Valóságérzet.
Az a stabil, biztos pont, amit mi objektív valóságnak nevezünk, a lehető legbizonytalanabb dolog a világon. Tudva azt, hogy az anyagi létezések minden megnyilvánulása, folyton változásban lévő esemény csupán, elég arra gondolnunk, hogy az igazi valóság valójában az, ami az általunk megtapasztalható objektív valóság eseményszerűségeit előidézi. Ráadásul az elménk, csak az erősen korlátolt érzékszerveink által jut információkhoz, a megtapasztalható objektív valóságot illetően is. Akkor pedig, számunkra a valóság létezése, csak a megtapasztalt valóságérzetünktől függ. Reális világnézetet, csak a valóságérzetünk alapján lehet kialakítani.
A mikrovilág részigazságait kutatva, a kvantumelmélet kidolgozó tudósai rájöttek arra, hogy az anyagi létezés bármelyik eseményszintű megnyilvánulása, csupán formát határoz meg. Ez a forma azonban, üresnek bizonyul. Mert az atomok centrális, azaz keringő mozgású eseményszintű szerkezetének a belső terét, nem anyagi szintű halmaz tölti ki. Amennyiben, az atomok megismert objektív alkotóelemeinek a tömegértékeit összeadjuk, a protonok, a neutronok, és az elektronok saját tömegértékeit, akkor az a teljes atomnak csupán, csak az egy tízezred részét teszik ki. Vagyis, a számunkra objektivitást biztosító anyagi atomban, éppen az objektivitás a legkevesebb. Hiszen, csak egy tízezred része a teljes atomi térfogatnak. Mivel pedig, az arányait tekintve, minden atom ilyen analógiás objektív alapértéket mutat felénk, ezért az atomok belső terét, csak szubjektív tényező töltheti ki. Az a szubjektív tényező, amiben az anyagi megnyilvánulások eseményszintű létezése zajlik. Így az üresség, ami az atomok belsejét jellemzi, valójában olyan teljesség, amit az anyag alatti szubjektív alaphalmaz tölt ki.
Ez a szubjektív tényező nem más, mint a régi tudós emberek meghatározatlan étere, amit én az Univerzum szubjektív, azaz primer alaphalmazának nevezek. Ezt az alaphalmazt, az oszthatatlan alapelemek résztömegei alkotják. Nagyon könnyű elképzelni. Elméletben, szedjünk szét minden szekunder anyagi létezést, egészen a tovább már oszthatatlan alaptömegek szintjéig. Akkor egy olyan primer alaphalmazt kapunk, amelyiknek a teljes alapközegét, az oszthatatlan alaptömegek töltik ki. Ebben az alapközegben, csak mágneses hullámok alakulhatnak ki, mert nincsenek benne, az anyagi létezésekre jellemző elektronok. Elektronok hiányában pedig, csak mágneses hullámok jöhetnek létre.
A szubjektív alaphalmaz közegét tehát, az oszthatatlan alaptömegek alkotják, amit én, egyszerűen csak pontoknak neveztem el. Ezek a pontok tökéletesen egyenrangú tehetetlenséget képviselnek, így sem félretolni, sem pedig, félrelökni nem képesek egymást. Viszont, sem fix alátámasztásuk, sem pedig, stabil felfüggesztésük nincsen. Ezért állandó mozgási kényszer jellemzi az oszthatatlan résztömegeket. Egy tökéletesen együttrezgő mátrix rendszert alkotva. Teljes alapközegként azonban, tökéletesen mozgásképtelen alaphalmazról van szó. Mert minden létező oszthatatlan pont alaptömegét, teljes mértékben magában foglalja. Ezért az Univerzum alaphalmaza, energetikai szempontból tekintve, zárt rendszernek nevezhető. Így benne az energia, bármilyen kialakult szekunder anyagi halmazszinten, tökéletesen megmaradó tényezőnek minősül.
Az Univerzum alaphalmazát tehát, két ellentétes kényszer jellemzi. Alaptömegként, mozgási kényszere van, állandó jelleggel, míg teljes alapközegként, tökéletes nyugalmi kényszer terheli, mindörökké. Ez a két ellentétes hatáskényszer, kényszerhatást vált ki az alaphalmazban, amit az információ és az energia jelent. Ezt a kettős alaptényezőt, a mágneses hullámok képviselik olyan formában, hogy a mágneses hullámhossz, az információs értéket valósítja meg, a mágneses frekvencia pedig, a munkára fogható hatóképes energiát. A mágneses hullámok lineárisan, vagyis egyenes vonalban közvetítik az információikat és az energiaértékeiket.
