Helyzeti és mozgási energia.
A fizika állítása alapján, a potenciálisnak értelmezett helyzeti energia halmozódása, egy anyagi test függőleges mozgatása által, az adott anyagi test kinetikus, azaz mozgási energiáját növeli. Így a helyzeti és a mozgási energia, gyakorlatilag egymásba módosul, és ezért, egymásba is számolható.
Potenciális energia = Eh. = m*g*h
Kinetikus energia = Em. = m*v2
Ez a két képlet határozza meg ma, a helyzetet biztosító energiaértéket a fizika tudományában.
Számomra, a potenciális energia fogalma azt jelenti, hogy az anyagi halmaz, eleve stabilan létezik. Fix viszonyítási állapotban van. Mint térfogatban rögzített, együttrezgésben lévő elektromos anyagi esemény. Mindenféle emelgetés nélkül. Az pedig, annak az induktív hatásnak köszönhető, amelyet a mágneses hullámok által közvetített információ és energia idéz elő, az elektromossággal jellemezhető anyagi test halmazában. Mégpedig, a mágneses állóhullámok stabilizálják az anyagi halmazt, mert azokban, az információ és az energia is állandó.
Az én véleményem szerint, az információt a mágneses hullámhossz képviseli, míg az energiát, a mágneses frekvencia közvetíti az anyagi világba. Ennél fogva, a mágneses frekvenciák által közvetített energiák, éppen annyi induktív munkát végeznek az elektromos anyagi halmazokon, amennyit a mágneses hullámhossz által biztosított információs értékek határoznak meg. Se többet, se kevesebbet. Ezek a folytonosan fennálló induktív hatások biztosítanak, az adott test elektromos anyagi halmaza számára, állandónak minősülő, együttrezgésen alapuló, eseményszerű létezésre lehetőséget.
A dolog éppen olyan módon működik, mint ahogyan az anyagi világban kialakult mechanikus állóhullámok, folyamatos hanghatást eredményeznek a hangszerekben, amelyek a levegő közegében terjednek. Amíg a levegő közegének átadják a rezgési információt és energiát a hangszerek, addig a rezgéserősségük folyamatosan csökken. A mágneses állóhullámok pedig, térfogatban meghatározott strukturális szerkezetet biztosítnak, az elektromos tulajdonságú anyagi halmazok számára. Ezért az anyagi megnyilvánulások minden lehetséges formája, elektromos rezgések eseményének minősül. Mégpedig olyan elektromos rezgésnek, amelyik induktív módon jött létre, a mágneses hullámok által. Csupán annyi a különbség, az anyagi rezgésekhez képest, hogy az alaprezgés lecsengési ideje, a mágneses alapú induktív viszonyban, jóval tovább tart. Mert az induktív viszonyban, jóval kisebb közegellenállás uralkodik. Hiszen a mágneses hatásnak, nem mozgatni kell az elektronokat, hanem csupán befolyásolgatni, azok állandóan fennálló mozgásaikat.
Na már most, amennyiben ennek a nyugalomban lévő anyagi testnek a halmazát felfelé emelem, a stabil helyzetét biztosítani képes nyugalmi állapotából, az állóhullámokban rögzített mágneses információn és energián gyakorlatilag nem változtatok, hiszen induktív módon nem befolyásolom az anyagi test minőségét. Mivel nem szubjektív, azaz belső, közvetett térfogati energiahatással befolyásolom a testet, hanem objektív, azaz külső, közvetlen objektív felületi erőhatással. Ennél fogva, ha kézzel emelem fel a testet, akkor az életenergiámból nyerek annyi izomerőt, amennyi az effektív felemeléséhez szükséges. Amennyiben pedig, géppel emelem fel az adott testet, akkor a gép működtetéséhez használok fel energiát, és abból nyerek objektív erőt, az anyagi test felemeléséhez. Vagyis, a szubjektív energiát, áttranszformálom, átalakítom objektív erőhatássá, hogy az emeléshez szükséges közvetlen hatás létrejöjjön. Ez egyfajta hatás-transzformáció. Ezért, a kétféle módon megnyilvánuló alaphatás, egymással teljesen arányos. Viszont ilyen módon, az anyagi test potenciális energiaértékén, alapvetően nem változtat, mert nem a testbe invesztáltunk több energiát, hanem csupán az emeléséhez szükséges külső erőhatást állítottuk elő, valamilyen rendelkezésünkre álló aktuális energiafajtából.
