásaimhoz. Mert tudom jól azt, hogy a VAGYOK, vagyis Isten, éppen azzá formál engem, amit a vagyok-hoz kötök. Mert az, éppen az fejezi ki, az én igazi szabad akaratomat.
Ebből következik az is, hogy a szeretteinkre sem szabad mondani a „vagy” kifejezés előtt negatív jelzőt. Mert amennyiben ők, beazonosítják magukat, a mi általunk diktált negatív jelzőinkkel, akkor akaratlanul is, önmagukra vállalják azokat. Legalább velünk szemben, azzá válnak, amilyen negatív jelzővel illettük őket. Mert az önnön Isteni minőségük, éppen arra készteti őket, hogy a mi Isteni minőségünkkel szemben, a mi meghatározásunk alapján reagáljanak. Ezért mondja a régi magyar közmondás azt a bölcsességet, mi szerint, „Amilyen az adjon Isten, olyan lesz, a fogadj Isten.”. Ezért, a régi magyar bölcsesség is arra utal, hogy általunk, az Isteni minőségek konfrontálódnak, vagy értik meg egymást. Mivel pedig, minden emberben Isteni minőség van, ezért minden ember felé, csak jóindulatú jelzőket érdemes kifejezésre juttatni, még gondolatban is. Ezért a jó személyes programozó, minden negatív jelzőt töröl, a felhasználható egyéni programkészletéből.
Isten, a teremtett lényeinek a rendszergazdája. Így a teremtés időszakában, a saját abszolút értékű operációs rendszerprogramjával indította el a földi életet. Az értelemmel bíró emberre bízta azonban, a további relatív programozói feladatkört. Ezért, Isteni minőséget birtokolva a lelkünk által, teremtők vagyunk mindannyian. Az életutunkat meghatározni képes egyéni teremtők, akik az úton való járás közben, képesek vagyunk bármikor átalakítani, módosítani a saját programjainkon. Erre a sok programmódosításra azért van szükségünk, mert az életutunkon megtapasztalható életeseményeink, nekünk biztosítanak örömöket és bánatokat. Mi pedig, jobbára csak, az örömök megtapasztalását célozzuk meg. Ez a természetes vágyunk.
Isten, az abszolút szeretet, a teremtésével csak abszolút szeretettel adott. Isteni minőségű élőlényekként, nekünk is ez a feladatunk, hogy szeretettel adjunk. Adjunk egymásnak jóindulatot, jó szót, jó cselekedeteket. Mindig az aktuális lehetőségeink alapján. Azt azonban, mindig figyelembe kell vennünk, hogy minden emberben Isteni minőség lakozik. Ezért nem mindegy az, hogy a viselkedésünkkel, mit hozunk ki a másik emberekből. Az ő Isteni mivoltukat, vagy az ellenünk forduló „dühöngő vadállatot”.
Ezért, amikor az emberek vitás helyzetbe kerülnek, akkor az Isteni minőségek konfrontálódnak ez által. Az pedig, mindig lelkiismeret furdalással jár. Mert a lelkiismeret-furdalás azt jelzi vissza közvetlenül, hogy az Isteni minőségünk nem érzi jól magát bennünk. Mert olyan dolgot gondoltunk, mondtunk, vagy tettünk más Isteni minőség ellen, amit nem kellett volna. Így a lelkiismeret-furdalás, Isten közvetlen visszajelzése számunkra. Mert az emberek által kialakított Isteni mivoltunk érzelmi ellentéte, az Ő szeretetegységében valósult meg. Ez egyfajta univerzális szeretet-visszacsatolás, az Univerzum abszolút ELMÉJE, és a relatív emberi elmék között. Amelyben az Univerzum abszolút ELMÉJÉT, Istennek nevezzük, és minden létezés mentális rendszergazdájaként tisztelhetjük.
Az értelmes ember azonban, spirituális szinten fejlődhet, és szellemileg vezérelt elméjű emberből, lelkileg vezérelt elméjű emberré válhat. Aki már a spirituális reform megtapasztalója lehet, mert a spirituális evolúció csúcsára ért. Így lelkileg vezérelt elméjű emberként, tökéletesen képes azonosítani az Isteni mivoltát Istennel, a mentális rendszergazdánkkal. Mert Isten, Alfa és az Ómega. A kezdet és a vég. Így az emberi minőség, csupán azt az életnek nevezett körfolyamatot valósítja meg, Isten egy létezési ciklusában, amelyben az ember, a kezdettől a végállomásig érkezhet. A vég azonban, egy új minőségű kezdet periódusát indítja el, az Isteni létezés körfolyamatában. De azt már, mint aktív mentális rendszergazda éljük meg. Ehhez, jó életutat kívánok, minden kedves olvasómnak.
Matécz Zoltán
2013.02.24.
matecz.zoltan@gmail.com
