Szombati nap.
„Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.”
A Biblia írása szerint tehát, Isten a hetedik napon is aktívan tevékenykedett, teremtett, hiszen a szombati nap áldása, csak az után következhetett be, amikor elvégezte hetednapon is, az ő munkáját, amelyet alkotott. Amikortól már, megszűnt az aktív szellemi teremtési folyamata. Így nem azért áldotta meg a szombati napot, mert lusta volt egész nap, és nem teremtett aznap semmit, hanem azért, mert az volt számára az utolsó szellemi szintű teremtési nap. Bár nem derül ki az, hogy mit teremtett a hetedik napon az áldás előtt, de végül is, amikor elvégezte hetednapon az Ő munkáját, akkor áldotta csak meg. Mivel azon a napon szűnt meg a teremtési kényszere, és befejezte végre minden abszolút szellemi teremtői munkáját. Így nem következett utána, nyolcadik szellemi szintű teremtési nap. A megszentelő áldás tehát, nem is a szombatnak szólt valójában, hanem az egész héten végrehajtott szellemi szintű teremtési aktus végét, lezárását szimbolizálja csupán, amely a hetedik nap végét jelenti.
Majd csak az után, a Mózes 2./5. vers alapján magyarázza a Biblia azt, hogy még semmiféle élet nem volt a Földön, hiszen esőt még nem adott az Isten. Így a szellemi szintű teremtést, a nyolcadik naptól, az objektív anyagi valóság gyakorlati megteremtése követte. Aminek eredményeként végül, megteremtette önmaga „képére és hasonlatosságára” tudatosnak, az embert. Olyan értelemmel bíró élőlénynek, aki a jövőjére vonatkozóan, hitet tud formálni az elméjével, és azt verbális módon, kifejezésre is tudja hozni. Amikor a Genezis időszakában, az abszolút teremtés végén, Isten megteremtette az embert, a saját hasonlatosságára értelmes lénynek, akkor Ő maga költözött bele az emberbe, mert az értelmes élet leheletét fújta belé, hogy a lélek által éltesse. Így minden emberben, éppen a lélek által, Isteni adottság van. Mindenki Isteni mivolttal rendelkezik, és ennél fogva, tudatos teremtésre képes.
Amikor tehát, Isten rendelése alapján, a szombati napot megtiszteli, egy vallásos alapon élő hívő ember, akkor éppen az a „dolga”, hogy Isten Földi képviselőjeként, sajátságos relatív szellemi teremtésen „munkálkodjon”, és naplementéig kifejezésre juttassa azt. A fizikai passzív tétlensége, csak akkor jogos, ha azt, a szellemileg irányított lelki aktivitása váltja fel. Különben egyszerű lustaságnak értékelhető. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a szombati nap arra való, hogy határozott lelki közösséget vállaljunk egymással, és a nap teljes idejét arra használjuk, hogy minden lelki erőnkkel és rendelkezésre álló szellemi tudásunkkal, olyan relatív szellemi szintű teremtési aktusokat hajtsunk végre, amely a felebarátaink javát szolgálják. Mert lássuk be végre, hogy Istent aktívan szolgálni, csak az Isteni mivolttal rendelkező emberek szolgálatán keresztül tudjuk.
A szombati napot ünneplő vallásos hívők számára, a szombat nem csupán egy pihenőnap, amely a lustasággal telik, hanem a hét olyan csúcspontja, amely köré a többi munkanap sorakozik. Ez a pihenés, egyfajta lelki felkészülés az elkövetkező napok dolgos eseményeire. Továbbá hálaadás, az előző munkanapok alatt elért eredményekért. Egyfajta szellemi és lelki felfrissülést biztosít a hívők számára. Mindenfajta objektív jellegű alkotó munkavégzéstől mentes nap, amely fizikai változást képes előidézni az anyagi világ valóságában. Így az ember, hat napon át uralkodhat a Földön, és kénye-kedve szerint átalakíthatja annak Isten által felszolgált lehetőségeit a saját céljaira. A szombati napon azonban, éppen Isten szolgálatának kell szentelni önmagunkat. Az embertársainkat éltető Isten szolgálatának. Hogy napról-napra élhetőbb és jobb legyen a világunk.
A szombati napok, éppen arra emlékeztetik a hívő embereket, hogy ideje megszentelődni, megtisztulni, szellemileg és lelkileg egyaránt. Mert ez a hétvégi tisztaság biztosítja azt, hogy Isten, tudatosan felkészült gyermekeként, az Isteni szeretetet képviseljük a hétközi munkanapjainkon, amikor társadalmi közösséget vállalunk a többi emberrel, mint a sajátságos Isteni mivolttal rendelkező fele-barátainkkal.