Az emelést, az m*g*h képlet alapján, a „g” függőleges gyorsulás, és a h-magasság változtatásával érjük el. Az pedig, azonos matematikai mennyiség, a függőlegesen megtett úttal. Így az m*a*s képlettel is kifejezhető, ha az a-gyorsulási értéket és az s-utat, továbbra is felfelé irányuló függőleges emelésként értelmezzük. Ez a matematikai összefüggés, ezek után már, azonnal rávilágít arra, hogy a képletet átrendezve az emeléshez, objektív F-erő szükséges.
m*g*h = m*a*s = F*s = W = elvégzett munka
Ez olyan objektív munka, amit erőhatás végzett el, közvetlen felületi kölcsönhatással.
Vagyis, tisztán látszik, hogy nem energiaérték lett az anyagi testbe invesztálva, hanem csupán objektív felületi munkát végeztünk az emelésével. Mert más energiafajtából nyertünk erőértéket, nem a test stabil helyzetét biztosító energiából. Így a képlet, energiaértéket nem fejez ki. Az elvégzett munka tényszerűsége pedig, éppen arra utal, hogy az energiát, mint munkavégző képességet, mennyi ideig használtuk, amíg közvetlen objektív felületi erőhatássá alakítottuk. Így a felhasznált energiaérték, akkor számolható ki reálisan szerintem, ha az objektív felületi kölcsönhatáson alapuló elvégzett munka reálértékét, megszorozzuk a munkavégzésre fordított idővel.
E = W * t = m*g*h*t (saját energiaképlet)
Így az elvégzett munka, és a munkavégző képesség, amit az energia jelent, tökéletesen elkülönül egymástól. Éppen a felhasználási idő az, ami különbséget képes tenni közöttük. Mert ma még, ez a két teljesen különböző fogalom, egyként szerepel a tudományban, hiszen azonos mértékegységgel fejezik ki őket. Vagyis, a munka és a munkavégző képesség, ma még, teljesen összemosódik a fizika tudományában. Nagyon sok bonyodalmat okozva a matematikai számítások terén.
Pedig, ez alapvető hiba. Éppen annak köszönhető, hogy az energia fogalma, még nem nyert tökéletes meghatározást a tudományban. Ezért a munkavégző képességet, kénytelenek az elvégzett munka alapján viszonyítani. Így sajnos, a munka mértékegységeihez ragaszkodnak, az energiaérték kifejezésénél is. Továbbá, éppen az egyszerűség kedvéért, teljesen mindegy számukra az, hogy az elvégzett munka reálértékét, objektív felületi, vagy szubjektív térfogati hatás végezte el.
Most pedig, nézzük a kinetikusnak értelmezett mozgási energiát. Az m*v2 matematikai összefüggés alapján. Mivel anyagi test nem mozoghat nagyobb sebességgel, mint a fény, ezért a maximális értékét, a c- fénysebesség határozza meg. Az pedig, az m*c2 összefüggéssel fejezhető ki, a matematika nyelvén. Csakhogy, ha az m*v2 összefüggést szétbontjuk, akkor m*v*v lesz belőle. Az m*v=L, azaz a test megszerzett lendületével. Az m*v2 tehát, L*v –ként fejezhető ki, ami szintén egy egyszerű munkaképlet.
m*v2 = m*v*v = L*v = W = Az elvégzett objektív felületi kölcsönhatáson alapuló munka.
m*c2 = m*c*c = L*c = W = A legnagyobb ismert sebesség lendületével, elvileg elvégezhető, objektív felületi kölcsönhatáson alapuló munka.
