Alkalmazkodó képesség.
Az anyagi világ valóságában, a változás állandó. Mert az elektromos tulajdonságokkal rendelkező anyagi halmazok minden formája, esemény. Mégpedig, az Univerzum mágneses alaphalmazának az induktív eseménye. Ezekben az eseményekben kell nekünk helytállnunk, amíg szintén anyagi eseményekként bennük élünk.
Amikor az emberi alkalmazkodóképességre gondolok, akkor az jut az eszembe, hogy a lélek állandó. A testünk és a szellemünk mindig változik az életünk során, így azokkal vagyunk képesek alkalmazkodni, a folyton változó agyagi feltételekhez. Az anyagi testünk, az objektív anyagi valóság szerves részeként, közvetlenül beleolvad az anyagi valóság változásaiba. Szerepeket vállalunk, az objektív anyagi valóság folyton változó létezésében. Tudatosan vállaljuk fel ezeket, a sajátságosa egyéni szerepeket, mégpedig a szubjektív szellemiségünk irányításával. Így a tudatos elménk figyelmét, a szellemiségünk gondolatai kötik le.
A szellemi gondolataink azonban, csupán információkat képviselnek. Olyan mentális információkat, amelyek e miatt, csak azt a mentális formációt, elképzelést alakíthatják ki számunkra, amelyre éppen szükségünk van ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk, az éppen aktuálisan változó anyagi valóságunkhoz. Majd a megtapasztalás révén érezhetjük azt, hogy ez az alkalmazkodási terv, számunkra jó. Az érzést azonban, a lelkünk diktálja. Ezért egészen más minőséget képvisel az elménkben tudatosodva, mint a szellemi gondolataink. Mert az érzéseink a lelkünkből fakadnak, az életenergiánkból, és e miatt, aktivizálható lelki erőket képviselnek.
Maguk, a szellemi gondolatok által formált tudatos elképzeléseink, még nem váltanak ki, aktív cselekvésen alapuló testvezérlést. A lelki érzéseink képesek csak arra, hogy aktivizálják, a szellemi gondolataink által kitalált mentális lehetőségeink megvalósulásait. Így a lelki erőimpulzusaink nélkül, nem jön létre tudatos cselekvés. E miatt, az alkalmazkodó képesség, csak lelki jelenléttel valósítható meg. Ezért az elménk, a benne tudatosodott szellemi gondolataikat, összekapcsolja a hozzá csatolható lelki érzéseinkkel, és hitet formálva azokból, olyan programokat készít az agyunk számunkra, amelyek alapján, létrejön a tudatos test és cselekedetvezérlés. Amelyekkel alkalmazkodni tudunk, az anyagi valóságban észlelt folytonos változásokhoz.
E miatt, úgy testileg, mint szellemileg, folyton fejlődnünk kell ahhoz, hogy ez az alkalmazkodási képességünk tökéletesedni tudjon az életünkben. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy akár szellemi szinten, akár testi szinten lemaradjunk a fejlődésben. Mert aki bármelyikben elmarad, rászorult lesz. Ami azt jelenti, hogy mások segítségére fog kényszerülni, hogy ne legyen teljesen kiszolgáltatott, az anyagi események változásainak a folyamatában. Mert az anyagi események akkor is változnak, ha nem vagyunk azokra még teljesen felkészülve. Ezért az emberi társadalomban, a felkészületlen lelkeket támogatni, segíteni kell az ő életvitelükben. Ilyen felkészületlen lelkek, a gyermekek, az idősek, és a testi vagy szellemi fogyatékosok. Akiknek nem áll módjukban, vagy szellemi szinten megérteni az észlelt eseményeket, amelyekhez igazodniuk kell, vagy pedig, nincsenek meg azokhoz a megfelelő testi adottságaik. Így az ő alkalmazkodó képességeiket, a társadalomi erkölcs által diktált szociális lehetőségekkel és kötelezettségekkel oldják meg. Ami azt jelenti, hogy az életképes embereknek, joga és kötelessége törődni, az önhibájukon kívül, önmagukat ellátni képtelen emberi lelkekkel.
Amikor az ember tökéletesen alkalmazkodik a folyton változó anyagi helyzetekhez, akkor olyan tudatos szellemi vezérléseket hajt végre, amelyekben a lelki aktivitása nyomon követhető. Mert a szellemi és lelki egyensúlya tökéletes. Amennyiben azonban, ez a tudatos alkalmazkodó képességünk akadozik, vagy elmard, akkor felborul a szellemi és lelki egyensúlyunk. Megbomlik az a harmónia, amely alapján természetesen tudunk élni. Így a lelki aktivitásunk igénye, szellemi tehetetlenséggel párosul, és e miatt feszültek, idegesek, dühösek leszünk. Ez a tehetetlen mentális állapot, akkor is létrejön az életünkben, ha a szellemi gondolataink helyesen működnek ugyan, de a lelki aktivitásunk hiányzik hozzá. Éppúgy felborul, a szellemi és lelki egyensúlyunkat biztosító harmóniánk.