Ezek a mágneses hullámok, ideális esetben, a mágneses hullámok információs értékei alapján vezérlik az energiát, olyan tudatosan szervezett munkavégzésre, amelynek során, szekunder anyagi részhalmazok alakulhatnak ki az oszthatatlan alaptömegek primer alaphalmazából. Éppen fordított módon ahhoz képest, mint ahogyan elméletben szétszedtük az anyagi részegységeket, az oszthatatlan alaptömegek szintjéig. A mágneses haladó hullámok, az anyagi létezések folyamatos eseményszerűségeit végzik el, míg a mágneses állóhullámok, az anyagi létezések stabil észlelhetőségéért felelősek. A mágneses hullámok és az anyagi létezések között pedig, állandó jellegű induktív viszony áll fenn. Mert az Univerzumban magnyilvánult, centrális mozgású szekunder anyagi részhalmazok elektromos erőterei, éppen ugyanabban a szubjektív alaphalmazban alakulnak ki, amelyben a mágneses hullámok erőterei funkcionálnak. Az erőhatásokat tehát, a szubjektív alaphalmaz közvetíti. Ezért a mágneses és az elektromos erőterek, egymás természetes ellenhatásai. Így az anyagi létezések minden alkotóeleme olyan elektromos tényező, amelyik folyamatos induktív mágneses vezérlés alatt áll.
Az anyagi létezés minden megnyilvánulása olyan, mint a szivacs. Olyan szivacs, amelyik a szubjektív alaphalmaz óceánjában úszik. Így kívül és belül is, ugyanaz az alaphalmaz tölti ki a teret. Úgy is fogalmazhatnánk egyszerűen, hogy mozgási teret, az anyagi megnyilvánulások számára, kizárólag a szubjektív alaphalmaz biztosít. Így a lehetséges erőterek is, abban alakulhatnak csak ki. Mivel pedig, az anyagi megnyilvánulásokat, belül is a szubjektív alaphalmaz tölti ki, ezért minden anyagi megnyilvánulásnak saját térfogata van. Mint a folyadékot tárolni képes edénynek.
Ahogy, a mágneses tér hullámai, induktív munkát képesek végezni az anyagi halmazokon, éppen olyan módon, az anyagi halmazok is képesek lehetnek arra, hogy ösztönös vagy tudatos munkavégzés által, ellenálljanak a mágneses alaphatásoknak, és induktív módon, hatást gyakoroljanak a szubjektív alaphalmazra. Ez a hatásuk, új mágneses hullámok kialakulását eredményezi, amelyekben az objektív változásokról szóló információ és energia fog terjedni. Ez fordított induktív hatás, vagyis az anyagi elektromosság felől hat, a mágneses alaphalmaz felé.
A primer mágneses alaphalmazban kialakult, szekunder elektromos anyagi részhalmazok eseményszintű létezését pedig mi, mint intelligens életforma, az érzékszerveink segítségével érzékeljük, és az elménk közreműködésével értékeljük. Így a valóság érzékelése és értelmes értékelése között, óriási hiányosság tátong. Erre utalt, valamikor az ókorban, az Eleai származású Zénon. Paradoxonjai, olyan logikai ellentmondásokon alapulnak, amelyekben az abszolút és a relatív tényezők egymással keverednek az értelmezés során. A hely és a mozgás paradoxikus jellegét arra a tényszerűségre vezette vissza, hogy az elménk nincsen közvetlen viszonyban a megtapasztalható valósággal, csupán az érzékszerveink által jut arról hasznosítható információkhoz. Az érzékszerveink pedig, erősen korlátozott információkat képesek csak szolgáltatni számunkra. Így a mi relatív elménk, nincsen tökéletesen informálva az objektív valóságot illetően.
Ma már, az intelligens műszereinknek köszönhetően, az érzékszerveink észlelési képességei, erősebben ki vannak terjesztve, így a valóságról sokkal több információhoz jut az elménk. Így a valóság értékelése, sokkal realisztikusabb. Annak ellenére, hogy a teljes érzékelés hiányában, még így is korlátok közé vagyunk kényszerülve. Kérdés az, hogy van-e megoldás, van-e lehetőségünk arra, hogy teljes érzékelést valósítsunk meg, és az által, az elménk tökéletes valóságképben gyönyörködjön végre. A válasz az, hogy igenis létezik.