Ennek alapján, tisztán látszik az, hogy energiáról szó sincsen. Csak az anyagi test megszerzett lendületének, az objektív F-erő által történő, közvetlen felületi megváltoztatásáról. Vagyis, olyan objektív munkavégzés történik, amelyiknek semmiféle befolyása nincsen az anyagi test belső stabil helyzetét meghatározó minőségére. A sebességfokozást ugyanis, olyan objektív erőhatással érhetjük el, amelyikhez valamilyen energiaérték áttranszformálása révén juthatunk el. Ennél fogva, ha az elvégzett munka reálértékét, megszorozzuk a hatásmódosításra használt munkavégzésre felhasznált idővel, akkor megkapjuk azt az energiaértéket, amelyik szubjektív térfogati jellegű munkavégző képességként, objektív felületi erőhatássá alakítható. De a hatás-átalakítással végzett munkaértéknek, semmi köze sincsen az anyagi test belső, azaz szubjektív energiaértékéhez, amelyik a test stabilan viszonyítható helyzetét biztosítja.
Em. = W * t = m*v2*t
Etm. = Wt.*t = m*c2*t (Etm.=teljes mozgási energia)
Bár a v-sebesség és a c-fénysebesség között, óriási értékkülönbség lehet, éppen a sebesség viszonylatában, de a logikai értékazonosság mégis fennáll közöttük, mert a gyorsulás nélküli sebesség, nyugalomnak minősül a fizikában. Így teljesen mindegy az, hogy lassan, vagy fénysebességgel emelek valamit, ha azt, gyorsulás nélküli lendülettel teszem. Olyan logikai módon, ahogyan az a képletben szerepel.
Így a helyzeti energia és a mozgási energia fogalmai, csupán azt fejezik ki, hogy az anyagi test függőleges mozgatásához szükséges objektív, azaz külső közvetlen felületi erőhatást, valamilyen másik szubjektív, azaz belső, közvetett térfogati energiahatásból nyerte az ember.
Wh. = m*g*h = m*a*s = F*s = W = L*v = m*v*v = m*v2 = Wm.
A nyugalomban lévő anyagi test alapvetően, stabilan nyomja a felfüggesztését vagy az alátámasztását biztosító felületet. Így a stabil állapottal rendelkező, helyzeti munkát végző anyagi test, az objektív emeléssel járó munkavégzés által, olyan labilis állapotba hozható, amelyik a szabad mozgása révén már, objektív munkavégzésre fogható. Ami azt jelenti, hogy az emelés utáni szabadon esése közben, bármivel ütközzön is, F-erő által közvetíthető, közvetlen felületi kölcsönhatás alakul ki. De ezek, az esés közben kialakuló objektív felületi szintű kölcsönhatási formák, nem befolyásolják az anyagi test belső, szubjektív energiaállapotát. Amennyiben pedig, ennek a többszörös munkaviszonynak, az energia által kifejezhető reálértékeit szeretnénk megtudni, akkor a munkavégzésre használt részidőket is figyelembe kell vennünk.
Eh = m*g*h*t = m*a*s*t = F*s*t = I*s = E = L*s = L*v*t = m*v*v*t = m*v2*t = Em
Energia, valójában csak egy van. Az pedig, a mágneses hullámok frekvenciája által közlődik. Mégpedig, induktív módon fejt ki szubjektív, azaz belső, induktív térfogati hatást, az elektromos anyagi minőségekre. Mégpedig az elektronjaikon keresztül. Azt az induktív hatást pedig, a mágneses hullámok hullámhosszát képviselő információs értékek határozzák meg. Így az energia, mindig más, és más megjelenési formát ölt az anyagi világban, az induktív hatásával szemben tökéletesen tehetetlen elektromos anyagi tömeghalmazokon. Ezért az objektívnek értelmezett elektromos anyagi világunkban, többféle energiafelhasználási módot ismertünk meg, amelyeknek minden változata, valamilyen módon, minden esetben, a mágneses alaphatásra vezethető vissza.