Én magam, nem vagyok szombati napot ünneplő vallásos ember. Csupán egy olyan hívőnek tartom magamat, aki „szombatnak” minősít minden egyes pillanatot az egész hétből, amikor Istennel foglalkozhatok. Az én szombatom, napról-napra kiteljesedik, és Istentudattal áld meg engem. Ez egész héten tart, mert amennyiben az időm engedi, mindig Istennel foglalkozok, és a saját Isteni mivoltommal. Így nálam, az a „szombat”, amikor Istennel foglalkozhatok, és az, nem szorítkozik a szombati napra. Illetve, szombaton is foglalkozok Istennel, ha tehetem, de nem zárom ki Őt, a hét többi napján sem az életemből. Sőt, mi több, éppen arra törekszem, hogy minél több időt töltsek az Istentudatommal. Hogy a bennem szunnyadó teremtőképesség, a mindennapjaim szerves részévé válhasson végre. Mert ha teremtővé válhatok, akkor már Isten, közvetlenül élhet rajtam keresztül. Persze, nem csupán szombatokon.
Aki megérti a szombati nap vallásos misztériumát, rádöbbenhet arra, hogy az éppen azért van, hogy az ember szellemiségében, az Istentudat ne sorvadjon el. Legalább heti szinten felfrissüljön. A reális Istentudathoz azonban, nem elég csak az Istennel kapcsolatos Bibliai alapelveket ismernie az embernek, hanem arra is szükség van, hogy az ember tisztában legyen, a saját Isteni mivoltával. Azzal a ténnyel, hogy értelmes lényekként, a lélek által, Isten él rajtunk keresztül. A szombati napokon igazán aktív ezoterikus értékek, olyan spirituális fejlődést kell, hogy eredményezzenek, amely az Istennel való önazonosság élményét képesek biztosítani számunkra. Ha ez nem történik meg, akkor még sok ezer évig ünnepelhetjük a szombati napot, ész nélkül. Mert az értelem nélküli ünneplés, csak egy megszokott rituális szokás marad. Amit az ember azért tesz meg céltalanul, mert ezt Isten, így rendelte el a Biblia lapjain.
Isten nem azért költözött személyesen az emberbe, hogy kívülállóként szemlélje az életünket. Azt megtehette volna a nélkül is, hogy az értelmes lelkét belénk leheli. Ahogy a sok növényi és állati életformával tette. De az értelmes emberrel, személyes célja van. Mégpedig az, hogy mi, szabad akaratunkból fogadjuk el végre, az Istennel való önazonosságunk tényét. Ha ugyanis, ezt meg merjük végre tenni, akkor megvilágosodik az elménk. Ez azt jelenti, hogy Isten abszolút lelki információinak a birtokába jut az elménk, és a relatív szellemiségünk e miatt, önként lemond az elménk egoista módon való irányításáról. Mert tisztán megérti azt, hogy a korlátolt szellemi lehetőségeink, nagyon csekély igazságtartalommal bírnak, az Isten lelki szintű abszolút információs adatbázisához viszonyítva. Az, az adatbázis pedig, azonnal a rendelkezésünkre áll, amint megértjük az Istennel való önazonosságunk tényszerűségét. Vagyis, az egységgel való azonosság érzését, a megvilágosodást.
Mert Isten, valójában sohasem távolodott el az embertől. Eddig hatezer évet várt már erre a mentális eseményre. Isten azonban, az örök jelenlét, így természetesen van még ideje. A bűnbeesés szimbóluma éppen azt jelenti, hogy az abszolút lelki ember, relatív szellemi gondolkodó emberré vált, és önző, egoista módon kezdett el élni. Ezt Isten előre tudta, ezért teremtette meg az Éden kertjének közepére, a tudás fáját. Így a bűnbeesés óta, nekünk kell eljutnunk a szellemi tudás azon fokára, amikor szabad akaratból, önként adja át a relatív szellemiségünk az elménk irányítását, az abszolút értékeket képviselő lelkünknek. Akkor Isten és ember, ismét egységben élhet, mint a Genezis idején az Édenben. Ehhez azonban, spirituális fejlődésre van szükségünk. Ezt szolgálják ma még, a szombati napokra korlátozott Isteni rendelkezések is.
Matécz Zoltán
2013.0414.
matecz.zoltan@gmail.com