Mivel a valóságról kialakítható összkép, nem közvetlen információkon nyugszik az elménkben, ezért kizárólag szubjektív dolog számunkra. Miközben egy olyan valóságban élünk, amelyik objektív és szubjektív egy időben. Ezért az objektív érzékelésünk korlátait, ki kell egészítenünk a szubjektív érzékelés lehetőségével. Erről tanítanak, az ezoterikus és spirituális tanok, mint a vallások különböző társadalmi szintű megnyilvánulási formái. Éppen arról szólnak, hogy a tudatos emberi elme képes arra, hogy megvilágosodjon. Így a megvilágosodás tényszerűsége, arra utal, hogy az értelmes elménk olyan információkhoz jut, amelyek az objektív érzékelési képességeinken jóval túlmutatnak. Így azok az információk, amelyek képesek megvilágosítani, az elménk erősen korlátozott objektív érzékelési képességének a homályát bennünk, csak szubjektív érzékelési megoldás lehet. De hogyan képes erre, az értelmes tudattal bíró ember?
A valóságról alkotott elképzelésünk eleve, csak szubjektív lehet. Így teljesebb valóságérzetet, csak a szubjektív valósággal való egység érzete biztosíthat számunkra. A szubjektív valóságot pedig, az Univerzum szubjektív alaphalmaza testesíti meg. Amelynek a lineáris terében, az objektívnek megismert valóság mozog, megtapasztalható centrális események szintjén. Így anyagi megnyilvánulásokként, mibennünk is ugyanaz a szubjektív információs és energiaóceán van, mint rajtunk kívül. Hát, éppen ezzel a szubjektív alaphalmazzal kell nekünk, tudatos viszonyba kerülni ahhoz, hogy általa megvilágosodhasson az elménk. Mert ez a szubjektív alaphalmaz, abszolút Elmeként, minden információról tud, ami az anyagi világ eseményeit jellemezheti, és energiaközvetítő alaphalmazként, minden benne megnyilvánult szekunder anyagi halmazra, képes hatást gyakorolni. Vagyis, a mindent tudó, és a mindenre ható „Istenséget” testesíti meg.
Nekünk pedig, a szubjektív megvilágosodásunk érdekében, éppen ezzel az univerzális Istenséggel kell azonosulnunk. Szubjektív mentális egységet kell vele kialakítanunk. Akkor ugyanis, a mi relatív emberi elménk, rákapcsolódik az Isteni abszolút Elmére, és igény szerint képes abból információkhoz jutni. Olyan információkhoz, amelyeket nem képesek befolyásolni, az érzékszervi korlátaink. Mintha egy abszolút szerverre kapcsolódnánk, a számítógépünket képviselő elménkkel, ahol minden lehetséges információ ott várakozik. Mi pedig, dúskálhatunk az információk bőségében. Kérdés az, hogy miért lehetséges számunkra ez a szellemi szintű megvilágosodás, és mivel jár?
A válasz, nem is olyan bonyolult. A Bibliában, látens módon is, és egyértelműen is meg van írva. Látens, vagyis rejtett módon úgy, hogy Isten kijelenti önmagáról azt, hogy „VAGYOK, AKI VAGYOK.”. Ez számomra azt jelenti, hogy amilyen jelzőt a vagyok szóhoz rendelek, azzá válok. A tudatos elmémben, igaz hittel meghatározom azt, hogy mi vagyok, és az agyam, amelyik az anyagi testemet és az anyagi körülményeimet aktívan befolyásolja, megvalósítja számomra a tudatos elhatározásomat. Egyértelmű meghatározás is a Bibliából nyerhető. Mint az emberi kultúra egyik alapértékéből.
„Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Fenségesnek fiai ti mindnyájan:”
Zsoltárok könyve 82./6.
Isten tehát, túl azon, hogy az élet leheletét fújta az emberbe a teremtésekor, vagyis saját maga költözött az emberi testbe, itt kinyilatkoztatja azt is egyértelműen, hogy az értelmes emberi létezés nem más számára, mint a Fenségesnek, vagyis Istennek a személyes magnyilvánulásai, vagyis fiai. Gyakorlatilag, csak azért különültünk el, a lelki síkon biztosított szubjektív Isteni mivoltunktól, mert a szellemileg felfogható objektív anyagi mivoltunkkal azonosítottuk be magunkat az idők során, korlátozott egoista módon. Most éppen az a feladatunk, hogy a csökönyösnek mondható egoista szellemi tudatunkat kiiktatva, bízzuk végre az elménk irányítását, a lelki tudatunkra. A szellemi tudatunk ugyanis, korlátolt, feltételekhez kötött. Mégpedig, a tudomány és a vallás dogmáit képviselő feltételrendszerhez csatolt. A lelki tudatunk azonban, képes mentális egység kialakítására az abszolút Elmével, vagyis a meg nem nyilvánult Istenséggel. Éppen azért, mert szubjektív értelemben véve, a két tényező, vagyis az ember relatív elméje, és az Isteni abszolút Elme, valójában egy, és oszthatatlan.