Így magával a szubjektív energiával, vagy éppen az objektív erővel, mint alaphatásokkal, a tudós szakemberek sohasem találkoznak. Csak a hatásukkal szemben tökéletes tehetetlenséget kifejező tömegértékek állapotváltozásaiból következtethetnek a létezésükre. Ez a kiszolgáltatott szellemi helyzet vezetett oda, hogy még mindig nem értették meg az energia mibenlétét.
Így jutott el az emberiség, a helyzeti és a mozgási energia fogalmához, amelyek energiát ugyan nem fejeznek ki, csupán utalnak arra, hogy az objektív felületi kölcsönhatásra képes F-erőértékeiket, valamelyik megnyilvánult energiafajta felhasználásából nyerték. Ezért a közvetlen felületi kölcsönhatáson alapuló emeléssel, semmivel sem növekedik az anyagi test belső, azaz szubjektív energiaértéke. Csupán az anyagi testet hozzuk, felületi kölcsönhatásra képes állapotba, abban a közegben, amelyikben amúgy, éppen abszolút nyugalomban volt. Mert az által, hogy súlyerővel terhel egy felfüggesztési vagy alátámasztási pontot, és abból az állapotából felemeljük, csupán azt értük el, hogy a súlyerőt magasabb szintről fogja képviselni. Szigorúan alkalmazkodva a közegben honos belső közeghatásokhoz. Amit a felhajtóerő, és a közeg súlyából származó erő terhel, az éppen felemelt anyagi testre.
Mint ahogyan például, a mindennapi cselekedeteinkhez szükséges F-izomerő értékeinket, amelyekkel közvetlen felületi kölcsönhatásban állunk az objektív valósággal, a lelkünk által biztosított belső, azaz szubjektív életenergiánkból nyerjük. Mégpedig olyan módon, hogy a szellemiségünk által biztosított információs értékeink, mint a mi saját gondolataink, szabályozzák ezeket a sajátságos energiafelhasználási módozatainkat. De nem a szubjektív energiánkat használjuk fel, hanem csupán abból nyerünk az izmainkon keresztül objektivizált életerőt ahhoz, hogy az anyagi környezetünk eseményeiben részt vállalhassunk. Így egy test felemelésével, nem a test energiaértékét növeljük, a lelkünkből származó életerővel, hanem csupán legyőzzük azt a közegerőt, amely a testet nyugodt súlyponti állapotban tartotta.
Az objektív felületi kölcsönhatásainkhoz, F-erőkké kell alakítanunk az életenergiánk lelki adottságait. Ez a hatás-transzformáció jelensége. Amikor valamilyen szubjektív energiából, objektív erőhatás nyerhető. Van azonban, olyan mentális lehetőségünk is, amikor a lelki adottságainkat tudatosan, szubjektív térfogati módon használjuk. Mégpedig olyan módon, hogy a szellemi szinten meghatározható értelmes gondolatainkat, valóságos képzeletté alakítjuk az elménkben, ahol a lelki érzelmeinkkel társulva azok, a szabad akaratunkon alapuló hitünket nyilvánítják meg. Amikor az értelmes szellemi gondolataink, és a lelki érzelmeink egyesülnek az elménkben, egy valóságos mentális formát öltött elképzelésben, akkor azok, a vágyaink olyan kifejeződései az elménkben, amelyeknek a megvalósulásához, már csak a mi személyes hozzájárulásunkra van szükség. Mégpedig olyan hozzájárulásunkra, amelyben éppen mi határozzuk meg azt, hogy éppen „úgy legyen”, ahogyan azt mi most elképzeltük.