A testünk, objektív külső megjelenési formája, és belső szervezeti felépítése attól függ, hogy mennyire tökéletes, a lelkünk és a szellemiségünk közötti egyensúly. Hogy mennyire vagyunk képesek harmonikus életvitelre. A szellemiségünk és a lelkiségünk egyensúlytalanságát fenntartó diszharmónia pedig, amelyik feszült, ideges, vagy dühös állapotban tart bennünket, úgynevezett pszichoszomatikus betegségeket idéznek elő a testünkben. Vagyis, olyan lelki eredetű testi betegségeket, amelyek a helytelen szellemi gondolkodásra vezethetők vissza. Ezek a pszichoszomatikus betegségek, olyan testi rendellenességek, amelyek éppúgy megjelenhetnek a test külső megnyilvánulási formáját torzítva, mint a test belső szervezetének együttműködését korlátozva. Egészséges testet, csak a lelkünk érzéseivel tökéletes harmóniában élő szellemi gondolataink segítségévet tarthatunk fenn magunknak. A harmóniánkat biztosítani képes egyensúly nélkül, a testünk folyamatosan leépül. Ami a halálhoz vezető mentális folyamat.
A spiritusz azt jelenti, hogy megfelelő lelki aktivitás. Amikor ugyanis, valaki cselekedeteiben van megfelelő aktivitás, akkor szokták azt mondani, hogy „van benne spiritusz”. Ezért szerintem, a spirituális fejlődésünk, éppen azt a célt szolgálja, hogy a lelki aktivitásunkat fokozzuk általa. Hogy minden tudatos cselekedetünkhöz, legyen elegendő spirituszunk, vagyis pozitív értékű lelki erőnk. Mert csak úgy lehetünk mindig életképesek és egészségesek. A lelkünk ugyanis, mindig dolgozik, mindig biztosít aktivizálható erőt. De amennyiben, nem vezéreljük helyesen azokat a lelki erőimpulzusokat, amelyeket az érzéseink biztosítanak, mégpedig az értelmes szellemi gondolataink segítségével, akkor azok, éppen ellenünk fejtik ki a hatásukat. Vagyis, számunkra negatív lelki erőkké alakulnak. Így a helyett, hogy segítenék a tudatosan irányított alkalmazkodó képességeinket, éppen gátolják azokat. Tehetetlenné téve bennünket, az anyagi világban megtapasztalható életeseményeink forgatagában. Ezért ezek a tapasztalások, terhelnek, sújtanak bennünket, tovább fokozva a diszharmóniánkat vagyis, a szellemiségünk és a lelkünk között fennálló egyensúlytalanság által létrehozott ellentétet. Ez által, a pszichoszomatikus betegségeink létjogosultságát.
A megtapasztalható anyagi eseményekhez való alkalmazkodóképességeink korlátozottsága és hiánya, minden betegségünk forrása. A gyors öregedés is, ilyen pszichoszomatikus betegségnek számít, szerintem. Mert a harmonikus életvitellel, a megélhető emberi kor, határozottan fokozható. Amíg a szellemiségünk és a lelkiségünk közötti egyensúlyt, képesek vagyunk állandóan fenntartani, elkerüljük a pszichoszomatikus betegségeket. Így a testi egészségünket, nem korlátozzák a hibásan használt szellemi gondolataink által kiváltott lelki erőink, amelyek a negatív ártó hatást mellőzve, mindig a javunkat szolgálják. Így az ép test, ép lelket szolgál, méghozzá ép szellemiség irányítása alatt.
A lelkünk, nem találkozik közvetlenül az anyagi valósággal. Arra csak a testünknek van lehetősége. Ezért a lelkünknek, szüksége van a szellemi irányításra. Amikor az érzéseink által, tudomást veszünk a valóságról, és annak változásairól, akkor azok a viszonyított adatok, a memóriánkba kerülnek, és az emlékeink számát fogják szaporítani. Ebben a memóriánkban „raktáros” a szellemiségünk. Jó raktárosként pedig, állandóan leltároz, azaz figyelemmel kíséri az emlékeink raktárkészletét. Az emlékeink között fellelhető logikai hibák, és hiányosságok alapján tesz javaslatot az elménk számára, új adatok beszerzésére. Ezek a mentális javaslatok, a mi szellemi gondolataink. Így a memóriánkban jelentkező gondolataink, mindig arra vonatkoznak, hogy a szellemiségünknek valamilyen új információra van szüksége.