A lélek által, Isten él rajtunk keresztül. Ezért mi magunk, Isten templomai, anyagi felépítményei vagyunk. Az Istennel való tudatos szubjektív azonosulás pedig, Isteni tulajdonságokkal ruházza fel az embert. A mindent tudás, és a mindenre ható képességekkel. A mindent tudást, a megvilágosodás ténye jelenti számunkra. A mindenre ható képességünket pedig, a teremtői adottságunk, aktív tudatos gyakorlásának a lehetősége. A szubjektív egység érzete azonban, szigorúan megköveteli az embertől azt, hogy mindenki számára egyformán teremtsen, a szükségei alapján abszolút szeretettel. Mert aki, az univerzális szubjektív egységet szolgálja, valójában önmaga Isteni mivoltának az igényeit elégíti ki tudatosan, más emberek objektív anyagi hiányosságait pótolva.
A megvilágosodás lehetősége, az univerzális szubjektív egységgel való azonosság érzetét biztosítja számunkra, és igazolásképpen, a korlátlan tudás információs adatbázisát bocsátja a rendelkezésünkre. Továbbá, felébreszti bennünk a tudatos teremtés képességét. A megvilágosodás azonban, egyéni lehetőség. Senki sem világosodhat meg mások helyett. Legfeljebb rávezethetünk másokat arra, hogy miért fontos a megvilágosodás tényszerűsége számunkra. A megvilágosodás által, az elménk korlátolt szellemi vezérlését, tudatosan felcseréljük a lelkünk korlátlan lehetőségeit biztosítani képes szubjektív egységünk érzetével. Az elménk szellemi vezérlése relatív, e miatt bizonytalan, ezért ma még, hitre van szükség az alkalmazásához. Míg az elménk lelki vezérlése abszolút, ezért határozott bizonyosságként élhetjük meg.
A valóságérzetünk tökéletesen kiteljesedik, mert Isten „érzékszerveivel” jutunk szükséges információkhoz. Ennek előfeltétele ezoterikus, azaz belső szubjektív alapokon nyugszik, és az egyén pillanatnyi spirituális evolúciós szintjét tükrözi. Vagyis, azt a spirituális képességet, hogy a szabad akaratunk gyakorlása során, mennyire vagyunk képesek használni a lelki erőinket. A lélek ugyanis, az életünk tudatos energiája.
Ennél fogva, minden lelki érzésünk, egy-egy tudatos lelki erőimpulzusunk, és valamilyen objektív munka elvégzésére irányul. Amit tudatos teremtésnek hívhatunk. Így a spirituális fejlődésünk, éppen azt a tudatos belső változást jelenti bennünk, amelynek során, mindig egyre több lelki erőt, vagyis spirituszt hagyunk érvényesülni, a tudatosan formált szabad akaratunk gyakorlása közben. Így a spirituális evolúciónk csúcspontja éppen az a megvilágosodás, amikor a relatív szellemiségünk, önként adja át az elménk feletti irányító szerepet, az abszolút képességekkel bíró lelki tudatunknak. Mert a szellemiségünk belátja azt, hogy csak elfogadhatja az elménk lelki vezérlésének lényegét, de sohasem helyettesítheti azt.
A szellemi információink, olyan sajátságos gondolataink, amelyek hatóképes erőkkel nem rendelkeznek. Csak az általunk kívánt lehetséges formákat határozhatják meg. Vagyis, a vágyainkat képesek csupán kifejezésre juttatni, értelmes módon. A vágy megvalósulásához spiritusz, azaz lelki erő is szükséges. Így az ima során, kifejezésre juttatjuk a szabad akaratunkként kifejezhető vágyunkat, mint lehetséges szellemi formát, és a lelki erők sajátságos érzéseivel telítjük azt. Így a legideálisabb ima, a képzeletünk segítségével alakítható ki. A lelki érzéseinkkel feltöltött szellemi elképzelésünk, éppen az imánk által jut kifejezésre, vagyis tudatosodik az elménkben szabad akaratként. Így az elménkben tudatosodott szabad akaratunkat, az agyunk megmérhető rezgésmódosulásai rendelik, a mágneses alaphalmaz hatáskörébe. Ott pedig, induktív módon, létrejön a teremtés szent aktusa. Szent, mert tisztán csak az valósul meg, amihez a tudatos jóváhagyásunkat adjuk, az „Ámen” kifejezéssel.