Mondjuk tehát, bátran azt, hogy „úgy legyen”, vagy más szóval, „ÁMEN”. Mert ez a kijelentésünk utal valójában arra, hogy az elképzelésünket, a mi saját szabad akaratunkból alakítottuk ki. Amelyben senki más sem befolyásolt bennünket. Így azok az életerő impulzusok, amelyeket az érzelmeink képviselnek, megteremtik számunkra azt a képzeletbeli valóságot, amely a vágyainkat képviselte. Mert a gondolati információkkal irányított életenergiát biztosítottunk számukra. A lelki érzéseink által képviselt életerő impulzusainkat. Amit nem közvetlen külső felületi kölcsönhatásra szántunk, hanem éppen ellenkezőleg, közvetett belső térfogati kölcsönhatásra. Vagyis, szubjektív energiahatásra.
Az agyunk, mindig a pillanatnyi tudatosságunk szintjén rezeg. Olyan módon alakítja át, az elektromos szellemi adatok által biztosított elképzeléseinket, mágneses információkká. Amikor kifejezésre juttatjuk, a képzelet által mentálisan megformált vágyainkat, akkor az, egy új tudatossági szintet képvisel az elménkben. Amelynek hatására, automatikusan megváltozik az elektromos agyi rezgésünk szintje. Új mágneses információvá alakítva, az elképzelt vágyunk adathalmazát. Így azok a mágneses hullámaink, rezonálnak az Univerzum nagy energiájú, de azonos hullámhosszúságú mágneses hullámaival, és azokat, a vágyunk megvalósulása érdekében vezérlik. Így a vágyunk, áttételes módon ugyan, de az induktív teremtés lehetőségével élve, a megtapasztalható valóságunk felé törekednek.
Sokféle energiahordozót ismert már meg a tudomány. Mert az elektromos tulajdonságú anyag, minden induktív módon megnyilvánult formája, energiahordozóként fogható fel. Hiszen éppen azt a mágneses energiaértéket tárolják, amelyek az állóhullámaik által, olyan létezési állapotban tartják őket, hogy az által, a viszonyítható anyagi valóság rezgési eseményszerűségeit valósíthassák meg. Mi pedig, azért az energiafajtáért fizetünk, amely könnyebben fogható munkára. Többnyire olyan munkára, amelyben a hatás-transzformáció valósul meg, és közvetlen felületi kölcsönhatáson alapuló F-erőhatásokat hasznosítunk. Ezeknek, az energiahordozóknak az előállítása és szállítása kerül nekünk, olyan nagyon sok pénzünkbe.
A tudomány mai állítása alapján, az energia nem vész el, csak átalakul, és mindig új, és újabb formát ölt. Én persze, ezt egy kissé átfogalmaztam, hogy számomra érthetőbb legyen. Hiszen, sohasem az energia alakul át. Az energia, mindig ugyanaz marad. Így szerintem, az energia nem vész el, csak a hatásával szemben tökéletesen tehetetlen tömegeket, és a tömegek által felépített közegeket aktivizálva, mindig új, és újabb megnyilvánulási formákat ölt. Ez a megfogalmazás tökéletesebben fejezi ki az energia, és a hatásával szemben tehetetlen tömegek és tömeghalmazok, azaz közegek állandó viszonyát. Viszont, az is tisztán visszatükröződik belőle, hogy a tömeg, éppúgy megmaradó tényező az Univerzumban, mint az energia. Vagyis, nem módosulhatnak egymásba. Ami azt jelenti, hogy a tömegből nem lehet energia, és az energia, nyilvánvalóan nem fejezhető ki tömegként.
Ez végül is, kézenfekvő. Mivel az energia, szubjektív munkavégző képességet jelent. A belőle nyert erő pedig, objektív munkavégző képesség. Vagyis, olyan alaphatások, amelyek képesek arra, hogy a tömegek tehetetlen tulajdonságával felvegyék a harcot. Azaz, képesek valamilyen formában aktivizálni, a hatásukkal szemben tehetetlen tömegértékeket. Így az energia és az erő által aktivizált tömegértékek új, és megint újabb megjelenési formát kölcsönöznek, az őket létrehozó hatásoknak. Úgy is fogalmazhatnám, hogy az elektromos anyagi minőségek, induktív hatásra, felruházzák a mágneses energiát. Mégpedig olyan anyagi ruhába öltöztetik, amit a mágneses információ határoz meg.