Ezért ezek a szellemi gondolataink, állandóan jönnek-mennek az elménkben. De csak azok jutnak érvényre az életünkben, amelyekre az elménk figyelmet fordít. Amikor ugyanis, az elménk figyel egy aktuális gondolatunkra, akkor képes csak arra, hogy lelki érzésekkel támogassa azt, és ez által, alkalmazza az életünk gyakorlatában. Így új tapasztalatokat szerezve, amelyek emlékeit ismét a memóriánk tárolhatja el. Bővítve ez által, az emlékeink adatbázisát, és csökkentve azok között fennálló logikai hibákat és hiányosságokat. A szellemiségünk tehát, arra törekszik, hogy a memóriánk, abszolút logikai adatbázist képviseljen. Az nem jelent feltétlenül mindent tudást, csupán azt, hogy nincsenek benne logikai ellentétek, és szintén logikai hiányosságok. Bármilyen kevés is a memóriánk mentális adatbázisa, ha nem tartalmaz logikai ellentmondásokat, és az emlékeink között fennálló logikai hiányosságokat, logikai szempontból tekintve teljesnek, abszolútnak tekinthető.
Az természetes, hogy minél több életeseményben veszünk részt, annál több a megtapasztalt emlékünk is, és ez a tény, sokkal nagyobb adatbázissal terheli a memóriánkat. Így a szellemiségünknek is, sokkal több mentális munkája akad. Hiszen a logikai ellentmondásokat és hiányosságokat, jóval nagyobb adatbázisban kell figyelemmel kísérnie. Így sokkal több szellemi gondolat kerülhet az ember elméjének a tudatába. Vagyis, következésképpen, sokkal több élettapasztalatra van szükségünk ahhoz, hogy azok új emlékértékei révén, pótolni tudjuk a szellemiségünk számára, a mentális raktárkészletünk logikai igényeit.
Így az ember, szellemileg folyamatosan fejlődik. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy lemaradjunk a mentális fejlődésünkben. Mert a mentális fejlődésünk hiánya, korlátozottságot jelent számunkra. Olyan korlátozottságot, amely közvetlenül visszatükröződik a testi mivoltunkban is, mégpedig pszichoszomatikus jelleggel. Vagyis, korlátozott egészségi állapotot biztosít számunkra. Ami azonos, valamilyen betegség elszenvedésével. Amennyiben azonban, az aktív életvitelünkkel pótoljuk a mentális hiányosságaink elmaradottságát, ismét egyensúlyba kerül az elménkben, a szellemiségünk a lelkünkkel, és ez a mentális állapot, felold bennünk minden diszharmóniát. A szellemi hibánkból szerzett sebeinket és bajainkat tehát, nem az idő gyógyítja meg, hanem a megértés. Mert a megértés révén, megszűnik a logikai hiányosság vagy ellentmondás a memóriánk adatbázisában, és a szellemiségünk akkor, nem terheli az elménket új gondolatokkal.
Ezért a megértés, a megbocsátás és a megbecsülés mellett, a szeretetnek olyan alappillére bennünk, amely nyugalmat biztosít az elménkben az által, hogy korlátozza a szellemi gondolataink aktivitását. Ez által fokozza a türelmünket, bármilyen megértett dologgal szemben. Vannak ugyanis olyan életesemények, amelyekben csak jelen kell lennünk, nem kell semmit sem tennünk. Csak csendben kell figyelünk, mindent elfogadunk és azzal, tapasztalatokat gyűjtünk. Ez a lélek egyik aktivitása a jelenben.
Amikor a szellemiségünk gondolatai, nem terhelik az elménket a múltra és a jövőre vonatkozó információkkal, akkor a jelenben vagyunk. Mert az elménk, csak a jelenlétre tud fókuszálni, amelyben a lélek érzései aktivizálhatók. A lelki érzéseink ugyanis, olyan erőimpulzusaink, amelyeket nem lehet a múltba vagy a jövőbe irányítani. A múltunk, lelki erő által irányított változásait lekéstük, ha nem voltunk ott lelkileg annak a jelenében. A jövőre vonatkozó, lelki erőkkel irányított változásokat pedig, itt a jelenben kell időben meghatároznunk. Így minden változási igényünket a jelenre vonatkozóan kell meghatároznunk szellemi szinten, hogy a megtapasztalható jövőnk kialakulhasson azok által.
Ezért a mentális alkalmazkodó képességeinkkel, amit a szellemi gondolataink által értelmesen irányított lelki érzéseink képviselnek, mindig csak a jelenben tudunk alkalmazkodni, az éppen alakulóban lévő életeseményeinkhez. Így a változtatási igényeinket is, a jelenben kell meghatároznunk, hogy a lelki aktivitásunk érvényre juthasson. Mert a múltba, vagy a jövőbe irányított lelki erőimpulzusaink által, célt tévesztünk. Mégpedig azt a célt, amit a jelen eseményszerűségei képviselnek. Hiszen minden fizikailag meghatározható erő, csak a jelenben aktivizálható. Így a lelki erőink is, amit az érzéseink és az érzelmeink jelentenek.