Az „Ámen” kifejezés azt jelenti, hogy „legyen.”, vagy éppen azt, hogy „Úgy akarom.”. Amikor tehát, az ámen kifejezés által, határozatot hozunk egy vágy, imában megfogalmazott és kifejezésre juttatott teremtéséről, akkor azt a felelős döntést, a lelkünk által bennünk élő Isten hozza meg. Az Istentudatunk megerősödése ennél fogva, alkalmas arra, hogy felerősítse bennünk a tudatos teremtés képességét.
A valóságérzetünket, mindig valamilyen valóságkép alapján juttatjuk kifejezésre. Ezt tették az elődeink is, és ezt teszem most én is. Ez a valóságkép, tökéletesen illeszkedik az emberi kultúrát képviselő tudományos és vallási ismereteinkhez. Nem tagadja azok alapjait, csupán a felesleges elméleti részeket hántolja le azokról. Mégpedig olyan módon, hogy Istent, olyan emberként határozza meg, aki képes arra, hogy az értelmes tudományt továbbra is művelje. Mégpedig, szubjektív módon megvilágosodott emberként. Ahol a szellemi megvilágosodás, egyfajta Istenazonosságot jelent. A szubjektív egységgel való azonosság érzetét biztosítva. Nekem, minden eddigi írásom, ezt a célt szolgálja. Történetesen azt, hogy a reális valóságérzetünk, minél tökéletesebb rálátást mutasson számunkra. A valóság objektív és szubjektív vonatkozásait illetően. Mert számomra, a valóság objektív és szubjektív egy időben. Ez az én valóságérzetem. Továbbá, biztos vagyok abban, hogy a megvilágosodás lehetőségével, ez a valóságkép, egyre jobban kitisztul majd az életemben.
A lelki élet, a lelki érzéseinken alapszik. Valamint azon, hogy mennyire tudunk érzelmi szinten jelen lenni, az életünk alapvető eseményeiben. Így a légzésre, vagy a szívverésre fókuszált aktív figyelemmel, az elménket elvonatkoztatjuk a szellemi gondolataink zavaró befolyásaitól. Amíg a szellemi gondolataink nem tudatosodnak az elménkben, addig beszélhetünk igazán lelki jelenlétről. Ebben a meditatív állapotban, úgy vagyunk jelen lelkileg, hogy közben a szellemi időérzetünk megtorpan, és teljesen leáll. Mint amikor elmélázunk egy megcsodált eseményben, és közben, csak az értékes pillanat számít. Amikor feleszmélünk, akkor vesszük csak észre azt, hogy már mennyi idő eltelt közben.
Így ez a szubjektív lelki jelenlét, olyan meditatív tudatállapotot biztosít számunkra, amelyben az időérzetünk, a pillanatra koncentrálódik csupán. Az objektív anyagi testünk pedig, tökéletesen feltöltődik közben energiával, amíg az elménk nem találkozik a lelki erőink elfecsérelését végző szellemi gondolatainkkal. A szellemi gondolataink ugyanis, mindig a jövő, vagy a múlt hibáira és hiányosságaira utalnak. Így a lelki erőinket biztosító érzéseinket, a múltba és a jövőbe vetítik. Pedig azok, csak a jelenben aktivizálhatóak. Így rendre célt tévesztenek. Ezért az igazi ima, mindig a jelenről szól, a jelen érzéseit aktivizálva, és a jelen eseményeit befolyásolva.
A tudományosan megfogalmazható valóságérzet olyan valóságképet biztosít számunkra, amelyben Isten, az emberben megnyilvánuló szubjektív valóságot jelenti. Nem kell tehát, hogy Isten távol álljon az embertől. Éppen ellenkezőleg, Istent az emberben kell beazonosítanunk ahhoz, hogy jobb, szebb, és teljesebb világban élhessünk. Tökéletesebb valóságérzetet biztosító világképpel.
Matécz Zoltán
2013.04.01.
matecz.zoltan@gmail.com