Van még egy téma, ami szorosan ide tartozik. Mégpedig, a tömeggyarapodás fogalma. Az a tudományos jelenség, amikor az anyagi test objektív F-erőhatással történő gyorsítása következtében, miközben egyre közelebb kerül a fény terjedési sebességéhez, a tömege meghízik, mert látszólag gyarapodni kezd. Ez a jelenség, biztosít alapot arra a tudománynak, hogy az energiát és a tömeget, egymásba lehet minősíteni. Csakhogy, amikor a gyorsuló test hízik, nem a tömege gyarapodik, hanem csupán a térfogata növekszik. Mert a gyorsítása közben létrejövő hőemelkedése miatt, a belső stabil szerkezete megváltozik, sokkal gerjedtebb állapotba kerül. Azaz, a stabil strukturális anyagi szerkezetet biztosító mágneses állóhullámok, a hőmérsékletváltozás hatására, megnyúlnak. Mert a hőmérsékletváltozás, már térfogati hatásnak minősül, amelyben a testet alkotó anyagi részecskék, egyre jobban eltávolodnak egymástól. Megnövelve ez által, az anyagi test térfogatát. De maga a test tömegértéke, nem változik meg. E miatt, kár gyorsítani az anyagi testet, vagy részecskét, mert a közvetlen melegítéssel, ugyanaz a térfogati szintű növekedés elérhető. Erre utal, minden olyan fázisátalakulás az anyagi világunkban, amelyik közvetlen hőkezelés útján jön létre.
Visszakanyarodva azonban az alaptémához, a helyzeti és a mozgási energiaértékek, csupán a mágneses energia, különböző mozgásállapotokon nyugvó megjelenési formái, az elektromos anyagi világunkban. Így valójában arra utalnak, hogy az adott létezési állapotokat, energia hozta létre és tartja fenn, de a mozgásállapot béli változásaik, hatás-transzformáció által nyert objektív felületi kölcsönhatáson alapuló, F-erő által valósítható meg. Mégpedig a közvetlen érintkezésen alapuló felemelés és elengedés objektív munkavégzése által.
W = F * s = W = E / t = I * s / t = (F * t) * s / t = F * s = W
Objektív munka = W = Szubjektív munka
Ebben a képletben kristályosodik ki, a hatás-ellenhatás tudományos tétele. Ami alapján, minden hatással szemben, ugyanolyan mértékű ellenhatás lép fel, éppen azért, hogy az Univerzum egyensúlya, még ilyen kis léptékekben is megmaradjon. Így a befektetett erőhatásokkal szemben, olyan energiahatások lépnek fel, amelyek az anyagi testek nyugalmára törekednek. Így pontosan arányosak azokkal az erőértékekkel, amelyek megváltoztatták az anyagi testek nyugalmi állapotait.
Így az általam használt energiaképletek, egészen más mértékegységekkel párosulnak. Amelyek természetesen, elég jól illeszkednek, az eddig megszokott teljesítmény és munkaképletekhez.
Módosult mértékegységek
P = F*v = F*(a*t) = (F*t)*a = I*(v/t) = I*a > J/s = W
P = F*v = (m*a)*v = (m*v)*a = L*a > J/s = W
W = F*(v*t) = (F*t)*v = I*v > J = W*s
W = F*(v*t) = (m*a)*(v*t) =(m*v)*(a*t) = L*v > J = W*s
E = F*(v*t)*t = I*(v*t) = I*s > J*s = W*s2
E = F*(v*t)*t = (m*v)*(a*t2) = L*s > J*s = W*s2
Matécz Zoltán
2013.11.28.
matecz.zoltan@gmail.com