A teremtőképes ember, a jelenben él. Itt és most. A jelenben határozza meg, a múlt tapasztalatai alapján azt, hogy milyen jövőt kíván megismerni. Így amikor azt mondom, hogy „VAGYOK” az, kimondottan a jelenemre vonatkozik. Arra a jelenemre, amikor a lelki erőimpulzusaimat aktivizálhatom éppen. Így az elvárásaimat is a jelenre kell koncentrálni. Amit a múltam jeleneiben meghatároztam, azzá váltam eddig. Ezek után pedig, amit a jelenben meghatározok magamról, azzá válok a jövőmben. A jelenben ugyanis, csak a múltam tapasztalatai alapján vagyok képes meghatározni bármit is. Ezért, aminek a megvalósulását szeretném megtapasztalni a jövőmben, annak a reális valóságát, itt a jelenemben kell kifejezésre juttatnom. Mégpedig, a reális képzeletem segítségével.
A képzeletben ugyanis, a kívánt szellemi szintű gondolati forma, és a közben kialakuló lelki érzéseink párosulni képesek. Hitet formálva. Azt a szabad akaratunkat kifejezve, ami közvetlenül a jelenben érezhető vágyainkra vonatkozik. Így a személyes szellemi információ, és a személyes lelki erőhatás, együtt képes a személyes valóság formálására. Így a képzelet alkotása közben, a szellemiségünk gondolati szintű információit, a lelkünk használja. Ezért, a vágyaink mentális képeinek kialakulása és kikristályosodása arányában, lelki érzések szabadulnak fel az életenergiánkból. Ennél fogva, minél tökéletesebb mentális képet kell formálnunk a vágyainkról. Mert akkor, annál több lelki érzés fogja támogatni a vágyunk teremtési igényét.
A szellemi információ, mindig gondolatokat képvisel az elménkben. Nem mindegy azonban az, hogy milyen irányítás alatt történik a gondolataink formálása. Amíg ugyanis, a jelenben érezhető vágyainkat fejezik ki a gondolataink, addig a szellemiségünk, a lelkünket szolgálja értelmes módon. Mivel a vágy, a jelenben érezhető érzés, és a lelki erő is a jelenben aktivizálható, ezért a vágyott dolog realitását is, a jelenben meglévőként kell kifejezésre juttatnunk, hogy a valóságérzetünk boldogságot fejezzen ki most. Mert ezek a megelőlegezett érzések kezdik kialakítani számunkra a vágyott dolog valóságát, mégpedig olyan módon, hogy máris hozzáfognak a megvalósításnak. Amennyiben a mentális képzeletünk tartós örömöt okoz számunkra, abban az esetben, folyamatosabb a valóság formálására képes lelki erőhatás biztosítása. Úgy sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a vágyott dolog megvalósul, és a megtapasztalható életeseményeink részévé válik.
Alkalmazkodó képességet nem lehet másképpen elképzelni. Mindig ott kell lenni lelkileg a jelenben, amikor éppen az aktuális esemény éppen történik, és akkor van rá esély, hogy aktívak legyünk benne, vagy aktivizáljunk egy reális tervet, hogy a realitása megvalósulhasson. A jelenből, szellemileg irányított lelki erőhatásaink segítségével. Amit az aktív ima jelent. Azt azonban, kifejezésre is kell juttatnunk.
A mondat végét a pont jelenti. Így az ima végét, az „ÁMEN”kifejezés képviseli. Azt jelenti, hogy „LEGYEN. „ÍGY AKAROM.” Ennél fogva, az ámen kifejezés, vagy a magyar megfelelői, kifejezésre juttatják az imáinkat. Mert amikor azt mondom, hogy „úgy legyen, akkor gyakorlatilag, a lelkem által bennem élő Isteni mivoltom határoz, juttatja kifejezésre, a vágyott dolog megteremtése feletti szabad akaratomat. Isten az értelmes emberben testesült meg. Így a lélek által, Isten él rajtunk keresztül. Ezért az értelem arra kötelez bennünket, hogy felismerjük önmagunk Isteni gyökerét, és éljünk a teremtői képesség lehetőségével. Így rajtunk keresztül, a megtestesült Isten, teremtésre vonatkozó indítványt fejez ki az imájával, amit a meg nem testesült Isten megvalósít számunkra. Mert Isten, teremtő ma is, mégpedig a hitünk teremtője.
Isten anyagi szintű eseményeiben alkalmazkodni, az önnön Istentudatunkkal a legkönnyebb. Ha már ismerjük, a teremtésre vonatkozó Isteni kommunikáció elvi jelentőségét az életünkben.
Matécz Zoltán
2013.07.28.
matecz.zoltan@gmail.com
